Főzőcske magyarosan

timartimar13

Állandó Tag
Állandó Tag
gombás, csülkös pacal rántott velővel


Egy kiló előfőzött, csíkozott mirelit pacalt egy nagy fazékban sóval, egész borssal, egész vöröshagymával, babérlevéllel, esetleg vegetával egy órát főzöd. Leöntöd a levét, ha kihűlt, ízlés szerint apróbbra vágod.
Olajon hagymát fonnyasztasz, megszórod piros paprikával, rárakod a leszárított pacal, kicsit pörkölöd, felöntöd bőven lével, fűszerezed (csípős piros arany, sűrített paradicsom, zöldpaprika, bors, sok fokhagyma), és egy órát főzöd.
Hozzáraksz egy fél füstölt csülköt néhány szeletbe vágva, vagy egy-két (füstölt) körmöt, főzöd egy háromnegyed órát.
Hozzáraksz 30-40 deka felaprított gombát, szükség esetén a levét pótolod, utánasózod, és fél órát még főzöd.

  • 50 dkg lebbencstészta
  • 4 db közepes burkonya , meghámozva
  • 20 dkg füstölt szalonna
  • ízlés szerint só
  • 1-2 cső csípős paprika

  1. A füstölt szalonnát lassú tűzön kiolvasztjuk.
  2. A zsírban aranybarnára megpirítjuk a lebbencstésztát.
  3. A kisebb kockára vágott burgonyát hozzáadjuk.
  4. Felöntjük vízzel addig, hogy éppen ellepje.
  5. Rádobjuk a csípőspaprikát.
  6. Tetszés szerint sózzuk.
  7. Addig főzzük, míg a vizet teljesen elfőtte és a tészta megpuhul. Eközben az elején még lehet fakanállal kevergetni. Később inkább rázogassuk.
Bográcsban és fatüzeléssel az igazi. Ha már otthon sikerült kisebb mennyiségben jól elkészíteni, meg lehet próbálni bográcsban nagyobb társaság részére is.

A betyáros ősrégi pásztorétel a Sárrét vidékéről. Szeghalmon nem túl régen még az egyik étterem étlapján is szerepelt. Rokona a slambucnak, öhömnek.
Elsősorban bográcsos étel, de kisebb létszámra megfőzhető lábasban is.
Fontos tudni, hogy tésztának csak a házi, vagy bolti lebbencstészta alkalmas. A boltokban kapható lasagne vagy csuszatészta vastagabb, nehezebben pirítható.
A szalonna bőre belefőzhető, de felszolgálni nem kell, csak külön kérésre. Ezért is fontos a jó minőségű házi szalonna, mert azt pörzsölik és a bőre rendkívül jó ízt ad.

130409579300.jpg
 

PsycloneJack

Állandó Tag
Állandó Tag
A paradicsomos spagettivel toltott dagadot dicserem. :) Self-explanatory, azt hiszem. Egyetlen trukkje van: a spagettit a lehető legkevesbe kell megfozni, ugyis megpuhul sutes kozben.
 

zsuzso01

Állandó Tag
Állandó Tag
[FONT=TimesNewRoman,Bold][FONT=TimesNewRoman,Bold]
Szalonnás tésztasaláta​
[/FONT][/FONT][FONT=TimesNewRoman,Italic]
Hozzávalók: 2,51 víz, 1 teáskanál, só, 25 dkg korpás tészta
(szarvacska vagy orsótészta), 1 kisfej saláta, 1 fej hagyma,
1 csokor metélõhagyma, 1 teáskanál olaj, 20 dkg szalonna,
2-4 evõkanál ecet, 1 csipet cayenne bors.​
[/FONT]
A tésztát forrásban lévõ sós vízben körülbelül nyolc perc alatt
al lente, azaz rugalmasra fõzzük, majd leszûrjük, meleg vízzel
leöblítjük és lecsöpögtetjük. A salátát megtisztítjuk, leveleit
megmossuk, megtörölgetjük, és vékony csíkokra metéljük. A
hagymát megtisztítjuk, és kockákra vágjuk. A metélõhagymát
apróra vágjuk. A szalonnát vékonyan felszeleteljük, és forró
olajon ropogós barnára sütjük. Itatóspapírra szedjük. A
visszamaradt olajban üvegesre pároljuk a hagymát. A
serpenyõt lehúzzuk a tûzrõl, a párolt hagymába belekeverjük
az ecetet és a cayenne borsot. A tésztát nagyobb tálba öntjük,
összeforgatjuk a salátával és a metélõhagymával, majd
ráöntjük a forró, olajos hagymát. Megszórjuk a kisütött​
szalonnapörccel, és azonnal tálaljuk.
 

Szofika3

Állandó Tag
Állandó Tag
Pörkölt káposzta
Hozzávalók:1kg savanyú káposzta,30dkg füstölt szalonna(kolozsvári,bekon,stb...amilyen van)30dkg füstölt kolbász,0,5kg héjában sült burgonya,ez lehet főtt is.
Elkészítés:a szalonnát felkockázzuk,sütjük,kivesszük a megsültet,ebbe a zsírba belekarikázzuk a kolbászt,megsütjük,kivesszük. Ebbe beletesszük a savanyú káposztát, megpirítjuk. Közben a burgonyát megsütjük a sütőben.
Tálalás: a burgonyát összeaprítjuk,rá a káposzta, összekeverjük, a tetejére jön a sültkolbász, szalonna.Próbáljátok ki!Jó étvágyat!

Rostélyos dávodi módra
1kg marharostélyost egészben megfőzünk levesnek,úgy ahogy szoktuk,mikor majdnem megfőtt a hús kivesszük,felszeleteljük.Közben 3-4 jó fej vöröshagymát karikára vágunk,megpirítunk,lehetőleg zsírban(így a jó,bár egészségtelen?)teszünk rá törött paprikát,2-3 teáskanállal,ezt felöntjük egy kevés húslével,amit az előbb megfőztünk. Kis ételízesítő,só,bors,bele a hús .Jól összerottyan és már fogyaszthatjuk is.

Rántott hús másképp
A csirke mellehúsát kirántjuk, szezámmagos bundában.Elkészítjük a sajtkrémet (tejfel,reszelt sajt,só bors, petrezselyem zöldje apróra vágva,kis oliva).A tepsibe (ki kell kenni vajjal, margarinnal, zsemlemorzsával meghinteni) a következő módon rétegezzük:sajtkrém,a megsült rántott hús,erre paradicsom karikák,só,bors,bazsalikom,sajtkrém.Forró sütőben pirosra sütjük,kb 15-20'.Ez hallal is nagyon finom,bármilyen körettel,salátával.

Dávodi tejfeles saláta
1fej salátát megmosunk,felaprítunk.2 szelet jó, finom házi sonkát ragadósra,de pirosra sütünk.(ha nincs jó a szalonna, vagy bármilyen füstölt sonka,kockára vágva.) A zsírt leöntjük,kb.2evőkanálnyit hagyunk a serpenyőben,ebbe öntünk1,5-2dl vizet attól függ mekkora a saláta.Ebbe 7-8db édeske,0,5-1 szűk teáskanál só (attól függ milyen sós a sonka,vagy szalonna)1 szűk evőkanál 10%-os ecet.Ezt összeforraljuk,kézmelegen a salátára öntjük.Jól összekeverjük a tetejére jó sok tejfel,erre az apróra vágott sült sonka vagy szalonna amit az előbb megsütöttünk,és félretettünk,esetleg a sült zsírjával kicsit meg lehet locsolni.Mindenhez kitűnő,sőt önállóan is fogyasztható.
 

oocsike

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok! Ki ismer egy jó kifli receptet de az igazit ami tényleg olyan kifli lesz mint a pékségben kapható Magyarországon?
 

hannula

Állandó Tag
Állandó Tag
Segítséget kérek!

Nem szeretem a halat, őszintén szólva a szagát sem állom. Gyűlölöm a szálkákat is.
Viszont nagyon kellene halat fogyasztanom.
Ismer valaki olyan fajta halat, amelyiknek nincs halíze? (És szaga.És szálkája. Mámint kicsi. Jó, röfögnie nem kell : )
Remélem, nem nagyon ostoba a kérdésem.
Sokat segítene, ha találnék egy olyan fajtát, amit én is szívesen fogyasztanék. Előre is köszi!
 

molnarh

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha ennyire nem szereted a halat, nem lenne jó inkább a halolaj kapszula? Ha az egészséged miatt kell, akkor azzal tudod pótolni.
Amúgy érdemes próbálkozni például lazaccal, afrikai harcsával, kellemesebb ízűek és a szálkák is sokkal könnyebben eltávolíthatóak.
 

molnarh

Állandó Tag
Állandó Tag
Vannak itt rábaköziek? Csak az én nagymamám csinált olyat, hogy tejesgombóc leves vagy ezt mások is ismerik?
 

hannula

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha ennyire nem szereted a halat, nem lenne jó inkább a halolaj kapszula? Ha az egészséged miatt kell, akkor azzal tudod pótolni.
Amúgy érdemes próbálkozni például lazaccal, afrikai harcsával, kellemesebb ízűek és a szálkák is sokkal könnyebben eltávolíthatóak.


Jó ötlet a kapszula... azt hiszem, annál maradok :o
 
M

Moderator_8

Vendég
Szia!
Ha valami gyorsat akarsz készíteni...akkor ajánlani tudom a tojáspörköltet.Én legalábbis ezt szoktam csinálni este,ha a menyasszonyom nincs itthon:)Kb 20perc.
Szóval nagyon egyszerű az egész.Felraksz pár tojást főni vízbe,és főzd addig amig nem elsz kemény tojás belőle...Kb 20perc a legtutibb.Amíg fő a tojás,vágj fel vöröshagymát,párold üvegesre kis lángon olajon,vagy zsíron,tegyél rá sót,borsot komény magot,paradicsomot,zöldpaprikát,ha akarsz egyébként egy ksi szalonnát is vághatsz bele kockára.Szóval ezeket pirítod együtt.Lehúzod a lángról,belerakod az őrölt pirospaprikát,és felöntöd vízzel.A főtt tojásokat megpucolod 4be vágod,belerakod a prököltalapba,és összeforralod.Én csípős paprikát is szoktam belerakni.Tésztával,nokedlivel,vagy friss kenyérrel,meg egy pohár sörrel :):):)Azt,hogy miből mennyit kell rakni azért nem írtam,mert te tudod,hogy mennyt akarsz csinálni.
 
M

Moderator_8

Vendég
Szarvaspörkölt,ahogy itt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében készítjük:)
Hozzávalók:


  • 200 dkg szarvascomb
  • 80 dkg laskagomba
  • 4 fej nagy vöröshagyma
  • 5 dl száraz vörösbor
  • 6dl Sör
  • olaj
  • bors
  • rozmaring
  • zúzott fokhagyma
  • oregánó
  • köménymag
  • pirospaprika
  • paradicsom és zöldpaprika

Elkészítés:

A húst a hártyától letisztítjuk, és apró kockára vágjuk, a hagymát apróra felszeleteljük. A hagymát kevés olajon megpirítjuk, utána kevés vízzel puhára pároljuk,majd lehúzva a tűzről hozzáadjuk az őrölt pirospaprikát, ehhez adjuk hozzá a húst. Amikor a víz elfőtt, felöntjük vörösborral,a sörrel ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, rozmaringgal ízesítjük, majd puhára pároljuk. Amikor már majdnem kész, a gombát szeletekre vágjuk, hozzáadjuk a pörkölthöz, készre főzzük. Galuskával tálaljuk (a galuska tésztába apróra vágott petrezselymet keverünk és így főzzük ki).
Nagyon jó étvágyat kívánok

recept-galeria
 
M

Moderator_8

Vendég
KASZINÓTOJÁS



Hozzávalók:
A besamelhez:
2 dl tej
2 dkg vaj
1 ek liszt

A tartármártáshoz:
6 dl majonéz
2 ek mustár
1 dl főzőtejszin vagy tejföl
3-4 ek fehérbor
ízlés szerint: citromlé, porcukor, őrölt bors (lehetőleg fehér), só
Az aszpikhoz:
4 dkg zselatinpor
5 dl húsleves (leveskockából is készíthető)
1 db tojás fehérje
A franciasalátához:
40 dkg burgonya
25 dkg sárgarépa
25 dkg zöldborsó
20 dkg alma
20 dkg ecetes uborka
½ db zellergumó
a tartármártás fele
A kaszinótojáshoz:
6 db tojás
6 dkg vaj
a kész besamelmártás
1 ek mustár
ízlés szerint: porcukor, citromlé, só, őrölt bors, a tartármártás másik fele
A díszítéshez:
petrezselyem, kaliforniai paprika, saláta, kígyóuborka, paradicsom, stb.


Elkészítés:
Először a besamelmártást készítjük el. A tejet felforraljuk. A vajat kis lábosban felolvasztjuk és beleszórjuk a lisztet, megfuttatjuk, de vigyázzunk, hogy ne piruljon meg. A forró tejet ráöntjük, és állandó keverés mellett, addig főzzük, míg a mártás az edény falától el nem válik. Közben picit megsózzuk. Félretesszük, kihűtjük. Másodjára az aszpikot készítjük el. A zselatinport 1 dl. levesbe áztatjuk, ha felolvadt, hozzákeverjük a maradék 4 dl leveshez. Állandóan kevergetve felforraljuk, kis lángon 3-4 percig főzzük. A tojásfehérjét félig felverjük, fél dl hideg vízzel elkeverjük, majd egy keveset a forró, zselatinos levesből belemerünk, mellyel elkeverjük. Végül a többihez öntjük, felforraljuk, keverés nélkül nagyon kicsi lángon kb. tíz percig főzzük, majd a tűzről lehúzva kb. negyedórát pihentetjük. Ezután a habját a tetejéről óvatosan leszedjük, és a letisztult aszpikot konyharuhán vagy sűrűbb szövésű fehér anyagon (pl. tetrapelenka) átszűrjük. Harmadjára a tartásmártást készítjük el. Ehhez a majonézt a mustárral, a tejszínnel vagy tejföllel, a borral és a citromlével elkeverjük. Ízesítjük borssal, sóval és porcukorral. Felhasználásig a hűtőbe tesszük. Következik a francia saláta elkészítése. A burgonyát enyhén sós vízben, héjában megfőzzük, a héját lehúzzuk, ha kihűlt kis kockákra vágjuk. A zöldségeket (borsó, répa, zeller) sós vízben ugyancsak megfőzzük, leszűrjük, hűlni hagyjuk. Az almát – hámozás nélkül – valamint az uborkát szintén kockára vágjuk. Az így előkészített összes zöldséget a fele mennyiségű tartármártásba keverjük. Amíg a zöldségek főnek, a tojásokat hideg vízben 1 kanál sóval elkezdjük főzni. Nagy lángon felforraljuk, majd kb. 8-10 percig kis lángon főzzük. Ha kész hideg vizet engedünk folyamatosan rá, és ha kihűlt meghámozzuk. A tojásokat félbevágjuk, sárgájukat kiemeljük, a vajjal és besamellel együtt robotgéppel krémesre keverjük, sóval, mustárral, citromlével, porcukorral és őrölt borssal ízesítjük. Ezt a tojáskrémet habzsákkal vagy kiskanállal a tojások üregébe púpozzuk, azaz nemcsak annyit teszünk bele, hogy az üreget kitöltse, hanem többet, hogy a fél tojásokat egy kissé megmagasítsa. A tojásokat a töltelékkel lefelé fordítva tálcára rakjuk és a hűtőszekrénybe teszszük legalább 15 percre. Az időközben kihűlt, de még folyékony aszpik felét egy habverővel kevergetve lassan a tartármártásba csurgatjuk. Mielőtt „megkötne” minden egyes tojásra kb. 1 evőkanálnyi aszpikos tartármártást öntünk. (Ettől lesz szép sima a tojások felszíne.) Az így bevont tojásokat ismét a hűtőbe tesszük. Ha a mártás a tojások tetején megdermedt, a maradék aszpikot felolvasztjuk, és a tojásokat bekenjük vele, hogy szép fényesek legyenek. Újból visszatesszük a hűtőbe. Amikor az aszpik teljesen megkötött, a tojásokat meleg vízbe mártott ovális kiszúróval (jó a fánk kiszúró is, csak egy kicsit meg kell nyomni középen kétoldalt) kiszúrjuk. A tojások tetejét a maradék tojáskrémmel, melyet csillagcsővel ellátott habzsákból nyomunk rá, valamint petrezselyem levélkékkel díszítjük. Tálaláskor a tojásokat a franciasaláta alapra állítjuk, kígyóuborkával, paradicsommal, kaliforniai paprika, stb. díszítjük.
 
showthread.php
A közismert, archaikusan kárpátokkörnyéki étel a gyarmatosítás legpozitívabb eredménye. Tócsni Lepcsáng néven már saját oldala van a Facebookon, de a Wikipédia is soraiban tudhatja. A szerencse folytán már előkerült a lengyel testvéri szál is. Annak idején Zakopánéban a kedvenc talponállónkban a kedvenc élelmünk volt a sör-tócsni páros, papírtálcán adták 1:3 arányban, 3 fogás már egy kiadós ebéd volt.
Családunk kedvenc étele 3 éhes személyre:

  • 1,5 kg krumpli
  • 1 fej fokhagyma
  • 15 dkg liszt
  • 1 evőkanál só
  • ízlés szerint őrölt bors
A krumplit lereszeljük, vagy ledaráljuk, a fokhagymát belereszeljük, majd a megadott hozzávalókkal összekeverjük.
Egy átlagos serpenyőben 5-10 mm vastag olajban kisütjük. Célszerű egy evőkanálnyi masszából csinálni a lepénykéket, így jobban átsül, és könnyebb forgatni is. Gyors étel, de fokozott szomjúságérzetet okoz, amely legyőzéséről gondoskodni kell: tea, borostea, forraltbor, sör, ásványvíz fogyasztása javallott!
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma egy "pórúljárt" kakasból készítünk ebédet

Tűzdelt kappan

Hozzávalók:
» egy 2 kg-os kappan
» 1 g majoranna
» 8 dkg zsír
» 2 dkg paradicsompüré
» 3 adag párolt alma
» 3 dkg só
» 10 dkg füstölt szalonna
» 1 dkg liszt
Elkészítése:
Megtisztítjuk a szárnyast, szárnyait visszahajtjuk, combjait a
püspökfalathoz kötjük, megfűszerezzük kívül, belül, beirdaljuk, a
résekbe szalonnát teszünk, majd zsírral bélelt tepsibe arany barnára
sütjük. A hús zsírjába megpirítjuk a lisztet, hozzáadjuk a paradicsomot,
végül a kappanra öntjük. Tálalás előtt a kötöző anyagot eltávolítjuk.
grill_csirke.jpg

Jó étvágyat kívánok!
Hol lehet kappant beszerezni? Én még sehol sem találkoztam vele!
 

lunguly81

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is szivesen irok neked recepteket, ami finom és gyorsan megy, de mégis milyen fajtát szeretnél,húsos vagy inkább zöldséges vagy mit?
 

lunguly81

Állandó Tag
Állandó Tag
Friguri

vegyél a következő zöldségekből kb. 4-5 darabot(hagyma, paradicsom, paprika) és egy fél kiló húst tetszés szerint. A húst szeleteld fel apró szeletekre, sózzad, borsozzad, stb.. izlés szerint.Ezután a zöldségeket vágd karikára.Ha ezzel elkészültél végy egy hegyes nyársat és szúrd fel rá a dolgokat:hússzelet, paradicsom, hagyma, paprika, hús, hagyma,paradicsom, paprika, stb..amig elfogy vagy megtelik a nyárs.Sütheted szén felett vagy lerben, nagyom finom!!!
 

ferdinand2011

Állandó Tag
Állandó Tag
kenyér sütés -- knyérsütőgépben..

Sziasztok,

Nemrég kezdtem el kenyeret sütni kenyérsütőgépben elég jól sikerültek az első próbálkozások .
Nem nehéz gépben sütni.
A gépi kenyér nem kérges kenyér ( olyan amit a sütőben gázon vagy kemencében sütnek )

Egy jó recept amit én is úgy kaptam:
Hozzávalók:
10 g só
20 g cukor
por élesztő 5g ( Dr Oetker, Tesco porélesztő stb.)
350 ml langyos víz ( a víz hőmérséklete olyan legyen hogy az ember kezét ne égese meg de ne is legyen teljesen hideg.)
600 g fehér liszt itt magyarországon BL55 vagy kenyér liszt BL80
késhegynyi aszkorbinsav - gyógyszertárban kapható C vitamin. http://hu.wikipedia.org/wiki/Aszkorbinsav

A kenyérsütőgépbe teszem a hozzávalókat a következő sorrendben:
víz, liszt , erre a késhegynyi aszkorbinsavat , a cukrot a sütőgép "táljának" egyik sarkába, a sót a másik sarkába,a liszt közepébe kézzel készítek egy kis mélyedést ebbe szoktam tenni a porélesztőt.

A gépemen a Normál programon és sötét szín beállítással készítem.

Az aszkorbinsavtól a kenyér nem morzsálódik amikor szeletelik.

Ha valaki többféle kenyeret szeretne sütni akkor ajánlom a
http://margit2.uw.hu/ - honlapot itt sok jó leírást lehet találni.

Jó étvágyat kívánok ..

Üdvözlettel:Ferdinand :)
 
Oldal tetejére