Hírek Zavaros dolgozatban reagált Vidnyánszky Attila arra, hogy elküldték a fenébe a saját hallgatói

Szerinte ez annak a bizonyítéka, hogy ő mindent jól csinál.

Ahogy arról beszámoltunk, az SZFE diákjai nyílt levélben tiltakoztak Vidnyánszky Attila szavai ellen.
Ismert, hogy a ledarált SZFE kuratóriumának elnöke november 15-én, a Belvárosi Polgári Szalon vendégeként arról beszélt, hogy az SZFE az átalakítás előtt „a liberálisok központi bázisa” volt, ahol „utánpótlást képeztek”, ezért is volt „hisztéria” amiatt, hogy „elfoglalták” „az egyik utolsó bázisukat”.
“Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni”
– mondta akkor az átalakított egyetemről, majd hozzátette:
“a diákok áthangolása nem egyszerű dolog”.
Erre válaszul született meg a jelenlegi hallgatók nyílt levele, amiben elhatárolódtak a fideszes színigazgató kijelentéseitől.
Vidnyánszky az Origo nevű propagandaportál hasábjain gondolta helyénvalónak reagálni a nyílt levélre.
“Az, hogy ez a nyílt levél egyáltalán megszületett, tanúsítja, hogy a modellváltást követő erőfeszítéseink nem hiábavalóak: jó úton járunk egy szabad légkörű egyetem kialakításában és fejlesztésében, ahol minden egyetemi polgár szorongás nélkül formálhat véleményt”
— fogalmazott a magyar kultúrpápa.
Kifejtette, hogy korábban nem voltak ilyen aktív tiltakozások, és ez csakis a szabad légkör jele lehet.
“A tény, hogy a modellváltás előtt nem születtek hasonló dokumentumok, két választ enged nekünk”
— folytatta. Szerinte a régi SZFE-n
vagy féltek, vagy együtt gondolkodtak.
Hozzátette: a modellváltás célja, hogy minden vélemény napvilágra kerülhessen.
“Ez Magyarországon valóban áthangolást igényel, mert az elmúlt harminc-hetven év nem erre nevelt bennünket. Aki szerint ez illúzió, nézze meg az általam vezetett Nemzeti Színházat, ahol a társulati tagok megtehetik, hogy tiltakoznak az igazgatójuk egyes lépései ellen. Megteszik ezt más színházaknál is a színészek?”
— tette fel a kérdést, majd azzal folytatta, hogy a modellváltás egy nyitás volt, mivel “ők” is szeretnének jelen lenni a kulturális közegben saját, sajátosan magyar, zsidó-keresztény világképükkel.
“Színházban, egyetemen, fesztiválon egyaránt arra törekszem, ami sokáig idehaza nem jelenhetett meg, és aminek a hiányától egyre több nyugati fórum szenved:
a tényleges szabadság szellemétől”
— írta.
“A mostani elhatárolódás tehát minden félreértéssel együtt annak a jele, hogy az új szellemiség beköltözött a Színház- és Filmművészeti Egyetem falai közé. Jó volna persze félreértések nélkül élni, de a hallgatói öntudat ébredése egyértelmű üzenet és visszaigazolás számunkra, akik egy szabad és magabíró egyetemi szellemiség létrehozásán dolgozunk.
A hallgatóinknak további jó munkát kívánok tanulmányaikhoz, és azt, hogy kiállásuk legyen következetes egész pályafutásuk, életük során, és

ne engedjenek a különböző politikai szándékú manipulációknak,
hanem mindig lelkiismeretük szerint döntsenek”
— zárta sorait.

1669071491598.png
 
"Vidnyánszky Attila szerint a magyar kultúra területén háborús helyzet van, ami »jóval előbb elkezdődött, mint az orosz-ukrán háború«. Az analógia annyiban is stimmel, hogy Vidnyánszkyék úgy rohanták le a magyar kultúrát, mint az oroszok Ukrajnát: törve-zúzva, az »elnyomott nép-nemzeti közösségre« és azok »liberálnáci hatalom alóli felszabadítására« hivatkozva."

Vágó István
 
Kifacsart logika azt mondani, hogy régen azért nem reagáltak így a hallgatók, mert nem mertek.
Sokkal inkább elképzelhető, hogy akkoriban senki nem akart új gerincet és gondolkodásmódot rájuk erőltetni, ráadásul úgy, hogy ezt szégyentelen módon és persze büszkén hirdeti is.
 
Vidi mintha elfelejtkezne a fideszes média által agyonhallgatott, hónapokig tartó Free SZFE mozgalomról, ami szintén a szabad vélemény-nyilvánításról szólt, csak azt a Hatalom nem fogadta ilyen lelkesen.
 

Cserhalmi György üzent Vidnyánszkynak: a front Herszonnál húzódik​

„Harcos világban élünk, én pedig nagyon a frontvonalban vagyok. Nehéz innen kilépni” – jelentette ki a Nemzeti Színház igazgatója múlt kedden a Belvárosi Polgári Szalonban.


Vidnyánszky Attila itt többek közt arról beszélt, „nem feltétlenül jó hatások érik a magyar kultúrát, de helyt kell állni, vigyázni kell, hogy ne daráljanak be és a lényegünket nem érintő eszmék, eluralkodjanak (...) ez egy háborús helyzet és jóval előbb elkezdődött, mint az orosz-ukrán háború” – fogalmazott.
Ezen mondatokra reagált röviden és kellően tömören Cserhalmi György, aki az alábbi üzenetet juttatta el.
 

Cserhalmi György üzent Vidnyánszkynak: a front Herszonnál húzódik​

„Harcos világban élünk, én pedig nagyon a frontvonalban vagyok. Nehéz innen kilépni” – jelentette ki a Nemzeti Színház igazgatója múlt kedden a Belvárosi Polgári Szalonban.


Vidnyánszky Attila itt többek közt arról beszélt, „nem feltétlenül jó hatások érik a magyar kultúrát, de helyt kell állni, vigyázni kell, hogy ne daráljanak be és a lényegünket nem érintő eszmék, eluralkodjanak (...) ez egy háborús helyzet és jóval előbb elkezdődött, mint az orosz-ukrán háború” – fogalmazott.
Ezen mondatokra reagált röviden és kellően tömören Cserhalmi György, aki az alábbi üzenetet juttatta el.
Igen, ideje hogy egyre többen szembesítsék a mai magyar politikai elitet azzal hogy amit ők permanens háborúnak és harcnak tüntetnek fel az nem az.
 
Igen, ideje hogy egyre többen szembesítsék a mai magyar politikai elitet azzal hogy amit ők permanens háborúnak és harcnak tüntetnek fel az nem az.
Kinek mit mond az antagonisztikus szó-használat a múltból?
A permanes háború analógiájára reagálok
A társadalmi osztály vagy egyszerűbben osztály társadalomtudományi és politikai fogalom. Számos értelmezési keretben használatos:
Direkt kikerestem a Lenini megfogalmazást a wikipediáról
931123-343a931fd80f5e2fc13e63e2b8e671bb.jpg
a proletárforradalom megvalósítása volt a központi kérdés számára. Meghatározása a termelési viszonyok
Ez az osztályellentét kibékíthetetlen (antagonisztikus), ezért az osztályharc végső célja a tőkés termelési mód társadalmi forradalom útján történő megszüntetése, s a magántulajdonban lévő termelési eszközök társadalmasítása, osztály nélküli, közösségi (kommunista) társadalom megteremtése.
931123-343a931fd80f5e2fc13e63e2b8e671bb.jpg

Mindezt a
Vidnyánszky
paródiájaként tettem be

Melitta írta:

Cserhalmi György üzent Vidnyánszkynak: a front Herszonnál húzódik​

„Harcos világban élünk, én pedig nagyon a frontvonalban vagyok. Nehéz innen kilépni” – jelentette ki a Nemzeti Színház igazgatója
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Micimacko1976 wrote on goyo's profile.
Kedves Admin, kérhetném a fiókom törlését? Nagyon köszönöm előre is!
Sziasztok!
FÖLDRAJZ 9.o-os A FÖLD MINT KŐZETBOLYGÓ TÉMAZÁRÓT keresem.
NAGYON SÜRGŐS és FONTOS lenne!
KÖsZÖNÖM!
Sziasztok!
TÖRTÉNELEM 9,o,-os TÉMAZÁRÓT keresem:A RÓMAI KOR
Nagyon fontos lenne!
Köszönöm!
Noia wrote on diosgyorr's profile.
Szia! A kutyákat már meg is kaptad valakitől?
Zsuzska/aryes wrote on kisssziporka's profile.
A reflexológia teljes módszertana fel van töltve.

Statisztikák

Témák
37,460
Üzenet
4,620,485
Tagok
604,286
Legújabb tagunk
Turák Diána
Oldal tetejére