Zalatnay Cini kipakol – Botrány, ami történt

C

CanadaHun

Vendég
zalatnay-sarolta(430x286).jpg

Cini volt az egyetlen művész, aki gázsi nélkül hajlandó volt fellépni a hétvégén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének rendezvényén. A többiek nemet mondtak.

Azt nem állíthatjuk, hogy Zalatnay Saroltát felveti a pénz, ennek ellenére, ha jótékonykodásról van szó, mindig szívesen vállalja a fellépést. Így volt ez akkor is, amikor a vakok és gyengénlátók megkeresték.

„Már többször is felléptem náluk. Nagyon kedves emberek, szívesen támogatom őket, ráadásul a vakvezető kutyákat is nagyon szeretem. Eszembe sem jutna, hogy azért mondjak nemet, mert nem tudnak fizetni. A szervezők azonban elmondták, hogy én voltam az egyetlen, aki ingyen is elvállaltam a bulit, a többiek nem jöttek el, pedig korábban több híresség is fellépett ezen a rendezvényen. Ez persze nem esett jól nekik. Tudnék neveket mondani, de ebből nem akarok bajt se magamnak, se a szövetségnek” – tette hozzá az énekesnő.

Cini azt mondja, nagyon megható volt az egész koncert. A szövetség mindent megtett azért, hogy jól sikerüljön a rendezvény, pedig annyira szegények, hogy még egy működőképes CD-lejátszójuk sem volt. Egy autóval álltak be a színpad mögé, annak a lejátszójából szólt a zenei alap, amire Cini énekelt.

A híresség a tapasztaltak után úgy döntött, felajánlja árverezésre az egyik fellépő csizmáját, a befolyt összeget pedig a vakok szövetségének adja.

linyó

Kitiltott (BANned)
"Cini volt az egyetlen művész, aki gázsi nélkül hajlandó volt fellépni a hétvégén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének rendezvényén"

na ezt ki az az ember széles-e hazában aki elhiszi, kamu a hír.:D:D:D:D:D

Viccnek persze nem rossz.
 
klarissza4

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindenki megöregszik egyszer. S ki nem hibátlan. Én ismerem a Vakok Szövetségét. Kedves, jóindulatú emberek. Csak egyszer kösd be a szemed, és egy napig járj így. Majd még a hangnak is örülni fogsz. Nagyon sok olyan embert ismerek, akik ingyen segítenek. S nem akarják, még a nevüket sem adni, az adományokhoz.
Én csak a kétkezi munkám tudtam felajánlani. Nem kibeszélni kell a másik embert, mert holnap te is sorra kerülhetsz. Legyen szép napod. Kajári Klára
 
C

CanadaHun

Vendég
Hivjak meg fellepni, mert meg mindig tud enekelni. Canadaba is szivesen latnank!
Nem biztos a mai fiatal sikeresnek mondott enekesek jobbak, hisz sokan elnek abbol, hogy a regiek szamat eneklik .
Fizetni mindenhol fizetnek gazsit de o pont bevallalta egyedul ingyen, es ezert csak tisztelet jar neki.
 
linyó

Kitiltott (BANned)
A vicc nem az emberek szerencsétlensége (az valóban sajnálatos dolog), hanem, az hogy a Zalatnai pénz nélkül lép fel.

Emberek!!! NE HIGGYETEK EL MÁR EL MINDEN HÍRT AMIT LEÍRNAK, GONDOLKOZZATOK EGY KICSIT!
 
naturista

Állandó Tag
Állandó Tag
linyó;3564140 írta:

Én elhiszem, amit Zalatnay Cini állít, sőt, mindíg is őszintének és emberiesnek tartottam a cselekedeteit. Mondom ezt annak ellenére, hogy a jóhiszeműen felvett kölcsönei miatt nagy problémába került és a farizeusok el is meszelték rendesen szegényt.

Nézzetek bele jobban pl. az egyházakat (talán a katolikus egyház Jézus tanításával ellentétben a farizeusság legnagyobb képviselője, mert a pompának hódolva, vagy a pedofíliát védve a leggazdagabb közülük) képviselő papok és lelkészek életébe, hogy ők mit képviselnek.
A politikusokról és a közélet képviselőiről (tisztelet a kivételnek!) már nem is beszélve...
 
Ö

öreganyám

Vendég
Én is elhiszem, hogy Cini ingyen fellépett. Megjárta a poklot a naivságáért, volt rákos beteg. Az ilyen ember már nem kapzsi.
 
naturista

Állandó Tag
Állandó Tag
öreganyám;3564294 írta:
Én is elhiszem, hogy Cini ingyen fellépett. Megjárta a poklot a naivságáért, volt rákos beteg. Az ilyen ember már nem kapzsi.

Drága ÖREGANYÁM!

Teljesen egyetértek veled.
Cini a LELKE jajkiáltását megértette és 2 ilyen megpróbáltatás után egyértelmű, hogy nincs miért vagy kiért hazudnia!
 
Aeren

Kitiltott (BANned)
Sajnálom de Cinikémnek annyira áll a jótékonykodás mint Sztálinnak. Szétlop egy csomó embert, kölcsön kér és nem fizeti vissza, majd széttárja a kezét hogy hát nincs miből visszaadni és kikéri magának hogy őt ezzel zaklassák, mert ő börtönben volt érte és ő ezzel letudta az egész ügyet.
Azon kéne inkább gondolkozni hogy hogyan lehetne az arcát elválasztani azokétól akiket öngyilkosságba kergetett mert mindenük elveszett.
 
C

CanadaHun

Vendég
Azert azt sem artana koruljarni , ha valaki uzsora kamatra ad penzt , akkor elobb megkene nezni mire is ad, es mibol fogjak visszaadni.
Raadasul Cini cegebe ment a penz es az tonkrement, es ezert lett ano ekkora balhe belole.
A cikk jotekonykodasrol szol, ami a mai vilagban eleg ritka, es nem a evekkel ezelotti ugyrol.
A hitetlenkedoknek meg, csak egy telefon a Vakok Intezeteben es maris tudjahatja, hogy nem kamu a cikk.

Hihetetlen szamomra egy pozitiv hangu cikkhez ennyi negativ hozzaszolas............
 
linyó

Kitiltott (BANned)
"Hihetetlen szamomra egy pozitiv hangu cikkhez ennyi negativ hozzaszolas............"

ez azért van, mert nem hisszük el hogy a Zalatnai ingyen lépett fel, főleg az említett okok miatt (jobban szereti a pénzt, mint Lenin a kommunizmust).
 
Muszika56

Új tag
linyó;3563235 írta:
"Cini volt az egyetlen művész, aki gázsi nélkül hajlandó volt fellépni a hétvégén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének rendezvényén"

na ezt ki az az ember széles-e hazában aki elhiszi, kamu a hír.:D:D:D:D:D

Viccnek persze nem rossz.

Én elhiszem, Benne még van érzés...
 
Oldal tetejére