Zeusz gyűrűje<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o
></o>
<o> </o>
Mari nagyon rosszul érezte magát. Nyakán, a füle mögött egyre jobban fájt valami, amit sem látni sem kitapintani nem lehetett. Hiába tétovázott tudta nincs más lehetőség orvoshoz kell fordulnia. A félelem visszatartotta sokáig de a probléma nem enyhült, sőt már kitapintható dudort fedezett fel ami nagyon megrémisztette. Most végleg döntött, és leküzdve a félelmét elment az erre szakosodott rendelőbe. A szakrendelő miliője mindig ridegen, riasztóan hatott rá. Mégis érdeklődve figyelte, ahogy a betegek áhítatosan, türelemmel várnak órákat. Szemükből látszott, hogy lelküket, akárcsak a sajátját, rágta az ismeretlen belső félelem. Egyforma fakó arccal ült egymás mellett a vidám, a mogorva, az élénk, a bágyadt. Összekötötte őket a kór, amiért valamennyien az orvosra vártak Marit a nővér szólította és ő riadtan tápászkodott fel a helyéről. A rendelőben egy középkorú doktornő, ült rá sem hederítve a betegre.<o></o>
-Mi a panasz? kérdezte érdektelen hangon. <o></o>
Szenvtelen arcán még látszott a távolodó fiatalság lágyabb vonala, amelyet egyre inkább elfedett az idő és a közömbösség.<o></o>
-Mi a panasz? kérdezte újra és hangjában méltatlanság érződődött, hogy meg kell ismételnie a kérdést. <o></o>
Mari megmutatta a fájdalmas dudort. A doktornő rápillantott és ridegen annyit mondott. <o></o>
-Ezt meg kell operálni. <o></o>
-Nem lehet valamivel kikezelni? kérdezte Mari. <o></o>
-Nem,- felelte a doktornő mérgesen. <o></o>
Mindig bosszantotta, ha valamelyik beteg okoskodik. <o></o>
-Vagy megoperálom, vagy írja a papírra, hogy maga nem akarja, és akkor a kezelésnek vége. Hangja parancsolóan szólt. <o></o>
Marinak döntenie kellett. A műtétet választotta és remegő kézzel írta alá a papírt.<o></o>
-Ez esetben,- folytatta a doktornő-, folyó hó 10-re előjegyzem a kórházba műtétre. Én operálom –mondta-, és már szólította is a következő beteget. <o></o>
Mari egy kissé megnyugodott, legalább nem kell egy másik orvoshoz menni. Tizedike a következő hét keddjére esett. Volt ideje. Nem olyan régen végkielégítéssel elbocsátották munkahelyéről. Egy kis nyomdában dolgozott szerkesztőként. Végzettsége szerint bonyolultabb feladatokat is elláthatott volna, de azokat a munkaköröket mással töltötték be. Magáért harcolni sohasem tudott. Úgy volt, hogy ő lesz az üzemben a művezető, de végül egy külsőssel töltötték be a pozíciót. Piroskának, az új művezetőnek nem volt ugyan nyomdai végzettsége de a férje és az igazgatóhelyettes Katinak a férje ugyanabban az amatőr kosárlabda csapatban játszott. Piroska úgy jutott a művezetői álláshoz, hogy a férje egy sikeres meccs után a sörözőben, szólt Károlynak, tudna-e a nejének valami kényelmesebb irodai állást a cégénél. Károly nem tudott de megígérte, hogy szól a feleségének, aki a Stempli nyomda igazgatóhelyettese. Kati segített és örült, hogy Piroska a nyomdába kerül. A férjek révén néha összejártak. Kati néha irigykedett Piroskára, amikor remek ízekkel kápráztatta el a vendégeket. Főzni sohasem tudott, de vigaszt nyújtott számára, hogy ő a csinosabb, habár néhány évvel több volt a háta mögött. Azt le is tagadta. <o></o>
A nyomdában éppen megüresedett a művezetői állás. Andrásfai úr, aki már negyven éve töltötte be ezt a pozíciót, most ment nyugdíjba. Mari vele értette meg magát a legjobban. Az öreg mérnök becsülte Mari szakértelmét. Biztos volt benne, hogy ő veszi át tőle a szakmai tudást igénylő beosztását. Rajta kívül ő volt az egyetlen mérnök ebben az üzemegységben. A hír, hogy nem Marit választották erre a beosztásra, még azokat is meglepte, akik nem szerették, mert szakmai tudását mindenki elismerte. Mindenki csodálkozott, hogy nem vele, hanem egy új emberrel töltik be az üresedő posztot.<o></o>
Katit nem érdekelte, hogy Piroska egy cseppet sem ért a rábízott feladathoz. Majd beletanul, mondta a személyzetisnek, aki felvetette a problémát. <o></o>
Piroska, amikor elfoglalta az állást, Katival egy kávé mellett jól elbeszélgetett. Jól kibeszélték a közös ismerősöket, és nagyokat kacagtak a sok butaságon, amiket azok elkövettek. Piroska tudta, hogy megfogta az Isten lábát. <o></o>
Mari keserűen vette tudomásul, hogy nem őt választották, Piroska pedig lassan megismerkedett a helyzettel. A hozzá dörgölődző emberektől információkat gyűjtött. Rövidesen ismerte az egész nyomdát. Mari eleinte közömbös volt számára, de amikor megtudta, hogy mérnöki diplomájával ő lett volna a művezető, mindent elkövetett, hogy megszabaduljon tőle. A tulajdonosok marakodása, a rossz szakmai vezetés, a nyomdai piac beszűkülése segített ebben Piroskának. A sors iróniája volt, hogy fél év után Katit, Piroska protektorát is elbocsátották. Röviddel azután Piroskát is. Ráadásul egy rossz szakmai döntése miatt, a cég beperelte és fizetnie kellett. <o></o>
Mari számára a kórházban minden rendben ment. A műtét sikerült, a beteg gyógyultan távozott. Mari örült, hogy túl volt a műtéten, mégis aggasztotta, a fájdalom, ami nem múlt el az operáció után sem. Nem enyhült a kín, sőt néha úgy érezte, erősebb a fájdalom, mint a műtét előtt. Elviselhetetlenül hasított a torkából a fülébe. Háziorvosa tanácsára a Fül – orr - gége osztályra kért beutalót. A fülészeten szerencsére nem volt más beteg rajta kívül, rövidesen szólították. A rendelőben elmondta a panaszát. Az orvos kedvesen hellyel kínálta és megvizsgálta. Mari elmondta, hogy megoperálták, a füle mögötti fájdalmas duzzanattal, de a fájdalom nem múlik el az óta sem. <o></o>
-Kivel egyeztetett a sebész orvos, mielőtt megoperálta önt? Kérdezte érdeklődve a doktor. <o></o>
-Csak ő vizsgált és ajánlotta a műtétet, válaszolt Mari. <o></o>
-Hölgyem! Mondta felemelt hangon az orvos. Tudja azt, hogy milyen veszélyes dolgot műveltek önnel? Az sem zárható ki, hogy egy rosszindulatú daganattal állunk szemben. -Nagyon csodálkozom, hogy a kolléga nem egyeztetett szakorvossal!<o></o>
Felemelt hangjából Mari aggodalmat érzett. Az orvos azonnal telefonált a sebészetre és dühös hangjából Mari érezte, nagy baj van. Végül azt kérdezte a doktor a telefonba. <o></o>
-Mi van a szövettannal? <o></o>
Mari nem hallotta a másik oldalt, de tudta, hogy a szövettan eredményére még néhány napot várni kell . Előre sejtette milyen napjai lesznek, amíg a teljes eredmény megérkezik. Az orvos letette a telefont és kedvesen a riadt nőhöz fordult. <o></o>
-Hölgyem! Szólt sokkal szelídebben. Egyelőre nem tehetek mást, felírok Önnek erősebb fájdalomcsillapítót. Amint meglesz a szövettan, azonnal keressen fel. Akkor megbeszéljük a további teendőket. <o></o>
Marit nem nyugtatta meg az orvos kedvessége sem, fáradtan összetörve hagyta el a rendelőt.<o></o>
*<o></o>
Most is, mint máskor, minden olyan igazinak tűnt.<o></o>
A nap.<o></o>
Az Olimposz hegy. <o></o>
A tömeg. A turisták hada.<o></o>
A zaj. Minden olyan ismerős. <o></o>
Már egészen elfáradt, amikor az Olimposz hegyen lévő romokhoz értek. A kétezerötszáz éves épületmaradványok fehéren szikráztak a vakító napfényben. Valódi nyári nap perzselte a tájat. Ilyenkor a kék ég és a szikrázó fény ölelte Olimposz, oly harmóniában vannak, hogy a szemet be kell csukni, mert a rengeteg csodás élmény kimerülésig halmozza el látnivalóival. Itt minden azt suttogja, ez az istenek birodalma, Zeusz a király!<o></o>
Az embert átitatja az áhítat és boldog lesz, hogy ilyen közel kerülhetett a mítoszhoz. Még az sem von le az értékéből, hogy mindenütt feliratok figyelmeztetik a látogatót, ne vigyenek magukkal köveket emlékbe. Büntetést von maga után a felelőtlen gyűjtögetés. Mari sógora, mindig is elítélte a céltalan gyűjtögetést. Itt, Görögországban elbűvölte a közelség a régi korral. A fényes múlt emlékhelyein a rengeteg látnivalótól egyik ámulatból a másikba esett. Mégsem jutott eszébe, hogy akár egy kavicsot is eltegyen emlékbe. Az izzadtságcsepp, ami végigfutott az arcán, arra kényszeríttette, hogy egy árnyas helyet nézzen ki magának. Egy közeli fánál megtalálta az alkalmas területet. Leheveredett, azután nézte az Olimposz hegy és a nap játékos szerelmeskedését. Amint nézelődött egy vers idézet járt a fejében. <o></o>
Napfényben fürdött<o></o>
a hajnali Athén<o></o>
Parnasszusán<o></o>
az Akropolisz,<o></o>
s a nyár búcsúzott<o></o>
a pineák koronás,<o></o>
örökzöld lombjain<o></o>
</TD><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 5.4pt; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 5.4pt; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: #ece9d8; WIDTH: 138.45pt; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" vAlign=top width=185>Szárnyatlan Niké<o></o>
és Higieia temploma<o></o>
Dacolnak idővel<o></o>
a Parnasszuson,<o></o>
Hol türelmes arcával<o></o>
figyeli őket<o></o>
a hófehér márvány<o></o>
Erekteion.<o></o>
</TD></TR><TR style="mso-yfti-irow: 1; mso-yfti-lastrow: yes"><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 5.4pt; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 5.4pt; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: #ece9d8; WIDTH: 138.45pt; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" vAlign=top width=185>Árnyjátékot játszott <o></o>
a beszökő ősz<o></o>
az ezeréves <o></o>
szent hely romjain,<o></o>
hozzá dalt dúdolt<o></o>
istenei rejtett, <o></o>
felzúgó hangjain.<o></o>
</TD><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 5.4pt; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 5.4pt; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: #ece9d8; WIDTH: 138.45pt; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" vAlign=top width=185>Ezerévek húrján <o></o>
játszik a szellő,<o></o>
Dalnokok dicsérik <o></o>
Dionüszoszt.<o></o>
Lágyívű dallam, <o></o>
mely felhangzik halkan<o></o>
Visszhangozza <o></o>
Epidaurosz.<o></o>
</TD></TR></TBODY></TABLE><o> </o>
Egy hangya mászott az inge alá. Gyorsan felpattant és iparkodott lesöpörni magáról a hangya áradatot, amely a fa törzséről mászott a ruhájára. Miközben a hangyákat seperte, egy földre esett szakadt papírt vett észre, amely egy felhívás volt a látogatókhoz. Elolvasta a szöveget. <o></o>
></o>
Mari sógorának is az ezt sugallta minden Olimposzon. A hegy, a fák, a levegő, a romok. A nap sugarai érdekes szögben simogatták a hegyet.<o></o>
Amikor az ingről lerázta a hangyákat egy apró, mégis fényes csillogás keltette fel a figyelmét. A csillogás egyre erősödött, majd elhalványult, végül, ahogy előtűnt, ugyanúgy elfogyott. Elindult a csillogás irányába megnézni mi az, ami a nap ragyogását felbontva színeire, kaleidoszkópként játszik a fénnyel, majd megtörve a csillogást a sötétbe merül. A csillogás a kispad lábához csalta, ahol egy kis üvegdarabnak látszó tárgy játszotta a prizmát, hogy felkeltse magára a figyelmet. A lábával megtúrta a földet, ami könnyen elengedte a fény forrását. Nem üveg volt, hanem egy kő. <o></o>
Egy fényes kő. <o></o>
Egy gyűrű köve! <o></o>
Hirtelen boldogság járta át az egész testét.. <o></o>
Talán Arkhimédész érezhetett hasonlót, amikor híres törvényét felfedezte.<o></o>
Heuréka! Megtaláltam!<o></o>
*<o></o>
A gyűrű meglelését követő öröm, lágy szellőként suhant át az Olimposz hegyen. A jutalma sem maradt el, bebocsátást nyert az istenek kertjébe… Ő volt az egyetlen, a szerencsés, a kiválasztott, aki a valóságban beléphetett a csodák birodalmába.<o></o>
Káprázatos volt a hely. Az életteli különleges, mozgalmas kert, buja növényekkel, különleges virágokkal, indákkal, hintákkal és muzsikával, amely átjárta ezt a csoda-világot. Mindenfelé sétálgató istenek és félistenek. Felhőtrónján Zeusz az istenek istene, immár ujján a megtalált gyűrűvel. Valamennyien örömmel fogadták a kiválasztottat. A kert közepén nagy kút állt. Egy hang szólt hozzá:<o></o>
-Itt e kút. Igyál belőle és teljesül, amit kívánsz! Nem sietett azonnal kúthoz, testét átjárta valami megmagyarázhatatlan nyugalom. <o></o>
-Ez talán az igazi boldogság? kérdezte önmagát. Ilyenről az ember csak álmodik! Egész lényén átsugárzott a kiválasztottak öröme. Annyira a kert hatása alá került, észre sem vette az idő múlását. Egy hang figyelmeztette, amely eredetét nem tudta meghatározni. Mintha mindenhonnan hallotta volna, mégsem volt valódi gazdája. Elindult a kapu felé. Nem fájt itt hagyni e csodás helyet. Inkább úgy érezte, kapott valamit, amitől az egész olimposzi kirándulás tartalmasabb lett. Eszébe jutottak kolléganője szavai. <o></o>
Judit talán nem is gondolta, milyen igazság rejlett a szavaiban. Ahogy erre gondolt lassan elindult arra, amerre a kert kijáratát sejtette. Mielőtt elhagyta volna a kertet, az előbbi hang ismét megszólalt<o></o>
-Várj! Még nem ittál a vízből!<o></o>
Visszafordult és a kúthoz lépett. A kút mellett talált kis ivóedénnyel merített egy keveset a kút vízéből. Eddig nem is érezte, hogy szomjas, mégis jól esett a hűs ital. <o></o>
-Most kívánj valamit!,- szólt kedvesen a hang, amelynek a forrását most sem tudta meghatározni. <o></o>
-Talán maga Zeusz szólította meg. Testet nem öltve a kert szavaként hallatta hangját. <o></o>
Talán Ő maga volt a kert! <o></o>
Sok gondja volt, mégsem jutott hirtelen eszébe más, mint Mari, a sógornője, akinél nem tudni milyen eredményt hoz a szövettan. Egyre inkább érezte, hogy sietni kell. Az agya lázasan forgott. Már csak a sógornőjére gondolt.<o></o>
„Azt … k í v á n o m,…. a z t a k a r o m…. … a z t s z e r.. etném……. .,h o g y……… M a r i …..a……s ó g o r n ő m………. e g é s z s é g e s….le g y e n ! <o></o>
Ekkor minden megszűnt, eltűnt. Felesége hangját hallotta. <o></o>
-Ébresztő, itt a kávé! Kissé megrázta a fejét. Hirtelen nem értette a helyzetet. <o></o>
Hát nem ez volt a valóság? A friss kávé teljesen felébresztette. Próbálta megmagyarázni magának ezt a valóságosnak látott álmot. Minden pillanatára tisztán emlékezett. <o></o>
Végül így magyarázta önmagának a történteket.<o></o>
Minden, bármi is az, csak egy álom. Megtörténhetnek furcsa, elgondolkodtató dolgok, megfejtődnek titkok, kinyílnak rejtett ajtók, nincs akadály, nincs gyötrelem, nincs sötétség, csak nyugalom. Mindez ott, ahol a képzelet határa végtelen. Az egész olyan meseszerű, mint egy giccses falvédő a falon. Átélem, hiába nem akarom, mert szelíden, ám mégis rabja az akaratom. Néha már úgy érzem én is akarom, hogy sodorjon, hordjon magával zuhatagon, tajtékzó patakon, az égig, és vissza, madárként, hősként szórjak csillagot, <o></o>
szabad legyek. <o></o>
Ironikusan morfondírozott tovább magában.<o></o>
-Milyen fennkölt is lesz az ember, pedig csak egy álom a gondolat tárgya, aminek vége, ha csörög a vekker! <o></o>
Nem volt ábrándozó típus. Gyerekei vannak, a hétköznapok embere. Ha mégis érdekes álma volt, elgondolkodott egy kissé, majd felrakta agya könyvespolcának a leghátsó sarkába. Néha elcsodálkozott, milyen épen maradtak meg az idő távlatában. <o></o>
Élő mesék ezek. <o></o>
Mint egy utazás. <o></o>
Vajon, miért tartja meg őket az emlékezet? <o></o>
Miért emlékszik mindenre kristálytisztán? <o></o>
Meg sem történt mese. <o></o>
Mese a meg sem történtről. <o></o>
Álomvalóság. <o></o>
Valóságos álom. <o></o>
Megsemtörténtálomvalóságmese. <o></o>
Eljátszott a gondolattal, és szájában a kútvíz ízével elmosolyodott.<o></o>
Néhány nap múlva megérkezett Mari szövettani eredménye. Minden negatív! Már a fájdalmai is megszűntek… <o></o>
<o> </o>
<o> </o>
<o> </o>
fficeffice" /><o></o>megsemtörténtálomvalóságmese
Minden mese igaz,<o></o>
></o>ha úgy hiszed<o></o>
></o>> </o>Mari nagyon rosszul érezte magát. Nyakán, a füle mögött egyre jobban fájt valami, amit sem látni sem kitapintani nem lehetett. Hiába tétovázott tudta nincs más lehetőség orvoshoz kell fordulnia. A félelem visszatartotta sokáig de a probléma nem enyhült, sőt már kitapintható dudort fedezett fel ami nagyon megrémisztette. Most végleg döntött, és leküzdve a félelmét elment az erre szakosodott rendelőbe. A szakrendelő miliője mindig ridegen, riasztóan hatott rá. Mégis érdeklődve figyelte, ahogy a betegek áhítatosan, türelemmel várnak órákat. Szemükből látszott, hogy lelküket, akárcsak a sajátját, rágta az ismeretlen belső félelem. Egyforma fakó arccal ült egymás mellett a vidám, a mogorva, az élénk, a bágyadt. Összekötötte őket a kór, amiért valamennyien az orvosra vártak Marit a nővér szólította és ő riadtan tápászkodott fel a helyéről. A rendelőben egy középkorú doktornő, ült rá sem hederítve a betegre.<o
></o>-Mi a panasz? kérdezte érdektelen hangon. <o
></o>Szenvtelen arcán még látszott a távolodó fiatalság lágyabb vonala, amelyet egyre inkább elfedett az idő és a közömbösség.<o
></o>-Mi a panasz? kérdezte újra és hangjában méltatlanság érződődött, hogy meg kell ismételnie a kérdést. <o
></o>Mari megmutatta a fájdalmas dudort. A doktornő rápillantott és ridegen annyit mondott. <o
></o>-Ezt meg kell operálni. <o
></o>-Nem lehet valamivel kikezelni? kérdezte Mari. <o
></o>-Nem,- felelte a doktornő mérgesen. <o
></o>Mindig bosszantotta, ha valamelyik beteg okoskodik. <o
></o>-Vagy megoperálom, vagy írja a papírra, hogy maga nem akarja, és akkor a kezelésnek vége. Hangja parancsolóan szólt. <o
></o>Marinak döntenie kellett. A műtétet választotta és remegő kézzel írta alá a papírt.<o
></o>-Ez esetben,- folytatta a doktornő-, folyó hó 10-re előjegyzem a kórházba műtétre. Én operálom –mondta-, és már szólította is a következő beteget. <o
></o>Mari egy kissé megnyugodott, legalább nem kell egy másik orvoshoz menni. Tizedike a következő hét keddjére esett. Volt ideje. Nem olyan régen végkielégítéssel elbocsátották munkahelyéről. Egy kis nyomdában dolgozott szerkesztőként. Végzettsége szerint bonyolultabb feladatokat is elláthatott volna, de azokat a munkaköröket mással töltötték be. Magáért harcolni sohasem tudott. Úgy volt, hogy ő lesz az üzemben a művezető, de végül egy külsőssel töltötték be a pozíciót. Piroskának, az új művezetőnek nem volt ugyan nyomdai végzettsége de a férje és az igazgatóhelyettes Katinak a férje ugyanabban az amatőr kosárlabda csapatban játszott. Piroska úgy jutott a művezetői álláshoz, hogy a férje egy sikeres meccs után a sörözőben, szólt Károlynak, tudna-e a nejének valami kényelmesebb irodai állást a cégénél. Károly nem tudott de megígérte, hogy szól a feleségének, aki a Stempli nyomda igazgatóhelyettese. Kati segített és örült, hogy Piroska a nyomdába kerül. A férjek révén néha összejártak. Kati néha irigykedett Piroskára, amikor remek ízekkel kápráztatta el a vendégeket. Főzni sohasem tudott, de vigaszt nyújtott számára, hogy ő a csinosabb, habár néhány évvel több volt a háta mögött. Azt le is tagadta. <o
></o>A nyomdában éppen megüresedett a művezetői állás. Andrásfai úr, aki már negyven éve töltötte be ezt a pozíciót, most ment nyugdíjba. Mari vele értette meg magát a legjobban. Az öreg mérnök becsülte Mari szakértelmét. Biztos volt benne, hogy ő veszi át tőle a szakmai tudást igénylő beosztását. Rajta kívül ő volt az egyetlen mérnök ebben az üzemegységben. A hír, hogy nem Marit választották erre a beosztásra, még azokat is meglepte, akik nem szerették, mert szakmai tudását mindenki elismerte. Mindenki csodálkozott, hogy nem vele, hanem egy új emberrel töltik be az üresedő posztot.<o
></o>Katit nem érdekelte, hogy Piroska egy cseppet sem ért a rábízott feladathoz. Majd beletanul, mondta a személyzetisnek, aki felvetette a problémát. <o
></o>Piroska, amikor elfoglalta az állást, Katival egy kávé mellett jól elbeszélgetett. Jól kibeszélték a közös ismerősöket, és nagyokat kacagtak a sok butaságon, amiket azok elkövettek. Piroska tudta, hogy megfogta az Isten lábát. <o
></o>Mari keserűen vette tudomásul, hogy nem őt választották, Piroska pedig lassan megismerkedett a helyzettel. A hozzá dörgölődző emberektől információkat gyűjtött. Rövidesen ismerte az egész nyomdát. Mari eleinte közömbös volt számára, de amikor megtudta, hogy mérnöki diplomájával ő lett volna a művezető, mindent elkövetett, hogy megszabaduljon tőle. A tulajdonosok marakodása, a rossz szakmai vezetés, a nyomdai piac beszűkülése segített ebben Piroskának. A sors iróniája volt, hogy fél év után Katit, Piroska protektorát is elbocsátották. Röviddel azután Piroskát is. Ráadásul egy rossz szakmai döntése miatt, a cég beperelte és fizetnie kellett. <o
></o>Mari számára a kórházban minden rendben ment. A műtét sikerült, a beteg gyógyultan távozott. Mari örült, hogy túl volt a műtéten, mégis aggasztotta, a fájdalom, ami nem múlt el az operáció után sem. Nem enyhült a kín, sőt néha úgy érezte, erősebb a fájdalom, mint a műtét előtt. Elviselhetetlenül hasított a torkából a fülébe. Háziorvosa tanácsára a Fül – orr - gége osztályra kért beutalót. A fülészeten szerencsére nem volt más beteg rajta kívül, rövidesen szólították. A rendelőben elmondta a panaszát. Az orvos kedvesen hellyel kínálta és megvizsgálta. Mari elmondta, hogy megoperálták, a füle mögötti fájdalmas duzzanattal, de a fájdalom nem múlik el az óta sem. <o
></o>-Kivel egyeztetett a sebész orvos, mielőtt megoperálta önt? Kérdezte érdeklődve a doktor. <o
></o>-Csak ő vizsgált és ajánlotta a műtétet, válaszolt Mari. <o
></o>-Hölgyem! Mondta felemelt hangon az orvos. Tudja azt, hogy milyen veszélyes dolgot műveltek önnel? Az sem zárható ki, hogy egy rosszindulatú daganattal állunk szemben. -Nagyon csodálkozom, hogy a kolléga nem egyeztetett szakorvossal!<o
></o>Felemelt hangjából Mari aggodalmat érzett. Az orvos azonnal telefonált a sebészetre és dühös hangjából Mari érezte, nagy baj van. Végül azt kérdezte a doktor a telefonba. <o
></o>-Mi van a szövettannal? <o
></o>Mari nem hallotta a másik oldalt, de tudta, hogy a szövettan eredményére még néhány napot várni kell . Előre sejtette milyen napjai lesznek, amíg a teljes eredmény megérkezik. Az orvos letette a telefont és kedvesen a riadt nőhöz fordult. <o
></o>-Hölgyem! Szólt sokkal szelídebben. Egyelőre nem tehetek mást, felírok Önnek erősebb fájdalomcsillapítót. Amint meglesz a szövettan, azonnal keressen fel. Akkor megbeszéljük a további teendőket. <o
></o>Marit nem nyugtatta meg az orvos kedvessége sem, fáradtan összetörve hagyta el a rendelőt.<o
></o>*<o></o>
></o>Késő este volt már, de még égett a villany Mari hugáéknál. Sógora a fáradtságtól az álom határán azt sem tudta, hogy álmodik-e vagy még ébren van? Olyan lét és nem lét közötti lebegést érzett, ami nem volt kellemetlen de nem tudta megkülönböztetni álom vagy valóság repíti magával. Hiszen semmi semmi sem más, és minden történhet úgy is, ahogy a tökéletes illúzió elvarázsolja az embert. <o></o>
></o>></o>Most is, mint máskor, minden olyan igazinak tűnt.<o
></o>A nap.<o
></o>Az Olimposz hegy. <o
></o>A tömeg. A turisták hada.<o
></o>A zaj. Minden olyan ismerős. <o
></o>Már egészen elfáradt, amikor az Olimposz hegyen lévő romokhoz értek. A kétezerötszáz éves épületmaradványok fehéren szikráztak a vakító napfényben. Valódi nyári nap perzselte a tájat. Ilyenkor a kék ég és a szikrázó fény ölelte Olimposz, oly harmóniában vannak, hogy a szemet be kell csukni, mert a rengeteg csodás élmény kimerülésig halmozza el látnivalóival. Itt minden azt suttogja, ez az istenek birodalma, Zeusz a király!<o
></o>Az embert átitatja az áhítat és boldog lesz, hogy ilyen közel kerülhetett a mítoszhoz. Még az sem von le az értékéből, hogy mindenütt feliratok figyelmeztetik a látogatót, ne vigyenek magukkal köveket emlékbe. Büntetést von maga után a felelőtlen gyűjtögetés. Mari sógora, mindig is elítélte a céltalan gyűjtögetést. Itt, Görögországban elbűvölte a közelség a régi korral. A fényes múlt emlékhelyein a rengeteg látnivalótól egyik ámulatból a másikba esett. Mégsem jutott eszébe, hogy akár egy kavicsot is eltegyen emlékbe. Az izzadtságcsepp, ami végigfutott az arcán, arra kényszeríttette, hogy egy árnyas helyet nézzen ki magának. Egy közeli fánál megtalálta az alkalmas területet. Leheveredett, azután nézte az Olimposz hegy és a nap játékos szerelmeskedését. Amint nézelődött egy vers idézet járt a fejében. <o
></o>*<o></o>
<TABLE class=MsoNormalTable style="BORDER-COLLAPSE: collapse; mso-yfti-tbllook: 480; mso-padding-alt: 0cm 5.4pt 0cm 5.4pt" cellSpacing=0 cellPadding=0 border=0><TBODY><TR style="mso-yfti-irow: 0; mso-yfti-firstrow: yes"><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 5.4pt; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 5.4pt; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: #ece9d8; WIDTH: 138.45pt; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" vAlign=top width=185>></o><o> </o>
> </o>></o>a hajnali Athén<o
></o>Parnasszusán<o
></o>az Akropolisz,<o
></o>s a nyár búcsúzott<o
></o>a pineák koronás,<o
></o>örökzöld lombjain<o
></o></TD><TD style="BORDER-RIGHT: #ece9d8; PADDING-RIGHT: 5.4pt; BORDER-TOP: #ece9d8; PADDING-LEFT: 5.4pt; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: #ece9d8; WIDTH: 138.45pt; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: #ece9d8; BACKGROUND-COLOR: transparent" vAlign=top width=185>
<o> </o>
> </o>></o>és Higieia temploma<o
></o>Dacolnak idővel<o
></o>a Parnasszuson,<o
></o>Hol türelmes arcával<o
></o>figyeli őket<o
></o>a hófehér márvány<o
></o>Erekteion.<o
></o><o> </o>
> </o>></o>a beszökő ősz<o
></o>az ezeréves <o
></o>szent hely romjain,<o
></o>hozzá dalt dúdolt<o
></o>istenei rejtett, <o
></o>felzúgó hangjain.<o
></o><o> </o>
> </o>></o>játszik a szellő,<o
></o>Dalnokok dicsérik <o
></o>Dionüszoszt.<o
></o>Lágyívű dallam, <o
></o>mely felhangzik halkan<o
></o>Visszhangozza <o
></o>Epidaurosz.<o
></o><o> </o>
> </o>> </o>Egy hangya mászott az inge alá. Gyorsan felpattant és iparkodott lesöpörni magáról a hangya áradatot, amely a fa törzséről mászott a ruhájára. Miközben a hangyákat seperte, egy földre esett szakadt papírt vett észre, amely egy felhívás volt a látogatókhoz. Elolvasta a szöveget. <o
></o><TABLE class=MsoNormalTable style="MARGIN: auto auto auto 32.4pt; BORDER-COLLAPSE: collapse; mso-yfti-tbllook: 480; mso-padding-alt: 0cm 5.4pt 0cm 5.4pt" cellSpacing=0 cellPadding=0 border=0><TBODY><TR style="mso-yfti-irow: 0; mso-yfti-firstrow: yes; mso-yfti-lastrow: yes"><TD style="BORDER-RIGHT: windowtext 1pt solid; PADDING-RIGHT: 5.4pt; BORDER-TOP: windowtext 1pt solid; PADDING-LEFT: 5.4pt; PADDING-BOTTOM: 0cm; BORDER-LEFT: windowtext 1pt solid; WIDTH: 279pt; PADDING-TOP: 0cm; BORDER-BOTTOM: windowtext 1pt solid; BACKGROUND-COLOR: transparent; mso-border-alt: solid windowtext .5pt" vAlign=top width=372></TD></TR></TBODY></TABLE>
Nagy volt a tömeg az Olimposzon. Sokan járkáltak, bandukoltak, vagy csak lepihentek valahol. Elmosolyodott. Már biztos megtalálták, hiszen a papír esőáztatott, régi, szakadt, morfondírozott magában. A helyzet valóságtartalmát meg sem kérdőjelezte. Mindent valódinak érzett. Ráadásul nem olyan régen az egyik Görögországban járt kolléganője azt mesélte neki:<o<o> </o>
> </o>KEDVES LÁTOGATÓK!<o></o>
></o>ELVESZETT ZEUSZ FŐISTEN GYŰRŰJE.<o></o>
></o>A MEGTALÁLÓT JUTALOM ILLETI!<o></o>
></o><o> </o>
> </o>></o>„Görögországban az ember úgy érzi, az istenek közöttünk járnak”.<o></o>
></o>></o>Amikor az ingről lerázta a hangyákat egy apró, mégis fényes csillogás keltette fel a figyelmét. A csillogás egyre erősödött, majd elhalványult, végül, ahogy előtűnt, ugyanúgy elfogyott. Elindult a csillogás irányába megnézni mi az, ami a nap ragyogását felbontva színeire, kaleidoszkópként játszik a fénnyel, majd megtörve a csillogást a sötétbe merül. A csillogás a kispad lábához csalta, ahol egy kis üvegdarabnak látszó tárgy játszotta a prizmát, hogy felkeltse magára a figyelmet. A lábával megtúrta a földet, ami könnyen elengedte a fény forrását. Nem üveg volt, hanem egy kő. <o
></o>Egy fényes kő. <o
></o>Egy gyűrű köve! <o
></o>Hirtelen boldogság járta át az egész testét.. <o
></o>Talán Arkhimédész érezhetett hasonlót, amikor híres törvényét felfedezte.<o
></o>Heuréka! Megtaláltam!<o
></o>*<o
></o>A gyűrű meglelését követő öröm, lágy szellőként suhant át az Olimposz hegyen. A jutalma sem maradt el, bebocsátást nyert az istenek kertjébe… Ő volt az egyetlen, a szerencsés, a kiválasztott, aki a valóságban beléphetett a csodák birodalmába.<o
></o>Káprázatos volt a hely. Az életteli különleges, mozgalmas kert, buja növényekkel, különleges virágokkal, indákkal, hintákkal és muzsikával, amely átjárta ezt a csoda-világot. Mindenfelé sétálgató istenek és félistenek. Felhőtrónján Zeusz az istenek istene, immár ujján a megtalált gyűrűvel. Valamennyien örömmel fogadták a kiválasztottat. A kert közepén nagy kút állt. Egy hang szólt hozzá:<o
></o>-Itt e kút. Igyál belőle és teljesül, amit kívánsz! Nem sietett azonnal kúthoz, testét átjárta valami megmagyarázhatatlan nyugalom. <o
></o>-Ez talán az igazi boldogság? kérdezte önmagát. Ilyenről az ember csak álmodik! Egész lényén átsugárzott a kiválasztottak öröme. Annyira a kert hatása alá került, észre sem vette az idő múlását. Egy hang figyelmeztette, amely eredetét nem tudta meghatározni. Mintha mindenhonnan hallotta volna, mégsem volt valódi gazdája. Elindult a kapu felé. Nem fájt itt hagyni e csodás helyet. Inkább úgy érezte, kapott valamit, amitől az egész olimposzi kirándulás tartalmasabb lett. Eszébe jutottak kolléganője szavai. <o
></o>„Görögországban az ember úgy érzi, az istenek közöttünk járnak” .<o></o>
></o>></o>-Várj! Még nem ittál a vízből!<o
></o>Visszafordult és a kúthoz lépett. A kút mellett talált kis ivóedénnyel merített egy keveset a kút vízéből. Eddig nem is érezte, hogy szomjas, mégis jól esett a hűs ital. <o
></o>-Most kívánj valamit!,- szólt kedvesen a hang, amelynek a forrását most sem tudta meghatározni. <o
></o>-Talán maga Zeusz szólította meg. Testet nem öltve a kert szavaként hallatta hangját. <o
></o>Talán Ő maga volt a kert! <o
></o>Sok gondja volt, mégsem jutott hirtelen eszébe más, mint Mari, a sógornője, akinél nem tudni milyen eredményt hoz a szövettan. Egyre inkább érezte, hogy sietni kell. Az agya lázasan forgott. Már csak a sógornőjére gondolt.<o
></o>„Azt … k í v á n o m,…. a z t a k a r o m…. … a z t s z e r.. etném……. .,h o g y……… M a r i …..a……s ó g o r n ő m………. e g é s z s é g e s….le g y e n ! <o
></o>*<o></o>
></o>></o>-Ébresztő, itt a kávé! Kissé megrázta a fejét. Hirtelen nem értette a helyzetet. <o
></o>Hát nem ez volt a valóság? A friss kávé teljesen felébresztette. Próbálta megmagyarázni magának ezt a valóságosnak látott álmot. Minden pillanatára tisztán emlékezett. <o
></o>Végül így magyarázta önmagának a történteket.<o
></o>Minden, bármi is az, csak egy álom. Megtörténhetnek furcsa, elgondolkodtató dolgok, megfejtődnek titkok, kinyílnak rejtett ajtók, nincs akadály, nincs gyötrelem, nincs sötétség, csak nyugalom. Mindez ott, ahol a képzelet határa végtelen. Az egész olyan meseszerű, mint egy giccses falvédő a falon. Átélem, hiába nem akarom, mert szelíden, ám mégis rabja az akaratom. Néha már úgy érzem én is akarom, hogy sodorjon, hordjon magával zuhatagon, tajtékzó patakon, az égig, és vissza, madárként, hősként szórjak csillagot, <o
></o>szabad legyek. <o
></o>Ironikusan morfondírozott tovább magában.<o
></o>-Milyen fennkölt is lesz az ember, pedig csak egy álom a gondolat tárgya, aminek vége, ha csörög a vekker! <o
></o>Nem volt ábrándozó típus. Gyerekei vannak, a hétköznapok embere. Ha mégis érdekes álma volt, elgondolkodott egy kissé, majd felrakta agya könyvespolcának a leghátsó sarkába. Néha elcsodálkozott, milyen épen maradtak meg az idő távlatában. <o
></o>Élő mesék ezek. <o
></o>Mint egy utazás. <o
></o>Vajon, miért tartja meg őket az emlékezet? <o
></o>Miért emlékszik mindenre kristálytisztán? <o
></o>Meg sem történt mese. <o
></o>Mese a meg sem történtről. <o
></o>Álomvalóság. <o
></o>Valóságos álom. <o
></o>Megsemtörténtálomvalóságmese. <o
></o>Eljátszott a gondolattal, és szájában a kútvíz ízével elmosolyodott.<o
></o>*<o></o>
></o>></o><o> </o>
> </o>*<o></o>
></o>> </o><o
> </o><o
> </o>
