Biblia, minden ami a Szentírással kapcsolatos!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
"Senki nem jöhet hozzám, ha nem vonzza őt az Atya,(Vagyis,ha nem vonzódsz Istenhez)aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom azt az embert az utolsó napon.
-János ev. 6,44.-

De itt Jézus ezt akkor mondta,amikor ő emberként élt a Földön.Akkor,ha vki Isten felé vonzódott-tudott Jézushoz menni,mivel Jézus adta tovább az Istentől kapott törvényeket,tanításokat.


"A próféták is megírták: ‘Isten tanítja majd mindnyájukat.’Mindenki, aki az én Atyámra hallgat, és tőle tanul, hozzám jön."
-János ev. 6,45-


Vagyis: aki Isten törvényeit akarja tudni,az Jézushoz ment.
A mostani életben pedig Jézus tanításai visznek minket Istenhez közel.

Amit te írsz,hogy az Atya révén jutunk el Jézushoz,az nekem ellentmond annak,amit én mondtam,meg,amit te is írsz a végén,h Jézus tanításait követve jutok el Istenhez.


"Nekik adtam azt a dicsőséget, amit tőled kaptam, hogy ők is egyek legyenek, ahogyan mi egyek vagyunk: én bennük, és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek. És ezáltal megtudja a
világ, hogy te küldtél engem, és őket is ugyanúgy szeretted, ahogyan engem szerettél."
-János 17,22-23



Vagyis:"Hinni Jézusban ugyanannyi,mint hinni Istenben,de nem azért,mintha Jézus maga lenne Isten,hanem azért,mert Krisztus az ő tanait hirdeti."


Pontosan Jézus mondja,h: "Senki nem jut el az Atyához,csak általam."
Tehát még mindig nem értem,h miért Isten révén jutunk el Jézushoz.(?)


"Az Atya és Jézus között a szeretet nagy egysége uralkodik.Isten minden teremtménye elérheti ezt az egységet.Ezt kéri tanítványai számára is Jézus Istentől:Egyek legyenek,miképpen mi egy vagyunk.
(De nem egyenlőek!)
Jézus nem Isten.
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves KDina !

A "szeretet nagy egysége" amit mi csak korlátozottan fogunk fel,emberi szinten.Alacsony,tőlünk megszokott fokozaton.
Képzeld el a tökéletes szeretetet ha egy valakivel, annak milyen jellemzői lesznek.
Vagy a szerelmet?Aki volt szerelmes az sejtheti.
Aki szeret az az Atya.Ő meg is tudja valósítani szeretetét,tökéletesen,
ezért szerintem az általad leírt egység nem tükrözi a biblia pontosabban leírt egységképét.
Az Atya szeretete miatt a Fiú Isten.A teljesség szintjén egy vele ,mégis féltve óvja a személyes szabadságát.Szerintem ez a teljes szeretet:Teljesen egyesülni,hogy " én ő legyek",és meghagyni a másiknak az önmagában való életét,szabadságát.Ezt csak Isten tudja megtenni.
 

KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
A törvény betöltése a szeretet. Ez a lényeg szerintem.A Jézusi szeretet az olyan magas,hogy emberi ésszel fel sem lehet fogni.
Arra kell törekedni,h mindent cselekedetünket a szeretet hajtson.
Amiket írtam,azok nem tőlem származnak (nyilván),hanem mediális úton kerültek közlésekre egy magasabb rendű szellemvilágból,melynek hitelességétén én nem kétlem.
Valahol egyébként te meg én egyről beszélünk,csak sztem más szavakkal:)
(És írj erről,mert kíváncsian olvasom.)
 

kativ

Állandó Tag
Állandó Tag
A ma használatban lévő bibliafordítások hitelesnek tekinthetők, mind a Károlyi, mind az újfordítású Biblia. Persze vannak apróbb eltérések, a kéziratok másolásakor keletkeztek különbségek, ezek az újfordítású Bibliában jelölve is vannak.
 

kativ

Állandó Tag
Állandó Tag
A keresztény hithez hozzátartozik, hogy hiszem, hogy a teljes írás Istentől ihletett, és Neki van hatalma ahhoz, hogy ennek tisztaságát, hitelességét megőrizze (akár embereken, bibliafordítókon keresztül).
 

kativ

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos az iszlám világban a keresztények ma is az életükkel játszanak, ha nyiltan vállalját a hitüket.


Bizonyíték Jézus valós létezéséről.
Most találtam az interneten. Szerintem nagyon érdekes.

Csoda Egyiptomban

Egy egyiptomi muszlim férfi megölte feleségét, mert az olvasta a Bibliát, majd eltemette újszülött babájukkal és 8 éves kislányukkal együtt.

A kislányokat elevenen temette el! Aztán jelentette a rendőrségen, hogy a nagybácsi meggyilkolta a gyerekeket. 15 nappal később egy másik családtag meghalt. Amikor elmentek, hogy eltemessék a halottat, megtalálták a 2 kislányt a homok alatt - ÉLVE!

Az ország megbotránkozott az incidensen és a férfit július végén ki fogják végezni.

A nagyobbik lányt megkérdezték, hogy hogyan élték túl, és ő a következőt mondta: "Egy fénylő fehér ruhás férfi, - vérző sebekkel mindkét kezén - minden nap eljött, hogy megetessen bennünket. Felkeltette a mamámat, hogy meg tudja szoptatni a húgomat."

A lányt az egyiptomi nemzeti TV interjúvolta meg ahol azt mondta: "Ez nem más volt, mint Jézus, mert senki nem képes ilyet tenni, csak Ő."

A muszlimok hiszik, hogy Jézus tette a csodát, de a vérző sebek azt jelentik, hogy Őt tényleg keresztre feszítették és teljesen világos az is, hogy most is él! Egyértelmű, hogy egy gyerek nem tudna kitalálni ehhez hasonló történetet és teljes képtelenség, hogy túléljék a történteket egy igazi csoda nélkül!

A muszlim vezetőknek nehéz feladat lesz kitalálni, mihez kezdjenek az esettel, és a Passió című film népszerűsége egyáltalán nem segít! Biztosak lehetünk benne, hogy ez a történet futótűzként fog terjedni a Közép-Keleti köztudatban.


<TABLE style="CLEAR: both; PADDING-RIGHT: 0px; PADDING-LEFT: 0px; PADDING-BOTTOM: 0px; MARGIN: 0px; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 0px; BORDER-COLLAPSE: collapse"><TBODY><TR><TD id=openx_td_100 style="PADDING-RIGHT: 0px; PADDING-LEFT: 0px; PADDING-BOTTOM: 10px; MARGIN: 0px; VERTICAL-ALIGN: top; PADDING-TOP: 0px; TEXT-ALIGN: center" align=middle></TD></TR></TBODY></TABLE>
 

kativ

Állandó Tag
Állandó Tag
Utólag nagyon sok mindenről kiderül, amit az akkori tudományos álláspont szerint igaznak, reálisnak gondolnak, az mégsem igaz. Lásd. evolúció
Egyáltalán nem irreális gondolat az például, hogy egy Teremtő Isten hozta létre azt a világot, amiben élünk, sokkal inkáb irreális az, hogy mindez "magától" létrejött.



Általában az emberi hiszékenységre bazírozó hit, ritkán táplálkozik a realitás talajából...
Ilyen pl. a soha be nem váltható túlvilági ígéretekbe vetett feltétel nélküli hit.
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
A törvény betöltése a szeretet. Ez a lényeg szerintem.A Jézusi szeretet az olyan magas,hogy emberi ésszel fel sem lehet fogni.
Arra kell törekedni,h mindent cselekedetünket a szeretet hajtson.
Amiket írtam,azok nem tőlem származnak (nyilván),hanem mediális úton kerültek közlésekre egy magasabb rendű szellemvilágból,melynek hitelességétén én nem kétlem.
Valahol egyébként te meg én egyről beszélünk,csak sztem más szavakkal:)
(És írj erről,mert kíváncsian olvasom.)


Szeretném neked ajánlani "Mike Béla Weboldalai"-t,valószínű ,hogy érdekesnek fogod találni.Nem megszokott módon fordul a bibliához,hanem ...Inkább idézek egy részletet:


"7. 6. Isten alázatossága

Isten az összes létező közül a legalázatosabb. Nem csak Jézus, akiről azt mondjuk, hogy «szelíd és alázatos», hanem Isten is a maga mélységében. Persze előre el kell oszlatni egy esetleges félreértést: Isten nem olyan értelemben alázatos, mintha tökéletlen vagy gyenge volna. Mi úgy vagyunk alázatosak, hogy elismerjük tökéletlen, gyenge embervoltunkat. Isten nem ebben az értelemben alázatos, hanem annyiban, amennyiben a szeretet nem fölényes.

El tudod-e képzelni, hogy egy szerelmes azt mondja kedvesének: «Szeretlek, de ne feledd, több vagyok nálad, nekem egyetemi diplomám van, te meg csak egy tanulatlan kis varrólány vagy!»? Lehet-e szerelmes az a tekintet, amely a magasban lebeg vagy felülről kegyesen letekint? Nyilvánvaló, hogy nem.

Mikor Krisztus tanítványai lábát mossa, alulról néz fel rájuk, és ekkor, ebben a pillanatban közli velünk, kicsoda Isten. Mi sokszor a Holdon vagy csodákban keressük Istent, miközben Ő itt van velünk, és mossa a lábunkat. Isten nem tehet mást, mint hogy lent foglal helyet. Forgasd a dolgot, amerre akarod, sehogy sem kapsz más megoldást. Isten alázatossága maga Isten mélysége és dicsősége.

De hát végül is Isten nagyobb nálunk! - mondhatja valaki. Persze hogy nagyobb, nagyobb a szeretetben, hiszen Isten csak Szeretet. Tehát Isten nagyobb nálunk az alázatosságban, nincs benne semmi "presztízs". A "presztízs" mindig azonos valami lényegtelennel. Mibennünk van bizonyos igény "presztízsre"; Istenben nincs meg ez az igény.

Sokan nehezen viselik el a Miatyánknak ezeket a szavait: «Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség». Csakhogy a dicsőség alapja az alázatosság, amely nélkül a szeretet nem igazi szeretet. Az a szeretet, amely csak szeretet, sohasem lebeg felettünk, a magasban. Aki leereszkedik nem szeret, Isten nem leereszkedő.

Mi több, Isten lényegéhez tartozik, hogy hatalma van ahhoz is, hogy félreálljon. Sokkal több hatalomra van szükség a félreálláshoz, mint önmagunk előretolásához. Isten végtelen hatalma sokszor félreállásában nyilvánul meg.

Mindezzel új távlat nyílik Isten imádására. Képzelj el egy egyszerű lányt, egy tizenéves parasztlányt. Majd képzelj el hozzá egy Don Juant, aki meglátja, a lány megtetszik neki, és el akarja csábítani. Minél közelebb kerül hozzá, annál erősebben érzi, hogy a lányból olyan méltóság árad, amelytől minden csábítási kísérlet összeomlik. Olyan méltóság, amely előtt csak meghajolni lehet. És a csábító térdre hull a lány méltóságteljes alázata előtt. Ha meg akarom tudni, kicsoda Isten, továbbmegyek ugyanebbe az irányba, és akkor el is jutok Istenhez. Hol van már Zeusz vagy Jupiter, a paternalizmus és a triumfalizmus?"
 

KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
Kativ,akkor engedd meg,h idézzek Johannes Grebertől (megintcsak) és rájössz,h annyira azért mégsem hiteles a mai Biblia és azok az "apró eltérések" nem is annyira aprók!

Hiszen a Szentírás, és különösen a teremtéstörténet figyelmes elolvasása során még a kevésbé képzettek is arra felismerésre juthatnak, hogy néhány dolog a közöltek közül valószínűleg nem helyes. Az Ószövetségben előforduló hamisításokra panaszkodik Isten Jeremiás próféta szavaival: »Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, nálunk van az Úr tanítása! Hiszen hazugsággá tette ezt az írástudók hazug tolla! Szégyent vallottak a bölcsek, megijedtek, zavarba jöttek. Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az Úr igéjét?! (Jer. 8,8-9 - Ökumenikus).A Szentírás más helyein az igazság azért szenved csorbát, mert fordítóitok az ősi szöveg szavait és kifejezéseit oly rosszul adták vissza, hogy az eredeti értelmét már nem lehet felismerni. Az elmondottakból láthatod a ma meglévő bibliai teremtéstörténetben lévő nagy zűrzavar és az igazság elferdítésének okát. Csak az egészen elszigetelt adatokban tűnik elő az igazság halvány derengése.<O:p</O:p
Ezekben az anyagi teremtés néhány fejlődési periódusára van utalás, melyek sem számszerűen, sem sorrendjükben nem felelnek meg a valóságnak.<O:p></O:p>
Ugyanez vonatkozik az első emberek teremtésére is. Itt összekeverték a szellemek megalkotását az első emberek megtestesülésével az anyagi testben.<O:p></O:p>
A Biblia első fejezetében közlik, hogy Isten utolsó teremtményeként az embert hívta életre. A föld, a növények és az állatok már megvoltak. Így írja le: „Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok.” (1.Móz. 1,27 - Szentszéki).<O:p></O:p>
Ha Isten valamit saját képmására teremt, az csak szellem lehet. Hiszen Isten szellem és csak szellem, tehát nem anyag. És amit képmására alkot, az szintén csak szellem lehet, nem pedig részben szellem, részben pedig anyag, mint a földi embereknél.<O:p></O:p>
Az ember teremtését leíró bibliai jelentés további részleteiben még nagyobb ellentmondások is vannak. Hiszen néhány sorral később azt írja, hogy Isten megteremtette az embert, mégpedig a férfit, és ez akkor történt, amikor még semmilyen élőlény sem volt a Földön, míg az emberről szóló első jelentés azt írja, hogy az embert az összes többi élőlény után teremtette meg. A második jelentés szerint az embert a kopár Földön helyezte el. Csak ezután teremtette meg Isten az Édent, ahová az embert elvitte. És ebben a Paradicsomban, ahogy a kertet nevezitek, csak ezután nőttek ki a fák a jóízű gyümölcsökkel. Az ember megbízásként kapta, hogy ezt a kertet művelje és őrizze. Elképzelni sem lehet, hogy kitől kellett a kertet őriznie. A leírás szerint ugyanis még semmi sem volt a Földön. Ahány mondat, annyi ellentmondás! <O:p></O:p>
Azt, amit Isten üdvözítő tervéből az emberek megtudhattak,(tehát,h Jézus miért is lett megváltó,miért jött le a Földre) az ősi Biblia tartalmazta. Ezek a szellemi teremtés, a szellemharc, a bukás, a javulási szférák megteremtésének igazságai voltak a mélységből való lassú felemelkedés céljából, valamint Isten küldöttének, a Szabadítónak az eljövetele.<O:p></O:p>
Az eljövendő Messiásról szóló hír kivételével az idők folyamán minden mást eltávolítottak a Szentírás Ószövetségi részéből. Az emberiség ezeket az igazságokat már nem érti. És amit nem ért, azt általában balgaságnak szokta tekinteni, és emlékezetéből kitörli.<O:p></O:p>
Ami a mindennapi dolgokon túlmutat, vagy ellentétben áll az ősöktől örökölt vallási ismeretekkel, azt nehéz az embereknek megtanítani.<O:p></O:p>
Jézus szenvedéstörténetének képeit Bibliátok csak vázlatosan ábrázolja, ez nem visz közelebb titeket a valódi átéléshez, hogy a Megváltó milyen testi és lelki kínokon ment keresztül. A legszörnyűbb kínok némelyikét nem is említi a Biblia. Így hallgat például azokról a borzasztó órákról, melyeket Jézusnak a helytartó földalatti pincéiben kellett eltöltenie.<O:p></O:p>
Nem igaz, amit Bibliátok leír, hogy Jézus anyja a kereszt alatt Jánossal volt. Még ezt a felszínes vigaszt sem kapta meg. Azok közül, akik őt a legjobban szerették, senki sem volt jelen a keresztrefeszítésnél. Nem tudták volna a látványt elviselni. Hol van az az emberi anya, aki végig tudná nézni, ahogy gyermekét a keresztre szegelik. A ti felfogásotok szerint Mária ráadásul állt a kereszt alatt. Ha ott lett volna, bizonyára nem állt volna, hanem ájultan esik össze. Az sem igaz, hogy Jézus a keresztről a következő szavakat mondta anyjának és Jánosnak: »Asszony, íme a te fiad!« - »Íme, a te anyád!« <O:p></O:p>
Noha tényleg hasonló szavakat intézett anyjához és Jánoshoz, amikor Pilátus ítélete után kilépett a helytartó palotájából és anyja, valamint János a legmélyebb szívfájdalommal ölelték át, míg a katonák el nem szakították őket egymástól.<O:p></O:p>
Amiről Bibliátok Máté-evangéliuma tájékoztat, miszerint a holtak kikeltek sírjukból és sokan megjelentek Jeruzsálemben is, az eredetileg helyes szöveg meghamisítása. Az pedig (vagyis az eredeti) így hangzik: „Akkor felülről lefelé két darabra szakadt a templom kárpitja, a föld megremegett, sziklák dőltek le, a sírok megnyíltak és az elhunytak holttestei kizuhantak.<O:p></O:p>
Sokan, akik a városból kijöttek, láthatták a holttesteket ott feküdni.” – A helyes szövegben tehát egy teljesen természetes folyamatot láthatunk, amikor a földrengés hatására a sziklába vájt sírok felszakadnak és a holttestek a felszínre kerülnek. És mivel a keresztrefeszítés színjátékára sokan kiáramlottak a városból, ezért akik elmentek a felnyílt sírok előtt, láthatták a kivetett holtakat ott feküdni.Ez ismét egyike a számos példának, hogyan hamisították meg a múltban meghatározott szándékkal a Szentírást. Felállítottak egy hamis tant, miszerint az emberek földi teste később ismét feltámad. Ennek a tannak a bibliai bizonyítására más helyek mellett ezt a bibliai helyet is meghamisították, amikor a következő változtatást végezték a szövegben ezen szavak helyett: Az elhunytak holttestei kizuhantak a sírból azt írták: Az elhunyt szentek holttestei életrekeltek. A szent szót azért írták bele, mivel nem volt szabad azt mondani, hogy Krisztus halálakor a szentségtelenek holttestei is feltámadtak. - De ennél a hamisításnál egy még nagyobb nehézséget is át kellett hidalni. Az egyház tanítása szerint ugyanis nem támadhattak fel az elhunytak holttestei Krisztus feltámadása előtt, ugyanis a holtak közül elsőként Krisztus támadt fel. Ezért még hozzáfűzték:Ők (a feltámadt holtak. A ford.) Jézus feltámadása után bementek a szentvárosba és ott közülük sokaknak megjelenének. A hamisítók nem gondolták végig, hogy korábban egyértelműen azt mondták, hogy a halottak nagypénteken támadtak fel, tehát Krisztus feltámadása előtt három nappal. Itt az nem játszik szerepet, hogy ők Jeruzsálemben nagypénteken vagy húsvétvasárnap jelentek-e meg. És egyébként is - hol voltak ezek a nagypénteken állítólag feltámadt holttestek a következő napokban? És hova mentek húsvétvasárnap után? Visszatértek sírjukba, vagy mi lett velük? - Figyelemreméltó, hogy a többi evangélista semmit sem tud a holtak nagypénteki feltámadásáról. De a valóságban Máté sem ír le ilyent, ahogy a helyreigazításaimból is láthatod.<O:p></O:p>
Mivel azon hamis tanhoz, hogy Krisztus Isten, az Újszövetségben semmilyen kiindulási pontot sem lehet találni, ezért a hamisítás eszközéhez folyamodtak több bibliai helyen, hogy bizonyítékot teremtsenek Krisztus istenségére. Ezek közül szeretnék néhányat felsorolni. A rómaiaknak írt levélben azt írja Pál (9,3-5 - Ökumenikus):<O:p></O:p>
„Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; akik izráéliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.” - Belső köszönetként, hogy a Messiás emberként abból a népből származik, melyhez ő is tartozik, Pál dicsőítő imát mond Istennek, ahogy más leveleiben is gyakran teszi. Ezt a helyet használták fel hamisításra, amikor azt fordították: ...akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ezzel a hamisítással a Messiást Istennek bélyegezték meg.”<O:p></O:p>
Hasonló hamisítást végeztek Pál Tituszhoz írt levelének a következő helyén (2,13 - Ökumenikus): „Mivel várjuk a mi boldog reménységünket,a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését.” Itt Pál a nagy Isten dicsőségéről beszél, akihez eljutni az egész anyagi teremtés célja és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségéről,akin keresztül Krisztus szavai szerint eljuthatunk Isten dicsőségére:<O:p></O:p>
„Senki nem jut el az Atyához, csak általam.”(Jn. 14,6) Pál tehát itt megkülönbözteti az Atya dicsőségét Krisztus dicsőségétől. Ezt a helyet rossz megfogalmazással hamisították meg: a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk,Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését. Ez a fordítás az olvasóban azt a benyomást kelti, hogy Krisztus a nagy Isten, akinek dicsőségét várjuk.<O:p></O:p>
Időnként ugyanazon a helyen van hamisítás a görög szövegben és a ti fordításotokban is egyaránt. Egy ilyent láthatsz Pálnak a filippiekhez írt levelében, melynek mai fordítása a következő: „Ugyanezt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő mint Isten az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött.” (Fil. 2, 5-6 - Szentszéki). - A helyes szöveg így hangzik: „Ugyanez a lelkület legyen mindannyiótokban, amely Krisztus Jézusban volt. Jóllehet ő külső alakját tekintve Istennek látszott, nem érezte magát kifosztottnak, mikor Isten előtt megalázkodott, hanem lemondott minderről, és egy rabszolga külső alakját vette fel.”Hogy Krisztus mennyei testének alakjában, szellemkéntIstennek nézett ki, az igazság. Minden szellem, aki először látta őt, azt hitte, hogy Istent látja - olyan dicső külsőt adott Isten elsőszülöttjének. A durva hamisítás ott van, hogy az Isten előtt megalázkodni szavakat a következőkkel helyettesítették: Istennel egyenlőnek lenni.<O:p></O:p>
Egy másik hamisítás található János levelében. Ennek a helynek a helyes értelmezése: „Tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az igazat; és azért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz és örök élet.”(1.Jn.5,20) – Itt más hibák mellett az utolsó mondathoz hozzáfűzték az Isten szót, ezért így hangzik: „Ő az igaz Isten és az örök élet.” (Ökumenikus). - János itt azt tanítja, amit Krisztus és az apostolok oly sok helyen kimondanak, nevezetesen: Isten az Igaz. De a Fia is igaz. Hiszen ő Isten szavait mondja. Ő csak azt tanítja, amire az Atya megbízta. Tehát mindenben, amit ő hirdet, épp olyan igaz, mint maga az Atya. Azok, akik közösségben állnak a Fiúval, ugyanúgy közösséget alkotnak az igaz Istennel is. És mivel Isten a Fiának örök életet ad, ugyanúgy a Fia is örök életet ad azoknak, akik közösségben vannak vele.<O:p></O:p>
Tanítás fő bizonyítási helyéül, miszerint Istenben három személy van, akik együtt egy Istent tesznek ki, szolgál a nagy hamisítás János apostol levelében, melynek helyes szövege így hangzik: „Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Szellem, a víz és a vér; és e három egyezik a bizonyságban.” (1.Jn.5,7) A hamisítók azt a mondatot fűzték hozzá: „Mert tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér; és ez a három egy.”(Szentszéki). Katolikus teológusaitok is tudják, hogy ez az utolsó mondat csak belelopott kitalálás. Ennek ellenére a katolikus Bibliák még mindig tartalmazzák, míg más keresztény egyházak már eltávolították belőle. (Megj.: Az 1990-es kiadású ökumenikus Biblia és a Károli fordítás is tartalmazza)<O:p></O:p>
A nagy félreértést, melyet a Szentlélek megnevezés okoz, az Újszövetség görög szövegének hibás fordítása okozza. Ahol ott egy szent szellemet kell érteni, ott fordítóitok érthetetlen módon a szent szellemet (lelket) írták. Azért kell ezen elcsodálkozni, mivel a fordítók olyan férfiak voltak, akik a görög nyelvet ismerték és pontosan tudták, milyen szigorú különbséget tesz ez a nyelv a határozott és határozatlan névelő között.<O:p></O:p>
Máté evangéliumát veszem. Már az első fejezetekben azt írja Máriáról, hogy egy szent szellem erejéből gyermeket fogant, és nem a Szentlélektől. Néhány sorral később: Akit a szíve alatt hord, az egy szent szellemtől van - nem a Szentlélektől, mintha csak egyetlen szent Szellem létezne.<O:p></O:p>
Ha felütöd Lukács evangéliumát, ott ugyanezt találod. Itt is az van: »Egy szent szellem száll rád és egy igen magasztos ereje borít be árnyékával« - nem pedig az, amit fordításaitok írnak: A Szentlélek száll rád s a Magasságos ereje borít be árnyékával. Ugyanezt mondja már korábban János születéséről: Már anyja méhében egy szent szellem fogja eltölteni. Utána Erzsébetnél: Egy szent szellem töltötte el. Ugyanígy Zakariásnál: Egy szent szellem töltötte el. - Krisztus mondja: „De ha én Isten egy Szellemével űzöm ki a gonosz szellemeket.” (Mt. 12,2). Keresztelő János mondja: „Ő majd egy szent szellemmel keresztel benneteket. „(Mk.1,)- Az Apostolok cselekedetei az első sorban azt írja Jézusról, hogy ő az apostolokat egy szent szellem erejével választotta ki és leírja, ahogy Pünkösdkor egy szent szellem szállt le a jelenlévőkre és eltöltötte őket egy szent szellem.<O:p></O:p>
Minden helyen, ahol a görög szövegben egy szent szellemről vagy egy szellemről van szó, fordítóitok mindenhol a Szentlelket és a Lelket írták.<O:p></O:p>
Általában a Bibliára hivatkozva próbálnak bizonyítékokat felhozni a pokolbüntetés örökkévalóságára. Ragaszkodnak az örök szóhoz, amit Újszövetségetek fordításaiban a túlvilági büntetéssel kapcsolatban használnak. De hogyan hangzik az a szó, amit ti öröknek fordítotok, az ősi görög szövegben? (Jn. 17,3 - Szentszéki) Mert nem a fordításotok mérvadó, hanem az ősi szövegben álló szó értelme. - Az összes helyen, ahol a német (és a magyar. A ford.) fordítás az örökkévalóság vagy örök szót említi, ott a görög szövegben az Aeon szó van. Ti is ugyanennek a szónak a használatával beszéltek eonokról. Ez alatt hosszú időszakokat értetek. A görögben sem jelenti az Aeon szó az örökkévalóságot vagy az örök fogalmat. Jelentése ott is meghatározatlan tartamú idő. Az ókor is egy eon volt, a középkor is egy eon volt, az újkor is egy eon. A rómaiak szemlélete szerint egy eon száz év időtartam.<O:p></O:p>
Sohasem fejeznek ki vele egy soha be nem fejeződő időperiódust. Ezért a eon szóval soha nem jelölheted az örökkévalóságot és az ebből levezetett örök fogalmat, hanem az idő és idő alatt megnevezést kell használnod.<O:p></O:p>
Először is szeretném felhívni figyelmedet arra az érdekes tényre, hogy fordítóitok a Biblia számos helyén az eon szót és az abból levezetett melléknevet helyesen az idő és idő alatt szóval adják vissza, mivel az örök szó az ilyen helyeken ellentmondásos lenne. Csak ott használják az örök szót, ahol a túlvilági büntetésről van szó. Egyértelműen észre lehet venni, hogy a keresztény egyház befolyása alatt álltak, amely az örök pokolbüntetést tanítja.<O:p></O:p>
Krisztus a ti fordításotok szerint azt mondja: „Jobb neked, ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vetettel az örök tűzre.”(Mt. 18,)- Amit itt örök tűzzel jelölnek, az csak egy Aeon-on keresztül tartó tűz, tehát időben meghatározott. És csodálatos módon az eredeti szövegben sokszor nincs is ott még az Aeon szó sem, hanem csak belehamisították. Hiszen az eredeti szövegben az van: a pokol tüzére, és nem az örök tűzre. - Más helyeken is végeztek utólag ilyen hamisítást. Így a mai fordításotok szerint: „Távozzatok tőlem, átkozottak,az örök tűzre!”(Mt. 25,41), míg az eredeti szövegben az van:„Távozzatok tőlem, átkozottak, a külső sötétségre!” - Úgy gondolom,hogy ez a bemutató meggyőzött arról, hogy az örök pokolról szóló kegyetlen és hazug tanításotokhoz a Bibliában nem találtok kiindulási pontot.<O:p></O:p>
Ellentmondásra egy példa a Bibliában: Az egyik helyen azt mondja: „A fiú nem bűnhődik apja vétke miatt „(Ez. 18,20), a másik helyen pedig: „Az atyák bűnei miatt a fiúkat a harmadik vagy negyedik nemzetségig megbüntetem.”(2.Móz. 20,5)<O:p></O:p>
Nem figyeltek a Biblia szóhasználatára, amely a halál szóval az Istentől való elfordulást jelöliés holtak alatt az Istentől elpártoltakat kell érteni. A félreértéshez erősen hozzájárult néhány bibliai hely rossz fordítása. Így például egy hely Jób könyvéből (19,25-26 - Károli!): „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.”Ezeket a szavakat ellenkező értelműre változtatták és így írták le (Ökumenikus): „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent.<O:p></O:p>
<O:p></O:p>
Steve3: mindenképpen megnézem az oldalt,mert tetszett az idézet!
 

Hakima

Kitiltott (BANned)
Mindent elhiszek minden igaz. Tételezzük fel. Az a sok dinó amiket találnak azok hova illenek bele a valamibe. A főldfelszint végig porszivozták akárkik. Valami után. Hm. De a fránya föld alatti dolgokkal mi van. Sok halál volt mire beált a hatalom a területeken igaz. De ennyi. Nem lehet továbbfejlődni. Gúzsba kötnek. Szerintem fejlődni kéne kissé. Mond te mely irányba.
 

KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindent elhiszek minden igaz. Tételezzük fel. Az a sok dinó amiket találnak azok hova illenek bele a valamibe. A főldfelszint végig porszivozták akárkik. Valami után. Hm. De a fránya föld alatti dolgokkal mi van. Sok halál volt mire beált a hatalom a területeken igaz. De ennyi. Nem lehet továbbfejlődni. Gúzsba kötnek. Szerintem fejlődni kéne kissé. Mond te mely irányba.


Amikor a dínók kihaltak,akkor is dimenzióváltás történt,ahogy majd most is lesz majd,bár "a pontos időt az Atya tudja egyedül".
Egy felődési turnus vége.
"A nagy számadás napján (amikor János Jelenései szerint a tengerek is kiadják az ő hallottaikat, t.i. a természet minden rétegéből előhívatnak a szellemek) mindegyik szellem minősítés alá kerül, hogy ki hova tartozik; akik nem ütik meg a harmadik szférának, vagyis az újjáalakuló föld alvó szellemeinek nívóját, azokat kiszorítja a meghatalmasodott és élni akaró JÓ a föld légköréből. És mivel a föld légköréből kiszoríttatnak, így természetesen a föld anyagában tespedő fluidok is kiválasztatnak a tűzkarikák által és a földből kivetetnek." (Karsay István)
Ez történt a dínók korában is.
Mindig van fejlődésre lehetőség,lehet is,kell is fejlődni.
Hogy merre?Csakis a jó irányba.Honnan lehet tudni,h merre van a jó irány?Ha a szeretet vezérel mindig,ha mindent szeretetben teszel,ha mindent úgy csinálsz,ahogy szeretnéd,h veled csináljanak-akkor tudni fogod,h merre van a jó irány.Ha szeretet van benned,nem tévedhetsz el.
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
KDina írta:
...Az Ószövetségben el ő forduló hamisításokra panaszkodik Isten Jeremiás el ő forduló hamisításokra panaszkodik Isten Jeremiás próféta szavaival: »Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, nálunk van az Úr tanítása! Hiszen hazugsággá tette ezt az írástudók hazug tolla!
Tudod, itt valami nem koser. Az Oszovetseget mint isteni autoritast idezed annak igazolasara, hogy az Oszovetseg hamis. Arra emlekeztet ez engem, amikor gyerekkorunkban azzal szorakztunk, hogy fennhangon hirdettuk: "En mindig hazudok!". Nagy mulatsag volt az emberek zavarat latni es aztan okosak voltunk, amikor lelspleztuk a turpissagot. Mert ugye nem hazudhatok mindig, ha most igazat mondok. De ha meg most haudok... No de vissza az altalad idezett Jereniashoz! Ha az Oszovetseg teves meg hazuv, akkor miert pon a hivetkozott Jeremiaz ne lenne az? De ha az sem igaz, akkor az erveles hamis.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Kativ,akkor engedd meg,h idézzek Johannes Grebertől (megintcsak) és rájössz,h annyira azért mégsem hiteles a mai Biblia és azok az "apró eltérések" nem is annyira aprók!

Hiszen a Szentírás, és különösen a teremtéstörténet figyelmes elolvasása során még a kevésbé képzettek is arra felismerésre juthatnak, hogy néhány dolog a közöltek közül valószínűleg nem helyes. Az Ószövetségben előforduló hamisításokra panaszkodik Isten Jeremiás próféta szavaival: »Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, nálunk van az Úr tanítása! Hiszen hazugsággá tette ezt az írástudók hazug tolla! Szégyent vallottak a bölcsek, megijedtek, zavarba jöttek. Mit is ér a bölcsességük, ha megvetették az Úr igéjét?! (Jer. 8,8-9 - Ökumenikus).

Kedves KDina!

Szuverén jogod, hogy Johannes Greber bibliamagyarázatát tekintsd a legfőbb tekintélynek, de ne haragudj, ha számomra nem ő a mérvadó.
Greber 1923-ban kivált az egyházból, és egy spiritiszta utat kezdett követni, az pedig, ha valaki a Bibliától eltérő kijelentéseket kap bizonyos "isteni küldöttektől" minden esetben enyhén szólva is "gyanús". Ilyen módon jött ugyanis a létre az iszlám, így jött létre a mormon egyház, a Jehova tanúi egyháza ésatöbbi.
Aki valóban Isten Lelkétől kap kijelentést, az sosem tér el a Biblia üzenetétől, és sosem állítja, hogy a Biblia meg van hamisítva.

Vegyük pl. a fenti Jeremiás idézetet. Először is felhívom a figyelmed, hogy Jézus sosem tett utalást arra, hogy a Szentírás bármely pontban ne lenne megbízható, vagy meg lenne hamisítva. Jézus teljesen hitelesnek fogadta el az Ószövetséget, noha nyilván ismerte a fenti igeverset. Mégis azt mondta: "az írás fel nem bontható" (Ján 10,35)

Már csak ebből is következik, hogy a fenti igeversben Jeremiás nem arról beszél, hogy az írástudók belehamisítottak volna az Ószövetség szövegébe. Erről szó sincs.
Ott az áll: "Megvetették az Úr igéjét..." és nem meghamisították.
Jeremiás tehát nem a szent szöveg meghamisítására panaszkodik, hanem arra, hogy "megvetették" az Úr igéjét, azaz helyette saját tanításaikkal felülírták azt.
Erről beszél Jézus is, amikor az írástudókat és a farizeusokat Isten törvényének "felülírásával" vádolja:

Mát. 15.3, 6-9
Ő pedig felelvén monda nékik: Ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által?...
És erőtelenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által.
Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván:
Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.

Jézus egész szolgálata során egyebet sem tett, mint igyekezett letakarítani az írástudók maga alkotta rendeléseit az isteni rendelésekről, és rámutatni az embereknek, Isten törvényének helyes értelmezésére. Ez a megfelelő értelmezés volt az, amit az írástudók meghamisítottak a saját rendeléseikkel.

Nyilvánvaló tehát, hogy a fenti Jeremiás-idézet is azért beszél az Úr törvényének megvetéséről, nem pedig azért, mert belehamisítottak volna. Ha bármi nem lenne hiteles benne, arra Jézus felhívta volna a tanítványai figyelmét, hisz Ő Maga volt az Élő Ige.

Ján. 1.14
És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

Greber tehát tévesen gondol hamisításokra a fenti igeverssel kapcsolatban.
Javaslom, hogy ne Grebert, vagy olyan embert tekints legfőbb tekintélynek a bibliamagyarázatban, aki elhagyta a biblia üzeneteit különféle "isteni küldöttekre" hallgatva.

Nincs időm az egész hosszú idézetet végigelemezni, de csak szúrópróbaként is számos tévedést találni benne. Pl ezt is:

Ha Isten valamit saját képmására teremt, az csak szellem lehet. Hiszen Isten szellem és csak szellem, tehát nem anyag. És amit képmására alkot, az szintén csak szellem lehet, nem pedig részben szellem, részben pedig anyag, mint a földi embereknél.

Isten képmása Jézus Krisztus.

Zsid. 1.3
A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása...
Kol. 1.15
A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;

Jézusnak pedig van teste, tehát erre a képmására teremtette meg Isten az embert.

Az ember teremtését leíró bibliai jelentés további részleteiben még nagyobb ellentmondások is vannak. Hiszen néhány sorral később azt írja, hogy Isten megteremtette az embert, mégpedig a férfit, és ez akkor történt, amikor még semmilyen élőlény sem volt a Földön, míg az emberről szóló első jelentés azt írja, hogy az embert az összes többi élőlény után teremtette meg.

Nem ez áll a Bibliában, ott az áll, hogy "1Móz. 2.5
még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az ÚRisten még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a termőföldet megművelje."

Tehát már meg voltak teremtve a növények, de még nem hajtottak ki. Sehol sem állítja a Biblia, hogy Isten egy 30 méteres fenyőt teremtett. És ismét megjegyzi, hogy még nem volt ember, tehát nincs ellentmondás... a növények megvoltak, csak még nem hajtottak ki, mert nem volt eső, és még ember sem volt, hanem ezután lett:

1Móz. 2.7
Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.

A második jelentés szerint az embert a kopár Földön helyezte el. Csak ezután teremtette meg Isten az Édent, ahová az embert elvitte.

Ez sem így van, Isten nem teremtette ezután az Édent, hanem ültette a már megteremtett növényekből:

1Móz. 2.8
Ültetett
az ÚRisten egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált.

És ebben a Paradicsomban, ahogy a kertet nevezitek, csak ezután nőttek ki a fák a jóízű gyümölcsökkel. Az ember megbízásként kapta, hogy ezt a kertet művelje és őrizze. Elképzelni sem lehet, hogy kitől kellett a kertet őriznie. A leírás szerint ugyanis még semmi sem volt a Földön. Ahány mondat, annyi ellentmondás! <o></o>

Csak néhány sorral kell tovább olvasni, és mindjárt kiderül, kitől kellett őriznie. Sajnos azt kell mondanunk, hogy Ádám nem őrizte sem a kertet, sem a feleségét.
A leírás szerint pedig már minden élőlény meg volt a földön, csak ember nem volt kettőnél több, ám a Biblia egy szóval sem említi, hogy egy másik embertől kellett volna őrizni a kertet.
Szellemi lények pedig már voltak, ezt is tudjuk a Bibliából, és az egyik sajnos hamar meg is jelenik.

Azt, amit Isten üdvözítő tervéből az emberek megtudhattak,(tehát,h Jézus miért is lett megváltó,miért jött le a Földre) az ősi Biblia tartalmazta. Ezek a szellemi teremtés, a szellemharc, a bukás, a javulási szférák megteremtésének igazságai voltak a mélységből való lassú felemelkedés céljából, valamint Isten küldöttének, a Szabadítónak az eljövetele.<o>:p></o>:p>
Az eljövendő Messiásról szóló hír kivételével az idők folyamán minden mást eltávolítottak a Szentírás Ószövetségi részéből.

Greber 1874-től 1944-ig élt, tehát nem ismerhette a Holt tengeri tekercseket, amelyeket 1947-ben fedeztek fel.
Mi, akik már ismerjük, tudjuk, hogy nem volt semmiféle ősi Biblia, és nem távolítottak el semmit a Szentírás ószövetségi részéből. Ezt ezek a leletek bizonyítják.
Ezen a kijelentésen tehát ma már a bibliakritika is túlhaladt.

Az emberiség ezeket az igazságokat már nem érti. És amit nem ért, azt általában balgaságnak szokta tekinteni, és emlékezetéből kitörli.

Hát hogy Greber nem értette ezeket az igazságokat, az több mint valószínű. De mondjuk nem csoda, ha spiritiszta szellemekre hallgatott a bibliamagyarázatban, a Szent Lélek helyett. És hát a katolikus háttér se sokat segített neki ebben.

A "kitörléssel" kapcsolatban pedig... hát Einstein relativitás elméletét se értette senki, amikor először rukkolt elő vele, mégsem törölték ki az emlékezetből, hanem igyekezték megérteni. Tehát úgy gondol, Greber ezzel kapcsolatban is saját személyes tapasztalatát vetítette ki az egész emberiségre.

Tény, hogy Isten Igéjét csak hit által, és a Szent Lélek által lehet megérteni. Másképp nem nyílik meg, sőt, balgaságnak fog tűnni azok számára, akik más módon közelítenek hozzá.

1 Kor. 1.18
Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.


Végigvehetném sorról sorra az általad beidézett Greber írást, de szerintem kár az időért. Mint említettem, a Te dolgod, kit tartasz mérvadónak a Bibliával kapcsolatos véleményekben, de én a helyedben egy múlt századi spiritiszta beállítottságú bibliakritika helyett inkább felütném a Bibliát, és megnézném, mi áll benne. Amennyiben valóban érdekel, és nem csupán a cáfolatait keresed.

 

KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaszladány,engedd meg,h akkor válaszoljak:
Azt idézed:
"nem meghamisítására panaszkodik, hanem arra, hogy "megvetették" az Úr igéjét, azaz helyette saját tanításaikkal felülírták azt."

Erről beszéltem én is.Mivel felülírták saját tanításaikkal,már nem ugyanaz,ami volt.Egyről beszélünk,csak más szavakkal.Meghamisít,felülír: ebben az esetben nincs különbség.

Jézus tanításait is a Bibilából vesszük,amit szintén az évek alatt itt-ott átírtak a maguk szája íze szerintire,emiatt nem található Jézus utalása hamisításokra.
De!Én NEM azt mondtam,h az egész Biblia hamis-dehogy!-hanem,h bizonyos helyeken át lett írva,vagy rosszul lett lefordítva és még azt is,ami jól van írva az emberek félreértik.A reinkarnációt is kivették belőle,de gondolom te ebben sem hiszel.Karma,sorsfeladat?Mond vmit?

Én hiszek Istenben,olvasom a Bibliát,de nem vagyok vallásos.Hit és vallás nem ugyanaz.Jársz templomba?Ha nem,akkor hagyd ki ezt a sort.Ha igen,akkor miért?Otthon nem tudsz imádkozni?Hiszen "Isten országa bennetek van és körülöttetek.Nem fából és kőből épült házakban.Hasíts szét egy fát és én ott leszek,emelj fel egy követ és megtalálsz." (Tamás evangéliuma)

A vallás sokmindenre nemet mond,nem hagy szabadon ítélni.Sok vallásos ember azért nem hisz a szellemvilágban (ahogy te sem),mert azt a vallása tiltja,vagy nem létezőnek kiáltja ki és nem pedig azért nem hisz,mert ő maga tapasztalta volna meg a nemlétét.Ha te nem hiszel a szellemvilágban,abban,h mediális közléseken keresztül jutnak el bizonyos tanítások az emberekhez,attól még nem kell egyből gyanúsnak tekinteni egy művet,csak azért,mert te nem hiszel a szellemvilágban.Látod?Én pont ezért mondom,h jó,h nem vagyok vallásos,mert akkor nem lehetnék nyitott dolgokra.Akkor azért nem lenne hiteles vmi,mert a vallásom szerint az nem létezik,vagy rossz,stb.Nem vagyok vallásos,szabad vagyok a hitemben.

Írod:
"Isten képmása Jézus Krisztus".
Igen.És mi is.Mert Jézus is szellem volt,le kellett születnie,anyagi testet kellett felvennie.Nem azért vagyunk Isten képmásai,mert anyagi testünk van,hanem azért,mert mi is szellemi lények vagyunk.

A Paradicsom és a tudás fája jelképes,mint tudjuk és ez még nem a Földön történt,hanem a szellemi síkon.A Földre már,mint bukott szellemek kerültünk,akik "ettünk a tudás fájáról".Az embriószellemek tudták, hogy ellentét létezik és ebben rejlett a tilalom; ezt szemlélteti a „tudás fája”.
Meglátták az ellentétet, amint az alvilágokba tekintettek. Ott volt a tilalom, vagyis a "tiltott gyümölcs".Tehát ez nem a Földön történt.És csak képletes.Isten figyelmeztette a szellemeket a megismerés fájára, vagyis az ellentétre, amelyet a paradicsomban, vagyis a mindenségben megláttak. Az angyalok hangját hallották, amely figyelmeztette őket az ellentéthez való közeledés és a vele való érintkezés következményeire, amely reájuk nézve halállal, vagyis elkábulással és testet öltéssel volt kapcsolatban. A paradicsom kertjében való bezártság a természeti törvénybe történt befoglalást jelenti, amelyet nem volt szabad átlépniük.

Én úgy vélem,h a Holt tengeri tekercsek részei voltak a Bibliának,csak "eltűntek" és nemrég bukkantak rájuk.

A Szen Lélek,az eleve Szent Szellem.De mivel sztem te vallásos vagy,ezért mindegy is.

Szerinted Greber,aki pap volt,csak úgy kilépett volna az egyházból,ha szte hülyeség az egész,amit hall?Pont,h egy papot a legnehezebb eltántorítani a hitétől.Nem gondolod?Te nem vagy pap,mégis badarságnak tartod az egészet,amit írtam.Akkor szted pont egy pap nem így gondolkodott volna?Ráadásul abban az időben még annyira sem volt szabad ilyenekről beszélni,mint most.
Bizonyára te még nem láttál megszállott embert,médiumot-így nyilván el sem hiszed,h vannak szellemi közlések,szellemek.Jézus is szellemi közléseken keresztül kapt a tanításait.
Tudod,h Jézus miért volt megváltó?Mitől váltott meg minket?Azt mondhatod,h a gonoszságtól, a bűntől.Én erre azt mondom: dehát gonoszság most is van,bűn most is van.Tehát mitől váltott meg minket?Megmondom én hogy látom:A kereszthalálával lehetővé tette számunka a felemelkedést a magasabb szférákba,a javulást,mert Jézus leszületése előtt a gonosz,Lucifer ezt nem engedte.Aki egyszer lebukott hozzá,az ott is maradt,mégha meg is bánta bűnét (vagyis azt,h elpártolt Istentől).Joga volt ott tartani minden bukott szellemet.Jézus a halálával ettől váltott meg minket.

Kérlek vidd véghez az általam bejegyzett írást,ha gondolod.Szívesen válaszolok rá.Bár tudom,h egy vallásos emberrel erről nagyon nehéz beszélni.
Szeretném megkérdezni,h szted mit jelent ez az idézet a Bibliából:

"A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom,h tudatlanok legyetek.Tudjátok,h pogányok voltatok,vitetvén,amint vitettek néma bálványokhoz." (Pál I. levele a korinthusiakhoz, 12.fejezet. 1.)

Einstennel kapcsolatban peig:Az,h az átlag ember,ha nem ért vmivel egyet,akkor azt úgymond kitörlni az emlékezetéből,vagyis nem foglalkozik vele többet-nem azt jelenti,h Einsten állításait is elfelejtették.Ne ragadj ki egy konkrét példát,amikor én általánosságban beszélek.

Greber nem tudott mindent,de sokmindenben jók voltak a meglátásai.


FagyisSzent:
Az Ószövetség nem hamis,csak néhol hibás,pontatlan.De ennyi.

 

KDina

Állandó Tag
Állandó Tag
Még csak pár szó.
Tekintsük el Grebertől.Teljesen.
Amit én Istenről tudok,aszerint nincs olyan,h örök tűz,meg örök kárhozat.Isten nem pusztítja el teremtményeit.Javulásra esély van.Így nem lehet olyan ,h örök pokol.Milyen Isten lenne az ilyen?Gonosz.
Egy ismerősöm görög és megkérdeztem tőle,h mit jelent az a szó.h Aion.(Eon).Azt mondta,h hosszú időszak;egy bizonyos időszakot felölelő.És nem azt,h örök.A rómaiak szerint egy eon az 100 év.
Nem lehet örök vmi,amikor van feltámadás.Vagyis újjászületés.
Hiszen,ha egy ember,ha meghal és egy alacsony szférába kerül a bűnei miatt,de ráeszmél bűnösségére és fel szeretne jutni Istenhez,akkor az nem lehetséges?Mert,ha az örök kárhozatot vesszük alapul,akkor nem.
Pedig lehetséges,hiszen ezért halt meg Jézus,h erre lehetőégünk legyen.
Ennek tudatában,akkor szted nem téves az a fordítás,ami azt írja,h

"....Távozzatok tőlem,ti átkozottak,az örök tűzre.... "(Máté 25. -41.)

"És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre...." (Máté 25.-46.)
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Néhány gondolat

Isten Szent Lelkét,nemcsak várnunk kéne hanem kérni is.
Nem tudjuk ,hogy milyen angyallal,szellemi küldöttel talákozunk,de fontos az Atyában megbízva JÓT várnunk. (És persze feltétel a valóságos Isten akarata szerinti törekvés.Hogy ne más szellemet vegyünk.)
A Szent Szellem nélkül erőtlenek,alkalmatlanok vagyunk arra nézve,hogy Krisztus akaratát kövessük.
Nála nélkül nincs élet,vezetés,szeretet,önuralom,gyógyítás....stb.

"13
Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik."Luk.11

A fontosságát jelöli,hogy a kérésnél mint egyedül megemlített,a Szent Lélek, aki küldött.

"13
Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ:
14
Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által."Gal.3

Ábrahám áldása is a Szentlélekkel fémjelzett.
Szentlélek nélkül,csak vergődés ,bizonytalanság,örömtelenség tapasztalható.
Ezért aki teheti,hozza rendbe az életét Krisztussal,és vegyen -kérjen Szent Szellemet, ne mondjon le róla.
Kívánom,hogy sokan megízleljék a boldog örömteli életet az Úrral!
 
E

elke

Vendég
Sziasztok beindult a karácsonyi topik a versíró topik
Kedves Tagjaink! Közeleg az új esztendő. Ezzel kapcsolatban egy pályázat:
Pályázat-Írj Te is Újévi köszöntőt

És közeleg a karácsony is. Karácsonyra mielőtt minden topic-ot elözönlenének a jókívánságok - megkérünk mindenkit, hogy az általános jó kívánalmait itt helyezze el. Toltsuk egyutt a Karacsonyt 2010! a személyeseket pedig privátban, hogy a topic-ok tématisztaságát megőrizhessük. Megértéseteket köszönjük és mindannyiunknak-> Szeretetteljes, boldog ünnepeket kívánunk!


és kérlek titeket kattintsatok a blogomra:
http://canadahun.com/forum/blog.ph

Köszönettel: elke

2007karacsony03.JPG
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaszladány,engedd meg,h akkor válaszoljak:
Azt idézed:
"nem meghamisítására panaszkodik, hanem arra, hogy "megvetették" az Úr igéjét, azaz helyette saját tanításaikkal felülírták azt."

Erről beszéltem én is.Mivel felülírták saját tanításaikkal,már nem ugyanaz,ami volt.Egyről beszélünk,csak más szavakkal.Meghamisít,felülír: ebben az esetben nincs különbség.

Kedves KDina!

Én nem ugyanarról beszéltem, amiről Te. Mózes könyvét senki sem hamisította meg, az most ugyanaz, az igevers nem arról szól.
Felülírni nem azt jelenti, hogy meghamisítani, hanem azt, hogy "megvetve" a Mózes könyvében foglaltakat azt félretették, és emberi rendelésekkel helyettesítették.
A Szentírás maga nem lett meghamisítva, nem lett átírva, csak más tanítottak helyette.

Jézus tanításait is a Bibilából vesszük,amit szintén az évek alatt itt-ott átírtak a maguk szája íze szerintire,emiatt nem található Jézus utalása hamisításokra.

Ezt mire alapozod?

De!Én NEM azt mondtam,h az egész Biblia hamis-dehogy!-hanem,h bizonyos helyeken át lett írva,vagy rosszul lett lefordítva és még azt is,ami jól van írva az emberek félreértik.A reinkarnációt is kivették belőle,de gondolom te ebben sem hiszel.Karma,sorsfeladat?Mond vmit?

Látom, nem túl régóta üdvözölhetünk a körünkben, és még bizonyára nem volt alkalmad utánaolvasni, mennyi szó volt már erről ebben, és más topicokban is.

A Biblia nem lett átírva sehol, és nem lett rosszul lefordítva. Nincs benne olyan eltérés, ami az üdvösségedet befolyásolhatná. Ezt az állításomat számos olyan fennmaradt kézirat igazolja, amikről bizonyára nem tudsz, de amiket már sokszor említettem a témával kapcsolatosan.
És csak azok értik félre, akik félre akarják érteni.

A Bibliában pedig sosem volt benne a reinkarnáció, nem is lehetett, mivel az egésznek a logikája ellene mond a lélekvándorlás tanításának. Ha visszaolvasol, sok helyen arról is írtam, hogy milyen régészeti leletek is támasztják alá ezt. Hivatkoztam itt szintén az utóbbi időkben felfedezett legrégebbi kéziratokra - pl. Rylands papirusz i. u. I. század elejéről, stb.

És csak hogy megkíméljelek a fáradtságtól, már azt is százszor kitárgyaltuk itt és máshol, hogy sem a níceai zsinaton Nagy Konstanin, sem a VI. századi konstantinápolyi zsinaton Justitianus nem radírozhatta ki a Bibliából a reinkarnációt, mivel ennél jóval korábbról már vannak fennmaradt kézirataink, amiknek a szövege megegyezik a mai Bibliával, tehát időközben nem töröltek belőle semmit.

Szóval ha kérhetlek, drága KDina, ne kezdjük ezt a vitát újra.

Én hiszek Istenben,olvasom a Bibliát,de nem vagyok vallásos.Hit és vallás nem ugyanaz.Jársz templomba?Ha nem,akkor hagyd ki ezt a sort.Ha igen,akkor miért?Otthon nem tudsz imádkozni?Hiszen "Isten országa bennetek van és körülöttetek.Nem fából és kőből épült házakban.Hasíts szét egy fát és én ott leszek,emelj fel egy követ és megtalálsz." (Tamás evangéliuma)

Templomban is lehet imádkozni, meg otthon is lehet imádkozni.
Ettől függetlenül Tamás evangéliuma nincs benne a Bibliában.

A vallás sokmindenre nemet mond,nem hagy szabadon ítélni.Sok vallásos ember azért nem hisz a szellemvilágban (ahogy te sem),

Honnan veszed, hogy nem hiszek a szellemvilágban?

mert azt a vallása tiltja,vagy nem létezőnek kiáltja ki és nem pedig azért nem hisz,mert ő maga tapasztalta volna meg a nemlétét.

Itt most a materialistákra gondolsz? Hmm... végülis az egy hit.

Ha te nem hiszel a szellemvilágban,abban,h mediális közléseken keresztül jutnak el bizonyos tanítások az emberekhez,attól még nem kell egyből gyanúsnak tekinteni egy művet,csak azért,mert te nem hiszel a szellemvilágban.

Továbbra sem tudom, mire alapozod, hogy én nem hiszek a szellemvilágban.
És milyen művet tekintek gyanúsnak? Greberre gondolsz?
Nézd, ha én a Bibliát tartom Isten kijelentésének, - és annak tartom -, Greber tanításai viszont ellene mondanak a bibliai tanításoknak, akkor nem tarthatom Greber tanításait is Istentől valóknak.

Látod?Én pont ezért mondom,h jó,h nem vagyok vallásos,mert akkor nem lehetnék nyitott dolgokra.Akkor azért nem lenne hiteles vmi,mert a vallásom szerint az nem létezik,vagy rossz,stb.Nem vagyok vallásos,szabad vagyok a hitemben.

Képzeld, én is.

Írod:
"Isten képmása Jézus Krisztus".
Igen.És mi is.Mert Jézus is szellem volt, le kellett születnie,anyagi testet kellett felvennie.Nem azért vagyunk Isten képmásai,mert anyagi testünk van,hanem azért,mert mi is szellemi lények vagyunk.

Szellemi lények is vagyunk. A Biblia szerint anyagi és szellemi lények vagyunk egyszerre.

1 Móz. 6.3
És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test;

A Paradicsom és a tudás fája jelképes,mint tudjuk és ez még nem a Földön történt,hanem a szellemi síkon.

Hát lehet, hogy ti így tudjátok, mi meg másképp tudjuk.
A Földre már,mint bukott szellemek kerültünk,akik "ettünk a tudás fájáról".Az embriószellemek tudták, hogy ellentét létezik és ebben rejlett a tilalom; ezt szemlélteti a „tudás fája”.
Meglátták az ellentétet, amint az alvilágokba tekintettek. Ott volt a tilalom, vagyis a "tiltott gyümölcs".Tehát ez nem a Földön történt.És csak képletes.Isten figyelmeztette a szellemeket a megismerés fájára, vagyis az ellentétre, amelyet a paradicsomban, vagyis a mindenségben megláttak. Az angyalok hangját hallották, amely figyelmeztette őket az ellentéthez való közeledés és a vele való érintkezés következményeire, amely reájuk nézve halállal, vagyis elkábulással és testet öltéssel volt kapcsolatban. A paradicsom kertjében való bezártság a természeti törvénybe történt befoglalást jelenti, amelyet nem volt szabad átlépniük.

Ez hol áll a Bibliában?

Én úgy vélem,h a Holt tengeri tekercsek részei voltak a Bibliának,csak "eltűntek" és nemrég bukkantak rájuk.

Ezzel kapcsolatban nem kell "vélekedni", utána kell olvasni, és megtudod, hogy i.e. 4-2. századból fennmaradt ószövetségi kéziratokról van szó, sok egyéb ókori írás mellett.

A Szen Lélek,az eleve Szent Szellem.De mivel sztem te vallásos vagy,ezért mindegy is.

Honnan veszed, hogy én vallásos vagyok?
Nekem nincs rólad semmiféle magam alkotta előzetes koncepcióm, akkor Te mire alapozva állítasz bármit rólam?
Szerinted azért vagyok vallásos, mert nem vagyok hajlandó elfogadni valakinek a téves állításait a Bibliáról? Akkor vallásos vagyok.

A Szent Lélek és a Szent Szellem valóban ugyanaz.

Szerinted Greber,aki pap volt,csak úgy kilépett volna az egyházból,ha szte hülyeség az egész,amit hall?Pont,h egy papot a legnehezebb eltántorítani a hitétől.Nem gondolod?.

Egy katolikus papot nem olyan nehéz. Nem véletlenül vannak most is folyamatos botrányok a katolikus egyházban. Sajnos azt kell mondani, anélkül hogy bárkit bántani akarnék a katolikus hitében, hogy a katolicizmus igencsak eltávolodott az évszázadok során a bibliai tanításoktól, és éppen azért, mert bizony pontosan igaz rájuk is Jézus megállapítása: felülírták a bibliai tanításokat emberi rendelkezésekkel... lásd a pápai dogmák szövevényes sorát, beleértve a keresztes hadjáratokat, az inkvizíciót, a Biblia elzárását, a papi nőtlenséget, a Mária kultuszt, a szentek imádatát, és még sorolhatnánk.
Mint látod, a Bibliát a katolikusok sem hamisították meg, erről a korabeli kéziratok, amiket említettem, tanúskodnak, hanem félretették, sőt elzárták, és helyettesítették saját tanításaikkal, és sajnos helyettesítik ma is.

Ebből az egyházból lépett ki Luther is, de ő jó irányba, még ha később meg is torpant. Greber viszont nem a bibliai tanításokat követve ugrott ki a katolicizmusból, hisz ő maga igyekszik cáfolni a Bibliát, és helyette spiritiszta tanításokat hirdetett, amik nem csak ellentétesek a bibliai tanításokkal, de egyenesen tiltja őket a Biblia.

Te nem vagy pap,mégis badarságnak tartod az egészet,amit írtam.

Te nem írtál semmit, Te Grebert idézted annak alátámasztására, hogy a Biblia szövege nem megbízható. Én pedig azt mondtam, hogy ennek megállapítására nem kéne Greberre támaszkodnod.
Nem kell ahhoz papnak lenni, hogy badarságnak tartsd, amit Greber írt, elég, ha ismered a Bibliát.

Bizonyára te még nem láttál megszállott embert,médiumot-így nyilván el sem hiszed,h vannak szellemi közlések,szellemek.

De láttam megszállott embert, sőt, szellemektől megszabadult embert is láttam.

Jézus is szellemi közléseken keresztül kapt a tanításait.

Jézusban Isten Szelleme volt, mivel Benne testesült meg Isten, de úgy is fogalmazhatunk, ahogy Te, mivel ember is volt. Igen, mint ember, Isten Szellemén keresztül kapta a tanításait.
És jól tudod, lehet tanításokat kapni szellemi közlések által, a kérdés csak az, mi ezeknek a szellemi közléseknek a forrása.

Mert ha Jézus Istentől kapta a szellemi közléseket, remélem egyetértesz velem abban, hogy Isten nem ad ezekkel a kijelentésekkel ellentétes értelmű kijelentéseket sem Greberbnek, sem másoknak. Tehát ha a bárkinek a kijelentése ellentétes értelmű Jézus tanításaival, akkor az nem jöhet ugyanabból a forrásból.

Tudod,h Jézus miért volt megváltó?Mitől váltott meg minket?Azt mondhatod,h a gonoszságtól, a bűntől.Én erre azt mondom: dehát gonoszság most is van,bűn most is van.Tehát mitől váltott meg minket?.

A kárhozattól.
Gonoszság és bűn most is van, mert senki sem köteles elfogadni Jézus megváltását. Aki akar, lehet gonosz. De aki elfogadja, hogy Jézus helyette halt meg a bűneiért, többé nem szolgája a bűnnek. Új ember, akiben Jézus Lelke (ha úgy tetszik Szelleme, a Szent Lélek) lakik, mivel cserében megkapta Jézus bűntelen életét, ezért van ereje bűn nélkül élni. Isten pedig benne Jézus igaz, bűntelen természetét látja. Ezért többé nem kell Istentől elszakítottan élnie, mert a bűn nem áll közte és Isten között, ettől fogva Isten gyermeke, és Istennel összekapcsolva örök élete van.
Ezt kínálja fel a Megváltás, ezt kínálja fel Jézus kereszthalála.

Ján. 5.24
Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.

És ez nem kötelező:

Jel. 22.17
És a ki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen.

Megmondom én hogy látom:A kereszthalálával lehetővé tette számunka a felemelkedést a magasabb szférákba,a javulást,mert Jézus leszületése előtt a gonosz,Lucifer ezt nem engedte.Aki egyszer lebukott hozzá,az ott is maradt,mégha meg is bánta bűnét (vagyis azt,h elpártolt Istentől).Joga volt ott tartani minden bukott szellemet.Jézus a halálával ettől váltott meg minket.

Hát ez nem éppen bibliai megfogalmazás, de nagyjából valóban erről van szó.

Kérlek vidd véghez az általam bejegyzett írást,ha gondolod.Szívesen válaszolok rá.Bár tudom,h egy vallásos emberrel erről nagyon nehéz beszélni..

Mivel szerinted a "vallásos" jelző pejoratív értelmű, és ezt sorozatosan rám aggatod, bár továbbra sem értem, minek alapján, nincs sok értelme, hogy végigvegyem a Greber idézetet.

Szeretném megkérdezni,h szted mit jelent ez az idézet a Bibliából:

"A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom,h tudatlanok legyetek.Tudjátok,h pogányok voltatok,vitetvén,amint vitettek néma bálványokhoz." (Pál I. levele a korinthusiakhoz, 12.fejezet. 1.)

A lelki ajándékokat Pál néhány sorral lejjebb felsorolja. Ezek a következők:

Bölcsesség beszéde:
1Kor. 12.8
Mert némelyik a Lélek által a bölcsesség igéjét kapta, a másik az ismeret igéjét, ugyanazon Lélek által.

Hit - különleges hit, felül a megtartó hiten:
1Kor. 12.9
Egyik ugyanattól a Lélektől a hitet,..

Gyógyítás:

a másik ugyanazon Lélek által a gyógyítások kegyelmi ajándékait.

Isteni erők, vagy csodatételek:
1Kor. 12.10
Van, aki az isteni erők munkáit

Prófétálás:
vagy a prófétálást kapta;

Lelkek (szellemek) megkülönböztetése:
van, aki lelkek megkülönböztetését,

Nyelveken szólás: (idegen nyelven szólás, amit az illető nem tanult)
a nyelveken való szólást,

Nyelvek magyarázata: (olyan nyelvé, amit az illető nem tanult)
vagy pedig a nyelveken való szólás magyarázását kapta.

1Kor. 12.11
De mindezt egy és ugyanaz a Lélek munkálja, aki úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja

Pál tehát végül leszögezi, hogy ezek a természetfeletti adottságok Isten Szellemétől származnak.
Korábban azért utal arra, hogy az ezek körüli tudatlanságot szeretné eloszlatni, mivel a korinthusi gyülekezetben nyilván zavar volt a fenti szellemi ajándékok forrásának megítélésben. Előfordulhatott, hogy egyes olyan megnyilvánulásokat is Isten Szellemének tulajdonítottak, amik nem Istentől voltak, és esetleg nem ismerték fel Isten Szellemét olyan jelenségben, amiben Isten működött.
Ez azért lehetett így, mivel pogány háttérből, bálványimádásból, okkultizmusból jöttek ki, és még nem tudták megkülönböztetni az abban tapasztalt okkult jelenségeket Isten munkájától.
Pál ad nekik ehhez egy kulcsot:

1Kor. 12.2-3
Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vitt és sodort valami benneteket a néma bálványokhoz.
Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: „Jézus átkozott”, aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: „Jézus Úr”, csakis a Szentlélek által.

Lehetséges, hogy olyan Szellem is megnyilvánult a gyülekezetben, amelyik átkozta Jézust.

Pál apostolnak ebből a tanításából egyértelműen kiderül, hogy a szellemi kijelentések kétféle forrásból fakadhatnak. Az egyik az, amelyik akaratunk ellenére sodor, felülkerekedik és uralkodik rajtunk, és átkozza Jézust, de mondhatjuk úgy is, meghazudtolja, hazugnak nevezi Jézust,
De van egy másik szellemi forrás, amelyik már nem uralja az akaratunkat, mégis Úrnak mondja Jézust.
Itt persze nem csupán verbális megnyilvánulásra kell gondolnunk, hisz kimondani az "Úr" szót bárki tudja bármilyen szellemből.
Ez alatt azt kell értenünk, amikor valaki teljes hittel nevezi "Úr"-nak Jézust, és saját akaratából engedelmeskedik neki. Ahogy Jézus mondta:

Lk. 6.46
Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok?”

Márpedig azt tenni, amit Jézus mond, csak az Ő Lelke, vagyis a Szentlélek által lehetséges.
Pál apostol tehát azt mondja: senki sem ismerheti fel Jézusban a Megváltót, az Urat, Istent, hanem csak a Szent Lélek, azaz Isten Szelleme által.
Ez összecseng azzal, amit Jézus mondott Péternek:

Mt. 16.15-17
Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek mondotok engem?”
Simon Péter megszólalt, és így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Jézus így válaszolt neki: „Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám.

Jézust tehát Isten Szelleme által ismerjük fel annak, Aki, Isten Fiának, azaz Istennek, Úrnak, és Megváltónak.
Arra kell törekednünk, hogy Isten ezt a kijelentést megtegye bennünk, és segítsen eljutnunk erre a felismerésre. Mert a hit Isten ajándéka.
De nem mindegy, milyen szívvel törekszünk erre. Mert
"„Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja”. (Jak. 4,6.)

FagyisSzent:
Az Ószövetség nem hamis,csak néhol hibás,pontatlan.De ennyi.

Kérdés, hogy mit tartasz Te hibának vagy pontatlanságnak.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére