Üdv!
Előre is szeretnék elnézést kérni azért, hogy valószínűleg egy olyan kérdést teszek fel, mely már szerepelt valahol ezen a fórumon, de jelenleg sem időm de főleg energiám nincs végigolvasni ezt a rengeteg oldalt reménytelennek érzett helyzetemben.
Reménytelennek érzett annak ellenére, hogy néhány hónapja még felhőtlenül boldog voltam. Sikeresen, mi több jó eredménnyel leérettségiztem, és felvettek a Műegyetemre, ami már 3 éve leghőbb vágyam volt. Persze már akkor ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy nem lesz jó vége, mert nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy én Pestre költözzek, ott éljek és tanuljak. De akkor még az örömöm nagyobb volt az aggodalmamnál, és amúgy is, még messze van az...
Korábban el se tudtam volna képzelni, hogy ne menjek egyetemre, és ne szerezzek diplomát. Azonban most, hogy eltelt 1 hónap (a szeptember), rá kellett jönnöm, hogy ez valóban nem a járható út számomra. Nem tudom, hogy egyedül vagyok-e ezzel, de engem már alapból feszélyez, hogy 19 évesen édesanyámon "élősködöm", bár mivel a környezetemben ez a megszokott, eddig nem gyötört ez éjjel-nappal. Most viszont már, hogy látom, hogy otthon édesanyám gyalog jár, kenyéren és vizen él, nélkülöz mindent amit csak lehet, és mindezt azért, hogy ki tudja fizetni nekem a kollégiumot, az ételt, és az utazást, ez szörnyű bűntudatot okoz nekem. Emellett magam is nélkülözök, nem járok bulizni, nem eszek többször egy nap, zöldségek, édesség, alkohol kizárva.
Ekkor persze egyből az jut az ember eszébe, hogy pénzt kellene keresni. Ha önellátó nem is tudok lenni, de legalább levehetnék némi terhet édesanyám válláról. Többhétnyi böngészés, email-ezés, telefonálás, utánajárás, érdeklődés stb. Persze rengeteg a kamu hirdetés, hogy "Fizess x összeget és egy hónap alatt ötszörösét kapod vissza!" illetve, a kattintgatás, reklámnézegetés stb. Ezek persze nem fizetnek (gondolhattam volna, de bevallom azért megpróbáltam - pénzt nem fizettem). Jó ötletnek tűnt a diákmunka, azonban ezek sem éppen megfelelőek. Arra építenek, hogy a diáknak van napi 4-6 órája, gyakran délelőtt. Nem tudom ezt hogy gondolják. Egyéb alkalmi munkákat is szinte lehetetlen itt találni. Még ha találnék is, vagy nem fér bele az időmbe, vagy nem kellek nekik. Pedig én nem vetem meg a fizika munkát sem. Szóval a pénzkeresés eddig nem nagyon jött össze. Ösztöndíjat meg persze nem nagyon adnak. Tanulmányi alapon majd csak második félévtől adnak, ha adnak, szociális alapon meg csak úgy adják, hogy még véletlenül sem a rászorulók kapják, hanem a mindenféle adócsalók, meg a feketén dolgozó vállalkozók csemetéi. De amúgy is, örülhetek, hogy legalább kollégiumi férőhelyet kaptam. Ha nem kaptam volna, egy albérlet minimum háromszor ennyibe kerül.
Emellé jön, hogy a hírekben mást sem hallani, csak a felsőoktatási törvénymódosítási tervezet legújabb pontjait a tandíjról, az állami támogatás megszűnéséről, a fizetős vizsgákról.
Mindezek miatt - két gyomorkordulás között - egyre másra az a gondolat furakodik a fejembe, hogy el kellene menni. Abbahagyni a tanulást? Miért ne? Csak szenvedést és nélkülözést okoz, talán néhány hónap múlva folytatni se tudom már, mert nem lesz miből. És majd csak évek múlva térül meg, amikor lesz állásom és fizetésem. Ha megtérül egyáltalán. De mit lehetne akkor csinálni helyette? Hát dolgozni, pénzt keresni, fenntartani magam, ha nem is túl magas színvonalon, de legalább enni tudjak, és még édesanyámnak is megmaradna a saját kenyere. Nade ezt ugye Magyarországon nem igazán lehet megtenni. Egyetlen érettségivel a zsebben. Mint már írtam, nem vetem meg a keméyn fizikai munkát sem, de itthon azzal magamat sem tudom ellátni, nemhogy később esetleg családot alapítani.
Ezzel el is érkeztem oda, hogy feltegyem a kérdésem: Önök szerint lehetséges-e, illetve megéri-e kiköltözni a tengeren túlra 19-20 évesen, bármiféle szakmai tudás és tőke nélkül? Van-e erre egyáltalán lehetőség? Még ha eleinte összeszorított fogakkal és pottyantós vécében lakva kellene élnem, akkor is megérné, mert jelenleg ugyan ez a helyzet, csak nem látom a végét és értelmét.
Bocsánat ha hosszúra nyúlt, és ha ostobán hangzik a kérdés, esetleg rossz helyen tettem fel, illetve ha untattam a történetemmel önöket. És mégegyszer elnézést, ha már volt róla esetleg szó.
