Hellinger terapia

szildike

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt, hogy hajlandó értékelem. Pusztán úgy érzem, hogy ez már az utolsó, ha nem az utolsó utáni pillanat. Mert nagyjából évek óta próbálom vele megértetni, hogy egyedül nem fog tudni megbirkózni ezekkel a démonokkal, amikkel belül küzd. És mivel ennyire a leges legvégére sikerült belátnia magától, és elfogadnia a segítséget, közben bennem olyan sok minden indult el, hogy úgy érzem, évek óta mondom, hogy jön a szakadék, de ő már csak akkor hajlandó lassítani, amikor annyira közel van amennyire nem kéne, és akkor is csak a neki kényelmes tempóban. Tisztában vagyok vele, hogy ezeket a dolgokat nem lehet erőltetni.
Így is lehet értékelni, hogy szeret és értem teszi. És biztosan így is van. Csak az én agyam már azt mondja, amíg értem kellett volna tenni nem tett semmit, ellenben mára számára vált annyira terhessé a probléma, hogy érzi, ha nem változtat-attól függetlenül mi lesz a házasságunkkal- neki, mint egyénnek nagyon komoly problémákat, betegségeket okozhat.

Azt semmiképpen nem tenném, hogy a háta mögött az ő családját próbálnám "kibeszélni". Egyrészt, mert nem tudhatok mindent. Másrészt neki kell szembenéznie vele, nem nekem. Ha ő maga nem jön rá és nem tudja magában feloldani ezeket az ellentéteket én hiába kapálózom. Mellette lehetek, hogy támogassam, de csak ha igényli és nem terhes számára.

Félreértettél, vagy csak túl sok háttérinfo hiányzik a teljes képhez. Valószínűleg az én családomban is vannak rejtett gondok, csak számomra nem annyira nyilvánvalóak, és nincsenek nyíltan olyan következményei a jelenlegi életemre vonatkozóan, ahogyan nála. És itt a nyíltan vagy a tudottan a hangsúlyos. Pl. folyamatos lelki terror az apja részéről, "te nem viszed semmire, szar alak vagy stb.", aminek eredményeképpen kifelé egy nárcisztikus, már már beképzelt, öntelt személyiség (azok felé, akik nem ismerik), befelé pedig nagyon komoly önértékelési zavarokkal küzdő, "értéktelen szemétláda vagyok utálom magam, sosem vagyok elégedett semmivel stb.", 0 érzelmi intelligenciával rendelkező kisgyerek. És ez nem csak az én agyszüleményem, hanem a sajátja és a szakpszichológusok által is megerősített mondhatni diagnózis. Inkább úgy fogalmazok, hogy az ő alapvető "gyógyulása" az első lépés, hogy legalább elviselhető szintre kerüljön, konszolidálódjon a jelenlegi helyzet, amihez a későbbiekben hozzátehető az én oldalam. Tudod olyan, mint amikor valakinek van egy artériás vérzése és egy törött lába, nyilván nem a törött láb az első ellátandó feladat.
15 éve követem a folyamatos ingadozásait és mindent, ami ezzel jár. Egészen a mély depresszióig, hisztériákig. De egy idő után úgy érzed, elérkezett az a bizonyos utolsó csepp, ami ellen már tested lelked tiltakozik, és azt érzed, ha nem elég gyors a változás lecsöppen, és tudod, hogy onnan a te oldalad visszafordíthatatlan károsodást szenved. És ezt nem szeretnéd megvárni. Hozzáteszem, nem én vetettem fel a válás gondolatát, hanem ő. Mire én utolsó mentsvárként megemlítettem a párterápiát.
Az előző ilyen időszakából én egy pajzsmirigy daganattal szálltam ki. Nem szeretném újabb testrészeimet elveszíteni, megbetegíteni, az életemet veszélyeztetni. EZ tiszteletlenség lenne a gyerekeimmel és magammal szemben is. Amikor már csak azt érzed, hogy tested-lelked haldoklik az adott tehetetlen helyzetben. Ugyanakkor szereted ezt az embert és segíteni akarsz, de csak a hátát látod. És nem a helyzet a bosszantó, nem a problémája. Nem arról van szó, hogy megváltozott róla a véleményem a 15 év alatt. Ugyanúgy szeretem és fontos nekem. De 15 év nagyon hosszú idő úgy, hogy aki fontos neked kirekeszt az életéből, aztán egy váratlan pillanatban a fejedre borítja az egészet. Igyekeztem úgy írni, hogy a sorok közül ne az elégedetlenkedés és a türelmetlenség, hanem a tehetetlen kétségbeesés menjen át, de az írott szó sajnos nem visz át mindent.

Kedves Bernadett!

Ha jól értettem, a férjed miatt való aggódásodban betegedtél meg. Ez több gondolatot indított meg: egyrészt, vajon miből fakadhat ez a nagyfokú féltés? (Most valószínű "érzéketlen" kérdések következnek, de a valódi ok kiderítéséhez erre van szükség)
Kit nem tudtál megmenteni, aki helyett most a férjedet szeretnéd? (Ez már családállításos kérdés) Lehet, hogy saját életedben történt olyan eset, amikor úgy érezheted, hogy "miattad" halt meg (vagy ment el) valaki, de gyakori, hogy az őseink között történt valakinek az életében ilyesmi (átvétel)

Ugyanez más megfogalmazásban: félelem attól, hogy elveszítünk valakit Például hirtelen meghalt (elhagyott) valaki, akit nagyon szerettem, és több veszteséget már nem viselnék el. Emiatt is aggódhatok.

Vagy félek, hogy elveszítem a támaszomat, és nem fogok tudni úgy (tovább) élni, (egyedüllét, elengedési nehézség, - szintén lehet saját életbeli trauma eredménye, vagy ősöktől átvett)

Vagy attól félek, hogy a gyerekek sínylik meg dolgot.(Ugyanúgy, mint.....)

Nem tudom, hogy érthetően írtam-e le a gondolataimat, megpróbáltam szétválasztani őket, de néhány gond abszolút egybefolyhat, és összefügghet. De miután semmi információ nincs, csak találgathatok.

Amúgy értem a tehetetlen kétségbeesésedet, de sajnos akkor is csak azt tudom mondani, hogy a családállításon kizárólag a te szerepedet tudjuk megnézni ebben az ügyben. Mármint, ha csak te jössz el.
Például azt, hogy milyen most kettőtök között a kapcsolat: van-e annyi kötődés, hogy lehessen folytatni, vagy nem. Ez egyértelműen kiderül.

Ha lehet, akkor milyen más alapról lehet kezdeni? Mert ugye a régi már nem alkalmas.
Ha nem, akkor hogyan lehet minél kisebb sérüléssel "kiszállni". (Vannak erre megfelelő "rituálék".)

A jelenlegi helyzetetekre a családállítás mindenképpen válasz ad. (de még sokkal többre is, ha ez szükséges)

Száraz Ildikó
 
t.bernadette

Köszönöm a válaszodat, mindenképp érdemes lenne akár együtt akár külön, talán az ideális az lenne, ha mindketten külön-külön dolgozni a családi háttéren.
Akkor nem gondolom, hogy a féltés miatt betegedtem meg, inkább csak az akkori nagyon bizonytalan helyzet miatt. Erre is utal, hogy éppen a pajzsmirigyemben lett egy nem kis daganat. Ez kb. 5 évvel ezelőtt volt. Azóta azért nagyon sok minden változott bennem is. Ezeknek a változásoknak nem az irány a mérvadó, tehát nem meghatározható, hogy pozitív vagy negatív, inkább csak vannak dolgok, amiket azóta másképp látok.

Nem igazán emlékszem, hogy lett volna valaki a családban, ismerősök között, akit nem tudtam megmenteni, bár sok haláleset fordult elő egy ideig a családunkban. Aki esetleg egy ilyen pont lehet, egy szeretett unokatestvérem hirtelen halála 21 éves korában. De sosem gondoltam úgy rá, hogy bárki is megmenthette volna. Rosszkor volt rossz helyen.
Amikor megbetegedtem, akkor valószínűleg komolyan bennem volt az az érzés, hogy hogy fogok egyedül boldogulni, de pl. ez is a változások közé tartozik. Ma már biztos vagyok benne, hogy megállom a helyemet a világban egyedül is.
A gyerekek biztosan megsínylenék, a külön életet, de kevésbé, mint a jelenlegi helyzetet. És úgy gondolom, hogy vagyunk annyira felnőttek, hogy ha menni kell, ezt békésen, és szülőpárként tudjuk megoldani.
Az utolsó párterápia nagyon jól sikerült. Csináltunk pár nonverbális gyakorlatot, ami egyértelműen megmutatta, vagy megerősítette azt, hogy a kötődés megvan. És momentán úgy tűnik, az alapprobléma nem is a kettőnk közötti kapcsolatban keresendő. Talán azért érzem meg most én másképp, mert neki adott a kemény személyes problémája, amin tud dolgozni, és mellesleg a kapcsolati, nekem pedig van a kapcsoltai, amire szinte semmi ráhatásom addig, amíg a személyes problémája ennyire erőteljes. Így marad a tehetetlen várakozás, ami alatt bennem is történnek változások, és nem mindig pozitív irányúak.
Nagyon köszönöm a segítségedet, arra mindenesetre választ kaptam, hogy jó eséllyel viszonylag gyorsan eredményt tudunk elérni a Hellinger terápiával.
 
Libelle

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Tudom, nem éppen ide vág a kérdésem, de nem találtam semmilyen topicot ezzel kapcsolatban. Ismertek Szegeden vagy a vonzáskörzetében olyan szakembert, aki foglalkozik transzlégzéssel, esetleg tanfolyamot tart? Nagyon érdekelne, és szeretném kipróbálni. Köszönöm előre is.
 
t.bernadette

Állandó Tag
Állandó Tag
Végül egy gyakorlati kérdés. Ember megálmodta, hogy kipróbálná a Hellingert, mert ha van eredménye, akkor az viszonylag rapid, és nem évekig tartó pszichoterápia. De novemberre adtak neki időpontot. Tudtok nekem ajánlani valakit Bpest-en vagy vonzáskörzetében, ahol nem egy fél évet kell várni? Annyi ideje szerinte nincs, mert addig simán összeroppan.
 
yonder

Állandó Tag
Állandó Tag
Bert Hellinger: Kétféle boldogság

A boldogság, amelyet az Én keres,
könnyedén elfut előlünk.
Növekszünk, amikor elmegy.

A lélek boldogsága
jön, és marad.
Velünk növekszik.
 
fafül

Állandó Tag
Állandó Tag
Mindenkinek ajánlom a terápiát, rajtam kb. 15 éve már alkalmazták ezt a módszert, de akkor még nem tudtam, hogy ez a neve. Hasznos volt, sokat segített és segít a mai napig is.
 
sun1

Állandó Tag
Állandó Tag
Valóban nagyon sok érdekességet lehet megtudni az ilyen témájú könyvekből, ott vannak a legegyszerűbb megoldások az orrunk előtt csak nem vesszük észre.:(
 
pruecsi

Állandó Tag
Állandó Tag
... es ami meg nagyon erdekes, hogy a masok allitasainal a problemamegoldas sajat, meg nem nevezett problemakra es blokkokra is valaszt adhatnak... ha nyitottak vagyunk
 
kakukkmadaras

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen, ez nekem is érdekes volt. Saját állításon még nem voltam, bár tervezem, talán a télen vagy tavasszal összejön.
Arról van-e valakinek tapasztalata/tudomása, hogy kifejezetten káros vége is lehet egy állításnak?
 
S

sisne*

Vendég
Ez engem is érdekel. Olvastam olyat...
Szia kiss

Az online M.a.g.y.a.r K.u.rí.r.ban megjelenő New Age - ellenes gyűlölködő kirohanásra gondolsz...?

Ennek a támadásnak a hátterében a cikk ezen része állhat:
"Az egykori katolikus teológus állításai és publikációi mindinkább eltávolodtak a keresztény istenképtől...".

Meggyőződtél az állítás hitelességéről...?

Én nem találtam magyar nyelven más olyan találatot, ami ezt igazolná.

Álhíreket, koholmányokat pedig nem helyes alaptalanul híresztelni.
A javaslatom az, hogy töröld ezt a hozzászólásodat,
amennyiben a Google - ban utánanézve Te sem találsz konkrétumokat.

Szeretettel sisne
 
Nem, még véletlenül sem ilyesmire gondoltam, ezeknek nem ülök fel :). A forrást pontosan nem tudom, de mivel a férjem súlyos depressziós és terápiára készült, ő nézett utána magának, feltételezem a hitelesség kedvéért szakmai oldalakon és nem a ponyván :), és ez volt a legnagyobb félelme, amit "mellékhatásként" talált. Az sem biztos, hogy magyar nyelvű oldalon találta. Sőt, valószínű, hogy nem.
 
Ha kockázatot látsz ebben és még terjeszted is,
akkor miért hagyod, hogy a férjed részt vegyen...?
 
t.bernadette

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha kockázatot látsz ebben és még terjeszted is,
akkor miért hagyod, hogy a férjed részt vegyen...?

Én nem láttam benne kockázatot. Ő annál inkább.
Félreértettél. Nem rossz hírt akarok terjeszteni, pusztán azért kérdeztem, hogy szakértőktől kapjak erre a számomra is nevetséges "mellékhatásra" megnyugtató választ. Lehetséges, hogy más is belefut ebbe a leírásba, rémhírbe, akármibe. Legyen ez egy szakmai támpont másoknak is.
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérdés

Abban a kérdésben, hogy árthat-e a módszer egy olyan fájdalmas tapasztalat hat, ami a kiszolgáltatottság félelméről szól ( ezt ezer dologban megtapasztalhatja az ember). Ezért létjogosultsága van ennek a kérdésnek is, mindamellett, hogy nagy-nagy értéket jelentenek szerintem is Bert Hellinger felismerései, és számomra ő a szeretet áramlásának egyik leghitelesebb tanitója, mestere.

Én azt hiszem, hogy ebben a terápiában a legkevésbé kiszolgáltatott az ember. A valósággal való szembenézés és az oldás gyógyitó hatással van arra, aki hagyja, hogy ez megtörténjen vele. Azt hiszem, hogy a legszelidebb , legveszélytelenebb módszer ez, DE ha az ember a saját felelősségét egy módszerre vetiti, vagyis kikapcsolja a felelősségérzetét ,és nem ragadja meg azt az erőt , amit kap, vagy esetleg önmaga ellen forditja, akkor az ő felelős döntésén keresztül árthat is akár. Ilyen szempontból bármi hibáztatható, ami kivetitési felületet képez. Van, hogy az ember döntése már eleve nem a gyógyulni akarás. (Rákos megbetegedések gyógyitásánál is fölmérik, hogy a páciens megakar-e gyógyulni, vagy sem? Még itt is alkalmazzák a családfelállitást, mert ez alapvető változásokat hoz, a motivációk átlalakulnak, új nézőpontokat ad).

Ha valaki méllyen depressziós, akkor a képzett vezetőterapeuta lehet, hogy először egyéni terápiát javasol, vagy esetleg az egyéni terápiát összekapcsolja a Hellinger féle családterápiával, azért hogy a hozzáfordulónak minden esélyt megadjon, hogy akarni tudja a gyógyulást. A tapasztalt terapeuta föl tudja mérni, hogy esélyt adsz-e valóban a gyógyulásnak. De nem tud helyetted dönteni. Mindenképpen érdemes úgy odamenni, hogy az ember teljes mértékben őszinte , és felvállalja a terheit. És a döntései felelősségét is.
Ez egy olyan módszer, ami meghagyja a szabad döntés lehetőségét az embernek. Amit tesz az az, hogy felold bizonyos energiablokkokat,amelyek aktuális fájdalmakhoz kapcsolódnak, és amelyek a családi rendszerben megjelennek. Élni segit, ha az ember az erejét erre akarja használni.

De mindemellett felelős maradsz magadért!

Szeretettel: Csillagvirág
 
Edie86

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden családállításnak van eredménye.
Az esetek 100 %ban történik változás.
Aztán már a páciens felelőssége hogy mit kezd a kapott információval,tovább megy e a jó úton vagy sem.De oldás mindig történik.
 
ildiko.sule

Állandó Tag
Állandó Tag
Meghivo - Tematikus Csaladallitas a Magyar Nemzetert (nonprofit) - januar 28.Budapest

Szeretnem figyelmedbe ajanlani a kovetkezo programot, mely talan erdekes lehet azok szamara, akiket erdekel a pszichologia es metafizika valamint szivukon viselik nemzetuk sorsat.

Non-profit mukodesu csaladallito csoportunk megszervezett egy tematikus csaladallitoi napot, amelyre sok szeretettel meghivunk Teged.

A csaladallitas egy alternativ csoport terapia, amely a lelek szintjen dolgozik egy ugy nevezett morfogenetikus mezoben.
A resztvevok szamara mindig dobbenetes az es melyen megerinti oket, amikor felismerik sajat rendszerukben a szeretet rejtett kotodeseit es osszefonodasait.
Ezuttal szeretnenk Veled megosztani ezt a fantasztikus tapasztalatot es megajandekozni Teged azzal az elmennyel, amikor a gyogyito energia athat es ebben az energiaban ismered fel az ok-okozati osszefuggeseket nemzetunk sorsaban.

Harom temat valasztottunk erre a kulonleges napra:

** Magyar Neplelek Gyogyitasa**
** Noi es Ferfi Energiak Harmonizalasa**
** Magyar Nepessegfogyas Rejtett Oka**

Reszveteli dij nincs, de a szervezok a teremberleti dij hozzajarulasat szivesen elfogadjak, amely 1000 es 500 forint korul varhato, ez fugg a resztvevok szamatol.

Idopont: 2012. Januar 28.
Erkezes: 12:45-ig. Kezdes 13:00-kor.
Helyszin: Budapest II. Margit krt. 50-52. kapucsengo #4.
(Mechwart Ligetnel)
Varhato befejezes 18.00 ora.

Ha tomegkozlekedessel jossz, akkor a #4 vagy #6 villamos Mechwart Liget megallonal kell leszallni.

Meleg zoknit, enni es innivalot kerlek hozz magaddal.

***A jelentkezesi hatarido januar 25. szerda***

Figyelem! Elozetes regisztracio szukseges az alabbi email cimen: e-mail címet nyilvánosan tilos megjeleníteni
azert, mert tudnunk kell, elegendoen leszunk a tematikus allitasokhoz. Koszonom a megertest.

Amennyiben kerdesed merulne fel, kerlek azt jelezd felem.

Amennyiben ugy gondolod, hogy ez a program erdekelheti ismeroseidet is, kerlek kuldd el nekik ezt a meghivot.
Koszonom szepen, hogy ezzel is tamogatod torekveseinket!

Minden jot!
Sule Ildiko
 
Oldal tetejére