Zacher Gábor Orbánnak: Számoljon el azzal a 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba!

Nem számolja már Zacher Gábor, hogy naponta hány beteget tesz lélegezetőgépre. Az viszont meg szokott benne maradni, hogy mik az utolsó mondatok, amit az intubálást megelőző altatásnál mondanak neki a betegek. Főleg azért, mert sokaknak valóban ez életük utolsó mondata. Zacher szerint a legtöbben azt kérdezik, hogy ugye nem fognak meghalni, vagy ugye meg fogják őt menteni.

Válaszolni szerinte lehet ezekre, de ígérgetni nem szabad. Felelőtlennek tartja Orbán Viktor ígéretét, aki azt mondta, hogy minden beteget meg fognak gyógyítani. „Számoljon el azzal a lassan 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba.” (A hétfő reggeli adatok szerint ez a 23 708 volt) Zacher ilyenkor azt szokta mondani a betegeknek, hogy higgye el, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy túlélje.

Azt mondja, hogy ha nem is rendszeresen, de 1-1 alkalommal előfordul a „Bergamo-dilemma”, vagyis választani kell, hogy kit rakjanak lélegeztetőgépre. Náluk is volt 1-1 ilyen eset, és a kollégától is hallott róla, hogy „bizonyos kor fölött, ha nincsen szabad lélegeztetőgép vagy mondjuk több olyan beteg van, aki gépre kerülne, akkor igenis azt mondjuk, hogy ki az, akinek jobb esélye van”. Itt felidézte a MOK etikai iránymutatását az ilyen esetekre.

Az ő kórházukban, Hatvanban 120 ágy van a covid-osztályon, ezek most már nincsenek száz százalékon. Sok covidos beteget 2 negatív PCR eredmény után ápolási vagy valamilyen rehabilitációs osztályra kell továbbküldeni, mert komoly szervi károsodásokkal élik túl a fertőzést.

A szakember szerint nagy baj, hogy a sajtó nem tudósíthat a kórházakból, és Orbán Viktor megelőlegezi nekik azt, hogy az ott készült riportokban „biztos kamu lenne”. Szerinte fontos lenne, hogy az emberek tudják és lássák, hogy milyen ez a betegség, és hogy néz ki a járvány, nem csak Müller Cecília vagy Gulyás Gergely tolmácsolásából, mert az nem mindig a valóságról szól.

„Mi a valóság? Az, hogy emberek meghalnak, az hogy embereken nem tudunk segíteni, az hogy gép van, az hogy az emberek hihetetlen módon fáradtak.”

Ő maga március hónapban kb. 380 órát dolgozott, ami szerinte jól mutatja, mennyi a munka, és mennyire kimerültek az egészségügyi dolgozók. Azt mondja, tényleg nincsenek sokan, és nincsenek már nagyon tartalékaik - hangzott el a podcastben.

zachergabora2.jpg
 
Tóth Vera a FB-on szeretett volna élőben nyilatkozni hogy mennyire fontos az oltás és a védekezés. Hiszen Ő az oltás után kapta el a betegséget.
De, erre a hírre annyian bejelentették a FB-n hogy az letíltotta az oldalát.
Facebook rendszere gyakorlatilag kivetett magából, aztán a live eltűnt, az oldalamra pedig nem tudtam belépni hosszú órákra, pedig csak azt szerettem volna elmondani, hogy az oltás után is nagyon vigyázzatok magatokra, hisz az immunrendszernek idő kell, hogy működésbe lépjen” - írja Tóth Vera Instagram-posztjában.
Utána is hordani kell a maszkot, lehetőleg otthon maradni, vigyázni. Ezért jelentkeztem be, de több ember tagadja a betegséget, mint gondoltam. Ezzel a kommentfolyamban szembesültem. Aggasztó az emberi agresszió és frusztráltság, az, hogy azt feltételezik rólam, hogy a kormány fizet a posztokért, mert tuti nem is oltottak be, csak reklámoznom kell, mert így gyűjt “kísérleti nyulakat” a gyógyszeripar? Na ezen már nem tudtam, hogy sírjak e vagy nevessek
Nos de, visszatérve a hírhez...
Kollár Lajos, Kásler Miklós tanácsadó testületének elnöke az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatvezetőit kérte, hogy értékeljék Zacher Gábor múlt heti, járvánnyal kapcsolatos nyilatkozatát, írja a Népszava.
Ez azért is furcsa, mert a kollégiumot az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozta létre, ilyen értelemben nem független a kormánytól, ellentétben például az Orvosi Kamarával, amely orvosok etikai vétségeiben is eljárást szokott folytatni. A lap információi szerint több tagozatvezető elhárította a kérést azzal, hogy nem feladata etikai ügyekben megnyilvánulni.
Zacher a Népszavának azt mondta, tud a levélről, de ezen kívül nincs mondanivalója.
 
Szerintem az oltások nem védenek annyira, mint ahogy azt beharangozták. :( A kormányt lehet szidni, talán jogos is, de sajnos a többiek sem jobbak, így kétségbe ejtő a haza helyzet. Ezzel együtt beoltattam magam, de nagy csalódás volt, mikor megtudtam, hogy bizony oltással is súlyosan meg lehet betegedni.
 
Az imént láttam egy híradást, amelyben azt nyilatkozta az operatív törzs, meg a fő virológus, hogy senki ne végeztessen laboratóriumi vérvizsgálatot annak megállapítására, hogy az oltás után mennyi antitest alakult ki nála, mert nem mérvadóak ezek az értékek, meg különböző laboratóriumokba más a referencia érték, meg lehet hogy nulla a kimutatott érték, de azért véd az oltás .....bla-bla
Akkor kérdem én - hivatalosan hogyan mérik, ellenőrzik a vakcinák hatékonyságát ?
 
Persze, erre is van magyarázat:
"Teljesen máskép számolják az uniós országok a halálozásokat. Magyarország a lazább szabályozást követi, ami azt jelenti, hogy ha valaki kórházba kerül koronavírussal, akkor mindenképpen koronavírus-halott lesz, még akkor is, hogy ha más a halálának az oka. Más európai országok például idősávot szabnak meg, azt mondják, hogy a 29. napig történt halálozásokat számolja koronavírus halottnak. Nagyon nehéz így összehasonlítani az európai adatokat. Én úgy gondolom, hogy majd egy következő évben, az elmúlt évek összhalálozását kell számolni, és ebben Magyarország körülbelül a középmezőnyben van" - mondta el Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
 
Hinni a templomba kell.
Én a templomban nem hiszek, a főorvosnak viszont igen.
Magyarországon is ugyanaz a járvány tombol, ugyanaz a vírus szedi áldozatait, mint a környező országokban, semmivel sem halálosabb.
Azt, hogy mégis többen halnak meg, nem lehet a vírus számlájához írni.
A probléma gyökereit nem az elműlt egy-másfél évben kell keresni, hanem évtizedekre visszamenőleg.
 
KInek a szamlajara irod a kinaiakera?
Az életmódra, helytelen táplálkozás, kevés mozgás okozta elhízás (legnagyobb rizikófaktor!), dohányzás (tüdő kapacitását vírus nélkül is jelentősen lecsökkenti), az ebből kialakuló egyéb betegségek, pl. magas vérnyomás, cukorbetegség, stb.
Ezek nélkül ritka esetben halálos lefolyású.
Az egészségügy állapotára
A megelőzés nem megfelelő voltára, vagy teljes hiányára.
 
Fiatalok sot gyerekek is ,es minden korosztaly akiknek meg a fele se elhizott pl sportolok kozott is szedi az aldozatat a Covid. MAs orszagokba nincsenek tulsulyosak? vagy nincs dohanyzo a fertozottek kozott? Ket Covidos ismeros halt meg, vasaggyal egyutt volt vagy 50kg soha eleteben nem dohanyzott de nem is turte maga korul mert buzrudnak hivta a cigit. A masik 70-80kg korul volt o valamikor dohanyzott de vagy 20 evvel ezelott.
MIndenre ra lehet fogni, mint a tudorakot hogy a cigi okoza, hisz 50% a tudorakosoknak dohanyos, es mi van a masik 50%-kal akik szinten tudorakos es soha nem dohanyzott? ok mitol kaptak el ezt a szornyu betegseget?
 
Melitta, ha akarsz, higgyj benne, hogy Magyarországon halálosabb a vírus, mint máshol, ezért halnak meg többen. Vagy csak egyszerűen Orbán miatt.
 
Melitta, ha akarsz, higgyj benne, hogy Magyarországon halálosabb a vírus, mint máshol, ezért halnak meg többen. Vagy csak egyszerűen Orbán miatt.
Orban alakitotta at jarvany idejen az egeszsegugyet ugy hogy 5000 szakember elhagyta, gondolod ez nem befolyasolja a borzalmas helyzetet? Valami oka csak van hogy MO-on ilyen kirivoan sok a halalesetek szama.
Igaz kicsit csokken de meg mindig 3 szamjegyu a halalozas, a kornyezo orszagokba ez ketszamjegyu.
Igen Orban a hibas mert egyszemelyes dontese van mindenbe, abban is hogy nem ad penz segitseget eleget az embereknek,hogy ne menjenek dolgozni lazasan es fertozek le a tobbi embert. Nincs eleg contact kutatas , ki merre jart ha mar pozitiv lett a tesztje, de az iskolak korai nyitasa stb. Az oltasi terv hianya , csak a duma van. Lorinc baratrol es Tiborckarol nem feledkezett meg hogy vissza nem teritendo tamogatast adjon nekik.
Elarulhatnad szerinted ki a hibas ha nem Orban? Ki van vezeto pozicioba? KI van dontesi helyzetbe?Kire hallgat ?
 
Akkor aggodalomra semmi okunk. Sem Kanadában, sem Bajorországban nincs Orbán.
 
Az imént láttam egy híradást, amelyben azt nyilatkozta az operatív törzs, meg a fő virológus, hogy senki ne végeztessen laboratóriumi vérvizsgálatot annak megállapítására, hogy az oltás után mennyi antitest alakult ki nála, mert nem mérvadóak ezek az értékek, meg különböző laboratóriumokba más a referencia érték, meg lehet hogy nulla a kimutatott érték, de azért véd az oltás .....bla-bla
Akkor kérdem én - hivatalosan hogyan mérik, ellenőrzik a vakcinák hatékonyságát ?
meg miért a pozitív antigénteszt után adják ki 4 hónapra a védettségi igazolványt? ellentmondanak ezek a dolgok egymásnak.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére