Sütemények

marcsi78

Állandó Tag
Állandó Tag
Fagyiiiiiiiii


Mascarponés vaníliafagylalt

Hozzávalók:
2 csésze 3,5 % tej
2 csésze tejszín
2/3 csésze cukor
1 rúd vanília
15 dkg mascarpone
1 citrom reszelt héja

Elkészítés: A tejet, a tejszín és a cukrot egy lábasba öntöm és felfőzöm. Mikor forr, félrehúzom, hozzáadom a vanília kikapart belsejét és a már üres rudat is. Hagyom bő fél órát állni, majd kipecázom a rudat, és tovább hűtöm a keveréket a hűtőben. 1-2 óra múlva hozzáadom a mascarponét és a citromhéjat. Ezzel alaposan átkeverem, végezetül a masszát rábízom a fagylaltkészítő masinára. Eperrel, pirított dióval megbolondítható.

Bazsalikomos eper sorbet

Hozzávalók:
50 dkg eper
néhány levél friss bazsalikom
1 citrom leve
1 dl víz
12 dkg cukor

Elkészítés: A vízből és a cukorból szirupot főzök. Ha kihűlt, az epret botmixerrel krémesítem (ha nagyon ráérek, akkor a pürét szűrőn átpasszírozom), hozzáadom a sziruphoz. Ehhez a szirupos eperhez jön hozzá a citromlé, a vékony csíkokra metélt bazsalikom, és az egészet fagyasztógépben kifagyasztom. Ha nincs fagyasztógép, akkor egy már megüresedett fagylaltosdobozba öntöm a krémet, és a mélyhűtőbe teszem. Innen félóránként kikapom, átforgatom, majd visszateszem hűlni. Nagyon finom, izgalmas sorbet.

Gyümölcsfagyi

Hozzávalók: vegyes gyümölcsök (lehet fagyasztott is, cseresznye, szilva, málna, szőlő, eper, egres, őszibarack, sárgabarack), 1 banán, méz, őrölt fahéj vagy vaníliadarabkák, szegfűszeg.

Az apróra vágott gyümölcsöt összekeverjük a fűszerekkel és a mézzel, összeturmixoljuk, majd berakjuk a fagyasztóba. Fagyasztás után is ledarálhatjuk gépi darálóval. Külsőre olyan masszát kapunk, mint az igazi fagyi.

Túrófagylalt

Hozzávalók: 3 dl tej, 1,5 dl tejszín, 20 dkg kristálycukor, 1 dkg vaníliás cukor, 20 dkg tehéntúró, 4 cl vanílialikőr, 5 dkg mazsola.

A tejhez hozzáöntjük a tejszínt, elkeverjük benne a kristálycukrot, a vaníliás cukrot és felforraljuk. Lehűtjük és belekeverjük az áttört tűrót, a vanílialikőrt és az áztatott mazsolát. Az edényt váltott hideg vízbe állítjuk és gyakori keveréssel lehűtjük. Ezután mélyhűtőbe tesszük és megdermesztjük.

Házi parfé

Hozzávalók: 50 g vaníliás pudingpor (főzős), 20 dkg cukor, 5 dl tej, 1 l tejszín, jelleget adó anyag

A pudingport és a cukrot egy dl hideg tejjel csomómentesre keverjük, majd hozzáöntjük a többi, forrásban lévő (4 dl) tejet. Alaposan összekeverjük, pár percre feltesszük a tűzre, hogy alaposan kiforrjon, majd levesszük és kihűtjük. A kihűlt krémhez hozzáadjuk a jelleget adó anyagot (ez lehet olvasztott csokoládé, fahéj, egy kevés cukorral citromlével pépesre turmixolt gyümölcs stb.), majd jól összekeverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, és óvatosan a krémhez adjuk. Az így elkészített habos krémet őzgerincformába töltjük, és mélyhűtőben fagyasztjuk. A megfagyott parfét szeleteljük, és tányéron, egy kis gyümölccsel, tejszínhabbal tálaljuk.

Tejes alapfagyi „light”

Hozzávalók: 1 liter tej, 2-3 teáskanál édesítő, 4 tojássárgája, negyed vaníliarúd, 1 csapott kávéskanál vaníliás pudingpor.

1 dl tejet a többi hozzávalóval simára keverünk. 9 dl tejet felforralunk, majd a tojásos tejre öntjük. Tovább hevítjük. Többféleképpen ízesíthetjük (ld. fentebb). Ha kihűlt, átkeverjük, és fagyasztóba tesszük.

Piros gyümölcsfagylalt

Hozzávalók (10 adaghoz): 20 dkg eper, 20 dkg málna, 10 dkg ribizli, 6 evőkanál édesítőszer, 4 pohár natúr joghurt, 1 késhegynyi őrölt fahéj.

A joghurtot az édesítővel és a fahéjjal alaposan elkeverjük. A gyümölcsöket gondosan megmossuk, a fele mennyiséget turmixoljuk és a joghurthoz keverjük. Az eper másik felét apró darabokra vágva, a málna és a ribizli másik felét egészben adjuk a gyümölcsös joghurthoz. A masszát műanyag tálkába töltjük és lefagyasztjuk.

Almás-citromos fagyi

Hozzávalók: 1 kg alma, 1 frissen facsart citrom leve és lereszelt héja, 10 dkg édesítőszer.

A félbevágott, meghámozott, magházuktól megtisztított almákat nagy lyukú reszelőn lereszeljük és ráöntjük a citromlevet valamint a lereszelt héjat. Hozzáadjuk az édesítőszert és villával addig keverjük, míg pürés állagúvá nem válik. Műanyag tálban lefagyasztjuk, tálaláskor gombócokat szedünk belőle. Fagylaltoskehelyben almakockákkal díszítjük.

Málna-joghurt parfé

Hozzávalók: 5 natúr 2 dl-es joghurt, 40 dkg málna, édesítő, pici likőr (elhagyható).

Vízbe mártunk és kifacsarunk egy konyharuhát, egy tésztaszűrőt kibélelünk vele. Ebbe tesszük a jól elkevert joghurtokat és egy órát hagyjuk lecsepegni. A málna felét édesítővel összeturmixoljuk, esetleg a likőrrel is. Belerakjuk a joghurtot és a maradék málnát. Elkeverjük, műanyag poharakban fagyasztjuk, zsírszegény tejszínhabbal díszítjük.

Túróparfé

Hozzávalók: 25 dkg light túró, 2 dl tejszín, 2 dl tejföl, édesítő, citromhéj.

A tejszint habbá verjük, a többi hozzávalót összeturmixoljuk. Összekeverjük őket óvatosan. Fóliával bélelt kerek formába öntjük és kifagyasztjuk. Kiborítva úgy szeleteljük, mint a tortát. Díszíthetjük gyümölccsel vagy kevés olvasztott étcsokoládéval.
 

megamusic

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Egyik kedvenc sütim az Almás poharas. Ennek a receptjét szeretném veletek megosztani.

Almás poharas


Hozzávalók:
2 pohár liszt
4 db tojás
1 pohár olaj
2 pohár kristálycukor
2 kk szódabikarbóna
2 kk fahéj
10 dkg dió
2 pohár alma
1 Katica étbevonó


Elkészítés: A tojásokat a cukorral jól összekeverem, beleöntöm az olajat. Ezzel is keverem, majd a lisztben elkeverem a szódabikarbónát és a fahéjat. Ezt a keveréket beleöntöm kevergetés közben az elkészített masszába. Ezután beleszórom a durvára vágott diót, hozzáadom a nagyra reszelt almát. Papírral bélelt tepsiben sütöm. Sütés után, ha kihűlt bevonom csokival. (Katica bevonó felmelegítve + 3-4 dkg margarin.


Jó étvágyat hozzá! :)
 

mokuska666

Új tag
Linzer torta!nagyon finom,mindenkinek ajanlom..

Hozzávalók:
30-30 dkg őrölt mandula és liszt, 1 citrom reszelt héja, fél teáskanál fahéj, 5 evőkanál gyümölcscukor, 2 teáskanál édesítőszer, 1 tojás, 5 evőkanál tej, 15 dkg vaj, 25 dkg málnalekvár, vaj a formához

Elkészítés:
A lekvár kivételével összedolgozzuk a hozzávalókat. A sütőt előmelegítjük.
A kinyújtott tészta kétharmadával kibéleljük a kivajazott tortaformát. Megkenjük lekvárral. A maradék tésztát széles csíkokra vágva rácsszerűen a torta tetejére rakjuk, és (középen, légkeveréses sütőben 160 fokon) 40-45 percig sütjük.

Csokis-banános muffin.....

Hozzávalók
1 tojás
1 dl olaj
20 dkg finomliszt
18 dkg barna cukor
1 csomag sütőpor
1,5 dl natúr joghurt
3 banán
8 dkg étcsokoládé
fél kiskanál szódabikarbóna
2 evőkanál kakaópor


Elkészítés
1. Elsőként a tojást és a cukrot pár perc alatt habosra keverjük, majd beleöntjük az olajat.

2. A lisztet, a kakaóport, a sütőport és a szódabikarbonát összekeverjük, és hozzáadjuk a habhoz a joghurttal együtt.

3. A péppé tört banánt és a feldarabolt étcsokit belekeverjük a masszába és az egészet elosztjuk 12 papírkosárkába, úgy hogy mindegyiket a háromnegyedéig töltjük meg.

4. Előmelegített sütőben 180°C-on (légkeveréses sütőben 165°C) 18-20 percig sütjük.
 

marcsi78

Állandó Tag
Állandó Tag
Mojito torta

Vigyázat! Csak felnőtteknek!

Hozzávalók:
5 tojás
15 dkg barnacukor
15 dkg liszt
5 dkg keményítő
1 teáskanál sütőpor
A krémhez:
7 dl tejszín
25 dkg mascarpone
25 dkg barnacukor
2 csokor menta
8 lime
1,5 dl rum
1 csomag habfixáló
8 db zselatinlap

Elkészítés: A tojásokat 15 dkg barnacukorral 7-8 perc alatt keményre verjük. A keményítővel és a sütőporral elkevert lisztet beleforgatjuk, majd sütőpapírral bélelt sütőformába öntjük, és 180 fokon 25-30 percig sütjük.

5 dl tejszínt felverünk, majd a mascarponéval óvatosan összekeverjük. 8 lap zselatint vízbe áztatunk.

3 lime héját lereszeljük, a belsejét kifilézzük. A menták leveleit lecsipegetjük, a bóbitákat félretesszük dekorációnak. A többi levelet apróra vágjuk. A 25 dkg barnacukrot 5 lime levével összekeverjük, felmelegítjük, hogy felolvadjon a cukor. Levesszük a tűzről, és a kinyomkodott zselatinlapokat felolvasztjuk benne. Amikor kihűlt, hozzáadjuk az apróra vágott mentát és a lime reszelt héját, majd az egészet a mascarponés tejszínbe forgatjuk.

Fél órát dermedni hagyjuk. Addig 3 lapba vágjuk a kihűlt piskótát, a rummal meglocsoljuk, és ezt is pihentetjük fél órát.

A krémmel betöltjük a lapokat, a tetejét és az oldalát is bevonjuk, majd a mentabóbitákkal és a filézett lime gerezdekkel díszítjük. Még 1 órát pihentjük, majd tálaljuk.

Chilis-mangós fagylaltbomba

Hozzávalók egy 2 liter űrtartalmú félgömb alakú tálhoz:
A piskótához:
5 tojás
23 dkg cukor
11 dkg liszt
3 dkg kókuszreszelék
A fagylalthoz:
2 érett mangó
2 chilipaprika
1 citrom
1 tojás
3 tojás
3 dl tejszín
2 dkg kókuszreszelék

Elkészítés: 1. A piskótához 5 egész tojást 13 dkg cukorral kemény habbá verünk (erős fokozaton 10 perc), hozzáadjuk a lisztet és 3 dkg kókuszreszeléket, óvatosan összeforgatjuk.

2. Sütőpapírra 1,5-2 cm vastagra simítjuk, és 180 fokon 15 perc alatt megsütjük.

3. A sütőből kivéve a piskótát kevés liszttel megszórjuk, és fejjel lefelé a meleg tepsire helyezzük, hagyjuk kihűlni, majd lehúzzuk a sütőpapírt róla.
4. Egy kb. 2 liter űrtartalmú, félgömb alakú tálat keresünk. A piskótából a tállal kiszaggatunk egy piskótalapot, majd még két kisebb kör alakú piskótát. Így három különböző méretű piskótát kapunk, amit majd a krémmel rétegezünk a tálban.

5. A parfét elkészítjük. A mangót meghámozzuk és felkockázzuk, a chilit félbevágjuk, kikaparjuk a magokat, és a húsát apró kockákra vágjuk.

6. A citrom levét kifacsarjuk, 5 dkg cukorral felforraljuk, hozzáadjuk a chilit és a mangót, és még 3 percig főzzük.

7. 3 tojássárgáját 1 egész tojással és 5 dkg cukorral felverünk, a tejszínt szintén felverjük.

8. A mangót összekeverjük a tojásos krémmel és a felvert tejszínnel.

9. A kerek formát kifóliázzuk, beleöntünk két nagy kanál krémet, majd lefedjük a legkisebb piskótával, majd megint a parfé következik, majd a középső piskóta, végül a maradék parfé és a legnagyobb piskóta.

10. Mélyhűtőbe tesszük egy éjszakára.

11. A parfétortát kiborítjuk, leszedjük a fóliát. 3 tojásfehérjét kevés cukorral felverünk kemény habbá, majd beleforgatunk 2 dkg kókuszreszeléket. Ezzel a habbal beborítjuk a torta felszínét, és egy kanállal tüskéket készítünk rá (odanyomjuk a kanalat, majd elhúzzuk).

12. Lángpisztollyal enyhén karamellizáljuk a tojáshabot, majd felszeleteljük a tortát, és tálaljuk.

Elkészítés: 45-50 perc
Fogyasztható: másnap

Karamelltorta

Hozzávalók 10 szelethez:
A tésztához:
5 dkg liszt
10 dkg darált amerikai mogyoró
10 dkg reszelt csokoládé
4 tojás
5 dkg porcukor
10 dkg kristálycukor
5 dkg vaj

A krémhez:
10 dkg csokoládé
2 dl tej
10 dkg kristálycukor
3 dl tejszín

A díszítéshez:
5 dkg fehércsokoládé
1 evőkanál olívaolaj

Elkészítés: 1. A krémhez a csokoládét apróra vágjuk. A cukrot karamellizáljuk, hozzáöntjük a tejet, és szép sűrűre főzzük. A felét félretesszük, a másik feléhez hozzáadjuk a csokit, elkeverjük, hogy felolvadjon, majd lehűtjük.

2. Felverjük a 3 dl tejszínt, a hűtött krémhez adunk 1 kanállal, elkeverjük habverővel, majd a többi tejszínt is hozzákeverjük nagyfejű fakanállal, majd hűtőbe tesszük.

3. A sütőt előmelegítjük 160 fokra, a tortaformát kikenjük, kilisztezzük. A tésztához a lisztet a mogyoróval és a reszelt csokoládéval elkeverjük. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat a porcukorral habosra verjük. A fehérjét a kristálycukorral keményre verjük. A cukros tojássárgához keverünk 1 kanál fehérjét, fellazítjuk, majd a többit is beleforgatjuk. Végül a lisztes keveréket is hozzáadjuk. Beleöntjük a formába, és kb. 45 perc alatt a sütő középső rácsán megsütjük.

4. Kiborítjuk a formából, 15 percig hűlni hagyjuk. Majd 3 lapba vágjuk, és megkenjük a már elkészített krémmel, összeállítjuk és bevonjuk.

5. A kész tortát a félretett tejkaramellával és az olvasztott, olívaolajjal elkevert fehércsokoládéval díszítjük.

Csokis-málnás muffin

Hozzávalók:

* 12 darabhoz:
* 25 dkg liszt
* 2 és fél kávéskanál sütőpor
* fél kávéskanál szódabikarbóna
* 1 tojás
* 13 dkg cukor
* 1 csomag vaníliás cukor
* 1 dl olaj
* 2,5 deci kefir
* 5 dkg keserű csoki
* 15 dkg málna (mélyhűtött vagy friss)

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Olvaszd föl a málnát, vágd apróra a csokit. A lisztben keverd el a sütőport és a szódabikarbónát. A tojást verd fel a cukrokkal, az olajjal és a kefírrel, keverd hozzá a lisztet és a csokoládét. A sütőformár vajazd ki, és a massza felét oszd el igazságosan a 12 formába, majd mindegyikbe tegyél málnát, és végül a maradék masszát tedd rá. 20-25 percig süsd, kicsit hagyd kihűlni, és fahéjjal, tejszínhabbal díszítsd.

Fehércsokoládés-málnás mousse

Hozzávalók:

* 6 személynek:
* 1,8 dl tej
* 1/2 rúd vanília
* 1/2 lap zselatin
* 25 dkg jó minőségű fehércsoki
* 30 dkg friss málna
* 2,5 dl habtejszín

Elkészítés:

A tejet tegyük fel melegedni kis lángon, közben tegyük bele a vaníliarúd kikapart magjait, illetve a magát a vaníliarudat is. Miután a tej felforrt, tegyük félre.

Következő lépéskent tegyük egy tál hideg vízbe a zselatinlapot ázni kb. 3-4 percig, amíg megpuhul.

A fehércsokit olvasszuk fel lassú tűznél, és folyamatosan kavargassuk.

A megpuhult zselatinlapot keverjük el a még langyos tejjel, amíg teljesen feloldódik, vegyük ki a vaníliarudat, majd keverjük a fehércsokoládéval csomómentesre. Verjük fel a tejszínhabot keményre, és adjuk hozzá a fehércsokis krémhez. Elektromos habverővel még kb. 5 percig verjük.

Formának fémgyűrűt használtam, aminek az aljat befedtem alufóliával. A forma alját rakjuk ki a friss málnával, majd öntsük rá a mousse-t, és legalább 3 órára tegyük hűtőbe.

Miután megdermedt, friss málnával és fehércsoki reszelékkel díszítve tálaljuk. Jó étvágyat!
 

Lale

Állandó Tag
Állandó Tag
Light édesség

Nem nagyon szokok sutni, de most hogy már van sok gyumolcs a piacon a kovetkezot szokom elkészíteni:
Osszekeverek egy csomag túrót egy doboz tejfollel és két doboz joghurttal. keverek belé egy-két kanál cukrot. Feloldom a zselatint vízben és belekeverem. Utána tepsibe vagy valamilyen tálba rétegezem a babapiskótát, a felvágott gyumolcsot és a túros, joghurtos, tejfolos keveréket. A hutoben hagyom megdermedni.
Nagyon finom, konnyu, light-fogyókúrás. Nálunk mindenki szereti.
 

naps

Állandó Tag
Állandó Tag
van egy sütemény. Tükörtojás a neve. Nekem ez a kedvencem.

Hozzávalók:
A piskótához:
10 dkg sütőmargarin
10 dkg cukor
2 egész tojás
2 evőkanál liszt
1 csoamg sütőpor
A krémhez:
3 csomag vaníliás pudigpor
9 dl tej
8 evőkanál cukor
6 dl tejföl
A tetejére:
2 doboz barackkonzerv
1 csomag zselatin
Elkészítés:
A krémhez a pudingokat a tejjel és a cukorral megfőzzük. Ha kihűlt, belekeverjük a tejfölt.

A piskótához a hagyoműnyos módon piskótatésztát készítünk, amit kikent, lisztezett tepsibe simítunk. A nyers tésztára kenjük a krémet, és előmelegített sütőben így sütjük meg.

Megvárjuk, míg kihűl, akkor felezett barackokkal kirakjuk úgy, hogy mikor szeleteljük, minden szeletre egy barack essen. A barack levét felforraljuk, feloldjuk benne a zselatint, ráöntjük a tésztára. Hűtőbe téve megvárjuk, míg megdermed teljesen, majd szeleteljük, és önmagában vagy tejszínhabbal kínáljuk.
 

bice

Állandó Tag
Állandó Tag
Csokoládés pite
Hozzávalók 10 szelethez:
A tésztához:
• 12 dkg liszt
• 8 dkg vaj vagy margarin
• 4 dkg porcukor
1 evőkanál kakaópor
1 tojássárgája
A krémhez:
• 1 csomag vaníliás pudingpor
• 1 narancs reszelt héja
• 12 dkg cukor
• 5 dl tej
• 4 dkg csokoládé
• 3 tojássárgája
A tészta hozzávalóit egy tálba mérve gyúrjuk omlós tésztává, és béleljünk ki vele egy 20 cm átméroju piteformát. 180 C fokos sütőben süssük 8-10 percig.
A krémhez a tojássárgáját, a cukrot és a pudingport egy kevés tejjel keverjük simára, a többi tejet forraljuk fel, és sűrítsük be a pudingos résszel. Keverjük bele a narancshéjat, és a megfőtt krém felét kanalazzuk foltokban a kisült, kihűlt tésztára. A másik felébe keverjük bele a csokoládét, míg az teljesen elolvad, majd szintén tegyük a tortára, és egy kanál segítségével mossuk össze a kétszínű krémet. Tegyük hűtőbe néhány órára dermedni, utána szeletelhető.
Elkészítési idő: 60 perc
Hűtés: 3-4 óra
 

tibet661222

Állandó Tag
Állandó Tag
Jó étvágyt!

fíííínom

Ez így van

Ne mindig a gyógyszer!

Egészségedre!

Gyógyító olajok

brum-brum

nyam-nyam

ez is finyom

csak tejszín kell még

nyárra

jöhetnek a vendégek

a legjobb
 

Csatolások

  • Képes süteményes könyv.pdf
    1.5 MB · Olvasás: 232
  • Nagy fagylaltoskönyv.doc_.doc
    325.5 KB · Olvasás: 96
  • természetes antibiotikumok.pdf
    1.2 MB · Olvasás: 138
  • Gyógytea keverékek.pdf
    391.8 KB · Olvasás: 121
  • Gyógyító olajok.doc
    36 KB · Olvasás: 101
  • MEDVEHAGYMA.doc
    98 KB · Olvasás: 95
  • Almás sütik.doc
    31 KB · Olvasás: 115
  • Bögrés sütik.doc
    160.5 KB · Olvasás: 157
  • Epres finomságok.doc
    50 KB · Olvasás: 97
  • Vendégváró sütemény3 (2).doc
    1.1 MB · Olvasás: 192
  • NUTELLA_receptek.pdf
    321.1 KB · Olvasás: 136

holdfeny56

Állandó Tag
Állandó Tag
ha valami édeset szeretnének a gyerekek és gyorsan ezt szoktam készíteni: a neve bögrés süti
4 ek porcukor


story

Azonnal a 3 és 7 éves Csipetkém kedvence lett, de a másfél évesem is ott tobzódott egy-egy falatért!
Kimondott gyerekrecept apróséfeknek és cukrászpalántáknak. Boldogan keverték ki kedvenc bögréjükbe a hozzávalókat, majd kíváncsian lesték a mikróba, hogy mikor kukucskál ki a süteményük!
Vaníliasodóba mártogatták és annyira elégedetten ették a saját gyártmányt!
Csak frissen jó! Ezt az 5 perces sütit szinte 15 percen belül kell bekebelezni, mert amint kihűl kiszárad!:(



  1. A hozzávalókat egy nagyobb, mikrózható bögrében vagy müzlis tálban a fenti sorrendben jól összekeverem.
  2. Mikróban teljes fokozaton 3 perc alatt megsütöm.
 

Greensprite

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Csináltam egy sütit. Pofon egyszerű(még én is meg tudtam csinálni!=)
Áfonyás csokibomba:
hozzávalók:
két csokis piskótalap
áfonyalekvár
kis dobozos mascarpone sajt
vaníliacukor
vaj
kristálycukor
keserű kakaó

A piskótalapot mindenki megsüti saját recept szerint, vagy megveszi a boltban=)
A lekvárt összekeverjük a mascarpone-val és megkenjük vele a két piskótalapot kb 5mm vastagon, hogy legyen benne bőven. Közben lábasban vajat olvasztunk rajunk bele ízlés szerint cukrot és kakaót, összeforraljuk. A megkent piskótát kis kockákra vágjuk és villámgyorsan beleforgatjuk a csokiba. Zsírpapíron, sütőpapíron hagyjuk a hűtőben megszilárdulni. Egynél többet nem is nagyon tudsz belőle megenni annyira tömény.=)A csokifalóknak való.

holdfeny56

Mindjárt jövök csak ezt most kipróbálom...=D
 

Amelydolog

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy gyors finomság:

Csokifánk, ördögpirula
2 és fél dl vízbe 8 dkg vajat tenni, felforralni, pici só bele 15 dkg liszt, összekevered, míg elválik a lábastól tűzről leveszed, hagyod kihűlni Utána egyesével hozzákeverni 3 tojást
Rumba áztatott mazsolát, csokidarabokat lehet bele tenni.
Kész!
Olajban (forró, de nem hevített) kisütni
Kakaóporral v. csokiöntettel (tejszínhabbal) tálalni.

Kakaós süti
2 db tojás
40 dkg kristálycukor
6 dkg kakaó
10 dkg margarin
ezt jól kikeverjük
Aztán hozzáadunk
40 dkg lisztet
1 sütőport
Kb. 4 dl tejjel jól kikeverjük és kikent lisztezett tepsibe tesszük, dióval megszórjuk, 180 fokon sütjük (kb 40 percig)
 

loborj

Állandó Tag
Állandó Tag
Madártej torta

Ma ezt eszük ebéd után,:


Ez a recept alapján készült ,felezett anyag mennyiséggel.


Madártej torta-Az ország tortája 2007‏
az eredeti:
725.jpg


Hozzávalók (2 db 16 szeletes, 24 cm átmérőjű, 4,5 cm magas tortához):
a piskótához:
25 dkg margarin (Maister krém)
7,5 dkg porcukor
10 dkg tojás sárgája
17,5 dkg tojás fehérje
17,5 dkg cukor
22 dkg liszt
0,5 dkg sütőpor
5 dkg keményítő
5 dkg tejpor (zsíros)
a krémhez:
1 liter tej (2,8%-os)
20 db tojássárgája (44 dkg)
3 db vaníliarúd
20 dkg cukor
60 dkg vaj
a díszítéshez:
50 dkg tojásfehérje
50 dkg cukor

PISKÓTA - A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd hozzá adjuk a tojássárgáját. A fehérjét a cukorral nem túl erős habbá verjük, majd a kikevert margarinhoz fokozatosan hozzáadjuk. Lazán elkeverjük úgy, hogy a többi járulékos anyagot fokozatosan hozzáadjuk. Vigyázni kell, hogy a masszát ne keverjük le. Az előre becsomagolt karikába rakjuk a kész masszát, majd 165-170°C-os sütőbe. Kb. 45-55 percig sütjük. Vigyázni kell, hogy ne süssük túl, mert könnyen száraz lesz.
A kisült karikát sütés után meghintjük kristálycukorral, majd megfordítjuk és kihűlésig úgy hagyjuk.
KRÉM - A tej 2/3-ad részét 10 dkg vajjal és a vaníliával felforraljuk, majd a tej 1/3-ad részét, és a cukrot elkeverjük a tojássárgájával. Visszahelyezzük a tűzhelyre és 85°C-osra melegítjük úgy, hogy folyamatosan keverjük. Vigyázni kell, hogy ne fusson össze, mert a krém nem lesz sima. A lefőzött krémet behűtjük és a maradék 50 dkg felhabosított vajhoz fokozatosan hozzáadjuk.
Vigyázzunk, hogy a krém ne váljon szét. (Ha a főzéskor mégis összefut a tojás, akkor kézi mixerrel simára lehet keverni, így ha a vajhoz adagoljuk, még habosabb krémet kaphatunk.) Ne lepődjünk meg, ha lágy a krém.
DÍSZÍTÉS - A fehérjét a cukorral vízgőzön felmelegítjük 45-48 °C-osra, majd felverjük nem törős habbá. Megformázzuk, dresszírozzuk lehetőség szerint szilikonos papírra és az előmelegített lemezre helyezzük. 210-215 °C-os sütőbe rakjuk 3-5 percig. (Mindig akkorára nyomjuk a habot, amekkorát a tortára szeretnénk rárakni! Ha van rá lehetőség, akkor mielőtt a sütőbe rakjuk a kinyomott habot, előtte gázlánggal meg lehet színezni a felületét.)
TÖLTÉS - A kihűlt piskótát két egyenlő részre vágjuk, a töltési felületet cukorszörppel meglocsoljuk, forró baracklekvárral vékonyan (2 x kb. 5 dkg) megkenjük. Visszahelyezzük a sütőkasírokat (értsd: formákat) a tortalapra, majd a krémet rákenjük úgy, hogy a karika szélével egy szinten legyen. Hűtőbe rakjuk kb. 3 óra hosszára. A félkész tortát tejszínnel körbekenjük és pörkölt, szeletelt mandulával panírozzuk. Felszeletelés és vaxolás után minden szelet külső szélére rárakjuk a kisült habot és a közepét megszórjuk csokiforgáccsal.

Ez volt 2007 augusztusában "az ország születésnapi tortája".
 

marcsi78

Állandó Tag
Állandó Tag
Citromhab keksszel

Hozzávalók:
90 dkg tejföl
3 dl tej
4 csomag tejszínhabpor
4 citrom reszelt héja
3,5 citrom leve
20 dkg cukor
háztartási keksz
Elkészítés:
A hozzávalókat - a keksz kivételével - habosra keverem egy nagy tálban, krémes-habos állagot kell kapnunk. Utána jénai tálba rétegezem a keksszel úgy, hogy alulra krémet teszek, majd kekszet, megint krémet, amíg a krém elfogy. A tetején is a krém legyen. Ha kész, letakarom, és hűtőbe teszem 4-5 órára. Hidegen tálalom.

Epres tiramisu

Hozzávalók 6 személyre:
50 dkg eper
1 citrom leve
1 tasak vaníliás cukor
6 evőkanál narancslikőr
15 dkg babapiskóta
25 dkg mascarpone sajt
2,5 dl natúr joghurt
3 evőkanál porcukor
A díszítéshez: citromfűlevelek
Elkészítés:
Az epret megmossuk, megtisztítjuk, és apróra vágjuk.

A citromlevet felforraljuk a vaníliás cukorral. A narancslikőrrel mély tányérba öntjük. A babapiskóták felét gyors mozdulatokkal megforgatjuk a lében, és kibélelünk velük egy akkora lapos tálat, amelyben egymás mellé elférnek a piskóták. A mascarponét elkeverjük a joghurttal és a porcukorral. A piskótára egy réteg epret szórunk, és bevonjuk a krém felével. A maradék piskótát megforgatjuk a likőrös lében, a krémre fektetjük, rászórunk egy réteg epret, majd rásimítjuk a maradék krémet. Letakarjuk, és 1 órára a hűtőbe tesszük. Tálalás előtt a krémre szórjuk a maradék epret, és citromfűvel díszítve kínáljuk.

Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 1,5 óra múlva
1 adag: 347 kcal

Meggyes tiramisu

Hozzávalók:
50 dkg mascarpone
20 dkg porcukor
6 db tojás
2 csomag vaníliás cukor
sovány kakaópor
2 csomag babapiskóta
1 üveg magozott meggybefőtt
Elkészítés:
A tojásokat elválasztom. A sárgáját a porcukor felével, a vaníliás cukorral elkeverem és hozzáadom a mascarponét. A fehérjét kemény habbá verem (én kézi haberővel szeretem), majd hozzáadom a porcukor másik felét, és óvatosan elkeverem a mascarponés masszával.
A babapikótát hirtelen belemártom a meggylébe (vigyázat, ne ázzon el túlságosan!), majd sorban leteszem egy tálba, rá egy kevés meggy, egy réteg tojásos massza, rászitálok egy kis kakaóport, majd még egy ilyen réteg, és a tetejére is kakaópor kerül. Hűtőszekrényben 1 napig áll el.

Megjegyzés:
A meggy savanykás íze harmonizál a tojásos massza ízével.
Tehettek bele citromlébe áztatott mazsolát is.

Málnás desszert

Hozzávalók:
50 dkg málna
1 l joghurt
porcukor ízlés szerint
kevés vaníliás cukor
2 csomag babapiskóta
Elkészítés:
A joghurtot öszekeverem a porcukorral és a vaníliás cukorral. Egy tálba rétegezem a babapiskótát, a málnát és a joghurtot. Az egészet hideg helyen állni hagyom kb. fél napot, ameddig a málna és a joghurt átáztatja a piskótát.


Meggyes máktorta

Hozzávalók:
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
5 tojás
10 dkg őrölt mák
16 dkg liszt
1 citrom lereszelt héja
25 dkg magozott meggy

Elkészítés: A vajat a porcukorral elkeverjük, majd egyenként belekeverjük az 5 tojást. Beletesszük a mákot, a lisztet és a citromhéjat. A massza 2/3-át kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük, és rászórjuk a kinyomkodott meggyet. Ráöntjük a maradék tésztát. Előmelegített sütőben 200 fokon 35-40 percig sütjük. Ha kész, porcukrot szitálunk a tetejére.

Málnás kosárkák

Hozzávalók:
kb. 15 db-hoz:
A tésztához:
18,5 dkg liszt
6,5 dkg finom szemű kristálycukor
10 dkg vaj
1 tojássárgája
1 csipet só
A belső mázhoz:
5 dkg olvasztott csokoládé a kész kosárkák megkenéséhez
A töltelékhez:
1 csomag vaníliás puding
5 dl tej
ízlés szerint cukor
3 dkg vaj
friss málnaszemek
kevés zselatin (a csomagolás útmutatása szerint elkészítve)
Elkészítés:
A tészta hozzávalóiból gyors mozdulatokkal összeállítom a kosárkák alapját. Folpackba csomagolva 1 órát pihentetem a hűtőben. 3 mm vastagra kinyújtom, a kosárkaformákkal kiszaggatom. 12 perc alatt 175 fokos sütőben világosra sütöm. Kiveszem a formából a kis kosárkákat, az olvasztott csokoládéval egy kenőecset segítségével megkenem a belsejüket. Amíg dermed a máz, elkészítem a pudingot. A főzés végén hozzáadom a vajat, lehűtöm. A málnákat megmosom, megszárítom. A pudingot beletöltöm a kosárkákba, mindegyik tetejére teszek a málnákból (apróbbakból 4-et, nagyobbakból 3-at rendezek el csinosan). Végül a vízben feloldott zselatinnal megkenem a málnákat. Hűtőben tartom tálalásig.

Megjegyzés:
Nagyon dekoratív és rendkívül finom! A csokoládéréteg megóvja a tésztát attól, hogy átszivárogjon a töltelék.
 

gigi.

Állandó Tag
Állandó Tag
Vaníliás túrókrém torta

Hozzávalók:
Omlós tészta:
5 dkg cukor
10 dkg vaj
15 dkg liszt
1 tojássárgája
1/2 citrom reszelt héja
1 /2 csomag sütőpor

Piskóta:
5 tojás
10 dkg liszt
15 dkg porcukor
késhegynyi sütőpor

Töltelék:
4 db 10 dkg – os vaníliás krémtúró
1/2 citrom reszelt héja
10 dkg porcukor
1 púpozott evőkanál zselatinpor
5 dl habtejszín

Kenéshez: baracklekvár

Elkészítés:
A piskótához felverjük a tojásfehérjét, beleszórjuk a cukrot, kemény habot készítünk. Hozzáadjuk egyenként a sárgáit, végül a sütőporos, szitált lisztet.
Tortaformában, sütőpapíron kisütjük, előmelegített sütőben, 180 °C - on, kb. 25 perc alatt, tűpróbáig.
Rácson kihűtjük, és két lapra vágjuk.

Az omlós tésztát gyorsan összeállítjuk, fél órára hidegre tesszük, majd egy kerek tortalapot sütünk belőle kb. 20 perc alatt, változatlan közepes ( 200 °C -os) lángon, jól előmelegített sütőben.
A töltelékhez a túrókrémet robotgéppel alaposan kikeverjük, ízesítjük a citromhéjjal, eldolgozzuk a cukor felével.
1 dl vízben a zselatint feloldjuk, kevergetve, langyosra melegítve.
A tejszínt kemény habbá verjük a maradék cukorral, 2-3 kanállal a zselatinhoz keverünk belőle. Ekkor a zselatint a többi habhoz adjuk, és az egészet óvatosan beleforgatjuk a túrós masszába.
Kapcsos tortaformában töltjük meg a tortát.
Alul omlós tészta, lekvárral kenve, erre piskóta kerül, majd a túrókrém, és piskótalap.
5-6 órát dermesztjük hűtőben, majd a forma karimája mentén éles késsel, vigyázva elválasztjuk a tortát a formától, és tálcára csúsztatjuk.
Tetejét porcukorral szórjuk meg, vagy tejszínhabbal is díszíthetjük. Ebben az esetben számoljunk még kb. 2 dl habtejszínt a hozzávalókhoz.

Meggyes gesztenyekrémes torta

Hozzávalók:
Tortalap:
6 tojás
6 evőkanál cukor
2 evőkanál kakaópor
14 dkg darált dió
6 evőkanál liszt
½ csomag sütőpor

Töltelék:
25 dkg gesztenyemassza
25 dkg porcukor
25 dkg Ráma margarin
2-3 evőkanál rum
3 dl habtejszín
meggy
lekvár
A tészta öntözéséhez: kb. 1 dl a meggybefőtt levéből, rummal ízesítve

Díszítéshez:
2 dl habtejszín
meggyszemek
durvára vagdalt dió
csokiforgács

Elkészítés:
A tortalaphoz a tojások fehérjét felverjük, hozzáadjuk a cukrot, kemény habot verünk belőle. Egyenként adjuk hozzá a sárgákat, majd beleszórjuk a sütőporos, kakaóval kevert, szitált lisztet, és a darált diót.
Kerek tortaforma aljába papírt szabunk, megkenjük olajjal, beleöntjük a masszát, s előmelegített, 180 °C - os sütőben, tűpróbáig sütjük. ( Kb. 35-40 perc.)
A tortalapot két lapban is kisüthetjük. ( Az eredeti recept így szól, de ehhez én lusta vagyok, fő az egyszerűség!)
A kisült tortalapról lehúzzuk a papírt, rácson kihűtjük.
A krémhez a margarint jó habosra kikavarjuk, a cukrot hozzáadva sima krémet keverünk belőle, majd a gesztenyével is eldolgozzuk. Rummal ízesítjük.
A keményre vert tejszínt lazán beleforgatjuk.
A tésztát két lapra vágjuk, a vágott felületükön mindkét lapot bőven megöntözzük a rumos meggylével, a tetejére is jusson belőle.
Az alsó lapot a kapcsos tortaformába tesszük, jól megkenjük lekvárral, megszórjuk meggyel, s a krém 1/3-ad részét rákenjük.
Ráfektetjük a másik lapot, erre simítjuk a krém maradékát.
Hűtőben megdermesztjük.
A tejszín kemény habjával bevonjuk, díszíthetjük tetszés szerint, oldalára durvára vagdosott diót tapasztunk.
A diót én almadarálóval ledarálom, nagyobb lyukú tésztaszűrőn átszitálom, s a durvább darabokkal díszítek.
A tejszín helyett minden esetben növényi habot használok, pl. ilyen a Hulala. Sokkal könnyebb dolgozni vele, s nem esik össze.
 

marcsi78

Állandó Tag
Állandó Tag
Meggyes pite

Hozzávalók:
50 dkg liszt,
25 dkg zsír (vagy 30 dkg sütőmargarin),
20 dkg cukor,
pici só,
1 sütőpor,
1 tojás+1 sárgája,
fahéj,
(és még egy kicsi cukor a meggyhez.),
meggy,
gríz

Elkészítés:
Az alapanyagokat összegyúrjuk,(ha nem akar összeállni, pici tejföllel vagy tejjel lehet segíteni...). 2 részre osztjuk a tésztát, 1/2 óráig pihentetjük. Az egyiket belesimítjuk a tepsibe, rászórjuk a kimagozott meggyet, grízt, a fahéjat, cukrot. Ráborítjuk-nyomkodjuk a másik lapot, villával megszúrkodjuk. Kb.20 percig sütjük. A tepsiben össze lehet vágni, kicsit nehéz kiemelni, mert puha, omlós lesz.
Az először készítőknek: célszerű a felső (takaró)tésztát ráhelyezés elött nyújtófával kinyújtani,és úgy lefedni,ujjal lenyomkodni,villával kiszúrkálni a gőz miatt,és aztán lekenni.

Egyszerű kevert meggyes-csokis

Hozzávalók:
50 dkg liszt
5 dl tejföl
4 tojás
25 dkg porcukor
3 csomag vaníliás cukor
2 dl olaj
1 csomag sütőpor
1 citrom leve, héja
1 kg magozott meggy vagy befőtt
10 dkg étcsokoládé apróra tördelve

Elkészítés:
A tojás sárgáját a cukorral jó habosra keverjük, azután a sütőporral elkevert lisztet a tejföllel felváltva belekeverjük, majd hozzáadjuk a vaníliás cukrot, citromlevet és héját, valamint az olajat.
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, beleforgatjuk gyengén a tésztába. Legvégén pedig a meggyet és csokit keverjük a tésztába. Az egész masszát (jó sűrűnek kell lennie) kizsírozott, lisztezett tepsibe öntjük, és kb. 1 óra alatt készre sütjük 180 fokos sütőben. (Nagyon kiadós és mutatós, de célszerű kihűlt állapotban felvágni, hogy a csoki vissza tudjon keményedni.)

Fantasztikus túrós süti

Hozzávalók:
25 dkg sütőmargarin
25 dkg túró
25 dkg liszt
15 dkg cukor
2 tojás
1 sütőpor
1 vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja+leve
csipet só
ízlés szerint apróra vágott dió, mandula, rumba áztatott mazsola vagy meggy, cukrozott narancshéj (engedjük el a fantáziánkat)

Elkészítés:
A lisztet és a sütőport összekeverem, belereszelem a citrom héját. A margarint felhabosítom a cukorral és a vaníliás cukorral, majd hozzáadom a tojásokat és a csipetnyi sót. Nagyon jól kikeverem. Belekanalazom a túrót, a lisztes keveréket és a citrom levét hozzáöntöm. Belekeverem a mandulát, mazsolát stb. Kikent, kilisztezett őzgerinc vagy kuglófformába öntöm. Előmelegített sütőben 200-225°C-on megsütöm. (Az őzgerinc formánál ügyeljünk, hogy meg ne égjen!) Tűpróbával nézzük meg, hogy megsült-e. Ha kicsit kihűlt, borítsuk ki, és ízlés szerint díszíthetjük porcukorral vagy csokimázzal.

Kefíres meggyes sütemény

Hozzávalók:
2 doboz kefír,
2 doboz kristálycukor,
3 doboz liszt,
1/2 doboz étolaj,
4 tojás,
1 cs. sütõpor,
1/2 kg kimagozott meggy, télen 1 ü. meggybefõtt
( a kefíres doboz 0,2 dl-es a mérõpohár )

Elkészítés:
A hozzávalókat egy tálba teszem és robotgéppel simára dolgozom. Vajazott, lisztezett tepsibe öntöm, megszórom a kimagozott, lecsepegtetett meggyel és elõmelegített, közepesen meleg sütőben kb. 30-40 percig sütöm. Készíthetõ kétszínû tésztának is. Ekkor az összekevert tésztának a felét a tepsibe öntöm, a másik felébe kakaót teszek és ezzel a tésztával csurgatom meg a tepsiben lévõ tésztát, majd a meggy következik.

Kókuszgolyó

Hozzávalók:
50 dkg háztartási keksz
10 dkg vaj
2 evõ
kanál kakaó
20 dkg porcukor
1 mokkáskanálnyi rumaroma
1 csomag kókuszreszelék
meggybefõtt leve

Elkészítés:
A kekszet ledaráljuk, elkeverjük a cukorral, a kakaóval és a szobahõmérsékletű vajjal. A meggybefõtt rumaromával ízesített levébõl annyit teszünk hozzá, hogy formálható legyen. Nedves kézzel golyókat készitünk belõle és egyenként megforgatjuk õket a kókuszreszelékben. Fóliával letakarva hűtõszekrénybe tesszük, míg megkeményedik
 

eff0831

Állandó Tag
Állandó Tag
Sacher muffin

10 dkg étcsoki,10 dkg vaj,15 dkg liszt,1 tk sütőpor, csipet só, 2 tojás,15 dkg cukor,10 dkg baracklekvár

Tetejére

3 ek baracklekvár,10 dkg étcsoki,2 dkg vaj,5 dkg fehércsoki,1 ek tejszín

Bekapcsolom a sütőt 175 C-ra (gáz: 4es fokozat), és a muffintepsi horpadásait egy-egy papírkapszlival kibélelem. A darabokra tört csokit vajjal együtt gőz felett megolvasztom, aztán félreteszem és megvárom, amíg kihűl.
Robotgéppel habosra keverem a tojásokat a cukorral, majd fakanállal hozzádolgozom a vajjal összeolvasztott csokit és a baracklekvárt. A lisztet elvegyítem a sütőporral, azután hozzákeverem a tésztához.

A tésztát egyenletesen elosztom a muffintepsi horpadásaiban, és 25 perc alatt megsütöm. A kihűlt muffinokat megkenem baracklekvárral. A csokimázhoz gőz felett megolvasztom a darabokra tört étcsokit a vajjal, és amikor langyosra hűlt, megkenem vele a muffinok tetejét. A fehércsokit a tejszínnel gőz felett megolvasztom, és vékony csíkokat csurgatok belőle a sütik tetejére.
A kész muffinokat rövid időre hűtőbe teszem, hogy a csokimáz megdermedjen rajtuk.
12 muffin lesz belőle.

Klasszikus Gundel-palacsinta

Hozzávalók:
Palacsinta
2 tojás, 1 csésze liszt, 1 csésze tej, 1 teáskanál vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 1/3 csésze szódavíz, csipetnyi só, 1 csésze napraforgóolaj, a sütéshez
Diótöltelék
1 csésze tejszín, 4 evőkanál rum, 100 g kristálycukor, 125 g őrölt dió, 125 g durvára darált dió, 50 g mazsola,1 púpozott evőkanál őrölt fahéj
Csokoládémártás
100 g félédes csokoládé, 3 tojássárgája, 1 evőkanál vaj, 1 csésze tej, 4 evőkanál kristálycukor, 1 teáskanál vaníliás cukor, 2 teáskanál kakaópor, 3 evőkanál rum, 40 g vaj, a pirításhoz, porcukor

Elkészítés:
Egy 2 litetes tálban a tojást, tejet, vaníliás cukrot, citromhéjat, csipetnyi sót elkeverjük egy habverővel. Hozzáadjuk a lisztet és csomómentesre keverjük. Szódavízzel beállítjuk a tészta sűrűségét ( híg tejfölhöz hasonlítson ). Fél órát pihentetjük a tésztát.
Egy kiolajozott kb. 200 mm átmérőjű palacsintasütőt felhevítünk, ebbe 1/3 csésze tésztát öntünk, és úgy forgatjuk a sütőt, hogy egyenletesen bevonja a tészta. Körübelül 20 másodperc sütés után a palacsintát megfordítjuk és ugyanannyi ideig sütjük a másik felét is. 8 db palacsintát sütünk.
A töltelékhez először felforraljuk a tejszínt a cukorral, majd a főzőkanállal kevergetve hozzátesszük a többi anyagot. Nagyon kis lángon forraljuk 2-3 percig. Ha nagyon sűrű, öntsünk hozzá még egy kis tejszínt. A nyolc palacsintára elosztjuk a tölteléket és henger alakúra göngyöljük.
A csokoládémártáshoz egy félliteres lábasban a tejjel együtt vízgőzön, gyenge tűzön felolvasztjuk a csokoládét. Levesszük a tűzről, habverővel gyorsan belekeverjük a 3 tojássárgáját. Hozzáadjuk a cukrot, vaníliáscukrot, kakaóport, vajat, rumot, és vízgőz felett kevergetve 5 percig melegítjük.
Levesszük a tűzről. Ha túl sűrű, és emiatt nem tudjuk önteni, tejjel hígítjuk.
A palacsintasütőben felmelegítünk 20 g vajat, majd belehelyezünk 4 db feltekert töltött palacsintát és mindkét oldalukat világosbarnára pirítjuk közepes lángon. Melegre tesszük a 4 db palacsintát, majd a következő 4 palacsintát pirítjuk meg.
A palacsintákat meleg tálra, vagy tányérra helyezzük egymás mellé, egyik felüket leöntjük forró csokoládémártással, a másik felüket meghintjük porcukorral. Így szolgájuk fel a klasszikus Gundel palacsintá

Hókifli

Hozzávalók:
20 dkg zsír
3 tojás sárgája
fél kg liszt
pici só
1 kanál cukor
2 kis pohár tejföl(ill. negyed liter)
sütésálló lekvár a töltelékhez

Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrom és 5 részre osztom, utána egyenként kinyújtom késhegynyi vékonyra, majd bekenem olvasztott zsírral vékonyan, meghintem liszttel vékonyan. Utána feltekerem, mint a bejglit és 12-őbe vágom. Egyenként vékonyra nyújtom, teszek bele lekvárt, kiflinek formázom. 60 db lesz. Bekenni nem kell. Nem teszem túl közel, kicsit nőni fog. Erős lángon sütöm. Melegen még vaniliás porcukorral beszórom. Nagyon finom!

Elkészítési idő: 40 perc

Csokis-diós kuglóf

Hozzávalók:
100g margarin
125g cukor
1cs. vaníliacukor
2 ek.kakaó
3 tojás
kevés rum vagy aroma
fél cs. sütőpor
fahéj(izl.szerint)
90g darált dió
60g liszt
100g csokoládé
margarin a csoki öntethez

Elkészítés:
A hozzávalókat a dió és a csokoládá kivételével jól összedolgozzuk. A csokoládé felét lereszeljük,majd hozzáadjuk a dióval együtt az előbb kikevert masszához. A tésztát egy kivajazott kilisztezett tepsibe öntjük és kb. 60 percig 150-180 fokon sütjük. Ha megsült margarinból,a csoki másik feléből és egy kevés kakaóból csokimázat készítünk és ezzel nyakon öntjük.

Fekete-erdő torta

Hozzávalók:
1 db kerek kakaós tortalap (készíthetjük magunk is)
1/2 l tejszín
1 üveg magozott meggybefőtt
1 csomag vaníliás pudingpor
porcukor
csokireszelék
fahéj

Elkészítés:
A meggyet lecsöpögtetjük, kimagozzuk, és megszórjuk egy kis fahéjjal és porcukorral. A vaníliás pudingot a meggy lecsöpögtetett levében megfőzzük. A tejszínhabot egy kis porcukorral jó keményre felverjük. A tortalapot három részre vágjuk, majd az alsó lapra a puding és a tejszínhab egy részét kis halmokba rakjuk és simítjuk, majd a meggyet rápakoljuk. Óvatosan rátesszük a következő lapot, rátesszük a maradék pudingot és a tejszínhab egy részét, majd a tortalap tetejét. Az egész tortát bevonjuk tejszínhabbal, csokireszelékkel és meggyel díszítjük.

Tanácsok:
A hűtőben kb. 1-1,5 órát szilárdulni hagyjuk.

Somlói galuska


Hozzávalók 5 főre

Tésztához
6 tojás
6 ek porcukor
6 ek liszt
1 ek cukrozatlan kakaópor
csipet só
vaníliakrém

Cukorsziruphoz (opcionális)
200 g cukor
250 ml víz
1 dl rum
1 nagy marék mazsola
1 dl rum
10 dkg darált dió
Csokiöntethez
10 dkg vaj
10 dkg cukor
3 ek cukrozatlan kakaópor
2 ek hideg tej
Tálaláshoz
tejszínhab


elkészítés

Két piskótát sütünk: egy simát és egy kakaósat. Ehhez a tojások fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral, géppel, habosra keverjük, hozzáadagoljuk a lisztet. A masszát megfelezzük, és az egyik feléhez hozzákeverjük a kakaóport. A tojásfehérje habot elfelezve, egyik, ill. a másik tálba óvatosan beleforgatjuk.
Két, sütőpapírral bélelt tepsire terítjük a piskótatésztákat vékonyan, ügyelve, hogy közel egyforma nagyságúak legyenek.
180 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 perc alatt (tűpróba!) megsütjük a piskótákat (egymás után).
A cukorsziruphoz cukrot és a vizet kis lábasban feltesszük a tűzre, és addig melegítjük, míg sűrű szirup nem lesz. A tűzről lehúzva, amikor már langyos, hozzákeverjük a rumot. Hagyjuk teljesen kihűlni.
A mazsolát rumba áztatjuk.
Elkészítjük a vaníliakrémet.
A kihűlt piskótákat megfelezzük, és következik a rétegezés: egy sima piskótával kezdünk, meglocsoljuk a cukorsziruppal, megkenjük a vaníliakrémmel, megszórjuk a lecsepegtetett mazsolával és meghintjük a dióval. Erre jön a kakaós piskóta, az előzőek szerint járunk el, majd még egy sima piskóta, és a töltés, végül a megmaradt kakaós piskótával zárjuk az egészet. Ha maradt krém, mazsola és dió, ezt is megkenjük, megszórjuk, ha nem, az sem baj. Fóliába csomagoljuk és legalább 4-5 órára hűtőbe tesszük, de még jobb, ha egy egy egész éjszakára ott felejtjük.
A csokiöntethez gőz felett összeolvasztjuk a vajat és a cukrot, és a gőzről levéve hozzákeverjük a kakóport, majd a hideg tejet is beledolgozzuk.
A réteges piskótából desszertes gyűrűvel (vagy egy pohárral) tornyokat szaggatunk. Meglocsoljuk csokival és tejszínhabbal tálaljuk.

Zserbó


hozzávalók 4 főre
A tésztához:
35 dkg liszt
1 tojás
5 dkg cukor
20 dkg margarin
1 dl tej
1 dkg élesztő
csipetnyi sütőpor
csipet só
Töltelékhez:

12 dkg cukor
20 dkg darált dió
20 dkg baracklekvár
A mázhoz:
2 tábla ét tortabevonó


elkészítés

Az élesztőt a langyos tejben egy kk. cukorral felfuttatjuk.
A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk és hozzáöntjük az élesztőt, a cukrot, a tojást, a sót, a sütőport és jól összedolgozzuk.
A tésztát 3 egyenlő részre osztjuk. A diót összekeverjük a cukorral.
A lapokat kinyújtjuk és egy kb. 35x25-ös tepsibe helyezzük az első lapot. Tetejét megkenjük lekvárral és rászorjuk a diós cukor felét.
Erre ráhelyezzük a 2. lapot. Ezt is hasonlóképpen lekvárral megkenjük és a maradék dióval megszórjuk.
A tetejére tesszük az utolsó lapot. Kicsit rányomkodjuk, villával megszurkáljuk és 1 órát langyos helyen kelesztjük.
Előmelegített sütőben, közepes hőfokon addig sütjük, amíg a teteje szép, egyenletes világospirosra nem sül.
Ha kihűlt, a tetejét megkenjük a gőz fölött felolvasztott csokoládéval.

Vakondtúrás


Hozzávalók 4 főre
Piskóta:
5 tojás
80 g (4 ek) kristálycukor
1 dl étolaj
100 g (5 ek) finomliszt
40 g (2 ek) holland kakaópor
1 cs sütőpor
Töltelék:
2 cs habfixáló
2 ek porcukor
0,5 l habtejszín
80 g csokilencse vagy kakaós tortadara
3 db banán
citromlé
elkészítés

Előmelegítem a sütőt. Sütőpapírral kibélelek egy 26 cm átmérőjű tortaformát.
Szétválasztom a tojásokat, a fehérjéket kemény habbá verem. A tojássárgákat a cukorral habosra keverem és belecsurgatom az olajat. A lisztet összeszitálom a kakaóporral és a sütőporral majd a fehérjehabbal váltakozva óvatosan a tojássárgákhoz forgatom. A tésztát a formába öntöm.
Középfokozaton kb. 30 perc alatt készre sütöm. (Tűpróba!) Kiborítom a formából, rácson hűlni hagyom.
Miután kihűlt, kiskanállal kikaparom a tészta közepét úgy, hogy a piskótalap szélén 2 cm-es perem maradjon. A kikapart tésztát durvára morzsolom és félreteszem.
Elkészítem a tölteléket: a tejszínhabot, porcukorral és habfixálóval kemény habbá verem. Lyukas fakanállal óvatosan beleforgatom a csokilencsét vagy a tortadarát.
A megtisztított banánokat hosszában félbevágom és megkenem citromlével. A lapos oldalukkal lefelé a kivájt torta aljára sorakoztatom azokat.
A tejszínhabot félgömb alakban ráhalmozom a tortára. A félretett, szétmorzsolt tésztával mindenhol befedem, enyhén rányomom.
Letakarva egy éjszakára hűtőbe teszem! Tényleg adjunk neki egy éjszakát!!! A piskóta így kellően megpuhul, nem morzsálódik és gyönyörűen szeletelhető.

Keksztekercs

hozzávalók 4 főre
A barna tésztához:
25 dkg darált háztartási keksz
10 dkg porcukor
1 dl fekete kávé (vagy tej)
1 evőkanál lekvár
2 evőkanál kakaó
1 evőkanál rum
kevés tej
A fehér töltelékhez:
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
5 dkg kókuszreszelék


elkészítés

A barna tészta alapanyagait gondosan összegyúrjuk és vékonyra kinyújtjuk. Ha nehezen gyúrható egy kevés langyos tejjel lazíthatunk rajta. Ha gyerekeknek készítjük, a kávét tejjel helyettesítjük.
A fehér töltelékhez a vajat a porcukorral habosra keverjük, majd hozzátesszük a kókuszreszeléket. Ezzel megkenjük a kinyújtott barna tésztát.
Feltekerjük. Fóliába csavarjuk és hűtőbe tesszük 1-2 órára.
Díszítésként a külsejét kókuszreszelékkel megszórhatjuk.

Mascarponés-málnás falatok

hozzávalók 4 főre
1 cs készen kapható leveles tészta
25 dkg mascarpone
4-5 ek porcukor
6-8 ek málnaszörp
1,5 dkg Hulala
kb. 30 dkg (nem túl nagy szemű) málna

elkészítés

A tésztát pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral kibélelt tepsire tesszük és a tetejüket jól megszórjuk porcukorral.
Előmelegített sütőben pár perc alatt aranybarnára sütjük. Akkor jó, ha a porcukor rákaramellizálódott a tetejére.
A habot felverjük. A mascarponét összekeverjük 2-3 evőkanál porcukorral, a felvert habbal és a szörppel.
A málnát alaposan megmossuk, lecsepegtetjük.
A megsült tésztakorongokat félbevágjuk. Megtöltjük a krémmel, rátesszük a málnaszemeket és a cukrozott koronggal lefedjük.
sütési hőfok: 200 °C
sütési mód: hőlégkeveréses

Sárgabarackos-joghurtos süti

hozzávalók 4 főre
300 g sárgabarack
250 g natúr joghurt
200 g liszt
2 tk sütőpor
2 tojás
80 ml olívaolaj
125 g nádcukor
csipet só

elkészítés

Robotgéppel összekeverjüka tojásokat, a cukrot, az olívaolajat és a joghurtot.
Az átszitált liszthez adjuk a sütőport és a sót, hozzákeverjük a tojsásos masszához.
A sárgabarackokat megmossuk, szárazra töröljük, kimagozzuk és apró darabokra vágjuk (előtte 12 db negyed barackot félreteszünk, ez megy majd a sütik tetejére). A gyümölcsdarabokat beleforgatjuk a tésztába.
A muffinsütő mélyedéseit kb. 15 x 15 cm-es sütőpapírdarabokat szabálytalanul belegyűrve kibéleljük. (Lehet persze muffinpapírral is, de akkor nagyon egységes kinézetű lesz a végeredmény- ami persze nem baj.)
Igazságosan elosztjuk a masszát a mélyedésekben, mindegyik tetejére egy negyed barackot teszünk.
Légkeverésen 180 fokra előmelegített sütőben sütjük, kb. 30 perc alatt (tűpróba!).

Sült fagyi


hozzávalók 4 főre
40 dkg dobozos csokifagyi
10 dkg meggy
fél dl rum
4 tojásfehérje
4 ek cukor
1 ek citromlé
A piskótalaphoz:
4 tojás
4 ek cukor
1 vaníliás cukor
4 ek liszt


elkészítés

A meggyet rumba áztatjuk.
A szokásos eljárás szerint sütünk egy piskótalapot:
A négy tojásfehérjéből pár csepp citrommal és a 4 ek cukorral kemény habot verünk.
2 fél tojáshéjat megmosva félreteszünk.
Hozzáadjuk a vaníliás cukrot is.
Egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját.
Majd a 4 ek lisztet.
Lapos tepsibe öntjük, amelyet előtte kivajazunk és liszttel szórunk vagy sütőpapírral béleljük.
Forró sütőbe téve mérsékelt lángon megsütjük.
Kihűtjük.
A sütőt bekapcsoljuk, alaposan előmelegítjük.
Kivágunk a piskótából egy akkora lapot, amekkora a tál, amelyen tálalni akarunk, illetve a fagyi dobozának a méretének megfelelőt.
A piskótalapot a tálalótálra tesszük (amelyet úgy választunk ki, hogy be kell tegyük a forró sütőbe!)
A piskótalapra ráhelyezzük a meggyet.
A tojásfehérjéből a cukorral és a citromlével nagyon kemény habot verünk.
Amikor a sütő már forró, a meggyre helyezzük a fagyit és bevonjuk a kemény cukros tojáshabbal.
Két fél tojáshéjat nyomunk a habba.
Forró sütőben pirosra sütjük - 10 perc.
A tojáshéjakat kiemeljük, a helyükre meggyet teszünk.
Azonnal tálaljuk.

Raffaello golyók


hozzávalók 4 főre
16 dkg sovány tejpor
6 cl víz
10 dkg olvasztott vaj
8 dkg porcukor
8,5 dkg kókuszreszelék
45-50 db blansírozott mandula
hempergetéshez
kókuszreszelék


elkészítés

A vizet és a cukrot lábasba tesszük, felforraljuk.
Egy tálban elvegyítjük a tejport a kókuszreszelékkel.
Mikor felforrt a szirup, lehúzzuk a tűzről a lábast, és állandóan kevergetve hozzáadjuk kókuszreszelékes tejport, és beleöntjük az olvasztott vajat is. Sima masszát kell kapnunk. Hűlni hagyjuk.
Majd golyókat formázunk, s mindegyik közepébe egy egész mandulaszemet dugunk.
Utolsó lépésben meghempergetjük a golyókat kókuszreszelékben.

Citromos tartelette szexi fügével


hozzávalók 8 főre
tésztához
20 dkg liszt
6 dkg porcukor
15 dkg hideg vaj
1 tojássárgája
krémhez
20 dkg kristálycukor
3 tojás
4 citrom leve
1 citrom héja
1 kk keményítő
4 dkg vaj
1 cs vaníliás cukor
tetejére
8 füge
sütéshez
1 csomag étkezési bab (vagy egyéb nehezék)



elkészítés

A tésztához gyorsan összedolgozzuk a hozzávalókat, figyelve, hogy minél hidegebbek legyenek az összetevők. Amint összeállt, abbahagyjuk a gyúrást és hűtőben pihentetjük 30 percet.
Közben összeállítjuk a citromkrémet: gőz fölött összesűrítjük a citromlével elkevert citromhéjat, cukrokat, tojásokat, vajat és a keményítőt.
A tésztát 3 mm vastagra nyújtjuk és kicsit nagyobb köröket vágunk ki belőle, mint a mini torta formáink. Belesimítjuk a formákba a tésztakorongokat, szórjunk rá babot és 200 fokon 15-20 percet sütjük őket.
Megtöltjük a citromos krémmel, ráhelyezzük a félbevágott fügéket és visszatoljuk a sütőbe további 15 percre.

Ellenálhatatlan choco choco

hozzávalók 8 főre
Az alaphoz:
3 dl tej
5 dkg kukoricadara
40 dkg cukrozott sűrített tej
3 tojás
2 dl főzőtejszín
15 dkg kókuszreszelék
A tetejére:
80 ml tej
3 dkg kakaópor (cukrozatlan)
8 dkg cukor
8 dkg étcsokoládé
3 ek kókuszreszelék

elkészítés

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (légkeverésen).
Egy nagy tálban kézi habverővel összekeverjük a tejet a kukoricadarával, hozzáadjuk a sűrített tejet, majd pedig a tojásokat, a tejszínt és a kókuszreszeléket.
24 cm-es levehető, kapcsos tortaforma alját körberajzoljuk a sütőpapíron, kivágjuk és a forma aljába fektetjük, majd beleöntjük a kókuszos masszát.
Alufóliával beburkoljuk a kapcsos tortaforma alját, így tesszük bele egy magas peremű tepsibe, amit jó félig felengedünk vízzel. Óvatosan betesszük a sütőbe és így gőzfürdőben 1 órán át sütjük. (Tűpróbával ellenőrizzük!)
A tortaformát kivesszük a vizes tepsiből és ha már kihűlt, levesszük az oldalát (előtte fogpiszkálóval vékonyan körbehúzhatjuk, így biztos szép marad az oldala is levételkor), vágódeszkára átborítjuk, lehúzzuk az aljáról a sütőpapírt és a deszka segítségével tálra fordítjuk vissza.
Apró darabokra tördeljük az étcsokit.
Teflonedényben összemelegítjük a mázhoz a tejet és a kakóport.
Hozzáadjuk a cukrot, folyamatosan kevergetjük, míg fel nem olvad (de ne forrjon!), végül a csokidarabokat adjuk az öntethez.
A mázat míg forró, a kókuszos alapra öntjük, elsimítjuk és megszórjuk a kókuszreszelékkel.
Legalább 4-5 órára, de legjobb ha egy egész éjszakára hűtőbe tesszük.

Madártej szelet


hozzávalók 12 főre
Tésztához:
8 tojásfehérje
8 ek porcukor
8 ek liszt
1 cs sütőpor
Krémhez:
25 dkg margarin
15 dkg porcukor
Főzött krémhez:
8 tojássárgája
5 ek porcukor
5 ek liszt
2 ek vaníliás cukor
4 dl tej
Tetejére:
0,5 l Hulala


elkészítés

A tojásfehérjét felverjük kemény habbá, és óvatosan összekeverjük a porcukorral, liszttel és sütőporral. Vajazott, lisztezett tepsiben kisütjük.
A főzött krém hozzávalóit simára keverjük, és felfőzzük.
A margarint a porcukorral habosra keverjük, és a kihűlt főzött krémhez keverjük, és a tésztára kenjük.
Tetejére egy fél literes cukrászati habot kenünk.
sütési hőfok: 150 °C
sütési mód: alul-felül sütés
tepsi mérete: 20x30 cm
 
Oldal tetejére