Washington tiszta lapot javasol Iránnak

Washington új nemzetközi szerződést akar Iránnal és egyben a diplomáciai kapcsolatok teljes körű felújítását – hangoztatta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Heritage Alapítvány hétfői rendezvényén mondott beszédében.


Az amerikai diplomácia vezetője leszögezte: az Egyesült Államok eltörli az Irán elleni szankciókat is, amennyiben Teherán felhagy “rosszindulatú magatartásával”. Pompeo hangsúlyozta: a szankciókat az Egyesült Államok csakis akkor oldja fel, ha érzékelhető változásokat észlel majd Teherán politikájában.

A miniszter több “nagyon alapvető követelést” fogalmazott meg, amely egy új megállapodás megkötéséhez szükséges. Ezek között szerepel, hogy Iránnak vissza kell vonulnia Szíriából és Jemenből, el kell ismernie a 2015-ben megkötött többhatalmi atomalku valódi céljait, szabadon kell bocsátania az amerikai foglyokat és az Egyesült Államokkal szövetséges államok fogságban lévő állampolgárait is, és le kell állítania a nukleáris töltetek hordozására is alkalmas rakéták kifejlesztését. Pompeo hangoztatta: ezek a követelések “nem ésszerűtlenek”.

Mike Pompeo kifejtette: a szerződésben rögzített együttműködés “az általunk kedvelt út”, és hozzátette, hogy Donald Trump elnök kormányzata ehhez meg szeretné nyerni az amerikai kongresszus kétpárti támogatását is, szemben az előző, Obama-kormányzattal, amely úgy írta alá Washington nevében a többhatalmi megállapodást 2015-ben, hogy a törvényhozás elsöprő többségében elutasította azt.

K_EPA20180521099-700x467.jpg

Washington, 2018. május 21.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az amerikai kormány Iránnal szemben várható új politikájáról beszél a konzervatív Heritage Alapítvány washingtoni székházában (MTI/EPA/Michael Reynolds)

A külügyminiszter emlékeztetett rá, hogy az amerikai kormányzat álláspontja szerint a napokban amerikai részről egyoldalúan felmondott többhatalmi atomalku a hiányosságai miatt kockázatot jelent a világ számára, de Washington új stratégiáját immár e megállapodás kötelezettségei nélkül lehet végrehajtani.
Közölte: Washington “példa nélküli” pénzügyi nyomást kíván gyakorolni Iránra, és “a történelem legkeményebb szankcióit” hozza meg, amennyiben Irán nem változtat magatartásán. Az eddigi szankciók “csak a kezdetet jelentették” – mondta. Ahogyan fogalmazott: a büntetőintézkedések teljes körű életbe léptetése után Irán még azért is meg fog küzdeni, hogy a gazdaságát egyáltalán életben tartsa. Az Iránnal a szankciók ellenére is gazdasági kapcsolatokat fenntartókat “elszámoltatjuk” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: Washington “el akarja söpörni” a Hezbollah nevében szerte a világban tevékenykedő iráni erőket.

Meggyőződését fejezte ki, hogy idővel az Egyesült Államok szövetségesei is megértik, hogy az amerikai kormányzat stratégiája a helyes. Az amerikai politika megvilágítása érdekében Washington szakembereket küld majd több országba is. Az amerikai kormányzat a diplomáciai eszközök híve, mondta, hozzátéve, ennek bizonyítéka az is, hogy Donald Trump elnök találkozni akar Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. “Ahogyan Trump elnök két héttel ezelőtt mondta: készen áll rá és akar is egy új megállapodást, de a megállapodás önmagában nem cél” – fogalmazott Mike Pompeo. A kormány céljaként az amerikai nép megóvását nevezte meg. Hozzátette: arra kéri az Egyesült Államok szövetségeseit, hogy csatlakozzanak, és együttesen szólítsák fel az iráni kormányt “felelősségteljesebb magatartásra”.
 
Én teljesen egyetértek a cikkben lefestett politikával. Mármint, azzal a politikával ahogy most az USA áll az iráni kérdéshez. Elég furcsa dolog ugyanis, hogy Irán állítólag lemondott az atomfegyverekről (hangsúlyozom: ÁLLÍTÓLAG...), közben meg egészen nyiltan olyan rakétákat fejleszt (sőt, lényegében ezek készen is vannak már) amik kifejezetten arra valóak, hogy atomtölteteket juttathassanak célba velük! Ráadásul ezek a rakéták az iráni Forradalmi Gárda nevű vallásos agymosott fanatikus csürhe ellenőrzése alatt állnak, akik nem is titkolják hogy Izraelnek szánják őket. (de ne higgyétek, ha netán sikerülne elpusztítaniuk Izraelt, megállnának ott. Hamar találnának újabb célpontot...). A Forradalmi Gárda amolyan „állam az államban” ott, és teljesen vallási alapon állnak, azaz primitív, középkori világszemléletű agyhalottak. NEM LEHET MEGBÍZNI BENNÜK.

Továbbá, manapság rég nem az az igazi kihívás hogy legyen egy országnak atombombája. Hanem hogy legyen azt célbajuttató precíz rakétatechnikája... Ha az megvan, utána atombombát már meglehetősen hamar lehet csinálni, sőt csinálni se kell: tuti hogy kellő pénzért kap néhányat a feketepiacon...

Tehát, szerintem Irán terve az volt, hogy megköti az atomalkut, azalatt valóban nem fejleszt atombombát, mert egyelőre hiába is tenné. Hanem előbb kifejleszti a rakétatechnikát, hála annak hogy az atomalku révén több bevételt produkál majd a gazdasága, aztán ha kész a rakétarendszer, mégis megcsinálja hamar a rakétákba való bombát...

Emiatt egyetértek az USA ezen politikájával. Én úgy általában véve mindigis azon a véleményen voltam, hogy minden olyan országot kímélet nélkül EL KELL TAPOSNI, amiben A PAPOK AZ URAK. Azaz ahol holmi „teokratikus”, vallási alapon működő kormányzat van! Az olyanokban NEM LEHET MEGBÍZNI. És ha már semmiképp se akarjuk őket úgy eltaposni hogy nyílt háborúval, akkor legalábbis kereskedni nem szabad velük, fejlett technikát nem szabad eladni nekik, mert nem szabad hagyni hogy megerősödjenek és a fejünkre nőjenek. Az efféle országok semmi más, mint egyetlen kolosszális, agymosott, fanatikus szekta.
 
Engem csak azért érdekelne , hogy mennire megbizható tárgyaló társ az amely kénye-kedve szerint változtatja a szerzödéseit , benemtartja igéreteit ? Ez alapot ad minden egyes országnak , hogy hitét a nagytestvérel elvessze és törekedjen egy atombombára mely biztositja "védelmét" . Amugy ha másnak lehet a térségben atombombája akkor ez miért is zavar ???
 
Engem csak azért érdekelne , hogy mennire megbizható tárgyaló társ az amely kénye-kedve szerint változtatja a szerzödéseit , benemtartja igéreteit ? Ez alapot ad minden egyes országnak , hogy hitét a nagytestvérel elvessze és törekedjen egy atombombára mely biztositja "védelmét" . Amugy ha másnak lehet a térségben atombombája akkor ez miért is zavar ???

Fentebb leírtam. Azért zavar, mert az az atombomba VALLÁSI FANATIKUSOK kezében lenne. Emiatt messze jobban zavarna, mint az oroszok sokkal több atombombája.
 
Fentebb leírtam. Azért zavar, mert az az atombomba VALLÁSI FANATIKUSOK kezében lenne. Emiatt messze jobban zavarna, mint az oroszok sokkal több atombombája.
Pakisztan ugyan ebben a helyzetben van. Nkik is van atombombajuk.
Nem vallasi fanatikusokrol van itt szo!
Nagyon is tudjak, mit csinalnak az allam vezetoi. Csak ugy tesznek, mintha a vallason mulna)
 
Fentebb leírtam. Azért zavar, mert az az atombomba VALLÁSI FANATIKUSOK kezében lenne. Emiatt messze jobban zavarna, mint az oroszok sokkal több atombombája.
Tudod azok a lökött vallási fanatikusok már több mint 30 éve hatalmon vannak ! Itt bizonyosodik be , hogy az a kutya mely ugat az nemharap ! Az atombombától mindegyik óvakodik Amerikán kivül , mert tudják jól , hogy visszaszáll a területükre . Ez nem Észak-Irország .
 
Utoljára módosítva:
Make America Great Again ígérte Donald Trump a választóinak, s most kipipálásos alapon valamennyi ígéretét elővezeti.. De.. Ahogy megijedt attól, hogy Európa és Kína összefog, s végül ő húzza a rövidebbet, ez a forgatókönyv látszik Iránnal szemben is... Trump három négy ballépése után nem csak Amerika világhatalmi pozíciói rendülnek meg látványosan, de magára fog maradni, mert bizony nem az övé már a legnagyobb gazdasági potenciál.. Ami pedig a legfontosabb Amerikában sem az Ő szavazói irányítják a gazdaságot.. S ahogy mondják a pénz beszél a kutya ugat.. vagy a rómaiak szerint Pecunia regit Mundum - A pénz kormányozza a Világot...
 
Trumpnak már nem nem osztanak lapot .... azok ketten, ott a háttérben intézkednek, döntenek

2qmkk8k.jpg
 

állítólag az oroszok képesek befolyásolni még az amerikai elnökválasztást is, a kínaiak meg töprengnek, hogy mit kezdjenek az 1185 milliárd dollárnyi amerikai állampapírral.

Ráadásul még Erdogan is hozzászólhat a támához és ahogy látom nem Trumpot dícséri.
 
Utoljára módosítva:
Tudod azok a lökött vallási fanatikusok már több mint 30 éve hatalmon vannak ! Itt bizonyosodik be , hogy az a kutya mely ugat az nemharap ! Az atombombától mindegyik óvakodik Amerikán kivül , mert tudják jól , hogy visszaszáll a területükre . Ez nem Észak-Irország .

Szóval amiatt nem vallási fanatikusok mert már 30 éve hatalmon vannak? Yeah, le vagyok nyűgözve a „hihetetlen” logikádtól! Tudod ez úgy hangzik a fülemnek mintha azt mondanám: Nekem van igazam, én biztos hogy nem tévedek sosem, MERT MÁR TÖBB MINBT 50 ÉVE ÉLETBEN VAGYOK!

Logikus? Számodra biztos...

Figyelj. Tudod mit nem értek benned meg @eddy56 -ban? Azt, hogy annyira véditek a fideszt meg Nulladik Viktort, csak mert fostok a félelemtől hogy be kéne fogadni néhány (maximum néhány száz) menekültet, akiknek nem is mindegyike muszlim, bár néhányuk biztos az lenne. De ennyire rettegtek a muszlimoktól mégis, ÁLLÍTÓLAG. Az azonban totál rendben van szerintetek, hogy egy kegyetlen vallási diktatúrának - ami szintén muszlim! - legyen atombombája és azt célbajuttató hosszú távú rakétarendszere! Attól már nem féltek. Kibaszottul érdekes. Nem tudom emiatt eldönteni, mikor hazudtok: most, vagy amikor azt a pár nyomorult menekülőt ellenzitek?!

Vagy mindössze arról van szó, hogy nem is gondolkodtok, csak reflexből álltok erre vagy arra az oldalra: Ha Orbán csinál valamit, az jó. Ha az USA csinál valamit, az rossz. Mindegy mit, bele se gondoltok, nem az a lényeg miről van szó, csak hogy ki csinálja! Ezt most Trump döntötte el, tehát az USA, tágabb értelemben. Vagyis: ROSSZ. Ha Orbán Viktor döntött volna így, tapsolnátok mert akkor tutira jó és cuki és nagyszerű, ezzel is védené a Nyugatot és a keresztény értékrendet!

Szánalmas, na.
 
Utoljára módosítva:
Szóval amiatt nem vallási fanatikusok mert már 30 éve hatalmon vannak? Yeah, le vagyok nyűgözve a „hihetetlen” logikádtól! Tudod ez úgy hangzik a fülemnek mintha azt mondanám: Nekem van igazam, én biztos hogy nem tévedek sosem, MERT MÁR TÖBB MINBT 50 ÉVE ÉLETBEN VAGYOK!

Logikus? Számodra biztos...

Figyelj. Tudod mit nem érted benned meg @eddy56 -ban? Azt, hogy annyira véditek a fideszt meg Nulladik Viktort, csak mert fostok a félelemtől hogy be kéne fogadni néhány (maximum néhány száz) menekültet, akiknek nem is mindegyike muszlim, bár néhányuk biztos az lenne. De ennyire rettegtek a muszlimoktól mégis, ÁLLÍTÓLAG. Az azonban totál rendben van szerintetek, hogy egy kegyetlen vallási diktatúrának - ami szintén muszlim! - legyen atombombája és azt célbajuttató hosszú távú rakétarendszere! Attól már nem féltek. Kibaszottul érdekes. Nem tudom emiatt eldönteni, mikor hazudtok: most, vagy amikor azt a pár nyomorult menekülőt ellenzitek?!

Vagy mindössze arról van szó, hogy nem is gondolkodtok, csak reflexből álltok erre vagy arra az oldalra: Ha Orbán csinál valamit, az jó. Ha az USA csinál valamit, az rossz. Mindegy mit, bele se gondoltok, nem az a lényeg miről van szó, csak hogy ki csinálja! Ezt most Trump döntötte el, tehát az USA, tágabb értelemben. Vagyis: ROSSZ. Ha Orbán Viktor döntzött volna így, tapsolnátok mert akkor tutira jó és cuki és nagyszerű, ezzel is védené a Nyugatot és a keresztény értékrendet!

Szánalmas, na.

Szerintem rettenetesen felreertesz dolgokat.
Vannak almok, es vannak realitasok.
Én is almodok idonkent! Almodok mert gyerekeim vannak, es az o jovojuk fontos nekem!
Ugyan akkor el kell fogadjak realitasokat.
A realitasok pedig az atombombak, amikkel mar tobben rendelkeznek azon a videken. Rendelkezik vele pakisztan, rendelkezik vele india! Ket ellenseges allam. Ha csak az egyiknek lenne nagyobb lenne a biztonsag?

Iran egyike a terseg allamainak. Amerikanak semmi gondja nem volt vele, mig egydiktator ult ott. Rezah Pahlavi sahiran usa barat volt. Aztan visszatert Komeini az orszagba, elkergettek a sahot es azota az usa ellensegenek tekinti az orszagot.
A fejlett orszgagok mit tesznek? Semmit. Kereskednek vele, ahogy tettek azt Irakkal is. Ujra csak a realitasok! Ha nem mi, akkor mas. Igy aztan miert ne inkabb mi?
Izrael abban a tersegben rendelkezik atombombaval, es rendelkezik a tolteteket celba juttato raketaval. Iran ahhoz, hogy fenntartsa az egyensulyt szinten akar ilyet. Hogy ez jogos, vagy nem azzal lehet vitazni.
De ahogy annak idejen a MAD kepes volt egyensulyt teremteni, talan most is az a megoldas. Az USA garancikat adott Irannak a most felmondott egyezmenyben. Az arab orszag most ezeket a garanciakat is elveszitette!

Az, hogy elvakult muszlimok jutnak ezaltal szornyuj pusztitas lehetosegehez, az vitatott, es ezert utaltam Pakisztanra! Arrol az orszagrol tudja a vilag, hogy a terrorizmus egyik feszke! Az orszgabnan egy rendkivul korrupt vezetoi reteg van. Oszama a pakisztani titkosszolgalat hathatos segitsegevel tette amit tett! Akkor senki nem tartott a pakisztani atomfegyverektol??

Szoval az amit leirtal, elottem egy kicsit alszent dolognak tunik.
 
állítólag az oroszok képesek befolyásolni még az amerikai elnökválasztást is, a kínaiak meg töprengnek, hogy mit kezdjenek az 1185 milliárd dollárnyi amerikai állampapírral.

Ráadásul még Erdogan is hozzászólhat a támához és ahogy látom nen Trumpot dícséri.
Hú és mi lesz ha a Kajmán szigetek is bekeményít...Ennél sokkal érdekesebb az 5. helyezett: a Kajmán-szigeteki (jogi) személyek kezében összesen 270 milliárd dollárnyi amerikai állampapír van. Ez megdöbbentően magas szám, hiszen nagyjából 60 ezer lakosa van az országnak, a GDP-je pedig alig haladja meg a 2,5 milliárd dollárt.
 
Trump a világ csendőrének képzeli magát. Diktálni akar az egész világnak. Majd ő elszámoltatja az Iránnal kereskedni merészelő országokat. Az is az USA dönti el, h Iránban vehetnek-e levegőt?
Olyan feltételeket ne akarjon szabni, mint egy vesztes országnak a háború után, mert az nem fog menni.
 
Szerintem rettenetesen felreertesz dolgokat.
Vannak almok, es vannak realitasok.
Én is almodok idonkent! Almodok mert gyerekeim vannak, es az o jovojuk fontos nekem!
Ugyan akkor el kell fogadjak realitasokat.
A realitasok pedig az atombombak, amikkel mar tobben rendelkeznek azon a videken. Rendelkezik vele pakisztan, rendelkezik vele india! Ket ellenseges allam. Ha csak az egyiknek lenne nagyobb lenne a biztonsag?

Iran egyike a terseg allamainak. Amerikanak semmi gondja nem volt vele, mig egydiktator ult ott. Rezah Pahlavi sahiran usa barat volt. Aztan visszatert Komeini az orszagba, elkergettek a sahot es azota az usa ellensegenek tekinti az orszagot.
A fejlett orszgagok mit tesznek? Semmit. Kereskednek vele, ahogy tettek azt Irakkal is. Ujra csak a realitasok! Ha nem mi, akkor mas. Igy aztan miert ne inkabb mi?
Izrael abban a tersegben rendelkezik atombombaval, es rendelkezik a tolteteket celba juttato raketaval. Iran ahhoz, hogy fenntartsa az egyensulyt szinten akar ilyet. Hogy ez jogos, vagy nem azzal lehet vitazni.
De ahogy annak idejen a MAD kepes volt egyensulyt teremteni, talan most is az a megoldas. Az USA garancikat adott Irannak a most felmondott egyezmenyben. Az arab orszag most ezeket a garanciakat is elveszitette!

Az, hogy elvakult muszlimok jutnak ezaltal szornyuj pusztitas lehetosegehez, az vitatott, es ezert utaltam Pakisztanra! Arrol az orszagrol tudja a vilag, hogy a terrorizmus egyik feszke! Az orszgabnan egy rendkivul korrupt vezetoi reteg van. Oszama a pakisztani titkosszolgalat hathatos segitsegevel tette amit tett! Akkor senki nem tartott a pakisztani atomfegyverektol??

Szoval az amit leirtal, elottem egy kicsit alszent dolognak tunik.

Nem, nem ez az álszent hanem az amit ti műveltek: Kerítés a határ köré nagyon oké mert védjük a Nyugatot a gonosz muszlimok ellen, de azt hagyjuk hogy atombombájuk legyen, csak mert az USA viszont ellenzi azt!

Nézd, én egyszerűen gondolkodom, s ez euzt jelenti: Minél több az atombomba, annál nagyobb a veszély, mert annál nagyobb az esély rá, hogy valamelyik tulajdonosa be is veti!

Az iráni rendszer igenis VALLÁSŐRÜLT. Erre ékes példa a nők elnyomása (is). Ott például az is meg van szabva, hogy a metróban nem utazhatnak a nők ugyanabban a kocsiban, mint a férfiak. Kell ennél több bizonyíték neked?!

Reza sah meg bár diktátor volt, de meglehetősen haladó. ÉPP EZ NEM TETSZETT AZ AJATOLLAHNAK, emiatt lett a sah megbuktatva. A PAPOK ÁLTAL. Hát édes öregem én amondó vagyok, hogy papokban márpedig nem bízom, még a keresztény papokban SEM, de pláne nem a muszlim papokban!

Hogy Izraelnek van atombombája? Na és? Ez szerinted legitimálja hogy másoknak is legyen, vallási fanatikusoknak? Mert én ezzel úgy vagyok hogy bár alapvetően Izraelnek drukkolok abban a térségben, ezt bevallom, de ettől még magam se örülök neki, hogy van atombombájuk, mert az elvem világos: minél kevesebb az atomfegyver, annál jobb! Na de ha van neki hát van, ez még nem indok arra hogy másoknak is legyen, pláne olyanoknak akik nála is messze taplóagyúbb fanatikusok!
 
Ügyvédem , nagyon elfogult vagy , lassan tényleg már a játszótér homokozóját szeretnéd egyedül bérelni . Na figyelj csak öregem! 1953-ban a rendesen megvállasztott értsd demokratikusan iráni elnököt puccsolta meg Amerika és Anglia mert az sértette érdekeiket és állitották oda azt a bábot Rehza Paklavit ! Aztán kérlek az a Kohomeni vagy hogy is hivják tudomásom szerint Párizsból jött visza amiután a sah-t elkergették és hozta az ott tanult demokráciát .
Miért ne legintimálná az ö atombombájukat ? Ha lehet az egyiknek akkor miért is ne lehesen a másiknak ? Ki dönti ezt el ?? Amerika ? Oda miért nem mehetnek be az ellenörök ?? Aztán azon senki sincsen felháborodva , ez a kétszinüség , meg az , hogy mivel elvesztették a sziriai háborút igy szükség van egy újra , na ezért ! Beszélsz eszetlenül a nöi jogról !! Akkor beszéljél már a terror fészkéröl Szaud - Arabiáról is ! Az amit ö csinál az nembaj ?? Ja az haver !Fizet elöre mint a katona tiszt .
 
Hú és mi lesz ha a Kajmán szigetek is bekeményít...

azért egy fontos kérdés, hogy az USA mennyire és kinek van eladósodva.
Még emlékszem, mikor a szaúdiak azzal fenyegetőztek, hogy pár milliárd dollárnyi amerikai államkötvényt dobnak piacra (messze nem 1000 milliárdot), amennyiben a Kongresszus megszavazza azt a törvényt, amelynek értelmében a királyságot felelősségre lehet vonni az USA bíróságai előtt, a szeptember 11-ei terrortámadásokban játszott szerepe miatt.
 
1953-ban a rendesen megvállasztott értsd demokratikusan iráni elnököt puccsolta meg Amerika és Anglia mert az sértette érdekeiket és állitották oda azt a bábot Rehza Paklavit !
Ezt el kell újra olvasni Elég egyetlen betűt félreütni már bent a kavar
Főleg ha a nevét nem írod ki: Mohammad Reza Pahlavi (1953–1960)
Ez elődje se volt demokratikusan választott
Ő az apja a Mohammad Reza Pahlavi-nak
Rezashah.jpg

Reza tábornok brit támogatással 1921. február 21-én bevonult Teheránba, haderejére támaszkodva lemondatta a kormányt,
https://hu.wikipedia.org/wiki/Reza_Pahlavi_iráni_sah
 
Utoljára módosítva:
Menj vissza olvasd Én az elődjére azért hivatkoztam mert nem demokratikusan választott volt az se az állítással ellentétben
a linkem az elődjéé volt mint hivatkozási alap
Akit te belinkeltél annak kiírtam a teljes nevét oda nem kellett link
Na hol és ki beszélt feleslegesen
Tudom melyikről van szó
És megint meggondolatlanul egészítetted ki
Benne volt minden.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére