"Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más..." / Reményik Sándor /

dorotea · 2011 Február 2

www.tvn.hu_a5eedccec43bb4e4d80326d07485a108.jpg

Várnai Zseni
Fiam

Édesen alszol dajkáló ölemben,
harmatos arcú, drága magzatom,
körülragyog a napnak glóriája
s lágy pihegésed lesem, hallgatom.

Elnézlek hosszan, könnybeborult szemmel
és, ahogy nézlek, megnő a szívem,
érzem, a karom végtelenre tárul
s egész világ a keblemen pihen.

Egész világot táplál az én vérem,
ha kicsiny ajkad mellemre tapad,
lelkemmel egy világot csókolok,
ha téged, fiam, megcsókoltalak.

Hogyha enyhítem a te szenvedésed,
ha könnyeidet fölszáríthatom,
minden szenvedők bánatát enyhítem,
minden szenvedők sebeit gondozom.

Mi bennem örök, az mind benned lángol,
nem élek másként csak teáltalad,
ó, mindent odaadtam a világnak,
amikor, fiam, téged adtalak!

Olyan vagyok e boldog anyasággal,
mint föld, mikor virágok nyílnak rajta,
mikor szívének illatát és mézét
s gyümölcseit az embereknek adja.
Forrás: Internet

dorotea · 2011 Február 7

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" align="center" width="98%">József Attila
Hozzá!

Arany hajad, mint a nap sugára
Vet fénykévét ruhácskád fodrára.
Reng ruhádban a karcsú termeted:
Rózsaszálon a gyémánt permeteg.

Szemed a mély tenger csillogása,
Égen földön nincs, nem akad mása.
Ha engem látsz, lecsukod csendesen,
Sugaráért od'adnám életem!

Lelked nyájas holdsugár az éjben,
Ringatózik mély tenger ölében.
Óh! előlem felhők takarják el!
S ha várok rá... eltünik - a nap kel.

Szíved? Óh! a szíved nem találom,
Ez az én bús, szomorú halálom.
Széttörnélek! - de kezemen bilincs:
Meghalok érted, mert szíved az nincs.
1921. ápr. 10.
Forrás: Internet</td> <td width="1%"> </td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%"> </td></tr></tbody></table>

gyöngyesz · 2011 Február 9

Birtalan Ferenc : Csöndékszerem

Bezárt boríték. Elteszem.
Legyen titkom, csöndékszerem.
Kazalba hordott álmokat
szárnyatlan lovam válogat.

Mennék, de nincsen már, hova.
Fáradt vagyok és ostoba.
Jaj, ott a szél, majd megfogom
cifra szókból font ostorom.

Hajtom, megyek a semmin át,
körbevesz, süt a nemvilág.
Száguldok kinn a semmiben.
Hiába igaz: nem hiszem.

Testetlen vagyok, arctalan.
Lebegek istenként magam.
Szélforgatag továbbragad,
már nincs nyomom, hiába vagy.

Álmomban persze minden jól van.
Nem kurva a vers, csak ringat.
Akarom, nem, a szemem ott van,
ő démona álmaimnak.

Csatakos vers az álmok verse.
Test lesz benne eggyé testtel.
Madárdalosan, mintha nyárban.
Egyetlen virág sem veszett el.

Elfelejtem az álmok versét.
Napfölkeltém már szabályos.
Megy a szennyesbe ez az éj is.
Mészárszékbe fut a táltos.

dorotea · 2011 Február 9

www.tvn.hu_df62b00e95bf3f6acca3edc823c4e757.jpg

Dsida Jenő
Buzdítás könnyűségre

Légy könnyű - dal - mint selyemkelyhe a kúszó hajnalkavirágnak
mint együgyű bohóka szentek füttye és mókusfarkú móka
mint láthatatlan léggömbökként föllengő pici hímporok
melyeket estenkint lehel égre a jószagú boróka

Légy könnyű - dal - mint pamacsos havas csöpp házinyúlfióka
ki áttetsző fülével tapsol s most itt virít bugrálva most ott
mint borzas erdei leány szikrákat kacagó szeme
mely pisztrángokkal zizegő habos hegyipatakba mosdott

Légy könnyű sziromkönnyű - dal - ugyan miért volnál nehéz?
az élet percei akár hattyúszárnyról a vízhab elperegnek
terhed hajítsd útfélre - mindent megnyer ki mindent elveszít
és angyal oszt kalácsot a sírástól csukló gyermekeknek

Légy könnyű könnyű könnyű - szív - mint az olvadt lélekharang
amely az esti háztetőket kék könnyel fröcsköli tele
mint lélek amely kínok árán cibálta el magát a testtől
s már jeges illatos szél labdáz csillagtól csillagig vele
Forrás: Internet

gyöngyesz · 2011 Február 11

Szabó Lőrinc : [Érdemes lesz? érdemes volt?…]

Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe, ami egyenes volt.
Hol van erő és szerencse?
Mi taszit ki? Ki vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, néki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se,
majd ha, már most, ugy is, igy se,
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyilt s elveszett ut,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan, bukni gyorsan,
bent, a szivben, kint, a sorsban,
s igy hinni, hogy, győztes-vesztes,
eljutunk az egyeneshez:
érdemes volt? érdemes lesz?

gyöngyesz · 2011 Február 11

Szabó Lőrinc :[Lelkem antik romoknak mása…]

Lelkem antik romoknak mása,
szél zúg az omladék felett;
ódon folyosók mély kongása
riogatja a rémeket;
kővé dermedten állok: így jó!
– Halálos csönd, por, szürkeség,
kongó boltívek, szürke ég, –
sziszegve suhan el egy kígyó.
Kél a hold, mint lágy ezüstgolyó,
hűs fény zuhog rám: ezüstfolyó;
– távol mezők fénye szememben.
Jönnek az éjek hosszú sorban
s én hallgatom kábúlt álomban:
a bús Idő mint száll felettem…

dorotea · 2011 Február 12

Jevgenyij Jevtusenko
Köszönöm

Mondd: "köszönöm", a szivárgó könnynek,
s ne töröld sietve a szemed.
Hogyha sírva is - létezni könnyebb.
Halott, aki meg sem született.

Ha törten, ha verten is - ki élő,
plazma-éjszakában nem maradt.
Léte a teremtés szekeréről
ellopott zöld fűszál-pillanat.

Nevess nagyot, fogd marokra késed,
harapd, mint retket, az örömöt.
Rosszabb volna meg-nem születésed,
életed akárhogyan nyögöd.

Fagyalszirom-zuhatagban járva,
semmitől s mindentől részegen,
eszméltessen a világ csodája,
ámulj önnön létezéseden.

Az égboltról ne hidd, hogy mennyország,
de váddal se bántsd az életet.
Nem köszönt be még egy élet hozzád,
ez az egy is - véletlen tied.

Ne a korhadásnak higgy: a lángnak.
A pitypangos fűbe vesd magad,
ne könyörögj nagyon a világnak,
nevess rá és gyorsan döntsd hanyatt!

Baj ha ér, fejed ne ejtsd a porba.
Lelkek élnek a romok felett!
Táncolj, mint a rongy-ruhájú Zorba,
ünnepelve akár szégyened.

Köszönd meg a legfeketébb macskát,
mely előtted keresztbe futott,
utcán elszórt dinnyehéjak mocskát,
amelyen a lábad megcsúszott.

Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak:
szenvedésed is hasznodra volt.
Mondd: "köszönöm", a legárvább sorsnak,
hiszen az is ember sorsa volt.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Forrás: Internet

gyöngyesz · 2011 Február 15

Ratkó József : István imája - részlet

Jó reggelt, Isten! - Inkább jó napot!
Világ födelét fölnyitottad immár,
s fényed özönlik, nyitnak csodáid is –
szellő bókol, madár ujjongva szólal,
minden teremtett lélek, lelkes állat,
a millió fű mind s külön-külön,
az érzéketlen kő is megragyog.
Édességét, jó ízeit a létnek
hatalmas karral terjeszted közöttünk.
Dicséret érte!

gyöngyesz · 2011 Február 15

Illyés Gyula : "VANNAK ITT?"

Nem az énekes szüli a dalt -
A dal szül, az nevel: vezet!
Nem éneklek rég, dalom elhalt.
Tévelygek, esti köd temet.

Nem éneklek, hát nő szakadva
körül az éj. Hol is vagyok?
Csak egy “Van itt?” ha fakadna
vén számról - tán választ kapok.

Emberit? nem-emberit? - Vissza
ver valamit, ami kerít:
a Fal, a Hegy. Eligazítja
a dalra-bátrak lépteit.

Szívemből csak annyit eressz ki
éneket, öregség - halál:
próbáljon visszhanggal felelni,
hol most járok, a zord határ.

Dalom ujjbögyeivel, rosszra
neszelő vak, tapintgatok
eladdig, hol csillag a morzsa,
hogy hol vagyok, hol is vagyok.

gyöngyesz · 2011 Február 17

Szabolcsi Zsóka : Tél

És másnap reggelre kinyíltak a jégvirágok.
Megroppant lábam alatt a tegnapi fű.
Fehér csipke az ágon, fekete varjak a dérben,
csikorog és zizeg, reccsen és surran a hideg.
Bundámba burkolózva aggódom:
Jaj, csak bele ne fagyjanak az érzések a szívekbe!
Érzem, hogy forró a vérem, vöröse ellenpontja
e fekete-fehér világnak. De nem látható.
Aki szembejön velem, vajon sejti-e,
hogy őt is szeretem?
Fuvolaszó hajlítgatja az ágat, arcomra zúzmara hull.
Ó, boldog gyermekkor!
Szánkózások és korcsolyapályák hangjait
hozza a szél a szomszéd múlt időből.
Lesz-e még igazi telünk?
A ködből lassan felkúszik
a sápadt erőtlen napsugár.
Cipőm talpa alatt megmozdulnak
az első kíváncsi hóvirágok.

gyöngyesz · 2011 Február 17

Ágai Ágnes :Télvíz

Hideg van. Szürke ég.
Egymáshoz bújó, fázós fellegek.
A Nap hivatalos ügyben
tárgyalásra ment.
Ülök a szobában.
Két deci forró szeretetre vágyom.

Évaacs · 2011 Február 18

Wass Albert

Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent (...) -, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe... érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa.

gyöngyesz · 2011 Február 19

Kormányos Sándor : Lásd meg a csodát

Lásd meg a csodát
fűben,fában
minden apró
kis virágban.

Nyíljon a szemed
szépre,jóra
ne láss mindent
elmosódva.

Csodálkozz rá
a napsugárra,
fű közt alvó
kis bogárra.

A szemeddel együtt
nyílik lelked,
s a világ ezer
csodát felfed.

S ha szíved majd minden
szépre dobban,
keresd a csodát
önmagadban!

gyöngyesz · 2011 Február 19

"Minden nap tiszta lap: írd rá, amire emlékezni szeretnél."
(zsidó közmondás)

gyöngyesz · 2011 Február 19

Kondor Béla : Szidalmazás

Úgy tűnik néha, mintha minden régen lett volna és lett volna;
nincs.
Összeszűkültünk embernek lenni és széttárul ott a titok, ahol titok lesz mindörökké.
Mert forgó és zúgó szerkezetek sompolyognak álmaink sima tekeredései közt.
Suhanás és zuhanás, rémítő dörrenések játszódnak hangtalanul, mert lehajoltál oldozni - bogozni madzagokat, és drótokat kalapálni hihetetlen anyagokból.
Majd egy forró, temérdek, ráncos agy egyenesedik törékeny gerincoszlopára, amikor felállsz, és lábaid vékonyak.
Íme. Hátrasimítottad a hajad.
Aztán felkapod gyűrhető papírjaidat, ahová sokszor egymásután írtad: Igazság, igazság, igazság.
És futsz, hogy utol ne érjen senki, senki sem.

Évaacs · 2011 Február 20

Suzanne Selfors

A boldogság nem olyasmi, amiből egyetlen méret mindenki számára megfelel.

gyöngyesz · 2011 Február 20

Kiss Judit Ágnes : Áldás

Legyen erős, mint erős a folyó,
Irgalmas, mintha lágy az agyag,
Sebét víz ne érje,
Kezét magasan tartsa,
Lelke vért ne zabáljon.
Tudja a harcot, mint vadlúd az útját,
Tudja a repülést, mint falevél,
Sebét víz ne érje,
Kezét magasan tartsa,
Lába port ne tapodjon.

Nézzen messzire, mint a kelő nap,
Melegét őrizze, mint a homok,
Sebét víz ne érje,
Kezét magasan tartsa,
Szeme füstöt ne lásson.

A fájás legyen legjobb barátja,
Vértestvére legyen az öröm,
Sebét víz ne érje,
Kezét magasan tartsa,
Szíve halált ne higgyen.

dorotea · 2011 Február 23

Vázsonyi Judit
Egyszerű szonett

Most ne beszélj, csak csendben, némán nézz rám!
Fürödni akarok szép szemeidben.
Nem szólok én sem, s míg csókért ég a szám,
szememből olvass, tiszta tükröd lettem.
Most ne mozdulj, állítsuk meg az időt,
hagyd a tüzet áramolni a vérben,
olvassza egybe a múltat a jövőt,
sem ettől, sem attól ne kelljen félnem!
Rád vártam, tudom, amióta élek,
kerestelek már ezer árnyalakban,
szavak nélkül is minden titkom érted,
s én meglelem magam minden szavadban.

Részed vagyok, és Te részemmé lettél,
a perctől, hogy kimondtad, megszerettél.
Forrás: Internet

dorotea · 2011 Február 23

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" align="center" width="98%">Arany - Tóth Katalin
Itt élsz bennem

Még hallom hangod selymes bársonyát,
ahogy kimondod nevem, szerelmesen
és gyönyörködsz, ahogy az ablakon át
beszűrődő holdvilág sejtelmesen
simogatja testem árnyalt zegzugát.

Még érzem édes vágyam hevében
ölelésed bénító mozdulatát,
ahogy átkarol két karod az estben,
mint a fűre kapaszkodó folyondár
az öreg szülőház melletti kertben.

Még őrzöm kezeid mozdulatát,
behunyt szemmel is látlak. Itt élsz bennem.
Álmok sem űzték el a bódulatát
csókjaidnak. Hangok harsognak fennen.
Csak az est szállt le csendben már odaát...

Még érzem, hogy mosolyod szelíden
lebontja arcomnak rőt bánat-fátylát
és csendes boldogság árad szívemben.
Összefonódott ujjainkat látják
a csillagok, s ragyognak ránk fényesen.
Forrás: Internet</td> <td width="1%"> </td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%"> </td></tr></tbody></table>

Évaacs · 2011 Február 23

Csukás István: Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

"Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más..." / Reményik Sándor /

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák