Kanadai bevándorlási kérdések - válaszok

Gigica

Állandó Tag
Állandó Tag
azzal ,hogy a megkapott PR statusat ervenyesitette,
magyarul ; belepett Canadaba 2011 elejen a landed status lepett eletbe /automatice/
DE mivel azonnal elhagyta Canadat es NEM tert vissza 180 napon belul, ezzel elvesztette a landed statusat
a PR visajat !

Valamit már csak amiatt sem igaz, amit állitasz, mert a tegnapi nap folyamán kiállitott (és az útlevélbe beragasztott) beutazási engedély alapja az ÉRVÉNYES PR státus.

Továbbá a beadott kérelmen fel kellett tüntetni napra pontosan, hogy eddig mennyi időt töltött az igénylő Kanadában ill. Kanadán kivül. Ott pedig feketén-fehéren rajta volt a kilépéstől eltelt több, mint 400 nap (ami barátok közt is meghaladja a fent emlegetett 180 napot)...
 

&&&&&

Kitiltott (BANned)
Valamit már csak amiatt sem igaz, amit állitasz, mert a tegnapi nap folyamán kiállitott (és az útlevélbe beragasztott) beutazási engedély alapja az ÉRVÉNYES PR státus.

Férjemmel egyetemben állandó lakosi státusszal rendelkezünk, bár a PR kártyánkat még nem vettük át személyesen, mivel bár a
beutazás Kanadába már 2011 elején megtörtént, de hivatalos ügyek miatt nem maradtunk tovább egy hétnél.

Tehat akkor EGYNAPOS PR visaval rendelkezel
ergo a korabbi allitas NEM fedi a valosagot
 

Gigica

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt kell mondjam: ismét tévedsz.

Egy hat hónapig érvényes, R-1es visa-val rendelkezem, ezen kivül egy darab PR kártyával (ami a kanadai cimemen vár rám), és hogy teljes legyen a kép már a kanadai SIN számunk is megvan!

Igazán érdekelne, hogy honnan szeded a téves infóidat, amikkel folyamatosan bombázol.
 

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Keeping your permanent resident status

Your permanent resident status allows you to live in Canada, but there is also a time limit on how long you can live outside the country. To keep your status as a permanent resident, you must live in Canada for at least two years within a five-year period.

The Permanent Resident Card

If you intend to travel, the Permanent Resident Card is the official proof of your status as a permanent resident in Canada.

This wallet-sized plastic card is required for all permanent residents of Canada seeking to re-enter Canada on a commercial carrier (airplane, boat, train or bus).

If you leave the country, you will need this card to return to Canada. If you do not plan to leave the country, you do not need the card.

Who can become a Canadian citizen?

To become a Canadian citizen:

you must be 18 years of age or older;
you must be a permanent resident who has lived in Canada for three of the four years immediately preceding the application;
you must be able to communicate in English or French; and
you must have knowledge of Canada, including the rights and responsibilities of citizenship.

Landed Immigrant Definition:
An immigration law term; an individual who has relocated and changed his permanent residence to a state where he does not have citizenship but does limited rights associated with residency.

-------------------

A person in Canada temporarily, such as an international student or a temporary foreign worker, is not a permanent resident.

Refugees who are resettled from overseas arrive in Canada as permanent residents through the Government-Assisted Refugee Program or the Private Sponsorship of Refugees Program. However, people who make refugee claims in Canada (either at a port of entry or a CIC office) are not permanent residents. In order to become one, these people must receive a positive decision on their refugee claim from the Immigration and Refugee Board. Then, they must apply for and be granted permanent resident status.

-----------------------

The term "Landed immigrant" ("Immigrant reçu" in French) is an old classification for a person who has been admitted to Canada as a non-Canadian citizen permanent resident.
 

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Ha csak dolgozni jön is hozhatja!


Frequently asked questions: Working temporarily in Canada

http://www.cic.gc.ca/english/informa...work/index.asp

"Your spouse or common-law partner and children can come with you to Canada or visit you in Canada, but they must meet all the requirements for temporary residents to Canada: they must satisfy an officer that they will only stay in Canada temporarily, and they may have to prove that they have no criminal record. If your spouse or common-law partner and children need temporary resident visas, they must also meet all the conditions for obtaining those visas.

All applicants must complete and sign their own individual form, including persons travelling as a family. Applicants who are under the age of 18 must have their form signed by a parent or guardian.

If your spouse or common-law partner and children all apply separately, they must each fill out an application form.

If your family members want to follow you to Canada later, they must each fill out a separate application form.

Important: You may have to provide a marriage certificate and birth certificates for any accompanying family members. If you are in a common-law relationship and your common-law partner will be accompanying you to Canada, you may have to complete the form, Statutory Declaration of Common-Law Union, and provide the evidence listed in it to support your relationship."
 

Gigica

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves &&&&&,
a felesegem es en (es gondolom meg par olvaso) szeretnenk ha az altalad leirt informaciokat tenyekkel, weboldalakkal alatamasztanad. Ugyanis ugy tunik, hogy egyaltalan nem vagy tisztaban a fogalmakkal, de kicsit segitek:
R1 Visa=Travel Document, avagy Permanent Resident Abroad. Ha rakeresel akkor megtalalod az ehhez szukseges jelentkezesi felteteleket es az okot amiert jelentkezni kell erte, de belinkelem ide segitsegkeppen azok kedveert, akiknek szukseges jelentkezni erte:
http://www.cic.gc.ca/english/information/applications/guides/5529ETOC.asp
Ennek mar az elejen feketen-feheren le van irva, hogy "Calculating days present in Canada: To meet the residency obligation, you must have been physically present in Canada for a minimum of 730 days within the past five years." 180 napos idotartamrol sehol semmi szo nincs, sem a hivatalos weboldalon, sem pedig mas immigrant oldalakon az interneten. Szoval meg egyszer halasak lennenk ha az altalad leirtakat megerositened a hivatalos vagy mas immigrant oldalon talahato informacioval. Az R1 Visa, vagy masneven Travel Document azoknak kell akiknek nincs birtokaban a PR kartya, vagy elveszett stb.
Azt meg minden forumozo kedveert nagyra ertekelnenk, ha a kioktato stilusodon javitanal, ha mar valos informaciot nem tudsz szolgaltatni.
De az egesz kerdes eredetileg teljesen masra vonatkozott.
Szoval meg egyszer szeretnenk megkerni mindenkit, akinek a kisgyermek beutaztatasaval barmi tapasztalati informacioja van, kerjuk jelentkezzen, mert erre viszont nem teljesen egyertelmu a hivatalos weboldal.

Ui: Frank-FHI, koszonom hogy Te is alatamasztottad az altalam fentebb es korabban leirtakat (kommentedet mar csak akkor olvastam mikor eppen mar el akartam kuldeni)
 

Gigica

Állandó Tag
Állandó Tag
Koszi Frank, ezt mi is olvastuk. Ugyanakkor sajnos meg nem egyertelmu igy sem, hogy beengedik e az orszagba a kicsit, akinek szulei Permanent resident-ek, hiszen vissza utra nem lesz jegye, es miutan bejon az orszagba meg fogjuk kerni szamara a szponzoraciot a PR statuszhoz. Ha abbol indulok ki, hogy az eset valoszinusithetoen nem egyedi es sokakkal elofordul, akkor valahogyan az emberek megoldottak ezt, olyan orszagbol is ami Visa exempt country, mint Magyarorszag. Es igazabol mi erre lennenk kivancsiak. Errol esetleg van informaciod, vagy barki masnak? Koszonjuk
 

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
....... es miutan bejon az orszagba meg fogjuk kerni szamara a szponzoraciot a PR statuszhoz. Ha abbol indulok ki, hogy az eset valoszinusithetoen nem egyedi es sokakkal elofordul, akkor valahogyan az emberek megoldottak ezt, olyan orszagbol is ami Visa exempt country, mint Magyarorszag. Es igazabol mi erre lennenk kivancsiak. Errol esetleg van informaciod, vagy barki masnak? Koszonjuk

Ha az ideiglenesen dolgozni jövőknek megengedik, hogy a gyereket magukkal hozzák és megkapja a gyerek az ideiglenes itttartózkodást, akkor szerintem Ti is.

Ha a beutazása megtörtént, akkor pedig /ahogy írtad/ lehet számára megkérni a PR státuszt.

Sponsoring a spouse, partner or dependent child

You can sponsor a spouse, common-law or conjugal partner, or dependent children if you are a Canadian citizen or a permanent resident of Canada. To be a sponsor, you must be 18 years of age or older.

You can apply as a sponsor if your spouse, common-law or conjugal partner, or accompanying dependent children live with you in Canada, even if they do not have legal status in Canada......

http://www.cic.gc.ca/english/immigrate/sponsor/spouse-apply-who.asp
 

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Na igen, mi is ebből indulnánk ki, csak az nem világos, hogy bécsben miért mondanak mást...

Szerintem az első válasz volt a jó, de az én véleményem nem sokat számít a határon.

Az ellentmondások feloldására szerintem az a legegyszerűbb megoldás, hogy kérjetek választ/infót e-mail-ben, mert ugye a szó elszáll.... és ha le kell írni, az ügyintéző is jobban odafigyel, hogy pontosan milyen szitut vázolt a kérdező.

A bécsi címeket szerintem már fejből tudjátok.... a megerősítéshez itt egy másik.

Canada Border Services Agency (CBSA)


By Email: [email protected]

http://www.cbsa-asfc.gc.ca/contact/menu-eng.html


Sok SIKERT!!!
 

Anthony71

Állandó Tag
Állandó Tag
Tehat akkor EGYNAPOS PR visaval rendelkezel
ergo a korabbi allitas NEM fedi a valosagot

Az okos,és az okoskodás között van némi különbség,és a fals infók alkalmasak arra,hogy sokakat félrevezessenek!

Ahogy Frank mester irta:5 év a PR kártya érvényessége.Korábban szigorúbb volt-rengeteg panasz volt-ezért most sokkal liberálisabb lett!
Ha valaki hétfőn Entry to Canada,akkor kedden-másnap-elutazhat akárhová!
.Megjön a bediktált cimére a Pr kártya,utánaküldi a haver,azzal bármikór visszamehet!
Ha az első 3 évet Jászkarafaszajenőn tölti,aztán úgy dönt,mégis gáz Magyarország,majd a 3 ÉV elött egy nappal visszautazik,és a fennmaradó kb 2 évet ott tölti,akkor marad PR!

Más kérdés-amiben nem mindenki ért egyet-de érdekes kérdés,a Canadán kivűli tartozkodás bizonyitása/vagy az országon belüli/,hisz csak befelé van regisztrácio,erről sok vélemény van.

Tételezzük persze fel a jogkövető magatartást,de ismerek olyat,aki az állampolgárságot fél év valós ottartózkodás után kapta meg,a "bevallásban"persze mást irt..
Kanada mindent elhisz,persze csak addig,amig nem buknak bele.Utána vége a bizalomnak..
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Szerintem te hiszel el mindent a havernak.

Minden info ott van az asztalon mikor behivnak allampolgarsagira.
 

Anthony71

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos, bár az én kérdésem nem erre vonatkozott, de ha már itt tartunk, akkor tisztázzuk a helyzetet.

A PR státuszomat akkor vesziteném el, ha a beutazás napjától számitott 5 éven belül nem tartózkodnék a szabályoknak megfelelően 720 napot Kanadában.

"Residency Requirements: to maintain Canadian Permanent Residency, one must be present in Canada for 720 days in a 5-year period."

Egyébként meg a beutazó vizumot minden további nélkül megkapta a férjem, itt figyel az útlevelében...

Azt meg nem is értem, hogy miért ne jöhetnék vissza bármikor is a jelenlegi lakhelyemre, ha nekem ez megfelel?! Mi ebben a vicc?

Szóval mindent egybevetve a szabályokkal tisztában vagyok, a vicc az ott van, hogy a baba beutaztatására nincsen sehol sem leirva feketén-fehéren, hogy hogy is történjen.

Továbbra is várom, hátha van itt valaki, aki hasonló cipőben járt a közelmúltban...



Na várj,valamit nem teljesen értek!

Ha a férjed is PR státuszú,milyen beutazási engedélyért folyamodtatok???
A pr kártya fizikális nem birtoklása nem akadálya a haza-Kanadába-való visszautazásnak!
Elég bemutatni a követségtők kapott papirt,amit a tisztviselőnek átadtatok-ő aláirta-első belépés alkalmával!
ENNYI!!
 

Anthony71

Állandó Tag
Állandó Tag
Nana, ha nem lovod ki magad az urbe, akkor valami hataron fogsz kilepni, ahol a kilepes is regisztralva lesz.:):)


Korábban bemásoltam a Kanadai Határőrizeti Szervek hivatalos levelét,tájékozatását.Nem jellemző a Kanadai Hatóság-tól,hogy szándékosan félrevezessenek bárkit is.

Melitta :Igen,persze,nem létezi ilyen,hisz te ilyet el sem tudsz képzelni!:)
A "feltétel nélküli bizalom"elv működik Kanadában.
Ne Kanadaiként gondolkozz,ha meg akarod érteni a szülőfölded lakosait.A papiron az van,amit bevallasz.
Az Indiai,Paki,Kinai kivétel?Fenét!Sumákol mind!
 

sani07

Kitiltott (BANned)
Korábban bemásoltam a Kanadai Határőrizeti Szervek hivatalos levelét,tájékozatását.Nem jellemző a Kanadai Hatóság-tól,hogy szándékosan félrevezessenek bárkit is.

Melitta :Igen,persze,nem létezi ilyen,hisz te ilyet el sem tudsz képzelni!:)
A "feltétel nélküli bizalom"elv működik Kanadában.
Ne Kanadaiként gondolkozz,ha meg akarod érteni a szülőfölded lakosait.A papiron az van,amit bevallasz.
Az Indiai,Paki,Kinai kivétel?Fenét!Sumákol mind!

Hol talalom kb?:) De ugye nem azt akarod mondani, hogy fogalmuk nincs mikor hagytad el az orszagot? Usabol is barmilyen hataron kilepsz az egybol bent van a rendszerben.
 

Anthony71

Állandó Tag
Állandó Tag
Hol talalom kb?:) De ugye nem azt akarod mondani, hogy fogalmuk nincs mikor hagytad el az orszagot? Usabol is barmilyen hataron kilepsz az egybol bent van a rendszerben.

Ha Kanadában jársz,és átlátogatsz az Usa-ba,kapsz egy kis papirt az útleveledbe,+kitöltesz egy rakás kérdőivet.

Az Usa-Kanadai autós határon megkédezik MINDIG:akarsz-e még átjönni?Ha igen,nem ir bele semmit,nem tesz vele semmit!
Ha nem,érvényteleniti!

Mikor pl Torontóból felszállsz az Europai gépre,be kell menned a US.irodába,ahol kijelentkezel!!!Nem Kanadából,az Usa-ból!

Ha nem teszed,és leketyeg a legális tartozkodási idő,hiába az Európai repülőjegy-ami fizikális proof-ki leszel tiltva!

Ennyit a kifelé regisztrációról!
 

sani07

Kitiltott (BANned)
Ha Kanadában jársz,és átlátogatsz az Usa-ba,kapsz egy kis papirt az útleveledbe,+kitöltesz egy rakás kérdőivet.

Az Usa-Kanadai autós határon megkédezik MINDIG:akarsz-e még átjönni?Ha igen,nem ir bele semmit,nem tesz vele semmit!
Ha nem,érvényteleniti!

Mikor pl Torontóból felszállsz az Europai gépre,be kell menned a US.irodába,ahol kijelentkezel!!!Nem Kanadából,az Usa-ból!

Ha nem teszed,és leketyeg a legális tartozkodási idő,hiába az Európai repülőjegy-ami fizikális proof-ki leszel tiltva!

Ennyit a kifelé regisztrációról!

Nagyon egyszeru. Az autos hataron az utleveled alapjan fog regisztralni ki es belepeskor, amikor repulore szalsz, akkor pedig a beszallokartyad alapjan jelent ki a legitarsasag, ahogy az estasokat is usabol.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Korábban bemásoltam a Kanadai Határőrizeti Szervek hivatalos levelét,tájékozatását.Nem jellemző a Kanadai Hatóság-tól,hogy szándékosan félrevezessenek bárkit is.

Melitta :Igen,persze,nem létezi ilyen,hisz te ilyet el sem tudsz képzelni!:)
A "feltétel nélküli bizalom"elv működik Kanadában.
Ne Kanadaiként gondolkozz,ha meg akarod érteni a szülőfölded lakosait.A papiron az van,amit bevallasz.
Az Indiai,Paki,Kinai kivétel?Fenét!Sumákol mind!

En nem hiszem, hogy az emberek mind sumakolnak, kinaiak nagy befektetessel jonnek ide, legalabbis egy reszuk.

Nem erdemes athintazni a hatosagokat mert a bananhejon szoktak elcsuszni a nagy hintasok.
Esetleg egy komolyabb munkahely is komolyan utana nezhet az uj "kolleganak"mielott felveszi.

Igy igaz itt feltetelezik az emberrol ,hogy igazat mond, az itteni embereknek fontos a nevuk tisztasaga, fontos,hogy ahol megfordult ott referenciara szamolhason.
Meg az ismerosok koreben is fontos a szavahihetoseg a megbizhatosag, hisz egy lakas kivetelnel is kernek referenciat .
 
Oldal tetejére