Hírek Zelenszkij: Arra ne számítson senki, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan "ütközőzóna" lesz a Nyugat és Oroszország között

Szinte menthetetlenül törékennyé vált a nemzetközi biztonsági rendszer, ezért Ukrajnának új garanciákra van szüksége a világ vezető hatalmaitól biztonsága megőrzéséhez - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Az ukrán elnök az ország keleti részét sújtó katonai feszültségről szólva elmondta, hogy nagy a háború kockázata, de még nagyobb lenne, ha reagálnának a térségben tevékenykedő erők provokációira. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna "jó kezekben van", és megvédi magát, a lakosság pedig "nem pánikol".

Mint mondta, nem tudja, mi Vlagyimir Putyin orosz elnök célja, éppen ezért szeretne találkozni vele. Az biztos, hogy Ukrajna katonai konfliktus helyett diplomáciai megoldást és biztonsági garanciákat kíván. Erről az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai, valamint az Európai Unió, Németország és Törökország részvételével kell csúcstalálkozót tartani minél hamarabb, bárhol - tette hozzá.

Ez az új megállapodás sürgetően szükséges, mert a globális biztonsági rendszer vészesen törékeny, szabályai nem működnek, és az a veszély fenyeget, hogy a nemzetközi közösség megfeledkezik a 20. században elkövetett hibákról - fejtette ki az ukrán államfő.

Volodimir Zelenszkij egyben támogatást kért országa nyugati partnereitől, kiemelve, hogy a fegyverszállítmányok nem "adományok" Ukrajnának, hanem hozzájárulás az európai és a nemzetközi biztonsághoz.
Azzal kapcsolatban, hogy Németország nem hajlandó fegyverekkel segíteni az ukrán hadsereget, Zelenszkij köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek "szavakkal, gesztusokkal és tettekkel is támogatták Ukrajnát", és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyes országok nem mutatnak egyértelmű elkötelezettséget országa védelme mellett.

Kiemelte, hogy az ukrán NATO-tagság kérdésének kezelését sem tartja megfelelőnek. Mint mondta, az ukránok "őszinte válaszokat" várnak nyugati partnereiktől arra, hogy hazájuk elnyerheti-e a tagságot a szövetségben. "Ha nem mindenki akar ott látni minket, akkor mondják meg" - jelentette ki. Arra viszont ne számítson senki - folytatta -, hogy Ukrajna beletörődik abba, hogy tartósan "ütközőzóna" lesz a Nyugat és Oroszország között.

MTI

1645303195384.png
 
Mindenki mond amit akar, de nmem fog tudni meggyozni arrol, hogy jo uton haladunk.
Ezt a szankciókra érted vagy kies kis hazánkra?
Mert az utóbbi esetben egyet kell értsünk, mig az előző kapcsán megkerdezném:
Miért, mit kellene tenni?
Akkor mikor ilyen postokat olvasok pláne nem!
Kulonosen nem akkor, mikor egy az amerikai elertformat elsimero - tehat nem amerika gyulolo - izraeli szakerto sorait olvasom!

Robert C. Castell​

BRÜSSZELI JÉGVARÁZS

Éppen egy konferencián ülök az európai projekt lüktető szívében, Brüsszelben.
A téma az ukrán háború.
Egy több diplomával és egyébb fogyatékosságokkal élő bölcsész a szankciós politika sikereiről beszél és arról, hogy ezen a téren az EU már le is vitte kajakra Oroszországot.
Ülök nagykabátban egy hatalmas fűtetlen teremben, vacogok a székemben és nem tudom, hogy röhögjek e vagy sírjak.
A stílusbol ítélve egy izraeli Konok Peter.
Szarkasztikus, kritizál, de, hogy miert nem jó es mit kellene szerinte tenni a megoldas érdekében arról nem szól.
És, ha már @Lucan0 felélesztette a témát, igen, hibázott a nyugat, hogy mindezt nem 2008-ban tette meg, amikor a grúzokat lerohanták.
De lehet még korábban, amikor az USA a 90-es években megmentette az oroszokat a segélyszállítmányaival a széteséstől és éhenhalástól.
Erről jut Rejtő eszembe: "minden jótett elnyeri méltó büntetését". Ugyanis az ukránok is küldtek akkoriban 1 millió tonna búzát az oroszoknak ingyen és bérmentve...
 
igen, hibázott a nyugat, hogy mindezt nem 2008-ban tette meg, amikor a grúzokat lerohanták.
???
Alábbit figyelembe véve:akkor most ki a hunyó?

Wikipedia írta:
Az Európai Unió Heidi Tagliavini svájci diplomatanő által vezetett vizsgálóbizottsága 2009. szeptember 30-án kiadott hivatalos jelentése megállapította: a háborút Grúzia kezdte, a grúz állítások az előzetes orosz támadásról hamisak.[22]

Az alábbi is Wiki
Wikipedia írta:
Miheil Szaakasvili grúz elnök előzőleg a következőképpen összegezte a helyzetet: a háború és béke egyaránt izraeli zsidók kezében van.
Szavait a Háárec nevű vezető izraeli baloldali napilap idézte.
Ha akkor hibázott most is hibázhat
Vagy akkor mégse hibázott?
Nagyon úgy vagy vele mint a rossz apa a gyerekével:
Megelőzés még semmit se követett el a gyerek
Reggel felkel: durr egy pofon a gyereknek.
-De ezt miért? Semmit se csináltam
-Nem baj de fogsz!
 
Utoljára módosítva:
A stílusbol ítélve egy izraeli Konok Peter.
Nem
Ő egy volt izraeli páncélostiszt, aki izrael tobb háborujaban is részt vett harcolo alakulat tagjakent!
Te is?
Esetleg Konok Péter?
Ha valaki, akkor egy volt katona ismeri a haboruk embertelenseget!!!!
Hogy oroszpárti lenne?
Meglepo lenne ha igen, mert ma is hord tobb orosz tanklovedékbol származo repeszt magában!
Ekitéli oroszorszag keleti politikáját, hiszen foleg azt ismeri!
Amerikaban tanult, megjarta a pentagont, és nehéz lenne amerika ellenesnek itelni.

De mivel szerinted nem ért egyet az uralkodo sajto és politikai áramlatokkal, hát ellenség, aki a kreml propagandáját hirdeti.
Ez is egy veélemény, de szerintem nem ot minosioti!

Szamomra messze hitelesebb, mint azok a fotelharcosok, akinek a véleménye ma donto sok oroszágban!
 
???
Alábbit figyelembe véve:akkor most ki a hunyó?

Az alábbi is Wiki

Ha akkor hibázott most is hibázhat
Vagy akkor mégse hibázott?
Nagyon úgy vagy vele mint a rossz apa a gyerekével:
Megelőzés még semmit se követett el a gyerek
Reggel felkel: durr egy pofon a gyereknek.
-De ezt miért? Semmit se csináltam
-Nem baj de fogsz!
Ez most komoly?
A 3.5 milliós Grúzia megtámadja a 140 milliós Oroszorszagot?
Szaakasvili vajon ezért senyved (Putyin utasítására) börtönben?
Mellesleg, mintha ezért (is) állna a balhé most Tbilisziben...
 
Utoljára módosítva:
Nem
Ő egy volt izraeli páncélostiszt, aki izrael tobb háborujaban is részt vett harcolo alakulat tagjakent!
Te is?
Esetleg Konok Péter?
Ha valaki, akkor egy volt katona ismeri a haboruk embertelenseget!!!!
Ha ezt belátná, nem a brüsszeli termfűtésen lovagolna.
Hogy oroszpárti lenne?
Meglepo lenne ha igen, mert ma is hord tobb orosz tanklovedékbol származo repeszt magában!
Ekitéli oroszorszag keleti politikáját, hiszen foleg azt ismeri!
Akkor be kell(ene) latnia, hogy a szankciók negatív hatását a szankcionálo félnek is viselnie kell.
Mellesleg azt is be illene latnia, hogy ha egy töketlen bölcsész a dönteshozó, akkor is ő dönt(het).
(Nálunk pl. a kaszinótulaj siman lefejezheti a tábornoki/főtiszti kar felét mégsem ragadt fegyvert egyikük sem.)
Amerikaban tanult, megjarta a pentagont, és nehéz lenne amerika ellenesnek itelni.
Attól még nem biztos, hogy amerikat szereti, bar ez a cikk kapcsan szerintem irreleváns. (Orbán is nyugati pénzen tanult...)
De mivel szerinted nem ért egyet az uralkodo sajto és politikai áramlatokkal, hát ellenség, aki a kreml propagandáját hirdeti.
Ez is egy veélemény, de szerintem nem ot minosioti!
Én azt nem írtam, hogy ellenség, de a hozzáállásával nem értek egyet. Harmadik országbeliként lehet vélemenye, de a vendeglátót (EU) szarkasztikusan kritizálni akkor sem ildomos.
Szamomra messze hitelesebb, mint azok a fotelharcosok, akinek a véleménye ma donto sok oroszágban!
Természetesen ehhez meg neked van jogod.
 
"Heidi Tagliavini svájci diplomata 900 oldalas jelentését mutatta be Oroszország, Grúzia, az ENSZ és az EBESZ EU-nagyköveteinek és képviselőinek.

Több mint egy évvel a grúziai háború után egy nemzetközi vizsgálóbizottság Tbiliszit és Moszkvát is felelőssé tette a háborúért. "Mindkét fél viseli a maga részét a felelősségből" - mondta Heidi Tagliavini, az EU által megbízott vizsgálóbizottság vezetője a "Le Temps" című svájci lapnak. A bizottság szerdán Brüsszelben ismertetett jelentése szerint Grúzia volt az, amely 2008. augusztus 7-ről 8-ra virradó éjszaka indította el a háborút a dél-oszétiai Chinvali elleni tüzérségi támadással. Ez nem volt összeegyeztethető a nemzetközi joggal. A jelentés tehát cáfolja Mihail Szaakasvili grúz elnök állítását, miszerint a támadás az orosz csapatok dél-oszétiai inváziójára reagált, és ezért önvédelemből cselekedett.

A szakértői csoport szerint azonban Oroszország is aktívan részt vett az eszkalációban, és részben felelős a háború kitöréséért. Az a tény, hogy Moszkvának Dél-Oszétiában és Abháziában adtak ki orosz útlevelet, „beavatkozás Grúzia belügyeibe”, és „a grúz szuverenitásának nyílt megkérdőjelezése”. Az orosz csapatok későbbi inváziójával Grúzia szívében, Moszkva megsértette a nemzetközi jogot a szakértők szerint, és Oroszország általában aránytalanul reagált. A bizottság bírálta továbbá Dél-Oszétia és Abházia nemzetközi joggal ellentétesként való elismerését."

TAGESSPIEGEL, Berlin 01.10.2009
 
Utoljára módosítva:
. Ez nem volt összeegyeztethető a nemzetközi joggal. A jelentés tehát cáfolja Mihail Szaakasvili grúz elnök állítását, miszerint a támadás az orosz csapatok dél-oszétiai inváziójára reagált, és ezért önvédelemből cselekedett.
Igen ez a véleményem a háború igazságos vagy kiprovokáltságáról
Hazugságok vagy vizsgálatok bármit utólag állapítanak
Holott a háború okait igen sokan firtatják úgy általánosan bárhol
Most adok neked egy írói megállapítást a Napóleoni korból
Francia és angol csatározásra gondolj és eszmékre

931123-343a931fd80f5e2fc13e63e2b8e671bb.jpg

Forrest jól emlékezett a beszélgetésre, és most Sharpe– ra nézett.

– Sharpe! Miért harcolunk?

– Uram? – Sharpe egy pillanatig arra gondolt, Forrest talán javasolni akarja, hogy ajánlják fel a megadást a Picurina– erőd katonáinak. – Hogy miért harcolunk?

– Igen, Sharpe.
Maga miért harcol? A republikánus eszmék ellen küzd?

– Én, uram? Még csak le sem tudom írni ezt a szót – vigyorgott Forrestre, de aztán látta, hogy az őrnagy komolyan beszél. – Magasságos Isten, uram! Állandóan háborúzunk a franciákkal. Nagyjából húszévente hadat szoktunk üzenni nekik. Ha nem tennénk, akkor megszállnának minket, aztán mindannyiunkat arra kényszerítenének, hogy franciául beszéljünk és csigát együnk – nevetett. – Nem tudom, uram.
Azért harcolunk velük, mert kotnyeles kurafik, és valakinek a körmükre kell koppintania.
931123-343a931fd80f5e2fc13e63e2b8e671bb.jpg

Jó nem? nekem nagyon megtetszett
 
Utoljára módosítva:
Vegigneztem a témát, de furcsa modon senki sem kifogásolta (vagyis rendjénvalonak tartja), ha az oroszok kiharapnak egy-egy darabot a környező orszagokból. Gondolok itt Grúziára (Del-oszetia), Moldavia (Pridnyesztrovia), Ukrajna (Krim).
Bezzeg Kazahsztanhoz (kinai erdekeltseg), Azerbajdzsánhoz (török erdekszfera) nem mernek nyúlni...
 
Pesti külvárosi szokás volt kissrácot előre küldeni szemtelenkedni, hogy meg lehessen védeni.
A sunyi provokátor számomra a megvetendőbb. Az oroszok azok.
 
Utoljára módosítva:
Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner zsoldoscsoport vezetője elismerte, hogy az ukrán erők ádázul harcolnak Bahmutban, mondván, hogy „minden méterért harcolnak”.

A Telegram-oldalán vasárnap közzétett új hangüzenetében Prigozsin a következőt mondta: „A helyzet Bahmutban nagyon nehéz, az ukrán csapatok minden méterért harcolnak. Minél közelebb vagyunk a városközponthoz, annál keményebbek a harcok.”
 
A Wagner csoport zsoldosai Bahmut keleti részét már ellenőrzésük alatt tartják, a jelenleg a várost kettévágó Bahmutka folyónál húzódó frontvonalat azonban egyelőre nem tudják áttörni.
Volodimir Zelenszkij elnök a napokban a CNN-nek úgy nyilatkozott, tartani fogják a várost amíg csak bírják – a szintén súlyos ukrán veszteségek ellenére
Az ukrán erők folytatják a város védelmét, amelyet immár több mint hét hónapja ostromolnak az oroszok.
 
Vegigneztem a témát, de furcsa modon senki sem kifogásolta (vagyis rendjénvalonak tartja), ha az oroszok kiharapnak egy-egy darabot a környező orszagokból. Gondolok itt Grúziára (Del-oszetia), Moldavia (Pridnyesztrovia), Ukrajna (Krim).
Bezzeg Kazahsztanhoz (kinai erdekeltseg), Azerbajdzsánhoz (török erdekszfera) nem mernek nyúlni...
A két ország esetébenb szerintem másrol is szo van!
Létezik olyan tudomány, hogy geopolitika!
Ez a ket orszag olyan helyzetben van, hogy delrol komoly utkozozona tud lenni!
Ezek oroszorszag hataraitol tavolra toljak a haborut.
Ráadásul az azeri terulet egy masik nyilvanvaloan határvideknek szánt ország - gruzia - déli felén terulk el.
Ha igy gondolkodok, egyértelmuve valik a gruz konfliktus is.

Nekunk akar tetszik, akar nem oroszorszag nem akar kozvetlenul határos lenni ellenséges - vagy késobb annak szamito - hatalommal!
Ez alol szerintem mar csak a mandzsuriai teruletek kivetelek, ahol kinaval hataros, de ez vilageges nelkul nem mozdithato hatar!
Nem velketlen az, hogy a madzsuriai teruleteken a szovjetunio megalakulasatol kozel 30 évig marakodtak!
Japan sem véletlenul tartott igenyt erre a teruletre!
A finn haborurol sokat beszelnek, mert az kozel van, de ezeken a tavolkeleti teruleteken hiaba folytak komolyabb haborusagok , nem foglalkozik vele senki mert messze van!
Nem menti oroszorszag agresszor jelleget, de magyarazza az, hogy a hatarai menten nem akar ellenséges orszagot, ahonnan veszely fenyegethetne!
 
Meg van magyarázva, meg kell érteni.
 
Viszont senki n em mondta, hogy fogadd is el!
Ez csak a Te gondolkodasodban létezik, hogy olyan vélemény ami ellenkezik a tieddel egy rád eroszakolni kivant valami!
Én iogy lato, Te maskeppen!
Nem akarok rád erőszakolni semmit. Amit írtál, sajnos az erősebb kutya realitása.
 
Meg csak egyetlen megjegyzes azerbajdzsan kapcsan
Az azeri teruletek egy NATO orszag kozvetlen szomszedsagaban vannak.
Erdogan kabinetje barmikor megbukhat, és ma hiaba van egy ki nem mondott szovetseg Erdogan es Putyin kozt, ez barmikor valtozhat.
Oroszorszag elkotelezte magat a sajat biztonsaga mellett és xarik mindenki masra!

En most a fin NATO csatlakozast tartom nagyon veszelyesnek.
Nem tudom eldonteni, hogy Putyin hibazott-e azzal a provokacioval, ami kimondatta finnorszag és Svédorszag csatlakozasat, vagy mar korabban is voltak tapogatodzasok a nyugat oldalarol.

A finn hatar a jelenlegi ukran hatarnal is joval hosszabb, és a csatlakozas utan egy NATO tagorszag kozvetlenul, és nagy teruleten lesz hataros oroszorszaggal!

Szerintem ez nagyon torekennye teszi azt amit miv vilagbekenek hivunk!
Finnorszag anno valalta a semlegességet, ezzel mintegy záloga volt a két vilagrend kozti egymasmellettisegnek.
Ha most ez felborul, az belathatatlan lesz!

Szamomra itt jon elo az, hogy oroszorszag agresszor volta mellett amerikas sem hofehér husveti bárányka, és a jelenlegi politikaja nagyon nagy veszelyt jelent az egesz bolygo letere!

Mi kicsik csak remenykedhetunk, hogy oroszorszag es amerika fenn tudja tartani a fegyverkezesi egyensulyt, mert ugy latom hogy e ketto kozul barmelyik komolyabb elonyhoz jut a masikkal szemben, akkor az azonnal lepni fog!

Sajna nem veletlen volt a '90-es évek elotti doktrina neve !
MAD - őrulet!
Mutual Assured Destruction
A kolcsonos elrettentes doktrinaja :(
 
A finn hatar a jelenlegi ukran hatarnal is joval hosszabb, és a csatlakozas utan egy NATO tagorszag kozvetlenul, és nagy teruleten lesz hataros oroszorszaggal!
Kiragadás részemről hogy becsatoljam a NATO egyéb ténykedését 1999 évben
Koszovó és Pristinai bombázása miatt mikor szegényített uránt használt a NATO.
Hogy miért? csatolom be?
Mert az agressziót sokféle képen lehet értelmezni
És akkor Szerbia volt az agresszor.Mert etnikai tisztogatást hajtottak végre az albán lakosság ellen.
De csak Ő?
És hogy mennyire védelmi szervezet a NATO
Vagy meddig terjedhet a védelem megnevezés?
Az is nézőpont függvénye lenne?
ENSZ felhatalmazása se volt.
A NATO bombázását világszerte ellentüntetések követték, míg sokan a nemzetközi jogok és a Genfi Egyezmények megsértésével vádolták a szervezetet.
Koszovó azóta is vitatott státuszú
Nem tudom kié a V4NA
remélem nem orbán
 
Utoljára módosítva:
A The Washington Postnak nyilatkozó ukrán tisztviselők egy része pesszimista volt azzal kapcsolatban, hogy a nyugati segítség időben a csatatérre ér-e. Az egyik magas rangú tisztviselő emellett azt mondta, hogy a nyugati harckocsiadományok inkább csak szimbolikusnak tekinthetők a mennyiségük miatt.
Sem elég emberünk, sem elég fegyverünk nincs. És tudják, hogy van ez a veszteségi arányokkal: aki támad, az kétszer-háromszor annyi embert veszít. Mi ennyi embert nem tudunk elveszíteni
a korábban említett zászlóaljparancsnok azt mondta, hogy

KATONÁI KÖZÖTT VANNAK OLYANOK, AKIK ÉLETÜKBEN NEM DOBTAK EL EGY KÉZIGRÁNÁTOT, NEM TUDJÁK MAGABIZTOSAN KEZELNI A LŐFEGYVERÜKET, ÉS AZONNAL ELMENEKÜLNEK, HA TŰZ ALÁ KERÜLNEK.
„Kaptam 100 új katonát, de nem volt időm felkészíteni őket. Azt mondták, vigyem őket a csatába. De egyszerűen mindent eldobnak és elszaladnak, ha lőnek rájuk”
 
A támadások száma Bahmutban és környékén az elmúlt napokban jelentősen csökkent – közölte a Washingtoni Hadtudományi Intézet (ISW) a március 15-én kiadott értékelésében.

Az orosz Wagner-zsoldoscsoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin nemrégiben hangsúlyozta, hogy a lőszerhiány miatt a Wagner nehéz helyzetbe került.

Az ISW szerint a Bahmutért folytatott harcokban elszenvedett ember-, tüzérségi és felszerelésveszteségek valószínűleg korlátozni fogják a Wagner képességét abban, hogy befejezze Bahmut bekerítését.
A Sky News egyik riportere elutazott Bahmutba, ahol Artemmel, egy fiatal parancsnokkal egy titkos bázison találkoztak, ahol ő és csapata valós idejű képet festett a Bahmutért folyó csatáról.

Az orosz taktika jelenleg az, hogy mindent és mindenhol megtámadnak
– mondta a katona, hozzátéve, hogy a harcok hevesek, és minden alkalommal, amikor az ukránok megölnek vagy kiiktatnak egy orosz egységet, másnap újabb hullámot küldenek, és az egész folyamat kezdődik elölről.

„Így próbálnak nyomulni, korlátlan embertömeggel rendelkeznek, csak nyomulnak, nyomulnak, nyomulnak, nyomulnak, nem számít, hogy mi lesz az ára. Nem törődnek az embereikkel, egyszerűen nem érdekli őket” – mondta a katona.
Ukrajna eltökélten védi Bahmut városát a riporter szerint, és a katonáik azt mondják, hogy fárasztják az orosz erőket. Minden egyes nap elteltével a megszálló hadsereg jóval több embert és felszerelést veszít, mint ők, bár a veszteségek mindkét oldalon szörnyűek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,948
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére