Weöres Sándor

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: KÖZÉPKORI JOCULATOR

KÖZÉPKORI JOCULATOR

A koldus én vagyok,
a koldus én vagyok,
kalapomba pénzt dobjatok,
a koldus én vagyok.

A bankos én vagyok,
a bankos én vagyok,
mindent csak hozzám hordjatok,
a bankos én vagyok.

A püspök én vagyok,
a püspök én vagyok,
féljetek és dolgozzatok,
a püspök én vagyok.

A nagyúr én vagyok,
a nagyúr én vagyok,
mind nekem munkálkodjatok,
a nagyúr én vagyok.

A király én vagyok,
a király én vagyok,
értem éljetek-haljatok,
a király én vagyok.

A halál én vagyok,
a halál én vagyok,
mind békében szunnyadjatok,
a halál én vagyok.

Az Isten én vagyok,
az Isten én vagyok,
hallgatok, mégis halljatok,
az Isten én vagyok.

Weöres Sándor

:)))
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: RONGYSZŐNYEG II.

Weöres Sándor:
RONGYSZŐNYEG II.


32

Ülünk, velünk fut a vonat,
hát az erdő hova szalad?
El a vonat mellett
templomtorony nyargal
fordított irányba,
elbillent kalappal.
Idegenek integetnek
elfutó part-oldalon,
tán mert ők is szívesebben
utaznának vonaton.

42

A lombos fa lombtalan,
megdermedt a Mátra,
mégis zöldel télen is
a fenyőfa sátra.

43

Parttól partig vastagon
befagyott a Balaton.
Jégen pengő harsanás:
kanyarog a rianás.

44

Nem táncol a Duna habja,
síkos jegét láb tapossa,
átsétálunk híd nélkül ma
Visegrádról Nagymarosra.

45

Az Alföldön kevés a tüzifa,
csak az akác tüskéi, bogai.
Télen hogyha fázunk, összebújunk,
mint a szegényember malacai.

46

Somogyban dér hull
a dombtetőre,
kopog a kórón
a varjú csőre.

47

Fehér a Hanság
véges-végig,
a hóból itt-ott
nád feketéllik.

48

A Bakonyban hóvihar szalad,
minden elakad,
ezüst függöny alól pillogat
gépkocsi, vonat.

49

Hullámos halmok a Nyírségben
zúzmarás bokrokat ringatnak,
a völgyek hűs gőzt eregetnek,
a kapukban kutyák ugatnak.

50

Egerben a verebek
kopár fákon pont-sereg.
Jégszakállas ablak-rácsok.
Kaptatókon, hupogókon
szánkáznak a srácok.

51

Kecskemét téli éje,
villog a fagy sörénye,
négyszeres harang-kongás
dörög a messzeségbe.

52

Pécs az ország déli városa,
néha télen is meleg van itt,
Jakabhegy és Tettye hajlatán
januárban hóvirág virít.

53

Köddel száll a téli este
a füstölgő Budapestre,
feketíti, beborítja
a köd-dunyha, füst-kalitka.
Fedi neonfényes felhő,
mint a piros lámpaernyő.
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: MÉG ANNYI MINDENT - A MESÉRŐL

MÉG ANNYI MINDENT

Még annyi mindent elsorolni kéne,
mit átéltem, tanultam, megfigyeltem,
s sokszoros találkozásokat
s az egyetlen-egyszer történteket.

Minden virágszál említésre vár,
minden marék por megjegyzésre méltó,
s az elmondásba egyszerre csak egy fér
és még az egynek is csak törmeléke.

Az ember emlékekben milliárdos,
emlékek elmondásában szegény,
a könyvből majdnem minden kimarad
s helyébe lép a foszlány és az álom.

A MESÉRŐL

A meséhez mennyi unalom kell,
hogy a boszorkányos madarak
röppenjenek izgatott seregben
s aprót-nagyot mulattassanak.

A meséhez mennyi szánalom kell,
mennyi gyűlölet és sérelem,
hogy a gonosz mind pokolba vesszék,
a jó végül győzelmes legyen.

A meséhez mennyi bizalom kell,
hogy kavics-mód sok legyen a kincs,
és a mondott rózsa illatozzék,
és nyisson az álmodott kilincs.

A meséhez mennyi félelem kell,
kályha mellett, hol semmi veszély,
minden zugból manó leskelődjék,
torkot tátson odakinn az éj.

Weöres Sándor
 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: GRAVITÁCIÓ

GRAVITÁCIÓ

csillagpályák metszése ének
/ha csillagpályák metszenek/
mintha kristályként csengenének
/szinte kristályok csengenek/

ha csillagpályák metszenek
/mintha kristályként csengenének/
szinte kristályok csengenek
/csillagpályák metszése ének/

mintha kristályként csengenének
/szinte kristályok csengenek/
csillagpályák metszése ének
/ha csillagpályák metszenek/

ha csillagpályák metszenek
/csillagpályák metszése ének/
szinte kristályok csengenek
/mintha kristályként repednének/

Weöres Sándor
 

vovin

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor:

Groteszk



Nagy élet, több-száz betegek
belémszuródnak, remegek.


Visszajött szegény ükapám,
csontjai gót toronydiszek,


azt hiszi, hogy unatkozom
s mulattatni akar nagyon.


A reggelt várom most talán?
vagy fonott-kosarat viszek,


benne csipogva, melegen
egy csirke tán: az életem?


A sorsom fönnakadt a fán,
már önmagamnak sem hiszek,


a bőrömet és testemet
szétszigetelték az egek.
 

vovin

Állandó Tag
Állandó Tag
AKIK MEGTALÁLNAK

Én keresem a célomat:
célom engem majd megtalál.

Én keresem a hitemet:
a hitem is majd megtalál.

Én keresem a szívemet:
a szívem is majd megtalál.

Keresem azt, aki enyém:
ő is keres majd. Megtalál.

Én önmagamat keresem:
egyetlen lesz, ki nem talál.

Én keresem az életem:
életem egyetlen halál.

Én keresem halálomat
és életem majd megtalál.
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Az éjszaka csodái

A városvég itt csupa szürke ház,
a részegekre angyalka vigyáz,
s a villanyfényben, mint aranykehelyben
alusznak a tűzfalak, háztetők,
s a sorompón túl ében-szín lepelben
zizegnek a láthatatlan mezők –
a messzeség öblén pár pisla fény ég,
mögöttük nyugodt mélység a sötétség –


Ha becézésem és csókom se kell,
kicsi lány, mivel ringassalak el?
Ha elzár tőlem a buta lakat,
lesajnál minket majd a virradat.
Bámuljuk egymást búslakodva és
szánk sarkát bontja már a nevetés.


Te! ha hiszed, ha nem hiszed,
úgy szeretem nevetésedet,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát –
aranypor mállik az éj válláról,
s szemközt a sarkon a cégtábláról
furcsán szökken a pentameter-sor elő:
„Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő”
– a nevetésed is ílyen bolond:
mindenre illik és semmit se mond.


Üldögélünk csendesen,
két jó-gyerek, rendesen,
messzi kocsma-zene hallszik,
a környéken minden alszik,
az alkóvban odaát
mélyen alszik anyukád
s szomszédban a Vakos néni,
ferdeszájú Vigláb néni,
Balogh úr, a vasutas,
imádód, a kis-inas –


Itt is, ott is, emitt is, amott is
bajszos rendőr őrzi az álmot,
nagyfülü bagoly őrzi az álmot,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát –
itt is, ott is, emitt is, amott is
dongnak az öreg faliórák,
bánatos hangú ingaórák,
fodrozzák az éjszakát –


Alvó lélek, kússz a tájon,
álmodon mint pókfonálon,
huss! huss!
Föl a légbe visz az út,
tág a lég,
tág az út,
tág a lég,
tág az út,
hozd az örömöt, hozd a bút,
hozd az örömöt, hozd a bút,
huss! huss!


Nézd! a ház,
mint a felhő, fényt cikáz,
mozdul, mint a barna-béka,
vele mozdul az árnyéka,
és belőle alvó lelkek
párolognak, légbe kelnek
a kéményből, mint a füst,
az ereszről, mint ezüst –
száll a kövér Vakos néni,
deszka-vékony Vigláb néni,
és köröttük nagy sereg
libben, szökken, hempereg –


Ni, a Gős pék ketté-bomlott
és kergeti önmagát.
Balogh úr a templomtornyot
fújja, mint a furulyát,
azt fújja, hogy „Ne sirasson”,
mégis könnyezik belé –
Ott meg a cukrász-kisasszony
tipeg fejjel lefelé –


Vigláb néni peckes-módon
sétálgat a sürgönydróton,
krinolinja lyukas-hordó,
kezében egy napraforgó,
vékony nyakán férfi-gallér,
oldalán egy szép gavallér.
Vigláb bácsi nagy-kesergőn
kuporog egy lámpaernyőn,
nézi párját: „Lássa, kérem,
parádéra megy a pénzem.
Nekem pohár sörre sincsen,
neki fodrász, ruha, minden.
Én megmondtam már ezerszer,
hogy hibás a mai rendszer,
államreform kéne régen,
persze nem hitték. Na tessék!
Adó, lakbér... nem csekélység!
Öt gyermekem van, kérem!”


Oda nézz, szösz-bogár:
ott a boltos lánya áll,
boltnak hisz egy fecskefészket,
benne várja a vevőket;
ez már mégis hajmeresztő,
hogy ma senki be se néz!
Majd belép a szívdöglesztő
hollywoodi filmszinész:
„Kérek kilenc fogkefét,
ráadásul a kezét.”
Röptük össze-vissza húz...
rá ne nézz, mert megvakulsz.


Mogyoró Pál ezalatt
megfogott egy sülthalat.
„Tanár úr tudná talán,
milyen hal ez? macskacápa?”
„Rá van írva uszonyára,
de nincs itt az ókulám.”
Pál örült, hogy futhatott
és szekundát nem kapott.
És a ritka állatot
vezeti egy hosszu hídon:
„Majd vadászni megtanítom.”


Tejes-ember a kéményen
üldögél, mint nyári réten,
kisgyermek lett újra szépen,
mézes-kenyér a kezében.
Távol, öreg bükkfa alatt
labdázik egy fiú-csapat,
ő a szemét rajta-felejti,
mézes-kenyerét halkan leejti,
kicsúszik alóla a rét, meg a kémény,
s eltűnik az éj csipkéi mélyén.


És erre-arra az alvó-csapat
potyog a falról, mint a vakolat.
A villanyfényen átdereng az ég,
s a városon túl látszik a vidék,
a dombok gyengéd-rajzu háta
– és elcsitul az alvók karneválja.
Jön a söprőgép tompa morajjal,
mögötte a hajnal
fut lobogó szőke hajjal,
csörömpöl a reggel, száll a fény...
és az éji tág csodát,
ezt a fura micsodát
ketten láttuk: te meg én.

 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem emlékszem, hogy olvastam volna itt, ha igen: elnézést a figyelmetlenségemért.

CARMINA BURANA
JÖSZTE, JÖSZTE, SZERELMESEM
(Chume, chume, geselle min)
1
Jöszte, jöszte, szerelmesem,
téged kérlek énnekem,
téged kérlel énekem,
jöjj, jöjj szerelmesem.

2
Édes rózsaszínű száj,
ápolj engem, csókba zárj,
ápolj engem, csókba zárj,
édes rózsaszínű száj.


Fordította: Weöres Sándor
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
WEÖRES SÁNDOR: A KRISZTUS-SZEMŰ ASSZONYOK

A Krisztus-szemü asszonyok
mentek el itt, a járt uton.
Kezükben kettős ételhordó,
föld-törő szerszám vállukon.

Szemük mély, naptalan
kút messzi tereken,
semmit se mond neked,
semmit se mond nekem,
százszor semmit se mond,
semmit, nekem, neked,
százegyedszer - másnak -
azt mondja: szeretet.
Az arcuk Nap kövén
köszörült fájdalom,
örökre tört földre
leomlott drága rom.
Az arcuk drága rom.
Az arcuk sziklavár,
szív sánca öleli
és rajta szív a zár.

A Krisztus-szemü asszonyok
csak mennek mennek az uton,
kezükben kettős ételhordó,
vakító kapa vállukon,

a kapa csörrenik...
hiába kérdeném,
kicsinyükhöz szól csak,
azt mondja, hogy: kenyér.
Kezüket, kezüket
recésre törte nyél,
harapta nagymosás...
szentelte férfivér,
mikor az emberük
elvágta meztelen
lábát kaszával és
dolgoztak a seben. -
Utuk és életük,
mint a sík, végtelen
s mély, mint a naptalan
kút messzi tereken,
semmit se mond neked,
semmit se mond nekem,
csak azt, hogy szűk napok
kúsztatják szüntelen,
de nézd, arcukra már
jegyet sütött a Nap,
hogy jobb az ő utuk,
céltól acélosabb:

a Krisztus-szemü asszonyok
mentek el itt, a járt uton,
Kezükben kettős ételhordó,
föld-törő szerszám vállukon.

 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Orpheus

Íme a vándor, porlepte énekes, akinek garast hajítsz,
az idegen, a másféle, akit rettegve keresztre vonsz,
önnön benső, igazi arcod, akit nem ismersz,
nélküle tested akollá sötétül, eszméleted ura.

 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Játszó Orpheus

Kapum keleten az éjből tárul. Énekem a láng,
robogó, szertenyilalló: a sötét, sima víz tereit
fürtösre tépi.
Gyüszüvirág-sürüben ébredek,
bogárhéj-koponyámban mogyorónyi mennyboltozat,
hol a néma dal hullámait három fonál
lengeti: szellő, csíra, és lehelet.
Földmélyi habokban
Szétkanyarog mosolyom, villog a nap-nem-érte redők közt,
tarka köveken átsüt, iramodva kiszökken,
a fény ölein kivirul.
Harang megkondul, óriás
harmatgömb, csigaház, sás-kard a patak remegő
tört tükrében, villám, mely a hegy szívébe hasít.

Én, a bimbó, nyitom érintetlen szirmaim,
én, a fiú, fogom únt könyvem és másra gondolok,
én, a leány, képzelt szeretőmmel lázban küzködöm,
száraz nagyanyóként korholom gyermek-alakjaim,
míg eb-mellem hűsöl a pitvar faragott kövein
örökös hullámzással.
Fagyban, korahajnal előtt
mozdulok, indulok, szerszámozom paripáimat,
szemközt a tűzáradat, keringek, utam gomolyog,
a párából hegy emelkedik, sugár-koszorú a fején,
lebegve a légben áll, csengő szél övezi
és gyűrűző sárkányok, az égből ereszkedik
kopár meredekje, kusza ködön terpeszkedik
alacsony medencéje, derengésből botladozik
ezernyi aranyszál-zuhatagja, zsenge füvét
öntözi tiszta forrás.
A rétre csapom paripáimat,
végignyújtózom a fennsíkon, tárt karjaim
két sziklaormot ölelnek; göndör szőke hajamból
kel a nappali fény; a táj lehajló szélein
lábam a távolodó éjbe csügg; mellemből buzog
az égi kút, átizzik bordáim közén.

Weöres Sándor
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Halotti énekek
I. Jövel, tökéletes...


Jövel, tökéletes homály!
becézve ringass, jó szülém.
Bevégeztem már tisztemet,
hű voltam szent hitem szerint.


Tartottam asszonyt, gyermeket:
parancsodat követtem én.
Mit kölcsönadtál: testemet
kamatosan megadhatom.


Vedd vissza dermedt kezemet,
mi ölt, munkált, imádkozott.
Vedd vissza lábamat: vele
tapostam tarka útjaid.


Évente lombot vált az ág,
a gally-fészek gólyát cserél
s míg engem elfelednek, a
nevemmel fut száz nemzedék.


Emlékem elhull, mint a könny,
de az esemény szőttese
megőrzi voltom bélyegét,
mint őskagylót a sziklaszál.

 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Halotti énekek
II. Az idők folyama...


Az idők folyama
kiszáradt köröttem,
szélvészek rohama
megtorpant mögöttem.
Kinek képét hordtam,
tekintse, mi voltam
s ime mivé lettem.


Lám, szikkadt az ajkam,
mint az ó-kút nyáron,
lepel fekszik rajtam,
mint hó a határon,
évek fordulását,
szerencse hullását
többé sose várom.


Ó de balga voltam,
kincs után futottam,
mennyit robotoltam,
míg idejutottam:
más hazába térek
és a földi fénynek
nincs vására ottan.


Kővé vált szemeim
többé nem mozognak,
szűntelen könnyeim
lelkemből buzognak:
te irgalmas Isten,
érdemed segítsen
a vészbe-jutottnak.


Az idők folyama
kiszáradt köröttem,
szélvészek rohama
megtorpant mögöttem.
Kristály-fény az égen,
társaid körében
világíts fölöttem.

 

JULA56

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: FOHÁSZKODÁS SZÉP IDŐÉRT

FOHÁSZKODÁS SZÉP IDŐÉRT

Te, aki méz-illatot
sodorsz a légbe, délkeleti szél,
áthevíted a napsugarat
mely keményen villog nélküled,
te segítesz a bimbónak nyílni,
a gyümölcsnek érni,
jó vagy minden évszakban,
te megszakasztod a jeget
és elovasztod a havat,
kiszabadítod a háztetőket
a rájuk nehezült tél alól:
kérünk, segélj
megbirkózni a terheinkkel
s az esztendő járásában
ismétlődő munkáinkkal
s gyakorta keserves gondjainkkal,
hogy mint te, forgatagos, lobogós
ünnep legyen mind e világon!

Weöres Sándor
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Öregek

ÖREGEK<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Kodály Zoltán mesternek <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Oly árvák ők mind, az öregek. <o:p></o:p>
Az ablakból néha elnézem őket, <o:p></o:p>
hogy vacogó szélben, gallyal hátukon <o:p></o:p>
mint cipekednek hazafelé - <o:p></o:p>
vagy tikkadt nyárban, a tornácon <o:p></o:p>
hogy üldögélnek a napsugárban - <o:p></o:p>
vagy téli estén, kályha mellett <o:p></o:p>
hogyan alusznak jóízűen - <o:p></o:p>
nyújtott tenyérrel a templom előtt <o:p></o:p>
úgy állanak búsan, csüggeteg, <o:p></o:p>
mint hervadt őszi levelek <o:p></o:p>
a sárga porban. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
És ha az utcán bottal bandukolnak, <o:p></o:p>
idegenül néz a napsugár is <o:p></o:p>
és oly furcsán mondja minden ember: <o:p></o:p>
"Jó napot, bácsi." <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A nyári Nap, <o:p></o:p>
a téli hó, őszi levél, <o:p></o:p>
tavaszi friss virág <o:p></o:p>
mind azt dalolja az ő fülükbe: <o:p></o:p>
"Élet-katlanban régi étek, <o:p></o:p>
élet-szekéren régi szalma, <o:p></o:p>
élet-gyertyán lefolyt viasz: <o:p></o:p>
téed megettek, <o:p></o:p>
téged leszórtak, <o:p></o:p>
te már elégtél: <o:p></o:p>
mehetsz aludni..." <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Olyanok ők, <o:p></o:p>
mint ki utazni készül <o:p></o:p>
és már csomagol. <o:p></o:p>
És néha, hogyha agg kezük <o:p></o:p>
játszik egy szőke gyerekfejen, <o:p></o:p>
tán fáj, ha érzik, <o:p></o:p>
hogy e két kézre <o:p></o:p>
dolgos kezekre, <o:p></o:p>
áldó kezekre <o:p></o:p>
senkinek sincsen szüksége többé. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
És rabok ők már, <o:p></o:p>
egykedvű, álmos leláncolt rabok: <o:p></o:p>
hetven nehéz év a békó karjukon, <o:p></o:p>
hetven év bűne, baja, bánata - <o:p></o:p>
hetven nehéz évtől leláncolva várják <o:p></o:p>
egy jóságos kéz, <o:p></o:p>
rettenetes kéz, <o:p></o:p>
ellentmondást nem tűrő kéz <o:p></o:p>
parancsszavát: <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
"No gyere, tedd le." <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Hajnal

HAJNAL<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A ház mögött, a táj fölött már égési-sebtől üszkösült az éj,
de a nehéz-szagú szobában még sötétben tapogatott a két kelő fehérszemély.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
A falu színesült odakinn, holt idomaikból kikeltek a fák...
benn a két lány a zsalut kinyitotta, szemükbe tódult a fény, a világ.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Rikoltott a kakas az ólban és a csönd selyme kettéhasadt.
A lányok réklit húztak és szoknyát és összebeszéltek tücsköt-bogarat.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Szemükben még tusakodott az álom-legyekkel a hajnali fény -
ajtó nyikordult... és meztelen lábuk már frissen szisszent a konyha kövén.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
A konyhában még minden aludt, még a máz is az edényeken
s a kicsavart mosogatórongy s teknőben a tészta, az élesztőtől lázbetegen.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
És vízért indultak a fehérszemélyek, arcuk piros volt, szemük ragyogott,
kezükben a vödrök csörömpölve köszöntötték a Napot.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Levél Füst Milánnak

LEVÉL FÜST MILÁNNAK<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A házakon sötétség taraja.
A széken ruháim gubanca s égő gyetyaszál.
Ágyamban fekve, könyved hátán így irok neked
éjfél után, félelmes dolgok pókja, Mesterem.<o:p></o:p>

Engedd, hogy szóljak hozzád s bár ifju volnék, hadd tegezzelek.
Ma fáradt gondolataim úgy lógnak ki az éjszakába,
mint gyászlepel alól a holtak lábai...<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Akár mély kútba, hulltam önmagamba és senkise húzhat ki onnan.
Kis falun élek, disznóinknak a korpát tejjel magam keverem,
bár nem vagyok szegény: apám három kocsist tart
s előre üdvözöl akárki és ósdi tisztesség övez...
Néha lányokra gondolok, szeretnék vélük incselegni,
de nincs tavasz nekem. Ládd, ifjuságom így mulik
s fülig magamra húzom az olajos magányt.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
S választás volt most... jártak kortesek
piros-plakátos autókon... cukrot dobáltak nép közé...
rácsaptak lármás gyermekek, akár csirkék a gabnaszemre
és láttam tisztes vént hajolni ott!
Még éjjel is reflektor-csóva szelte az eget
s mikor minden elcsöndesült, egy szekér akkor is még sercegett
távolról és a hangja mintha víz alól hallatszana...
S mikor győzött ellenjelöltünk: áldomás volt,
birónk bölcsen beszélt s az asztalok alá örvények húztak részeget.
Én csöndben iddogáltam kinn a kocsmaudvaron,
míg egyre jobban fél-arcára dőlt a Hold, a távozó...
És rád gondoltam akkor, Mesterem,
mert olymód élek én, mint tompa kísérteteid.
S úgy leng el életem, mint lágy felhő a Hold alatt.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: A kovács

A KOVÁCS<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Idelenn a nyakamba másznak
a csigatalpu hegyek.
Idelenn mély kutakat ásnak,
én meg magasabbra megyek.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Lesz acélom is ott, elég
és egy lesz a munka s a béke:
nyakamban a hurutos ég
rejtő felhőlepedéke.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Parázzsá gyötröm a fémet,
hullni fog a szikra-hó,
egy lesz a halál, meg az élet,
meg a bőrös fujtató.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Idegen nekem itt a lapály
nevetőkkel és zokogókkal,
éhes száj és tele száj
s a marakodások a csókkal:<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
nem fognak könnyre bírni
ott fönn se tüzek, se szelek
s leküldöm a síkra sírni
helyettem: a kölykeimet.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
Patkók és sínvasak,
ők lesznek a fattyaim ottan.
Sorsuk: jajgassanak
és vesszenek útra-bukottan.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
De mikor a csillagos éjben
elszunnyad a fujtató
s a Hold-fele észrevétlen
földomborúl a tó,<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
manók telepesznek elém,
tündérek és lidércek
s testemből gennyed a fém,
sose-látott nemü ércek,<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
fagyosak és erezettek,
sem-sírók sem-nevetők -
lábukra hegesztem ezeknek,
beragyogják a tetőt.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
 

Péva

Állandó Tag
Állandó Tag
Weöres Sándor: Haláltánc

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p>HALÁLTÁNC<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Öreg csont, <o:p></o:p>
ifju csont,
rajta-rajta-rajta.
Pőre Panni, szár Boriska,
lyukas Jancsi, zörgős Miska,
öreg csont,<o:p></o:p>
ifju csont,
rajta-rajta-rajta.<o:p></o:p>
Mindenfelé csupa hó.
Döcög a Hold, a fakó.
A fagyos fák kérge pattan,
a jég reccsen a patakban.
Hé-hahó, <o:p></o:p>
hőhe! hó!
kocog a Hold, a fakó.
Nincs itt gyász, <o:p></o:p>
nincs itt láz,
lábszárunkon, gerincünkön
szerelem se citeráz.
Nincs kikapós, nincs erényes,
nincsen morcos, nincsen kényes,
öreg csont, <o:p></o:p>
ifju csont,
rajta-rajta-rajta. <o:p></o:p>
Amíg éltem, gazdag voltam,
parádésan furikoltam.
Osztozkodnak sok ruhámon,
nincs egy veszett pityke rajtam.
Öreg csont, <o:p></o:p>
ifju csont,
rajta-rajta-rajta. <o:p></o:p>
Amíg éltem, szegény voltam,
répát faltam nyomorultan.
Egyszer csak a répadombról
az árokba legurultam.
Öreg csont,<o:p></o:p>
ifju csont,
rajta-rajta-rajta. <o:p></o:p>
Amíg éltem, leány voltam,
kötényemben almát hordtam.
Mind megették a legények,
csupa váz és bőr maradtam.
Öreg csont, <o:p></o:p>
ifju csont,
rajta-rajta-rajta. <o:p></o:p>
Amíg éltem, legény voltam,
leányokat csiklandoztam.
Hegyes bajszom szálai közt
giliszta túr a homokban.
Öreg csont, <o:p></o:p>
ifju csont,
rajta-rajta-rajta. <o:p></o:p>
Amíg éltem, kövér voltam,
sokat ettem és szuszogtam.
A lelkem mint nagy büdös szél
szállt el, mikor megpukkadtam.
Öreg csont, <o:p></o:p>
ifju csont,
rajta-rajta-rajta. <o:p></o:p>
Amíg éltem, sovány voltam,
vékony árnnyal bandukoltam.
Mint a kidült komlókaró
olyan voltam, hogy meghaltam.
Öreg csont, <o:p></o:p>
ifju csont,
rajta-rajta-rajta. <o:p></o:p>
Se szántások, se utak.
Mind hidegek a kutak.
Jégcsap lóg a kereszt-ágon.
Álom tesped a tanyákon.
Hé! Hó! Mindenfele mély hó.
Pőre Panni, szár Boriska,
lyukas Jancsi, zörgős Miska,
öreg csont, <o:p></o:p>
ifju csont,
rajta-rajta-rajta. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
</o:p>
 
Oldal tetejére