Wall Street Journal: Merkel épphogy megúszta

  • Financial Times: előbb-utóbb talán a legvadabb populisták is magukhoz térnek, mert nekik sem jó, ha összeomlik az unió;
  • Orbán jókor megy Berlinbe, mert Merkel meggyengült és így könnyebben rá lehet venni bizonyos engedményekre;
  • Lefelé tartanak a közép-európai gazdaságok és az uniós pénzek megvonása csak rontana a helyzetükön.
Wall Street Journal

wsj_logo_jo.jpg


A német kancellár és a belügyminiszter megállapodása elhárította veszélyt, amely bukással fenyegette a koalíciót, azaz a súlyos válság széléről táncoltak vissza. A feltétel az volt, hogy megszigorítják a bevándorlási szabályokat, tehát a bajor-osztrák határ közelében, zárt táborokban őrzik majd a menedékkérőket, amíg el nem dől, hogy azok nem regisztráltak-e korábban már egy másik EU-országban. Viszont a dráma és a végletekig kiélezett belpolitikai helyzet kétségeket ébresztett afelől, meddig maradhat fenn a konzervatív pártok immár hetvenéves szövetsége. Egyben a kancelláron sebeket ejtett legfontosabb szövetségese. Azt még nem tudni, a szociáldemokraták miként állnak hozzá a kompromisszumhoz. Az sem világos továbbá, mennyire partner Olaszország az elutasított migránsok visszavételéhez. Ám az egyezség igazolja Merkel túlélő képességét, habár a tekintélye erősen megingott az utóbbi években.

A kormányfő nagy árat fizet a béke helyreállításáért, hiszen szinte teljesen feladta a nyitott kapuk politikáját. De továbbra is ő a legnépszerűbb német politikus, 54% szeretné, ha miniszterelnök maradna. Ám az incidens éles ellentéteket tárt fel az uniópártokon belül. Megmutatta azt is, hogy Németország lett a fő hadszíntér a Merkel vezette liberális, a nemzetközi összefogást támogató erők, illetve a bevándorlás ellenes populisták között. Utóbbiak mozgalma sorra söpri félre a hagyományos pártokat Európában. A migrációs válság félelmet és haragot keltett, azon kívül nagyot lendített a nacionalista pártokon Magyarországon, Ausztriában, Olaszországban és másutt.



NZZ

nzz.jpg


A lap szerint a Merkel-Seehofer-megállapodás a német menedékpolitika fokozatos keményedését igazolja vissza, de egyáltalán nem biztos, hogy beválik. Az biztos, hogy a bezárkózás irányába mutat, hiszen az érkezőket becsukják, illetve visszautasítják. De nem azonnal fordítják őket vissza, ahogyan azt a belügyminiszter eredetileg követelte, csak ha bebizonyosodik, hogy más uniós tagállamban már nyilvántartásba vették őket. Viszont az még cseppet sem bizonyos, hogy Ausztria visszaveszi ezeket az embereket. De Berlin célja az, hogy a migránsok maradjanak ott, ahol először léptek az EU területére és ne álljanak tovább Németország felé. Ám emiatt csak tovább nő az elégedetlenség főleg az olaszoknál. Ellentételként a múlt heti uniós csúcson a külső határok hatékonyabb védelmét ajánlották fel nekik, illetve gyűjtőtáborokat kívánnak létesíteni a földrészen kívül. Ugyanakkor a németekre visszatérve, egyáltalán nem biztos, hogy ezután napokon belül döntést lehet hozni a kérelmezők ügyében.



Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg


Merkel nemzetközi megítéléséről szólva a lap rámutat, hogy Orbán Viktort nem éppen a kancellár szívbéli jó barátjaként tartják számon, ellenben arról ismeretes, hogy amit akar, azt keresztül is viszi. Ők ketten holnapután Berlinben leülnek egymással, de a magyar fél a berlini belpolitikai felfordulás ellenére sem lát semmi okot arra, hogy lemondja az utat. Kovács Zoltán kijelentette, hogy nyilvánvalóan sok megvitatnivaló. A migrációs politikában a magyar politikus mindig is szívesen lépett fel, mint a német fél ellenpontja. Seehofer és a CSU pedig nem győzte ezért ünnepelni. Orbán a brüsszeli uniós csúcs után is eláztatta partnerét, amikor tagadta, hogy megállapodtak volna a menedékkérők gyorsított visszatoloncolásában. Még csak nem is félreértést emlegetett. Azt mondta: aki a magyar álláspontot ismeri, az tudja, hogy itt nemigen van miről beszélni.



Die Welt

die_welt.jpg


1. Az egyik legtekintélyesebb német elemző intézet kimutatta, hogy a közös EU-menedékpolitika sokkal hatékonyabb, mintha a tagállamok egyedül próbálkoznak. Az Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) tanulmánya a költségek és az előnyök egybevetése alapján jutott erre a következtetésre. Mint írja, a terhek közé tartozik az is, hogy választók közül sokan erős fenntartással viseltetnek a bevándorlással szemben. A pozitívumok között említi ugyanakkor, hogy a befogadás a kontinens külpolitikai érdekeit szolgálja, hiszen elősegíti a helyzet stabilizálódását pl. Jordániában és Libanonban, amely reménytelenül küszködik az áradattal. Az is kedvező, hogy a segítségnyújtás összhangban áll az erkölcsi értékekkel, a keresztény hagyományokkal. Márpedig akik ezt a meggyőződést vallják, azok nagyon is helyeslik, hogy emberek ne haljanak meg a szír polgárháborúban, vagy ne vesszenek oda a Földközi-tengeren.

A gond ott van, hogy a költségek az egyes államoknál jelentkeznek, a haszon viszont az egész unió szintjén csapódik le. Ha a Közel-Keleten sikerül megszilárdítani a viszonyokat, az egyformán jó a bezárkózó Magyarországnak, illetve a nyitott Svédországnak. És ha sikerül megmenteni egy emberéletet, az legalább annyira kedvező a lengyel katolikusoknak, mint a német ateistáknak. Persze itt felmerül a potyautas-probléma, vagyis hogy egyes kormányok a határok lezárásával próbálják a többiekre áthárítani a terheket. Ám 2015 óta éppen ez a láncreakció jellemzi a nemzeti menedékpolitikákat. Az eredmény azonban siralmas és árt az összes tagállam érdekeinek. Ebből következik, hogy Németországnaknak a saját érdekei miatt kell szorgalmaznia az európai megoldást, annál is inkább, mert egyre kevesebb menekült jön, és ez lényegesen lenyomja a kiadásokat. Egyáltalán nem válna javára, ha hirtelen áttérne a nemzeti külön útra.



2. Az újság szerint a múlt héten derült égből villámcsapásként érte a német kancellárt, hogy Budapest, Varsó és Prága cáfolta a hírt, miszerint megállapodást kötött volna a német kormánnyal a menekültek visszafogadásáról. A három ország egészen másként értelmezte a csúcskonferencia eredményeit, mint Berlin, de bejelentésük igencsak kellemetlenül érintette Merkelt a Seehoferral küszöbön álló tárgyalások előtt. Úgy nézett ki, mint aki csaló, vagy mint aki lelepleződött. A hármak azonban aligha akarták a miniszterelnök fejét venni, mert egyre nagyobb a félelem Európában, hogy mi lesz, ha megbukik a német vezetés. Keleten azt is pontosan tudják, hogy sokba kerülne nekik, ha Berlinben egy kevésbé EU-barát vezetés jutna hatalomra. Arról nem beszélve, hogy Merkel meggyengült hazai pozíciói folytán aki valamit el akar érni nála, az most jó eséllyel próbálkozik.

Hogy mégis nyilvánosan tagadták az állítását, abban az is közrejátszhatott, hogy a kancellár nem volt elég diplomatikus. Tanácsosabb lett volna a három államot kihagyni azok közül, amelyekről közölték, hogy elvi egyetértés született velük a visszatoloncolási megállapodás megkötéséről. Azok ugyanis nem értettek egyet a berlini értelmezéssel, ám Merkel mindenképpen hangsúlyozni igyekezett a tanácskozás sikerét, ezért túl messzire szaladt. A három partner ugyanis odahaza mindenképpen azt akarta eladni, hogy csakis önkéntes alapon vesz vissza migránsokat. Azaz ünnepelni kívánta a kötelező kvóták végét. Ezt a sikert pedig nem kisebbítheti semmi, így az sem, hogy német földről visszaküldött menedékkérők érkeznek hozzájuk.



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


A berlini magyar nagykövet visszautasítja a német zöldek vezetőjének véleményét, miszerint Magyarországnak három éve, a menekültválság tetőpontján regisztrálnia kellett volna a menedékkérőket, amibe beletartozott volna, hogy megfelelően ellássa őket. Annalena Baerbock írására válaszul Györkös Péter azt hangsúlyozza, hogy a magyar hatóságok mindent elkövettek a schengeni és dublini előírások betartására. Mint kifejti, az EU is elismerte, hogy azokban a hetekben jó 177 ezer migráns adatait vették fel. (Miközben 400 ezren vonultak át az országon – a szerk. megj.) A diplomata arra is kitér, hogy a csaknem 180 ezer ember 99 %-a Görögországon át érkezett, azaz az eljárást ott kellett volna lefolytatni az ügyükben. Egyben tagadja, hogy a magyar menekülttáborokban nem gondoskodtak volna róluk kielégítően. Csak éppen a legtöbben nem voltak hajlandó bemenni a kijelölt szállásokra, mert igyekeztek mielőbb eljutni Németországba. Györkös végül azt hangsúlyozza, hogy a magyar kormány akkor is védte és azóta is védi Európa külső határait, ezért mondta azt Orbán Viktor, hogy ő a földrész végvári kapitánya.



FT

financial_times.jpg


Az amerikai elnök kifejezetten ellenséges az unióval szemben, de ez még jól jöhet az EU egységének, mert ráébresztheti populisták a tagság előnyeire, illetve arra, hogy mekkora kockázatokat von maga után, ha felbomlik a szervezet. Így ítéli meg a kilátásokat a kommentár, amely a helyzet érzékeltetésére idézi Macron, Merkel, illetve Juncker véleményét, miszerint Európát megfertőzte a populista lepra, a földrész jövője teljesen bizonytalan, valamint hogy egyre nagyobbak a repedések. Nem kérdéses, hogy a belső nyomás mind inkább nő, miután nacionalista erők vannak hatalmon Rómában, Varsóban, Budapesten, Bécsben és Ljubljanában, ezért egyre nehezebb kompromisszumra jutni. Szinte biztos, hogy folytatódik a vita a migrációról, az euróövezet megújításáról valamint a következő közös költségvetésről. Trump miatt fokozódik a külső nyomás is.

De lehet, hogy éppen az elnök döbbenti rá a 28-kat arra, mennyire fontos, hogy közösen védjék meg az európai értékeket. Hiszen az látnivaló, hogy Amerika az „oszd meg és uralkodj” elvére épít. És a készülő kereskedelmi háborúban különösen fontos az összefogás. Ez már akkor is kiderült, amikor a brit kormány megpróbálta kimazsolázni az előnyöket a kilépési tárgyalások során és ezt a többiek együttesen verték vissza. A jövő évi EP-választások igen kritikusnak ígérkeznek, a barbárok a kapun belül lesznek. Merkel és Macron is utalt rá, hogy akár szét is eshet az EU. Ha pl. nem működik a migránsügyben kötött megállapodás, a tagok mind inkább egyoldalú lépésekhez folyamodnak, így belső határellenőrzés visszaállításával. Ám a többi közt az eurózóna bedőlésének veszélye jelentős gát a populisták radikalizmusa számára. Ezért nagyon is elképzelhető, hogy a populisták hasonló változáson mennek át, mint Ciprasz görög miniszterelnök, aki egészen megszelídült.



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


A legfrissebb bécsi elemzés szerint ha az EU a következő pénzügyi időszakban valóban megvonja a támogatások egy részét az új tagállamoktól, az lefékezi a növekedést a szervezet keleti felében. Jelenleg még jó a helyzet, ezért is tudnak olyan öntudatosan fellépni ezek a kormányok a migráció kapcsán. Csakhogy már látszik, hogy a jó idők lassanként véget érnek. Megtörik a fogyasztás és a kivitel lendülete, egyre nagyobb a munkaerőhiány, miközben kevesebb pénz jön Brüsszelből. A Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézete úgy gondolja, hogy a térség már túljutott a csúcsponton. A külföldi befektetők számára a jövőt illetően kedvezőtlenek a várhatóan emelkedő kamatok és nekik sem jó, ha az unió visszafogja a felzárkózási alapokat. Ha a segítséget a jövőben valóban hozzákötik a jogállamisághoz, az elsősorban a Visegrádi Csoportot sújtja. És bár egyes országok nem győzik szidni Brüsszelt, a beruházásaik nagyon is függnek a közösségi támogatásoktól. Orbán Viktor Magyarországán az EU finanszírozza az állami fejlesztések több mint felét. Ám ezek az utalások 2021-től a jelenlegi 3,3 % helyett a magyar GDP-nek előreláthatólag csupán a 2,1 %-át teszik majd ki.

Spiegel

der_spiegel.jpg


A magyar kormány a civileket zaklatja, és aki a menekülteknek segít, az mostantól kezdve bajba kerül. Az érintettek azt mondják, ami történik, az nagyban emlékeztet a 30-as évekre. A Fidelitas már hetek óta matricákkal ragasztja tele a számára nem kedves NGO-k irodáinak bejáratát, a felirat: Ez a szervezet a bevándorlást támogatja. Már sorra került az Amnesty International, a Menedék, legutóbb pedig a Helsinki Bizottság. Ott az Fidesz ifjúsági mozgalmának egyik aktivistája kifejtette, hogy a csoport a Soros-hálózat tagjaként a bevándorlók földjévé akarja tenni Európát, illetve Magyarországot, ám ők ezt nem engedik. Ez a megfélemlítés legújabb formája. Az Országgyűlés a múlt héten hagyta jóvá a Stop, Sorost. Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól azt mondja, lehet, hogy hatalom a kampány örve alatt még jobban át akarja alakítani az államot. Kováts András a Menedék képviseletében úgy gondolja, hogy a kormány tartósítani akarja a hadiállapotot, a viszályokat.



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


A kommentár teljesen egyértelműnek tartja, hogy a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésével a lengyel kormány ugyanazt akarja elérni, mint pár éve Magyarország: megszabadulni a tapasztaltabb és függetlenebb bíráktól. Ily módon pedig kikapcsolni a legfontosabb, még működő ellenőrző mechanizmust. Hogy azután a magyar fél vesztett az ügyben az Európai Bíróság előtt, azt Orbán Viktor könnyű szívvel elviselte, hiszen addigra kész helyzetet teremtett az igazságszolgáltatásban. Lehet, hogy Varsó is hasonló taktikát követ a Bizottsággal szemben. Viszont hiábavalók voltak a korábbi békülékeny lengyel hangok, az újabb ütközés folytán még az is megkérdőjelezhető, hogy a PiS egyáltalán be akarja-e tartani az európai játékszabályokat. Ez újabb rossz hír mindazoknak, akik fontosnak gondolják a közös Európa jövőjét.

Die Welt

die_welt.jpg


Európa élesen bírálja a magyar és a lengyel kormányt a jogállam megsértése miatt, ám eközben Románia szinte észrevétlenül próbálja meggyengíteni az igazságszolgáltatást. A tudósítás felidézi, hogy a múlt héten 12 nyugati nagykövet levélben szólította fel a kabinetet: hagyja békén a jogrendszert, ne akarja azt kiforgatni a sarkaiból. Főként azzal van bajuk, hogy a jövőben a nyomozás csupán egy évig tarthatna a bűnügyekben, azon kívül a telefonbeszélgetéseket nemigen szabadna lehallgatni. Ily módon azonnal le kellene zárni csaknem 5 ezer dossziét, főleg olyan esetekben, amelyekben korrupció, illetve szervezett bűnözés gyanúja merült fel. Pedig ilyen tekintetben az ország az eltelt években példaképül szolgált nemcsak volt keleti tömb, hanem az egész földrész számára. Egy sor gyakorló, illetve volt miniszter és államtitkár került börtönbe. Nem véletlen, hogy sok politikus az illetékes ügyészség vezetőjének a fejét követeli. Ám Codruta Kövesit csakis az államfő válthatja le, ő azonban erre nem kapható. Noha a Legfelsőbb Bíróság szerint nem mérlegelhet a menesztés ügyében.

Szelestey Lajos

upload_2018-7-6_5-21-9.jpeg
 
A kabaré egy karikatúra azon nevetünk, hogy egyszerű parolák menyire nem magyarázatok, megoldások a komplex világunkra.
-
Hogy megjegyezzem, kapásból két színészt látok migrációs háttérrel. :cool:
Rajtam mindig ott a migráncs bélyeg. :(
Dédnagyanyám egy szót sem beszélt magyarul,
Zürichben ha kinyitom a számat, rögtön tudják, hogy csak Papierli Schwitzer vagyok.
Remélem nem utáltok ki innen.:rohog:
 
-
- Orbannak egy visszataszito stilusa van
- Tudja, hogy Merkel utalja
- Orban megis megragadja Merkel kezet es beakarja nyalazni
- undorito :mad2:
Ugyan már Ernoe Ennél te jóval okosabb vagy.Országok népek érdekek vannak,
Orbán nem a nagykabátját akarta rásózni Merkelt mamira.Amit láttam és köznépnek
szántak Jól érvelt az országot megfelelően képviselte Ki kit utál ? " Nyálazás "!Itt mit sem számít A nagy dolgok a zárt ajtók mögött dőlnek el . Ezeket te sokkal jobban tudod mint én Most utálja jövőhéten szereti
 
Azt mondja bölcs: Canis sine dentribus latrat... Csak a fogatlan kutya ugat... Egyre hangosabb az ugatás, s egyre kevésbé hallhatóak emiatt a józan hangok, de sohasem annak van igaza aki a leghangosabb....
Látható, de egyértelmű tény az Orbánnal egy követ fújók kisebbségben vannak, nem csak Európában ,de az egész világban... Orbán speciális helyzete, hogy egy (bár gazdasági szempontból , jelentéktelen, sőt teljesen kiszolgáltatott, s sajnos ezt Orbánon kívül úgy tűnik mindenki más tudja) ország miniszterelnöke. Aki ráadásul elhiszi magáról, mert ezt akarja hinni, hogy elismert nemzetközi politikus.. Pedig ha visszaemlékezünk látható volt, a szocializmus is addig működött míg állta valaki a számlát... S nem emberbaráti gesztusból tették, hanem nehogy annyira lemaradjon, hogy a fejlett nyugat termékeit képtelen legyen a piaca felvenni. Ma a magyar ipar szinte teljes mértékben külföldi kézben van, ráadásul beszállítóik többsége sem magyar. A magyar mezőgazdaság még az országot sem képes kiszolgálni az alapvető élelmiszerek terén sem. Szintén a bölcs mondta : Da, si ditari, servi, vis dominári... Adj, ha gazdagodni akarsz, szolgálj, ha uralkodni akarsz... Mit is adott Orbán Viktor az országának, Európának? Mivel is szolgálja a sokat emlegetett keresztény értékek megőrzését az idegenekkel szemben ? Itt lenne már az ideje, hogy felismerjék egyesek az ország érdeke és Orbán Viktor érdeke erősen szétválik, egyre nagyobb a szakadék a valóság és a festett kép között. Tessék már észre venni a képeket és a híradókat nézegetve, a tudósításokat olvasva, hogy Orbán Viktor csak egy megtűrt politikus az asztalnál, s amiért megtűrik az Magyarország múltja, s remélhetően minél közelebbi jövője.. (Orbán és köre nélkül)
S maradva a bölcsnél minden más: De lana caprina loqui certate... A kecskeszőréről vitatkozni...egyszerűbben: üres szócséplés...
 
Ugyan már Ernoe Ennél te jóval okosabb vagy.Országok népek érdekek vannak,
Orbán nem a nagykabátját akarta rásózni Merkelt mamira.Amit láttam és köznépnek
szántak Jól érvelt az országot megfelelően képviselte Ki kit utál ? " Nyálazás "!Itt mit sem számít A nagy dolgok a zárt ajtók mögött dőlnek el . Ezeket te sokkal jobban tudod mint én Most utálja jövőhéten szereti

- Erről a kézcsókolásról már több helyen olvastam, analizáltam képeket
- Hogy jön ahhoz Orbán, hogy a kézfogásra nyújtott kezet a szája elé kapja
- számomra ez nem lovagias gesztus hanem egy "Schleimer",

Ha már itt vagyok megjegyzem, hogy
- Orbán nem egy nagy politikus mind aminek a követői tartják
- Orbán jelentősége abban rejlik, hogy az EU számos döntése "egyhangúságot" követel meg
- Orbán és a kisebbségi érzetben szenvedő magyar polgárok azt az érzést kapják "ök is valakik"
- Ez nem lenne baj csak néha az az érzésem már paranoid ahogy ezt "kóstolgatják"
 
Utoljára módosítva:
pedig veszélyes a horvátországi aknazár, ott nem szarakodnak kerítésekkel

- Rámutattál a lényegre
- A menekültek a Horvát aknazár miatt próbáltak Mo.-on keresztül menni
- Hangsúlyozom az aknák a Jugoszláv háborúban lettek lefektetve

- Orbán tudta, hogy az emberek nem fognak visszafordulni a kerítés láttán
- Orbán belekalkulálta, hogy ezrek az aknamezőre fognak futni
- Az ilyen viselkedésre van a törvénykönyvekben egy sajátos szo

- Az Európai Unió azonnal felszedette az aknákat, tehát 2015 októbere óta
- Magyarországnak semmi szerepe nincs Németország "megvédésében"
 
- Erről a kézcsókolásról már több helyen olvastam, analizáltam képeket
- Hogy jön ahhoz Orbán, hogy a kézfogásra nyújtott kezet a szája elé kapja
- számomra ez nem lovagias gesztus hanem egy "Schleimer",

Ha már itt vagyok megjegyzem, hogy
- Orbán nem egy nagy politikus mind aminek a követői tartják
- Orbán jelentősége abban rejlik, hogy az EU számos döntése "egyhangúságot" követel meg
- Orbán és a kisebbségi érzetben szenvedő magyar polgárok azt az érzést kapják "ök is valakik"
- Ez nem lenne baj csak néha az az érzésem már paranoid ahogy ezt "kóstolgatják"
valamit mégsem jól analizáltál!!Ne tartom valószínűnek protokoll tiltaná.- Hogy jön ahhoz Orbán, hogy a kézfogásra nyújtott kezet a szája elé kapja
politikus ez gesztus egy nőnek Merkelt tiltakozhatna
Nem tette nem az első eset volt A kézfogásra nyújtásból
kézcsók Csak igy lehet sehogy másként..
Orbán mekkora politikus ? Nem tisztem és hive sem jTag sem vagyok
Orbán színtű tehetségű politikus a közelében senki
Hosszú szünet
 
nekem például tetszik, hogy Berlinből Szófiába érkezett és ott már a kínai kormányfővel tárgyal

- Ezt a pozícióját azonban rögtön elfogja veszíteni ha kidobják Magyarországot az EU-bol.
- Emlékeztetlek, Orbán nyugati jobboldali barátai az EU megszüntetése mellett vannak
- A kijózanodás órája közeleg, nekik is tele a tökük azzal, hogy csak fizetgetnek kelet felé
- A gyerekeknek szóló családi pótlékot Ausztriában ök vették el a magyar dolgozoktol
- A Brexit egyáltalán nem használ a Magyaroknak...
-
- Orbánnak fontosabb az EU mind akárki másnak.
- Orbán helyjegyeket árul EUn kívüli országok számára, ugyanakkor aláássa az EU-t
- Ez a kétkulacsos taktika nem fog sokáig működni.
-
 
nekem például tetszik, hogy Berlinből Szófiába érkezett és ott már a kínai kormányfővel tárgyal
Nyilvánvaló a konzervatív keresztények legjobb barátai a kínai budhisták és kommunisták, na meg a török, türkmén, azerbajdzsán muszlimok..... Egyre messzebb kell neki mennie a barátok miatt ... Ha már a szomszédok nem nagyon állnak vele szóba.. hiába tüntette ki a volt francia nagykövetet a legmagasabb magyar állami kitüntetéssel, az amerikai nagykövet mégis a demokráciát kérte számon a nemzeti ünnepi partin.... Szóval mi is az ami tetszik? Csak nem a trollkodás?
 
valamit mégsem jól analizáltál!!Ne tartom valószínűnek protokoll tiltaná.- Hogy jön ahhoz Orbán, hogy a kézfogásra nyújtott kezet a szája elé kapja
politikus ez gesztus egy nőnek Merkelt tiltakozhatna
Nem tette nem az első eset volt A kézfogásra nyújtásból
kézcsók Csak igy lehet sehogy másként..
Orbán mekkora politikus ? Nem tisztem és hive sem jTag sem vagyok
Orbán színtű tehetségű politikus a közelében senki
Hosszú szünet

- Már ne haragudj de Orbán privát egy pojáca
- Ismerem a típust, aki mindenütt fészkelődik, hogy feltűnjön
- Orbánt nem egyszer ütötte arcon Juncker
-
-
- vannak nők akik hagyják Orbánt bohóckodni és benyálazni a kezük fejét
- mert azt gondolják ez egy "magyar tradíció" mind máshol a fejkendő hordás
- Merkel nem engedi Orbánnak, hogy a cseresznye ajkát az ö kezére nyomja
- Én megvizsgáltam rengeteg képet, Orbán eröszakkal huzza Merkel kezét a szájához, többnyire nem sikerül
- Ezzel ellentétben Orbán élvezi ha öreg nyugdijasok csokolgatják az ö kezét
-
4-format2003.jpg

-
Egyre jobban igy néz ki a kép
 
- Már ne haragudj de Orbán privát egy pojáca
- Ismerem a típust, aki mindenütt fészkelődik, hogy feltűnjön
- Orbánt nem egyszer ütötte arcon Juncker
-
-
- vannak nők akik hagyják Orbánt bohóckodni és benyálazni a kezük fejét
- mert azt gondolják ez egy "magyar tradíció" mind máshol a fejkendő hordás
- Merkel nem engedi Orbánnak, hogy a cseresznye ajkát az ö kezére nyomja
- Én megvizsgáltam rengeteg képet, Orbán eröszakkal huzza Merkel kezét a szájához, többnyire nem sikerül
- Ezzel ellentétben Orbán élvezi ha öreg nyugdijasok csokolgatják az ö kezét
-
4-format2003.jpg

-
Egyre jobban igy néz ki a kép
Ez a te véleményed tiszteletben tartom A kézcsókról jó volna véleményt írna egy hölgy. Valószínű jobban tudják!Én úgy tudom Képtelenség a nyálazás A szájnak semmi szerepe nincs Képekről:
egyszer" Tudod fiam nem kel mindent elhinni.Mi azt is lefilmeztük 56 ban Az Oroszokat virágcsokrokkal várták.Nekem elhiheted ilyen aztán nem volt " idézet vége
 
Már elnézést kérek amiért itt a tanultabb , müveltebb elvtársak diszkurzusához hozzá merek szólni , de engetessék meg egy kis észrevétel . Igaz manapság a kézcsók nálunk egy kispolgári csokevény és ez a liberális valláshoz nemérvényes , de egy nönek ez kijár . Igaz nem ugy mint Orbán teszi , mert a nöi kezet nemrántjuk a szánkhoz , hanem lehajolunk hozzá és bennünket hasonlóan a Lengyelekhez az különböztett meg a müvelt nyugattól" hogy mi nemcsak immitáljuk , hanem adjuk is a kézcsókot ! Aztán az is igaz , hogy egy normális ember mégha nem is politikus ,zsebre tett kézzel nemfog kezet !! ;)
 
S ha már Szófia szóba került ahol állítólag szívrepesve várták Orbán Viktort élén a kínai miniszterelnökkel..
A magyar kormány képszolgálatától is csak egy ilyen fotóra tellett....

Orbán  Pellegrini.jpeg
Ez ugyesemmivel sem jobb mint a Macron-Merkel-Orbán video.. Még akihez beszélne az sem ráfigyel, csak azt mutatja, neki már tele van a zacskója.. lehet neki is Orbánnal?
 
Már elnézést kérek amiért itt a tanultabb , müveltebb elvtársak diszkurzusához hozzá merek szólni , de engetessék meg egy kis észrevétel . Igaz manapság a kézcsók nálunk egy kispolgári csokevény és ez a liberális valláshoz nemérvényes , de egy nönek ez kijár . Igaz nem ugy mint Orbán teszi , mert a nöi kezet nemrántjuk a szánkhoz , hanem lehajolunk hozzá és bennünket hasonlóan a Lengyelekhez az különböztett meg a müvelt nyugattól" hogy mi nemcsak immitáljuk , hanem adjuk is a kézcsókot ! Aztán az is igaz , hogy egy normális ember mégha nem is politikus ,zsebre tett kézzel nemfog kezet !! ;)
a tanultabb még úgy ahogy A műveltebb figyelmen hagyom .
Az elvtársak epevezeték repedést okozott Én aki még kisdobos sem voltam !!!!
 
a tanultabb még úgy ahogy A műveltebb figyelmen hagyom .
Az elvtársak epevezeték repedést okozott Én aki még kisdobos sem voltam !!!!
Megkísérelted elolvasni amit írt a kézcsókról?
nem ugy mint Orbán teszi , mert a nöi kezet nemrántjuk a szánkhoz
Még Ő is helytelenítette azt a módot ahogy Orbán viselkedik
Úgy meg lealázni is lehet erőszakjával.Ezt tették szóvá.Te sem helyeselheted minden körülmények között bármi módszerrel.Nem lehet erőszakos és megalázó protokoll sértő is
Van szemed láttad.
így néz ki egy önként odanyújtott kéz?
Szinte ökölben van Merkel keze majd hogy nem birkóznak.
kéz.jpg

Hogy nem tartod faragatlannak az azért van mert a legidealizáltabb politikusnak képzeled
A protokollt meg nem ismered
http://hvg.hu/itthon/20150202_Orban_nevetseges_protokollhibat_kovetett
 
Utoljára módosítva:
én azért láttam egyéb "botschaft fuer Merkel" képeket is ... csak azokat azonnal törlitek ha belinkeli valaki
-
Küld már el nekem privátba, majd elmondom neked mi a különbbség
- a tiltakozás, humor és
- a gyülölet-kriminalitás, személyes sértegetések, fenyegetések között.

Abba biztos lehetsz, hogy a nyugati jobboldali pártok a 2020-as EU pénzek elosztásánál nem Orbán oldalán fognak állni
hiszen a menekülteket támogato teher egyoldaluan az ö zsebüket terheli.

-
A pénznél megszünik a barátság különösen ha a nacionalizmus van a játékban.
 
- vannak nők akik hagyják Orbánt bohóckodni és benyálazni a kezük fejét
- mert azt gondolják ez egy "magyar tradíció"
Nem értek egyet Bármelyik embert le lehet váratlanul támadni ahogy Orbán teszi kézfogásra nyújtott kezet hirtelen mozdulattal felkapja miközben erősen fogja a kezet.
Mikorra felér a kéz mar nincs mit tenni.
Kamerák előtt nem birkózhatnak
Az mindegyik képen látszik nem egy lazán tartott női kezet csókolgat Orbán
Annyit tud tenni Merkel ökölben tartja kezét
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok! Keresem Debra Lobato Brothers sisters and special needs könyvét, angolul vagy ha valakinek meglenne magyarul még szuperebb lenne:) Online formában érdekelne elsősorban. Köszönöm!
Kicsichi wrote on Ajuda67's profile.
Helló, megint. Keresem J R Ward Örökség sorozatának fordítását. Ha valaki tudja hol találom, légyszi árulja el. Előre is köszönöm.
D
DE. Andi wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta kérem a fiókom törlését. Köszönöm!
benudori wrote on szjucus2's profile.
Szia!
Szeretném elkérni a English Plus 2 Second edition teszteket.
Előre is köszönöm!

Heni
Kedves mindenki szeretném kérni valakitől a 6.-as természet dogákat illetve esetleg irodalomból A küklópsz barlangjában Trencsényi-Waldapfel Imre nyomában című műnek az össze foglalását szeretném kérni.
Köszönöm aki segít

Statisztikák

Témák
36,455
Üzenet
4,399,377
Tagok
591,220
Legújabb tagunk
Odett_
Oldal tetejére