Humoros írások

Dadacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
A Kentucky állambeli Louisville-ben Barry Kemp 5005 év börtönbüntetést kapott többrendbeli fegyveres rablásért. Az elítélt enyhítésért folyamodott a bírósághoz, és a bíró végül együttérzően lecsökkentette a büntetését 1001 évre.
 

Dadacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Kínában egy férfi indulatból a mélybe taszított egy hídra felmászó, öngyilkossággal fenyegetőző embert, miután az öt óra hosszán át feltartotta a forgalmat. Lai Jiansheng, az elkövető, így kommentálta az esetet:
- Igen, lelöktem Chent. Az olyan emberek mint ő, nagyon önzőek. Valójában nincs is elég bátorságuk az öngyilkossághoz, és nem törődnek vele, hogy mások érdekeit sértik.
 

Dadacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy francia tinédzsernek haja szála sem görbült, amikor Saint Nolff közelében elszáguldott fölötte a párizsi gyorsvonat, míg ő részegen aludt a sínek között. A 19 éves fiú hazafelé tartott egy zenei fesztiválról, és épp a síneken érte utol az álom. A vonat vezetője észrevette a fekvő alakot és azonnal fékezett, de a szerelvény csak pár száz méterrel odébb tudott megállni. A kiérkező rendőrök és tűzoltók meglepődve látták, hogy a fiúnak más baja nem esett, csak a kabátja lett piszkos a hátán. A srác egy pillanatra felnézett, egy ujjal intett feléjük, majd újra mély álomba merült.
 

Dadacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Kártérítést követel egy dán férfi, akinek leégett a nemi szerve, mert műtét közben lángra lobbant az alkoholos fertőtlenítőszer, amellyel altáját alaposan körbekenték előzőleg. A gyulladás kiváltója pedig nem volt más, mint egy könnyed szellentés, amelyet belobbantott a páciens faráról éppen egy szemölcsöt eltávolító elektromos kés. Ez a kis láng elég volt ahhoz, hogy a sebalkoholt is meggyújtsa.
- Arra ébredtem, hogy lángol a tököm. - emlékezett vissza a kárvallott, aki most beperelte a Kjellerups kórházat, mert hosszú ideje nem tud dolgozni, és házastársi kötelességeit is kénytelen hanyagolni.
 

Dadacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Dél-Koreában egy asszony már több mint 770 alkalommal rugaszkodott neki sikertelenül a Kresz- vizsgának. A 68 éves Choi Young-Cheol 2005 áprilisában írta meg az első tesztet, majd ezután naponta megismételte, később pedig heti egy-két alkalommal. A szükséges 60 pontból általában 50-et sikerül elérnie. Az idős asszony még mindig kitartóan próbálkozik, bár már több mint 3000 dollárt költött a vizsgadíjakra.
 

Dadacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Bartlesville-ben egy 95 éves, tolószékben ülő asszony egyedül kapott el egy betörőt. Az idős néni egyik délután arra lett figyelmes, hogy valaki motoszkál a háza bejáratánál. Egyszer csak betört a bejárati ajtó ablaka, egy kéz nyúlt be rajta, és próbálta belülről kinyitni az ajtót. Az asszony nem ijedt meg, egy csavarhúzóval a kezében odagurult, és többször megszúrta a behatoló kezet. A férfi végül ájultan rogyott össze a ház előtt, így talált rá a rendőrség.
 

Dadacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
A dániai Svendborg egyik bankfiókájban egy 61 éves asszony sikeresen átváltott 2000 svéd koronát 1400 dán koronára. A probléma csak az volt, hogy a svéd korona valójában játékpénz volt, ami egy Monopoly készletből származott.
A csalást csak az asszony távozása után vették észre a bank dolgozói. Az idős asszonyt a következő napon sikerült nyakon csípni, amikor ismét megjelent a bankban, hogy beváltson 8000 Monopoly koronát.
 

Dadacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Detroitban két rabló rontott be egy lemezboltba, és fegyverrel fenyegették meg az ott dolgozókat. Az egyik bandita elkiáltotta magát: "Senki se mozduljon!". A másik megmozdult, mire fegyverrel hadonászó társa gondolkodás nélkül lelőtte.
 

Dadacsek

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudósító jelenti: Egy férfi bemászott egy medve ketrecében a pakisztáni Karachiban, és elkezdett ordibálni a medvének, nyilvánvalóan azért, hogy kihívja az állatot egy verekedésre. A kórházi személyzet szerint a medve elfogadta a kihívást.
 

Kathreen

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy tapasztalatlan, Frank nevű chili-kostoló feljegyzései, aki Ausztráliából tett látogatást Durban-ben, Dél-Afrikában:

„Nemrégiben abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy bírónak választottak ki egy chili főzőversenyen. Az eredeti bíró megbetegedett az utolsó pillanatban, én pedig pont ott álltam a bírói asztalnál, és a sörös sátor holléte felől érdeklődtem, mikor felkértek. A másik két bíró (két helybeli) biztosított afelől, hogy a chili egyáltalán nem lesz erős, azonkívül ingyen sört kapok a kóstolgatás teljes idejére, tehát belementem.”

Íme az értékelő lapok a versenyről:

Chili 1: Manoj Maniac Mobster-Monster chili-je

1. BÍRÓ: Kicsit túl sok paradicsom. Nagyszerű zamat.
2. BÍRÓ: Kellemes, sima paradicsom íz. Nagyon enyhe.
FRANK: Jesszusom, mi a pokol volt ez? Ezzel le lehetne szedni a megszáradt festéket az úttestről. Két sörbe került, hogy kioltsam a lángokat. Remélem, ez volt a legrosszabb. Ezek az indiai fickók őrültek.

Chili 2: Applesamy Utánégető chili-je

1. BÍRÓ: Füstös, enyhe sertés beütéssel. Gyengén csípős Jalapeno íz.
2. BÍRÓ: Izgalmas sült rostélyos íz, több paprika kellene bele, hogy komolyan lehessen venni.
FRANK: Gyermekektől távol tartandó!! Nem vagyok benne biztos, hogy mit kellene éreznem a fajdalmon kívül. El kellett zavarnom két fickót, akik Heimlich-fogást akartak alkalmazni rajtam. Sürgősen több sört kellett hozniuk, mikor meglátták az arcomon a grimaszt.

Chili 3: Farouk Híres Gyújtsd Fel Az Istállót chili-je

1. BÍRÓ: Kiváló tüzes chili! Nagyszerű zamat. Több bab kellene bele.
2. BÍRÓ: Bab nélküli chili, kissé sós, remekül használja a piros paprikát.
FRANK: Hívjátok Lucas Heights-t, felfedeztem egy uránium szivárgást! Az orromban olyan érzésem van, mintha Domestost szipákoltam volna. Már mindenki tudja mi a dolga, hozzák a söröket, mielőtt meggyulladok. A pincér kislány hátbavágott, így most a gerincem a mellkasom első részében van. Az ábrázatom kezd igen ramatyul kinézni a sok sör miatt.

Chili 4: Barbu Fekete Mágiája

1. BÍRÓ: Fekete bab chili gyakorlatilag bármi fűszer nélkül. Kiábrándító.
2. BÍRÓ: Enyhe hárs íz a fekete babhoz. Köretként használható halhoz vagy egyéb enyhe ételekhez, nem igazán lehet chili-nek nevezni.
FRANK: Éreztem, hogy valami a nyelvemhez dörgölőzik, de az ízét nem éreztem. Lehetséges az ízlelőbimbókat kiégetni? Savathree, a pincér kislány mögöttem állt a friss sör-utánpótlással; az a 150 kilós lotyó egyre izgibbnek néz ki. Ez a nukleáris hulladék, amit eszem, szintén. Nem lehet, hogy a chili fokozza a nemi vágyat?

Chili # 5: Laveshnee Legális Ajak-Eltávolítója

1. BÍRÓ: Húsos, erős chili. A frissen őrölt Cayenne bors tökéletes ízt ad. Igazán nagyszerű.
2. BÍRÓ: chili aprított sztékkel. Több paradicsomot még elbírna. El kell ismerni, a cayenne bors igen erős benyomást tesz.
FRANK: A füleim csengenek, a homlokomon izzadtság folyik, és a szemeimmel már nem tudok fókuszálni. Elfingottam magam, négy ember mögöttem kórházi kezelésre szorul. A versenyző megsértődött, mikor megmondtam neki, hogy a chili-je következtében agykárosodást szenvedtem. Savathree megmentette a
nyelvemet a vérzéstől azzal, hogy egy kancsóból sört öntött közvetlenül a nyelvemre. Azon gondolkozom, vajon le fogom-e égetni az ajkaimat. Nagyon idegesít, hogy a másik két bíró folyton megkér, fejezzem be a sikoltozást.

Chili 6: Vera Világi Vegetáriánus Variációja

1. BÍRÓ: Híg de mégis erős vegetáriánus chili. Jól eltalált egyensúly a különféle erős paprikák között.
2. BÍRÓ: Az eddigi legjobb. Agresszívan használ erőspaprikát, hagymát és fokhagymát. Igazán Nagyszerű.
FRANK: A beleim immár egyenes csövek gáz állapotú, kénes lánggal megtöltve. Összeszartam magam mikor fingottam, és attól félek, hamarosan átégeti a széket. Úgy tűnik, senki nem tud megmaradni mögöttem, kivéve azt a Savathree lotyót, azt hiszem perverzebb, mint gondoltam. Már nem érzem az ajkaimat. Kéne egy nagy fagyi, hogy kitörölhessem a seggem vele.

Chili 7: Sugash Sikító Szenzáció chili-je

1. BÍRÓ: Közepes chili, túl sok konzerv-paprikát használ.
2. BÍRÓ: Hát, hát. Olyan az íze, mintha gyakorlatilag az utolsó pillanatban beledobtak volna egy konzervnyi paprikát. Meg kell jegyezzem, aggályaim vannak a 3-as számú bíróval kapcsolatban. Úgy tűnik egy kissé csalódott, mivel folyamatosan durván káromkodik.
FRANK: Valaki tehetne egy gránátot a számba, kihúzhatná a biztosítótűt, és én az égvilágon semmit sem éreznék. Az egyik szememre megvakultam, és a külvilágnak olyan hangja van, mintha minden rohanó vízből állna. Az ingemet teljesen beborítja a chili, ami észrevétlenül kicsusszant a szám szélén. A
gatyám tele van láva-szerű szarral, így legalább passzol az ingemhez. Legalább majd a boncolás során tudni fogják, mi okozta a halálomat. Úgy döntöttem, abbahagyom a lélegzést, mivel túl fájdalmas. Francba vele, oxigénhez úgysem jutok. Ha levegőre lesz szükségem, majd szippantok a hasamon levő 10 centis lyukon keresztül.

Chili 8: Hansraj Hegyi Szent chili-je

1. BÍRÓ: Tökéletes befejezés, ez egy jó ízű chili, mindenki számára biztonságos, nem túl erős, de pont elég fűszeres ahhoz, hogy észrevétesse magát.
2. BÍRÓ: Ez az utolsó darab egy jó, kiegyensúlyozott chili, nem túl erős és nem is túl enyhe. Sajnálattal láttam, hogy nagy része kárba veszett, mikor a 3-as számú bíró elájult, leesett a székről, és magára rántotta a chilis tálat. Nem biztos, hogy túléli. Szegény Ausztrál, kíváncsi lennék, mit szólt volna egy igazán csípős chilihez?
FRANK: Nincs feljegyzés.
 

JULESURIEL

Állandó Tag
Állandó Tag
Humoros fantasy 1percesek

Jó szórakozást!:)
Humoros fantasy
A bölcsesség begyulladt zápfoga
Egypercesek
 

Csatolások

  • A bölcsesség begyulladt zápfoga.zip
    34.6 KB · Olvasás: 19
  • Egypercesek.zip
    18.6 KB · Olvasás: 36

fcsubi

Állandó Tag
Állandó Tag
- Miért nem cseréli ki a szőke nő az akvárium vizét?
- Mert azt várja, hogy a halak megigyák az előző adagot.
 

ColemanV

Állandó Tag
Állandó Tag
Zavaró tényező - novella

Zavaró tényező
---------------
A következő kis szösszenetet egyik nyaralásom élményei ihlették és bár tudom, hogy nyilván tele van hibákkal, mégis megosztom veletek, ha kíváncsiak vagytok rá ;)
Kommenteket, véleményeket, következő szösszenetre vonatkozó kéréseket várom hozzászólásban ;)
---------------

A nap süt, a folyó vize lágy csobogással éri el a part vonalát.
A füves partszakasz békés és nyugodt, a fűre vetülő árnyék pedig - mit a fűzfa biztosít - ideális egy kis sziesztára. Gregor körbepillant, de mellette heverésző feleségén kívül csak a távoli nádas mellett pillant meg egyetlen pecást, amint foltozott csónakjában egykedvűen figyeli a mozdulatlan úszót, damilja végén.

Nagyszerű - gondolja Greg. - milyen szerencse, hogy kicsivel ebédidő után mindenki eltűnik a partról pár órára.
Figyelme most felesége békés hortyogására terelődik.
- Egyszer felveszem magnóra, és bebizonyítom, hogy igenis horkol. - mondja Greg magában, majd kényelmesen elhelyezkedik
cseppnyit még nedves fürdőlepedőjén.
A lágy szellő - mely lángos illatát hozza távolról -, és a víz hangjának hatására pillanatok alatt békésen elszenderedik.

Percekkel később távoli gyerekzsivaj szűrődik be tudatába, mire elmosolyodik, elvégre még a legeldugottabb strandnak is szerves része a gyerekzsivaj. Visszaszenderedik hát.
Ismét pár perc telik el és mintha a zsivaj ezúttal közelebb lenne...
Greg felemeli fejét és hunyorogva körülpillant.
A gyerekek négyen vannak, úgy ötven méterre jobbra a továbbra is békésen hortyogó Lídiától. A távolság ugyan tisztesnek tűnik, de a hangerő amit a kis vadócok produkálnak mégis olyan mintha csak tíz méterre lennének. Egy vörös hajú lurkó éppen azzal van elfoglalva, hogy a part menti víz alól iszapot lapátoljon egy még csak totyogós társa fürdőnadrágjának hátsó traktusába. Egy szöszke kislány, ujjával a vörös ördögfiókára mutogatva kiabál a parton heverő szülőknek, miközben sejtelme sincs róla hogy a négyes legidősebbnek tűnő tagja - talán tíz körül lehet - a lila alapon feketén pöttyös labdát egyenesen rá irányozva lengeti a háta mögött.

A "kedves papának" momentán nincsen érkezése a szöszke által jelzett eseményre reagálni, mert egyre inkább lila színben pompázik a feje a totyogósra méretezett úszógumi felfújásától.
"kedves anyuka" szerencsére reagál, de az ő figyelmét is elkerüli a kis szöszit fenyegető veszély.
- Patrik, hagyod rögvest abba! - förmed rá a nő a vörös fiúra, majd hosszas szóáradatba kezd, de ezt már nem lehet tisztán érteni ötven méterről. Az viszont tisztán látszik, hogy a vörös ördög apja mellé vágja az imént használt homokozó lapátot, szája lefelé görbül majd éktelen bömbölésbe kezd.
Időközben a pöttyös labda is célba talált a kis szöszi tarkója alatt valamivel, de a labda tipikus csattanó hangja elvész lányka visításában.
Ez hihetetlen - pillant Greg Lídiára. - Még mindig alszik.

Közben újabb fejlemény történik a szabályos hangorkánt kreáló csoportosulás háza táján.
"Kedves papa" sikeresen felfújta az úszógumit és most üdvözült - és enyhén szederjes - ábrázattal tuszkolja rá iszapos hátsójú csemetéjére, cseppet sem törődve a ténnyel, hogy a gyerek kezei az úszógumi alá szorultak.
Atyai tekintélyét ugyanis máris bevetni készül a labdahajigálóval szemben.
A hajigálónak persze esze ágában sincs közelebb menni a parthoz, így a felbőszült atya röhejes mozdulatokkal igyekszik felé, és az egészhez a vörös ördög és a szöszi kislány visítása adja az aláfestő muzsikát.
Greg halkan felröhög amint észleli, hogy a totyogós cseppet sem zavartatja magát, és leszorult karjainak is hasznát tudja venni azon tevékenységében, melynek során bokáig a folyóban állva, vékony sárga sugárban nekilát könnyíteni magán.

- Mi olyan vicces? - kérdezi az álmos tekintettel felkönyöklő Lídia.
- Csak nézd! - int fejével Greg az egyre zajosabb família felé.
Totyogó pont befejezte eddigi foglalatosságát és sietve apja után indul a vízbe, melyet az imént bővített saját készleteivel. Nem kellett három lépést sem tennie és máris megbotlott.
Greg és Lídia egy emberként ugrottak talpra mikor Totyogó az úszóguminak hála hirtelen bójaként kezdett lebegni a vízben... fejjel lefelé.
Velük egy időben szerencsére "kedves anyuka" is meghallja a gyanús csobbanást és csemetéje mellett terem, hogy talpra segítse.
Greg és Lídia valamelyest megnyugodva ül vissza az árnyékba, mikor Totyogó az ijedtségtől hangos bömbölésbe kezd.

- Azt hiszem nem vagyok felkészülve az anyaságra. - mondja Lídia maga elé csak úgy. - Talán majd egyszer, de egyenlőre nem akarok gyerekeket.
- Elnézve ezeket, azt mondom, hogy bölcs döntés - kuncog Greg. - Imádom a feleségem.
Lídia vette a lapot és hátrafordult férje felé.
- De most komolyan. Nézd meg ezeket a kis sátánokat. Négyből három üvölt, és a negyedik pszichopata-palánta.

Totyogó-bója és a "Kedves szülők" közben visszatértek a partra, hogy fáradalmaikat kipihenjék.
Kedves anyuka,
fittyet hányva Totyogós, kis szöszi és a vörös ördög folyamatos bömbölésére, nekilát az iszapot kivadászni Totyogós fürdőnadrágjából.

- Biztos vagyok benne, hogy a mi gyerekeink ezerszer rendesebbek lennének, Te pedig remek anya lennél - mosolyog Greg feleségére. - Ami pedig ezeket a sátán-fattyakat illeti, jelenleg ők csak zavaró tényezők.
Kedves apuka az imént elkobzott labdára helyezi fejét ahogy elheveredik, de a vízből rögvest fel is harsan a negyedik üvöltő hang.
- Apa! Léééci add vissza a labdát! - kiabálja a szöszi kislány korábbi merénylője a partra - Aaaaapaaa! Naaaa!...Aaaaapaaa!

Ebben a pillanatban az egész nádas mintha felrobbanni látszana.
Nád, hínár és meglepődött vadkacsák záporoznak a hasonlóan meglepődő pecásra, miközben a szitáló vízpermetből egy feketében és sötét lilában pompázó sárkány alakja bontakozik ki.
Az óriási teremtmény kiterjeszti vagy húsz méteres fesztávú szárnyait és olyat bömböl, hogy még a talaj is beleremeg.
Lídia megilletődve húzódik közelebb férjéhez, miközben a monstrum szárnyra kap és lomha csapásokkal a víz fölé emelkedik.
A jelenet roppant hatással bírt a pár pillanattal korábban még együttesen bömbölő kórusra, melynek eredményeként elhallgattak.
De csak a döbbenet idejére.
Máris belekezdenek egy minden eddiginél idegtépőbb visításba, ezúttal "kedves szüleikkel" egyetemben.
A sárkány a zajforrás felé kapja fejét és pillanatnyi habozás nélkül rárepül a famíliára.
Greg nem hisz a szemének, mikor az egész bagázs eltűnik a lény hatalmasra tátott szájában, a néhai "kedves szülök" fölé boruló fűzfa tetemes részével együtt, majd a sárkány, mint aki jól végezte dolgát a magasba szárnyal és dél felé eltűnik a továbbra is döbbenten bámuló házaspár tekintete elől.
- Hát... - nyel nagyot Greg Lídiára pillantva. - A zavaró tényező ki van iktatva.

Vége
 

JULESURIEL

Állandó Tag
Állandó Tag
a neten találtam 3

ork 1 napja
 

Csatolások

  • Megoldható probléma, avagy egy ork teremszolga sikeres napja.doc
    55.5 KB · Olvasás: 9
Oldal tetejére