Versek

RustyAngel

Új tag
Pilinszky János - Elég

A teremtés bármilyen széles,
ólnál is szűkösebb.
Innét odáig. Kő, fa, ház.
Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

És mégis olykor belép valaki
és ami van, hirtelenűl kitárúl.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.

Elég, igen, egy kéz elég amint
megkeveri a kávét, vagy ahogy
"visszavonúl a bemutatkozásból",
elég, hogy elfeledjük a helyet,
a levegőtlen ablaksort, igen,
hogy visszatérve éjszaka szobánkba
elfogadjuk az elfogadhatatlant.
 

ancsek13

Állandó Tag
Állandó Tag
Kálnoky László
Emlék
Álmos vagyok, gubbasztok egymagam,<O:p
kedvem, mint ázott zászló vászna, lóg;<O:p
sötétben őrizem emlékedet,<O:p
mint arcképet a becsukott fiók.<O:p
Unatkozom, nincs semmi, ami bánt<O:p
és mint tanyán subát a számadó,<O:p</O:p
fülig magamra húzom a magányt.<O:p</O:p
Akaratom, mint megvert eb lapul;<O:p</O:p
valaha virgonc volt, most tenni fél<O:p</O:p
és inkább megbocsát, mint elítél<O:p</O:p
a szív, magát téve párhuzamul.<O:p</O:p
Most hallgatás ül a tűnő, zajos<O:p</O:p
napok helyén; irtózva tespedek,<O:p</O:p
mint karszékében puffadt májbajos.<O:p</O:p
És látom, amint esőben megyek<O:p</O:p
egy kis vidéki állomás felé;
mint filmszalag, gyorsan fordul a táj<O:p</O:p
és összedugják orruk a hegyek.<O:p</O:p
Tudom, hogy sorsom gúnyolják, hiszen<O:p</O:p
úgy ballagok, mint egy kopott borügynök<O:p
s a bánatot, mint csomagot, viszem.
 

nidta

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=idezet style="PADDING-BOTTOM: 6px" align=middle colSpan=3>A csend meséje
Hideg őszi eső kopog az ereszen.
Hallgatom mit mesél, s a tollam leteszem
Az esti magány csendjét nem töri meg más
Mint a hűvös cseppekbe suttogott vallomás
Egy érzés, egy vágy, egy lány,
Aki este velem volt talán,
De a lelke már másé, mást szeret,
Kétség, s bánat marja lelkemet
Mert oly hosszú minden magányos pillanat,
Hosszabb mint egy élet, melyben velem marad
A panaszosan suttogó bokrok ágain
Apró gyémántként szikrázó vízcseppek
Tükrözve szívem jégvirágain
Mutatják mindazt, mit elvesztek.
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Koszpek Péter</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

andi231

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajó Sándor
Magyarnak lenni

Magyarnak lenni, tudod mit jelent?
Magasba vágyva tengni egyre - lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.
Borongni mindig, mint a nagy hegyek,
Mert egyre gyászlik bennünk valami
Sok százados bú, amelyet nem lehet
Sem eltitkolni, sem bevallani
Magányban élni, ahol kusza árnyak
Bús tündérekként föl-fölsírdogálnak.
S szálaiból a fájó képzeletnek
Feketefényü fátylat szövögetnek...
És bút és gyászt és sejtést egybeszőve
Ráterítik a titkos jövendőre...
Rabmódra húzni idegen igát,
Álmodozva róla: büszke messzi cél,
S meg-megpihenve a múlt emlékinél,
Kergetni téged: csalfa délibáb!...
Csalódni mindig, soha célt nem érve.
S ha szívünkben már apadoz a hit:
Rátakargatni sorsunk száz sebére
Önámításunk koldusrongyait....
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...


Magyarnak lenni: tudod mit jelent?
Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.
Születni nagynak, bajban büszke hősnek.
De döntő harcra nem elég erősnek:
Úgy teremtődni erre a világra,
Hogy mindig vessünk, de mindig hiába,
Hogy amikor már érik a vetés,
Akkor zúgjon rá irtó jégverés...
Fölajzott vággyal, szomjan keseregve
A szabadító Mózest várni egyre:
Hogy porrá zúzza azt a színfalat,
Mely végzetünknek kövült átkául
Ránk néz merően, irgalmatlanul,
S utunkat állja zordan, hallgatag...
Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,
Mely sírni késztő tréfát űz velünk,
S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:
Egymást vádolni, egymást marcangolni!
- Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad,
Szilajnak lenni, mint a bércpatak,
Vagy bánatunknak hangos lagziján
Nagyot rikoltni: hajrá! húzd cigány! -
Háborgó vérrel kesergőn vigadni,
Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni,
Hogy annyi szent hév, annyi őserő,
Megsebzett sasként sírva nyögdelő,
Miért nem repülhet fönn a tiszta légben,
Munkásszabadság édes gyönyörében.-
Hogy miért teremtett bennünket a végzet
Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!....
Tombolva inni hegyeink borát,
Keserveinknek izzó mámorát,
S míg szívünkben a tettvágy tüze nyargal,
Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, -
S amikor már szívünk majdnem megszakad:
Nagy keservünkben,
Bús szégyenünkben
Falhoz vágni az üres poharat...
- Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

De túl minden bún, minden szenvedésen
Önérzetünket nem feledve mégsem.
Nagyszívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni nagy szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva:
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!...
 

Nóra-Flóra

Állandó Tag
Állandó Tag
....

Dsida Jenő :

Psalmus Hungaricus


I.

Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

II.

Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű,
a minden embert megsimogató
tág mozdulat,
az élet s halál titkát kutató,
bölcsen nemes, szép, görög hangulat.
A hűssel bíztató, közös és tiszta tó,
a szabadság, mely minden tengerekben
sikongva úszik, ujjong és mulat!
Kezem gyümölcsöt
minden fáról szedett.
Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben
és minden fajták lelke fürdetett.
S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bősz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, ója,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember! -,
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!
A nagy gyümölcsös fájáról szakadt
almából minden nép fia ehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Dalolhat bárki édes szavakat
és búghat lágyan, mint a lehelet
s bízvást nyugodhatik, hol várja pad,
s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél,
szívszakadásig így kell énekelnem
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

III.

Firenze képei, holland virágok,
zöld tengerek halk, álmos loccsanása,
ájultató gyönyörüségek,
Páris tüze, Velence csillogása,
még lelkemet is lehúnyom,
bezárom, hogy ne lássa.
Ha atomokra bomlik is,
miattuk minden sejtem,
ha arcom kékre torzul is,
mind, mind, mind elfelejtem!
Hajam csapzottra borzolom,
mint gubancos csepűt és szürke kócot
és gőggel viselem
fajtám egyenruháját:
a foltozott darócot.
Mert annak fia vagyok én,
ki a küszöbre téve,
a külső sötétségre vettetett,
kit vernek ezer éve,
kit nem fogad magába soha a béke réve!
Bolyongásom pusztáin,
a végtelen nagy éjen
csak az ő szive fénylik,
ő a rögeszmém, végső szenvedélyem,
ráfonódom, rajta kuszom
fölfelé, mint szőlőkarón a kacs.
Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.
Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.
Jajt hallottam és nem tudom feledni.
A holtakat nem tudom eltemetni.
Egy eszelős dal lett az utitársam,
rekedt dal, nem zenél,
csak hörög, mint a szél,
zúg, mint vihartól ráncigált fák
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

IV.

Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeinket!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lámcsak mivé lett fogadott fiad!
Mily korcsbeszédű, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Vallom, hogy minden fegyver jogtalan,
a szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt,
ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,
a fegyver megdicsőül és ragyogni kezd.
Ezért nem is hányódom már magamban,
vallom, hogy igazam nincs
és mégis igazam van
és mától fogva énnekem
örökre ez az énekem:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

V.

Idegen-vérű és beszédű
kenyeres jópajtásaim,
kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét,
kiket szerettem,
s kik szerettétek lágy szivem
nyitott és éneklő sebét,
nekem is fáj, higyjétek el,
hogy zord a szóm és homlokom setét.
Nekem is fáj, hogy búcsuzom,
mert immár más utakra kell mennem,
de így zeng most a trónjavesztett
magyar Isten parancsa bennem
s én nem tagadhatom meg Őt,
mikor beteg és reszkető és nincs többé hatalma,
mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi "de".
Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját
s virágos lelkét fitogtatva henceg, -
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bűnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zúgjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog, éji álomokon,
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegő fáklyák fényeinél,
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

VI.

Száraz nyelvem kisebzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyűlj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! -
- dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele! -:
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!
 

Jago

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=idezet style="PADDING-BOTTOM: 6px" align=middle colSpan=3>Szeretem a falum
Szeretem a falum kora ébredését,
A lenyugvó Holdnak pislákoló fényét.
Kis utcáknak lustán nyújtózkodó sorát,
A hajnali dérnek csipke fehér nyomát.

Ha a kakas reggel, harsonáját fújja,
Akad pár társa, ki megismétli újra.
Addig szól a koncert, míg mind berekednek,
Mellettük a tyúkok biztos felébrednek!

Az útszéli bokor feldereng álmából,
Megbúvó verébhad ébredez ágyából.
Csivitelő hangjuk elűzi a csendet,
Fürge lépésemre kicsit megszeppennek.

Fenn az ág magasán megszólal a cinke,
Nem látni őt sehol, hisz olyan picinyke.
Egy másik torokból felszakad a nóta:
"nyitni kék, nyitni kék", miértünk is szól ma.

Lassítsuk le léptünk! Álljunk meg egy percre!
Szívből jövő trillát fülünk had élvezze.
Mert mint fürge csikók, futnak napok, évek,
Mire észrevesszük, elszalad az élet!
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>Vaskó Ági</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

Flóra85

Állandó Tag
Állandó Tag
Mutz Péter

A HIT

Ha értené a hűvös ész a szív könnyes dalát,
Megértené,hogyan talál a titkok közt csodát.
Mert a szíben rejtve él a hit, mint édes ősi kód,
Mélyre vésett emlékképben megőrzött valód.

Minden lélek abban hisz, mit egyszer megélt,
A benne ébredő remény idéz egy régi fényt.
S ha újra itt a búcsú éj, s szeretni hív a láng,
Ott ébred minden égi lény,hol egyszer földre szállt.

Ne hagyd legyintve könnyedén a percet futni hát,
Hisz e gyémánt korban újra éli lényed önmagát.
Tiéd a győztes végtelen. nézz túl a vén időn,
Hozz minden szívnek enyhülést, segíts a szenvedőn.
 

Nóra-Flóra

Állandó Tag
Állandó Tag
Ágh István: Virágosat álmodtam

**********


Virágosat álmodtam
Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.

**************
 

Házitündér

Állandó Tag
Állandó Tag
Eörsi István: Bugyi a szélben

Bugyi leng a szélben,
szárító kötélen,
duzzadozik, alakul,
ahogy a szél belefúj.


Aki odabámul,
őszintén elámul,
minő ritka alkalom,
forma van, nincs tartalom.​
 

dracory

Állandó Tag
Állandó Tag
József Attila:
[SIZE=+1]KÉSZ A LELTÁR[/SIZE]
Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
újságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogy lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
 

Nóra-Flóra

Állandó Tag
Állandó Tag
Kányádi Sándor: Májusi szellő

****

Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.

Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.

Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.

Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.

Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.

********
 

Kyra1317

Állandó Tag
Állandó Tag
Ignotus - Akarom


Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam,
Azt akarom, halkan nevess,
Azt akarom, szavad elálljon,
Azt akarom, szemmel keress,
Azt akarom, a szíved fájjon,
Azt akarom, add meg magad
Kegyelemre vagy pusztulásra, -
Azt akarom: engem szeress,
Azt akarom, ne gondolj másra.
 

Veronikka

Új tag
Matsuo Basho japán haikuköltő gyűjteménye

Matsuo Basho haikui: egészen elképszetően széles érzelmi skálát képes megzendíteni az emberben. :p
 

Csatolások

  • Matsuo Baho.pdf
    96.2 KB · Olvasás: 15

Nóra-Flóra

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahogyan szavaztál...

********

(a 2004 december 5-i népszavazásról)


Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Úgy mondjanak neked IGEN-t, avagy NEM-et!
Úgy nyújtsanak feléd majd segítő kezet!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Úgy mentsenek ki a lángban álló házból!
Úgy húzzanak ki a vad, dühöngő árból!
Éhhalál küszöbén úgy kapj majd kenyeret!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

Éppolyan hű legyen hozzád feleséged!
Fiad tiszteljen, vagy tagadjon meg téged!
Aszerint áldják, vagy átkozzák majd neved,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Hogyha IGEN-t mondtál, az Úr legyen veled!
Hogyha NEM-et, Ő se bocsásson meg neked!
Ne lásd meg a Mennyet, Pokolban a helyed!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Mert ki elfeledi, megtagadja népét,
Aki elveszejti vér szerint testvérét,
Nincsen rongyabb annál! Mentsége nem lehet!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
***
Eképpen szólt versem Nagypéntek napjáig,
Krisztus Urunk véres, nagy áldozataig.
De mert a keresztfán Ő is megbocsátott,
Én sem mondok népem fiaira átkot.
Ostobaság szülte rút gonosztettedet
A Végítéletkor bocsássák meg neked!
De míg e Földön élsz - csak, hogy el ne feledd -,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!

(kiegészítve 2005. Húsvétján)
Szerző: Kotzián Rudolf

********
 

cyberboszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Pilinszky János: Örökkön-örökké<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,<o:p></o:p>
maradék szemérmem némasága ez,<o:p></o:p>
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,<o:p></o:p>
sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Tűrök és törődöm engedékenyen:<o:p></o:p>
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,<o:p></o:p>
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,<o:p></o:p>
szófogadó szolga, ami hátra van.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Keserüségemre úgy sincs felelet:<o:p></o:p>
minek adtál ennem, ha nem eleget?<o:p></o:p>
miért vakitottál annyi nappalon,<o:p></o:p>
ha már ragyogásod nem lehet napom?<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Halálom után majd örök öleden,<o:p></o:p>
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,<o:p></o:p>
karjaid közt végre kisírom magam,<o:p></o:p>
csillapíthatatlan sírok hangosan!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Sohase szerettél, nem volt pillanat,<o:p></o:p>
ennem is ha adtál, soha magadat,<o:p></o:p>
örökkön-örökké sírok amiért<o:p></o:p>
annyit dideregtem érted, magamért!<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Végeérhetetlen zokogok veled,<o:p></o:p>
ahogy szoritásod egyre hevesebb,<o:p></o:p>
ahogy ölelésem egyre szorosabb,<o:p></o:p>
egyre boldogabb és boldogtalanabb.<o:p></o:p>
 

cyberboszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Pilinszky János: Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p></o:p>Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?
<o:p> </o:p>
A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.
<o:p> </o:p>
Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?
<o:p> </o:p>
Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.
<o:p> </o:p>
A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!
<o:p> </o:p>
Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.
<o:p> </o:p>
Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.
<o:p> </o:p>
Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.
<o:p> </o:p>
 

cyberboszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kartal Zsuzsa: Vallomás az ifjúságról

Napkeresőnek indultunk még mi is.<O:p</O:p
Azt hittük, az új szépséget, a rák gyógyszerét találjuk meg egyszer.<O:p</O:p
Azt hittük sok-sok emberrel fogjuk majd együtt
megállítani a halált,
a halált, - amelyben pedig nem hittünk.
Emeletes ágyakban beszéltük meg.
És a bajok is szépek voltak, mert feladatot jelentettek, kemény ellenfelet.
Szalonnát sütöttünk és nevettünk, a komolyságunk a nevetés volt.
És azt hittük, hogy a legjobbkor születtünk,
hogy mi már mindent tudhatunk, mi már azt is tudtuk,
hogy mind emberek vagyunk, és hogy ez a legfontosabb.
Hidegvízben úsztunk, és énekeltünk,
és senkinek sem kapott görcsöt a szíve,
és felhevülten ittuk a hideg vizet, nem is ihattuk másképp,
mindig melegünk volt, egyikünk se kapott tüdőgyulladást.
Nem, mi elpusztíthatatlanok voltunk. Valamikor még befogadtuk egymást.
Valamikor zavarban voltunk, ha barátainknak vallani akartunk,
nem voltak titkaink.
És kerestük a szerelmet is, mert szépek voltunk, de a szerelem sem volt
titkolni való, hanem tisztelni való volt, amiről megilletődött
komolysággal - de csak így - bárki bármikor beszélhetett.
És boldogok voltunk, mert a szerelemben csak a szerelmet kerestük,
nem anyáink szolid - érzelgős körítéseit,
nem nagyatyáink szifiliszes bohémségét.
Valamikor szerettük együtt hallgatni a zenét,
és annyira szerettünk lenni, hogy alvásra is sajnáltuk az időt.
Igent és nemet mondtunk.

2.
Nem méricskéltük gondolat és indulat arányát, és kinevettük
aki ellenünk szólni mert.
A kenyérharcról azt hittük, hogy egy olyan összetett szó, ami
az éhező emberek küzdelmét jelenti, s azt, hogy ebben mi is
résztveszünk. És olyan barátaink is voltak, akiket sose láttunk
Nem mondtuk a főnöknek, hogy szép, ha ronda volt, de ha nem
volt az, mondtuk, had örüljön.<O:p</O:p
És ha megláttuk egymást, mindig rengeteg mondanivalónk volt<O:p</O:p
és iszonyúan fontos volt, hogy mindent elmondjunk, nem<O:p</O:p
fürkésztük a másik arcát, és nem kértük meg, hogy ne szóljon senkinek. <O:p</O:p
Gondolatban befestettük vidám színekre a géppuska himlőhelyes házak<O:p</O:p
szürkésbarna falát, és elhittük, hogy egyszer minden kék lesz, <O:p</O:p
meg piros, meg sárga.<O:p</O:p
És sose égtünk le a napon, mert a nap is szeretett minket.<O:p</O:p
<O:p</O:p
3. <O:p</O:p
Mikor kezdődött?<O:p</O:p
Mikor tanultuk meg, hogy árt a nap, hogy védekezni kell <O:p</O:p
ellene napszemüveggel meg napolajjal? <O:p</O:p
Mióta lessük egymást gyanakodva, és megyünk haza egymástól szédelegve a félelemtől? <O:p</O:p
Mióta vagyunk elárulhatóak? <O:p</O:p
Mert most szeretünk ám aludni, és szeretünk hallgatni, <O:p</O:p
és már nem is fontos, hogy elfelejtünk valamit.<O:p</O:p
És morgunk, ha vidám színeket kennek a házfalakra, mert<O:p</O:p
kerülgetni kell a malteros ládákat. <O:p</O:p
Kávéházakban ülünk egyedül, mert félünk ismerősünkhöz odamenni.<O:p</O:p
Idegenek ülnek le mellénk, magányos madárijesztők, <O:p</O:p
akik egy kávéért elmondják az életüket, ami olyan egyforma, <O:p</O:p
mint amilyenek mi leszünk nemsokára, <O:p</O:p
de bennünket sem érdekel, <O:p</O:p
mert már nem fontos más karikásszemű egyedülléte.<O:p</O:p
Ilyenkor elmegyünk. <O:p</O:p
Ilyenkor egy másik helyen ülünk le, és minden ugyanaz. <O:p</O:p

4.<O:p</O:p
A szerelemről ironikus mosollyal beszélünk, <O:p</O:p
és folyton arról beszélünk, <O:p</O:p
pedig nincs is szerelem, csak valami sivár pótlék, <O:p</O:p
két másnemű reménytelen összeborulása egy alig világított szobában, <O:p</O:p
ahol ha akarnánk se találnák meg egymást, <O:p</O:p
de nem is akarják.<O:p</O:p
És úgy meghízott a lelkünk, hogy a mérleg ijedten felszisszen, <O:p</O:p
ha ráállunk, <O:p</O:p
és ezt a kövér lelket mindig kiöntjük, és mégis mindig csak több lesz.<O:p</O:p
Igen és nem helyett azt mondjuk, hogy mégis, <O:p</O:p
meg hogy tulajdonképpen, <O:p</O:p
meg hogy talán fontolóra kéne venni. <O:p</O:p
És ha zenét hallgatunk egyedül tesszük, <O:p</O:p
mert ilyenkor lelkiismeret furdalásunk van, emlékezünk és szégyelljük magunkat. <O:p</O:p
És ha egyedül vagyunk, mert nem merjük megfogni egymás kezét,<O:p</O:p
csak derekát. <O:p</O:p
És ha keresünk valamit, az az akolmeleg.<O:p</O:p
Már nem nagy az igényünk pénz és lakás és emberek, <O:p</O:p
akiktől nem félünk és csodálkozunk,<O:p</O:p
hogy összezsugorodott igényeinket nehezebb kielégíteni, <O:p</O:p
mint napevő mohóságunkat. <O:p</O:p
És egyes szám első személyben beszélünk mindig, <O:p</O:p
a többesszámot mintha elfelejtettük volna. <O:p</O:p
És mégis féltem az életem, <O:p</O:p
pedig a tág világ olyan szűk lett, mint egy kaloda.<O:p</O:p

<O:p</O:p
 

cyberboszi

Állandó Tag
Állandó Tag

Kálnoky László: Kerüllek Már<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>

Kerüllek már. Nem látlak hetek óta.
Nincsen mit mondanom, vagy mondanod.
Egyetlen fényképed asztalfiókba
eltemetett halott.

Mint annyi más harc, meddő ez a harc itt,
föl nem adható s meg nem nyerhető.
Egy arc kiszenved, s megmarad sok arc, mit
nem nyel be temető.
<o:p> </o:p>
Nem akarlak szeretni. Nem szeretlek.
Gyöngeségemért magamat szidom.
Sohase tudd meg, milyen fények lebegnek
képzelt arcaidon!

 

cyberboszi

Állandó Tag
Állandó Tag
Baranyi Ferenc: Egy pillanatra

A pillanatot kell csupán kibírni,
amikor egy véletlen mozdulatból
kiderül, amit szüntelen gyanítasz,
de míg gyanítod, addig nem gyanakszol,
a pillanatot kell csupán kibírni,
amely egy önhitt szárnyalást keresztez,
mikor gyönyörű ívű szerepéből
egy pillanatra kiesik a kedves,
a pillanatot kell csupán kibírni,
mikor egy elszólása tudtul adja,
hogy szerelmedért teljes életével
adózik bár, de csak felére tartja,
a pillanatot kell csupán kibírni:
az átmeneti örökkévalóság
döbbenetét, mit a tábornok érez
ha kételyei percre lefokozzák -
a pillanatot kell csupán kibírni!
Aztán beérni azzal a csekéllyel,
mi megmarad a pillanat után is.

És oly csekély, hogy egy élettel ér fel.
 
Oldal tetejére