SZEX + Kszutra

Zsuzsska33

Állandó Tag
Állandó Tag
Hm..én inkább a minőségre szavazok, mert sajna sok az olyan férfi akinek elképzelése sincs a NŐ fizikai működéséről, a lelkiekről már ne is beszéljünk.
Vagy csak én lennék túl romantikus?
 
formica

Kitiltott (BANned)
Már sokan mondták, hogy a nő legfontosabb nemi szerve az agya. Vagyis arra kell hatni a legjobban.
(Ide szerettem volna írni okosságot a tapasztalataim alapján, de nemigazán tudom szavakkal kifejezni, hogy hogyan is kell a nőhöz közeledni, bánni vele. Talán ez szavakkal nem is kifejezhető, ezt érezni kell.) Szeretni kell.
 
01casanova

Állandó Tag
Állandó Tag
Némelyek olyan badarságokat írnak, hogy erre reagálnom kell.

Sokan úgy gondolják így az írásokból kitűnően, hogy egy kapcsolat fontos alapja a szex, s ha nem megy, akkor váltani kell. Nem mondom, hogy nem fontos, bizonyára fontos (mondjuk már akinek), de azért ne legyen már a kapcsolat meghatározója, akkor ne is beszéljünk a szerelmi lelki társról, a megértésről, a gondviselésről, a szeretetről, a hűségről, a bizalomról stb...? Ha egy ember egy másik emberrel maximálisan megérti egymást minden tekintetben, jó lelki társak, csak éppen a szex nem működik úgy ahogy, vagy esetleg működik, de ez nem jó nekik vagy az egyiknek nem jó, akkor ez miatt lépjünk tovább? Sokan nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a testi érintkezésre, szinte kiemelik a lelki megértés sorából.

Persze, ha lelkileg sem illenek össze, azt már megértem, de hogy ez miatt bukjon egy olyan kapcsolat, amely a szexet kivéve tökéletesen működik?

Hát nem tudom, mindenesetre nekem ez a véleményem, sajnos a mai világban nagy hangsúlyt fektetnek a szexre, olyannyira, hogy ez már egy kapcsolat végét is jelentheti, ha nem működik jól...

Hová mész te Világ???
 
evapatocs

Ezt ugye nem gondoltad komolyan (?),úgy a 25-30 éveddel....??
 
Paloma22

Állandó Tag
Állandó Tag
Sztem ha 2 ember nagyon szereti egymást, és lelkileg nagyon közel állnak egymáshoz, akkor az a szexuális életükre is kiterjed. Vagyis ha elég nagy a szerelem 2 ember között, akkor biztos hogy a szex is tökéletesen működik náluk.
Amúgy evapatocs! 01casanova csak leírta a véleményét, szóval igaz, hogy fiatal, de mit számít az. A véleményét attól még bárki leírhatja, akármit gondol, nem? Mindenki másképp gondolkodik, és lehet hogy a kor múlásával is másként fogja gondolni a dolgokat.
 
Szia!

Láthatod,hogy csak viccelt,...(!);),egyébként igazad van.:D
 
pegasos

Állandó Tag
Állandó Tag
La Rochefoucauld

Az igazi szerelem olyan, akár a szellemjárás: mindenki beszél róla, de csak nagyon kevesen látták.
(Francois de La Rochefoucauld)
 
Kingvampire

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a minősége. A kapcsolatokat sokszor elrontja a megszokás. Fő szerintem a változatosság, és ritka ismétlés ;)

Tropi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintetek milyen szerepet játszik a sex egy kapcsolatban? vajon a sex minősége vagy a mennyisége számít?

Szerintem fontos a sex, s ha fontos, akkor az legyen minőségi.
Viszont ez az a terület, ahol a mennyiség önmagában sosem csap át minőségbe! :)
Sőt! Minél gyakrabban éri az embert kellemetlen élmény, annál hamarabb lesz vége a kapcsolatnak.
Kivéve persze, ha a "gyakorlat teszi a mestert" elv alapján képesek tanulni is közben a felek.

A kérdés első részére válaszolva (sex fontossága egy párkapcsolatban) azt gondolom,hogy biztos van olyan, aki szerint nem fontos, elég ha a pár tagjai jól megértik, szeretik, megbecsülik egymást. Ha a páros mindkét tagja így vélekedik, akkor ez teljesen rendben van, és ettől a kapcsolat még lehet élethosszig tartó.
Az a fontos, hogy mindenki a vérmérsékletének megfelelő párra leljen.
 
SzG8

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintetek milyen szerepet játszik a sex egy kapcsolatban? vajon a sex minősége vagy a mennyisége számít?

Szerintem mindkettő fontos. A kérdés csak az, hogy mi van akkor ha csak az egyik félnek fontos mindkettő és a másiknak mondjuk a mennyiség nem annyira fontos? Hogyan éli meg ezt a másik és milyen következményekkel jár a kapcsolatra nézve?
 
szilvi075

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok

Szerintem mindenképp a minőség a fontos. Nekünk a férjemmel, sajnos elég kevés időnk van egymásra, de amikor szeretkezünk, az minden várakozást megér.
 
vg13

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem fontos a sex, s ha fontos, akkor az legyen minőségi.
Viszont ez az a terület, ahol a mennyiség önmagában sosem csap át minőségbe! :)
Sőt! Minél gyakrabban éri az embert kellemetlen élmény, annál hamarabb lesz vége a kapcsolatnak.
Kivéve persze, ha a "gyakorlat teszi a mestert" elv alapján képesek tanulni is közben a felek.

A szex a legintimebb kapcsolat; csak ketten, együtt.
 
Oldal tetejére