F. Vadnai Hermin: Örökké él a mese
(Mesemondó a színpad függönye előtt mondja)
- Prológ –
Figyeljetek ide
kicsiny fiúk, lányok,
Nevetgéltek? Jól van –
de most csöndet várok.
Elmondom, mit láttam
ma éjjel álmomban;
ott voltam, ott jártam
Fényes tündérhonban.
Szép Tündérországban
kihallgatás volt ma:
elsőnek jött Mesetündér
s amíg szólt búsongva:
Tündéranyám, lelkem!
Beh nagy a fájdalmam!
kihalóban van a mese,
bizony be kell valljam!
Azt mondják a népek,
ifjak és a vének?
„Elmúltak a régi idők,
mese többé nem kell!”
Ki törődik forgó várral,
S velünk, tündérekkel!
Nevetnek énrajtam
s úgy mondják, hogy halljam:
„Nem való a mai korba
mese, rege, monda!”
Vajon igaz volna?
Mondd csak édes tündéranyám!
ami szép volt s tanulságos
céltalanná válik talán?
*
A tündérkirályné gondjában elmélyed,
ezüstcsengő hangja ily szavakra éled:
„Mesetündérlányom, a bánatos szavad
nem hiszem, hogy soká komoly panasz marad.
Repülj le a földre, de csendes tájakra,
figyeld meg az embert, van-é még nyugalma?
Figyeld meg: hat-é rá a szabad természet?
ápol még virágot? virul gyermekélet?
Ahol tülekednek, sok a jaj, lárma, zaj,
menekülj el onnan, gonoszság ott a baj;
hol durva a lélek, nem kell balzsam szavad,
de csöndes helyeken az ember jó marad.”
Száll a mesetündér, völgyekbe, hegyekre,
ezertó vidékén zöldellő fenyvesbe –
tenger partja mentén, tulipánmezőkön,
szélmalom vitorlás, sűrű őszi ködön.
Szőke fiú olvas kis kamra csöndjében,
tüzes szeme csillog a jóság fényében.
Asztalán meséskönyv: „Ezeregy éjszaka” –
kitárul előtte Kelet pompázata.
Márványpalotában ugyan bizony mit lát?
arab törzsfőnököt, török szultán fiát,
perzsa sah, tatár kán felvonulnak sorban,
Ali baba háza s bölcs kádi is ott van!
Mosolyog a tündér. Most már megint remél...
a fiú lelkében a mese frissen él.
Továbbrepül onnan, nagy erdő fölébe,
annak is legsűrűbb kellős közepébe.
folytatás a csatolásban....
(Forrás: Új Cimbora, 1940., 15.sz.)