Hírek Zelenszkij: Arra ne számítson senki, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan "ütközőzóna" lesz a Nyugat és Oroszország között

Szinte menthetetlenül törékennyé vált a nemzetközi biztonsági rendszer, ezért Ukrajnának új garanciákra van szüksége a világ vezető hatalmaitól biztonsága megőrzéséhez - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Az ukrán elnök az ország keleti részét sújtó katonai feszültségről szólva elmondta, hogy nagy a háború kockázata, de még nagyobb lenne, ha reagálnának a térségben tevékenykedő erők provokációira. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna "jó kezekben van", és megvédi magát, a lakosság pedig "nem pánikol".

Mint mondta, nem tudja, mi Vlagyimir Putyin orosz elnök célja, éppen ezért szeretne találkozni vele. Az biztos, hogy Ukrajna katonai konfliktus helyett diplomáciai megoldást és biztonsági garanciákat kíván. Erről az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai, valamint az Európai Unió, Németország és Törökország részvételével kell csúcstalálkozót tartani minél hamarabb, bárhol - tette hozzá.

Ez az új megállapodás sürgetően szükséges, mert a globális biztonsági rendszer vészesen törékeny, szabályai nem működnek, és az a veszély fenyeget, hogy a nemzetközi közösség megfeledkezik a 20. században elkövetett hibákról - fejtette ki az ukrán államfő.

Volodimir Zelenszkij egyben támogatást kért országa nyugati partnereitől, kiemelve, hogy a fegyverszállítmányok nem "adományok" Ukrajnának, hanem hozzájárulás az európai és a nemzetközi biztonsághoz.
Azzal kapcsolatban, hogy Németország nem hajlandó fegyverekkel segíteni az ukrán hadsereget, Zelenszkij köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek "szavakkal, gesztusokkal és tettekkel is támogatták Ukrajnát", és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyes országok nem mutatnak egyértelmű elkötelezettséget országa védelme mellett.

Kiemelte, hogy az ukrán NATO-tagság kérdésének kezelését sem tartja megfelelőnek. Mint mondta, az ukránok "őszinte válaszokat" várnak nyugati partnereiktől arra, hogy hazájuk elnyerheti-e a tagságot a szövetségben. "Ha nem mindenki akar ott látni minket, akkor mondják meg" - jelentette ki. Arra viszont ne számítson senki - folytatta -, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan "ütközőzóna" lesz a Nyugat és Oroszország között.

MTI

1645303195384.png
 
Hadgyakorlatoin voltunk kozosen a szovjet elvtársakkal.
Reggel ukldogelek a kocsi elott, kijon egy orosz srác a sátorból, megemeli a mellette álló vödröt és inná.
Kiköpi ami a szájában van:
- Pfujjjj keroziin....
 
„Tehát egy ilyen zaklatott helyzetben könnyű hibázni. Ezért mondom azt, hogy nyugalom, stratégiai nyugalom” - mondta Magyarország miniszterelnöke. „Tehát nem szabad semmilyen elkapkodott, gyors, megfontolás, kellő megfontolás nélküli döntést meghozni, mert abból baj lesz. (...) Katonát küldeni azt jelenti, hogy részesei leszünk egy háborúnak.

Stratégiai nyugalmatok csak a sírban lesz​

- üzente Magyarországnak, szó szerint sírva Ukrajna budapesti nagykövete egy péntek délutáni konferencián.

A rezsicsökkentések fontosabb az emberi életnél? - tette fel a kérdést.

(nem egyszerű kérdések és a válaszok szintén nem azok. Csak hogy a politikusoknak nem egyéni szimpátia alapján kell döntést hozniuk hanem egy állam egy nép sorsa is a kezükben van. )
 
A zaporizzsjai atomerőművi blokkok sértetlenek maradtak, a sugárzási állapotban eddig nem észleltek változást. Az erőművet elfoglalta az orosz hadsereg – közölte az ukrán atomenergetikai hivatal.
Zaporizzsjában hat energiablokk van. Csernobilban csak egy robbant fel
– emlékeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Az ukrán külügyminisztérium arra figyelmeztetett, hogy a Zaporizzsja Atomerőműben egy esetleges robbanás – amely az orosz csapatok ágyúzása miatt következhet be – tízszer erősebb lenne, mint a csernobili katasztrófa.

(egyre borzalmasabb hírek jönnek)
 
Putyin: Nincsenek rossz szándékaink a szomszédunkkal szemben​

(huh de, jó mert mi lenne ha volna????)
Az orosz elnök az állami felügyelet alatt álló Rossiya 24 hírcsatornán tartott beszédet, ebben figyelmeztette azokat, akik ellenzik Oroszország Ukrajna elleni támadását, hogy „ne súlyosbítsák a helyzetet” azzal, hogy további korlátozásokat hoznak az ország ellen.

„Nincsenek rossz szándékaink a szomszédunkkal szemben”
- mondta Putyin.
 
Putyin: Nincsenek rossz szándékaink a szomszédunkkal szemben​

(huh de, jó mert mi lenne ha volna????)
Az orosz elnök az állami felügyelet alatt álló Rossiya 24 hírcsatornán tartott beszédet, ebben figyelmeztette azokat, akik ellenzik Oroszország Ukrajna elleni támadását, hogy „ne súlyosbítsák a helyzetet” azzal, hogy további korlátozásokat hoznak az ország ellen.

- mondta Putyin.
Hasonló "jókat" kívánok neki és az egész családjának is!
 
Nagyon jó! Gyakorlatilag mindent elmondtál erről a Zelenszkijről, ami lényeges és aggodalomra ad okot...
Régen asszem ezeket mondták sarlatánoknak, szédelgőknek, vásári mutatványosoknak, kikiáltóknak...
Amúgy a Szovjetunió egy csomó utódállamát ilyenek vezetik. A belerusz Lukasenka, aztán ott vannak az azeriek, kazahok, üzbégek, tadzsikok, mind amolyan banánköztársaság-szerű vezetővel....
 
Egyre több netes csaló próbálja meg kihasználni az emberek segítőkészségét. Az ESET szakemberei most megneveztek néhány szájtot, amit mindenképpen kerüljünk el, ha adakozni szeretnénk Ukrajnának.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat után az ESET termékek magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. is arra hívja fel a figyelmet, hogy könnyen rosszul járhatnak azok a felhasználók, akik az interneten szeretnének adakozni Ukrajna megsegítésére. A háború kirobbanása óta ugyanis egyre több olyan weblap bukkan fel, ami névleg az ukránoknak gyűjt adományokat, a valóságban azonban csak lenyúlja a jóhiszeműen nekik küldött pénzt.
Az ESET szakértői most megneveztek hét ilyen tolvaj oldalt:
  • help-for-ukraine.eu
  • tokenukraine.com
  • supportukraine.today
  • ukrainecharity.gives
  • ukrainesolidarity.org
  • ukraine-solidarity.com
  • saveukraine.today
Az ál-adománygyűjtő oldalak mellett e-mailen keresztül is kopogtathatnak a csalók. Az ilyen, a semmiből érkező, kéretlen levelek hangozhatnak például a következőképpen:
"Szia,
Elnézést a zavarásért! Ukrán vagyok, megölték ma a férjem és a fiam, a bankok pedig bezártak. Nincs mit ennünk, könyörgöm Neked Isten nevében, hogy segíts rajtam bármilyen összeggel. Most semmi sem kevés, mert a két lányomnak muszáj ennie a túlélésért. Bármilyen összegért hálás vagyok, hiszen a bankok bezártak. Az egyetlen módja a segítségnek, ha Bitcoint küldesz nekem. Kérlek, ments meg egy életet, a mindenható Isten meg fog áldani ezért.
Amin"
A fenti egy a Redditen megosztott, hamis adománykérő levél fordítása (eredetileg angolul küldték). Ami mindenképpen gyanút kell, hogy keltsen, ha az adományt valaki kriptovalutában kéri.
Az ESET egy sor tanácsot is ad, amit, ha megfogadunk, jó eséllyel nem esünk áldozatául a fent bemutatott csalásoknak:
  • Gondosan ellenőrizzük adakozás előtt, hogy pontosan milyen alapítványt, vagy szervezetet támogatunk. A legjobb, ha ragaszkodunk azokhoz a jól ismert, nagy múltú megbízható szervezetekhez, amelyek valamilyen formában vagy akár partnereiken keresztül jelen vannak Ukrajnában.
  • Adományozzunk közvetlenül a webhelyükön keresztül, vagy forduljunk egyenesen az adott jótékonysági szervhez útmutatásért.
  • Legyünk óvatosak a pénz átutalására vagy ajándékutalványok küldésére vonatkozó kérelmekkel kapcsolatban.
  • Legyünk óvatosak az ismeretlen feladóktól származó kéretlen e-mailekkel és közösségi média üzenetekkel. Ezeknél kerüljük a mellékletek letöltését, vagy a linkekre való kattintást, mert akaratlanul is rosszindulatú programot tölthetünk le az eszközünkre.
  • Még a látszólag megbízható forrásokból érkező üzenetekkel is érdemes vigyázni, és alaposan ellenőrizni azok hitelességét. Vegyük fel a kapcsolatot közvetlenül a feladóval más csatornákon is, például telefonon vagy e-mailen keresztül.
  • Legyünk szkeptikusak a jótékonysági szervezeteket népszerűsítő közösségi média tartalmakkal, amíg nem ellenőriztük, hogy valóban legitim szervezetről van szó. Nem tudhatjuk, hogy az ismerősünk, aki megosztotta, elvégezte-e előtte ezt a kutatómunkát, és a poszt alatti lájkok száma sem hitelesíti annak valóságtartalmát.
  • Ne engedjünk az indokolatlan pszichológiai nyomásnak, bűntudatkeltésnek, hiszen a csalók éppen ez a sürgetést használják fel arra, hogy minél előbb átgondolatlan adakozásra késztessenek minket.
 
Egyre több netes csaló próbálja meg kihasználni az emberek segítőkészségét. Az ESET szakemberei most megneveztek néhány szájtot, amit mindenképpen kerüljünk el, ha adakozni szeretnénk Ukrajnának.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat után az ESET termékek magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. is arra hívja fel a figyelmet, hogy könnyen rosszul járhatnak azok a felhasználók, akik az interneten szeretnének adakozni Ukrajna megsegítésére. A háború kirobbanása óta ugyanis egyre több olyan weblap bukkan fel, ami névleg az ukránoknak gyűjt adományokat, a valóságban azonban csak lenyúlja a jóhiszeműen nekik küldött pénzt.
Az ESET szakértői most megneveztek hét ilyen tolvaj oldalt:
  • help-for-ukraine.eu
  • tokenukraine.com
  • supportukraine.today
  • ukrainecharity.gives
  • ukrainesolidarity.org
  • ukraine-solidarity.com
  • saveukraine.today
Az ál-adománygyűjtő oldalak mellett e-mailen keresztül is kopogtathatnak a csalók. Az ilyen, a semmiből érkező, kéretlen levelek hangozhatnak például a következőképpen:

A fenti egy a Redditen megosztott, hamis adománykérő levél fordítása (eredetileg angolul küldték). Ami mindenképpen gyanút kell, hogy keltsen, ha az adományt valaki kriptovalutában kéri.
Az ESET egy sor tanácsot is ad, amit, ha megfogadunk, jó eséllyel nem esünk áldozatául a fent bemutatott csalásoknak:
  • Gondosan ellenőrizzük adakozás előtt, hogy pontosan milyen alapítványt, vagy szervezetet támogatunk. A legjobb, ha ragaszkodunk azokhoz a jól ismert, nagy múltú megbízható szervezetekhez, amelyek valamilyen formában vagy akár partnereiken keresztül jelen vannak Ukrajnában.
  • Adományozzunk közvetlenül a webhelyükön keresztül, vagy forduljunk egyenesen az adott jótékonysági szervhez útmutatásért.
  • Legyünk óvatosak a pénz átutalására vagy ajándékutalványok küldésére vonatkozó kérelmekkel kapcsolatban.
  • Legyünk óvatosak az ismeretlen feladóktól származó kéretlen e-mailekkel és közösségi média üzenetekkel. Ezeknél kerüljük a mellékletek letöltését, vagy a linkekre való kattintást, mert akaratlanul is rosszindulatú programot tölthetünk le az eszközünkre.
  • Még a látszólag megbízható forrásokból érkező üzenetekkel is érdemes vigyázni, és alaposan ellenőrizni azok hitelességét. Vegyük fel a kapcsolatot közvetlenül a feladóval más csatornákon is, például telefonon vagy e-mailen keresztül.
  • Legyünk szkeptikusak a jótékonysági szervezeteket népszerűsítő közösségi média tartalmakkal, amíg nem ellenőriztük, hogy valóban legitim szervezetről van szó. Nem tudhatjuk, hogy az ismerősünk, aki megosztotta, elvégezte-e előtte ezt a kutatómunkát, és a poszt alatti lájkok száma sem hitelesíti annak valóságtartalmát.
  • Ne engedjünk az indokolatlan pszichológiai nyomásnak, bűntudatkeltésnek, hiszen a csalók éppen ez a sürgetést használják fel arra, hogy minél előbb átgondolatlan adakozásra késztessenek minket.
Ha pénzadománnyal támogatni akartok, a Caritas,Reformátusok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vagy a 1353 pl. egy-egy lehetöség.
Ha elelem/ruha/takaró adománnyal akartok támogatni, a legegyszerübb pl. Budapesten a III. Szentendrei ut mellett a Miklós utcában. Ez utóbbiak Hé-Szo 15-19 h között várnak bármit.Amugyis.
 
Egyre több netes csaló próbálja meg kihasználni az emberek segítőkészségét. Az ESET szakemberei most megneveztek néhány szájtot, amit mindenképpen kerüljünk el, ha adakozni szeretnénk Ukrajnának.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat után az ESET termékek magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. is arra hívja fel a figyelmet, hogy könnyen rosszul járhatnak azok a felhasználók, akik az interneten szeretnének adakozni Ukrajna megsegítésére. A háború kirobbanása óta ugyanis egyre több olyan weblap bukkan fel, ami névleg az ukránoknak gyűjt adományokat, a valóságban azonban csak lenyúlja a jóhiszeműen nekik küldött pénzt.
Az ESET szakértői most megneveztek hét ilyen tolvaj oldalt:
  • help-for-ukraine.eu
  • tokenukraine.com
  • supportukraine.today
  • ukrainecharity.gives
  • ukrainesolidarity.org
  • ukraine-solidarity.com
  • saveukraine.today
Az ál-adománygyűjtő oldalak mellett e-mailen keresztül is kopogtathatnak a csalók. Az ilyen, a semmiből érkező, kéretlen levelek hangozhatnak például a következőképpen:

A fenti egy a Redditen megosztott, hamis adománykérő levél fordítása (eredetileg angolul küldték). Ami mindenképpen gyanút kell, hogy keltsen, ha az adományt valaki kriptovalutában kéri.
Az ESET egy sor tanácsot is ad, amit, ha megfogadunk, jó eséllyel nem esünk áldozatául a fent bemutatott csalásoknak:
  • Gondosan ellenőrizzük adakozás előtt, hogy pontosan milyen alapítványt, vagy szervezetet támogatunk. A legjobb, ha ragaszkodunk azokhoz a jól ismert, nagy múltú megbízható szervezetekhez, amelyek valamilyen formában vagy akár partnereiken keresztül jelen vannak Ukrajnában.
  • Adományozzunk közvetlenül a webhelyükön keresztül, vagy forduljunk egyenesen az adott jótékonysági szervhez útmutatásért.
  • Legyünk óvatosak a pénz átutalására vagy ajándékutalványok küldésére vonatkozó kérelmekkel kapcsolatban.
  • Legyünk óvatosak az ismeretlen feladóktól származó kéretlen e-mailekkel és közösségi média üzenetekkel. Ezeknél kerüljük a mellékletek letöltését, vagy a linkekre való kattintást, mert akaratlanul is rosszindulatú programot tölthetünk le az eszközünkre.
  • Még a látszólag megbízható forrásokból érkező üzenetekkel is érdemes vigyázni, és alaposan ellenőrizni azok hitelességét. Vegyük fel a kapcsolatot közvetlenül a feladóval más csatornákon is, például telefonon vagy e-mailen keresztül.
  • Legyünk szkeptikusak a jótékonysági szervezeteket népszerűsítő közösségi média tartalmakkal, amíg nem ellenőriztük, hogy valóban legitim szervezetről van szó. Nem tudhatjuk, hogy az ismerősünk, aki megosztotta, elvégezte-e előtte ezt a kutatómunkát, és a poszt alatti lájkok száma sem hitelesíti annak valóságtartalmát.
  • Ne engedjünk az indokolatlan pszichológiai nyomásnak, bűntudatkeltésnek, hiszen a csalók éppen ez a sürgetést használják fel arra, hogy minél előbb átgondolatlan adakozásra késztessenek minket.
S azok, akik tényleg segítenek:
 
Egyre több netes csaló próbálja meg kihasználni az emberek segítőkészségét.
Nem csak a pénzbeli adományokkal kell vigyázni! Aki otthonába fogad be meghatározatlan időre idegen nagycsaládokat (8-10 vagy még ennél is több kiskorú gyerekkel), az különösen legyen óvatos!
A háborús menekültekkel érkeznek olyan kárpátaljai családok is, akik rendelkeznek magyar állampolgársággal, és magyarországi lakcímmel is.
Ők a menekültstátuszra nem jogosultak, így az átmenetinek szánt segítségnyújtás nagyon hosszúra is nyúlhat, mert több százan nyilvánvaló, hogy nem tudnak beköltözni arra a lakcímre, ahová bejelentve vannak.
 
Arra ne számítson senki, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan "ütközőzóna" lesz a Nyugat és Oroszország között​

Mi ennek a mondat értelme?
Én azt olvasom ki:
1. vagy NATO tag akar lenni(védjék mások)
2. vagy teljesen semleges(ekkor nem védi senki
3. bármi történik ő többet fegyvert nem fog(hát hamarabb szabadul a háborútól egyértelmű)
4. orosz fennhatóság fog lenni(az is volt már bele tudtak illeszkedni)
Semmiképpen nem egy jövőkép mondat ez egy szájkarate.
Ha nem ütközőzóna akkor mi?
Az a mondat egy üres fenyegetést úgy látom a nyugat felé.
Rám ne-számítsatok
szóval kiderült eddig csupán a nyugatra számított az ő eszközük.
Vagy magyarázza meg más mi annak mondatnak más értelme a (burkolt) szakítási fenyegetésen kívül?
 
Utoljára módosítva:
Egyre több netes csaló próbálja meg kihasználni az emberek segítőkészségét. Az ESET szakemberei most megneveztek néhány szájtot, amit mindenképpen kerüljünk el, ha adakozni szeretnénk Ukrajnának.

Meddig nőhet és meddig marad egyben az Ukrajna melletti szolidaritás?

Az USA szerint Ukrajna győzhet Oroszország ellen, újabb pénzt küldtek

Antony Blinken amerikai külügyminiszter dicsérte az ukrán nép "rendkívüli ellenálló képességét".

1651813278542.png

Ott áll középen körülötte a kibicek kik biztatják,hulljatok.
 
Utoljára módosítva:
A saját különbejáratu véleményem ; aki annyira akara harcolni , hát menjen oda az egész perreputtyjával az elsö sorba és harcoljon , mindegy nekem melyik oldalon ! De ne a meleg szobája foteljéböl hecceljen a másik kárára !
 
Az amik a heccelést a karosszékböl teszik is. Érdemes beleolvasni az elözményekbe, pl. a minszki megállapodásba /pl. 10. pont/, meg pl. Zbigniew Brzezinski 1998-s könyvébe. Magyarul is megjelent, tán Amerika az egyetlen világhatalom cimen. Vagy George Friedmann kamerába mondott dolgait meghallgatni.

S az is tény, az amik tovább provokálnak illetve ugy tünik ez inkább már beavatkozás ami a Moszkva hajó kilövését illeti. S el is ismerik, hogy tevöleges részesei voltak.

Nem csodálkoznék, ha egy koros/rozsdás/értéktelen de amugy amerikai hadihajó hipp-hopp csak ugy elsüllyedne valahol. Amugy válaszlépésként. Amit természetes az oroszok tagadni fognak.

Szóval, ez az egész történet egy tudatosan felépitett jó nagy provokáció volt, amit a dolgok kronológiája is igazol eddig.
 
Utoljára módosítva:
A saját különbejáratu véleményem ; aki annyira akara harcolni , hát menjen oda az egész perreputtyjával az elsö sorba és harcoljon , mindegy nekem melyik oldalon ! De ne a meleg szobája foteljéböl hecceljen a másik kárára !
Dehogy is menjen abból lenne még a baj.
Nem hiányzanak nemzetközi brigádok.
Az kéne még csak mint Afganisztán vagy Szíria hogy csapatokat is küldenének.
Mégis örökös válságban van.
Ne küldj te oda senki csapatokat mert béke onnan sose lesz.
Már a külföldi civilek is a belesodródást a kiszélesedést adhatják.
gondolj a spanyol polgárháborúra gondolj az afrikai polgárháborúkra.
Ahova beavatkoztak csak a halottak száma nőtt.
És évekkel kitolódott a béke
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére