Weöres Sándor

torolvastár

Állandó Tag
Állandó Tag
...fonjon babér...

Kedves Jó Amy. Hát elment. Hiába volt minden. Könyörgésem is érte és hozzá. Hiszem, hogy Amy megrendítő búcsúszavai szerint „hazatért”. Mert tudom, hogy Amy fészekrakó áldozatai ellenére Sanyinak eföldön sehol nem volt igazi otthona. Ideküldte Valaki, hogy továbbteremtse a Szép és Jó világát. S mikor úgy látta, hogy megtette a dolgát, hazahívta. De az iszonyú lelki-szellemi gyötrődések után megmutatta neki, hogy mi az az iszonyú testi szenvedés. Így lett Sanyi élete hibátlanul teljes. Példamutató. Gyászolni szokványosan nem is szabad. Ami Benne a legértékesebb volt, itthagyta nekünk. Persze, hogy boldogok lennénk, ha még sok évig közöttünk maradt volna, persze, hogy óriási űr maradt utána, De ne ezt nézzük most, inkább azt a rengeteg ajándékot, amit kaptunk Tőle. Az ember-állat egyik legnagyobb szelidítője volt, amióta világ a világ. Én azért sem tudom gyászolni, mert bennem változatlanul él, amíg élek én.
Kedves Amy, bizonyára Maga is hasonlóképpen érez. Ezért nem is próbálom közhelyekkel vigasztalni. De igenis szívem legmélyéből megköszönöm azt a határtalan odaadást, amivel Sanyit keresztútján végigkísérte. Nehéz volt, roppant nehéz, tízezrek, sőt százezrek nevében is tisztelgek kedves Amy emberi nagysága előtt. A temetésen sem leszek ott. Aligha bírnám ki végzetes megpróbáltatás nélkül Én nem akarom Sanyit eltemetni. Nem akarom és nem is merem megkockáztatni azt a lelki-idegi megpróbáltatást, amit a temetés okozna. Képzeletben melegen és szorosan megölelem, mintha csak [hosszabb?] időre elválnánk, de a viszontlátás biztos tudatával.
Még csak azt, hogy kedves Amy mellett állunk Margitkával együtt, s bármiben segíthetünk, készségesen, testvéri szeretettel. Kezét csókolom, Győző
( Csorba Győző kondoleáló levele Károlyi Amynak, Weöres Sándor halálakor)
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
...fonjon babér...

Kedves Jó Amy. Hát elment. Hiába volt minden. Könyörgésem is érte és hozzá. Hiszem, hogy Amy megrendítő búcsúszavai szerint „hazatért”. Mert tudom, hogy Amy fészekrakó áldozatai ellenére Sanyinak eföldön sehol nem volt igazi otthona. Ideküldte Valaki, hogy továbbteremtse a Szép és Jó világát. S mikor úgy látta, hogy megtette a dolgát, hazahívta. De az iszonyú lelki-szellemi gyötrődések után megmutatta neki, hogy mi az az iszonyú testi szenvedés. Így lett Sanyi élete hibátlanul teljes. Példamutató. Gyászolni szokványosan nem is szabad. Ami Benne a legértékesebb volt, itthagyta nekünk. Persze, hogy boldogok lennénk, ha még sok évig közöttünk maradt volna, persze, hogy óriási űr maradt utána, De ne ezt nézzük most, inkább azt a rengeteg ajándékot, amit kaptunk Tőle. Az ember-állat egyik legnagyobb szelidítője volt, amióta világ a világ. Én azért sem tudom gyászolni, mert bennem változatlanul él, amíg élek én.
Kedves Amy, bizonyára Maga is hasonlóképpen érez. Ezért nem is próbálom közhelyekkel vigasztalni. De igenis szívem legmélyéből megköszönöm azt a határtalan odaadást, amivel Sanyit keresztútján végigkísérte. Nehéz volt, roppant nehéz, tízezrek, sőt százezrek nevében is tisztelgek kedves Amy emberi nagysága előtt. A temetésen sem leszek ott. Aligha bírnám ki végzetes megpróbáltatás nélkül Én nem akarom Sanyit eltemetni. Nem akarom és nem is merem megkockáztatni azt a lelki-idegi megpróbáltatást, amit a temetés okozna. Képzeletben melegen és szorosan megölelem, mintha csak [hosszabb?] időre elválnánk, de a viszontlátás biztos tudatával.
Még csak azt, hogy kedves Amy mellett állunk Margitkával együtt, s bármiben segíthetünk, készségesen, testvéri szeretettel. Kezét csókolom, Győző
( Csorba Győző kondoleáló levele Károlyi Amynak, Weöres Sándor halálakor)

10​

Változatok egy Károlyi Amy motivumra

(Sapphicum)​

Szikla-rózsák közt, halovány patak te,
úgy libegsz mint szép remegő menyasszony,
áhitattal hordja fehér uszályod
négy kicsi fűzfa.

(Alcaicum)
Forrás a bércen: férjhez adott leány,
Nap-vőlegényed lángja karol beléd,
lejtesz sugártól elpirulva,
négy kicsi fűz viszi hosszú fátylad.

(Asclepiadicum)
Táncos léptü patak, sziklai surranó,
gazdag nappali fény karcsu menyasszonya,
úszik lenge uszályod
négy lesütött-szemü fiizfa közt.

(MAGYAR ETŰDÖK)
*

UTÓIRAT. LEVÉL A XXI. SZÁZADI NŐHÖZ​

Lányom, mig kebleden rom és korom lakik,
tág messzeségen át a fény lávája árad:
hajrá! a hajnalod! Lángból épült a várad,
itt élsz át millió évet napszállatig.

A vár-árok felett láncos-hid és ladik,
két kő-sárkány között a visszahangzó bejárat...
Ne bámészkodj: keresd az ólat és a tárat,
Amig a férfinép talán lustálkodik.

Ha jól gazdálkodol, vállon vernek: remek!
s ritkán lesz kedvük a rablásra és a borra
és nem kell porkoláb s halálfejes sereg.

A vár pincéiben kigyó-had sistereg
s ha megrendül a fal (szép reggel bástyaorma!)
kis búbos kebledet széttépi ez a csorda.

Válasz, 1947. II., 174-175.

Weöres Sándor
 

torolvastár

Állandó Tag
Állandó Tag
és nem kell porkoláb

Károlyi Amy 1939-ben a Magyar Csillagban jelent meg először, és Illés Árpád ott fedezte föl, és mivel úgy érezte, rendkívül közel áll hozzá a költészete, megpróbálta a címét megszerezni, írt neki, és megkérte, hogy küldje el a verseit. A költeményeket meg is kapta Illés Árpád, és mivel éppen akkor Csöngén volt, megmutatta őket Weöres Sándornak, aki a levélhez, amit Illés Árpád írt Amykának, a következőket fűzte hozzá: „Kedves Nyári sors! Engedje meg, hogy a megszólítás nehézségét egyik szép verscímével kerüljem ki. Árpi barátom olyan szíves volt, és a Maga verseit megmutatta nekem. Nagyon tetszenek, mert nemcsak szépek, hanem talajra épülők. Igen tetszik, ahogyan a bútorokból felidézi az erdőt és annak kényes, boldog madarait, és ahogy megmutatja a tárgyak honvágyát. Ma csak néhány költőnő tud ennyire a lét mélységeihez, az igazi valósághoz férkőzni, a férfi költők elkárhoznak az artisztikumok útvesztőiben, vagy még rosszabb esetben a napi politika büdösségében. Vigyázzon a tehetségére, el ne nyeljék a napi gondok, a polgáriasság, a polgárias könnyedség, a cukorból készült álerkölcstelenség. Legyen masszív, mint egy aranyból készült papnő.”

* *

Tatay Sándor: Nem akármilyen nők kerültek felszínre itt is, ott is, költőnők is, akik kapaszkodtak, de Sanyi nem állt kötélnek. Többen is szerettek volna férjhez menni hozzá, hát egyszer csak emberére talált az Amyban. Nekem azért volt gyanús, mert egyszerre Amy lett Európa legnagyobb költőnője. Elmagyarázta Sanyi, honnan jött, meg a nyelvezete, hogy pontosan az, ahonnan ő származott, az mégis a magyar nyelv közepe, hogy jön az össze Amyban és miért, hosszú előadásokat tartott.

Sanyi annyira kötődött Amyhoz, hogy félt tőle, mint a gyerek a mamájától. Aki jó ugyan, de szigorú. Ilyen volt például, amikor Sanyinak egyszer rettenetesen fájt a foga. Lázas volt. Nem mondta Amynak, hogy a foga fáj, Amy azt mondta, nem tudom, mi baja, Sanyi rosszul is érezte magát, bement, lefeküdt, nekem megmondta, hogy a foga fáj, csak nem meri megmondani Amynak, mert elviszi a fogorvoshoz, s ez borzasztó. Így végigszenvedte a napokat. De már előbb is, egyszer Takáts Gyula biztatta valamiért, hogy menjél el fogorvoshoz. Sanyi azt mondja, nem, nem jó az, minek. Takáts Gyula azt mondja: mi lesz veled, hát tönkremegy, mi lesz a szádban a végén! Azt mondja a Sanyi: temető!

* *

Csorba Győző: Az öreg Fülep Lajos már előtte tíz évig élt Olaszországban, Firenzében főként. Nem messze az Akadémiától volt egy kocsma, ahol abruzzói tulaj volt, és oda jártak az abruzzóbeli emberek. Azoknak volt egy érdekes szokásuk, hogy valaki mondott egy vagy két sor verset, akkor a másik asztalnál folytatták. Ezt szerette hallgatni Fülep. Elhívott minket is. Ott volt Takáts Gyula, Takács Jenő és a felesége, aztán ott volt Amy, hát persze az öreg Fülep Lajos, Sanyi meg én. Ültünk egy asztalnál, és akkor Sanyi megint beszívott. Mert a sok ifjúkori szesznek az lett a következménye, hogy nagyon könnyen berúgott. Egyszer csak kinyílt a szája, és elkezdett beszélni. És méghozzá, noha akkor még csak két vagy három hónapos házas volt, a házasságáról. Ugyanis Amy igyekezett eltiltani minden szeszféleségtől, de úgy, hogy Sanyi nem tudott ellene védekezni, mert Amy mindig ott volt, tehát nem engedte szabadon. S akkor kijött belőle a keserűség. Két dologra emlékszem pontosan: az egyik, hogy azt mondja: Emlékeztek rá, hogy én mennyire félek minden járműtől? – Mondjuk, hogy igen, ugyanis jellegzetessége volt, hogyha mentünk az utcán, Pécsett keskeny utcák vannak, általában lementünk az úttestre, és ha valami autótülkölést hallott, akkor rögtön megfogta a ruhámat, és húzott föl a járdára. – Emlékeztek? – Mondtuk, hogy igen, igen, emlékszünk rá. Tudjátok most, hogy vagyok? – kérdtem: Most hogy vagy? – Most mindegyikre szeretettel nézek, mert nem tudom, hogy melyik fog elgázolni. – Utána megint beszéltünk erről-arról, hallgattuk a népet, akkor megint elkezdte: Emlékeztek még Toldi Miklós történetére? – Mondtuk, persze hogy emlékszünk. – És hogy ott a nádasban milyen kalandja volt a farkasokkal? – Arra is emlékszünk. Azt mondja: És mit csinált Toldi a farkasokkal? Egyiket a másikkal verte agyon. Nekem két farkasom volt az életemben. Az egyik a szesz, a másik a nő. Azt hittem, hogyha megnősülök, az az egyik farkas, és a szeszt, a másik farkast agyon tudom vele ütni. És nem sikerült – mondta. – Ezt mind ott mondta, mielőttünk és az öreg Fülep Lajos előtt.
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Károlyi Amy 1939-ben a Magyar Csillagban jelent meg először, és Illés Árpád ott fedezte föl, és mivel úgy érezte, rendkívül közel áll hozzá a költészete, megpróbálta a címét megszerezni, írt neki, és megkérte, hogy küldje el a verseit. A költeményeket meg is kapta Illés Árpád, és mivel éppen akkor Csöngén volt, megmutatta őket Weöres Sándornak, aki a levélhez, amit Illés Árpád írt Amykának, a következőket fűzte hozzá: „Kedves Nyári sors! Engedje meg, hogy a megszólítás nehézségét egyik szép verscímével kerüljem ki. Árpi barátom olyan szíves volt, és a Maga verseit megmutatta nekem. Nagyon tetszenek, mert nemcsak szépek, hanem talajra épülők. Igen tetszik, ahogyan a bútorokból felidézi az erdőt és annak kényes, boldog madarait, és ahogy megmutatja a tárgyak honvágyát. Ma csak néhány költőnő tud ennyire a lét mélységeihez, az igazi valósághoz férkőzni, a férfi költők elkárhoznak az artisztikumok útvesztőiben, vagy még rosszabb esetben a napi politika büdösségében. Vigyázzon a tehetségére, el ne nyeljék a napi gondok, a polgáriasság, a polgárias könnyedség, a cukorból készült álerkölcstelenség. Legyen masszív, mint egy aranyból készült papnő.”

* *

Tatay Sándor: Nem akármilyen nők kerültek felszínre itt is, ott is, költőnők is, akik kapaszkodtak, de Sanyi nem állt kötélnek. Többen is szerettek volna férjhez menni hozzá, hát egyszer csak emberére talált az Amyban. Nekem azért volt gyanús, mert egyszerre Amy lett Európa legnagyobb költőnője. Elmagyarázta Sanyi, honnan jött, meg a nyelvezete, hogy pontosan az, ahonnan ő származott, az mégis a magyar nyelv közepe, hogy jön az össze Amyban és miért, hosszú előadásokat tartott.

Sanyi annyira kötődött Amyhoz, hogy félt tőle, mint a gyerek a mamájától. Aki jó ugyan, de szigorú. Ilyen volt például, amikor Sanyinak egyszer rettenetesen fájt a foga. Lázas volt. Nem mondta Amynak, hogy a foga fáj, Amy azt mondta, nem tudom, mi baja, Sanyi rosszul is érezte magát, bement, lefeküdt, nekem megmondta, hogy a foga fáj, csak nem meri megmondani Amynak, mert elviszi a fogorvoshoz, s ez borzasztó. Így végigszenvedte a napokat. De már előbb is, egyszer Takáts Gyula biztatta valamiért, hogy menjél el fogorvoshoz. Sanyi azt mondja, nem, nem jó az, minek. Takáts Gyula azt mondja: mi lesz veled, hát tönkremegy, mi lesz a szádban a végén! Azt mondja a Sanyi: temető!

* *

Csorba Győző: Az öreg Fülep Lajos már előtte tíz évig élt Olaszországban, Firenzében főként. Nem messze az Akadémiától volt egy kocsma, ahol abruzzói tulaj volt, és oda jártak az abruzzóbeli emberek. Azoknak volt egy érdekes szokásuk, hogy valaki mondott egy vagy két sor verset, akkor a másik asztalnál folytatták. Ezt szerette hallgatni Fülep. Elhívott minket is. Ott volt Takáts Gyula, Takács Jenő és a felesége, aztán ott volt Amy, hát persze az öreg Fülep Lajos, Sanyi meg én. Ültünk egy asztalnál, és akkor Sanyi megint beszívott. Mert a sok ifjúkori szesznek az lett a következménye, hogy nagyon könnyen berúgott. Egyszer csak kinyílt a szája, és elkezdett beszélni. És méghozzá, noha akkor még csak két vagy három hónapos házas volt, a házasságáról. Ugyanis Amy igyekezett eltiltani minden szeszféleségtől, de úgy, hogy Sanyi nem tudott ellene védekezni, mert Amy mindig ott volt, tehát nem engedte szabadon. S akkor kijött belőle a keserűség. Két dologra emlékszem pontosan: az egyik, hogy azt mondja: Emlékeztek rá, hogy én mennyire félek minden járműtől? – Mondjuk, hogy igen, ugyanis jellegzetessége volt, hogyha mentünk az utcán, Pécsett keskeny utcák vannak, általában lementünk az úttestre, és ha valami autótülkölést hallott, akkor rögtön megfogta a ruhámat, és húzott föl a járdára. – Emlékeztek? – Mondtuk, hogy igen, igen, emlékszünk rá. Tudjátok most, hogy vagyok? – kérdtem: Most hogy vagy? – Most mindegyikre szeretettel nézek, mert nem tudom, hogy melyik fog elgázolni. – Utána megint beszéltünk erről-arról, hallgattuk a népet, akkor megint elkezdte: Emlékeztek még Toldi Miklós történetére? – Mondtuk, persze hogy emlékszünk. – És hogy ott a nádasban milyen kalandja volt a farkasokkal? – Arra is emlékszünk. Azt mondja: És mit csinált Toldi a farkasokkal? Egyiket a másikkal verte agyon. Nekem két farkasom volt az életemben. Az egyik a szesz, a másik a nő. Azt hittem, hogyha megnősülök, az az egyik farkas, és a szeszt, a másik farkast agyon tudom vele ütni. És nem sikerült – mondta. – Ezt mind ott mondta, mielőttünk és az öreg Fülep Lajos előtt.

"... Károlyi Anny itt van otthon... Az ösztön mélyén mindennel egybefonódni; ez a női alapérzés, amig az "igazi férfi" meg nem érkezik, addig szűzen és szerelmes várakozással mindenre kiáradni és mindennel összesimulni, a kozmosszal szeretkezni, érezve mindenben a végtelen becézést, legyen akár egy virág libegése, akár egy bogárláb csiklandozása, akár a nyári homok bizsergető forrósága a csupasz lánytalp alatt.
Károlyi Anny csodálatos épségben őrzi magában ezt az ős-feminim alapjelleget: lelkületében alig van heterogén, férfias vonás. A szűzi töretlen nő-alkat ennyire vegetáció-szerű: mindent öntudatlan odadadással elsimogat, magához von, eláraszt, szeret, és ugyanakkor meghatóan tiszta. A szűz érzékisége, vagy inkább várakozó érzékenysége ez. Köszönet Károlyi Annynak, hogy versein át leláthatunk abba az ősi, mélységes-mély kútba, amely mellett a leány Rákhel, kezében korsóval, várja Jákobot, mikor még nem is tudja kire vár..."

Weöres Sándor
 

torolvastár

Állandó Tag
Állandó Tag
mindent öntudatlan odaadással

Károlyi Amy: A látogató

Mint aki elajándékozta életét,
és jön egy perc és visszakéri.
Beengedik, persze, hogy körülnézzen,
s ő elajándékozott életét nézi.
Sok mindent észrevesz, mit félig látott,
míg tulajdona volt,
mit meg nem látni kár volt,
lomb-zuhatagot, oly súlyosat,
mint Juno peplumán a ráncok.

Sok mindent mintha most venne észre,
egy hársat jobb és bal sarokban.
Suháng-alakban hozta vállán,
és most elkésve beleroppan.
Nyíltában egy ritka bimbófajtát,
kinyújtott nyakkal, mint a darvak
húznak nem ismert táj felé.
Nem ismert tájra nyit az ablak.

Elajándékozta életét,
a magas fűben rátalált.
A lélegzete még szabályos.
Hét óra tíz, a szív megállt.

Kísértetjárás lesz e tájon,
amíg e lanka el nem süllyed.
S nem irigylem az örököst,
ki elfogadta életünket.
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Károlyi Amy: A látogató

Mint aki elajándékozta életét,
és jön egy perc és visszakéri.
Beengedik, persze, hogy körülnézzen,
s ő elajándékozott életét nézi.
Sok mindent észrevesz, mit félig látott,
míg tulajdona volt,
mit meg nem látni kár volt,
lomb-zuhatagot, oly súlyosat,
mint Juno peplumán a ráncok.

Sok mindent mintha most venne észre,
egy hársat jobb és bal sarokban.
Suháng-alakban hozta vállán,
és most elkésve beleroppan.
Nyíltában egy ritka bimbófajtát,
kinyújtott nyakkal, mint a darvak
húznak nem ismert táj felé.
Nem ismert tájra nyit az ablak.

Elajándékozta életét,
a magas fűben rátalált.
A lélegzete még szabályos.
Hét óra tíz, a szív megállt.

Kísértetjárás lesz e tájon,
amíg e lanka el nem süllyed.
S nem irigylem az örököst,
ki elfogadta életünket.

HA KÉRDEZIK, KI VAGY, EZT MONDD:

egynemű vagyok a széllel
folyó sodrával,
esőcsepp hullásával,
madár röptével,
fapadlón járó facipős ember lába zajával.
Levegő-e a szél?
Viz-e a folyás és a csöppenés?
A röpülés madár-e
és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?
Megszűnik a szél,
a levegő nem szűnik meg,
de szél nélkül halott.
Elhull a madár,
a teste új mezbe öltözött,
száz új alakba szétivódott -
de a röpte nem maradt meg
és el sem vesztett.
Többet nem is tudok magamról
és mire tudnék,
már több leszek annál,
hogysem tudhatnék bármit is.
Még nem vagyok egész
és mire az lehetnék,
már több leszek annál,
hogysem magamban lehessek egész.
Még nem is élek,
nem is fogok élni:
életnél teljesebb
leszek a holtom után. -

Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy.

Weöres Sándor
 

torolvastár

Állandó Tag
Állandó Tag
ha kérdezik, ki

A mesternek emlékezetébe idézik saját szavait:
– Azt mondta, hogy az ön számára csak egyetlen ember létezik: a jézusi ember. Ki bennünk ez a jézusi ember?
– Állandó, maradandó lényege az emberi lénynek. Amit személyiségünknek, egyéniségünknek hiszünk, ezerféle dologból állt össze életünk során, és folyton változik. Ugyanannak az embernek harmincéves kori egyénisége egészen más, mint tízéves korában volt, és ötvenéves korában lesz. Ami az összes egyéni, személyes vonások lekopása után megmarad: ez a jézusi alap, az ember tulajdonképpeni léte. Ezt életünkben alig érzékeljük, sőt, egyáltalán nem érzékeljük, annyira elborít bennünket élményvilágunk, személyiségünk. A jézusi alapréteg olyan nehezen bukkan fel az emberben, mint valami síkság földje alól a sziklatalaj.
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
A mesternek emlékezetébe idézik saját szavait:
– Azt mondta, hogy az ön számára csak egyetlen ember létezik: a jézusi ember. Ki bennünk ez a jézusi ember?
– Állandó, maradandó lényege az emberi lénynek. Amit személyiségünknek, egyéniségünknek hiszünk, ezerféle dologból állt össze életünk során, és folyton változik. Ugyanannak az embernek harmincéves kori egyénisége egészen más, mint tízéves korában volt, és ötvenéves korában lesz. Ami az összes egyéni, személyes vonások lekopása után megmarad: ez a jézusi alap, az ember tulajdonképpeni léte. Ezt életünkben alig érzékeljük, sőt, egyáltalán nem érzékeljük, annyira elborít bennünket élményvilágunk, személyiségünk. A jézusi alapréteg olyan nehezen bukkan fel az emberben, mint valami síkság földje alól a sziklatalaj.

JÉZUS

Rejtőztem légbe, kútba, gazba,
rám ne leljen Isten haragja,
de megfogott az elemekben
és ime testben megszülettem.

*

"... Isten nem csak végtelen nagy, de végtelen kicsiny is: nincs az a parány, melyben teljes-mivoltában benne ne rejlene.
Isten és a mindenség egyetlen ponton belül van..."
"... Az egyéniségétől megszabaduló ember közös az Istennel. A mindentudóval, mindenhatóval, mindenütt-jelenvalóval..."

Weöres Sándor
 

torolvastár

Állandó Tag
Állandó Tag
egyetlen ponton belül

Egyszer ezt kérdezték a Mestertől:
– Ön szerint mi lehet a vers haszna?
– A vers haszna, hogy a lelket tagoltabbá, hajlékonyabbá, érdekesebbé teszi. Azét is, aki írja, és azét is, aki olvassa. A vers célja körülbelül ugyanaz, mint atlétáknál a tréning. A vers a lélek tréningje, ami a lélek izmait hajlékonnyá, használhatóvá teszi – hangzott a válasz, és jött az újabb kérdés:
– Ön kiknek ír?
– Mindenkinek, akit érdekel – felelt a Mester. – Lehet, hogy az olvasóközönségem kicsi, lehet, hogy a jövőben sem lesz nagy, de arra törekszem, hogy azokon keresztül, akik a verset elolvassák, akikhez szól, közvetve eljusson a nagy tömegekhez is. Megelégszem azzal, ha egy-egy korszakban csak száz igazi olvasóm lesz, vagy ha csak tíz igazi olvasóm lesz. De annál inkább szeretném, hogy az a tíz vagy száz igazi olvasó mintegy szétsugározza azt az egész emberiségre, amit a verseken keresztül kapott.
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyszer ezt kérdezték a Mestertől:
– Ön szerint mi lehet a vers haszna?
– A vers haszna, hogy a lelket tagoltabbá, hajlékonyabbá, érdekesebbé teszi. Azét is, aki írja, és azét is, aki olvassa. A vers célja körülbelül ugyanaz, mint atlétáknál a tréning. A vers a lélek tréningje, ami a lélek izmait hajlékonnyá, használhatóvá teszi – hangzott a válasz, és jött az újabb kérdés:
– Ön kiknek ír?
– Mindenkinek, akit érdekel – felelt a Mester. – Lehet, hogy az olvasóközönségem kicsi, lehet, hogy a jövőben sem lesz nagy, de arra törekszem, hogy azokon keresztül, akik a verset elolvassák, akikhez szól, közvetve eljusson a nagy tömegekhez is. Megelégszem azzal, ha egy-egy korszakban csak száz igazi olvasóm lesz, vagy ha csak tíz igazi olvasóm lesz. De annál inkább szeretném, hogy az a tíz vagy száz igazi olvasó mintegy szétsugározza azt az egész emberiségre, amit a verseken keresztül kapott.

A JÖVENDŐ KÖLTÉSZETE

Kristály-angyal-zene! szűz régiód adósa
a harci korszakok tűntén vesztes szavam
- ámbár az átfutó csaták ponyváiban
hevitőbb volt a bor, illatosabb a rózsa,

az ideiglenes, a formátlan, a kósza,
s a telt virág ölén a hervadás-iram -
immár a folyton-új és folyton-hasztalan
helyett fordul feléd a szó-habok hajósa,

változó céljaid elhagyva, égi rend
mozgassa, szerelem tiszta harmóniája
melyben nincs láz-lökés, nyugalmasan teremt,

mig imádottjain felragyog glóriája,
ő maga megfakúl, fülében pőre csend,
szemében angyalok szent geometriája.

Weöres Sándor
 

torolvastár

Állandó Tag
Állandó Tag
angyalok szent geometriája - személyes érintés

"Weöres Sándor Medúzája éppen azt a lépést tette meg, amely az összes mesterségproblémákat tudatosan és elszántan az ember létezési problémáinak veti alá. Ha valakinek a szakesztétikai fanyarság jobban tetszik: Weöres Sándor a formanívót mint önértéket elvetette, és a létezési nívó alá rendelte. Ettől a perctől fogva a vers legfontosabb eleme már nem a megnyerő irodalmi csillogás, hanem a személyes érintés. A költő ezek szerint nem a verscselfogások bűvésze, hanem a magasabb létezés tudója. Így volt ez a világon minden nagy költőnél a Veda-himnuszoktól kezdve Valéryig."
(Hamvas Béla)
http://modernmagyar.files.wordpress.com/2008/02/hamvas-bela-a-meduza-a-fogak-tornaca.pdf
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
"Weöres Sándor Medúzája éppen azt a lépést tette meg, amely az összes mesterségproblémákat tudatosan és elszántan az ember létezési problémáinak veti alá. Ha valakinek a szakesztétikai fanyarság jobban tetszik: Weöres Sándor a formanívót mint önértéket elvetette, és a létezési nívó alá rendelte. Ettől a perctől fogva a vers legfontosabb eleme már nem a megnyerő irodalmi csillogás, hanem a személyes érintés. A költő ezek szerint nem a verscselfogások bűvésze, hanem a magasabb létezés tudója. Így volt ez a világon minden nagy költőnél a Veda-himnuszoktól kezdve Valéryig."

A FOGAK TORNÁCA

1​

A Fogak Tornáca, hová beléptél,
vörösmárvány-csarnok: a te szád,
fehérmárvány-oszlopai: a te fogaid,
s a bibor szőnyeg, melyet taposol: a te nyelved.

2​

Az időnek bármelyik ablakán kitekintesz:
mindig más Isten-arc kerül eléd.
Hajolj ki a sások és rigók idejéből:
Isten simogat.
Hajolj ki Mózes és Illés idejéből:
Isten alkuszik.
Hajolj kia Kereszt idejéből:
Isten arca véres, mint Veronika-kendő.
Hajolj ki saját idődből:
Isten vén, s egy könyvre görnyed.

3​

Fejjel lefelé, mint Péter a kereszten,
lóg az ember az ég kékjébe lobogó hajjal
és talpa felett kopog a föld.
Az, aki látja,
álmatlan szemeit nembirja leszakitani róla.

4​

A gyermeknek nem jut cukor:
tyúkganajt eszik és megleli az édeset.
Minden göröngy: fénytelen csillag!
Minden féreg: szárnytalan kerub!

5​

Ha pokolra jutsz, legmélyére térj:
az már a menny. Mert minden körbe ér.


6​

Az ember kényelmes utat épit.
A vadállat ösvényt tapos az erdőn.
És nézd a fát: hogy szétfeszül rajt a mélység és
magasság és minden égtáj!​
Út ő maga, mindenfelé!

7​

Mikor a végső oszlop-pár tündökléséből kilépsz,
a kupola, melyet hajad érint, a végtelen maga,
és rózsaszirom-örvény leteper,
és mind, mely alattad terül, nászágyad: az egész világ -
Itt kimondhatod:
"Nem hiszek benned, Istenem!"
S a rózsaszirom-vihar mosolyog:
"De én hiszek benned: megelégszel?"

Weöres Sándor
 

torolvastár

Állandó Tag
Állandó Tag
Mert minden körbe ér.

A mű kézirata a színházba is megérkezik, megtörténik a szereposztás, s Dobai Vilmos rendező irányításával megkezdődnek a próbák. Aztán hír érkezik magasabb helyről, hogy a színház a próbákat állítsa le, és a darabot vegye ki az 1972/73-as évad tervéből. A szóbeli emlékezetet, az utólag kapott információkat megerősíti a kortárs írásos vallomása. Czímer József előbb csak tényszerűen közli: „A darab 1972 augusztusában készült el, de bemutatására akkor nem került sor."14 Néhány év múlva könyvében azt is elmondja, hogy ugyanabban az évadban egy másik magyar drámával is gond volt, Csurka István Deficitjéről is kiderült, hogy nem bemutatható, holott a darabot már kiplakátolták az utcán. A színház azzal segített magán, hogy elővették Hernádi Gyula „nekünk írt első darabját, a Falansztert, és annak nagy sikere kárpótolta a színházat és az évadot. De semmi sem kárpótolta a magyar drámairodalmat. Weöres ugyanis nagyon elkeseredett, és minden kérés hiábavaló volt, nem volt hajlandó többé darabot írni… Weöres végleg letett a drámaírásról, ami most már nem a pécsi színház, de a magyar drámairodalom nagy-nagy vesztesége lett".15 A mű megírása után tizenegy évvel, 1983-ban vetette papírra Károlyi Amy azt a rajzot, amely a Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben című albumban látható. A rajz egy fiókos szekrényt ábrázol, a szekrény egyik fiókjából „A kétfejű fenevad, Dráma 1972" feliratú kézirat kandikál ki, a szekrény tetején égő gyertya világít, a rajz fölött az olvasható: „A kétfejű fenevad fiók-dráma 1972".16

Ide kívánkozik egy apró adalék a kor szellemi életéhez. Weöres színművének és Illyés Tiszták című drámájának a kézirata csaknem azonos időben került Czímer József asztalára. A kétfejű fenevad megírása után nem kerülhetett színpadra, Illyés drámáját a Pécsi Nemzeti Színház 1969 decemberében bemutatta. A Tiszták szövegében van egy mondat - két gondolatjel közti célzás -, amely csak Pécsett, a pécsi előadásokon hangzott el a színpadon, amelyet csak a pécsi füleknek szánt a szerző. A gépelt rendezői példányból idézem. A harmadik felvonásban a vakbuzgó, bosszúszomjas, eretnekfaló szerzetes, a dominikánus Ferrier diadalittasan mondja: „Most hozta épp hír az isteni szándék tán legcsodálatosabb megmutatkozását. Az átok másik főfészke is porba hullt. Hiába dacolt Boszniában, a Szerémségben s a magyar király más tartományaiban - Pécs városában! - a sátán népe a pápai igazságtevőkkel úgy, hogy ott nem ilyen kis vidéki bárók, de bánok s királyok lettek bűnpártolók, az Úr Dzsingisz kánt szólította tettre, a büntető pallost az ő kezébe nyomta…" Akik ismerték a Jelenkor 1964-es történetét, akik majd hallani fognak A kétfejű fenevad pécsi sorsáról, azok ezeket a szavakat - sátán népe és pápai igazságtevők, dacolók és átkozódók, bűnpártolók és büntetők - nemcsak a történelmi múltra, a tatárjárás korára, hanem a legközvetlenebb jelenre is vonatkoztatni tudták. A Tiszták átjutott, A kétfejű fenevad fennakadt a szűrőn.
(Tüskés Tibor)
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
A mű kézirata a színházba is megérkezik, megtörténik a szereposztás, s Dobai Vilmos rendező irányításával megkezdődnek a próbák. Aztán hír érkezik magasabb helyről, hogy a színház a próbákat állítsa le, és a darabot vegye ki az 1972/73-as évad tervéből. A szóbeli emlékezetet, az utólag kapott információkat megerősíti a kortárs írásos vallomása. Czímer József előbb csak tényszerűen közli: „A darab 1972 augusztusában készült el, de bemutatására akkor nem került sor."14 Néhány év múlva könyvében azt is elmondja, hogy ugyanabban az évadban egy másik magyar drámával is gond volt, Csurka István Deficitjéről is kiderült, hogy nem bemutatható, holott a darabot már kiplakátolták az utcán. A színház azzal segített magán, hogy elővették Hernádi Gyula „nekünk írt első darabját, a Falansztert, és annak nagy sikere kárpótolta a színházat és az évadot. De semmi sem kárpótolta a magyar drámairodalmat. Weöres ugyanis nagyon elkeseredett, és minden kérés hiábavaló volt, nem volt hajlandó többé darabot írni… Weöres végleg letett a drámaírásról, ami most már nem a pécsi színház, de a magyar drámairodalom nagy-nagy vesztesége lett".15 A mű megírása után tizenegy évvel, 1983-ban vetette papírra Károlyi Amy azt a rajzot, amely a Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben című albumban látható. A rajz egy fiókos szekrényt ábrázol, a szekrény egyik fiókjából „A kétfejű fenevad, Dráma 1972" feliratú kézirat kandikál ki, a szekrény tetején égő gyertya világít, a rajz fölött az olvasható: „A kétfejű fenevad fiók-dráma 1972".16

Ide kívánkozik egy apró adalék a kor szellemi életéhez. Weöres színművének és Illyés Tiszták című drámájának a kézirata csaknem azonos időben került Czímer József asztalára. A kétfejű fenevad megírása után nem kerülhetett színpadra, Illyés drámáját a Pécsi Nemzeti Színház 1969 decemberében bemutatta. A Tiszták szövegében van egy mondat - két gondolatjel közti célzás -, amely csak Pécsett, a pécsi előadásokon hangzott el a színpadon, amelyet csak a pécsi füleknek szánt a szerző. A gépelt rendezői példányból idézem. A harmadik felvonásban a vakbuzgó, bosszúszomjas, eretnekfaló szerzetes, a dominikánus Ferrier diadalittasan mondja: „Most hozta épp hír az isteni szándék tán legcsodálatosabb megmutatkozását. Az átok másik főfészke is porba hullt. Hiába dacolt Boszniában, a Szerémségben s a magyar király más tartományaiban - Pécs városában! - a sátán népe a pápai igazságtevőkkel úgy, hogy ott nem ilyen kis vidéki bárók, de bánok s királyok lettek bűnpártolók, az Úr Dzsingisz kánt szólította tettre, a büntető pallost az ő kezébe nyomta…" Akik ismerték a Jelenkor 1964-es történetét, akik majd hallani fognak A kétfejű fenevad pécsi sorsáról, azok ezeket a szavakat - sátán népe és pápai igazságtevők, dacolók és átkozódók, bűnpártolók és büntetők - nemcsak a történelmi múltra, a tatárjárás korára, hanem a legközvetlenebb jelenre is vonatkoztatni tudták. A Tiszták átjutott, A kétfejű fenevad fennakadt a szűrőn.
(Tüskés Tibor)

EPILOGUS

Kedves közönség! ily ribilliók
múltán, megvalljuk, nyelvünk is kilóg,
most kiemeljük az árból fejünket,
bizakodván, hogy megértettek minket:
a békét, munkát, fejlődést, utat
óhajtjuk, hol szabadságban halad
a láb, a test, az ész, a kéz, a sziv,
reményünk tán nem túlságos naiv.
Ha játékunkban hiba, sutaság
bőven termett is: mégse butaság,
amiért itt mindannyian kiálltunk
s a világ fülébe békét kiáltunk!

Weöres Sándor - A KÉTFEJŰ FENEVAD
1976-OS PÉCSI BEMUTATÓJÁRA IRT
KIEGÉSZITŐ VERSEK​
 

torolvastár

Állandó Tag
Állandó Tag
kiálltunk ... kiáltunk!

„...szeretnék felvillantani és egymás mellé helyezni olyan, azóta újként megismert vagy a régebbi gondolatokkal egyesülve megújult és az életműből inkább kifelé mutató, kapcsolatokat kereső és teremtő megközelítéseket, véleményeket, melyek egyrészt tanúságot tesznek az életmű újra és újra ámulatba ejtő tágassága mellett, másrészt reményeink szerint talán kevésbé közismertek. Az ötletet Beney Zsuzsa egyik Weöres költészetéről megfogalmazott gondolatának egy szava adta: „A szokásos esztétikai fogalmak rendkívül relatívakká, sokszor használhatatlanokká válnak. Ezért is nehéz beszélni róla – nem magyarázni, kommentálni kell, hanem transzponálni.” E latin szó zenei műszó, jelentése: ’más hangnembe átírni, áttenni’. Ez számomra két dolog miatt is fontos. Egyrészt, mert habár rendszeresen használom Weöressel kapcsolatban a költő és költészet szavakat, mindig is zeneszerzőnek tartottam. A versekhez való viszonyulásomat (és kisgyermek koromtól zenét tanuló és ma is aktívan zenélő emberként elfogultságomat is) alapjaiban ez a Weöres verseiben megmutatkozó zenei jelleg, a tudatos és mélyebb fogantatású, a puszta díszítőjellegen messze túlmutató zeneiség, a zenei elv, a zenei műfajok, szerkezetek, kompozíciós eljárások használata, a ritmussal, hangokkal, hangzásokkal és a csenddel való kísérletezés határozza meg.”
Pethő Ildikó
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
„...szeretnék felvillantani és egymás mellé helyezni olyan, azóta újként megismert vagy a régebbi gondolatokkal egyesülve megújult és az életműből inkább kifelé mutató, kapcsolatokat kereső és teremtő megközelítéseket, véleményeket, melyek egyrészt tanúságot tesznek az életmű újra és újra ámulatba ejtő tágassága mellett, másrészt reményeink szerint talán kevésbé közismertek. Az ötletet Beney Zsuzsa egyik Weöres költészetéről megfogalmazott gondolatának egy szava adta: „A szokásos esztétikai fogalmak rendkívül relatívakká, sokszor használhatatlanokká válnak. Ezért is nehéz beszélni róla – nem magyarázni, kommentálni kell, hanem transzponálni.” E latin szó zenei műszó, jelentése: ’más hangnembe átírni, áttenni’. Ez számomra két dolog miatt is fontos. Egyrészt, mert habár rendszeresen használom Weöressel kapcsolatban a költő és költészet szavakat, mindig is zeneszerzőnek tartottam. A versekhez való viszonyulásomat (és kisgyermek koromtól zenét tanuló és ma is aktívan zenélő emberként elfogultságomat is) alapjaiban ez a Weöres verseiben megmutatkozó zenei jelleg, a tudatos és mélyebb fogantatású, a puszta díszítőjellegen messze túlmutató zeneiség, a zenei elv, a zenei műfajok, szerkezetek, kompozíciós eljárások használata, a ritmussal, hangokkal, hangzásokkal és a csenddel való kísérletezés határozza meg.”
Pethő Ildikó


HARANGSZÓ

Hallom a harangot,
hallgatom a harangot.

Hanghullámok szállnak
szélén az esthomálynak.

Harang fehér tornyát
alul árnyak befonják.

Ember, ismeretlen,
kongat a toronyban benn,

és mióta benn van,
hangzik alkonyi dallam.

Lengeti, zúgatja,
az ég alatt ringatja,

s mikor abbahagyja,
harangját még zsongatja.

*

KAKOFÓNIA

A szerelmes a fűben rajong
fölötte harang kong
lenn béka vartyog
fél citera bólong
gallér búsong
dorong.

A szerelmes a fűben
röfög
kong
vartyog
bólong
búsong
dorong​
az istállóját!

*

ALTATÓDAL

Hold-szőtte, halk este, szép gilicemadár,
surranj a fészkedbe, szép gilicemadár.
Két szárnyad ereszd le, mig hővös az éj,
Majd szállj a napfénybe, szép gilicemadár.
Szallaszana, szallaszana, szélben zene szól:
Béka hangja, száz bogárka, zeng a csalit alól.
Tó habja ringat ma, fönn kerekül a domb,
mély völgybe nád-csereje, fönn galagonyalomb.
Csöpp sajka ringat ma, benne zene dong,
nem flóta, nem hárfa, csak mezei doromb.
Szallaszana, szallaszana, szélben zene szól:
béka hangja, száz bogárka zeng a csalit alól.
Mézecske, lépecske, gombszemű kicsi lány,
szunnyadj a bölcsőben, gombszemű kicsi lány,
Szunnyadj te, álmodj te, rádvirul a hold,
lágy tejre ébredj te, gombszemű kicsi lány.
Szallaszana, szallaszana, szélben zene szól:
Béka hangja, száz bogárka zeng a csalit alól.​

Weöres Sándor
 

torolvastár

Állandó Tag
Állandó Tag
kongat a toronyban benn

Kányádi Sándor: Ketrecben

Harapd már át a torkomat,
ne nézz olyan vadul.
Veszíthet, aki halogat,
ne várd, míg bennem is a vad-
állat elszabadul.

Mi lesz akkor? Könnyezhet majd megint
ez a kultúrált Európa,
s jöhet újra a régi nóta,
hogy szánjuk-bánjuk bűneink.

Mire vársz? Minden zsigered
véremre áhít.
Valahogy csak kihevered
a humanizmus nyavalyáit.

Hidd el: legolcsóbb bendő-
töltő - az ember.
Ne gondolj az önmagát öklendő
történelemmel.

Ne bántson, hogy fölfalatásom csüggedten
nézem;
hogy túl korán születtem,
ez az én tévedésem.

* *
kongat a toronyban benn

Kányádi Sándor: Weöres Sándor

állandóan fügét mutat az olvasónak, játszik vele, mint
macska az egérrel; tékozló római polgár, keleti kényúr,
fölényes arisztokrata, pap és bohóc egyszemélyben,
áhítatosan imádkozik s rád hunyorít, mikor az ámenig érne;
cserepekre ír hieroglifeket, izzadhatsz, míg a tábla összeáll s
megfejted értelmüket; kéregre, levélre, alálibegő madártollakra írja,
rajzolja jeleit, gyűjtsd össze, ha kíváncsi vagy, ha érdekel, s az
a csodálatos, hogy addig bűvöl-bájol, míg kíváncsivá tesz, és szinte a
kuncogását is hallhatod, amikor a varázslatból, egy
közmondás vagy egy tréfa csattanójától józanodva, csak egy
közönséges cserepet, levelet, tollat tartasz tenyereden:
nincsenek haszontalan dolgok, emeli föl ujját, de azt is úgy,
mintha egy játékos egér farkincája volna, azé az egéré,
amelyik elrágja a meséket; máskor tulajdon gyermekkorod
egy-egy rég kihunyt emlékét villantja eléd, az anyaméh-sötét
ősködre, az emberiség embriókorára emlékező tekercseidet
játssza le ördöngős magnóján; orvosnak - sámán:
ráolvasással gyógyít; bírónak - kádi: magadnak kell ítélkezned,
csak megmutatja az igazság madarát, fogd meg, ha meg
tudod, ha hoppon maradtál, az a te bajod; hiába futsz utána
méltatlankodva, csak tevéje vagy öszvére farkabojtját
láthatod, mire beérnéd, bukfencet vet, madárrá változik, mire
megfognád, már ott ül egy csillagon, kalapjában a madár tollával,
ősi dalokat dúdolgat, s nem érted, miért, nagyon szomorúnak látszik.

kongat a toronyban benn

...
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Kányádi Sándor: Ketrecben

Harapd már át a torkomat,
ne nézz olyan vadul.
Veszíthet, aki halogat,
ne várd, míg bennem is a vad-
állat elszabadul.

Mi lesz akkor? Könnyezhet majd megint
ez a kultúrált Európa,
s jöhet újra a régi nóta,
hogy szánjuk-bánjuk bűneink.

Mire vársz? Minden zsigered
véremre áhít.
Valahogy csak kihevered
a humanizmus nyavalyáit.

Hidd el: legolcsóbb bendő-
töltő - az ember.
Ne gondolj az önmagát öklendő
történelemmel.

Ne bántson, hogy fölfalatásom csüggedten
nézem;
hogy túl korán születtem,
ez az én tévedésem.

* *


Kányádi Sándor: Weöres Sándor

állandóan fügét mutat az olvasónak, játszik vele, mint
macska az egérrel; tékozló római polgár, keleti kényúr,
fölényes arisztokrata, pap és bohóc egyszemélyben,
áhítatosan imádkozik s rád hunyorít, mikor az ámenig érne;
cserepekre ír hieroglifeket, izzadhatsz, míg a tábla összeáll s
megfejted értelmüket; kéregre, levélre, alálibegő madártollakra írja,
rajzolja jeleit, gyűjtsd össze, ha kíváncsi vagy, ha érdekel, s az
a csodálatos, hogy addig bűvöl-bájol, míg kíváncsivá tesz, és szinte a
kuncogását is hallhatod, amikor a varázslatból, egy
közmondás vagy egy tréfa csattanójától józanodva, csak egy
közönséges cserepet, levelet, tollat tartasz tenyereden:
nincsenek haszontalan dolgok, emeli föl ujját, de azt is úgy,
mintha egy játékos egér farkincája volna, azé az egéré,
amelyik elrágja a meséket; máskor tulajdon gyermekkorod
egy-egy rég kihunyt emlékét villantja eléd, az anyaméh-sötét
ősködre, az emberiség embriókorára emlékező tekercseidet
játssza le ördöngős magnóján; orvosnak - sámán:
ráolvasással gyógyít; bírónak - kádi: magadnak kell ítélkezned,
csak megmutatja az igazság madarát, fogd meg, ha meg
tudod, ha hoppon maradtál, az a te bajod; hiába futsz utána
méltatlankodva, csak tevéje vagy öszvére farkabojtját
láthatod, mire beérnéd, bukfencet vet, madárrá változik, mire
megfognád, már ott ül egy csillagon, kalapjában a madár tollával,
ősi dalokat dúdolgat, s nem érted, miért, nagyon szomorúnak látszik.



...

" ... A művészet korlátlan: és a művész mégis gátak közt alkot. Gátjait elsősorban az egyéni alkat szabja meg, melyben csak elkülönithető terrénumokra irányuló képességek és vonzalmak rejlenek. Az alkatot formálja a kivűről ráözönlő sokféle befolyás, hatás, mely a környezetből és az eseményekből, művekből és emberekből árad: a hatás a művészt némely lehetőség irányában kifejleszti, más lehetőségektől visszaszoritja: és a hatás süti a művészre a kor és a közösség bélyegét. Az irány kijelölését folytatja a szándékos önnevelés, a tudatos elhatározás: a művésznek tervei, eszményei lesznek: és hogy mennél jobban megvalósithassa őket, ezért önként elzárkózik sok másfajata lehetőség elől. A hatások és elhatározások az alkatba beleivódnak, szerves részeivé válnak: és ahogy jönnek újabb befolyások és szándékok, általuk az alkat mindig módosul. Néha az alkat kaleidoszkópikus örvénylése, néha a rászűrődő újabb hatás, de legtöbbször mind a kettő együttvéve nyújtja az élményt, mely találkozva a benső alkotóerővel, művé szilárdul..."

Weöres Sándor - A VERS SZÜLETÉSE - MEDITÁCIÓ ÉS VALLOMÁS
 

torolvastár

Állandó Tag
Állandó Tag
" az alkat kaleidoszkópikus örvénylése

"Weöressel kapcsolatos általános bizonytalanságomat kézzelfogható nem tudássá
alakítja két dolog. Az egyik magától Weörestôl ered: ez pedig az ô próteuszi természete.
Költészetével szembesülve (beleértve a drámákat és a mûfordítói életmûvet is), nem
tudhatom, hol ér véget WS, az úgynevezett „én”, és mikor szólalnak meg azok a hol
valóságreferenciális, hol fiktív, hol imaginárius szellemhangok, akiket WS mint hatalmas
(azaz nagy volumenû és nagy hatalmú) költôi kapacitás integrált az életmûbe. A másik
módosító faktor tôlem ered: ez pedig az, hogy nem vagyok költô, és nem értek a költészethez.
Nem szerénykedésbôl mondom ezt, hanem jelzem, hogy látok itt egy választóvonalat.
Másképpen beszélhet a költészetrôl az, akinek vannak saját érvényes költôi ötletei, és
másképpen az, aki versolvasóként (kritikusként, fordítóként) közelít meg egy-egy költôi
alkotást vagy életmûvet, értelemszerûen valaki másét. Egy-egy szakszerû, pontos, találó
elemzés mondhat lényegeset az adott teljesítményrôl, például egy új kötetrôl vagy
az adott pályaszakaszról vagy akár a formálódó életmû és a kulturális kontextus viszonyáról
is; de a költészetrôl való lényegi tudás nélkül nehéz meglátni és megfogalmazni,
mitôl lett és maradt – vagy nem maradt – egy költô az, aki. Ha pedig felidézzük azt az
évtizedek óta tartó, meg-megújuló bûvöletet, amelyet egy nagy költôvel vagy inkább
költôi életmûvel való találkozás élesztett bennünk, akkor, minél inkább alávetjük magunkat
a bûvöletnek, annál inkább kényszerülünk arra, hogy önmagunkról, a ránk
gyakorolt hatásról beszéljünk a költészet helyett.
...
elképzelhetônek tartom, hogy a PSYCHÉ
ötletéhez eredetileg a menedékkeresés, a belsô emigráció szándéka kapcsolódott.
A másik: a rá nehezedô politikai nyomás részleges enyhülésével nagyjából egy idôben
kezdhette a költô érezni az öregedést, és ettôl nem függetlenül – mint a PSYCHÉ-vel
kapcsolatos megnyilvánulásaiból is kiderül – azt, hogy eljutott saját költészetének
határaihoz. Az általa említett „nyelvi és szellemi felfrissülés” vágya, amelyre a MERÜLÔ
SATURNUS egyik jegyzete utal, egyenesen kívánalommá teszi a szóban forgó határok
átlépését. Ugyanez a jegyzet azt is mondja, hogy a fiktív költônô verseinek megformálásakor
a cél az volt, hogy „valaki az énjének egy-egy megvalósíthatatlan részét másik személylyé
sûrítse, olykor más korszakba is. [...] Ez a »pót-én-kivetítés« alkalmat ad más stílus és más
temperamentum megnyilvánulására, a szókincs és mondatformálás más módjára”.
(Márton László)
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
"... »pót-én-kivetítés«..."

"Számomra csak egy ember létezik: Jézus. Jézus létezik - és ő létezik mindazokban, akik benne és általa léteznek. Azért irok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal bennem és másokban... Egyetlen célom: egy fokkal közelebb hozni a jóakaratú, érzékeny olvasót ehhez az azonossághoz, a Jézussal való egységhez..."

Weöres Sándor - KI NEKEM JÉZUS?

*

"... Én lakom helyetted a gyökerek között, hogy meg ne halj; hogy helyetted tévedésből mindig engem ragadjon nyakon amaz irtózatos.
Én trónolok helyetted a levegőben, mert te lezuhantál; de miért is nem vigyáztál magadra? Én lakom helyetted az űrben, hogy őrizzem és tisztán tartsam királyi palotádat, hátha egyszer mégis hazaérkezel.
Én, rangtalan, rücskös szolga, én égek a tűz felséges biborában miattad: oly közönséges vagyok, mint a súrolókő, nekem úgy se árt.
De mivégre nékem ez a megtiszteltetés, ez a helytartóság, mert te olyan vigyázatlan voltál?

*

Emberfia, mennyire körülvesznek téged hálókkal, hogy le ne zuhanhass a végső sötétségbe! Mért féltenek úgy? Mi benned oly szeretetreméltó?..."

Weöres Sándor - BOLOND ISTÓK SZÉLJEGYZETEI

*

"... A legenda szerint János apostol, mikor százéves volt és már szónokolni nem tudott, csak ennyit prédikált a hiveknek: "Fiacskáim szeressétek egymást."... Psyché mintha igy alakitaná át a rövid prédikációt: "Fiacskáim szeressétek meg magatokat."..."
"...Arra kér: "Olyannak szeress, amilyen vagyok, mert ha mást vársz tőlem, folyton csalódnod kell bennem." Filozófiája szinte egysejtűen egyszerű: "Mint a palánta, csak azt tudom, mi bőrömet éri." S egy barátnője igy jellemezte: "Mindig piszokban hempereg és mégis mindig tiszta marad." Az élet őskezdeti és örök ragyogása süt belőle, minden beszennyeződés után is azért tiszta, mint a föld, növények, állatok, az öntudatlan lények.
Az örök női tudás él benne: meg tudja szerettetni magát minden hiúságával, hazugságával, hűtlenségével együtt. Már évszázadok óta válságban vergődő férfivilágunknak, talán Ariadné-fonal gyanánt, ezt a női praktikát ajándékozza: a csábitó, bájoló vonzást, aminek bajos ellenállni, amit nem lehet nem szeretni..."

Weöres Sándor - BEVEZETŐ CSERNUS MARIANN PSYCHÉ ESTJÉHEZ

*

"... Aki önmagának ura és mindenkinek szerető szolgája:... Inkább a Fairy Spring hancúrozó fiataljaihoz hasonlit, akik a testi adakozás mámorával törnek egymásra, nem mondanak le semmiről: azáltal adnak, hogy kapnak, és azáltal kapnak, hogy adnak; kapott és adott ajándékot itt nem lehet megkülönböztetni... Aranykor szimbólumai, mely a mitosz szerint már elmúlt és majd érkezik, de valójában az önmaga fölé emelkedő emberben mindig megvalósul... Küzdenek, sirnak, haragusznak: de küzdelmük ölelés, könnyük ékszer haragjuk szerelem. Nem a kimélet világa ez sem: sebezve sebesülnek, és sebük ékszerként ragyog."

Weöres Sándor - (AKI ÖNMAGÁNAK URA...)
 
Oldal tetejére