Szia Jencuska!
Vagy 2 hete nem értem rá idejönni, de persze akkoriban próbáltam úgy is, hogy bemásoltam a böngészőbe, de nem sikerült.
Most újból visszatértem hozzá, és érdekesmód minden gond nélkül elindult, éppen most töltődik.
Üdv: Vadrózsa
Versek, mesék
- Téma inditó csipkebogyo
- Kezdés dátuma
- Státusza
Szia Jencuska!
Vagy 2 hete nem értem rá idejönni, de persze akkoriban próbáltam úgy is, hogy bemásoltam a böngészőbe, de nem sikerült.
Most újból visszatértem hozzá, és érdekesmód minden gond nélkül elindult, éppen most töltődik.
Üdv: Vadrózsa
linkek
Sziasztok, gyermekverses-mondókás linkek:
http://www.nyitnikekovoda.eoldal.hu/cikkek/gyermekversek
http://kismvity.gportal.hu/gindex.php?pg=8894734
http://www.zeneker.hu/kiadvanyok/fr0302/fr0302szovegek.html#03
http://gyermekdal.lap.hu/bolcsiseknek_enekelheto_mondogatok/24733746
http://marci.co-net.hu/versek.htm
Sziasztok, gyermekverses-mondókás linkek:
http://www.nyitnikekovoda.eoldal.hu/cikkek/gyermekversek
http://kismvity.gportal.hu/gindex.php?pg=8894734
http://www.zeneker.hu/kiadvanyok/fr0302/fr0302szovegek.html#03
http://gyermekdal.lap.hu/bolcsiseknek_enekelheto_mondogatok/24733746
http://marci.co-net.hu/versek.htm
Szeretném megkérdezni, hogy a dvd-m is lévő, Károgó c. dal, Halász Judit melyik lemezén található?
Köszi
És amúgy tényleg fantasztikus az album
Pettson és Findusz
Sziasztok!
Kislányommal együtt nagyon szeretjük a Pettson és Findusz mesfilmeket, könyveket.
Találtal egy nagyon aranyos lengyel Pettson és Findus oldalt, ajánlom figyelmetekbe:
http://www.pettsonifindus.pl/psoty.html
Itt találhattok puzzle-kat
Sziasztok!
Kislányommal együtt nagyon szeretjük a Pettson és Findusz mesfilmeket, könyveket.
Találtal egy nagyon aranyos lengyel Pettson és Findus oldalt, ajánlom figyelmetekbe:
http://www.pettsonifindus.pl/psoty.html
Itt találhattok puzzle-kat
Sziasztok!
Újra Pettson és Findusz, de most kifestőket szeretnék feltenni. Nem vagyok ebben jártas, egyszerűen megpróbálom bemásolással megoldani.
Sajnos úgy látom, nem sikerül feltenni a kifestőket, azaz Ti nem láthatjátok. Sebaj! Látogassatok el a weboldalamra, ott, mind ott van:
http://eladoholmik.gportal.hu/gindex.php?pg=27516763
Újra Pettson és Findusz, de most kifestőket szeretnék feltenni. Nem vagyok ebben jártas, egyszerűen megpróbálom bemásolással megoldani.
Sajnos úgy látom, nem sikerül feltenni a kifestőket, azaz Ti nem láthatjátok. Sebaj! Látogassatok el a weboldalamra, ott, mind ott van:
http://eladoholmik.gportal.hu/gindex.php?pg=27516763
Mentovics Éva
Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán?
Egyszer, réges régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett.
Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak.
Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte.
- Bocsánat, nem volt szándékos! – mentegetőzött a kis rosszaság.
- Segítség! Kapjon el valaki! – kiáltotta ijedten a szegény pórul járt csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni.
Elveszítette az egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé. A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még soha sem történt vele.
Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?
Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós, zöld valami alányúlt, és elkapta.
A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt?
Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.
- Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak menni a barátaim közé! – könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.
- Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. - recsegte kedvesen az öreg fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket, hogy télen – nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök ott az égbolton. Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem, hogy egyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.
- Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! – hálálkodott a kis csillag.
- Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat nem ígérhetek. – mormogta kedvesen a fenyőfa.
Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet vett… A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult, … és visszapottyant a fenyő ágai közé.
A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett, hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel. - Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit közelebb leszel a barátaidhoz.
- Jól van. - szólt búslakodva a kis csillagocska.
- Mindenesetre köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.
Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára.
A kis csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az égbolton.
Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban irigykedni kezdtek rá.
- Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!
Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem elhatározták, hogy ők is leugranak.
Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.
Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem találkoztak.
Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?
Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi hangulat költözött az otthonokba.
Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva tekintettek be az ablakokon.
Azonban amit ott láttak minden várakozásukat felülmúlta.
A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán ragyogtak.
Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.
Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt leugranak egy- egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában, és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés, minden decemberben sorshúzással döntik el.
Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait.
Mióta van csillag a karácsonyfák csúcsán?
Egyszer, réges régen, egy teliholdas decemberi éjszakán, amikor milliónyi csillag ragyogott az égen, néhány egészen apró kis csillagocska pajkosan játszadozott az öreg Hold mellett.
Remekül érezték magukat. Huncutkodtak, viháncoltak, csintalankodtak.
Addig-addig rosszalkodtak, amíg az egyik kis csillagot valamelyik társa véletlenül alaposan oldalba lökte.
- Bocsánat, nem volt szándékos! – mentegetőzött a kis rosszaság.
- Segítség! Kapjon el valaki! – kiáltotta ijedten a szegény pórul járt csillagocska. De sajnos már senki sem tudott utána nyúlni.
Elveszítette az egyensúlyát, és elkezdett zuhanni lefelé. Zuhant, zuhant egyenesen a Föld felé. A társai egyre távolabb kerültek tőle. Ő pedig rettenetesen félt, mert ilyen még soha sem történt vele.
Lehet-e még annál is rosszabb, hogy lepottyant, és elveszítette a társait?
Hosszú ideig csak zuhant, zuhant lefelé, ám egyszer csak valami érdekes dolog történt. Mintha valaki kinyújtotta volna érte a karját. Egy enyhén szúrós, zöld valami alányúlt, és elkapta.
A kis csillagocskának fogalma sem volt róla, hogy mi történt?
Éppen egy fenyves erdőbe pottyant le. Az enyhén szúrós zöld valami pedig egy hatalmasra nőtt fenyőfa volt.
- Nem tudom, hogy ki vagy, de kérlek, segíts nekem, hogy vissza tudjak menni a barátaim közé! – könyörgött a kis csillagocska, és olyan kedvesen mosolygott, amennyire csak tudott a történtek után.
- Én vagyok az erdő legöregebb fenyőfája. - recsegte kedvesen az öreg fenyő. Már nagyon sok mindent megértem. Évtizedek óta csodállak benneteket, hogy télen – nyáron milyen ragyogóan, fényesen tündököltök ott az égbolton. Szóval sok mindent megértem, de ilyen még soha sem történt velem, hogy egyikőtök az ölembe pottyant volna. De ha már így esett, nagyon szívesen megpróbálok neked segíteni, hogy visszakerülj az égboltra.
- Előre is nagyon köszönöm neked, kedves fenyő! – hálálkodott a kis csillag.
- Még ne köszönj semmit sem! Megteszek minden tőlem telhetőt, de biztosat nem ígérhetek. – mormogta kedvesen a fenyőfa.
Középső ágai egyikével megfogta a kis csillagocskát, és jó nagy lendületet vett… A kis csillag szállt, szállt egy ideig felfelé, majd lelassult, … és visszapottyant a fenyő ágai közé.
A vén fenyő még jó néhány kísérletet tett, hogy visszahajítsa a pórul járt csillagocskát, de sajnos nem járt sikerrel. - Látod, te árva kis csillagocska, nem tudok rajtad segíteni. Annyit azonban megtehetek, hogy felültetlek a legmagasabb ágam hegyére, úgy talán egy kicsit közelebb leszel a barátaidhoz.
- Jól van. - szólt búslakodva a kis csillagocska.
- Mindenesetre köszönöm, hogy megpróbáltál segíteni.
Az öreg fenyő pedig gyengéden megfogta, és feltette a csúcsára.
A kis csillagocska egy ideig búslakodott, majd lassan beletörődött a sorsába, és elkezdett ugyanolyan fényesen, szikrázóan világítani, mint ott fenn, az égbolton.
Amikor az égből a társai megpillantották, hogy milyen csodálatosan mutat a kis csillagocska ott lent a havas tájon, a hatalmas fenyőfa csúcsán, nyomban irigykedni kezdtek rá.
- Nézzétek csak, milyen jól fest a mi kis barátunk ott, azon a szép, zöld fenyőfán! Mennyivel jobb helye lehet ott neki, mint itt nekünk! Talán még a fénye is sokkal szikrázóbb, mint amilyen korábban volt!
Addig-addig csodálták a kis csillagocskát ott lent, a havas fenyőfán, mígnem elhatározták, hogy ők is leugranak.
Azon az éjszakán rengeteg csillag hullott alá az égből, hogy egy-egy szép, zöld fenyőfa csúcsán folytathassa a ragyogását.
Néhány nap múlva favágók érkeztek az erdőbe. Nagyon elcsodálkoztak a látottakon, de egyben örültek is, mert ilyen fenyőfákkal még soha sem találkoztak.
Ki is vágták mindegyiket, hogy majd feldíszítve karácsonyfaként pompázhassanak a házakban. Az égbolton tündöklő csillagok pedig ámuldozva figyelték, hogy mi történik a falu széli fenyves erdőben?
Elérkezett a karácsony. Minden házban fények gyúltak, és igazi ünnepi hangulat költözött az otthonokba.
Az égen ragyogó csillagok kíváncsiskodva tekintettek be az ablakokon.
Azonban amit ott láttak minden várakozásukat felülmúlta.
A csillag-barátaik már nem csak egy egyszerű zöld fenyőfa csúcsát díszítették, hanem egy-egy pompásan, csillogóan feldíszített karácsonyfán ragyogtak.
Az emberek körbeállták, csodálták, és énekszóval köszöntötték őket.
Az égen tündöklő csillagok ekkor határozták el, hogy minden karácsony előtt leugranak egy- egy fenyőfára, hogy nekik is részük lehessen ebben a pompában, és szeretetteljes fogadtatásban. Azt pedig, hogy kit érjen ez a megtiszteltetés, minden decemberben sorshúzással döntik el.
Azóta díszíti csillag a karácsonyfák csúcsait.
Pettson és Findusz
Bartók Julianna
A hiú hóember
Régen volt, talán el se hiszitek, hogy megtörtént, de azért szeretném most nektek elmesélni történetemet.
Egy hideg, téli napon esett meg a dolog, hideg volt bizony, olyan hideg, hogy pirosra csípte a fagy az orrom hegyét. Hóembert építettem kint az udvarunkon, tudjátok: szép, nagy hólabdákat formáztam, egymásra raktam őket, aztán elcsentem a konyhából egy hatalmas répát orrnak, meg két darab kavicsot a hóember szemének. Ahogy nagy buzgón illesztem helyére a répaorrot, a hóember megszólalt.
- Ez nekem nem tetszik - mondta morogva.
Szó, ami szó, meglepődtem, merthogy ki hallott már olyat, hogy egy hóember hiú legyen. Azért válaszoltam.
- Miért nem? Ez egy méltóságteljes, büszke, nagy orr. Illetve nagy répa - tettem hozzá halkabban.
- Akkor sem tetszik - mondta a hóember. - Hozz egy másikat!
Mit tehettem hát, térültem-fordultam, szereztem egy kisebbet. De az sem volt jó. A hiú hóember egyre csak zsörtölődött, kényeskedett, és egyszer csak elfogyott a répakészlet a konyhában!
Mondtam a hóembernek:
- Be kell mennem a városba a piacra új adag répáért. Ami itthon volt, azt már mindet felpróbáltuk.
A hóember morgott valamit, de nem volt más választása, mint türelmesen várni, míg megjövök.
Felkerekedtem hát, és elindultam a városba. Messze laktunk, kint a pusztában, így nagyon hosszú időbe telt, mire odaértem. Aztán mire megtaláltam a piacot, eleredt az eső. Aztán meg kitört a vihar, és úgy ömlött az áldás az égből, mintha végleg kilyukadt volna az Úristen dézsája. Mire elállt, és visszaértem az udvarunkba, csak egy nagy tócsa, és benne két darab kavics maradt ott, ahol a hóember állt valamikor. Megsajnáltam szegényt, letérdeltem mellé, és megmutattam neki a zsákomban az új répákat.
- Látod, ha nem lettél volna ilyen hiú, megelégedtél volna azokkal az orrokkal. Most nézd meg, itt vannak a szebbnél szebb répák, és te nem vagy sehol!
Szomorú voltam, hogy így járt a hiú hóember, de a következő télen ismét találkoztunk, és akkor már boldogan fogadta az első orrot, amit a szeme alá biggyesztettem. És mindketten felnevettünk, hogy milyen buták is a hóemberek!
Bartók Julianna
A hiú hóember
Régen volt, talán el se hiszitek, hogy megtörtént, de azért szeretném most nektek elmesélni történetemet.
Egy hideg, téli napon esett meg a dolog, hideg volt bizony, olyan hideg, hogy pirosra csípte a fagy az orrom hegyét. Hóembert építettem kint az udvarunkon, tudjátok: szép, nagy hólabdákat formáztam, egymásra raktam őket, aztán elcsentem a konyhából egy hatalmas répát orrnak, meg két darab kavicsot a hóember szemének. Ahogy nagy buzgón illesztem helyére a répaorrot, a hóember megszólalt.
- Ez nekem nem tetszik - mondta morogva.
Szó, ami szó, meglepődtem, merthogy ki hallott már olyat, hogy egy hóember hiú legyen. Azért válaszoltam.
- Miért nem? Ez egy méltóságteljes, büszke, nagy orr. Illetve nagy répa - tettem hozzá halkabban.
- Akkor sem tetszik - mondta a hóember. - Hozz egy másikat!
Mit tehettem hát, térültem-fordultam, szereztem egy kisebbet. De az sem volt jó. A hiú hóember egyre csak zsörtölődött, kényeskedett, és egyszer csak elfogyott a répakészlet a konyhában!
Mondtam a hóembernek:
- Be kell mennem a városba a piacra új adag répáért. Ami itthon volt, azt már mindet felpróbáltuk.
A hóember morgott valamit, de nem volt más választása, mint türelmesen várni, míg megjövök.
Felkerekedtem hát, és elindultam a városba. Messze laktunk, kint a pusztában, így nagyon hosszú időbe telt, mire odaértem. Aztán mire megtaláltam a piacot, eleredt az eső. Aztán meg kitört a vihar, és úgy ömlött az áldás az égből, mintha végleg kilyukadt volna az Úristen dézsája. Mire elállt, és visszaértem az udvarunkba, csak egy nagy tócsa, és benne két darab kavics maradt ott, ahol a hóember állt valamikor. Megsajnáltam szegényt, letérdeltem mellé, és megmutattam neki a zsákomban az új répákat.
- Látod, ha nem lettél volna ilyen hiú, megelégedtél volna azokkal az orrokkal. Most nézd meg, itt vannak a szebbnél szebb répák, és te nem vagy sehol!
Szomorú voltam, hogy így járt a hiú hóember, de a következő télen ismét találkoztunk, és akkor már boldogan fogadta az első orrot, amit a szeme alá biggyesztettem. És mindketten felnevettünk, hogy milyen buták is a hóemberek!
Pettson és Findusz
B. Radó Lili: Három fenyőfa
Három fenyőfa állt egy dombtetőn.
A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának ! - sóhajtott a Legnagyobb fenyő.
- Bárcsak engem vinne ! - mondta a Kisebbik fenyő.
- Bárcsak engem választana ! - kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
- Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ? - szólította meg félénken a kismadár a fát.
- Nem lehet ! - mondta a Legnagyobb fenyő- Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.
- Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között ? - kérdezte.
- Nem ! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ? - kérdezte.
- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...
- Vigyél engem ! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
- Engem vígy ! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
- Te nem szeretnél eljönni ? - kérdezte tőle a Télapó. v - Dehogynem ! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom , hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon ! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...
( Régi angol mese nyomán fordította : B. Radó Lili )
B. Radó Lili: Három fenyőfa
Három fenyőfa állt egy dombtetőn.
A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának ! - sóhajtott a Legnagyobb fenyő.
- Bárcsak engem vinne ! - mondta a Kisebbik fenyő.
- Bárcsak engem választana ! - kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
- Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ? - szólította meg félénken a kismadár a fát.
- Nem lehet ! - mondta a Legnagyobb fenyő- Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.
- Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között ? - kérdezte.
- Nem ! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ? - kérdezte.
- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára...
- Vigyél engem ! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
- Engem vígy ! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
- Te nem szeretnél eljönni ? - kérdezte tőle a Télapó. v - Dehogynem ! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom , hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon ! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon...
( Régi angol mese nyomán fordította : B. Radó Lili )
Pettson és Findusz
Hócsillag és Nárcisz regéje (verses mese)
Tipegő tündérlány apró buborékban
Forrásvíz felett lebeg az alkonyban
Szivárvány szőttes fedi a trónját
Hintának használja a kis patak habját
Legkisebb leánya a tündérkirálynak
Virágot varázsol a tavaszi faágnak
Szirmokat szór kecses kis kezéből
Kökényt fest kékre az égnek színéből
Száz éve született magyalfa csúcsában
Száz szobában lakott a király várában
Hócsillagnak hívta a tündérek népe
Tavaszi tündöklés, a szépeknek szépe
Kevés a kérője Hócsillag kezének
Várja az idejét igaz szerelmének
Egy karcsú királyfit virággal nevében
Jövendölt a jóslat a Legendák Könyvében
Születése századik éjjele érkezett
Vigasságra várnak nagy vendégsereget
Bor, búzakenyér, elegáns kelmék
Tízezer tücsök hozza hegedűjét
Eljött az este, indul a mulatság
Százszorszép szirmait a szőnyegre szórják
Keringnek körbe a szép tündérlányok
Virágot varázsol bűvös bűbájuk
Hócsillag hallgatag ül apja trónján
Gyémántok, gyűrűk csillognak ujján
Felpillant félve, egy kérést meghallva
Hosszú hajú herceg áll ott meghajolva
Szemei szikráznak, mint zafír csillagok
Ruháján ragyognak az ezüstös csatok
Itt az ideje az ifjak táncának
Várja a válaszát Hócsillag apjának
Büszkén bólint a tündérek királya
Nemes nagyúrnak tetszik a leánya
Tóparti tisztáson szép táncuk lejtik
Kéz a kézben keringnek éjfélig
Sorsuk sebesen utolérte őket
Csodás csókkal nyomtak rá pecsétet
Szemeik szóltak, beszéltek egymásnak
Tündérlány ajka tündérfi ajkának
Hócsillag és Nárcisz regéje (verses mese)
Tipegő tündérlány apró buborékban
Forrásvíz felett lebeg az alkonyban
Szivárvány szőttes fedi a trónját
Hintának használja a kis patak habját
Legkisebb leánya a tündérkirálynak
Virágot varázsol a tavaszi faágnak
Szirmokat szór kecses kis kezéből
Kökényt fest kékre az égnek színéből
Száz éve született magyalfa csúcsában
Száz szobában lakott a király várában
Hócsillagnak hívta a tündérek népe
Tavaszi tündöklés, a szépeknek szépe
Kevés a kérője Hócsillag kezének
Várja az idejét igaz szerelmének
Egy karcsú királyfit virággal nevében
Jövendölt a jóslat a Legendák Könyvében
Születése századik éjjele érkezett
Vigasságra várnak nagy vendégsereget
Bor, búzakenyér, elegáns kelmék
Tízezer tücsök hozza hegedűjét
Eljött az este, indul a mulatság
Százszorszép szirmait a szőnyegre szórják
Keringnek körbe a szép tündérlányok
Virágot varázsol bűvös bűbájuk
Hócsillag hallgatag ül apja trónján
Gyémántok, gyűrűk csillognak ujján
Felpillant félve, egy kérést meghallva
Hosszú hajú herceg áll ott meghajolva
Szemei szikráznak, mint zafír csillagok
Ruháján ragyognak az ezüstös csatok
Itt az ideje az ifjak táncának
Várja a válaszát Hócsillag apjának
Büszkén bólint a tündérek királya
Nemes nagyúrnak tetszik a leánya
Tóparti tisztáson szép táncuk lejtik
Kéz a kézben keringnek éjfélig
Sorsuk sebesen utolérte őket
Csodás csókkal nyomtak rá pecsétet
Szemeik szóltak, beszéltek egymásnak
Tündérlány ajka tündérfi ajkának
Pettson és Findusz
Hócsillag és Nárcisz regéje (verses mese) (folytatás: 2.)
„Hogy hívnak, herceg?” kérdezi halkan
Az ifjú mosolyog s megszólal lassan
„Hócsillag, hisz ismersz: tavasszal virágzom
Nárcisz a nevem, a májust vigyázom”
Hirtelen haragos szélvihar támad
Mennydörgés rázza magasból a várat
„Vártam végtelen e csodás pillanatra
Most megtalált bosszúm hívó varázslatra”
Sírva sikoltottak az udvari vendégek
Felismerték fagyos hangját a tündérnek
Gúnyos és gonosz szavát nem feledték
Százszor száz éve, hogy földjükről száműzték
„Vakká válsz hercegnő s világod elfordul
Hócsillag, hangod most örökre elnémul
Virágok nevével varázslat szállt rád
Nemes Nárcisz, halld Urad haragját”
Hócsillag hallgat, kék szemei könnyben
Régen rótták az átkot egy mágikus könyvbe
Homály hullott le a tündéri várra
Várnak a vendégek a király szavára
„Balga bosszúvágy sújtott le átokkal”
Kiáltott a király keserű szavakkal
„Te, tündérfi, Te okoztad vesztét
Nárcisz: neved nem hozott szerencsét!”
„Halljad hát herceg most az én parancsom
Villámként vágtass, hagyjad el udvarom!
Leányom látását és szép hangját kéri
Vagy végzeted a te lelked is hamar eléri”
Keserűn kifordul a kapun szép Nárcisz
Vándorol vadonban, hol csak árnyék látszik
Süvít a sivatag sárga homokja
Tengernek tükrét is hasítja hajója
Keresi, kutatja Hócsillag hangját
Visszavinni vágyja szemének világát
Barangol búsan szerte a világon
Míg megakad szeme egy kicsiny virágon
Kőszikla került a kis hóvirágra
Nem nőhetett tovább, beszorult alája
Szépséges szirmai szomorún hervadnak
Levelei lassan a földre lehullnak
Hócsillag és Nárcisz regéje (verses mese) (folytatás: 2.)
„Hogy hívnak, herceg?” kérdezi halkan
Az ifjú mosolyog s megszólal lassan
„Hócsillag, hisz ismersz: tavasszal virágzom
Nárcisz a nevem, a májust vigyázom”
Hirtelen haragos szélvihar támad
Mennydörgés rázza magasból a várat
„Vártam végtelen e csodás pillanatra
Most megtalált bosszúm hívó varázslatra”
Sírva sikoltottak az udvari vendégek
Felismerték fagyos hangját a tündérnek
Gúnyos és gonosz szavát nem feledték
Százszor száz éve, hogy földjükről száműzték
„Vakká válsz hercegnő s világod elfordul
Hócsillag, hangod most örökre elnémul
Virágok nevével varázslat szállt rád
Nemes Nárcisz, halld Urad haragját”
Hócsillag hallgat, kék szemei könnyben
Régen rótták az átkot egy mágikus könyvbe
Homály hullott le a tündéri várra
Várnak a vendégek a király szavára
„Balga bosszúvágy sújtott le átokkal”
Kiáltott a király keserű szavakkal
„Te, tündérfi, Te okoztad vesztét
Nárcisz: neved nem hozott szerencsét!”
„Halljad hát herceg most az én parancsom
Villámként vágtass, hagyjad el udvarom!
Leányom látását és szép hangját kéri
Vagy végzeted a te lelked is hamar eléri”
Keserűn kifordul a kapun szép Nárcisz
Vándorol vadonban, hol csak árnyék látszik
Süvít a sivatag sárga homokja
Tengernek tükrét is hasítja hajója
Keresi, kutatja Hócsillag hangját
Visszavinni vágyja szemének világát
Barangol búsan szerte a világon
Míg megakad szeme egy kicsiny virágon
Kőszikla került a kis hóvirágra
Nem nőhetett tovább, beszorult alája
Szépséges szirmai szomorún hervadnak
Levelei lassan a földre lehullnak
Pettson és Findusz
Hócsillag és Nárcisz regéje (verses mese)(folytatás: 3.)
Kemény a keze a tündérek fiának
Szívesen segít a sérült kis virágnak
Döngve, dübörögve a sziklakő legurul
A hóvirág hálásan Nárciszhoz fordul.
„Köszönöm királyfi, jó lelked páratlan
Segíteni jöttél, siettél váratlan
Ám ború és bánat nyomja a szívedet
Nekem nem kell titkodat felfedned”.
„Nemes Nárcisz Úr, virágok királya
Megmentheted mátkád: de megvan az ára…
Szakíts szirmaimból egy kicsi fehéret
Veled s velem amit vársz, feléled”.
„Ablakok alatt, Hócsillag kertjében
Ássál egy árkot s rejtőzz el mélyében
Takard be testedet a kiásott földdel
Szirmom s szerelmed reggelre kizöldell”.
„Kijön kis kertjébe Hócsillag sírni
Látni nem láthat, de illatod megérzi
Szakítja szárad, ölel majd keblére
Vigaszként visz majd szobája mélyébe”.
„De hallgass ide herceg” – szólt a virág halkan
„Sajnos ez semmi, rossz hírek is vannak
Széttépve szárad, a varázst megtöröd
De elmúlik élted s odalesz örömöd”.
Hallgat hosszan s szomorún szép Nárcisz
Arcán s ajkán a remegés játszik
„Hócsillag hangja édes akácméz
párás pillantása gyönyör, ha rámnéz”.
„Megteszem, mit mondasz, kedves virágszál
Életem értelme több e csúf világnál
Elmúlok, elmegyek, itt hagylak kedvesen
Boldogan búcsúzom, ha látom a kedvesem”.
Hajnali harmat a Nap alatt kelve
Nemes nárciszt nevelt Hócsillag kertje
Sápadtan sírdogál a gyönyörű királylány
Szomorú szerelme valahol messze jár.
Hirtelen… honnan is? Illatot érzett
Forgatta fejét, de hiába nézett
Kezével kereste, ujjait rátette
Nem volt az nehéz, hisz szíve vezette.
„Illatod finom, felismertem rögtön
Letépni nem lehet: szobám neked börtön
Fekszem itt a fűben, melletted, teveled
Érzem, eljön értünk talán a kikelet”.
Hócsillag és Nárcisz regéje (verses mese)(folytatás: 3.)
Kemény a keze a tündérek fiának
Szívesen segít a sérült kis virágnak
Döngve, dübörögve a sziklakő legurul
A hóvirág hálásan Nárciszhoz fordul.
„Köszönöm királyfi, jó lelked páratlan
Segíteni jöttél, siettél váratlan
Ám ború és bánat nyomja a szívedet
Nekem nem kell titkodat felfedned”.
„Nemes Nárcisz Úr, virágok királya
Megmentheted mátkád: de megvan az ára…
Szakíts szirmaimból egy kicsi fehéret
Veled s velem amit vársz, feléled”.
„Ablakok alatt, Hócsillag kertjében
Ássál egy árkot s rejtőzz el mélyében
Takard be testedet a kiásott földdel
Szirmom s szerelmed reggelre kizöldell”.
„Kijön kis kertjébe Hócsillag sírni
Látni nem láthat, de illatod megérzi
Szakítja szárad, ölel majd keblére
Vigaszként visz majd szobája mélyébe”.
„De hallgass ide herceg” – szólt a virág halkan
„Sajnos ez semmi, rossz hírek is vannak
Széttépve szárad, a varázst megtöröd
De elmúlik élted s odalesz örömöd”.
Hallgat hosszan s szomorún szép Nárcisz
Arcán s ajkán a remegés játszik
„Hócsillag hangja édes akácméz
párás pillantása gyönyör, ha rámnéz”.
„Megteszem, mit mondasz, kedves virágszál
Életem értelme több e csúf világnál
Elmúlok, elmegyek, itt hagylak kedvesen
Boldogan búcsúzom, ha látom a kedvesem”.
Hajnali harmat a Nap alatt kelve
Nemes nárciszt nevelt Hócsillag kertje
Sápadtan sírdogál a gyönyörű királylány
Szomorú szerelme valahol messze jár.
Hirtelen… honnan is? Illatot érzett
Forgatta fejét, de hiába nézett
Kezével kereste, ujjait rátette
Nem volt az nehéz, hisz szíve vezette.
„Illatod finom, felismertem rögtön
Letépni nem lehet: szobám neked börtön
Fekszem itt a fűben, melletted, teveled
Érzem, eljön értünk talán a kikelet”.
Pettson és Findusz
Hócsillag és Nárcisz regéje (verses mese)(folytatás: 4.)
Szívében szólt, hiszen hanggal nem tudott
Álmosan, s ájultan a földre lerogyott
Kezével karolta élete virágát
Csendesen, csókok közt aludta álmát.
Sárga Nap sugara, melegen tűzött
Hócsillag haján egy csillag időzött
Kelve a királylány kinyitja szemét
S valóra válni látja a mesét.
„Nárcisz! Hű hercegem, én drága szerelmem”
Kiáltott kérlelőn s hangjától megretten
„Látlak és létezel, újra szól a szavam!”
Karolja kedvesét s zokog boldogan,
Felébred félve a tündérek hercege
Látja a lányt mellette nevetve
Hallja a hangját, látja szép szemét
Valami elhozta a varázslat vesztét.
Szerelmük szép és tudták, nem várhat
Varázslat, veszély, nekik nem árthat
Királylány könnyei adtak új életet
Szerelmük szilárdan vert örök gyökeret.
Végéhez ért e varázslatos rege
Szép és szelíd volt kettejük szerelme
Mégis megtörni sohasem lehet
Ezt jelenti a jóság s az igaz szeretet.
Hócsillag és Nárcisz regéje (verses mese)(folytatás: 4.)
Szívében szólt, hiszen hanggal nem tudott
Álmosan, s ájultan a földre lerogyott
Kezével karolta élete virágát
Csendesen, csókok közt aludta álmát.
Sárga Nap sugara, melegen tűzött
Hócsillag haján egy csillag időzött
Kelve a királylány kinyitja szemét
S valóra válni látja a mesét.
„Nárcisz! Hű hercegem, én drága szerelmem”
Kiáltott kérlelőn s hangjától megretten
„Látlak és létezel, újra szól a szavam!”
Karolja kedvesét s zokog boldogan,
Felébred félve a tündérek hercege
Látja a lányt mellette nevetve
Hallja a hangját, látja szép szemét
Valami elhozta a varázslat vesztét.
Szerelmük szép és tudták, nem várhat
Varázslat, veszély, nekik nem árthat
Királylány könnyei adtak új életet
Szerelmük szilárdan vert örök gyökeret.
Végéhez ért e varázslatos rege
Szép és szelíd volt kettejük szerelme
Mégis megtörni sohasem lehet
Ezt jelenti a jóság s az igaz szeretet.
A lepkék több mint 100 millió esztendővel ezelőtt jelentek meg Földünkön,ez idő tájt javában tartott a dinoszauruszok uralma. E rovarok életük során sajátos átalakulásokon mennek át. Kitűnően alkalmazkodnak változatos környezetükhöz.
A lepkék (Lepidoptera) szinte mindenütt megtalálhatók, csak az Északi- és Déli-sark közelében hiányzanak.De még az Északi-sarkkörön túl is rájuk akadhatunk,itt pete vagy báb formájában átvészelik a telet,s a rövid nyarat használják fel táplálkozásra és szaporodásra.
Igazi hazájukban, a trópusokon jóval több fajuk él,mint Észak-Amerikában vagy Európában, de még a hűvösnek mondható Brit-szigeteken is 2500 lepkefajt tartanak számon.
A lepkék minden példánya-élete során-négy állapoton megy át.A petéből hernyó (lárva) lesz,ebből báb, majd abból kifejlett lepke.
A kifejlett, röpködő példány messze tájakra eljutva terjeszti a fajt.De a hím és a nőstény egymásra találását is segíti a repülés képessége.
A lepkék (Lepidoptera) szinte mindenütt megtalálhatók, csak az Északi- és Déli-sark közelében hiányzanak.De még az Északi-sarkkörön túl is rájuk akadhatunk,itt pete vagy báb formájában átvészelik a telet,s a rövid nyarat használják fel táplálkozásra és szaporodásra.
Igazi hazájukban, a trópusokon jóval több fajuk él,mint Észak-Amerikában vagy Európában, de még a hűvösnek mondható Brit-szigeteken is 2500 lepkefajt tartanak számon.
A lepkék minden példánya-élete során-négy állapoton megy át.A petéből hernyó (lárva) lesz,ebből báb, majd abból kifejlett lepke.
A kifejlett, röpködő példány messze tájakra eljutva terjeszti a fajt.De a hím és a nőstény egymásra találását is segíti a repülés képessége.
A párosodás után a nőstény egyesével vagy csomóban lerakja a petéit.Vannak lepkefajok,amelyeknek hernyói csak egyetlen növényfajon tudnak táplálkozni.
Ha a nőstény eltévesztené a dolgot, és petéit nem a megfelelő növényre rakná,akkor a petéből kikelő,örökké éhes hernyó éhen veszne.
A káposzta lepkét például éppen a tápnövénye alapján nevezték el.Akadnak fajok,amelyek hernyói mindenféle zöld növényt elfogyasztanak,ezeknél a nőstény röptében szórja el petéit.
A megtermékenyült petéből hernyó kel ki ;cső alakú teste kitines szelvényekből áll.Szervezete főként a táplálkozás feladatára alkalmas,sokat eszik és gyorsan növekszik.Sok ellensége van,meglehetősen éles érzékszervei azonban figyelmeztetik a közeledő veszélyre.
Ha a nőstény eltévesztené a dolgot, és petéit nem a megfelelő növényre rakná,akkor a petéből kikelő,örökké éhes hernyó éhen veszne.
A káposzta lepkét például éppen a tápnövénye alapján nevezték el.Akadnak fajok,amelyek hernyói mindenféle zöld növényt elfogyasztanak,ezeknél a nőstény röptében szórja el petéit.
A megtermékenyült petéből hernyó kel ki ;cső alakú teste kitines szelvényekből áll.Szervezete főként a táplálkozás feladatára alkalmas,sokat eszik és gyorsan növekszik.Sok ellensége van,meglehetősen éles érzékszervei azonban figyelmeztetik a közeledő veszélyre.
Papp Attila
Január
Január közepe –
Télapó bôsz ebe
szaggatja láncait,
veszetten dúl, vonít,
jeget nyal, havat nyel,
széllel mar, faggyal ver,
jégcsapot vicsorít,
dühödten tépi a
kiszáradt diófa
elárvult ágait.
Bundája zúzmara,
fúvása dér, dara,
– Hazáig, kis Mara,
siess, mert megmar a
Télapó bôsz ebe:
Január közepe!
Seprôddel kergesd el,
drága jó Hóember!
Sziasztok!
A kifestőket kinyomtattuk, majd kiszíneztük közösen. Segítettem kivágni a figurákat, így a szereplőket hurkapálcikára felragasztva kezdődhet a Pettson és Findusz legújabb kalandjainak kitalálása.
Gusztávszont már én rajzoltam meg, mert kihagyhatatlan figura!
JÓ SZÓRAKOZÁST!
A kifestőket kinyomtattuk, majd kiszíneztük közösen. Segítettem kivágni a figurákat, így a szereplőket hurkapálcikára felragasztva kezdődhet a Pettson és Findusz legújabb kalandjainak kitalálása.
Gusztávszont már én rajzoltam meg, mert kihagyhatatlan figura!
JÓ SZÓRAKOZÁST!
Sajnos nem látom a kifestőimet.
üzenetet sem tudok egyenlőre olvasni, mert nem jelenik meg.
Marad a böngészés. hogy mit kell tennem.
Mindenesetre találtam egy klassz mese letöltő oldalt:
http://tilosban.blogspot.com/2009/11/pettson-es-findusz.html
Boldog új évet!
Üdv: Anikó
üzenetet sem tudok egyenlőre olvasni, mert nem jelenik meg.
Marad a böngészés. hogy mit kell tennem.
Mindenesetre találtam egy klassz mese letöltő oldalt:
http://tilosban.blogspot.com/2009/11/pettson-es-findusz.html
Boldog új évet!
Üdv: Anikó
Irtam privit, remélem segit megoldani a problémádat..
Hónapról hónapra /Mentovics Éva
Január a tél királya,
pompás szánon érkezik,
februárt még maskarában,
farsangolva élvezik.
Március már mosoly fakaszt,
derűt csal az égboltra,
áprilisban néha bizony
leszakad az ég fodra.
Májusi szél mámorító
illatfelhőt visz tova,
júniusban - sose bánkódj -
véget ér az iskola.
Július a piros húsú
görögdinnyét kedveli,
augusztusban vízben pancsol
mindenki, ha teheti.
Szeptember márnap érlelte
szőlőszemet szedeget,
október fest minden ágra
rozsdabarna levelet.
November már fagyot lehel,
nagykabátban didereg,
decemberi szép ünnepen
karácsonyfa díszeleg.
Január a tél királya,
pompás szánon érkezik,
februárt még maskarában,
farsangolva élvezik.
Március már mosoly fakaszt,
derűt csal az égboltra,
áprilisban néha bizony
leszakad az ég fodra.
Májusi szél mámorító
illatfelhőt visz tova,
júniusban - sose bánkódj -
véget ér az iskola.
Július a piros húsú
görögdinnyét kedveli,
augusztusban vízben pancsol
mindenki, ha teheti.
Szeptember márnap érlelte
szőlőszemet szedeget,
október fest minden ágra
rozsdabarna levelet.
November már fagyot lehel,
nagykabátban didereg,
decemberi szép ünnepen
karácsonyfa díszeleg.
- Státusza
Hasonló témák
