40 év feletti nõk...

csimcsim

Állandó Tag
Állandó Tag
Én érdekes dologra jöttem rá a válásom kapcsán. 20 év után költöztem el, mert mikor a sok önismereti kurzus után felvállaltam a saját gondolataimat, mindjárt kezdtek kicsit rosszabbul menni a dolgok. Az elköltözésem után fél évvel a volt párom rátalált a mostani kapcsolatára, egy 13 évvel fiatalabb lányra. Ahogy beszélt a kapcsolatukról, úgy tűnt, újra szeretné élni azt a korszakot, amit együtt éltünk át, mikor 30 évesek voltunk. És ez jó. De igazából csak a 20 fórum hozzászólást gyűjtöm, annyi minden jó van ezen az oldalon, szeretnék hozzáférni. További jó beszélgetést Nektek :)
 
nalazs53

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez csodálatos kor.
Olyan negyvenes ismerőseim vannak, akiket nem adnék két húszévesért (természetesen hölgyekre gondolok).
Légy nyugodt: a szerelem 40-en felül éppolyan elsöprő és intenzív, mint 20 évesen!
 
nalazs53

Állandó Tag
Állandó Tag
Bellucci

Nézzétek meg Monicát.
Most szülte a második gyermekét egy olyan férfinak, akivel kb. 15 éve él együtt (Vincent Cassel).
Mindketten szupersztárok, mégsem botrányos az életük.
Monica szebb és vonzóbb, mint a 15 évvel ezelőtti filmjeiben. Ma szebb és több, mint a Malená-ban volt. Teljesen komolyan mondom.
Azt játszik el ma a mozivásznon, amit csak akar.

Egy érett, intelligens nő szerelme a legtöbb, amit egy férfi az élettől kaphat.
Ja, és 46 éves...
 
Kiwicake

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy húszéves srácnak egy negyven feletti nő nyilván ritkán jut eszébe, mint partner. De majd eljön annak is az ideje. Csak akkor már ő sem lesz húszéves.
 
AndiC

Kormányos
Kormányos
Mint ahogy egy negyven felüli nőnek sem jut eszébe egy húsz éves srác, ha csak nem a saját fiáról van szó.
 
-pityu-

Új tag
Nekem van egy nálam pont 20 évvel idősebb nő ismerősöm akiért teljesen odavagyok, (ezt már írtam korábban). A kora ellenére nagyon jól néz ki, csinos és rendkívül művelt. Eltudnám képzelni hogy többi is lehetne közöttünk mint barátság csak az a baj hogy a környezet nem tolerálná ezt a kapcsolatot. Számtalanszor gondoltam már arra hogy megmondom neki mint is érzek iránta, de még nem tettem. Nagy égés lenne ha egy pl. egy szál rózsával odaállítanék hozzá és bevallanék mindent esetleg még egy üveg pezsgő vagy bor egy kis feszültség javítónak? Vagy ez túl durva megoldás lenne?
 
AndiC

Kormányos
Kormányos
Pityuka, nagy égés biztos nem lenne.
1. örülni fog neki, karjaidba esik
2. örülni fog neki, megköszöni a rőzsát, pezsgőt, megbeszélitek, de akkor se lesz belőle semmi
3. visszautasit elegánsan, rózsás pezsgőstől
Durva válaszra nem hiszen, hogy számitanod kell.
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
ne kisérletezz!!

Nekem van egy nálam pont 20 évvel idősebb nő ismerősöm akiért teljesen odavagyok, (ezt már írtam korábban). A kora ellenére nagyon jól néz ki, csinos és rendkívül művelt. Eltudnám képzelni hogy többi is lehetne közöttünk mint barátság csak az a baj hogy a környezet nem tolerálná ezt a kapcsolatot. Számtalanszor gondoltam már arra hogy megmondom neki mint is érzek iránta, de még nem tettem. Nagy égés lenne ha egy pl. egy szál rózsával odaállítanék hozzá és bevallanék mindent esetleg még egy üveg pezsgő vagy bor egy kis feszültség javítónak? Vagy ez túl durva megoldás lenne?

Kedves pityu!

Ha neked fontos (márpedig a jelek azt mutatják!),
hogy a környezeted mit mond,akkor bele se fogjál!

Mert ugye nem akarod "összetörni" a szivét?
 
AndiC

Kormányos
Kormányos
Lehet a Pityu szive törik-szakad majd... ha a nő elfogadja, de aztán menesztené?

A különbség tudjuk pont 20. Mennyi között is:
20-40
30-50
40-60
50-70?
 
D

dolphin3

Vendég
Nekem van egy nálam pont 20 évvel idősebb nő ismerősöm akiért teljesen odavagyok, (ezt már írtam korábban). A kora ellenére nagyon jól néz ki, csinos és rendkívül művelt. Eltudnám képzelni hogy többi is lehetne közöttünk mint barátság csak az a baj hogy a környezet nem tolerálná ezt a kapcsolatot. Számtalanszor gondoltam már arra hogy megmondom neki mint is érzek iránta, de még nem tettem. Nagy égés lenne ha egy pl. egy szál rózsával odaállítanék hozzá és bevallanék mindent esetleg még egy üveg pezsgő vagy bor egy kis feszültség javítónak? Vagy ez túl durva megoldás lenne?

....és mi történt?
 
kgabi0507

A túl durva tudod mi? Az a kijelentés, hogy "a kora ellenére jól néz ki". Nem lehet nekünk csak úgy simán szépnek, csinosnak, rondának, tramplinak, vagy akármilyennek lenni, függetlenül a korunktól?

Na de lépjek túl a saját sérülékeny kis lelkemen, és csak annyit fűznék az előttem szólókhoz, hogy ha úgy látod a hölgyet, hogy "a kora ellenére ilyen vagy olyan" akkor valahol szerintem téged zavar a kora, vagy legalábbis aggaszt. És hiába imponál neked a műveltsége, és hiába izgat a korához képest jó teste, a kora mindig ott fog lebegni körülöttetek.

u.i. ha mégis próbálkozol nála, előbb puhatolózz. Vannak nők akik az alkoholban nem afrodiziákumot látnak, hanem valami egész mást... egy üveg bor egyeseknél telitalálat, másoknál ócska trükk:confused: ...
 
Hmm,lehet erre nem is gondoltam:rolleyes:

Lehet,hogy nem mindenki szeret bort kapni:D de,"Ösztön és értelem, kétféle természet jegyei"./Blaise Pascal/
 
kgabi0507

Állandó Tag
Állandó Tag
Megmondom őszintén, megalázónak érezném ha valaki itallal akarna megkörnyékezni. A bor nekem csupán annyit "üzen", hogy remélem, főztél egy jó vacsit, mert én meg vettem egy üveg bort, glória a fejem fölött, ugye milyen ügyes vagyok? Tessék szépen hanyattesni tőlem, kisanyám!!!
A pezsgő üzenete kicsit más. A férfi aki pezsgővel állít be, olyan, mint aki azt mondaná: most megadjuk a módját, megünnepeljük azt, hogy a második korty után magamévá teszlek. De ha nem elég hihető, meg lehet toldani egy szál vörös rózsával.
Ezek szerintem pénzért megvehető "olcsóságok", amiken egy 40-es nő simán átlát.
Talán ezért is érdekesebbek a 40-es nők, mert nem lehet őket ilyen közhelynek számító módszerekkel levenni őket a lábukról:)
 
Oldal tetejére