Wall Street Journal: Merkel épphogy megúszta

  • Financial Times: előbb-utóbb talán a legvadabb populisták is magukhoz térnek, mert nekik sem jó, ha összeomlik az unió;
  • Orbán jókor megy Berlinbe, mert Merkel meggyengült és így könnyebben rá lehet venni bizonyos engedményekre;
  • Lefelé tartanak a közép-európai gazdaságok és az uniós pénzek megvonása csak rontana a helyzetükön.
Wall Street Journal

wsj_logo_jo.jpg


A német kancellár és a belügyminiszter megállapodása elhárította veszélyt, amely bukással fenyegette a koalíciót, azaz a súlyos válság széléről táncoltak vissza. A feltétel az volt, hogy megszigorítják a bevándorlási szabályokat, tehát a bajor-osztrák határ közelében, zárt táborokban őrzik majd a menedékkérőket, amíg el nem dől, hogy azok nem regisztráltak-e korábban már egy másik EU-országban. Viszont a dráma és a végletekig kiélezett belpolitikai helyzet kétségeket ébresztett afelől, meddig maradhat fenn a konzervatív pártok immár hetvenéves szövetsége. Egyben a kancelláron sebeket ejtett legfontosabb szövetségese. Azt még nem tudni, a szociáldemokraták miként állnak hozzá a kompromisszumhoz. Az sem világos továbbá, mennyire partner Olaszország az elutasított migránsok visszavételéhez. Ám az egyezség igazolja Merkel túlélő képességét, habár a tekintélye erősen megingott az utóbbi években.

A kormányfő nagy árat fizet a béke helyreállításáért, hiszen szinte teljesen feladta a nyitott kapuk politikáját. De továbbra is ő a legnépszerűbb német politikus, 54% szeretné, ha miniszterelnök maradna. Ám az incidens éles ellentéteket tárt fel az uniópártokon belül. Megmutatta azt is, hogy Németország lett a fő hadszíntér a Merkel vezette liberális, a nemzetközi összefogást támogató erők, illetve a bevándorlás ellenes populisták között. Utóbbiak mozgalma sorra söpri félre a hagyományos pártokat Európában. A migrációs válság félelmet és haragot keltett, azon kívül nagyot lendített a nacionalista pártokon Magyarországon, Ausztriában, Olaszországban és másutt.



NZZ

nzz.jpg


A lap szerint a Merkel-Seehofer-megállapodás a német menedékpolitika fokozatos keményedését igazolja vissza, de egyáltalán nem biztos, hogy beválik. Az biztos, hogy a bezárkózás irányába mutat, hiszen az érkezőket becsukják, illetve visszautasítják. De nem azonnal fordítják őket vissza, ahogyan azt a belügyminiszter eredetileg követelte, csak ha bebizonyosodik, hogy más uniós tagállamban már nyilvántartásba vették őket. Viszont az még cseppet sem bizonyos, hogy Ausztria visszaveszi ezeket az embereket. De Berlin célja az, hogy a migránsok maradjanak ott, ahol először léptek az EU területére és ne álljanak tovább Németország felé. Ám emiatt csak tovább nő az elégedetlenség főleg az olaszoknál. Ellentételként a múlt heti uniós csúcson a külső határok hatékonyabb védelmét ajánlották fel nekik, illetve gyűjtőtáborokat kívánnak létesíteni a földrészen kívül. Ugyanakkor a németekre visszatérve, egyáltalán nem biztos, hogy ezután napokon belül döntést lehet hozni a kérelmezők ügyében.



Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg


Merkel nemzetközi megítéléséről szólva a lap rámutat, hogy Orbán Viktort nem éppen a kancellár szívbéli jó barátjaként tartják számon, ellenben arról ismeretes, hogy amit akar, azt keresztül is viszi. Ők ketten holnapután Berlinben leülnek egymással, de a magyar fél a berlini belpolitikai felfordulás ellenére sem lát semmi okot arra, hogy lemondja az utat. Kovács Zoltán kijelentette, hogy nyilvánvalóan sok megvitatnivaló. A migrációs politikában a magyar politikus mindig is szívesen lépett fel, mint a német fél ellenpontja. Seehofer és a CSU pedig nem győzte ezért ünnepelni. Orbán a brüsszeli uniós csúcs után is eláztatta partnerét, amikor tagadta, hogy megállapodtak volna a menedékkérők gyorsított visszatoloncolásában. Még csak nem is félreértést emlegetett. Azt mondta: aki a magyar álláspontot ismeri, az tudja, hogy itt nemigen van miről beszélni.



Die Welt

die_welt.jpg


1. Az egyik legtekintélyesebb német elemző intézet kimutatta, hogy a közös EU-menedékpolitika sokkal hatékonyabb, mintha a tagállamok egyedül próbálkoznak. Az Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) tanulmánya a költségek és az előnyök egybevetése alapján jutott erre a következtetésre. Mint írja, a terhek közé tartozik az is, hogy választók közül sokan erős fenntartással viseltetnek a bevándorlással szemben. A pozitívumok között említi ugyanakkor, hogy a befogadás a kontinens külpolitikai érdekeit szolgálja, hiszen elősegíti a helyzet stabilizálódását pl. Jordániában és Libanonban, amely reménytelenül küszködik az áradattal. Az is kedvező, hogy a segítségnyújtás összhangban áll az erkölcsi értékekkel, a keresztény hagyományokkal. Márpedig akik ezt a meggyőződést vallják, azok nagyon is helyeslik, hogy emberek ne haljanak meg a szír polgárháborúban, vagy ne vesszenek oda a Földközi-tengeren.

A gond ott van, hogy a költségek az egyes államoknál jelentkeznek, a haszon viszont az egész unió szintjén csapódik le. Ha a Közel-Keleten sikerül megszilárdítani a viszonyokat, az egyformán jó a bezárkózó Magyarországnak, illetve a nyitott Svédországnak. És ha sikerül megmenteni egy emberéletet, az legalább annyira kedvező a lengyel katolikusoknak, mint a német ateistáknak. Persze itt felmerül a potyautas-probléma, vagyis hogy egyes kormányok a határok lezárásával próbálják a többiekre áthárítani a terheket. Ám 2015 óta éppen ez a láncreakció jellemzi a nemzeti menedékpolitikákat. Az eredmény azonban siralmas és árt az összes tagállam érdekeinek. Ebből következik, hogy Németországnaknak a saját érdekei miatt kell szorgalmaznia az európai megoldást, annál is inkább, mert egyre kevesebb menekült jön, és ez lényegesen lenyomja a kiadásokat. Egyáltalán nem válna javára, ha hirtelen áttérne a nemzeti külön útra.



2. Az újság szerint a múlt héten derült égből villámcsapásként érte a német kancellárt, hogy Budapest, Varsó és Prága cáfolta a hírt, miszerint megállapodást kötött volna a német kormánnyal a menekültek visszafogadásáról. A három ország egészen másként értelmezte a csúcskonferencia eredményeit, mint Berlin, de bejelentésük igencsak kellemetlenül érintette Merkelt a Seehoferral küszöbön álló tárgyalások előtt. Úgy nézett ki, mint aki csaló, vagy mint aki lelepleződött. A hármak azonban aligha akarták a miniszterelnök fejét venni, mert egyre nagyobb a félelem Európában, hogy mi lesz, ha megbukik a német vezetés. Keleten azt is pontosan tudják, hogy sokba kerülne nekik, ha Berlinben egy kevésbé EU-barát vezetés jutna hatalomra. Arról nem beszélve, hogy Merkel meggyengült hazai pozíciói folytán aki valamit el akar érni nála, az most jó eséllyel próbálkozik.

Hogy mégis nyilvánosan tagadták az állítását, abban az is közrejátszhatott, hogy a kancellár nem volt elég diplomatikus. Tanácsosabb lett volna a három államot kihagyni azok közül, amelyekről közölték, hogy elvi egyetértés született velük a visszatoloncolási megállapodás megkötéséről. Azok ugyanis nem értettek egyet a berlini értelmezéssel, ám Merkel mindenképpen hangsúlyozni igyekezett a tanácskozás sikerét, ezért túl messzire szaladt. A három partner ugyanis odahaza mindenképpen azt akarta eladni, hogy csakis önkéntes alapon vesz vissza migránsokat. Azaz ünnepelni kívánta a kötelező kvóták végét. Ezt a sikert pedig nem kisebbítheti semmi, így az sem, hogy német földről visszaküldött menedékkérők érkeznek hozzájuk.



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


A berlini magyar nagykövet visszautasítja a német zöldek vezetőjének véleményét, miszerint Magyarországnak három éve, a menekültválság tetőpontján regisztrálnia kellett volna a menedékkérőket, amibe beletartozott volna, hogy megfelelően ellássa őket. Annalena Baerbock írására válaszul Györkös Péter azt hangsúlyozza, hogy a magyar hatóságok mindent elkövettek a schengeni és dublini előírások betartására. Mint kifejti, az EU is elismerte, hogy azokban a hetekben jó 177 ezer migráns adatait vették fel. (Miközben 400 ezren vonultak át az országon – a szerk. megj.) A diplomata arra is kitér, hogy a csaknem 180 ezer ember 99 %-a Görögországon át érkezett, azaz az eljárást ott kellett volna lefolytatni az ügyükben. Egyben tagadja, hogy a magyar menekülttáborokban nem gondoskodtak volna róluk kielégítően. Csak éppen a legtöbben nem voltak hajlandó bemenni a kijelölt szállásokra, mert igyekeztek mielőbb eljutni Németországba. Györkös végül azt hangsúlyozza, hogy a magyar kormány akkor is védte és azóta is védi Európa külső határait, ezért mondta azt Orbán Viktor, hogy ő a földrész végvári kapitánya.



FT

financial_times.jpg


Az amerikai elnök kifejezetten ellenséges az unióval szemben, de ez még jól jöhet az EU egységének, mert ráébresztheti populisták a tagság előnyeire, illetve arra, hogy mekkora kockázatokat von maga után, ha felbomlik a szervezet. Így ítéli meg a kilátásokat a kommentár, amely a helyzet érzékeltetésére idézi Macron, Merkel, illetve Juncker véleményét, miszerint Európát megfertőzte a populista lepra, a földrész jövője teljesen bizonytalan, valamint hogy egyre nagyobbak a repedések. Nem kérdéses, hogy a belső nyomás mind inkább nő, miután nacionalista erők vannak hatalmon Rómában, Varsóban, Budapesten, Bécsben és Ljubljanában, ezért egyre nehezebb kompromisszumra jutni. Szinte biztos, hogy folytatódik a vita a migrációról, az euróövezet megújításáról valamint a következő közös költségvetésről. Trump miatt fokozódik a külső nyomás is.

De lehet, hogy éppen az elnök döbbenti rá a 28-kat arra, mennyire fontos, hogy közösen védjék meg az európai értékeket. Hiszen az látnivaló, hogy Amerika az „oszd meg és uralkodj” elvére épít. És a készülő kereskedelmi háborúban különösen fontos az összefogás. Ez már akkor is kiderült, amikor a brit kormány megpróbálta kimazsolázni az előnyöket a kilépési tárgyalások során és ezt a többiek együttesen verték vissza. A jövő évi EP-választások igen kritikusnak ígérkeznek, a barbárok a kapun belül lesznek. Merkel és Macron is utalt rá, hogy akár szét is eshet az EU. Ha pl. nem működik a migránsügyben kötött megállapodás, a tagok mind inkább egyoldalú lépésekhez folyamodnak, így belső határellenőrzés visszaállításával. Ám a többi közt az eurózóna bedőlésének veszélye jelentős gát a populisták radikalizmusa számára. Ezért nagyon is elképzelhető, hogy a populisták hasonló változáson mennek át, mint Ciprasz görög miniszterelnök, aki egészen megszelídült.



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


A legfrissebb bécsi elemzés szerint ha az EU a következő pénzügyi időszakban valóban megvonja a támogatások egy részét az új tagállamoktól, az lefékezi a növekedést a szervezet keleti felében. Jelenleg még jó a helyzet, ezért is tudnak olyan öntudatosan fellépni ezek a kormányok a migráció kapcsán. Csakhogy már látszik, hogy a jó idők lassanként véget érnek. Megtörik a fogyasztás és a kivitel lendülete, egyre nagyobb a munkaerőhiány, miközben kevesebb pénz jön Brüsszelből. A Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézete úgy gondolja, hogy a térség már túljutott a csúcsponton. A külföldi befektetők számára a jövőt illetően kedvezőtlenek a várhatóan emelkedő kamatok és nekik sem jó, ha az unió visszafogja a felzárkózási alapokat. Ha a segítséget a jövőben valóban hozzákötik a jogállamisághoz, az elsősorban a Visegrádi Csoportot sújtja. És bár egyes országok nem győzik szidni Brüsszelt, a beruházásaik nagyon is függnek a közösségi támogatásoktól. Orbán Viktor Magyarországán az EU finanszírozza az állami fejlesztések több mint felét. Ám ezek az utalások 2021-től a jelenlegi 3,3 % helyett a magyar GDP-nek előreláthatólag csupán a 2,1 %-át teszik majd ki.

Spiegel

der_spiegel.jpg


A magyar kormány a civileket zaklatja, és aki a menekülteknek segít, az mostantól kezdve bajba kerül. Az érintettek azt mondják, ami történik, az nagyban emlékeztet a 30-as évekre. A Fidelitas már hetek óta matricákkal ragasztja tele a számára nem kedves NGO-k irodáinak bejáratát, a felirat: Ez a szervezet a bevándorlást támogatja. Már sorra került az Amnesty International, a Menedék, legutóbb pedig a Helsinki Bizottság. Ott az Fidesz ifjúsági mozgalmának egyik aktivistája kifejtette, hogy a csoport a Soros-hálózat tagjaként a bevándorlók földjévé akarja tenni Európát, illetve Magyarországot, ám ők ezt nem engedik. Ez a megfélemlítés legújabb formája. Az Országgyűlés a múlt héten hagyta jóvá a Stop, Sorost. Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól azt mondja, lehet, hogy hatalom a kampány örve alatt még jobban át akarja alakítani az államot. Kováts András a Menedék képviseletében úgy gondolja, hogy a kormány tartósítani akarja a hadiállapotot, a viszályokat.



FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg


A kommentár teljesen egyértelműnek tartja, hogy a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésével a lengyel kormány ugyanazt akarja elérni, mint pár éve Magyarország: megszabadulni a tapasztaltabb és függetlenebb bíráktól. Ily módon pedig kikapcsolni a legfontosabb, még működő ellenőrző mechanizmust. Hogy azután a magyar fél vesztett az ügyben az Európai Bíróság előtt, azt Orbán Viktor könnyű szívvel elviselte, hiszen addigra kész helyzetet teremtett az igazságszolgáltatásban. Lehet, hogy Varsó is hasonló taktikát követ a Bizottsággal szemben. Viszont hiábavalók voltak a korábbi békülékeny lengyel hangok, az újabb ütközés folytán még az is megkérdőjelezhető, hogy a PiS egyáltalán be akarja-e tartani az európai játékszabályokat. Ez újabb rossz hír mindazoknak, akik fontosnak gondolják a közös Európa jövőjét.

Die Welt

die_welt.jpg


Európa élesen bírálja a magyar és a lengyel kormányt a jogállam megsértése miatt, ám eközben Románia szinte észrevétlenül próbálja meggyengíteni az igazságszolgáltatást. A tudósítás felidézi, hogy a múlt héten 12 nyugati nagykövet levélben szólította fel a kabinetet: hagyja békén a jogrendszert, ne akarja azt kiforgatni a sarkaiból. Főként azzal van bajuk, hogy a jövőben a nyomozás csupán egy évig tarthatna a bűnügyekben, azon kívül a telefonbeszélgetéseket nemigen szabadna lehallgatni. Ily módon azonnal le kellene zárni csaknem 5 ezer dossziét, főleg olyan esetekben, amelyekben korrupció, illetve szervezett bűnözés gyanúja merült fel. Pedig ilyen tekintetben az ország az eltelt években példaképül szolgált nemcsak volt keleti tömb, hanem az egész földrész számára. Egy sor gyakorló, illetve volt miniszter és államtitkár került börtönbe. Nem véletlen, hogy sok politikus az illetékes ügyészség vezetőjének a fejét követeli. Ám Codruta Kövesit csakis az államfő válthatja le, ő azonban erre nem kapható. Noha a Legfelsőbb Bíróság szerint nem mérlegelhet a menesztés ügyében.

Szelestey Lajos

upload_2018-7-6_5-21-9.jpeg
 
Igen mert nullával remekül lehet szorozni. :)
Tetszetős mondat de nem igaz.Nem nulla volt az.
De igazad vagyon az nem itt ált meg.Nem is akart.Az mind ott van nyugaton
Volt szabadon áramló migráció 2015-ben
És nem álltak meg.Na most innen már nézőpont kérdése:kiállította meg mégis Őket ha egy se állt meg?
Amióta szerinte megálltak azóta mennyi jutott ki és hol?
 
nem csak örült, cselekedett is ... ha jól vagyok informálva kb. 22 milliárd eurót költött a beérkezett illegális migránsokra, míg az egész EU adott 3 milliárd eurót Törökországnak a táborokra?

becsmérled a német ellenzéket, de van aki meghallgatja az érvelésüket és meghökken mikor megtudja, hogy tavaly a kormány nyolc millió eurót költött arra az adófizetők pénzéből, hogy bevándorlókat szállítsanak repülővel Németországba.



Engedtessék meg nekem is, hogy a magyar kormány stílusát követve egy matricát tegyek az általad belinkelt videóra. A video egy amerikai szélsőjobboldali internetújság produkciója. :)
-
A probléma nem a számokkal van hanem azok értelmezésével. En azt ajánlanám az érdeklődőknek, hogy inkább az adatok forrásához nyúljanak, a Német Gazdasági Minisztérium oldalához végső soron ott jobban tudják mit, mikor, mire adtak ki.
-
Nekem, rögtön feltűnik, hogy a migráció okaként a Bundesministerium, de még az AfD sem Soros "fehér embert lecserélni akaró politikáját" tekinti mind Orbán, amit olyan komolyan gondol, hogy törvénybe is iktatta.
-
Ha ezért nem jár egy bolondokházai beutaló akkor nem tudom mit kell még a Magyar kormánynak elkövetni, hogy az elmegyógyintézet felfigyeljen rájuk. :)
-
A 2015-ben világszerte megnövekedett irreguláris menekült és migrációs hullám kiváltó okai
- A politikai instabilitás Közel-Keleten és Afrika egyes területén,
- A menekültek ellátásánál fellépö kritikus helyzet a Szira közelében levö táborokban,
- A csökkentett étkezisi adagokaz az UNHCR nagy menekültlágereiben, valamint
- A megnehezedett exisztenciális feltételek
-
De maradjunk a számoknál, a menekültváltság okozta Németországi kiadások elemzésénél.
Szeretném gyorsan megmutatni, az államköltségvetésen keresztül, hogy az ország gazdasági helyzete nem rosszabbodott a menekültek befogadása miatt, söt ugy lehetne tekinteni mind ha a konjunktúrát lendületbe hozta volna. Tehát nem vettek el tőled semmi. ;)
-
490104_1_lightbox_540efeaa622eb.jpg

-
Továbbá ajánlom a BMF "Das Bundesamt in Zahlen 20XX" évi jelentéseit letölteni és átnyálazni.
-
Remélem nem ugy gondolod, hogy Schäuble Télapó módjára
évente 22 milliárd eurót szétoszt a menekültek között? :)
-
Az általad említett évi 21,5 milliárd eurónak az
- 1/3 része (7,15 Mrd. €) nem a Németországban levö menekültekre van kiadva,
- hanem nemzetközi elkötelezettségre amit akkor is fizetnénk ha itt egy menekült sem lenne
- Ezt ugy hivják, hogy "a menekülés okának a leküzdésére kiadott összeg"
- 428 millio € támogatás megy Törökországnak a felvett menekültek támogatására
- 2,3 Mrd. €-val támogatja Németország Sziria ujrafelépitését a Londoni egyezmény alapján
- 1,4 Mrd. € megy közvetlen humaitárius segitségként a területre
- A kiadások sokoldalúak, érdemes végigolvasni...

- Amire valószínű te se gondolsz ezek a számok bruttó összegek
- amik jo része az én meglátásom szerint ado formájában rögtön visszjön
- de nemcsak visszajön, hanem sok juttatást csak kölcsön, amit az állam visszakap
-
"A pénz nagyon nagy része a menekültek étkezési és egyéb költségeiről, később bérleti díjakról vagy a gazdaság építési beruházásokba folynak. "Ez a szövetségi kiadások több mint 90% -ára vonatkozik" - mondta a közgazdász.
-
- És még egy nagyon fontos dolog ami engem a legjobban bosszant
- Orbánisztánban a menekültek csak számok, nem emberek
- Emberekbe éri meg a legjobban pénzt fektetni, mert az megtérül
- nemcsak azáltal, hogy produktívak hanem mert a személyükkel gazdagítanak
- ajánlom számoljátok ki mit adtatok ki a gyerekeitekre, menyit fáradoztatok
- az esetek többségében ez megéri, mert a velük való foglalkozás önmagában érték

- Nem tudom, hogyan fog nektek megtérülni a 880 millio eurós szögesdrót
- aminek a napi karbantartása horribilis összeg, rozsdásodik magában
-
5293-stacheldrahtzaun-industrie-grenze-rost-zaun-draht-photocase-stock-foto-gross.jpeg

-
Inkább gyerekek nevelésébe fektetném a helyetekben a pénzt.
 
Nem tudom, hogyan fog nektek megtérülni a 880 millio eurós szögesdrót
- aminek a napi karbantartása horribilis összeg, rozsdásodik magában

A kerítés egy védelmi beruházás, a magyarok úgy vélkednek, hogy a helyzet romlani fog és még több migráns fogja elözönleni Európát. Valami igazság lehet benne mert eddig például az olaszok csak megpróbálták megakadályozni a migránsokkal teli hajók, csónakok elindulását Líbiából (rengeteg afrikai migráns szeretne Líbiából Európába jönni) most már komolyabban védekeznek.
A napokban hadgyakorlatot kezdtek az osztrákok a szlovén határ közelében a migránsok elleni védekezésre készülnek.
Bárcsak igazad lenne és az illegális migráció megszünne és a kerítést el lehetne adni ócskavasnak vagy mutogatni túristalátványosságnak...de láthatod nálatok Németországban, ahol evidens, kézzel fogható az illegális migráció jótékony hatása még ott is van aki másképp látja a jövőt.
 
A kerítés egy védelmi beruházás, a magyarok úgy vélkednek, hogy a helyzet romlani fog és még több migráns fogja elözönleni Európát. Valami igazság lehet benne mert eddig például az olaszok csak megpróbálták megakadályozni a migránsokkal teli hajók, csónakok elindulását Líbiából (rengeteg afrikai migráns szeretne Líbiából Európába jönni) most már komolyabban védekeznek.
A napokban hadgyakorlatot kezdtek az osztrákok a szlovén határ közelében a migránsok elleni védekezésre készülnek.
Bárcsak igazad lenne és az illegális migráció megszünne és a kerítést el lehetne adni ócskavasnak vagy mutogatni túristalátványosságnak...de láthatod nálatok Németországban, ahol evidens, kézzel fogható az illegális migráció jótékony hatása még ott is van aki másképp látja a jövőt.

Fogadok veled akár menyibe, hogy a kerítésre nem lesz szükség, ahogy nem is volt rá szükség.
-
- Ha ráérek meg is okolom neked számokkal, prognózisokkal
- Ezzel nem azt mondom, hogy nem fognak emberek jönni Európába
- Fognak jönni de áttekinthetően és nem felkészületlenül
-
- Ha pedig egy nagy katasztrófa lenne a szomszédunkba (mondjuk földrengés Törökországban)
- akkor nem hiszem, hogy Orbánra hallgatnának az emberek hanem az történne ami Berlinben :(
- Tudsz egy példát említeni a modern világból ahol egy országot menekülő anyák és gyerekek elfoglaltak volna?
- En nem ismerek ilyet.
 
Utoljára módosítva:
Németországban a bevándorlás nincs a lakosságot foglalkoztató tíz legfontosabb téma között. Ez derült ki a Bild magazin által megrendelt felmérésből.
A többség az öregkori szegénységet, az esélyegyenlőséget, a kórházak fejlesztését és a lakásárak emelkedését tartja a legfontosabb témának.
A bevándorlás csak ezek után jön és a lakosság 38 százalékát foglalkoztatja, ráadásul a többségük a szélsőjobboldali AfD szavazója.
 
Németországban a bevándorlás nincs a lakosságot foglalkoztató tíz legfontosabb téma között. Ez derült ki a Bild magazin által megrendelt felmérésből.
A többség az öregkori szegénységet, az esélyegyenlőséget, a kórházak fejlesztését és a lakásárak emelkedését tartja a legfontosabb témának.
A bevándorlás csak ezek után jön és a lakosság 38 százalékát foglalkoztatja, ráadásul a többségük a szélsőjobboldali AfD szavazója.

" a bevándorlás nincs a lakosságot foglalkoztató tíz legfontosabb téma között." - ezzel ellentétben a Magyar politikusok mással sem foglalkoznak. :(
-
 
.
Lemondásra szólították fel Angela Merkelt a Financial Times-ban

A vezető üzleti lap szerint bárhová nézünk Európában, mindenhol csak baj van.
Angela Merkel német kancellárt mielőbbi lemondásra szólította fel a Financial Times véleménycikke. Tony Barber szerint ez lenne Németország és a sokféle problémával küzdő Európa érdeke is – idézi a szerzőt a Portfolio.
Barber amellett érvel, hogy bárhova nézünk Európában, mindenhol csak bajt látunk: menekültválság a görög-török határon, kudarcba fulladt egyeztetés a 2021-2027-es EU-s költségvetésről, rontott gazdasági növekedési kilátások. Mindez összességében azt jelenti, hogy Merkel elvesztette varázsát minden olyan fontosabb területen, ahol korábban Európa legbefolyásosabb embereként még sikereket tudott felmutatni.
A szerző szerint Merkel teljesítményének mérlege mind külpolitikai, mind belpolitikai, mind pedig gazdasági fronton vegyes, azaz a sikerek mellett vannak igenis neki felróható hibák, problémák, amelyek végső soron európai szinten is éreztetik hatásukat.
Merkel korábban már világossá tette, hogy a legkésőbb 2021 őszén esedékes német parlamenti választásokkor távozik posztjáról és visszavonul a politikától is, de az FT publicistája szerint jobb lenne sokkal hamarabb lemondania Merkelnek, hogy a berlini politikai válság ne akadályozza tovább se az ország fejlődését, se Európa sokasodó gondjainak megoldását. Európának ugyanis erős berlini vezetésre, kezdeményezőkészségre, és az innovációban, versenyképességben lemaradt Németország újult lendületére van szüksége. Ehhez viszont egy új kancellárra is szükség van, aki a Merkel-féle egyensúlyozó, óvatos hozzáállást –ami végül a varázsa után sokféle problémához, a német belpolitikai rendszer évtizedek óta nem látott mértékű széttöredezéséhez vezetett – felváltja.
Angela Merkel 2005 novembere óta tölti be kancellári tisztségét és a szerző megjegyzi: Németország elmúlt hét évtizedének történelme jól mutatja: nem könnyen válik meg posztjától egy-egy kancellár, hiszen hetven év alatt Merkel csak a nyolcadik ilyen vezető.
A szerző felemlegeti a németek által okozott problémák között azt, hogy elakadt az eurózóna bankunió harmadik pillérének számító közös betétbiztosítási rendszer, mert a németek késleltetik ezt, miközben Európa legkevésbé nyereséges és leginkább széttöredezett bankrendszerével rendelkeznek.
A véleménycikkben a szerző mindezek miatt kijelenti: minden megkérdőjelezhetetlen eredménye ellenére Merkel elvesztette varázsát. Minél tovább marad a posztján, annál inkább megkérdőjelezhetővé válik az öröksége.
 
-
A menekültek elleni heccelést jo korán megkezdte az Orbán kormány.
- Először, hogy "Ne vedd el a Magyarok munkáját" aztán
- hogy "Nem akarjuk, hogy a börünk szine megváltozzon"
- Ennek az eredménye volt, hogy egy nö automatikusan belerúgott egy gyerekbe.
- Ennek az eredménye, hogy neked 3 év után is szúrja a szemed a "plüss-mackó"
- Az is egy aljasság, hogy a naci idők törvényeit kívánod vissza
- hát vedd tudomásul, hogy azóta sok minden megváltozott

- Magyarország 2004-ben, a saját kérésére, belépett az EU-ba
- ahol a következő értékek a mérvadóak:
- "Emberi méltóság, szabadság, demokrácia, egyenlőség, jogállamiság és az emberi jogok tisztelete"
- 2015-ben még érvényben volt a dublini szerződés.

A dublini egyezmény (DÜ)
egy nemzetközi szerződés, amely meghatározza az Európai Közösség valamely tagállamában benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős államot. A dublini egyezmény ma lejártnak tekintett. Ezt helyettesíti az európai jog szabályozás.
-
Miről van szó most?
Arról, hogy Seehofer hisztérikus jelenetek kíséretében visszaakarják állítani a régi szabályt amivel nem tudott megbirkózni Magyarország, Olaszország. Vissza akarják küldeni a menekülteket Magyarországra, Olaszországba, Ausztriába...
-
- Orbán már 2015-ben nyíltan kijelentette, hogy neki semmi köze a menekültproblémához
- Ez egy politikus akire te a jelző "nemzetközi nívó" akarsz aggatni?
- Ez egy politikus aki azt álltja "Továbbra is megvédjük Németországot"
- Ha nem emberéletek lennének mögötte hát röhögnék ezen a önbecsülésen


-
A káosz ott volt, hogy Ausztria és Németország abból indult ki, hogy
- Orbán csupán pár ezer menekültjogot kérőt küld tovább mert nem győzi a munkát
- Orbán hazudott, a menekülteket buszra és vonatra ülltette mindet deportálta
- hogy a menekültek nem protestáltak világos, ki akar idegengyűlölő környezetben éli
- Magyarország a nyári jo időt kerítésépítésre pazarolta nem egy fedél felállitására
- A kerítés híre meggyorsította a már Európába levők menetét így jött létre a dugó,
- A kerítés többet ártott mind használt
- Ma ott áll haszontalanul egy 880 millió euróba került szögesdrót
- amit 8000 erőteljes fiatalember orjái napi kiadások közepette bámul
- a menekültek meg csak szállingóznak, ami nincs arányba a kiadásokkal
- Orbán nem védte meg Europát semmitől,
- ellenkezőleg naponta néha 8000 ember érkezett csupán a Müncheni pályaudvarra
-
Mi maradt más hátra a Nyugat európai országoknak?
- jött a tél, eső, hó az embereket nem lehetett az utcán hagyni
- Ez az Orbán-terv, azóta is csak heccel, szít, gáncsot próbál Orbán ejteni az EU-nak

gefluechtete-2-540x304.jpg

-
- Hogy lezárjam a veled való beszélgetést. Akit ilyen jelenetek láttán gúnyolódni képes "plüss-macikkal" az diszkvalifikálja magát emberiességből.
remek példa
 
Regisztrálni?????
Kiket??
Láthattad hogy egy újságíró is annyira pánikba esett a sok regisztrálni futó ember láttán hogy fel is buktatta őket...
Mert biztos hogy oda siettek ....
Áruld már el hogy mi a katasztrófa abban ha ellenőrizni akarja egy ország a határon bejövő emberek státuszát?
Ja, és nehogy már a magyarok legyenek a hibások abban hogy görögország nagy ívben tett az unióra....
(egy kis visszaemlékezés a történelembe
Egy új kutatás szerint a náci haláltáborban 1945-ben elhunyt Anne Frank családja megpróbált Amerikába menekülni, de nem kapott bevándorlási engedélyt a szigorú bevándorlási politika és a háború kitörése miatt.)

Az európai náci üldözés elől menekülő zsidóknak szigorú bevándorlási eljáráson kellett átesniük. A zsidó menekültek kérelmét csak korlátozottan fogadták be

– emeli ki az Anne Frank Ház és az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum által pénteken közzétett jelentésből az MTI.

Káosz hol??
Írd le hogy hol volt az az óriási káosz.
Görögországban?
Ott biztos nagyon kérték a menekült státuszokat.
A menekültek áradata mostanra megszünt...lehet hogy a szigorúbb ellenőrzések miatt??
Legalább nem rugják ránk az ajtót. (ezt a határra gondolom)
Sok év után elfogadom üzeneted
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére