Hírek Zelenszkij: Arra ne számítson senki, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan "ütközőzóna" lesz a Nyugat és Oroszország között

Szinte menthetetlenül törékennyé vált a nemzetközi biztonsági rendszer, ezért Ukrajnának új garanciákra van szüksége a világ vezető hatalmaitól biztonsága megőrzéséhez - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Az ukrán elnök az ország keleti részét sújtó katonai feszültségről szólva elmondta, hogy nagy a háború kockázata, de még nagyobb lenne, ha reagálnának a térségben tevékenykedő erők provokációira. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna "jó kezekben van", és megvédi magát, a lakosság pedig "nem pánikol".

Mint mondta, nem tudja, mi Vlagyimir Putyin orosz elnök célja, éppen ezért szeretne találkozni vele. Az biztos, hogy Ukrajna katonai konfliktus helyett diplomáciai megoldást és biztonsági garanciákat kíván. Erről az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai, valamint az Európai Unió, Németország és Törökország részvételével kell csúcstalálkozót tartani minél hamarabb, bárhol - tette hozzá.

Ez az új megállapodás sürgetően szükséges, mert a globális biztonsági rendszer vészesen törékeny, szabályai nem működnek, és az a veszély fenyeget, hogy a nemzetközi közösség megfeledkezik a 20. században elkövetett hibákról - fejtette ki az ukrán államfő.

Volodimir Zelenszkij egyben támogatást kért országa nyugati partnereitől, kiemelve, hogy a fegyverszállítmányok nem "adományok" Ukrajnának, hanem hozzájárulás az európai és a nemzetközi biztonsághoz.
Azzal kapcsolatban, hogy Németország nem hajlandó fegyverekkel segíteni az ukrán hadsereget, Zelenszkij köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek "szavakkal, gesztusokkal és tettekkel is támogatták Ukrajnát", és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyes országok nem mutatnak egyértelmű elkötelezettséget országa védelme mellett.

Kiemelte, hogy az ukrán NATO-tagság kérdésének kezelését sem tartja megfelelőnek. Mint mondta, az ukránok "őszinte válaszokat" várnak nyugati partnereiktől arra, hogy hazájuk elnyerheti-e a tagságot a szövetségben. "Ha nem mindenki akar ott látni minket, akkor mondják meg" - jelentette ki. Arra viszont ne számítson senki - folytatta -, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan "ütközőzóna" lesz a Nyugat és Oroszország között.

MTI

1645303195384.png
 
Érdemes beleolvasni az elözményekbe, pl. a minszki megállapodásba /pl. 10. pont/, meg pl. Zbigniew Brzezinski 1998-s könyvébe. Magyarul is megjelent, tán Amerika az egyetlen világhatalom cimen. Vagy George Friedmann kamerába mondott dolgait meghallgatni.
Szerintem meg nem kell semmit se külön még olvasni.
Elég ha tudjuk mi történt a történelem során.
Kezdjük ne régebben mint indokínai háborúk
Igaz ott a Franciák előbb voltak sárosak mint az államok
egy egyszerű helyi háborúnak indult
főleg Kambodzsa és Vietnám az érdekes
Mert ezek egymással is harcoltak és harcoltak a külföldiek ellen is.
Először a Franciák ellen vívták ki függetlenségüket a Kambodzsaiak
Majd Vietnámmal került konfliktusba Kambodzsa a Vörös khmerek miatt
Vietnám 1978-ban bevonult Kambodzsába
Kambodzsában is benne volt a keze az államoknak.
Mert fegyvert szállított épp Kambodzsának
A vietnámi háborút meg végképp tudja mindenki
Miként keveredett egyre mélyebbre az államok
Ott is proxy háborúként indult az oroszok ellen
Az is a hidegháború része is volt.
Ismerjük a drágalátos államokat, a könyv nélkül is a történelemből

Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla
Amerika világelsősége és geostratégiai feladatai

könyve geopolitikai látlelet világunk ama állapotáról, amelybe 1989 után került. Fogalmazhatunk úgy is: Amerika magányosságáról szól, azt kővetően, hogy a nagy nyugati óriás – vetélytársak nélkül – hirtelen a világ és az események középpontjába került. Meghatározó, kizárólagos nagyhatalom lett, amihez maradéktalanul meglennének fizikai, szellemi kapacitásai. Hiányzik azonban – legalábbis sokak szerint – e szerep betöltésének lelki elhivatottsága.
1651845202320.png

vagy a másik könyve a drágalátosról:

Zbigniew Brzezinski

Stratégiai vízió​

Utoljára módosítva:
Szóval, ez az egész történet egy tudatosan felépitett jó nagy provokáció volt, amit a dolgok kronológiája is igazol eddig.
Nem provokáció, annál többb.
Amit a háború előtt tettek Zelenszkijjel közösen az a provokáció
Ez a Moszkva hadihajó és minden Ukrajnán kívüli további célpont pedig:
Beavatkozás ami a Moszkva hajó kilövését illeti. S el is ismerik, hogy tevőleges részesei voltak.
Már több orosz katonai vezetési pontot tábornokokkal együtt megöltek az ukránok
Amerikai hírszerzési segédlettel.
Bár nem állítom hogy azok meg nem engedett eszközök.
Akkor igen ha Ami fegyverrel ami hírszerzéssel teszik
Ekkor már nyílt USA-orosz háborúvá fajul.
Aztán meg jönnek a Kínaiak oroszt segíteni.(persze a cél az nekik az USA )
De ukrajnában jó sokáig nem lesz béke.
Köszönhető az elmérgesedett helyzetnek (a beavatkozóknak).
 
Utoljára módosítva:
Glisser,
most félre értettel ! Mert én ugygondoltam , hogy például a "mi" német meg más nyugati parlamentekböl az uszitokat akik nem békére , hanem a végharcra esküsznek azzok menjenek oda az elsö sorba ! én erre gondoltam ! De ezzek mint mindig a háttérbe maradnak !
 
Szóval, ez az egész történet egy tudatosan felépitett jó nagy provokáció volt, amit a dolgok kronológiája is igazol eddig.
mármint azoknak, akik elfeledkeznek arról, hogy is indult a háború. Oroszország végig hazudott, visszautasitotta és tagadta h. háború és ukrajna lerohanása miatt vonta össze 200 000 katonáját.
aztán a nagy tagadás közepette egyszercsak elkezdte a háborút. amit a fene nagy "provokáció" közepette még most sem mer annak nevezni és lecsukatja otthon is azokat, akik a háborút háborúnak meri nevezni.

ha meg még jobban visszamegyünk az időben, 2014-ben is ők foglaltak el ukrán területeket, szitottak szeparatista lázadást a szakadár tartományokban, semmi provokáció nem volt.
ennyire nem kellene a cinikus és hazug bajerzsóti-szintű narrativát ismételgetni.

nem volt itt semmi provokáció, putin és oroszo. frusztrált h. a SZU egykori nagysága ellenére ma mennyire nem számitanak világhatalomnak (csak atomfegyvereik miatt), az ország nagy része szegény és elmaradott, semmilyen néven nevezhető hozzáadott értéket tartalmazó termékük nincs (ami van az is szovjet örökség), csak a nyersanyagokból élnek. De a szegénységen túl se a művészetekben, tudományban, technológiai fejlődésben stb. nem tényezők, ez csipi a szemüket, csak makogják, h. a Nyugat nem tiszteli őket. Persze, nincs semmi tisztelnivaló abban az országban, amelyik legsikeresebb exportcikke az orosz maffia.
igy a szegény oroszo. ott kompenzál ahol tud, egy mellesleg totál felesleges háborúval
Amit ők kezdtek, tudatosan felépitve és követve a birodalmi politikájukat, csecsen háborúk, oszétia, gruzia stb., ott ugyan mi volt ellenük provokáció??? ugyan már.
Viszont legalább kiderül, a király meztelen, a korrupt oroszo.-ban a hadsereget is szétlopták, erkölcsileg is gyenge, rosszul van vezetve, szertefoszlott a mitosz, hogy ha megindulnak, Berlint is menetből elfoglalják. Röhej, oroszo. nem medve, hanem egy megkopott és megöregedett, karmait vesztett mackó. Persze, persze, jó nagy és félelmetesnek néz ki, de legalább az kiderült, a NATO-nak nem ellenfél.
 
Igen tökéletesen megfogalmaztad a lényeget.
Oroszország végig hazudott, visszautasitotta és tagadta h. háború és ukrajna lerohanása miatt vonta össze 200 000 katonáját.
aztán a nagy tagadás közepette egyszercsak elkezdte a háborút. amit a fene nagy "provokáció" közepette még most sem mer annak nevezni és lecsukatja otthon is azokat, akik a háborút háborúnak meri nevezni.
Ezért is furcsa hogy az Ukránokat kiáltották ki bűnösnek. Miért nem adják meg magukat adják át a területüket.
Még ellenállnak. Mit képzelnek ezek??!!
 
Már több orosz katonai vezetési pontot tábornokokkal együtt megöltek az ukránok
Amerikai hírszerzési segédlettel.
Bár nem állítom hogy azok meg nem engedett eszközök.
Akkor igen ha Ami fegyverrel ami hírszerzéssel teszik
Ekkor már nyílt USA-orosz háborúvá fajul.
aztán meg jönnek a Kínaiak oroszt segíteni.(persze a cél az nekik az USA )
a kinaiak nem fogják az oroszokat segiteni, hülyék lennének a vesztes mellé állni. Ororszo. semmilyen téren nem ellenfél se az USA-nak, a NATO-nak meg végképp nem (atomháborút kivéve, de nem legyünk már olyan kretének, mint az ezzel napi szinten fenyegetőző orosz tahók, akik a komcsi pártitkárokat messze alulmúlják, még ők se süllyedtek eddig - mert felfogták, akkor nekik is reszeltek).
Arról meg sokan úgy látszik nem is tudnak, Kina az orosz távol-kelet és Dél-Szibéria hatalmas területeit magáénak tartja, mert azt csak valamikor a 17. sz-ban hóditta meg a cári oroszország. Szibéria orosz lakossága eleve néptelenedik, elvándorol, kvázi kiüresedik, kb. lehet fogadni mikor lesz ott ebből potenciális konfliktus.
Ráadásul kina nyilván nem fogad szót az USA-nak, nem teheti meg, de mivel nagyon nem értenek egyet azzal, amit okoz a háború, szép csendben elkezdik ők is a kivonulást nemcsak gazdasági, de tudományos téren is, már jó 3 hete szó nélkül, minden előzetes jelzés nélkül megszakitottak minden tudományos együttműködést az oroszokkal, ezen az orosz Akadémia elnöki ki is akadt.
Ahol meg kereskednek, ott jó kereskedő módjára csúnyán visszaélnek azzal, hogy az oroszok most bajban vannak, nem segitenek nekik, hanem kihasználják őket.
Nem ártana többet olvasgatni.
 
"A Kína-Oroszország kapcsolatok sikerének fontos része, hogy a két fél felülemelkedik a katonai és politikai szövetség modelljén a hidegháború korában" - mondta Zhao Lijian, a külügyminisztérium szóvivője pénteken egy tájékoztatón.

Aztan ez is egy érdekes hirvolt:
Néhány méltó áttöréstől eltekintve, mint például a nukleáris kérdésekről szóló kétoldalú „stabilitási” megbeszélésekről szóló megállapodás, nem világos, hogyan fog kinézni Xi és Biden felelősségteljesen irányított versenye. Ha úgy néz ki, mint az irányított kereskedelem, amely jelenleg a világ két legnagyobb gazdaságának gazdasági kölcsönhatásait szabályozza, akkor a „verseny” egy vad félreértés. A két ország közötti kereskedelmi háború és az azt követő „Első fázis” kereskedelmi megállapodás a legrosszabb versenyellenes politikai cselszövés, amelynek célja, hogy megvédje a politikailag előnyben részesített iparágakat az Egyesült Államokban, és kirúgja az ausztrál és kanadai gazdálkodókat és gázszolgáltatókat. hatékonyabban tudnak termelni, mint amerikai társaik. A közgazdaságtanban és a sportban a versenyt a legjobban semleges játékvezetők irányítják, nem maguk a résztvevők.

Aztán ez az egész oldal olyan amit ebben a tárgyban érdemes olvasgatni!

Vagy erz is egy elgon dolkodtato:

....és még nagyon sok, ami a jelen helyzetben a resztvevok nem egyértelmu elkoztelezodeset mutatja!
 
Kinánál ne azt néz amit mond, az a külvilágnak szól, ügyes politikusok, hanem azt nézd amit csinálnak. A Ha segiteni fognak is érdemben az oroszoknak, azon ők fognak nagyot nyerni, mert akkor már nem egyenlő felekről lesz szó.
Egyébként annak az elemzőnek is igaza lehet, aki azt irta, Kina mostani szereplése nagyon nem olyan, amilyen egy "megbonthatatlan és törhetetlen" baráti szövetségestől várna az ember. Amit ténylegesen tesznek az ügyes lavirozás, de közelebb állnak az embargóhoz, mintsem oroszország kisegitéséhez.
Union Pay kivonul (ez is jókora tasli a "baráti" Kinától: Kinai-unionpay-oroszorszag-leallas
Az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank kivonulása ezt megelőzte, de az önmagában goromba jelzés volt, mivel"épp azért hoztak létre 2016-ban, hogy ellensúlyozza a Világbank és az EBRD nemzetközi befolyását."
Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank kivonul
Vagy a tudományos kapcsolatok szép csendben (oroszok szerint sunyin) történő megszakitása vajon mégis minek a jele?? Kina megszakitja az együttműködést
Az oroszok tuti nem ezt várták és azt tán elismered még te is, ez nem a támogatás és szimpátia jele. Mint ahogy a nyomott (dömpingáron) történő energiahordozó vásárlás sem. Nekem inkább visszaélésnek tünik az oroszok szorult helyzetével. Az elemző még messzebb ment, szerinte ez csak olyan békés együttműködési megállapodás volt, amilyet a náci Németor. kötött a kommunista SZU-val, miközben mindkettő a másik vését akarta. Ez tán túlzás, de az tuti nem, hogy Kina szép csenben figyeli a helyzetet és a meggyengült oroszországot nem mint egyenrangű nagyhatalmat fogja kezelni, haenm mint erős vazallust, ahol nem kétséges ki a gazda.
 
egyébként ismételten nem értem, a sok oroszbarát mi jó remél oroszországtól? Mit képzelnek, mit fogunk tőlük kapni? Oké, orbán a 15 éve történt gyanusan hirtelen és érthetetlen pálfordulása óta oroszbarát, a sajtó is 12 éve az oroszokat tömjénezi, de a nép számára elég volt ennyi, hogy a rengeteg kárt amit az országnak tettek ezek a szarháziak, elfelejtsék és most tömegek éljenzik és üdvözlik az orosz hóhérokat? ennyire agymosható egy nemzet?
ezt a morva nagy putinkultuszt se értem, 2002-óta tejhataémú államfő, mit ért el? országa továbbra is jórészt elmaradott, a nép nagy átlagban szegény (a szintén nem túl prosperáló Mo. egy jóléti ország hozzájuk viszonyitva), ipara versenyképtelen. 20 év alatt aéig léptek előre, még mi is sokkal nagyobbat fejlődtünk, a Nyugathoz képest is csak nőtt az elmaradás, és a nagy rivális Kinát ne is emlitsük aki fényéveket lépett előre ezalatt a 20 év alatt.
Már Az USA-t szorongatják, a fidesszavazók szemében nagyszerű putin vezette oroszország meg ezalatt egy nyersanyagokból élő versenyképtelen eurázsiai nagyhatalommá súllyedt az államfőként leszerepelt putin alatt. Ez lenne egy "nagyformátumű" politikus aki példakép orbanisták tömegei számára??
mert oszétia, csecsenföld és grúzia elleni agresszió legyünk őszintén nem olyan nagy fegyvertény és siker egy kontinensnyi országtól - bárhonnan forgatom sem országát, sem annak lakosságát nem tudta előbbre vinni, a sok agymosott hülyét olvasva meg azt hinné az ember, putin cárfőtitkár-elvtárs alatt egy Aranykor és sosem látott felvirágzás köszönt orosz földre és már a földi paradicsomot sikerült megvalóstania.
holott a népe öregszik és fogy (főleg az orosz, csak a muszlimjai és egyéb nemzetiségek szaporodnak), többmillió tehetséges fiatal elhagyta kilátástalan hazáját.
érthetetlen ezt az államfőként kudarcot valló kgb-s kommunista miért bálvány 1-2 millió magyar számára.
 
Egyébként lehet nem árt elkezdeni aggódni, ha ilyet olvas az ember
Atomfegyver

"Oroszország: Nem fogunk atomfegyvert használni Ukrajnában"

először azt tagadták kategórikusan és többször ""nem fogjuk megtámadni Ukrajnát" (háborút hivatalosan most sem ismernek el), azt is tagadták, sorozottak nincsenek a seregben, aztán kiderült, de, nem is kevés. A Moszkva sem süllyedt el, vontatják a kikötőbe, nincs semmi komoly baj. MAjd az jött, nem ukrán támadás volt, csak tilosban dohányoztak szabályszegő matrózok ... Az Azovstahl-nál is hazudtak annyit hogy már követni se lehett, támadnak, visszavonták a seregeket, elengedik a túszokat vagy nem. A Bucsában történt népirtásról is mit hazudoztak, mig szép lassan kiderült minden. Na most egy ilyen kijelentés nem kelt bizalmat senkiben, szerintem mindenki várja, ezt mikor és mivel szegik meg.
 
Idézek valamit Borvendégtöl, ami jol passzol ide;

"
A titkosszolgálati munka lényeges eleme a befolyásolás. A
közvélemény manipulálása, a tömegek indulatának
meghatározott cél felé fordítása profizmust igényel, hiszen
mindez akkor hatásos igazán, ha az érdekeltek és az
események irányítói láthatatlanok maradnak. És mi kell a
közhangulat fokozásához? Elsősorban megbízható
újságírók."

S vannak, akik ezt a manipulálást nem szeretik, a manipulálást átlátják, s tudják, hogy a dolgok nem fekete-fehérek.
 
mármint azoknak, akik elfeledkeznek arról, hogy is indult a háború. Oroszország végig hazudott, visszautasitotta és tagadta h. háború és ukrajna lerohanása miatt vonta össze 200 000 katonáját.
aztán a nagy tagadás közepette egyszercsak elkezdte a háborút. amit a fene nagy "provokáció" közepette még most sem mer annak nevezni és lecsukatja otthon is azokat, akik a háborút háborúnak meri nevezni.

ha meg még jobban visszamegyünk az időben, 2014-ben is ők foglaltak el ukrán területeket, szitottak szeparatista lázadást a szakadár tartományokban, semmi provokáció nem volt.
Hogy világossá tegyem neked ki két sík mentén látsz,
Ez a 3 sík a kiszélesedő háborútól félés
Nem keresek okozóját.
(tök mindegy egy erős hatalmi törekvésű árnyékában)
A kinek van igaza nem számít.Az ilyet a történelem és a győztes szokta megírni (eldönteni)
Nem érdekel mit csinál Oroszország Ukrajnával
Azt se bánom ha nem lesz ismét független állam.
Csak hamar fejezzék be. akár bábkormánnyal is.
A támogatók csak elodázzák a konfliktust és puskaporos hordón dohányoznak.
Ukrajna helye Ázsiában van.
Nem európai állam.Az örökös nemzetiségi problémáikkal
Amibe a felfogásuk az oktatásuk a nyelvtörvényeik is beletartoznak.
Nem jött el még az ő idejük EU-hoz tartozni.
Nem érdekem mi lesz vele. Az öldöklésnek úgy lesz vége ha abbahagyják.
 
Utoljára módosítva:
Viszont legalább kiderül, a király meztelen, a korrupt oroszo.-ban a hadsereget is szétlopták, erkölcsileg is gyenge, rosszul van vezetve, szertefoszlott a mitosz, hogy ha megindulnak, Berlint is menetből elfoglalják.
az hogy szétlopták kinek új?
Szétlopták a SZU idején is.
Mégis számoltak vele.
Erkölcsileg gyenge?
Tőlem..
Én nem vagyok erkölcsmérő
A Berlint is menetből elfoglalni mítosz
A II.vh-s hadseregre vonatkozott.
A rettenetesen gyenge hadseregből amit Sztálin gyengített le szinte nullára.
Sztálin építette fel igen hamar.
Valahol olvasható volt épp ez az oroszok erőssége.
Bárhonnan fordíthatnak a semmiből is
Akár Moszkva alól verik vissza még Napóleont is 1812
Csak tettek egy kiváló főparancsnokot az élre
Kutuzovot (a hadsereg ugyanaz maradt)
Vagy a Nácikat!!
Szintén vesztésből verték meg.
Egy lendület után, szinte "menetből".
 
Utoljára módosítva:
Egyébként lehet nem árt elkezdeni aggódni, ha ilyet olvas az ember
Atomfegyver

"Oroszország: Nem fogunk atomfegyvert használni Ukrajnában"

először azt tagadták kategórikusan és többször ""nem fogjuk megtámadni Ukrajnát" (háborút hivatalosan most sem ismernek el), azt is tagadták, sorozottak nincsenek a seregben, aztán kiderült, de, nem is kevés. A Moszkva sem süllyedt el, vontatják a kikötőbe, nincs semmi komoly baj. MAjd az jött, nem ukrán támadás volt, csak tilosban dohányoztak szabályszegő matrózok ... Az Azovstahl-nál is hazudtak annyit hogy már követni se lehett, támadnak, visszavonták a seregeket, elengedik a túszokat vagy nem. A Bucsában történt népirtásról is mit hazudoztak, mig szép lassan kiderült minden. Na most egy ilyen kijelentés nem kelt bizalmat senkiben, szerintem mindenki várja, ezt mikor és mivel szegik meg.

Ne légy elfogult mert hozzuk az ellenpéldákat
Nem nem túlzottan lehet megbízni politikai ígéretekben.
De nem csak egy országra vonatkozik ez hanem az összes nagyratörőre
Még a konkrét aláírt szerződések sem ha a cél a háború
példa: német–szovjet megnemtámadási szerződés
1939. augusztus 23 (
Molotov-Ribbentrop)Hitler-Sztálin
Mégis megszegte simán
1940. december 18-án adta ki 21. számú hadműveleti utasítását, amelyben parancsot adott a Szovjetunió elleni totális háború terveinek részletes kidolgozására.A hadművelet fedőneve Barbarossa lett,
s 1941. június 22-én mintegy 3,5 millió katona indított támadást a Szovjetunió ellen
Az atom mellőzésének ígérete be lesz tartva
De nem az ígéret miatt
Hanem a kölcsönös veszély miatt
Arra használja az orosz az atom lebegtetést
Mert ez egy érv és adu
De csak lebegtetés

Még addig se fogy elmenni hogy konkrét csapást beszélje
Ekkor már nem maradna több adu
A lebegtetés a lényeg
És te se szard össze magad jobban mint érdemes
Amitől félni kell az a kiszélesedő háború a több ország odapofátlankodása miatt
Kár ijesztgetned a világot nem a te dolgod
Pont ilyet ne:

Egyébként lehet nem árt elkezdeni aggódni, ha ilyet olvas az ember
 
Ezért is furcsa hogy az Ukránokat kiáltották ki bűnösnek. Miért nem adják meg magukat adják át a területüket.
Még ellenállnak. Mit képzelnek ezek??!!
Ha figyeltél legelőször athos nevezte provokációnak azt amit (Ukrajna és Zelenszkij) külföldi bujtatásra (biztatásra) tett
Nem azt írta bűnös mert nem adják meg magukat (ez sima irrealitás és véráldozat)

Provokációnak nevezte ahogyan biztattak rávették nyugat-közeli politikára és lépésekre
Ez várható volt nem tűrik el az oroszok.
És ebben lépni fognak
Aki tudta az az aki biztatta(ő az oka annak amit csinált.)
Az ukrán vezetés pedig simán haszonleső és buta
Haszonleső mert mindent külföldi pénzért tett(ezt 56-tól olvashattad)élősködő saját maga semmit
Miért buta?
Mert elhitte hogy Kell Ukrajna az EU-ba
Megszopatták szépen mert egy lúzer ki szeretett volna sok sok EU-s pénzhez jutni.
Ezért bátran lehet bohócnak is látni.
A többi szónoklat csak a felszín.
újságíróknak való:
Az újságírók és újságolvasók pedig ilyenek áldozatok:
"...Öngyilkos módszer, amikor úgy próbáljuk meg csillapítani a vérzést, hogy közben eret vágunk. Egyedül Irakban több mint 100 000 civil áldozat a bizonyíték erre, akik életüket vesztették, mert a médiumaink - kevés kivételtől eltekintve - önkívületükben hallucionálva szó szerint beleujjongták az országot az iraki háborúba. Mi vagy ki irányítja a vezető média őrültségeit? Valóban tudatmódosítókat szednek?..."
szintén eddy hozta az média félrevezetésről
Mindezek után ki se tudod hámozni ki kezdte és ki volt aki visszaütött vagy nem tűrte.

1652000776589.png
.... ..
 
Hogy világossá tegyem neked ki két sík mentén látsz,
Ez a 3 sík a kiszélesedő háborútól félés
Nem keresek okozóját.
(tök mindegy egy erős hatalmi törekvésű árnyékában)
A kinek van igaza nem számít.Az ilyet a történelem és a győztes szokta megírni (eldönteni)
Nem érdekel mit csinál Oroszország Ukrajnával
Azt se bánom ha nem lesz ismét független állam.
Csak hamar fejezzék be. akár bábkormánnyal is.
A támogatók csak elodázzák a konfliktust és puskaporos hordón dohányoznak.
Ukrajna helye Ázsiában van.
Nem európai állam.Az örökös nemzetiségi problémáikkal
Amibe a felfogásuk az oktatásuk a nyelvtörvényeik is beletartoznak.
Nem jött el még az ő idejük EU-hoz tartozni.
Nem érdekem mi lesz vele. Az öldöklésnek úgy lesz vége ha abbahagyják.
te igy látod, oké, mások meg nem.
pont hogy jó lenne az agressziv barbár oroszo. és az EU közé egy jó erős pufferállam. Az újra birodalmat épiteni akaró félkommunista oroszországtól olyan messze kellene kerülni,ahogy csak lehet. Ha a pajzs a fegyverekkel teletömött ukrajna, az csak jó nekünk. Mármint azoknak akik az EU és Nyugathoz inkább tartoznának, akik mint orbán vagy te az orosz medve mancsai közelébe akarjják látni Magyarországot, azoknak nyilván nem jó ez.
És emiatt nem leszünk sose egy platformon, mert te valamiért annak örülnél ha az oroszok ismét itt lennének a spajzban egy általuk vezetett bábkormánnyal a közelünkbe.
Holott még saját országukat is képtelenk voltak fejlődési pályára állitani, majd hülyék lennének velünk jótékonykodni. Még a gázt is drágábban adják mint a tőzsdei, szabadpiaci ár :(
 
Az atom mellőzésének ígérete be lesz tartva
De nem az ígéret miatt
Hanem a kölcsönös veszély miatt
Arra használja az orosz az atom lebegtetést
Mert ez egy érv és adu
De csak lebegtetés

Még addig se fogy elmenni hogy konkrét csapást beszélje
Ekkor már nem maradna több adu
A lebegtetés a lényeg
És te se szard össze magad jobban mint érdemes
Amitől félni kell az a kiszélesedő háború a több ország odapofátlankodása miatt
Kár ijesztgetned a világot nem a te dolgod
Pont ilyet ne:
te magadnál vagy?? Nem én fenyegetek, az elmúlt 2-3 hónapban számtalan cikk jelent meg arról, mindenféle rendű és rangú orosz politikusok, katonák, médiaszemélyiségek beszéltek az atomfegyverek bevethetőségéről, sőt megnyerhető atomháborúról is képzelegtek ezek az általad annyira istenitett szarháziak. Keress nyugodtan rá!
Ilyennel mellesleg a szu főtitkárai se fenyegetőztek, két okból se: ott volt kollektivitás, nem az hogy egy 20 évig tejhatalmú esztelen alak azt csinált amit akart, voltak ellensúlyok a KB-ben.
Második ok meg az volt, ők átéltek egy háborút, volt aki évekig harcolt benne, tudták mivel járna egy atomháború a SZU-ra nézve is, nem kivánták ez népüknek. A pszichopata putint ez láthatólag nem érdekli, ha már oroszo. nem fejlődik csak hanyatlik, akkor bizony bevetheti is a nukleáris fegycereket.
Egyik márciusi interjújában ismét ezzel fenyegetőzött, amit igy értékelt egy Nobel-békedijas orosz:
"
A bejelentés Dmitrij Muratov, a Novaja Gazeta Nobel-békedíjas főszerkesztője szerint nukleáris háborúval történő egyértelmű fenyegetőzést jelent.
"Abban a tévébeszédben Putyin nem a Kreml uraként, hanem a bolygó uraként viselkedett;
ahogyan egy menő autó tulajdonosa a kulcstartóját az ujja körül forgatva mutogatja magát, úgy mutatta fel Putyin az atomtámadás lehetőségét. Sokszor mondta már: ha nincs Oroszország, minek nekünk a bolygó? De eddig senki sem figyelt rá. A mostani fenyegetés azt jelenti, hogy ha Oroszországgal nem úgy bánnak, ahogy ő akarja, akkor minden elpusztul" – vélekedik."
 
te igy látod, oké, mások meg nem.
pont hogy jó lenne az agressziv barbár oroszo. és az EU közé egy jó erős pufferállam. Az újra birodalmat épiteni akaró félkommunista oroszországtól olyan messze kellene kerülni,ahogy csak lehet. Ha a pajzs a fegyverekkel teletömött ukrajna, az csak jó nekünk. Mármint azoknak akik az EU és Nyugathoz inkább tartoznának, akik mint orbán vagy te az orosz medve mancsai közelébe akarjják látni Magyarországot, azoknak nyilván nem jó ez.
te úgy látod, oké, mások meg nem.
tovább-léphetsz
Szerintem is agresszív és barbár állam
Már amennyiben elmondod mennyivel agresszívebb mint az EU
Már amennyiben elmondod mi az hogy barbár
Tudod hány népet neveztek barbaro-nak?
A rómaiak mindenkit még magyarokat is a franciákat is
Ezért viszonylagos minden jelződ
Egyben értek egyet nem jó középeurópa és Ázsia határán lenni
Sose volt jó.
Na de komi ez van, ezért kell távolságot tartani az ázsiaiaktól
És nem kell se a Törökkel.
Főleg nem Oroszországgal kapcsolatot melegen tartani.
A Keleti nyitás veszélyes
Orbán mit képzelt?
Azerbajdzsán jó kapcsolat?
A baltás gyilkosok fajtáját fanatikus népével bármit tartani?
Az ukránok az oroszok a csecsenek nem megmutatták mennyire az erőszak hívei?
Putyintól is messzi kell lenni
De mivel ez földrajzilag nem megy.
Hát legyen eszük gazdaságilag kell leszakadni
Nem olyan régi hülyeség a veszély mint a KGST megosztott termelés
Sokkal veszélyesebb a banki háló a kémek ideengedettsége
Az energia függőség még mindig megléte.
De ugyanilyenen baj ha Kínának adjuk el magunkat
Hitellel iskolával vasúttal
 
Utoljára módosítva:
Ha nem akar ütköző zónát akkor mi lesz??
„Mozgósítás kell, különben elvesztjük a háborút. Ukrajna legyőzéséhez 6-800 ezer emberre van szükség” – írta május ötödikén az a Telegram csatorna, amit az orosz Wagner csoport zsoldossereggel szerződésben álló katonák futtatnak.
Mert az oroszok lehet hogy nem adják fel az elfoglalt területeket.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,714
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére