Egyetértek.
A Rejtő könyvek filmesített változatai csak akkor érdekesek,ha előtte a könyvet elolvastuk.
Több a kérdőjel, ugyanis egy olyan legendát készülünk az irodalmi muzeológussal megközelíteni, amit Rejtő – igaz, sokszor ellentmondásosan – magáról is híresztelt. 1934-ben például így mesélt külföldi körútjairól:
„… ismét Marseille-be kerültem, ahol – ősz lévén – munka nélkül, éhesen, kimerülten csavarogtam. Az ilyen nóta vége ebben a városban csak egy lehet: légió! A Fort Saint-Jeanba kerültem, lenyírták a hajamat, rizst és feketekávét adtak, hogy valahogy tartsam magam, és megindultam egy ócska hatalmas hombárban, hatvanadmagammal Dakar felé. Keveset szenvedtem. A koszt elég jó, a bánásmód sem tűrhetetlen, ha valaki a vasfegyelmet betartja. Legfeljebb a klíma, az akklimatizáló gyakorlatok kínosak, hiszen teljes rüsztunggal hat-nyolc órán át kell menetelni naponta. (…)
Egy ezredorvos kitüntető jóvolta és egy megevett fél darab szappan segítségével rövid idő alatt szabadultam a légióból, és következett egy lázálomszerű vánszorgás félig ébren és félig halva Észak-Afrika felé. Trópusi lázam volt. Autócar tetején, a szörnyű napon, mint csomagfelvigyázó érkeztem meg Casablancába, Djebelben foszfátbányában dolgoztam és néhány hét múlva elértem Európát: kikötöttem Nizzában.” (Délibáb, 1934. július 14.).
Fontos momentum, mutat rá Thuróczy, hogy Rejtő fenti sorai írásakor még nem alkotott légiós regényeket P. Howard álnéven, hanem elsősorban sikeres színpadi szerző, illetve tízfilléres „regények” gyártója volt, tehát az életéről szóló szenzációhajhász cikk mintegy előrevetítette a későbbi fejleményeket. Az alcím (Egy fiatal magyar író fantasztikus élete), illetve a felvezetés, de az egész cikk is fölöttébb blikkfang-bulvárosan van megírva, afféle „celebesítő” – véli Thuróczy.
A Rejtő-hagyaték kiadatlan (illetve részben kevésbé ismert) írásait tartalmazó, Az utolsó szó jogán című kötetben lévő, 1930-ban keltezett Légió! című írásában jóval árnyaltabban írt franciaországi „légiós” emlékeiről:
„Szemben a Forte Saint-Jean, a híres erőd, amelyben az újonc légionistákat gyűjtik össze Európa minden tájáról. Légió! Itt a Földközi-tenger partjain minden illúzió lefoszlik erről a szóról, amely nálunk annyi hamis, hazug romantikát képvisel. Megszokott látvány a légionista, tele van velük a kikötő, nem szeretik őket, durva, műveletlen, kötekedő emberek, sokat hazudnak, és ha nincsenek sokan, gyávák is. Az újoncokat mélyen beviszik Afrikába, lehetőleg mindjárt a tűzbe, és lassan, évek múltán kerülnek csak hátrább, civilizált Afrika felé, mikor már ’megbízhatóak’. … A kiképzés súlyosabb része Afrikában következik, ahol a nappali forróságban teljes felszereléssel órákon át kell menetelni, hogy akklimatizálódjanak. Az első hetek kínszenvedése a kiképzés alatt elképzelhetetlen. Érdekes, hogy aránylag nagyon kevesen vannak, akik ezt nem bírják ki, és legtöbbjük rövid idő múlva nagyon jól elviseli az afrikai éghajlatot”. Ezt követően Rejtő részletesen ismerteti a légiósok ottani életét, íratlan szabályaikat, leírja egy újoncokat szállító hajó indulását, de itt szóba sem kerül, hogy ő maga is közibük állna.
Aki azzal érvel, hogy Rejtő annyira érzékletesen írja le a légió sivárságát, a sivatagi poklot és az ütközetek hősiességét, hogy az csakis személyes élményekből táplálkozhat, az megfeledkezik a költői fantázia szárnyalása adta lehetőségekről – mutat rá Thuróczy. Szerinte a kevésbé ismert A detektív, a cowboy és a légió című műben magyarázatot kaphatunk a légiósregény mint műfaj beszállítóinak ténykedéséről. Rejtő eme „ars poeticájában” eláztatja a divatos kalandregények gyártási mechanizmusát, amikor önmaga megélhetési forrását figurázza ki:
„- Kéziratom mintegy húsleveskocka-kivonat formájában adja a kalandregények úgynevezett alapelemeit. Vagy száz regényt olvastam át, és az alábbiakban foglaltam össze tapasztalataimat – és olvasni kezdett:
- A fogalmak tisztázása: Légió: Vidám, vakmerő, durva és menetelő katonai alakulat. Regényalakok: elállatiasodott, kegyetlen és durva gyilkosok. Elemberesedett, kegyetlen és durva állatok, akikben van szív, nem ismerik a félelmet és – naivak. Mellékalakok: Arab zsoldban kémkedő garázdák. Hős: Fiatalos külsejű, tréfás, de legyőzhetetlen egyének. Gondtalan ifjak vagy lefokozott tisztek. Ajánlatos kezdet: Kocsma vagy kantin, ahol egy mind ez ideig legyőzhetetlen, valószínűtlenül hatalmas katona garázdálkodik. Valószínűtlenül karcsú s csinos légionista, igen udvariasan, félig agyonveri, majd visszaül a helyérc, és illatosítja magát. Nemes ügyért néhány légionárius veszélyes vállalkozásba fog, súlyos kockázatok árán minden sikerül, és céljukat elérve, becsületrendet kapnak, továbbá készpénzt. Helyenként ajánlatos egy lefokozott tisztet rehabilitálni. Sűrű kiszólások: Nom du nom, garde, piszkos csirkefogó stb. Szahara: rendkívül meleg terep. Időnként a számum mindent elsöpör. Célja, hogy a menetoszlop szenvedjen benne. Menetoszlop: Felismerhető vánszorgásáról, állandóan hiányos vízadagjairól. Útközben sokan kidőlnek, és mire a csapat eléri a kijelölt oázist, a menetoszlop már egyetlen emberből sem áll.”
Mit mondanak a rokonok, kortársak?
Hegedüs Géza az Utolsó szó jogán című könyv bevezetőjében így ír Rejtő ezen időszakáról:
„(Marseille-ben) potyautasként fellopódzott egy Afrikába induló hajóra, és mogyorószsákok közt utazott Oránig. Nem töltött hosszú időt Afrikában, de beleszagolt az Idegenlégió világának levegőjébe. És ott már úgy érezhette, hogy éppen eleget látott”.
Tovább árnyalja a képet Rejtő testvérének, Révai Gyulának az emlékezése Hámori előző bejegyzésemben említett könyvében. A jogász fivér ugyanis, amikor arról kérdezik, járt-e Rejtő Afrikában, legfeljebb néhány ott töltött napot valószínűsít. Ezt Révai öccse egy versével próbálja bizonyítani, mely így szól:
„Mivel verset nem tudok írni
Most már sűrűbben teszem. Lehet, hogy szép lesz
Mint a giccs volt, mint egy idegen földrész,
Ahol sohasem jártam és mégis
Elvezettem oda nagy veszélyek közé
Mindég csak másokat…”
Hasonlókat mesél 1946-ban Rejtő apja a Szivárvány című lap újságírójának:
„- Igaz, hogy az idegenlégióban szolgált?
- Erről nem beszélt. Talán csak a közelükben élt, hogy tanulmányozhassa őket.”
Mindenkinél kegyetlenebbül fogalmazta meg kételyeit a fenti kérdésben az Egyedül Vagyunk című szélsőjobb lap újságírója. Az 1942-es cikkben, melynek megjelenése után nem sokkal Rejtőt behívták munkaszolgálatra, a szerző így fogalmaz:
„Egyesek azt állítják, hogy Mr. Howard-Rejtő-Reich igenis járt Afrikában és saját bőrén tapasztalta azt a sok szörnyű borzalmat és szenvedést, amit az idegenlégióról szóló könyveiben leírt. Párizsból került ki az idegenlégióba, mondják (hogy miért, már nincs válasz). Vérmesebb hívek szerint igenis szolgált, az oráni idegenlégió poklában. Valaki azt is megkockáztatta, hogy az oráni látogatás megfelel ugyan a valóságnak, azonban csak egy ’Az Est’-társasutazás keretében zajlott le és a ’sárga garnizont’, a ’pokol zsoldosait’, a ’bosszú árnyékát’, stb. csak egy kényelmes, másodosztályú hajókabin ablakából, illetőleg autocarból látta a szerző”.
Az idézet második felét az ismert életrajzi adatok megint csak nem támasztják alá, de jelzik, hogy már akkor szóbeszéd témája volt Rejtő többéves külföldi körútja. Az emlékezéseket, iratokat áttanulmányozó Thuróczy Gergely valószínűsíti, ha Rejtő el is jutott a légió és Afrika közelébe, huzamosabb időt nem töltött sem a katonák közelében, sem a Földközi-tenger túloldalán. Jól megfigyelte a katonákat, de például légióból történő állítólagos szabadulása annyira rejtői, annyira süt belőle a „howardizmus” (szappanevés, majd csomagfelvigyázói munkakör) és a pesti humor, hogy legalábbis kétségeket ébreszt valóságtartalmát illetően.
És – mutat rá Thuróczy még egy dologra – már a 18 éves Petőfi Sándor is egy jószándékú ezredorvosnak köszönhette leszerelését az önként vállalt, ám hamar megunt katonaságtól. A muzeológus szerint a magyar olvasó szívesebben hisz a humoros fantázia teremtette „láthatatlan légióknak”, mint a valóságnak, ám ehhez előtte az írónak meg kellett ismerkednie a valóságos francia gyarmati hadsereg „romantikájával”. Ha egy mondatban kell válaszolni, mondja Thuróczy: a romantikus-csavargós lelkületéből gyógyulófélben lévő, Pest felé ácsingózó Rejtő már csak azért sem akart légiósnak állni, mert megismerte őket.
urbanlegends
Egy ezredorvos kitüntető jóvolta és egy megevett fél darab szappan segítségével rövid idő alatt szabadultam a légióból, és következett egy lázálomszerű vánszorgás félig ébren és félig halva Észak-Afrika felé. Trópusi lázam volt. Autócar tetején, a szörnyű napon, mint csomagfelvigyázó érkeztem meg Casablancába, Djebelben foszfátbányában dolgoztam és néhány hét múlva elértem Európát: kikötöttem Nizzában.” (Délibáb, 1934. július 14.).
Fontos momentum, mutat rá Thuróczy, hogy Rejtő fenti sorai írásakor még nem alkotott légiós regényeket P. Howard álnéven, hanem elsősorban sikeres színpadi szerző, illetve tízfilléres „regények” gyártója volt, tehát az életéről szóló szenzációhajhász cikk mintegy előrevetítette a későbbi fejleményeket. Az alcím (Egy fiatal magyar író fantasztikus élete), illetve a felvezetés, de az egész cikk is fölöttébb blikkfang-bulvárosan van megírva, afféle „celebesítő” – véli Thuróczy.
A Rejtő-hagyaték kiadatlan (illetve részben kevésbé ismert) írásait tartalmazó, Az utolsó szó jogán című kötetben lévő, 1930-ban keltezett Légió! című írásában jóval árnyaltabban írt franciaországi „légiós” emlékeiről:
Aki azzal érvel, hogy Rejtő annyira érzékletesen írja le a légió sivárságát, a sivatagi poklot és az ütközetek hősiességét, hogy az csakis személyes élményekből táplálkozhat, az megfeledkezik a költői fantázia szárnyalása adta lehetőségekről – mutat rá Thuróczy. Szerinte a kevésbé ismert A detektív, a cowboy és a légió című műben magyarázatot kaphatunk a légiósregény mint műfaj beszállítóinak ténykedéséről. Rejtő eme „ars poeticájában” eláztatja a divatos kalandregények gyártási mechanizmusát, amikor önmaga megélhetési forrását figurázza ki:
„- Kéziratom mintegy húsleveskocka-kivonat formájában adja a kalandregények úgynevezett alapelemeit. Vagy száz regényt olvastam át, és az alábbiakban foglaltam össze tapasztalataimat – és olvasni kezdett:
- A fogalmak tisztázása: Légió: Vidám, vakmerő, durva és menetelő katonai alakulat. Regényalakok: elállatiasodott, kegyetlen és durva gyilkosok. Elemberesedett, kegyetlen és durva állatok, akikben van szív, nem ismerik a félelmet és – naivak. Mellékalakok: Arab zsoldban kémkedő garázdák. Hős: Fiatalos külsejű, tréfás, de legyőzhetetlen egyének. Gondtalan ifjak vagy lefokozott tisztek. Ajánlatos kezdet: Kocsma vagy kantin, ahol egy mind ez ideig legyőzhetetlen, valószínűtlenül hatalmas katona garázdálkodik. Valószínűtlenül karcsú s csinos légionista, igen udvariasan, félig agyonveri, majd visszaül a helyérc, és illatosítja magát. Nemes ügyért néhány légionárius veszélyes vállalkozásba fog, súlyos kockázatok árán minden sikerül, és céljukat elérve, becsületrendet kapnak, továbbá készpénzt. Helyenként ajánlatos egy lefokozott tisztet rehabilitálni. Sűrű kiszólások: Nom du nom, garde, piszkos csirkefogó stb. Szahara: rendkívül meleg terep. Időnként a számum mindent elsöpör. Célja, hogy a menetoszlop szenvedjen benne. Menetoszlop: Felismerhető vánszorgásáról, állandóan hiányos vízadagjairól. Útközben sokan kidőlnek, és mire a csapat eléri a kijelölt oázist, a menetoszlop már egyetlen emberből sem áll.”
Mit mondanak a rokonok, kortársak?
Hegedüs Géza az Utolsó szó jogán című könyv bevezetőjében így ír Rejtő ezen időszakáról:
„(Marseille-ben) potyautasként fellopódzott egy Afrikába induló hajóra, és mogyorószsákok közt utazott Oránig. Nem töltött hosszú időt Afrikában, de beleszagolt az Idegenlégió világának levegőjébe. És ott már úgy érezhette, hogy éppen eleget látott”.
Tovább árnyalja a képet Rejtő testvérének, Révai Gyulának az emlékezése Hámori előző bejegyzésemben említett könyvében. A jogász fivér ugyanis, amikor arról kérdezik, járt-e Rejtő Afrikában, legfeljebb néhány ott töltött napot valószínűsít. Ezt Révai öccse egy versével próbálja bizonyítani, mely így szól:
„Mivel verset nem tudok írni
Most már sűrűbben teszem. Lehet, hogy szép lesz
Mint a giccs volt, mint egy idegen földrész,
Ahol sohasem jártam és mégis
Elvezettem oda nagy veszélyek közé
Mindég csak másokat…”
Hasonlókat mesél 1946-ban Rejtő apja a Szivárvány című lap újságírójának:
„- Igaz, hogy az idegenlégióban szolgált?
- Erről nem beszélt. Talán csak a közelükben élt, hogy tanulmányozhassa őket.”
Mindenkinél kegyetlenebbül fogalmazta meg kételyeit a fenti kérdésben az Egyedül Vagyunk című szélsőjobb lap újságírója. Az 1942-es cikkben, melynek megjelenése után nem sokkal Rejtőt behívták munkaszolgálatra, a szerző így fogalmaz:
„Egyesek azt állítják, hogy Mr. Howard-Rejtő-Reich igenis járt Afrikában és saját bőrén tapasztalta azt a sok szörnyű borzalmat és szenvedést, amit az idegenlégióról szóló könyveiben leírt. Párizsból került ki az idegenlégióba, mondják (hogy miért, már nincs válasz). Vérmesebb hívek szerint igenis szolgált, az oráni idegenlégió poklában. Valaki azt is megkockáztatta, hogy az oráni látogatás megfelel ugyan a valóságnak, azonban csak egy ’Az Est’-társasutazás keretében zajlott le és a ’sárga garnizont’, a ’pokol zsoldosait’, a ’bosszú árnyékát’, stb. csak egy kényelmes, másodosztályú hajókabin ablakából, illetőleg autocarból látta a szerző”.
Az idézet második felét az ismert életrajzi adatok megint csak nem támasztják alá, de jelzik, hogy már akkor szóbeszéd témája volt Rejtő többéves külföldi körútja. Az emlékezéseket, iratokat áttanulmányozó Thuróczy Gergely valószínűsíti, ha Rejtő el is jutott a légió és Afrika közelébe, huzamosabb időt nem töltött sem a katonák közelében, sem a Földközi-tenger túloldalán. Jól megfigyelte a katonákat, de például légióból történő állítólagos szabadulása annyira rejtői, annyira süt belőle a „howardizmus” (szappanevés, majd csomagfelvigyázói munkakör) és a pesti humor, hogy legalábbis kétségeket ébreszt valóságtartalmát illetően.
És – mutat rá Thuróczy még egy dologra – már a 18 éves Petőfi Sándor is egy jószándékú ezredorvosnak köszönhette leszerelését az önként vállalt, ám hamar megunt katonaságtól. A muzeológus szerint a magyar olvasó szívesebben hisz a humoros fantázia teremtette „láthatatlan légióknak”, mint a valóságnak, ám ehhez előtte az írónak meg kellett ismerkednie a valóságos francia gyarmati hadsereg „romantikájával”. Ha egy mondatban kell válaszolni, mondja Thuróczy: a romantikus-csavargós lelkületéből gyógyulófélben lévő, Pest felé ácsingózó Rejtő már csak azért sem akart légiósnak állni, mert megismerte őket.
urbanlegends
Rejtő könyveinek megismerése számomra is a középiskola első évére datálódik, de a mai napig legalább 10-15x olvastam és ahogy haladtak az évek előre, újabb és újabb helyzetkomikumokat, fordulatokat ismertem föl, ha tetszik, értettem meg a könyvekből.
A Piszkos Fred történetek nem érintettek meg.
A Három testőr könyvek, a 14 karátos autó, a Csontbrigád. Ezeket nagyon szeretem a mai napig.
Középiskolás koromban a történet kötött le, most a szóhasználat, a gegek.
Szinte minden oldalon van egy helyzetkomikum, egy-egy jó beszólás.
Számomra klasszikusok, a Nobel díj elnyerése pókeren, a megütötte magát kérdésre Galamb válasza, a vödör pálinka, ami kóstólanak elég... stb.
A Piszkos Fred történetek nem érintettek meg.
A Három testőr könyvek, a 14 karátos autó, a Csontbrigád. Ezeket nagyon szeretem a mai napig.
Középiskolás koromban a történet kötött le, most a szóhasználat, a gegek.
Szinte minden oldalon van egy helyzetkomikum, egy-egy jó beszólás.
Számomra klasszikusok, a Nobel díj elnyerése pókeren, a megütötte magát kérdésre Galamb válasza, a vödör pálinka, ami kóstólanak elég... stb.
A filmes vonal, szerintem teljesen reménytelen. Régen azt gondoltam, hogy ezeket a könyveket lehetetlen megfilmesíteni, de manapság ebben sem vagyoűok biztos, csak kellene egy roppant tehetséges valaki, aki a hangulatot és a humort képpé tudná változtatni, mint a Korcsmáros Pál volt, aki elképesztő munkát végzett a saját műfajában. Na ő méltó párja Rejtőnek egyszerűen tökéletes...
B
baggins
Vendég
AZ előretolt helyőrség is stílusosan kezdődik:
Galamb nekirepült a falnak, de a következ ő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána.
A kormányos csak erre várt. Hatalmas karjával megragadta Galambot, hogy szokott fogása szerint egy csavarintással megforgassa, és belevágja a söntés legtávolabbi sarkába. A kormányos a világ jelentősebb kikötőiben ismert volt erről a mutatványáról.
A roppant kar már éppen emelte ellenfelét, mikor valahonnan a megragadott ember irányából egy acélszerű tárgy esett az arcára, amitől minden elsötétedett előtte néhány pillanatra. Barátai később esküvel bizonyították, hogy a súlyos tárgy Galamb ökle volt.
Néhány másodperc múlva szédelegve fölkelt a földről, és kinyitotta a szemét. Nyomban akkora pofont kapott, hogy visszaült a padlóra. Mikor újabb kísérletet tett, hogy felkeljen, Galamb még két pofont adott neki, amitől ismét leesett.
Most már ülve maradt, és szelíden így szólt:
- Rongy Elek vagyok. Ha megkérhetem, hagyjuk ezt most egy időre abba.
Galamb nekirepült a falnak, de a következ ő pillanatban már úgy vágta szájon a vitorlamestert, hogy ez meglepetésében lenyelt egy negyed font bagót, ami a szájában volt, és percekig csuklott utána.
A kormányos csak erre várt. Hatalmas karjával megragadta Galambot, hogy szokott fogása szerint egy csavarintással megforgassa, és belevágja a söntés legtávolabbi sarkába. A kormányos a világ jelentősebb kikötőiben ismert volt erről a mutatványáról.
A roppant kar már éppen emelte ellenfelét, mikor valahonnan a megragadott ember irányából egy acélszerű tárgy esett az arcára, amitől minden elsötétedett előtte néhány pillanatra. Barátai később esküvel bizonyították, hogy a súlyos tárgy Galamb ökle volt.
Néhány másodperc múlva szédelegve fölkelt a földről, és kinyitotta a szemét. Nyomban akkora pofont kapott, hogy visszaült a padlóra. Mikor újabb kísérletet tett, hogy felkeljen, Galamb még két pofont adott neki, amitől ismét leesett.
Most már ülve maradt, és szelíden így szólt:
- Rongy Elek vagyok. Ha megkérhetem, hagyjuk ezt most egy időre abba.
B
baggins
Vendég
Érdekes, Én is a Piszkos Fred, a kapitány c. könyvet olvastam először. Még az általános iskola alsó tagozatába jártam, és szinte titokban adtuk egymásnak az osztályban a szakadozott barítójú könyvet. Azóta nincs olyan év, hogy ne olvasnám el ismét, pedig lassan 60 éves vagyok.
Ebből szoktam volt idézni, elnagyolva, ha valami nem sikerül: hogy, ennyit a ... kezdetű mondatot, amit a magándetektív ír az ikszedik orvosi kezelés meg malőr után. Hát ennyit ... mindig ez a bekezdés vége a leveleiben, a leírásnak meg köze sem volt hozzá.A legzseniálisabb humorú EMBER volt. Nincs a mindennapi életünknek olyan pillanata, hogy nem tudnánk valami éppen odaillőt valamelyik regényéből idézni. Nekem kedvencem a Fehér folt címűből a magánnyomozó, a veleszületett tömörségével.
Betegségem alatt a steward informált, akivel külön megfigyeltettem igen tisztelt leányát, és tőle tudom, hogy meglehetős elhagyatottságban tölti idejét. Valahogy híre ment, hogy mindazon férfiakat, akik Dora Cummingsszal foglalkoznak, különleges balszerencse éri. A bárban szól a zene, a sétafedélzeten alkonyatkor párosával sétálnak a boldog emberek, és az Ön leánya, aki pedig becsületemre a legszebb hölgy a hajón, egyedül bolyong, mint a Loire menti elátkozott lovagvár fehér asszonya. Az urak félnek tőle, a hölgyek Alan Brown és Thomson botránya óta bojkottálják. Úgy hallom a stewardtól, hogy alkonyatkor órákig áll a híd karfájánál, és nézi a vizet merengve, tűnődve és csodálkozva. Nem érti. Engem pedig most visznek röntgenezni. Ennyit a költségeimről.
Tisztelő híve: Samuel Bronson
Sajnos elég kevesen olvassák, mert nem lehet olyan első olvasatra érzékelni, miért kell ezen torkunkszakadtából röhögni. De jó, hogy eszembe juttattad! Hétvégén előveszem.
[HIDE] Rejtő Jenő: A fehér folt[/HIDE]
Nahát, most fedeztem fel a Rejtő-rajongókat! Én is az vagyok, sőt, a családom is, mondjuk, 95%-ban . A piciket majd rászoktatom .
Velem a férjem ismertette meg Rejtőt, úgy 17-18 éves lehettem (persze, akkor még nem volt a férjem). De Prücsök és én abban is hasonlítunk, hogy mindketten korán férjhez mentünk .
Az emberek Rejtőt vagy szeretik, vagy nem. Szerintem művelt ember nem lehet, aki Rejtőt nem szereti. Komolyan, Rejtő egy nyelvzseni. A magyar nyelv zsenije.
Valaki itt azt írta (bocs, nem idézem, gyorsan futottam át a bejegyzéseket az előbb), hogy az édesapja azt mondta, ha valaha is nehéz lesz neki, vegye elő Rejtőt - ez 100%-ban áll. Már sokszor megtettem, és mindig, MINDIG bevált.
Üdvözlettel
Prücsök (alias Szőke Ciklon - azaz barna - azaz őszülő, de Ciklon)
. A piciket majd rászoktatom .Velem a férjem ismertette meg Rejtőt, úgy 17-18 éves lehettem (persze, akkor még nem volt a férjem
). De Prücsök és én abban is hasonlítunk, hogy mindketten korán férjhez mentünk .Az emberek Rejtőt vagy szeretik, vagy nem. Szerintem művelt ember nem lehet, aki Rejtőt nem szereti
. Komolyan, Rejtő egy nyelvzseni. A magyar nyelv zsenije.Valaki itt azt írta (bocs, nem idézem, gyorsan futottam át a bejegyzéseket az előbb), hogy az édesapja azt mondta, ha valaha is nehéz lesz neki, vegye elő Rejtőt - ez 100%-ban áll. Már sokszor megtettem, és mindig, MINDIG bevált.
Üdvözlettel
Prücsök (alias Szőke Ciklon - azaz barna - azaz őszülő, de Ciklon
)
Köszi az idézetet, itt vihogok félhangosan /egyedül vagyok, az irodában/ . Én olyan merész mutatványokat is véghezviszek, miszerint buszon olvasok Rejtőt. Biztos néznek rám furcsán, mi bajom,/vigyorgok ezerrel/ de ezt nem igazán szoktam figyelni, teljesen magával ragad az éppen aktuális remekmű . Hála Istennek, férjem, és az összes két szem gyermekem-18 éves jány, 12 éves fiú- imádják Rejtőt, hangoskönyvben , és rádiójátékban is meg van /többek között a zseniális Reviczky Gábor és Rudolf Péter főszereplésével/. És akkor még egy kedvenc : "Így néztem ki. Így álltam ott egy északi nyelv kerékbe tört mássalhangzóinak áradatába kapaszkodva...Mint egy vad bolyongtam a városban, dúltan és félőrülten. Lehet, hogy leánya leszállt a sajtóhibára? "
Még ezeket a szókapcsolatokat
Már látom is előre az estvéli programjaimat !
Első olvasatra Rejtő mindig könnyű szórakozás, az elmélyüléshez egy-egy történetét többször is el kell olvasni.
Kedvenceim: Csontbrigád, Menni vagy meghalni, A láthatatlan légió
Kedvenceim: Csontbrigád, Menni vagy meghalni, A láthatatlan légió
Sokan ponyvának tartják Rejtőt . Pedig teljesen igazad van turul, értő olvasás szükségeltetik a könyveihez. A fehér folt mellett nekem is kedvencem a Menni vagy meghalni. Meg persze az összes többi is
Bár "férfiasan" megvallom, a Néma revolverek városa kifogott rajtam.Hurrá! Úgy látom vagyunk néhányan Rejtő-rajongók! A mai fiatalok lassan már nem is tudják miről maradnak-maradtak le! Kedvenceim: 14 karátos autó, Szőke ciklon, Vesztegzár a Grand Hotelben, Piszkos Fred a kapitány, A három testőr Afrikában. Valahányszor el akarok kerülni a való világból, előveszek egy Rejtő művet és kacagva olvasom! Jó mulatást minden régi és új rajongónak!