Tanács a 20 hozzászólás könnyű megszerzéséhez ‎

Katybee

Állandó Tag
Állandó Tag
Receptek 13: Igazi magyar lángos

[FONT=&quot]Magyaros foszlós lángos (12-14 db)[/FONT][FONT=&quot][/FONT]

Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 2 dkg friss élesztő, 2 teáskanál porcukor, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl tej, 2 dl aludttej (vagy kefir, esetleg joghurt), kevés pecsenyezsír (vagy 3 evőkanálnyi, diónyi reszelt hagymával átsütött olaj,) 2 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött bors; olaj a sütéshez.
A langyos tejet simára keverjük a szétmorzsolt élesztővel és a cukorral. A már felfutott élesztős tejet hozzáadjuk a liszthez, majd az aludttejjel, a sóval, a borssal és a zúzott fokhagymával alaposan összegyúrjuk. A tésztát jól kidolgozzuk. Lisztezett deszkán, kelesztés nélkül, vékonyra kinyújtjuk, majd rákenjük a pecsenyezsírt, és úgy csavarjuk fel, mint a rétest szokás. A göngyöleg egyik végét ráhajtjuk a másikra, és tiszta konyharuhával letakarva, langyos helyen 30 percig pihentetjük. Ezután újra kinyújtjuk, de fél centi vastagra. Nagyobb pogácsaszaggatóval vagy pohár szélével kiszaggatjuk, olajos kézzel kissé széthúzogatjuk, és bő, forró olajban mindkét oldalán pirosra sütjük. Tálpapírral bélelt tálra tesszük, hogy az a felesleges olajat beszívhassa. Száraz bor vagy sör illik mellé.
 

Katybee

Állandó Tag
Állandó Tag
Receptek 14: Aranygaluska

[FONT=&quot]Aranygaluska[/FONT][FONT=&quot][/FONT]

Hozzávalók:
A tésztához: 30 dkg finomliszt, 2 dkg friss élesztő, 2 1/2-3 dl tej, 5 dkg margarin, 1 tojás sárgája, csipetnyi só; a tetejére: 10 dkg darált dió, 15 dkg margarin, 10 dkg porcukor.
1 dl langyos tejben feloldjuk az élesztőt és felfuttatjuk. Ezután összedolgozzuk a liszttel, a tojássárgával, a sóval és annyi langyos tejjel, hogy lágy, de ne híg tésztát kapjunk. Ezután beledagasztjuk a margarint, és lisztezett tálba tesszük a cipóvá formált tésztát. A tetejét is meghintjük kevés liszttel, majd tiszta konyharuhával letakarva duplájára kelesztjük. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk a tésztát, és egy kisméretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A pogácsákat egymás mellé rakjuk a margarinnal kikent tepsiben, majd megszórjuk diós cukorral és meglocsoljuk olvasztott margarinnal. Ezután a következő réteg kiszaggatott tésztát rátesszük az első sor tetejére, újra szórunk rá a diós cukorból, és rálocsolunk a margarinból. Addig rakosgatjuk a tepsibe a tésztát, amíg csak tart. A tetejére olvasztott margarin kerül. A tepsit hideg sütőbe toljuk, csak ezután gyújtjuk be a lángot. Közepes hőfokon 35-40 percig sütjük. Borsodóval kínáljuk. Az aranygaluska csak frissen jó!
 

Katybee

Állandó Tag
Állandó Tag
Receptek 15: Olivabogyós rizottó

Olasz olívabogyós rizottó
Hozzávalók 4 személyre: 1 vöröshagyma, 1 zöld húsú paprika, 15 dkg hosszú szemű rizs, 20 dkg fűszeres kolbász, 3 evőkanál olaj, 4 dl erőleves 2 kockából, 5 dkg töltött olívabogyó.
Előkészítés: A hagymát apróra vágjuk. A paprikát vékony csíkokra szeleteljük. A rizst megmossuk. A kolbászt felkarikázzuk.
Elkészítés: A hagymát 1 evőkanál olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a rizst, és állandóan kevergetve üvegesre pirítjuk. Felöntjük a levessel, felforraljuk, letakarjuk, és kb. 15 perc alatt kis lángon megpuhítjuk. Közben a maradék olajon megsütjük a kolbászkarikákat. A paprikaszeleteket hozzáadjuk a rizshez, összekeverjük, kicsit együtt pároljuk, és ízlés szerint megfűszerezzük. Az olajbogyókat is hozzáadjuk, átmelegítjük, és végül belekeverjük a kolbászkarikákat. Kenyérrel és zöldsalátával tálaljuk.
 

Katybee

Állandó Tag
Állandó Tag
Receptek 16: Sáfrányos rizottó

Sáfrányos-húsos rizottó

Hozzávalók 4 személyre: 30 g füstölt szalonna, 2 kis fej hagyma, 400 g sertés- vagy pulykacomb, 1 gerezd fokhagyma, 4 zsályalevél (1 kk. szárított), só, bors, 1 ek. paradicsompüré, 2 ek. olaj, 350 g kerekszemű rizs, 1 /2 dl száraz fehérbor, 2 ek. sáfrányos szeklice, 1 kk. kurkuma, 1-1.2 l húsleves (kockából)
A felaprózott szalonnát és az egyik hagymát megpirítjuk, hozzáadjuk az apró kockákra vágott húst, az áttört fokhagymát, a zsályát, sózzuk, borsozzuk, puhára pároljuk, félidőben belekeverjük a paradicsompürét. Közben a másik fej, finomra vágott hagymát megfonnyasztjuk az olajban, rádobjuk a rizst, 1 percig erős tűzön pirítjuk, megszórjuk a sáfrányos szeklicével/kurkumával, aláöntjük a bort, hagyjuk elpárologni. Merőkanalanként, és mindig csak annyit, amennyit a rizs felvesz, hozzáadjuk a forró húslevest, és folyamatosan keverve puhára főzzük (vigyázat, ne főjön szét!). Lefedjük, 10 percig pihentetjük-puffasztjuk, majd mélytányérokba simítjuk, és az apróhúst levével együtt a tetejükre szedjük, zsályalevélkékkel díszítjük.
Elkészítési idő: 50 perc,
 

Katybee

Állandó Tag
Állandó Tag
Receptek 17: Tonhalas rizottó

Tonhalas-tojásos rizottó

Hozzávalók 4 személyre: 3 tojás, 1 tonhalkonzerv (saját levében), 1 nagy csokor snidling, 15 dkg hosszúszemű rizs, 1 csirkeleves-kocka.
Előkészítés: A tojásokat hideg vízbe tesszük, 15 percig főzzük, majd lehűtjük, meghámozzuk, és kockákra vágjuk. Közben a halat leszűrjük, a levét félretesszük. A snidlinget apróra vágjuk. A rizst megmossuk.
Elkészítés: A rizst a tonhal levével és 4 dl vízzel leöntjük, a leveskockát belemorzsoljuk, és fedő alatt, lassú tűzön puhára pároljuk. A tojást és a snidlinget a rizzsel összekeverjük, alaposan felmelegítjük, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A tonhaldarabokat a rizs tetejére rakjuk, és fedő alatt pár perc alatt az egészet átmelegítjük. Salátát adhatunk hozzá.
 

Katybee

Állandó Tag
Állandó Tag
Receptek 18: Erdélyi rakottkrumpli

Erdélyi juhtúrós rakott burgonya

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 3 nagy fej vöröshagyma, 20 dkg jó csípős juhtúró, 4 dl tejföl, 1 teáskanál szárított tárkony (vagy 1 csokor friss tárkonylevél), 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fehérbors, 10 dkg kolozsvári, füstölt szalonna, 1 evőkanál olaj a tepsi kenéséhez.
A burgonyát megmosom, héjában megfőzöm, és még melegen meghámozva karikákra vágom. Egy tepsit az olajjal kikenek és beleterítek egy réteg főtt burgonyakarikát. Megsózom és félreteszem. A megtisztított vöröshagymát felkarikázom, a füstölt szalonnát nagyon apróra vágom, zsírját kiolvasztom, és a hagymakarikákat fedő alatt üvegesre fonnyasztom rajta. A tepsibe rakott burgonyakarikákat meghintem a hagymával, majd rámorzsolom a juhtúró felét. Rálocsolom a megmosott és apróra vágott tárkonnyal, sóval, borssal ízesített tejföl egy részét, ezután a rétegezést újra kezdem egészen addig folytatva, amíg csak tart a hozzávalókból. A tetejére kevés fűszeres öntetnek kell kerülnie. A tepsit letakarva az előmelegített forró sütőbe teszem, és legalább egy órán keresztül majdnem közepes lángon párolom az ételt. Rendkívül jóízű, bár nem éppen fogyókúrás!
Elkészítési ideje: kb. 120 perc.
 

Katybee

Állandó Tag
Állandó Tag
Receptek 19: Spenótfejfújt

Spnótfelfújt

¨ Hozzávalók 4 személyre: 1 kg. spenót, só, 6 mogyoróhagyma, 2 evőkanál olaj.
¨ A szószhoz: 3 evőkanál vaj, 1 evőkanál liszt, bő 1 dl. tej, 1 evőkanál szardellapaszta, 5 dkg. parmezán sajt (frissen reszelt), 1 csipet Cayenne bors, 6 tojás.
¨ A forma kikenéséhez: vaj.
Előkészítési idő kb. 35 perc, főzési idő kb. 40 perc.
A spenótot megtisztítjuk, megmossuk és lobogó forró sós vízben 2 percig blansírozzuk. Szűrőbe töltjük, és jól lecsepegtetjük, majd nagyon apróra vágjuk. Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk, és a mogyoróhagymát üvegesre pirítjuk benne. A spenótot hozzáadjuk, 1 percig együtt pároljuk vele. A keveréket félretesszük. A szószhoz a vajat egy fazékban megolvasztjuk, a lisztet hozzátesszük, és világossárgára pirítjuk. A tejet állandó keverés mellett apránként hozzáadjuk, a szardellapasztával fűszerezzük. Az edényt levesszük a tűzről, a sajtot belekeverjük, és Cayenne borssal ízesítjük. A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját felverjük, és a szószhoz keverjük. A spenótot belekeverjük és a keveréket esetleg sóval utánfűszerezzük. Egy magas felfújtnak alkalmas formát kivajazunk. A sütőt 180 Celsius fokra előmelegítjük. A tojás fehérjéből kemény habot verünk, és a spenótkeverékhez adjuk. A masszát a formába töltjük, a felületét elsimítjuk és a felfújtat a sütő középső sínjére helyezett rácson 40 percig aranybarnára sütjük, majd azonnal tálaljuk.
 

Katybee

Állandó Tag
Állandó Tag
Receptek 20: Zöldgombóc

Zöld gombóc

¨ Hozzávalók: 1 kg paraj, 4 db zsemle, 2 dl tej, 10 dkg vaj, 2 g törött bors, 2 g szerecsendió, 3 db tojás, 15 dkg reszelt sajt, só.
A megtisztított parajt megmossuk, és sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, és jól lecsepegtetjük, majd áttörjük. A zsemléket tejbe áztatjuk, kinyomkodjuk és beletesszük egy keverőtálba. Hozzáteszünk 5 dkg puha vajat, a parajpürét, sóval, törött borssal, reszelt szerecsendióval fűszerezzük. Ezután a tojások sárgáját is hozzáadva jól összedolgozzuk. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, és a masszába keverjük. Vizes kézzel az elkészített anyagból gombócokat formálunk, és forrásban lévő sós vízben kifőzzük. Amikor a gombócok megfőttek, szűrőkanállal kiszedjük és lecsöpögtetjük. Vajat hevítünk, belerakjuk a gombócokat, és jól átforgatjuk. Tálra szedve reszelt sajttal bőségesen meghintjük.
[FONT=&quot]Elkészítési idő: 50 perc[/FONT]
 
Oldal tetejére