Hírek Záródik az orosz gázcsap Lengyelország felé

Először csak lapértesülések voltak erről, ám ezeket mindkét fél megerősítette kedd este. Bulgária bajban.​

Leállította az orosz Gazprom a gázszállítást Lengyelország felé.miután az erről szóló sajtóértesüléseket mind a lengyel, mind az orosz fél megerősítette.

A hivatalos megerősítés a lengyel állami gázcég, a PGNiG részéről érkezett meg először, a vállalat bejelentette, hogy a Jamal-szerződés szerinti gázt Oroszország szerda reggel 8 órától már nem küldi. A közlemény ugyanakkor hozzáteszi, hogy igyekszik helyreállítani a gázszállítást, amely viszont az orosz fél részéről szerződésszegés miatt áll, így kártérítési igénye lesz Lengyelországnak.

Anna Moskwa lengyel környezetvédelmi miniszter már sajtótájékoztatót is tartott arról, hogy az ország készen áll a leválásra az orosz szénhidrogénről és olajról, a gáztározók töltöttsége pedig 76 százalékon van jelenleg. Piotr Naimski államtitkár, a lengyel kormány energiaügyi megbízottja azt mondta, a leválás decemberben úgyis kényszer lenne már, lejár ugyanis a Jamalszerződés.

Az orosz lépést az válthatta ki, hogy Lengyelország nem hajlandó rubelben fizetni az orosz energiahordozóért, ahogyan ezt Oroszország elvárja, illetve az is hozzájárulhatott, hogy Varsó egy 50 orosz oligarchát és vállalatot tartalmazó listát állított össze, akiket/amelyeket szankció alá von.
Bulgária bajban

Az orosz Gazprom szerdától leállítja a gázszállítást Bulgáriába - közölte kedden a bolgár energiaügyi minisztérium. A tárca szerint erről az orosz gázipari óriásvállalat tájékoztatta a Bulgargaz bolgár állami földgázvállalatot. A minisztérium közölte, hogy az állami energetikai cégekkel közösen lépéseket tettek a helyzet kezelésére és arra, hogy az ország alternatív forrásokból fedezze a kieső gázszállítmányokat.

A szófiai kormány az év végén lejáró földgázvásárlási szerződés rendelkezéseibe ütközőnek és jelentős kockázattal járónak. minősítette az orosz fél által javasolt kétlépcsős fizetési mechanizmust. Bulgária a földgáz több mint 90 százalékát a Gazpromtól vásárolja.

(MTI)

1651027896560.png
 
Ezt a rúbelben való fizetést nem értem.

"A Kreml márciusban kiadott egy határozatot, amelyben azt javasolta, hogy az energiahordozókat vásárló vállalatok közvetlenül a Gazprombanknál nyissanak bankszámlát, fizessenek euróban vagy dollárban, amelyet Moszkvában rubelre váltanak át."

Tehát a lengyelek, bolgárok nem fogadják el az oroszok által megállapított dollár-rubel átváltási árfolyamot?
 
Semmilyen szerzodest nemzetkozit se, csere berelnek, amilyen feltetelekkel megkotottek az ugy ervenyes, igy kicsit felgyorsitjak a folyamatokat es mas forrasbol fogjak beszerezni a gazt.
A szankciokat alairok meg plane nem fognak valtoztatni es megszegni szavukat, mikor az orosz bankok zarolva vannak akkor majd Putyin szavara mindenki nyitja szamlakat, hogy tudjon neki fizetni.
Meg fogjak oldani a helyzetet az oroszok nelkul csak sajnos dragabb lesz a gaz.
 
Ezt a rúbelben való fizetést nem értem.

"A Kreml márciusban kiadott egy határozatot, amelyben azt javasolta, hogy az energiahordozókat vásárló vállalatok közvetlenül a Gazprombanknál nyissanak bankszámlát, fizessenek euróban vagy dollárban, amelyet Moszkvában rubelre váltanak át."

Tehát a lengyelek, bolgárok nem fogadják el az oroszok által megállapított dollár-rubel átváltási árfolyamot?
Azt akarja Moszkva, hogy rubelben fizessenek, Legalábbis ez volt az eredeti gondolat, majd amikor látta, hogy nagyon nagy az ellenállás, akkor azt jelezte, hogy neki az is jó, ha nyitnak egy számlát, amire utalnak devizát, majd a bank átvezeti rubel számlára. Így ha valakinek van szándéka rubelben fizetni, akkor azt bármelyik bankközi piacon beszerezheti, majd azzal fizeti ki a tartozását.
 
én is így értettem ... tehát továbbra is dollárban vagy euróban fizethetnek (nem kell előzetesen valahonnan rubelt beszerezniük) , csak az oroszok mondják meg mennyit ér az a dollár vagy euró. Szóval a lengyelek nem fogadják el az orosz jegybank által meghatározott euró/rubel átváltási árfolyamot.
 
Utoljára módosítva:
Ez nagyon rossz hír hiszen nem csak a lakosság hanem a gazdaság is rengeteg gázt használ így összeroppanhatnak a gazdaságok. Ez azoknak az államoknak jó akik nem használnak ennyi orosz energiát. Akik használnak azok most szenvednek.
 
én is így értettem ... tehát továbbra is dollárban vagy euróban fizethetnek (nem kell előzetesen valahonnan rubelt beszerezniük) , csak az oroszok mondják meg mennyit ér az a dollár vagy euró.
Ha a nemzetközi devizapiacon szerzik be a rubelt, akkor ahhoz az orosz félnek nem nagyon van beleszólása, mert az nem egy bankon belüli swap, hanem egy globális bankközi tranzakció. Az eredeti követelést kellett volna elfogadni, de akkor senkinek nem tetszett ez. Ha akkor elfogadják, és mindenki nagyban beszerzi a rubelt akkor 100...140 rubelt kap az eurójáért, most 80...90-et.

Nekem az a gyanúm, hogy sok ország arra játszott, hogy a rubel tovább gyengül, és majd olcsóbbítják az árat ezzel. Putyin ezt keresztbe húzta. Mindenki arra játszott, hogy jön az nafta, és majd lesz ideje átállni más forrásra. Most a csapok elzárásával ez a folyamat fel fog gyorsulni, ami lehet, hogy nehéz lesz, de legalább elindul.
 
Ez nagyon rossz hír hiszen nem csak a lakosság hanem a gazdaság is rengeteg gázt használ így összeroppanhatnak a gazdaságok. Ez azoknak az államoknak jó akik nem használnak ennyi orosz energiát. Akik használnak azok most szenvednek.
A lengyel kormány már régen azonnali orosz energiaembargót szorgalmazott, Litvánia április 1-je óta egyáltalán nem importál gázt az oroszoktól.

Amit furcsállok a litvánok azt mondták ha extra gázra lesz szükség, Lettország és Lengyelország felől oldják majd meg a beszerzést.
 
Most a csapok elzárásával ez a folyamat fel fog gyorsulni, ami lehet, hogy nehéz lesz, de legalább elindul.
meglátjuk hogy alakulnak a dolgok ... a lengyelek azt mondták símám pótolják norvég gázzal (Balti gázvezetéken keresztül) és cseppfolyósított földgázzal az orosz gázt.
 
Ez nagyon rossz hír hiszen nem csak a lakosság hanem a gazdaság is rengeteg gázt használ így összeroppanhatnak a gazdaságok. Ez azoknak az államoknak jó akik nem használnak ennyi orosz energiát. Akik használnak azok most szenvednek.
Igen, drasztikus gáz, olajár emelkedés lesz, mert ha nem lesz orosz szállítás, akkor az árak megugranak. Ez a legjobban a szegény országokat érinti, akik ennek ki vannak téve.
Gyakorlatilag mindent érint, mert az üzemanyag, a műanyag, a műtrágya, permetszer is úgy megugrik, hogy azt nem lehet megfizetni. Glifozát tartamú permetszer tavaly literenként 2300 forint volt, most 7000 környékén, a nitrogén műtrágya négyszeres áron van. Pedig eddig jött a nafta, mi lesz ha ezt megszűnik?
 
meglátjuk hogy alakulnak a dolgok ... a lengyelek azt mondták símám pótolják norvég gázzal (Balti gázvezetéken keresztül) és cseppfolyósított földgázzal az orosz gázt.
Igen, a "meglátjuk" a kulcsszó, mert a "simán pótolni tudjuk" a gázt egyelőre csak az "azt mondják" kategória. Kérdés, hogy mennyiért (nyilván a Kornai féle szívásos piac van most - mi úgy jegyeztük meg, hogy nagyot szív a vevő...) és a mennyit, mert ha mindenki venni akar, akkor a kapacitásokat le kell kötni, ami nem végtelen, hiszen műszaki korlátjai vannak.
Ami még nagyon könnyen előfordul, hogy az olaj csap is lezáródik, az pedig komolyabb probléma, mert az ural típusúra beállított finomítók nem nagyon fognak tudni komoly műszaki átalakítás nélkül fogadni mást. Azaz lehet, hogy jön olaj, de az nem lesz átalakítva semmivé, mert a finomítók nem arra lettek tervezve.
 
Szerintem mindezért az EU a hibás ... ők nem akarnak fizetni, ezért zárják el a csapokat.
Gáz, olaj lenne bőségesen, símán köthetnének 10-15 éves szerződéseket is.
Az ukránok vígan használják az orosz gázt, vajon mi lesz ha még pénzt se fognak kapni az orosz gáz szállításáért, úgy tudom a lengyelek is az ukránokon keresztül kapták az orosz gázt.
 
Utoljára módosítva:
24%-os gázáremelés - ez az eredménye annak, hogy a Gazprom nem szállít földgázt Lengyelországnak és Bulgáriának, mert e két állam nem hajlandó rubelben fizetni.
Kérdés persze, hogy mi lesz nyáron, amikor fel kell tölteni a gáztárolókat a következő fűtési szezonra - írja gázpiaci összefoglalójában a Bloomberg.
 
nem kell rúbelben fizetni, egyszerüen nem akarnak fizetni az elhasznált gázért ... ezért nem kapnak több gázt.
 
nem kell rúbelben fizetni, egyszerüen nem akarnak fizetni az elhasznált gázért ... ezért nem kapnak több gázt.
Az orszagok nem igy gondolkoznak es nem igy cselekednek. Az eredeti megalapodashoz tartjak magukat es nix ugri bugri ha ballabbal kell fel Putyin akkor rubel ha jobb labbal akkor eu , ha fel se kell akkor dollar.
Ha nem fizetnek ki az elhasznalt gazt elso lenne Putyin hogy nemzetkozi birosaghoz fordulna, mivel o szegett szerzodest igy ot perelik most be.
 
Az a helyzet, ha nem fizetem ki a gázszámlát, először is elzárják, majd utána jön a pereskedés ami évekig is eltarthat
Magyarország is euróban fizeti a gázszámlát az oroszoknak és semmi probléma, jön a gáz.
 
Utoljára módosítva:
Az az orszag amelyik nem fizeti a szerzodeseket hiteleket vagy megrendeleseket az tobbet sehonan nem kap hitelt. Itt milliardokrol van szo egy orszag gaz vasarlasa .Nincs az a bank akitol ezutan penzt vagy hitelet tud szerezni.
Figyel meg az oroszok hogy jartak egy nagyobb hitelet nem fizettek idoben es szepen kinagivaltak magukat a nemzetkozi hitelekbol, es csod kozeli allapotban vannak.
 
Én úgy látom a rubel igencsak stabil, a háboru előtti szinten van, csődközelben szerintem nem lehet, elvégre Kínátol annyi hitelt kap amennyit csak akar.
Pontosan így mondták, hogy végük, mikor kizárják az oroszokat a SWIFT-ből ... meg se kottyant nekik, a kínaiak azonnal csatlakoztatták az orosz bankokat a kínai rendszerhez.
 
Utoljára módosítva:
  • Tetszik
Reagált: YVS
Ahogy régebben tájékoztatták az országokat,mindenki euróban vagy USD ben fizet,de a pénzt a fizetési napon az orosz tőzsdén rubelre váltják és a Gazprom bankjának fizetik.Nos,hát az az ország,aki nem akar így fizetni,annak biztos nem kell az olcsó orosz gáz,inkább vesz máshonnan így úgy (pl. szatyorban viszi haza).....
Mivel az oroszokat szankcionálják,ők is visszavágnak az energiahordozók terén.
 
jol van na nem tudtam ennyire tajekozott vagy , hogy gondolod szatyrokba vagy kannakba fogjak haza vinni a gazt.
Addig se allj felabon meg megoldjak /lehet mar megoldottak/ az olaj igenyuket az oroszok nelkul.
Az Eu orszagai ki fogjak segiteni egymast ha kell.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,654
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére