Irók, költők cicákról, kutyákról...

auntanna írta:

Anatol France:
"Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot,lelkünk egy része mélyen alszik."
Rudyard Kipling:
"Vásárolj egy kutyust, és a pénzedért feltétel nélküli szeretet kapsz."

Kattints a kibontásához...

És mennyire igazak! (Ez a feltétlen szeretet, ragaszkodás.)

James Herriot

"Bárcsak megértenék az emberek, hogy az állatok ugyanolyan kiszolgáltatottak, s ugyanúgy függenek tőlünk, mint a gyerekek; ezt a gyámságot ránk ruházták."

Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja.
<o> </o>

"Pamacska, a csacska macska
pihen - tán álmodik,
kövér telivér egér
az álma - vagy pedig
messze-messze röpíti az eszme,
félre, a Délre, hol
sok rokon oson bozótoson,
bőg, szökken és lohol,
kecses, sebes, zsákmányra les,
győztes minden tusán,
mit vadon ad, gyors vadon
él és ember húsán."



J.R.R. Tolkein A macska

„A macskák azt a szabályt választották maguknak, hogy nem lehet bajod abból, ha azt kéred amit akarsz.”

Márai Sándor Füveskönyv című művében egyedlüállóan fogalmaz az állatokról.Ajánlom mindenkinek!

A macskafogó egér
(Műfordítás)
Egy jókora macskát
fogott az egérke,
Nagy munka, nem mondom,
de mégis megérte.
- Engedj el - könyörgött
a macska riadtan -
szegény jó szüleim
aggódnak miattam!
És bár a cirmosnak
a könnye is megeredt,
nem tudta meghatni
A kevély egeret.
- Bekaplak! - ugrott rá
az egér ordítva...

(eredetiből fordítva).

Nekem a kedvenc kutyás mondókám:

Van nekem egy kiskutyám,
aki mindig fázik,
vettem neki nadrágot,
térdig érő kabátot,
ni, ni, ni, nem tud benne pi-sil-ni.

Sziasztok!

Azt a mondást ismeritek, hogy:Minél több embert ismerek meg, annál jobban szeretem a kutyámat.
Lehet, hogy nem egészen pontos, de ez így van, főleg napjaink társadalmában. Persze kivétel erősíti a szabályt.

Pamacs

platon írta:

Sok neves írót költőt ihletett meg már a cica és kutya szeretet. Írjatok ezekről, idézetek.

A MACSKÁK

A lázas szeretők és szigorú bölcsek
ért éveik során egyaránt szeretik
a macskákat, a ház nagy, puha díszeit,
melyek, akárcsak ők, fázósak s otthon ülnek.

A tudományok és a kéj barátai,
a homály rémeit keresik és a csöndet:
gyászhintaja elé foghatná Orkus őket,
ha megtudnák dacos nyakuk hajlítani.

Ha merengenek, oly nemes szobor alakban
nyúlnak el, mint a nagy Szfinxek a sivatagban,
melyeket az örk álom deleje fog.

Ölükből hűvösen pattog a villamosság,
s rejtélyes szemüket, mint finom, tört homok,
kis aranydarabok szikrái csillagozzák.
Charles Baudelaire

Kattints a kibontásához...

Pamacs
avagy egy kutya utolsó monológja

Hát már megint ide jutottam. Talán újból túlélem ezt a szaggató fájdalmat. Szeretném, hiszen a gazdám itt sír mellettem, ezért tűröm hát, hogy az a fehérköpenyes csípje és marja fájó testemet. Hagyom magamat, eddig még mindig segített. A négy lábamból is egyet megmentett, még ha olykor húzom is azt a beteget. Ismer már a fehérköpenyes nagyon. Tudja mikor ütött el az autó, mikor vertek össze,- sokszor. Ennyire még sosem, mint most. A város peremén élek és elkövettem a postás ellen többször is harapásos merényletet. Meggondolatlan kölyök voltam akkor még, de a szomszéd Blökinek be kellett bizonyítanom, hogy a kicsinységem ellenére félhet tőlem is az ellenség. Ehhez a postás volt a legjobb alany, hiszen mindig szaladt. Blöki mindig is lenézett, mert egy komondor-óriás s ha elbődítette magát, a sok rosszszándékún remegés futott át. Mindaddig Blöki akartam lenni, amíg meg nem láttam, hogy zajongó emberek égő csikkeket hajítanak ugató torkába, petárdát dobnak elé. És bizony sokszor eltűnt, ment, mint aki megveszett. Egyszer három nap után éreztem csak meg a nyomát egy trágyadombon. Kiástam a kupac alól, hiszen éreztem, hogy él. Sikerült hazavánszorognia a segítségemmel. Akkor nagyra nőttem a sze-
mében. Valakik, nagyon sokan nagyon elverték és elásták, és nélkülem
már nem nyílt volna meg neki a világosság. Elmorogta, hogy vigyázzak a kétlábon- járókkal, sok gonoszság rejlik bennük. S akkor még nem hittem neki. Már a második tavaszt is elhagytuk és én sem bírtam magammal, mint a Blöki. Sőt, az ellenségemmé vált az addigi összes barát, és mennem kellett, menni, egy érzés után. Az Érzés csak három háznyira van tőlünk egy kerítés mögött. Szép, szelíd szemű kutyalány.
Elérhetetlen. Kivártam a pillanatot, amikor vasárnap eltávozott misére a gazdaasszony és a fia a templomba. Sikerült is bejutnom, de hoszszú ideig tartott. A gazdik hazaértek és fejszével összevertek. Cafatokban lógott rólam a bunda, de azért hazavánszorogtam. Az én gazdám
nagyon fel volt háborodva és szólt is az állatvédőknek, de azok azt
mondták, hogy az udvar magánterület, ők ott nem segíthetnek. Akkor
is a fehérköpenyes rakott össze. Az Érzés azóta is itt lakik a szomszé-
dunkban s most a vasárnapi mise alatt újból meglátogattam. Megint
elkaptak, mert ilyenkor menekülni nem tudok, csak hagyom, hogy ver-
jék csonttá fogyott testem. Most ezer sebből vérzem, vasvillával szur-
káltak össze.
Tudom, hogy megillettem a verést, csak ne lenne ennyire kegyetlen és
fájdalmas. Ne lenne ennyire alávaló a módozat, hiszen mielőtt imád-
kozni mennek a templomba, nyitva hagyják a kaput, hogy bejutni be tudjak! S ugyan, hogyan tudjam a világba vinnyogni, hogy segítsetek
emberek! Emberek…. ?

A megható állattörténetek sorozat nagyok sok szép és tanulságot tartamaz. Ajánlom mindenki figyelmébe

Aki tudja, vagy ismeri a verset, amiből csak egy kis részére emlékszem, írja meg:


"Ne lépj máskor a csúf sárba,
háztető a macskajárda.
Ott jár- kel a macskanép,
ha sétára vágyik épp."

A régi házunk spájzajtóján volt egy kép, és alatta egy vers, abból való.

Ha valaki ebnek emel mauzóleumot kár nevetni, tanulj meg nevetségig szeretni.
Weöres Sándor

Fekete István : Bogáncs (gyerekkorom kedvenc könyve)

"Bogáncs egy szeles decemberi éjszakán látott "napvilágot", ámbár akkor csak a hold világított, az is csak imitt-amott, ahogy kibukkant a nyargaló felhők közül; vagy beszaladt valamelyik széltépett égi vitorla mögé.
Ezekből a külső jelekből azonban Bogáncs mit sem tudott, mert az akolban sötét volt, meleg, és csak a birkák opálos szemei tükröződtek néhol, mint a szénaszagú álom öntudatlan kis lámpai. De a kis kutya ezeket sem láthatta, hiszen még vak volt, és szeme csak néhány nap múlva nyílik látásra.
Mindezekből nyilvánvaló, hogy Bogáncs nem volt azonos a bogáncs nevezetű növénnyel, amely szép virágával a legelők dísze, s virágja a méhek, különféle dongók és lepkék közismert találkozóhelye. … Ez a bogáncs tehát szép, de egyáltalán nem hasznos, és egyáltalán nem tudja, hogy ő: gyom.
Igaz ugyan, hogy Bogáncs sem tudja, hogy ő kutya, mégpedig pumi a javából. Tehát nem puli, hanem pumi, aki ugyancsak a pásztorkutyák felekezetébe tartozik, de belül nyurgább csontozatot, kívül pedig rövidebb szőrt visel. Más különbség nincs köztük, csak hasonlósság, ami a hűséget, okosságot, kitartást és bátorságot illeti..."

Petőfi Sándor -
ANYÁM TYÚKJA

Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!
Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.
Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.
Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám. �
Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,
Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba’...
Anyám egyetlen jószága

Móricz Zsigmond: Iciri-piciri

piciri mesének!