Zacher Gábor Orbánnak: Számoljon el azzal a 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba!

Nem számolja már Zacher Gábor, hogy naponta hány beteget tesz lélegezetőgépre. Az viszont meg szokott benne maradni, hogy mik az utolsó mondatok, amit az intubálást megelőző altatásnál mondanak neki a betegek. Főleg azért, mert sokaknak valóban ez életük utolsó mondata. Zacher szerint a legtöbben azt kérdezik, hogy ugye nem fognak meghalni, vagy ugye meg fogják őt menteni.

Válaszolni szerinte lehet ezekre, de ígérgetni nem szabad. Felelőtlennek tartja Orbán Viktor ígéretét, aki azt mondta, hogy minden beteget meg fognak gyógyítani. „Számoljon el azzal a lassan 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba.” (A hétfő reggeli adatok szerint ez a 23 708 volt) Zacher ilyenkor azt szokta mondani a betegeknek, hogy higgye el, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy túlélje.


Azt mondja, hogy ha nem is rendszeresen, de 1-1 alkalommal előfordul a „Bergamo-dilemma”, vagyis választani kell, hogy kit rakjanak lélegeztetőgépre. Náluk is volt 1-1 ilyen eset, és a kollégától is hallott róla, hogy „bizonyos kor fölött, ha nincsen szabad lélegeztetőgép vagy mondjuk több olyan beteg van, aki gépre kerülne, akkor igenis azt mondjuk, hogy ki az, akinek jobb esélye van”. Itt felidézte a MOK etikai iránymutatását az ilyen esetekre.

Az ő kórházukban, Hatvanban 120 ágy van a covid-osztályon, ezek most már nincsenek száz százalékon. Sok covidos beteget 2 negatív PCR eredmény után ápolási vagy valamilyen rehabilitációs osztályra kell továbbküldeni, mert komoly szervi károsodásokkal élik túl a fertőzést.

A szakember szerint nagy baj, hogy a sajtó nem tudósíthat a kórházakból, és Orbán Viktor megelőlegezi nekik azt, hogy az ott készült riportokban „biztos kamu lenne”. Szerinte fontos lenne, hogy az emberek tudják és lássák, hogy milyen ez a betegség, és hogy néz ki a járvány, nem csak Müller Cecília vagy Gulyás Gergely tolmácsolásából, mert az nem mindig a valóságról szól.

„Mi a valóság? Az, hogy emberek meghalnak, az hogy embereken nem tudunk segíteni, az hogy gép van, az hogy az emberek hihetetlen módon fáradtak.”


Ő maga március hónapban kb. 380 órát dolgozott, ami szerinte jól mutatja, mennyi a munka, és mennyire kimerültek az egészségügyi dolgozók. Azt mondja, tényleg nincsenek sokan, és nincsenek már nagyon tartalékaik - hangzott el a podcastben.

zachergabora2.jpg
 
Kiskezicsókolom, akkor minek a még szigorúbb lezárás?
Minek, minek mittomén...kell és kész!
Igen kell a szígorúbb hajnal 1től hajnal 2ig kijárási tilalom kivéve azoknak akiknek sétálni kell .
Bezárni a virágboltokat !!
Ékszerboltokat.
Kivéve ha mást is árulnak pl: fertőtlenítőt!
Lesz itt rend.
 
Nem számolja már Zacher Gábor, hogy naponta hány beteget tesz lélegezetőgépre. Az viszont meg szokott benne maradni, hogy mik az utolsó mondatok, amit az intubálást megelőző altatásnál mondanak neki a betegek. Főleg azért, mert sokaknak valóban ez életük utolsó mondata. Zacher szerint a legtöbben azt kérdezik, hogy ugye nem fognak meghalni, vagy ugye meg fogják őt menteni.

Válaszolni szerinte lehet ezekre, de ígérgetni nem szabad. Felelőtlennek tartja Orbán Viktor ígéretét, aki azt mondta, hogy minden beteget meg fognak gyógyítani. „Számoljon el azzal a lassan 22 ezer halottal, aki Magyarországon belehalt ebbe a járványba.” (A hétfő reggeli adatok szerint ez a 23 708 volt) Zacher ilyenkor azt szokta mondani a betegeknek, hogy higgye el, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy túlélje.


Azt mondja, hogy ha nem is rendszeresen, de 1-1 alkalommal előfordul a „Bergamo-dilemma”, vagyis választani kell, hogy kit rakjanak lélegeztetőgépre. Náluk is volt 1-1 ilyen eset, és a kollégától is hallott róla, hogy „bizonyos kor fölött, ha nincsen szabad lélegeztetőgép vagy mondjuk több olyan beteg van, aki gépre kerülne, akkor igenis azt mondjuk, hogy ki az, akinek jobb esélye van”. Itt felidézte a MOK etikai iránymutatását az ilyen esetekre.

Az ő kórházukban, Hatvanban 120 ágy van a covid-osztályon, ezek most már nincsenek száz százalékon. Sok covidos beteget 2 negatív PCR eredmény után ápolási vagy valamilyen rehabilitációs osztályra kell továbbküldeni, mert komoly szervi károsodásokkal élik túl a fertőzést.

A szakember szerint nagy baj, hogy a sajtó nem tudósíthat a kórházakból, és Orbán Viktor megelőlegezi nekik azt, hogy az ott készült riportokban „biztos kamu lenne”. Szerinte fontos lenne, hogy az emberek tudják és lássák, hogy milyen ez a betegség, és hogy néz ki a járvány, nem csak Müller Cecília vagy Gulyás Gergely tolmácsolásából, mert az nem mindig a valóságról szól.

„Mi a valóság? Az, hogy emberek meghalnak, az hogy embereken nem tudunk segíteni, az hogy gép van, az hogy az emberek hihetetlen módon fáradtak.”


Ő maga március hónapban kb. 380 órát dolgozott, ami szerinte jól mutatja, mennyi a munka, és mennyire kimerültek az egészségügyi dolgozók. Azt mondja, tényleg nincsenek sokan, és nincsenek már nagyon tartalékaik - hangzott el a podcastben.

Csatolás megtekintése 1788596
https://koronavirus.gov.hu/elhunytak. A lélegeztetőgépre rakott emberek több mint 90 %-a meghal!
 
Lélegeztetőgép nélkül viszont mind a 100% meghalna
Ezt én nem állítanám ilyen határozottan.
Olvasni más, alternatív kezelésekről is, amik nagyobb százalékban sikeresek.
Csak ilyen helyekre bejutni földi halandónak - szinte kizárt.
Dúsgazdag emberek, vezető politikusok, egyéb hírességek körében nem tarolt a vírus.
 
100 ezer lakosra juto mortalitas a covid esetén

OrszágA regisztrált Covid-mortalitási rátaA teljes Covid-mortalitási rátaEltérés
Azerbajdzsán44,6648,814,5
Bosznia-Hercegovina262,1587,22,2
Bulgária238,7544,52,3
Albánia88,0525,76,0
Mexikó174,2493,92,8
Észak-Macedónia230,0467,92,0
Fehéroroszország27,1459,617,0
Románia147,5455,63,1
Kazahsztán30,6444,214,5
Peru184,6434,72,4
Szlovákia216,6427,62,0
Oroszország74,5404,65,4
Litvánia141,7395,12,8
Lengyelország177,5389,92,2
Csehország276,0386,81,4
Magyarország288,2386,71,3
Moldova158,4377,62,4
Montenegró242,0338,11,4
Ukrajna106,1314,53,0
Lettország111,9312,62,8

Ebből a táblázatból az látszik például, hogy Fehéroroszországban a hivatalos adatok szerint 100 ezer lakosból 27-en haltak meg a koronavírus szövődményeiben. A Washingtoni Egyetem adatai szerint azonban a tényleges szám 460, azaz 100 ezer lakosra kivetítve tizenhétszer nagyobb az eltérés a regisztrált és becsült adatok között. Ez az eltérés, azaz szorzó Azerbajdzsán és Kazahsztán esetében 14,5, Albánia esetében 6, Oroszország esetében megint csak több mint 5, Ukrajna és Románia esetében 3.

OrszágA Covid-elhalálozások regisztrált számaA Covid-elhalálozások valós számaEltérés
Egyesült Államok574 043905 2891,6
India221 181654 3953,0
Mexikó217 694617 1272,8
Brazília408 680595 9031,5
Oroszország109 334593 6105,4
Egyesült Királyság150 519209 6611,4
Olaszország121 257175 8321,5
Irán72 906174 1772,4
Egyiptom13 529170 04112,6
Dél-Afrika54 390160 4523,0
Lengyelország68 237149 8552,2
Peru62 739147 7652,4
Ukrajna46 737138 5073,0
Franciaország105 506132 6801,3
Spanyolország85 365123 7861,5
Németország83 256120 7291,5
Indonézia45 938115 7432,5
Japán10 390108 32010,4
Románia28 38287 6493,1
Kazahsztán5 62081 69614,5

A magyar helyzetkép​

A mortalitási ráta hivatalos és becsült adatai között a legkisebb az eltérés Magyarországon, ahol a szorzó csupán 1,3. Ez azt jelenti, hogy a Washingtoni Egyetem tanulmánya szerint 34 százalékkal nagyobb az elhalálozási arány a hivatalosnál.

Ezzel a becsléssel Magyarország a dobogós helyezésről lecsúszott a 16. pozícióra. A hivatalos adatok sok más országnál jobban tükrözik a valóságot.
(forrás: index.hu)
 
Utoljára módosítva:
Eddy KIna ugyan hol szerepel?melyik listan. Ot elkerulte a Covid. feltalaltak az orok elet elixirt.
Azsiaba jo par orszag van ahol pusztit a jarvany.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,701
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére