háztartási tippek ötletek

susan.red

Állandó Tag
Állandó Tag
Leégett étel megmentése:

Szükséges: hideg víz, fazék.


A leégett ételeket "megmenthetjük", ha a főzőedényt anélkül, hogy tartalmát megkevernénk, néhány percre hideg vízbe állítjuk, majd az ételt másik edénybe átszedjük.
 

Nixi 97

Állandó Tag
Állandó Tag
A leégett edényt szórjuk be szódabikarbónával, öntsünk rá egy pici vizet, épp hogy csak ellepje a szódabikarbónát, forraljuk fel. Így könnyen elmosható.

Az edények aljára a mosogatás végén, öntsünk egy pici ecetet, hagyjuk állni fél percet, öblítsük át. Nagyon szép lesz az edény, eltűnnek a foltok.

Ha citromhéjra van szükségünk sokszor nem tudunk mit kezdeni a citrommal. A hűtőben sajnos 2-3 nap múlva összeszárad. Én kicsavarom a levét, beleöntöm a jégkocka tartóba, megfagyasztom, majd egy műanyag dobozban a fagyasztóban tárolom, így mindig van itthon citromlé. A teánál még előnyös is, hamarabb meghűl.

Viszont, ha sok citrom fogy, a kicsavart citromhéjakat le le lehet fagyasztani, és amikor a héja kell, bele reszelni a sütibe.
 

susan.red

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha a fémtárgyakat puha, kissé belisztezett ronggyal áttöröljük,
bedörzsöljük, ismét szép világos lesz.

Ha a jégkockatartó alját jól bekenjük viasszal, nem fagy oda.

Ha a hűtőszekrényt időszaközönként ecetes vízzel kitöröljük, az ételek hosszabb ideig frissek maradnak.

Rossz szagok kialakulását megelőzhetjük, ha egy nyitott edénybe őrölt kávét teszünk.
 

Nixi 97

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, én kipróbáltam, de sajnos azt kell, hogy mondjam nem vált be. Pedig nagy reményeket fűztem hozzá, szerettem volna környezetbarát mosóport használni, de nem jött össze. Megpróbáltam úgy is, hogy forraltam vizet, és ebben a forró vízben áztattam a hélyakat 5-10 percig, hogy minél jobban kiázzon, de így sem lett jobb. Egyedül a fekete ruhákhoz lehet használni, mert azokon különben sem látszik a kosz. Nekem sajnos ott áll még a doboz, több mint a fele meg van, szerintem kidobott pénz volt.
Talán, ha előbb mosószappannal megsikálod a ruhákat, akkor jó lesz, de azt hiszem ezt senki nem vállalja be.
 

Satrafina

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Használt már valaki mosódiót? Bevált?

Véleményeteket írjátok le.

Köszi

Szia!

Mosódiót még nem, de mosószappant már igen. Sőt én csak azt használom a gépbe. Teljesen környezetbarát hiszen lebomlik és ami nem mellékes a családom allergiás tagja sem vakarja magát tőle.
Nem a drága márkás mosószappanokra gondolok, hanem az illat nélküli egyszerű változatra.
Lereszelem-ez némi macera, de lehet kapni szappanpelyhet is, akkor reszelni sem kell- és 2 kanál mosószappan 1kanál mosószóda arányban beszórom a ruhák közé. Mosószódát a legtöbb mosópor tartalmaz-hiszen a reklám is így szólt "a szóda erejével".
Beszerzési források: Biobolt-horror áron, Drogéria-itt már elfogadhatóbb az ár, de mosószódát nem mindenhol tartanak.
Festékbolt, vegyszerbolt-nagyon olcsón.
Én a mosószappant 120-140ft-ért veszem, a mosószódát pedig ...most nem jut az eszembe,kb 200-250ft 1 zacskóval és ez több mint 1 hónapig elég.
Ha fehéríteni szeretném a ruhát akkor a mosógép dobjába teszek még szódabikarbónát is.
Környezetbarát és ami fontos anti- allergén.
Öblítés pedig kizárólag ecet. Ha nem teszel bele nagyon sokat elpárolog az illata és nem büdös a ruha. De keverhetsz hozzá néhány csepp illóolajat vagy a nagyanyáink ősrégi módszere. Szappandarabkák a szekrénybe. Ha igazán jó minőségűt használsz nagyon hamar átveszik a ruhák az illatot.
Bocsánat, kicsit hosszú lett a válasz.
Remélem tudtam segíteni.
 

Satrafina

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, én kipróbáltam, de sajnos azt kell, hogy mondjam nem vált be. Pedig nagy reményeket fűztem hozzá, szerettem volna környezetbarát mosóport használni, de nem jött össze. Megpróbáltam úgy is, hogy forraltam vizet, és ebben a forró vízben áztattam a hélyakat 5-10 percig, hogy minél jobban kiázzon, de így sem lett jobb. Egyedül a fekete ruhákhoz lehet használni, mert azokon különben sem látszik a kosz. Nekem sajnos ott áll még a doboz, több mint a fele meg van, szerintem kidobott pénz volt.
Talán, ha előbb mosószappannal megsikálod a ruhákat, akkor jó lesz, de azt hiszem ezt senki nem vállalja be.

Esetleg próbáld ki hajmosásra. Valahol olvastam, hogy kíméli a hajat és hatékonyan tisztit, de én magam még nem próbáltam.
 

lujzi01

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Én is nagyon szeretem a praktikus dolgokat. Főleg, ha az környezetbarát és olcsó is. Falusi lány vagyok :) Van jó pár trükköm nekem is. Apránként megosztom veletek.
Íme az első:

Izzók beragadása
A kültéri izzók gyakran beleragadnak a foglalatba, és csak nehezen lehet eltávolítani. Mielőtt becsavarnánk az izzót a foglalatba, kenjük be a menetét ajakbalzsammal! Így a későbbiekben könnyebb lesz az izzók cseréje.


Sziasztok!
A főnököm nagyon erősen dohányzik. Ahányszor kinyílik az ajtó hozzám áramlik be a bűz. A szobájába belépni egy rémálom. Közeledik a hideg időszak: milyen praktikát ajánlanátok ami elűzi a dohányfüst bűzét. (megjegyzés: a dohányfüstön kivül minden szagra pld. illóolaj, parfüm, füstölő stb allergiás.
köszi
bkata
Szia!

Szagok eltávolítására nagyon jó a szódabikarbóna.
Pl.: cipő szagtalanítása megoldható, ha 2 evőkanál szódabikarbónával megtöltünk egy régi zokni alját, és csomót kötünk rá. Éjszakára tömjük a cipőbe és reggelre oda a szag. Ugyan ez a megoldás dohos fiók vagy szekrény esetén is csak ott rakhatunk bele 3-4 evőkanállal is. Nagyobb helységeknél rakhatunk több zacskót is. A zacskókat kb. kéthavonta cseréljük. Tálkákba is rakhatod.
Ha a szőnyeget vagy kárpitozott bútort szeretnénk szagtalanítani, akkor azt szórjuk be egy kevés szódabikarbónával, hagyjuk rajta 15 percig, után a porszívózzuk ki.

Van még egy lehetőség a cigarettafüst eltüntetésére, kicsit szagosabb módon. Ezt még nem próbáltam, csak olvastam: ecettel átitatott ronggyal alaposan körbelegyezzük a szobát.

Remélem tudtam segíteni :)
 

miggy

Állandó Tag
Állandó Tag
Én mosószódával mosom a ruhákat teljes egészében, 1 teljes adagos mosáshoz adok 3 evőkanál forró vízben feloldott szódát. Nem rosszabb, mint az agyonreklámozott szuper mosószerek, ráadásul öblítőt sem kell használnom. Eddig a kimosott törölközők betonkemények voltak még öblítővel is, hiába vasaltam ki... Most szembetűnő a változás! Könnyebb kivasalni is a ruhákat. A sötét ruhákhoz használom a fekete-mosószert felesben a szódával, de egyáltalán nem fakultak ki a ruhák egy cseppet sem.
Az igen szennyezett ruhákat előző este 2 evőkanál szódával kevert vízbe áztatom.
 

lujzi01

Állandó Tag
Állandó Tag
Mikrohullámú sütő tisztítása

Ha a mikró belsején lerakódott ételmaradék van, akkor keverjünk össze 3 evőkanál citromlevet és 1,5 pohár vizet egy mikrózható edényben. Tegyük a sütőbe, magas fokozaton forraljuk 5-10 percig, így a gőz lecsapódik a belső falakon. Ezután egy ronggyal töröljük le a fellazult szennyeződést. Kezekre vigyázni!
 

Noci87

Állandó Tag
Állandó Tag
Én mosószódával mosom a ruhákat teljes egészében, 1 teljes adagos mosáshoz adok 3 evőkanál forró vízben feloldott szódát. Nem rosszabb, mint az agyonreklámozott szuper mosószerek, ráadásul öblítőt sem kell használnom. Eddig a kimosott törölközők betonkemények voltak még öblítővel is, hiába vasaltam ki... Most szembetűnő a változás! Könnyebb kivasalni is a ruhákat. A sötét ruhákhoz használom a fekete-mosószert felesben a szódával, de egyáltalán nem fakultak ki a ruhák egy cseppet sem.
Az igen szennyezett ruhákat előző este 2 evőkanál szódával kevert vízbe áztatom.

Mosógépbe teszed a szódát?
 

Katalin/Anyoka

Kitiltott (BANned)
Én mosószódával mosom a ruhákat teljes egészében, 1 teljes adagos mosáshoz adok 3 evőkanál forró vízben feloldott szódát.quote]

Szia Miggy!
Hol szerzed be a szódát, és milyen kiszerelésben kapható. No meg mennyiért árúlják?

Satrafína!
Mennyi szódabikarbónát teszel bele?
 

Katalin/Anyoka

Kitiltott (BANned)
Én így használom a mosódíót:

Potosan úgy néz ki, mint amikor kisebb méretü dió. Talán a héj falának vastagsága nagyobb. Olyan darabokba árulják, mint amikor diót törünk.
5-6 db gióhéjat mozsárba megtörök kissebb darabokra -Nem pornak. A dióval együtt csomagolt aprócska zsákba teszem és ezt bele a ruhák közé.Bármilyen hőfokon, és bármilyen színü ruhák mosásához alkalmas. A fehérehez 1 zacsi sütőport szórok a mosógép mosópor tartójába. Én egyébként egyáltalán nem használok öblitöt
A mosás végeztével a zsákocska tartalmát szalvéttára ürítem, majd hagyom a levegőn megszáradni.
Többszöri frelhasználása 1 adagnak:
- Fehérek, vagy tarkák 60 vagy 90 fokos mosása után 1x tarka 40 fok, vagy 1x kimélő.
- Fehérek40 fokos mosása után, 2x tarka bármilyen hőfokon.
- Csak tarka 40 fokon, 3x
-Csak tarka 60 fokon 2x.
Ezeket az ujramosási alkalmakat én átlagosan vettem, mert amikor mosás után a még vizes dióhéjat megfogdosva érezni, hogy mennyire "szappanos" még és aszerint változtathatod, a mihez és hányszor felhasználást.
Nálunk az unokáim erősen szennyezett ruháihoz nem alkalmas, így értelem szerüen egyébb nagyon szennyezett vagy foltos ruhák mosására sem alkalmas.

Minnél magasabb a hőfok annál jobban oldódik a lugos anyag a héjból. Hiszen folyékony szappant és sampont is főzéssel bárki készíthet magának otthon a mosódióból.

Ha rákerestek úgy mint mosódió akkor néhány linket találtok, melyek a mosódiókivonatra vonatkozi. Nekem az a véleményem, hogy így mint kivonat csak aranyárba kerülhetne. Gondoljatok bele ez a növény a szappanfélékl családjába tartozi, melynek a termése olyan formáju és állagu mint nálunk a dió. Na akkor ki lehet találni, hogy mennyi diót kellene kisajtólni, akár csak 1-2 dl olajért.
Nyilván való, hogy a mosódió egyéb feldolgozásának mellékterméke a darabos dióhéj háztartási mosásra feajánlása, de a flakkonba zárt mosódió kivonatnak árult lötyi nem a kivonata. Szerintem, de ki-ki döntse el.
 

zamat

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Én fele-fele arányban keverem a mosóport és a mosószódát, így feleannyi mosóport használok 1 mosáshoz. A mosószódát Budapesten a körúton van egy Azur vegyszerbolt (ferenckörút és rákóczi tér között bal oldalt) ahol 20 vagy 25 kg-s zsákban adják, kb 2-3000 ft-ért. 1 zsák baromi sokig elég, ezért nem vagyok túl képben a mai árakkal (2-3 éve vettem utoljára)



Tojáshabot ha felverünk tegyünk bele pár csepp citromlét, mert keményebb lesz.
 

Zojca

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez egy nagyon jó megoldás. Nem is tudom hol láttam és milyen öröm volt ezt elmondani anyukámnak, h ha máskor olajosat süt, akkor szabjon alufóliát a rózsák köré. :)

A szobában füstszag eltüntetésére nálam az is bevállt, h szimplán vizes konyharuhát pörgettem a levegőben..az ecetes verziót nem próbáltam.

Azt is mondják, h ne legyen olyan párás a levegő, akkor egy kis tálka sót helyezünk el a szobában, és magába szívja a nedvességet. Kipróbáltam, nem jött be.
Ami mostanában bosszant, az a penész a fürdőszobában a csempéknél ill a fugában. Kipróbáltam anyukám receptjét, ami be szokott válni, de most az sem hatásos: súrolószerrel leszórom a felületet és ecetes ronggyal áttörölöm és úgy hagyom pár percig, majd leöblítem. Én még be szoktam vetni egy kefét is, h intenzívebb hatás érje a penészt. Ragyogó fehér, de a penész alig mozdult. Valakinek van vmi jól bevált módszere? Köszi! :)
 

piocus

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem is tetszik a fórum!
Tudja valaki mivel lehet csokolásélikőr foltot eltávolitani a szőnyegből?
Előre is köszönöm!
 

Satrafina

Állandó Tag
Állandó Tag
Satrafína!
Mennyi szódabikarbónát teszel bele?

Szia!

1 evőkanál szódabikarbónát 1 adag ruhához. A szódabikarbónát a gyógyszertárban szerzem be - ott olcsóbb mint a bolti kiszerelés. Mosószóda beszerzésére pedig az előző hozzászóló által említett AZUR-nál én sem tudok olcsóbb helyet.
Ha kimondottan fehéríteni akarok akkor ezt a mennyiséget egy lavór forróvízbe teszem és éjszákára állni hagyom.
Nekem még nem mart szét semmit, de állítólag nagyon vigyázni kell vele.
 
Oldal tetejére