Folytatsd a verset!

Fuldokló folyók, árnyék-uszályos erdők

sóhajai kihűlnek arcomon, fekete gyertyákkal

elindulni kelet felé, havasok fenyőit

felgyújtani, virágzó cseresznyefák ragyogásából

kihullott lányok: ölelem emlékeim szobrait,

földig-érő fényességet bűneim talpa alá,

hajnalok szürke zsákjaiból piros követ

lopok, vakablakok párkányaira

hazudott madarak sikoltását

szél viszi el, jöhetne már a férfi,

aki tényleg megváltja ezt a világot,

repülnek a levegőben halottak összekulcsolt

kezeiből kitépett zsebkendők,

fuldokló folyók, árnyék-uszályos erdők

sóhajai kihűlne arcomon.

Válasz korall44 vers folytatására

És fájt-e, amíg nézted a nyárfást révedezve,
Hogy reszket agg fejük, az ezüstösfehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már szeptember, a nagy szénásszekér?
S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!
S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?
(Tóth Árpád: Őszi kérdés)


Fehér vagy, mint a habcsomó,
nehéz vagy, mint a bánat,
sokasodnak a csattogó,
vicsorgó őszi árnyak.

Krizantém, havas zivatar
készül, s a föld lesz ágyad,
isten haragja betakar,
és vége a világnak.
/Nagy László:Krizantém/

Száritson ki szemükből a Nap,
Kik egyszer is megnéztek.
Ne hagyjon az én suta arcom
Senkinek se szánó emléket.

Sors-intézőm a Semmi legyen;
Szem- és fültömő Semmi,
Adassék meg nekem vád nélkül
S észrevevő vágy nélkül menni.
(Ady Endre: A Békés Eltávozás)

Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.

Vers folytatása

Bár messzire szállnék, de lepkeszárnyam
nem nyílik, bárhogy is vágyom
magasra repülni, s elvinni minden
bánatot, mit test és lélek hordoz bús magányon...

Válasz fakana versére
Fuldokló folyók, árnyék-uszályos erdők

sóhajai kihűlnek arcomon, fekete gyertyákkal

elindulni kelet felé, havasok fenyőit

felgyújtani, virágzó cseresznyefák ragyogásából

kihullott lányok: ölelem emlékeim szobrait,

földig-érő fényességet bűneim talpa alá,

hajnalok szürke zsákjaiból piros követ

lopok, vakablakok párkányaira

hazudott madarak sikoltását

szél viszi el, jöhetne már a férfi,

aki tényleg megváltja ezt a világot,

repülnek a levegőben halottak összekulcsolt

kezeiből kitépett zsebkendők,

fuldokló folyók, árnyék-uszályos erdők

sóhajai kihűlne arcomon.

Romapage

Kihűlnek arcomon BARI KÁROLY

Válasz fakana versére
Fuldokló folyók, árnyék-uszályos erdők

sóhajai kihűlnek arcomon, fekete gyertyákkal

elindulni kelet felé, havasok fenyőit

felgyújtani, virágzó cseresznyefák ragyogásából

kihullott lányok: ölelem emlékeim szobrait,

földig-érő fényességet bűneim talpa alá,

hajnalok szürke zsákjaiból piros követ

lopok, vakablakok párkányaira

hazudott madarak sikoltását

szél viszi el, jöhetne már a férfi,

aki tényleg megváltja ezt a világot,

repülnek a levegőben halottak összekulcsolt

kezeiből kitépett zsebkendők,

fuldokló folyók, árnyék-uszályos erdők

sóhajai kihűlne arcomon.

RomaPage

Kihűlnek arcomon BARI KÁROLY

kezében órjás kertészolló,
az életekből itt-ott levágott,
s élet-darabokból foltozott
nekem egy foltos bohóc-virágot.

Ezt a világot hagyta rám,
a sok mögött mégsem egészet,
a csupa kérdő- és gondolatjel,
mi a világból az enyém lett.
/Károlyi Amy: Örökség/

"Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.

ovineni írta:

kezében órjás kertészolló,
az életekből itt-ott levágott,
s élet-darabokból foltozott
nekem egy foltos bohóc-virágot.

Ezt a világot hagyta rám,
a sok mögött mégsem egészet,
a csupa kérdő- és gondolatjel,
mi a világból az enyém lett.
/Károlyi Amy: Örökség/

"Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.

Kattints a kibontásához...

Jaj, mily sekély a mélységés mily mély a sekélységés mily tömör a hígságés mily komor a vígság.Tudjuk mi rég, mily könnyűmit mondanak nehéznekés mily nehéz a könnyű,mit a medvék lenéznek.
Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek.


Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek,
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek.
/Kosztolányi Dezső: Esti Kornél éneke/


Vajjon kitől tanult zenét a szél,
Hogy este tőle oly édes a bánat?
Tán összegyüjtött testvérbúja él
Benne távol világok sóhajának?
Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek.

Ha ereszteném, ő is szállna.
Halványkék, szárnyas libegéssel,
ő is a lepkék után járna.
De más a sorsa.
Nem hal meg szépen. -
Eltikkad gyürüs ujjaim,
Károlyi Amy: Kék virág

s tenyerem forró börtönében.

Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek,
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek.
/Kosztolányi Dezső: Esti Kornél éneke/


Vajjon kitől tanult zenét a szél,
Hogy este tőle oly édes a bánat?
Tán összegyüjtött testvérbúja él
Benne távol világok sóhajának?

Most néktek itt ilyen zene izen,
Míg a szellősodrú képek zizegnek,
Bennük fájón és mégis édesen
Testvérbúja kél távoli sziveknek.
(Tóth Árpád :A "Letört bimbók " című filmhez)


Volnék kis pacsirta, hogy zenghetne dalom
Harmatos, virágos, illatos hajnalon;
Hogy magasztos ének szárnyain lebegve
Merülhetnék mélyen a fényes egekbe;
Hogy lerázván a föld minden szennyét, porát,
Innám egy dicsőbb lét isteni mámorát;
Majd elszenderülve boldog csalódáson,
Édes álom lenne - ne fájna bukásom.

Volnék kis pacsirta, - tavasz hirdetője,
Kihez a reménység arany szálát szője;
Köröttem az eget rózsafelhők szegnék,
Zöldellő vetések halmain levegnék;
Hogy a magvető, ki új kalászt hinteget,
Felém fordult arccal keresné az eget,
Telnék be örömmel, hálás bizalommal,
Versent énekelve zöngzetes dalommal.

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,

................................................

"Ha rokon a lelkünk,
kell, hogy összetalálkozzunk."
Ralph Waldo Emerson

Lépcsô, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ô érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezôn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.(Reményik Sándor: Akarom)

Hányszor hittem: hazám a fény hazája,
s a völgyek szürke rabja nem vagyok,
völgy vándorát a hegyek csókja várja
és utam egyre feljebb kanyarog.
S ó, ti kegyetlen rózsaszín hegyek,
gyönge-elém hányszor emeltetek
hajnal-pompában búskomor falat! �
S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié. (Ady Endre:Sem utódja, sem boldog őse )




Ha a nap leszállva eltűnt,
Mint egy fényes képzelet,
S a sötét éj fátyolával,
Elterűl a föld felett:

Szívesen andalgok akkor
A harmattelt réteken,
És a hallgató természet
Nyúgodalmat ád nekem.

Mint ha aggnak homlokára
Hint ezüstöt az idő,
S nyúgodalmat nyer végtére
A sokáig szenvedő:

Úgy talál e föld nyugalmat,
Ha a nap lement,
És a holdvilág magasról
Rá ezüstöt önt. (Eötvös József: Holvilág)

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.