Küldetéses Gyermekek: Autisták és Indigók

Ó szép fenyő, ó szép fenyő
oly kedves minden ágad.
Ó szép fenyő, ó szép fenyő
oly kedves minden ágad.
TE zöld vaagy még a nyár tüzel,
és zöld ha téli hó föd el.
Ó szép fenyő, ó szép fenyő
oly kedves minden ágad.
Ó szép fenyő, ó szép fenyő
oly kedves minden ágad.
Ó szép fenyő, ó szép fenyő
oly kedves minden ágad.
Kis fácskák áldott ünnepén
hány boldog álmot láttam én!
Ó szép fenyő, ó szép fenyő
oly kedves minden ágad.
Ó szép fenyő, ó szép fenyő
kis ágad mit súg nékem?
Ó szép fenyő, ó szép fenyő
kis ágad mit súg nékem?
Ki hittel él, ki nem inog,
az mindig újra győzni fog.
Ó szép fenyő, ó szép fenyő
oly kedves minden ágad.

Ó szép fenyő (karácsonyi ének)


Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, hűséges a te lombod!
Te zöld vagy nemcsak nyáron át, de télen is, ha hó leszállt.
Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, hűséges a te lombod.
Ó, szép fenyő, ó, jó fenyő, hűséges a te lombod.
Ó, szép fenyő, ó jó fenyő, nagyon tetszel te nékem.
Karácsonytájt oly érdemes fa egy sincs, oly örvendetes.
Ó, szép fenyő, ó jó fenyő, nagyon tetszel te nékem.
Ó, szép fenyő, ó jó fenyő, ruhádtól hadd tanuljak!
Reményed és hűséged ád erőt minden időkön át.
Ó, szép fenyő, ó jó fenyő, ruhádtól hadd tanuljak!

dec. 25.
Itt jött rám a Karácsony,
Rám, a kesely arcú pogányra,
Itt jött rám a Karácsony,
Gyermekségem falujában
S azt hitte, hogy megtérít,
Hogy szépen visszaingat.
dec 26.
Talán-talán jobb volna
Mégiscsak visszaesni,
Betegen is a Krisztust,
A régi Krisztust keresni.
Talán-talán jobb volna,
Mint lelkem keserülni:
Krisztus előtt, templomban,
Úgy, miként régen, leülni.
Talán-talán jobb volna
Most a faluban, itten,
Fájó haraggal szólni:
Hajh, mégiscsak élsz te, Isten.
dec. 27.
Ez már nem is Karácsony
S kinek mi köze hozzá,
Embernek vagy Istennek,
Hogy én mint fogok élni,
Vagy én mint fogok halni?
Békesség az Istennek,
Békesség az embernek,
Békesség a halálnak,
Békesség mindeneknek,
De nékem
Maradjon a háborúság.

​

Nézd, eljött már a szép ünnep
Hó fedi már a háztetőt
Minden pont oly szép lett, mint akkor régen
Mikor kisgyermek voltam én.
Száz csengő hangja hív téged
Ezüstben játszó dombtetőn
Színes gyertyák ragyognak rád
Ezer apró hóember vár.
Száll minden dallam, száll feléd
Titkot szór szét a havas éj
Angyal szállt le közénk és néz
minden ember csodát remél

Az Otthon keresése​

Laurelynn Martin halál közeli élménye​

​

<SMALL> Laurelynn Martin igéretes tenisz karrierje csúcsán volt, amikor egy végzetes kimenetelű sebészeti rutinműtét átküldte őt a fény, a szépség és a szeretet eksztatikus túloldali világába." Otthon volt - Otthon a Fényben! Most részletek következnek Searching For Home című könyvéből, amelyben leírja halál közeli élményét. Van egy weboldala is. Könyve egy fiatal nő szerelmének, reményének és a halálból való visszatérése utáni gyógyulásának erőteljes története. Ken Ring így ír róla: </SMALL>
<SMALL>" Laurelynn Martin halál közeli élményéről és megváltozott életéről szóló könyve megváltoztathatja a te életedet is. Sok könyvet írtak már ebben a témakörben, de ez spirituálisan az egyik leggazdagabb. Ezen túl pedig egy remek, inspiráló történet lelki átalakulásról, gyógyulásról. Megérdemli, hogy klasszikussá váljon. "</SMALL>​

<SMALL>Segített felcsúszni a műtőasztalra, és egy anyai pillantást vette rám. "Ne aggódjon! Tudjuk, hogy ez az első alkalom. Igyekezni fogunk, hogy a legkellemesebb tapasztalata legyen. "</SMALL>
<SMALL>Ezekkel a bíztató szavakkal zuhantam álomba. Felébredtem, és ott találtam magam a testem fölött lebegve, kissé tőle jobbra. Lefelé néztem, figyeltem az orvoscsoport erőfeszítéseit, amint megpróbálnak életet lehelni az alattam levő élettelen testbe. Közönyösen szemléltem a jelenetet. A műtős csapat kétségbe volt esve. Mindenhol piros szín volt, a köpenyükre fröccsenve, a padlóra fröccsenve, és egy élénk színű tócsa ebből a folyékony valamiből a szélesre tárt hasüregben. Abban a pillanatban nem tudatosult bennem, hogy az a test, amelyen dolgoznak, az az enyém! Egyébként is mindegy volt. A szabadság lebegő állapotában voltam, fájdalom nélkül, és pompásan éreztem magam. Szerettem volna odakiáltani az alattam levő zaklatott embereknek: "Hé! Én jól vagyok. Fantasztikus itt fent! " De annyira intenzíven dolgoztak, hogy nem akartam megzavarni erőfeszítéseiket. </SMALL>
<SMALL>S akkor elindultam egy másik világba, ahol abszolút béke volt. Mivel nem volt fizikai testem, akadálymentesen mozogtam. Felfelé lebegtem a sötét űrben, ahol nem volt félelem, fájdalom, és félreértés, hanem csak jó érzés. Tökéletes boldogság vett körül, a feltétel nélküli szeretet és elfogadás zéró atmoszférájában. A sötétség meleg volt és lágy, a szeretet selymes végtelen takarója. A teljes béke szabadsága túlment minden ekszatikus érzésen, amelyet a Földön valaha is éreztem. A távolban, egy ragyogó fehér horizontot láttam, arany fény hívogatott előre. </SMALL>
<SMALL>Amint a csillogás fokozódott, és körülölelő sugarak nyúltak ki értem, éreztem, hogy az idő, ahogy mi ismerjük, nem létezik. Idő és létezés - a múlt, a jelen és a jövő keveredése és egybefonódása volt ebben az egyetlen pillanatban. A mindentudás érzete ölelt körül. Minden apró részem elégedett volt, ezzel a szavakkal lel nem írható, feltétel nélküli szeretettel. Minden kérdésre megjött a válasz. Belső béke és megértés jött létre bennem, ráadásul mindenféle harc és igyekezet nélkül. </SMALL>
<SMALL>Bevillant az elmémbe, hogy ez volt talán az a kellemes élmény, amelyről a nővér beszélt. Megértettem, miért nem fejtegette bővebben. Szavak és meghatározások valahogy nem adják vissza az élmény lényegét. </SMALL>
<SMALL>Csodáltam a fény szépségét, amely egyre közelebb vonzott. Sugárzó melegséget éreztem, végtelen szeretetet és örök békét. Úgy éreztem magam, mintha otthon lennék – otthon a fényben. Mielőtt még jobban elmerültem volna a ragyogásban, sok szellemre figyeltem fel magam körül. Körülvettek, átöleltek és támogattak utamon, gyengédségükkel, tudásukkal és vezetésükkel. Az egyiket éreztem jobbom felől közeledni. Amikor ez a barátságos jelenlét előre jött, nagy örömmel ismertem fel benne 30 éves sógoromat, aki 7 hónappal azelőtt halt meg rákban. Az én esszenciám elindult, hogy találkozzon az ő esszenciájával. </SMALL>
<SMALL>Szemeimmel nem láthattam, füleimmel nem hallhattam, mégis ösztönösen tudtam, hogy ő "Wills." Hallottam mosolyát, láttam nevetését és éreztem humorát. Látszólag ennek nincs értelme, de mégis van. El voltunk választva, de egyek voltunk. Olyan volt, mintha hazaérkeztem volna, és a sógorom üdvözölne ebből az alkalomból. Rögtön arra gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy vele lehetek, mert helyrehozhatom halála előtti utolsó találkozásunkat. Ugyanis nem szántam elég időt egy igazi beszélgetésre, amikor kérte, a zsúfolt beosztásom miatt, és ezért utána szomorúnak éreztem magam és egy kicsit bűnösnek. Most azonban rájöttem, hogy ő nem ítélt el ezért engem, csak én magamat. Az ő helyzetében voltam – haldokolva, és szerettem volna minden szerettemtől elbúcsúzni, és amikor találkoztam emberekkel, mint velem is például, nem értettek meg. " – Nem értették, hogy a világban szerzett javakat, pénzt vagy ismertséget nem viheted magaddal amikor meghalsz. Az egyetlen amit magaddal vihetsz, a szeretet, amit adtál.</SMALL>
<SMALL>Wills egész életében szeretetet adott. Bizonyos értelemben kész volt elhagyni fizikai világunkat, és folytatni munkáját a szellemvilágban. Olyan emberek, mint pl a nővérem, aki ittmaradt a szerettei nélkül, néha nem értik. El ne felejtsem elmondani Gwennek a felfedezésemet. </SMALL>
<SMALL>Akik elmennek, azok egy szerető űrben vannak, ahol segítik, megértik őket, és van céljuk. Az ő távozási széndékuk nem okoz szomorúságot és bánatot másoknak, hanem inkább megdicsőítik az isteni tervet. Ez az ő idejük az átváltozásra, hogy lelkük folytathassa a fejlődést. Gyakran az eltávozott szeretett lény segít, szolgál és vezet majd másokat. </SMALL>
<SMALL>Wills gyengéd vezetése lehetővé tette számomra, hogy felismerjem ártatlanságomat. Rögtön megértettem, hogy az élet az emberekről szól és nem a hajszáról. Én első helyre tettem a lázas tevékenységet, mint eszközt, amellyel támogatást és szeretetet szerezhetek az emberektől. Amint ezt megértettem, megbocsájtottam magamnak, és e megbocsájtásban szeretetet kaptam viszonzásképpen. </SMALL>
<SMALL>Ha szeretetet adunk, akkor hatalmas szeretetet kapunk vissza, és tapasztalunk meg az univerzumtól. </SMALL>
<SMALL>Wills olyan volt számomra mint a "Karácsony Szelleme." Végigtekintve múltamon, új felfedezésekre vezettek rá magamban. Sok eseményt mutattak egyszerre. Két példára emlékszem. Amikor 5 éves voltam, addig csúfoltam Tammy Fowlert, egy másik ötéves lányt, amíg elsírta magát. Most abban a különleges helyzetben voltam, hogy érezhettem, amit Tammy érzett. Az ő frusztrációja, könnyei, és elutasítottság érzése most az enyémek voltak. Hatalmas szánalmat éreztem e gyermek iránt. Tammy voltam, és szükségem volt szeretetre, törődésre és megbocsájtásra. Az esszenciám most szeretetet adott mindkettőnk számára, – egy olyan mély és gyengéd szeretetet, amilyen anya és gyermeke között van. Rájöttem arra, hogy amikor valaki mást megsértek, magamat sértem meg. Ismét megtapasztaltam azt, hogy minden egy. </SMALL>
<SMALL>A következő incidens hasonló volt. Csúfot űztem Billy Bradley-ből, egy vézna, rosszul táplált, asztmatikus gyerekből. Később, 17 éves korában meghalt, agyi ütőértágulat következtében. Úgy tűnt ő is ugyanabbna a világban van jelenleg, mint én. Még nem voltam biztos abban, hol vagyok. Amikor Billy 12 éves volt, írt nekem egy szerelmes levelet, amelyet visszautasítottam. Most megtapasztaltam fájdalmát, ami az én fájdalmam lett. Ugyanabban az időben, hatalmas szeretetet éreztem e fiú iránt és magam iránt is. Mostani vele való kapcsolatom túlment a fizikai szinten, éreztem a lelkét. Egy vibráló, ragyogó fény lángolt a belsejében. Felejthettelen pillanat volt, amikor éreztem szellemének erejét és vitalitását, különösen annak tudatában, hogy mennyi baja volt a testével amíg élt. </SMALL>
<SMALL>Az üzenet tiszta volt. Az üzenet – SZERETET.</SMALL>
<SMALL>Mindenek előtt és mindenek felett egy dolgot kell elöször megtanulnunk: szeretni valakit ítélkezés nékül és feltétel nélkül. Akkor fogunk igazából mindenkit és mindent egyformán szeretni. </SMALL>
<SMALL>Ráébredtem milyen fontos emberek voltak az életemben, milyen fontos volt elfogadni és szeretni őket. És végül megértettem azt, amit egy öreg mohikán mondott, amikor cserkész voltam. "Soha ne ítélj meg egy másik asszonyt, amíg nem mentél egy mérföldet az ő mokasszinjában. "</SMALL>
<SMALL>Ahogy végignéztem az életemet Wills társaságában, kész voltam az ítélettel, emlékszem, amint azt gondoltam, "Rossz dolgokat tettem az életemben." Kérdésemre válasz jött, mielőtt még befejezhettem volna a gondolatot. </SMALL>
<SMALL>Életed minden eseménye lényeges. Ha megértesz minden eseményt, még azokat a tapasztalatokat is, amelyeket jelentéktelennek gondolsz, az nagy tudatosságot és együttérzést fog kialakítani benned. </SMALL>
<SMALL>Amikorra életmozim befejetődött, mindent megértettem. Majdnem egy katartikus felszabadulás volt. Azért csak majdnem, mert érzelmeket meg tapasztaltam ugyan, de a könnyek fizikai jelei nélkül. Mély megértés és együttérzés költözött szívembe. Eddig soha nem szakítotam időt arra, hogy végiggondoljam cselekedeteim miképpen érintenek másokat, és hogy kezelem magam. Szomorúságot éreztem minden nem tudatos cselekedetem miatt. Utána viszont annak tudatában, hogy az egy nem tudatos korszakom volt, elengedtem minden bánatot, amit csak okoztam, és örömmel eltelve továbbléptem a megbocsájtásba. </SMALL>
<SMALL>Más gondolatok is felmerültek bennem. Emlékszem azt gondoltam: "Most megvan. Minden dolog létünkkel kapcsolatban értelmet nyert. " Voltak további kérdéseim is Wills-hez. Az információk áramlása azonnali volt és megnyugtató. Ő egyre csak azt mondta: "Minden tudásnak már a birtokában vagy. Csak egyszerűen elfelejtetted. "</SMALL>
<SMALL>Én ugyan nem úgy éreztem, mintha tudnék bármit is, mégis volt egy hely bennem, ami tudott mindent. Megkérdeztem Wills-t, hogy maradhatok-e? Ő azt mondta: "Ez még nem a te időd. Hiba történt. Vissza kell menned. "</SMALL>
<SMALL>Emlékszem, hogy arra gondoltam: "Ok, visszamegyek, de vissza tudok jönni ide."</SMALL>
<SMALL>Szinte uugyanabban a pillanatban az ő gondolatai már az enyémek is voltak: "Nem veheted el a saját életedet. Az öngyilkosság számodra nem válasz. Nincs értelme. Vissza kell menned, és élni az életedet, megvalósítani az életcélodat. "</SMALL>
<SMALL>Azt feleltem: "Értem, de nem akarok vissza menni. "</SMALL>
<SMALL>Wills gondolata ismét azonnal megjött: "Minden rendben lesz. Mi nem megyünk sehova. Itt fogunk várni rád. " Utolsó közlése ez volt: "Mondjad meg a nővérednek, hogy jól vagyok. "</SMALL>
<SMALL>Ezekkel a végső gondolatokkal, éreztem, hogy már megyek is vissza. Zuhanok lefelé a sötétségen keresztül. Nem féltem. Egy pillanat múlva pedig már azt éreztem, hogy csúszok vissza a testembe. </SMALL>​

| Vissza a kezdőlapra |​

<CENTER><TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD vAlign=top align=left width="5%"></TD><TD vAlign=top align=left width="65%"></TD></TR></TBODY></TABLE></CENTER>​

<TABLE id=table85 style="BORDER-COLLAPSE: collapse" borderColor=#000000 cellPadding=20 width="100%" bgColor=#ffffff border=1><TBODY><TR><TD><TABLE id=table86 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD align=middle width="100%" colSpan=2 height=30></TD></TR><TR><TD align=middle width="100%" colSpan=2 height=30></TD></TR><TR><TD align=middle width="100%" colSpan=2 height=30></TD></TR><TR><TD align=middle width="100%" colSpan=2>

Már alig vártam ezt a reggelt, mert egy vadászkirándulást terveztem a Chattahoochee folyó által határolt 98 hektáros farmunkon. Itt élek a családomal. Tegnap hazaérkezésem után összekészítettem felszerelésemet, hogy másnap a lehető legkorábban indulhassak. A feleségem már elment a munkahelyére, mint a legtöbben, akik normális munkaidőben dolgoznak. Általában felhívom őt, amikor elindulok vadászni, de ma reggel, mivel különösen siettem, nem tettem. ​

​

A megjövendölt csoda​

Mindenféle színű fény sugárzott belőle. Soha nem láttam még csak hasonlót sem. Elindultam a város felé, a látványtól kábultan és hitetlenkedve.

Sok kérdés futott át elmémen. Tudnom kellene hol vagyok. Mi történt velem? ​

</TD><TD vAlign=top align=middle width="30%"></TD></TR></TBODY></TABLE>​

<CENTER></CENTER>​

Angyalok vannak velünk tudtunk nélkül​

Linda Stewart halál közeli élménye​

​

<SMALL> Linda Stewart utazása Isten megértése felé kemény texasi környezetben eltöltött gyerekkorral indult, amely tele volt csögőkígyókkal, tornádókkal és pokollal valamint kárhozattal való fenyegetőzéssel. Istenről kialakított elképzelését, az a bibliát szó szerint értelmező, szélsőségesen vallásos, déli baptista közösség határozta meg, amelyben szülei éltek. A belénevelt haragos és bosszúálló Isten képe, Lindában mély félelmet ültetett el a halállal, a halál utáni élettel, és magával Istennel szemben is. </SMALL>​

<TABLE id=table87 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="10%" align=right border=0><TBODY><TR><TD height=15></TD></TR><TR><TD>

</TD></TR><TR><TD><TABLE id=table88 cellSpacing=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD></TD></TR><TR><TD></TD></TR><TR><TD height=10></TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>
Amikor végül feladtam az életemért folytatott küzdelmet, könnyű volt számomra a halál. Hosszú betegség volt mögöttem, és már elvesztettem mindent, amiért érdemes élni. Az elhatározás, hogy elhagyom ezt a világot, a teljes nyugalom egy hosszú pillanatában született. Mindenféle szenvedélytől mentesen figyeltem, amint szellemem elhagyja a testemet. Olyan "különbözőség" érzése kerített hatalmába. Furcsa elkülönültséget éreztem a fizikai testemtől, és most leélt életemtől. Nem voltam többé összekötve ezzel a sajnálatra méltó, szenvedő húsmassszával. Nem voltam az a test, és mégis léteztem a létezés egy új állapotában. Eltűnt a feszítő fájdalom, amely velem volt minden éber pillanatomban. Tüdőm már nem kapkod zihálva a levegőért. A fáradtságnak, amely súlyosan nehezedett rám évek óta - nyoma sincs. A depresszió nem szipolyozza tovább elmémet, reményeimet. Fény és hangok nem hasogatják tovább a fejemet fájdalommal, s hagynak itt érzelmileg teljesen kifosztva. És mégis, én még létezem. Súlytalanságot és nyugalmat érzek.

Habár tudtam, hogy nem vagyok többé abban az ágyban fekvő élettelen testben, a szem és agy, amelyeket sajátomként tartottam nyilván, már csak élettelen objektunok, mégis láttam, gondolkodtam és érzékeltem. Nagy nyugalommal figyeltem meg új valóságomat. Lassan körülnéztem monden irányba, és egy óriási, végtelen feketeséget láttam. Olyan volt, mint üresség, vagy fekete lyuk, és én ellenállhatatlanul sodródtam feléje. Úgy éreztem fokozatosan alámerülök benne. Félelem és minden érzelmi reakció nélkül gondoltam: "Hát nem különös? " Mennyire féltem attól, hogy utolsó ítéletre kell mennem, és pokolra vagy mennybe küldenek. Helyette azonban úgy tűnik egyszerűen alámerülök a sötét semmiben. És ahogy új tudatoságom apadt, engedtem az engem elborító súlyosságnak, és sötétség kezdte betölteni elmémet. Látásom egyre homályosabb lett, ahogy olvadtam bele a sötétségbe.

Nem fejtettem ki ellenállást. Tudatosságom és személyes azonosságom minden megmaradt foszlányáról lemondtam. A legutolsó pillanatban, amikor már tényleg úgy éreztem mindjárt eltűnök a semmiben, hirtelen egy hatalmas erő csapott le rám, és kezdett felfelé vinni.

Alig voltam magamnál, az egyetlen amit érzékeltem, az volt, hogy emelkedem. Úgy tűnt felfelé utazom valami hihetetlen sebességgel. Tisztán érzékeltem a menetszél erőteljes nyomását arcomon és testemen, de ez nem volt kellemetlen. Hatalmas távolságok röppentek el mellettem, és ahogy egyre magasabbra emelkedtem, úgy tisztult a fejem is. Felfigyeltem arra a mély békére és melegségre, amely elöntötte érzékeimet. Kissé meg voltam zavarodva, mert az energia, amely elborított engem, határozottan személyes jellegű volt. Próbáltam kitalálni mi történik, és ki visz engem, ki vagy mi gondoskodik ilyen szeretettel rólam? Mérhetetlen békét és szeretetet éreztem. Tudtam, hogy olyan valakinek a karjaiban vagyok, aki tökéletes szeretettel viseli gondomat, és az üres semmiből elvisz egy új valóságba.

Amint elmém tisztult, úgy morzsolódtak le rólam halandó múltam emlékei, míg végül képes voltam megnyitni lényemet a szellemnek, és látásom helyreállt.
<TABLE id=table89 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="10%" align=left border=0><TBODY><TR><TD></TD></TR><TR><TD><TABLE id=table90 cellSpacing=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD></TD></TR><TR><TD></TD></TR><TR><TD height=10></TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>
Lélektestem szemeivel kutattam, mi tart engem ilyen szeretetben, és észrevettem egy sugárzó szellemi lényt, olyan csodálatosat és szeretettel telit, hogy tudtam, soha többé nem fogom érezni azt az elveszettség érzést. Nem tudom elmagyarázni mi módon, de tudtam, hogy ő Krisztus. Ez nem hit volt, érzékelés vagy megértés, hanem az új szellemi látásmódomból jövő felismerés.

Nem azért, mert olyannak láttam ezt a Szellemet, mint amilyennek Krisztust ábrázolják a festményeken, hanem a szívemben levő intuitív tudás emlékezett, és ismerte fel őt. A sugárzó lény Krisztus volt, a tiszta szeretet manifesztációja. Keresztény neveltetésem miatt, nem ismertem más nevet, amelyen hívhattam volna, amikor rátekintettem.

Mások talán Buddhának, Jahvének vagy Nagyszellemnek az égben hívják, de az elnevezés nem számít. Csak az, hogy ő az abszolút szeretet és igazság. Az ő szeretetének gyengéd és mégis hatalmas ölelésében megpihentem, bizonyosan abban, hogy minden rendben van, pont úgy, ahogy lennie kell.
Még tovább emelkedve, felemeltem tekintetemet, és a távolban nagy fényt láttam. Krisztussal, mint vezetőmmel az oldalamon gyorsan közelítettem hozzá. Eufórikus öröm töltötte el lelkem, amint belenéztem ebbe a sugárzó fényességbe, amely a Napnál sokszor ragyogóbb volt.

E fény volt mindenhol és minden, a legragyogóbb, amit valaha is láttam, leírhatatlanul kápráztató. Elég fényes ahhoz, vakítson vagy égessen, mégsem okozott semmi kárt.

A fény áthatolt rajtam, és átmosta szívem minden rejtett zugát, eltávolított belőle minden sérelmet és fájdalmat, igazi lényemet örömdallá változtatva. Úgy gondoltam, hogy a szeretet, amely Krisztusból áradt, teljes volt, mégis, a fény, amely felé szárnyalltunk, maga volt a teljesség, amit kerestem, szerető Forrása minden létezőnek, az igazság és a feltétel nélküli szeretet Istene, a teremtés eredete.

A szeretetről alkotott elképzelésem örökre megváltozott. Ennek a látványnak fensége és dícsősége szavakkal ki nem fejezhető fontosságú volt. Örökre meghatározta új igazságom irányát. Otthon voltam, és nem akartam semmi többet, csak Isten fényében maradni. Krisztus átadott a fénynek, és én ott álltam Isten jelenlétében. Feltöltődtem teljes tudással: A fény szeretet volt, és a szeretet Isten volt. A fényből áradó tökéletes szeretet hullámai eltávolítottak rólam minden terhet, amelyet cipeltem, és minden gondolatot, amely visszatartott volna Isten megismerésétől. Megtudtam, hogy valójában ártatlan vagyok. Új tisztaságommal ráébredtem, hogy szellemként sétáltam keresztül az életen, a félelem leplébe burkolózva, illúziók ellen hadakozva. Álltam ott, mint egy szerető, nyitottan az arany fényfolyam számára, amely csordultig töltötte üres kagylóhéjamat.

Végtelen öröm volt rájönni Isten szeretetének végtelen természetére. Isten a teljesség, és rajta kívül nincs semmi más, és én Istenben voltam. Elválaszthatatlan része voltam a fénynek. Az az igazság, hogy mint Isten teremtménye tökéletes szeretet vagyok, mind azok vagyunk. Isten minden alkotása egyetlen teremtés, és én egy vagyok a teremtéssel. Isten és én, a Teremtő és a teremtett, egyek vagyunk.
Egy életet töltöttem az ítélettől való félelemben, és most......ott álltam a jelenlétében, mindent tudott rólam, és hibamentesnek talált. Tudtam, hogy Isten tökéletesnek lát engem. Szeret engem, mert a szeretet Isten teljessége. Isten határtalanul szeret. Végül is minden értelmet nyert. Isten csak szeretni tud engem, mert Isten csak szeretet, semmi más csak szeretet. Az egyetlen valóság Isten, nem is lehet más, és ISTEN SZERETET.

Megérkeztem hát igazi otthonomba. Odafordultam Jézushoz, és azt mondtam: "Ez gyönyörű. Otthon vagyok. Ez az a hely, ahol lenni akarok. Maradni akarok. " És Jézus válaszolt: "Maradhatsz még egy kis ideig, de aztán vissza kell menned."

A Mennyből való visszatérés után
<TABLE id=table91 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="10%" align=right border=0><TBODY><TR><TD></TD></TR><TR><TD><TABLE id=table92 cellSpacing=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD></TD></TR><TR><TD></TD></TR><TR><TD height=10></TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>
Alig tudtam elhinni, hogy vissza kell jönnöm a fizikai világba. Egy egész életnyi tévelygés és rettegés után, ott álltam egy nyitott, elfogadó, nem ítélkező, teljesen szerető Isten jelenlétében. Nem akartam semmi mást, csak vele maradni, és erre azt mondják nekem, hogy vissza kell mennem.

Egy másik drámai változás is bekövetkezett életemben a halál közeli élményemből következően. Már nem félek a haláltól. Sőt, ami azt illeti, a halálról szoktam álmodozni éjszakánként. Otthonomban valamikor ki sem volt szabad ejteni ezt a rettenetes szót, most pedig a családom és barátaim le se tudnak állítani, hogy csodálatos tapasztalatomról beszéljek.

Visszaérkezésem után meglepő módon, szomorú voltam és dühös, sőt dacos. Meg voltam döbbenve azon, hogy egy életnyi rettegés után végre eljutok a mennybe és visszaküldenek. "Miért?" Kérdeztem, " Talán túl kis hal voltam, vagy mi?"
Majdnem egy évig, csak feküdtem ágyamon éjszakánként, és zokogtam. Könyörögtem Istenhez, hogy engedjen hazamenni. Nem tartoztam azok közé a szerencsések közé, akik spontán módon, hirtelen meggyógyultak halál közeli élményük után. Még mindig nagyon beteg voltam, és nem értettem, hogy miért kell itt maradnom a Földön, amikor nem segíthetek senkinek, sőt kommunikálni is alig tudok a családommal vagy másokkal. Siránkoztam, faggattam Istent, és könyörögtem hozzá. "Kérlek, kérlek, kérlek, KÉRLEK engedj haza. "

Alkudoztam vele: "Ha már itt kell maradnom, miért nem gyógyíthatsz meg, hogy legalább tudjak valamit csinálni? " Esedeztem, így kiáltva hozzá: "Ha már nem akarsz meggyógyítani teljesen, mi lenne, ha megtennéd, hogy elég jól legyek ahhoz, hogy fessek? Csak egy órácskát naponta. Ha nem tudok semmit csinálni, miért nem lehetnek körülöttem emberek? MAGÁNYOS VAGYOK!"

Ha esetleg elég hosszú ideig nem panaszkodtam, akkor előjöttek mennyei emlékeim, és éreztem, amint a szeretet hullámai végigmossák testemet, de választ soha nem kaptam könyörgéseimre. Legalábbis nem olyan választ, amilyet akartam.
Körülbelül egy év után, egy új imát mondtam a szívem legmélyéről. Ismét lemondtam akaratomról és arról, hogy irányítsam a saját életem. Teljesen feladtam az élethez való ragaszkodásomat is, és meghaltam. Azt mondtam Istennek: "Drága Istenem. Feladom. Nem tudom, mi a helyes számomra. Nem tudom mit kellene tennem, kit kéne néznem, vagy mit kellene mondanom. Még azt sem tudom, mit gondoljak. Mindig azt akartam, amiről úgy gondoltam, hogy a legjobb nekem. Isten, nem tudom, mi a legjobb nekem. Az életem a tied.

Akármit akarsz számomra, az jó lesz. Ha itt kell feküdnöm az ágyban, betegen és tehetetlenül életem hátralevő részében, legyen az akár húsz perc, vagy húsz év....rendben van. Akármi történik, rendben van. Tudom, hogy szeretsz engem. " És aztán még hozzátettem: "Azonban lenne egy kérésem: Kérlek, ha már élnem kell, hadd legyek hasznos valamilyen módom - SZÁMODRA."

Isten ajándéka

<TABLE id=table93 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="10%" align=left border=0><TBODY><TR><TD>

</TD></TR><TR><TD><TABLE id=table94 cellSpacing=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD></TD></TR><TR><TD></TD></TR><TR><TD height=10></TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>
Halál közeli élményem után elkezdtem fehér glóriát és fényvillanásokat látni emberek és tárgyak körül. Mivel hogy a betegségem miatt annyi fizikai anomáliával volt dolgom, feltételeztem, hogy ezek a "fények" is ilyen eredetűek. Később rájöttem, hogy ez esetben sokkal többről van szó.

Amint egészségem lassan javult, alkalmanként már autóval is tettem kisebb kiruccanásokat. Egyszer egy forgalmas utcán hajtva megálltam a pirosnál, és egy különös jelenetre lettem figyelmes. Egy szállítóautó parkolt az út jobb oldalán, mintegy fél háztömbbel előttem. Az a tipus volt, amelynél inkább az oldalsó ajtót használják rakodásra, és nem a hátsót. Figyeltem, amint a sofőr az úttest felőli oldalt megnyitva kezdi kihordani az árut, miközben mellette ment a sűrű forgalom. Az autómban hangosan kimondtam, amit gondoltam enyhe déli akcentusommal: "Ó, kedves, nem szabadna ezt csinálnod, ez nagyon veszélyes. "

Ezután megdöbbenve láttam, hogy a söfőr körüli szokásos táncoló fények hirtelen lélegzetelállító alakot öltöttek. Egy áttetsző, gyönyörű női szellem bontakozott ki a fényben.

Talán mindez azért történt, mert egy szeretetteljes, aggódó gondolatot küldtem, s ezért mutatkozott meg számomra a szellem. Egy rövid pillanatig találkozott a tekintetünk. Rámmosolygott, aztán tovalebegett a gyanútlan ember felett, visszafordítva figyelmét a feladatára, aki nem is volt tudatában e mennyei jelenlétnek, és el volt foglalva a munkájával. Meg voltam döbbenve.
Alig mertem lélegezni, hogy el ne tűnjön e vízió. Meg voltam babonázva. Le sem akartam venni a szemem erről a gyönyörű jelenetről, azonban a periferikus látómezőmben további érdekes fények tűntek fel. Amikor végül is el tudtam szakadni a szellem látványától, lassan körüljártattam a tekintetetm, és minden egyes személy fölött egy-egy gyönyörű, szerető, rájuk vigyázó szellemet láttam. A járdán közönyösen sétálgató emberekhez mind mind szellem társult. Az autókban fizikai korlátoktól mentesen figyelhettem meg az utasok körül levő lények fényét és formáját. Láttam kocogókat, fény szárnycsapásokkal a nyomukban, amint a szellemük tartja velük a tempót. Az épületekből ki be mászkáló embereket szintén szellemek követték. Az elém táruló látvány csillogó fehér fényekkel volt tele.

Emberi elmém korlátozott felfogóképességével próbáltam értelmezni a látványt. Tudtam, hogy e fények személyekhez kapcsolódnak. Néha több is van egy ember körül. Majdnem mintha az illető létének kiterjesztése lenne - valami fény kapcsolat a Magasabb Énjével. A fények nem csak az emberekhez kapcsolódtak, hanem egymáshoz is. Oyan fényesek és határtalanok voltak, hogy összekapcsolódtak, egyfajta fény térrácsszerűséget alkotva. Emlékeztem, hogy halál közeli élményekről beszámoló könyvekben azt olvastam: az emberek néha fény hálót vagy térrácsot láttak a túloldalon, és nem tudták mire vélni. ​

<TABLE id=table95 cellSpacing=1 cellPadding=0 width="10%" align=right border=0><TBODY><TR><TD>

</TD></TR><TR><TD><TABLE id=table96 cellSpacing=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD></TD></TR><TR><TD></TD></TR><TR><TD height=10></TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR></TBODY></TABLE>
A kép, amelyet láttam és érzékeltem teljesen tisztán közvetített egy üzenetet: MIND EGYEK VAGYUNK. Megértettem, hogy egységünk a szeretetben valósul meg, az kapcsol össze mindnyájunkat, és elérhető egyfajta sokkal magasabb szintű kommunikáció, mint amelyet normálisan használunk. Ez a szeretet elérhető bárki számára, aki hajlandó elvégezni a kemény sprirituális munkát, amely megnyitja szívét, elméjét és szemeit a Szellem számára. Emlékeztem Isten jelenlétében érzett szeretetre, és megtapasztaltam a minden létező iránti teljes szeretetet, a teljes egységet, hogy minden egy, és minden Isten manifesztációja.

Újra és újra ez az igazság vezetett haza engem. Istenen kívül nem létezik semmi. Isten minden. Minden amit látok Istent jeleníti meg, nem mint fizikai tükröződés, hanem inkább mint a maszk mögötti csillogó ragyogás.

Erőteljes dudaszó riasztott fel merengésemből. Lenéztem a sebességmérő órára, és rádöbbentem, hogy alig vánszorgok az autómmal. Könnycseppekkel az arcomon, érzelmileg még erősen felindulva inkább leparkoltam az út szélén, amíg feldolgozom a látottakat, és visszanyerem teljesen az éberségemet. Nem tudom mennyi ideig ültem ott, de nem mozdultam, amíg e csodálatos látvány lassan el nem enyészett, és át nem adta helyét a mindennapok megszokott látványának, amikor is csak fényeket látok a testek körül.

Nemigen akartam távozni, mert abban reménykedtem, hogy hátha visszajönnek az angyalok. Angyaloknak hívtam őket, mert nem volt rá jobb szavam. Amikor végül eléggé helyreállt az érzékelésem ahhoz, hogy vezessek, hazahajtottam. Eleinte nemigen mertem elmesélni férjemnek a történteket, mert nem tudtam mit fog gondolni. Esetleg úgy véli hallucináltam, vagy hogy megint beteg vagyok, vagy talán, hogy megőrültem? Becsületére legyen mondva nyitott fülekkel hallgatta mesémet. Sőt, utána még azt is megkérdezte, hogy ő körülötte látok-e valamit. Jól megnézve a körülötte levő fényeket, felfedeztem, hogy ha a villódzó részre koncentrálok, akkor egy alak rajzolódik ki, egy gyönyörű szellem tűnik elő. Amikor leírtam kísérő szellemét, igen megindult.
Felbátorodva Ed reakcióján gyerekeimnek és barátaimnak is elmeséltem történetemet. Ők meg továbbadták az ő barátaiknak. Ez aztán néha félénk és szkeptikus, de mindig kiváncsi folyamatos érdeklődéshez vezetett a barátaim részéről. Ők is mind megkérdezték, hogy látok-e lényeket körülöttük. </TD></TR><TR><TD align=middle width="100%" colSpan=2 height=20></TD></TR><TR><TD align=middle width="100%" colSpan=2><TABLE id=table99 cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD><SMALL>"Az egyetlen valóság Isten. Más valóság nem létezhet, és Isten szeretet. "</SMALL><SMALL> - Linda Stewart</SMALL>
</TD><TD></TD></TR></TBODY></TABLE></TD></TR><TR><TD align=middle width="100%" colSpan=2 height=20></TD></TR><TR><TD align=middle><SMALL>| Vissza a kezdőlapra |</SMALL></TD><TD></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=2></TD></TR></TBODY></TABLE>​

Egyszer a Mennybe és vissza​

Karen Schaeffer halál közeli élménye​

Tinédzserként Karen Schaeffernek számos különleges lelki élményben volt része. Ezek többnyire álmában jelentkeztek. Amint idősebb lett, élete pedig zaklatottabb, ezek az élmények ritkultak, sőt majdnem eltűntek, egészen első terhességének idejéig. Egyszer például előre látott egy rettenetes autóbalesetet. A sajátját. Viziója egy nap valóra vált, és halál közeli tapasztalat lett belőle. Az ő élményének van egy olyan aspektusa is, amely meglehetősen ritka. Megmutatták neki a jövőt, és megváltoztathatta a kimenetelét. Emiatt a jövő, amit látott, elhárult. Beszámolója részletesen megtalálható Kevin Williams könyvében Nothing Better Than Death.​

Röviddel fiam születése után rettenetes álmom volt. Egy borzalmas autóbalesetben életemet vesztettem. Hónapokig a hatása alatt voltam, és rendkívül óvatosan vezettem, különös tekintettel a nagy járműszörnyetegekre. Amikor a fiam már 7 hónapos volt, meggyőztem magam, hogy ez csak egy álom volt, és semmi ilyesmi nem fog történni velem. Új tanári állásom volt éppen, egy bébi, egy otthon, a férjem, akiről gondoskodnom kell...... túl sok energiát fektettem ebbe a dologba. Aztán megtörtént.
Aznap éppen elhagytam az iskolát. El akartam hozni kisfiamat a nagymamájától, és siettem volna vissza az iskolába, hogy megnézzek egy baseball meccset. Boldog voltam, hogy a kisfiammal tölthetem a délutánt. Amint letértem az autópályáról a szokásos óvatossággal, balra fordultam a lámpa zöld jelzésénél. Ez az én szerencsés napom, gondoltam. Aztán hirtelen már nem is voltam ebben a világban.

Rögtön a leggyönyörűbb, legnyugodtabb helyen találtam magam, ahol valaha is voltam. Nagyapám várt rám, és egy másik személy, akit az előző életemből ismertem, valamit egy őrangyal volt ott, hogy segítsen nekem az átmenetelben. Ők meséltek nekem a balesetről, és mutatták meg a helyszínt. Ez volt hazajövetelem ideje, mondták.
A hely túláradó szeretete és boldogsága annyira hívogató volt.
Minden pillanattal egyre könnyebbnek éreztem magam. De aztán egy félelem és pánikrohamban sírni kezdtem. Mi lesz a kisfiammal? Még csak 7 hónapos. Még csak nem is emlékszik majd rám! Az apja azt sem tudja, hogy kell gondoskodni róla. Nem akarom, hogy a férjem szülei neveljék fel. Nem, nem, nem ... ez még nem az én időm. Tévedtek.
Szeretettel átöleltek, és próbáltak megnyugtatni bemutatva, hogy nem lesz semmi baj, sem a fiammal, sem a családommal a halálom után. Anyám a nagymamám segítségére fog támaszkodni a felnevelésében. Eltart egy darabig, de meg fog gyógyulni. Férjem is sérült lesz, szomorú és magányos, de később ő is rendbe jön, sőt még új szerelmet is talál.
A halál is egy lecke, amelyet meg kell tanulnunk a Földön, és az én halálom fontos lecke azoknak, akik részei voltak az életemnek. Megmutatták a temetésemet. Tanítottak miképp lehetek közel azokhoz, akiket szeretek, sőt még kommunikálhatok is azokkal, akiknek elég nyitott a szellemük erre. Ezt így már el tudtam fogadni. Jól lesznek.
Egyre könnyebbnek és könnyebbnek éreztem magam. De várjunk csak.....a fiam. Nem hagyhatom el a fiamat! A csecsemőknek szükségük van a mamájukra. Én kell, hogy az ő mamája legyek. Nem engedhetem őt el. Olyan sok türelemmel voltak irányomban- és olyan sok szeretettel.
Vezetőim elmagyarázták, hogy ezek az érzelemk, még az emberi természetemhez kapcsolódnak. Ha egyszer az emberi természetet levetem, olyan könnyűnek érzem majd magam, mint a levegő, és teljesen boldog leszek, tele szeretettel.
De a szavak nem tették nem igazzá az érzelmeket. Próbáltak segíteni, hogy levessem emberi nehézkességemet. Nagyszerű munkát végeztek, remek érzés volt, és úgy tűnt egyre erősebb és erősebb leszek. De a fiamhoz fűződő kapcsolatom még erősebb volt.

Úgy tűnt, szinte már egy örökkévalóság óta sétálgatunk azon a gyönyörű helyen. Megvitattuk az életemet, a vallást, a lélek titkait, amelyeket emberként el kell felejtenünk, különben nem tudnánk fejlődni a Földön. Egész idő alatt meg voltam illetődve. Pár dolog éppen úgy volt, mint a halál utáni életről szőtt legszebb álmaimban. Pár dologban pedig nem volt igazam, és emlékszem azon tűnődtem, hol van a többi szerettem. Például a másik nagyszüleim, akik már meghaltak? Abban az időben, éppen egy másik világban voltak. Megtudtam, hogy ha az átalakulásom majd befejeződik, akkor átmehetek más szintekre is.
Egy darabig minden rendben volt, aztán eszembe jutott a fiam, és ismét elnehezültem. Nem tudtam elviselni a gondolatot, hogy anya nélkül nőjön fel. Pedig megmondták, hogy mások is betölthetik ezt a szerepet helyettem. Elöször is a nagyszülők. Aztán megmutatták nekem Jake életét. Ő volt a leggyönyörűbb kisfiú, és olyan boldog, de egy kis szomorúsággal a lelkében. Ez volt a megtanulandó lecke. Ő amikor lejött ebbe az életbe, tudta hogy milyen nagyobb leckéket kell megtanulnia. Ez be volt tervezve. Láttam egy új mamát is, amikor Jake már kb 7 vagy 8 éves lehetett. Gyönyörű volt, meleg szívű, aki valóban törődött Jake-kel, és jól bánt vele. De megvoltak a saját gyerekei is, és azokat másképp szerette, mint az enyémet - a mostohafiát. Nem ilyen sorsot álmodtam Jake számára. Ez nem történhet meg. Örültem a férjem boldogságának. Ő rendben volt. Boldog volt. A fiam esete azonban más volt. Az átalakulás állandó türelem-munkájában voltak egyéb leckék is odaát. El kellett engednem. Néha hisztérikussá váltam, aztán pár perc múlva már ismét nyugodt és derült voltam.
Láttam egy kislányt. Ő lett volna eredetileg Jake helyett a gyermekem, de még a fogantatás előtt változtak a tervek, és Jake szelleme vette át a helyét, mert ő esetleg sokkal jobban tudná segíteni a fejlődésemet. (és így is történt)
Időnként, amikor már nagyon közel éreztem magam ahhoz, hogy elfogadjam a halálomat, hirtelen szomorúság és fájdalom tört rám, és nagyon hiányzott a fiam, és az életem. Nem tudtam elereszteni az emberi életemet. Vezetőim mindent megtettek. Soha nem adták fel. Soha nem bátortalanodtak el. Hihetetlen mennyiségű türelmet és szeretetet sugároztak felém. Végül is a hisztériámat egy magasabb szellem nyugtatta le, aki szinte teljesen beburkolt szeretettel. Vezetőimnek azt tanácsolta, hogy engedjenek vissza. Ők ugyan kifogásokat hoztak fel, hogy még több időre van szükség, de azt mondta nekik, hogy ezen a ponton a szellemem úgysem tudna megnyugodni. Legjobb visszaengedni engem, és szellemem majd további leckék megtanulása által lenyugszik. Könyörgésemmel végül is kiharcoltam visszatérésemet az időbe. Testbe szállásom előtt még elmagyarázták, hogy az a lecke, amelyet barátaimnak és családomnak most kellett volna megtanulnia, halasztást szenvedett. De valamikor - előbb vagy utóbb- meg kell tanulniuk azt, amire a halálom tanítja őket.
Elrendezték a dolgokat, hogy a szellemem, mikor, hova és miként térjen vissza, és milyen tapasztalatokal lettem gazdagabb, illetve milyen újakra lesz szükség. Bizonyos dolgokat megtanultam a túloldalra tett kirándulásommal, amelyeket ismét el kell felejtenem. Az se lenne jó a lelkemnek, ha tudnám, hogy mikor halok meg újra, mert akkor emberként állandóan azzal foglalkoznék, különösen ahogy az ideje közeledne.
Az utolsó dolog, amire emlékszem az, hogy vittek vissza a baleset helyszínére, és az utolsó pillanatban még azt is közölték, hogy amikor a gyermekem idősebb lesz, haza kellene jönnöm. Ezt rögtön elfogadtam, de aztán: várjunk csak! Mit jelent az, hogy idősebb? Ez azt jelenti, hogy mindössze pár évvel idősebb? Tinédzser? Láthatom még, hogy megnősül, és gyerekei lesznek? Közvetlenül a baleset után, nem voltam éppen abban a helyzetben, hogy ezzel foglalkozzak.
Most ismét van egy életem a fiammal. Jól kell felhasználnom az időmet, mert nem tudhatom mennyi van még hátra.

Azt mondták: szerencsém volt, hogy túléltem. Egy hatalmas teherautó áthajtott a piroson, és belerohant a kis compact autómba, pont az én ajtómnál. Az orvosok azt mondták, hogy a bekötött biztonsági öv ellenére sem éltem volna túl, ha a légzsákok nem nyíltak volna ki, ami oldalirányú ütközésnél nem szükségszerű.
A baleset utáni első évben próbáltam élni és boldogulni ahogy tudtam. Azonban nagy fájdalmaim voltak a törött vállcsontjaim, bordáim, és csípőim miatt. Azt mondták, hogy a fájdalmak elmúlnak hat hónap, legrosszabb esetben 1 év alatt, de már három év eltelt, és még mindig megvannak. A második év volt a legrosszabb. Öngyilkossági gondolatok foglalkoztattak. Mindent megtettem volna, hogy visszatérjek a mennybe, ahol az élet olyan csodálatos volt, olyan szeretettel és örömmel teli. Csak a fiam és a lányom megléte - aki később született- bírt rá arra, hogy folytassam. Értük vagyok itt. Ma már - három évvel a Földre való visszatérésem után - mennyei otthonom után vágyom, és keresem a békémet és a boldogságomat addig, amíg amíg az időm itt le nem jár. ​

| Vissza a kezdőlapra |​

<CENTER></CENTER>​

<CENTER></CENTER>​

<CENTER></CENTER>​

<CENTER></CENTER>​

Aki gyógyító lett a villámcsapástól​

Tiffany Snow halál közeli élménye​

​

Tiffany Snow nagyon szigorú vallásos háttérből érkezett, és soha nem hitt a természetfölötti dolgokban. De mindez egy csapásra megváltozott, amikor egy halál közeli élményben (ezentúl rövidítva NDE) Isten előtt találta magát a mennyben, ahol tudást és szeretetet kapott az emberi értelmet messze meghaladó módon. Tiffany azt szokta mondani, hogy "A legjobb dolog, ami történt az életemben, majdnem az életembe került." Akkoriban Tiffany sikeres dalszerző és lemezkiadó volt Nashvilleben, amikor egy majdnem halálos villámcsapás érte. Ennek eredménye egy mély NDE lett, amelynek keretében megkapta a gyógyítás adományát és más lelki képességeket. Felfedezte életfeladatát: ez pedig gyógyítás, tanítás és mások segítése a szeretet erejével abban, hogy rátaláljanak Isten által nekik adományozott tehetségükre a saját életükben. ​

Modern misztikusként tartják számon, de ő egyszerűen csak Isten munkásaként tekint magára. Nem hagyta abba a dalszerzést és a lemezkiadást sem. Arra vonatkozólag, hogy miképp kaphatod meg saját isteni adományaidat, a következőt mondja: “Az adományozónak kell elsőbbséget adni, és őt kell szeretni elsősorban, és nem az adományokat. Ezt kell megtanulni, ez minden. Akkor Ő megad mindent feltétel nélküli szeretetben. Mindemkinek van valamilyen tehetsége!”

Következzenek most részletek Tiffany NDE tanúságtételéből, amely teljes terjedelmében megtalálható “Psychic Gifts in the Christian Life - Tools to Connect.” című könyvében. ​

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%" height=20> </TD></TR><TR><TD width="100%" height=3><HR color=#0000ae noShade SIZE=1></TD></TR></TBODY></TABLE>​

<SMALL>Nyáridő volt, erős szél fújt és zuhogott az eső a legelőre. Kimentem ellenőrizni lovaimat, tudnom kellett, hogy biztonságban vannak. Az egyik ló legelészés közben fennakadt a láncon, amely a pajtát veszi körül. Leengedtem a láncot, és tartottam az egyik kezemmel. Ott álltam a szakadó esőben, kinyújtott kezemben a lánccal. Pont ebbe csapott bele a villám. Ettől kis ideig vitustáncot lejtettem, ahogy izmaim rángatóztak, majd minden elsötétült és meghaltam. Fájdalmat nem éreztem közben.

A következő kép, ahogy ott állok a semmin, előttem az Univerzum, és távoli színes planéták vesznek körül. A távolban tűhegynyi csillagfények pislákolnak, s megremegnek, ha karomat elmozgatom előttük, mintha vízben tükröződnének. Szédülök. Nem csak előre vagyok képes látni, hanem körös körül egyszerre. Pár lábnyira tőlem egy férfi áll az enyémhez hasonlóan átlátszó testtel. Hangját hallom a fejemben: "Ne aggódjon, minden rendben."</SMALL>
<SMALL>Közben egyre gyorsabban közeledtünk egy nagy, kissé elliptikus alakú gömb felé, amelynek felszínén különböző színű fények örvénylenek. Középtájon inkább sugárzó fehér volt, szélefelé meg sárga. Minél közelebb értünk hozzá, annál jobban elborított a szeretet. Olyan meleg és jóleső érzés volt, mint ahogy egy gyermek érzi magát anyja karjaiban.

Megálltunk. A fényes rész még messze volt tőlem, én tovább akartam menni. Mágnesként, ellenállhatatlanul vonzott. A vágy, hogy "beleolvadjunk" egyre erősebb lett, ahogy közeledtünk. Tudtam, hogy a fényen túl, maga Isten van jelen, a menny! Izzó fényesség tűnt fel előttem, majd fej, vállak és test formálódott belőle. Egy hang szólalt meg az aranyszínben csillogó fénytömegből pont előttem. </SMALL>​

<SMALL>A hang lágy volt és gyengéd, mégis benne volt Isten tekintélye. Tudtam, hogy ez Isten saját fiának, Jézus Krisztusnak hangja.

Akkor az életem eseményei leperegtek szemem előtt - amikor haragudtam, és amikor szeretettel fordultam valaki felé, mint egy moziban. Átéreztem a a másik személy haragját és sérelmét, amikor aljas voltam, és azt is, ahogy ez a harag tovább gyűrűzik másokon keresztül. Aztán, amikor szeretetet közöltem valakivel, azt is éreztem, ahogy ez a szeretet tovább adódik emberről emberre, mint egy meleg lüktető ok és okozat - micsoda öröm! </SMALL> ​

<SMALL>Aztán Jézus felvillant majd elkezdett halványulni. Szépség és olyan színek vettek körül, mintha a hajnalhasadás kellős közepén lennék. A mellettem levő szellem folytatta. Különböző csillagokat, bolygókat mutatott nekem, távoli színes fényörvényeket, és mindet megnevezte. Több ezernyi kérdésemre is választ adott. A sok információ úgy tűnt majd szétrobbantja az agyamat, mintha egy üres könyvtárat hirtelen feltöltöttek volna. </SMALL></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=2 height=20></TD></TR><CENTER></CENTER><CENTER></CENTER><CENTER><CENTER><TR><TD>"Legyél tudatában annak, hogy egy nagyobb kép része vagy, és ismerd fel a körülötted működő angyali erőket, hogy a legtöbbet hozhasd ki a lehetőségekből. " - Tiffany Snow
</TD><TD></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=2 height=20></TD></TR><TR><TD><SMALL>

​

​

</TD><TD></TD></TR><TR><TD width="100%" colSpan=2></TD></TR></CENTER></CENTER></TBODY></TABLE>​

:11:BUÉK:11:
Csatolás megtekintése 227360
Csatolás megtekintése 227361​