Isten és más mesék

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Egy jo karikatura ellen nincs kifogásom, egy rossz karikatura sem hatalmazhat fel senkit arra, hogy gyilkoljunk miatta.
-
Különösen harmadik személyeket akiknek se egyikhez se másikhoz nincs közük.

Kedves Ernő,

bármennyire is van igazad, ezzel már egy külvárosi kiskocsmában sem mész sokra, pedig ott nem sok szerepe van a vallásoknak. Nem tudom felfogni, hogy egyesek honnan veszik a jogot, hogy mindent és mindenkit megkritizáljanak és nem értem, hogy hogyan lehetnek annyira ostobák, hogy nem látják az ilyen viselkedés következményét. Ha pedig nem ostobák és pontosan tudják, hogy milyen reakciók várhatók, és mégis megteszik... akkor pedig szándékos provokációról beszélünk, ez mögött pedig mindig valamilyen érdekrendszer áll. Hogyan lehetnek emberek annyira hűek egy ideológiai rendszerhez, hogy nem számít nekik semmi, nem törődnek vele, hogy a "szólásszabadság" nevében folytatott manipulatív tevékenységükkel mennyi emberéletet sodornak veszélybe? Ez semmivel sem különb, mint a vallási fanatizmus.

Ha valaki annyira kemény gyerek, akkor személyesen kiállva képviselje a véleményét és ne mások életét sodorja veszélybe. Valláskritika helyett előbb a saját hitrendszerük alapjait és azok következményeit kellene rendbetenni.
 
TeeAh Millatoona

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy jo karikatura ellen nincs kifogásom, egy rossz karikatura sem hatalmazhat fel senkit arra, hogy gyilkoljunk miatta.
-
Különösen harmadik személyeket akiknek se egyikhez se másikhoz nincs közük.

Ki mondja meg, hogy egy karikatúra jó vagy rossz? Amin te térded csapkodva röhögsz, az más számára közömbös vagy éppen gyomorforgató és fordítva. Te tahóskodsz a valláson és hiten, de ha a te hitrendszeredet kritizálja valaki, te is a te megfoghatatlan istenedhez - "tudományos közvélemény" - folyamodsz...

Nincs közük egymáshoz? Dehogyisnem... ahogy nekem is van... a dolgok mélyén. Hiszen mindannyian ebben az elembertelenedett, mechanizált világban élünk...
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Frank
-
Nem tudom milyen esetröl beszélsz konkrétan. En europa egyik legforgamasabb városába élek, számtalan ujságot olvasok és a kulturélet nem egy el mellettem észrevétlenül, mégis olyan embereken keresztül értesültem "sértö karikaturákrol" akik több-tizezer km-re laktak, a karikaturista nyelvét nem is ismerték, talán olvasni sem tudtak. Egyszerüen fellettek heccelve.
-
Gyilkosságra valo felhivás az nem reaktio egy darab papirra vetett hülyeség miatt.
-
Most képzeld el mi lenne ha az állam mégjobban összelenne növe a vallásokkal? Egy ilyen karikatura casus belli lenne.
-
Meglep hogy pont te kritizálsz engem amikor egy olyan országban élsz (és szonélkül elviseled) ahol egy bizonyos valláshoz valo tartozást dicsöit az alkotmány eleje, A natioális eröket abbol fejik, hogy "bástya" vagyunk. :D
-
Olyan "provokatiok" amiröl te irsz az lecsengene egy kocsmai verekedés keretén belül ha nem lenne az állam és a vallás egy filc.
 
1. Frank Kanadában él - tehát olvasni nem tudsz :cool:.
2. Az 1. pont értelmében fellengzős kijelentés, hogy újságokból tájékozódsz :cool:.
3. A tényektől nem zavartatod magad.
4. Mikor egy "civilizált", "demokratikus" nagyhatalom mondvacsinált ürüggyel ártatlan emberek életét oltja ki a saját (elsősorban gazdasági) érdekei mentén, valahogy nem szoktál felháborodni...
 
Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
-
Nem tudom milyen esetröl beszélsz konkrétan. En europa egyik legforgamasabb városába élek, számtalan ujságot olvasok és a kulturélet nem egy el mellettem észrevétlenül, mégis olyan embereken keresztül értesültem "sértö karikaturákrol" akik több-tizezer km-re laktak, a karikaturista nyelvét nem is ismerték, talán olvasni sem tudtak. Egyszerüen fellettek heccelve.
-
Gyilkosságra valo felhivás az nem reaktio egy darab papirra vetett hülyeség miatt.

Kedves Ernő!

Én pontosan arról az esetről beszélek, amire nemrég utaltál és amivel a világon minden híradó tele van. Furcsa, hogy most nem érted. /bár lassan, már megszokjuk/ Ha úgy mondanál véleményt, hogy tudod miről van szó a filmben, és/vagy tisztelnéd embertársaidat, nem írnál olyat, hogy hülyeség. Valaki egyszer úgy fogalmazta meg /szó szerinti idézetre nem emlékszem/, hogy a béke ott kezdődik, amikor az emberek elkezdik tisztelni a halált. Csak azt nem tudom, hogy az ilyen vicces gyerekek miatt, mennyi embernek kell meghalnia, hogy felfogják, ez nem vicc.

Most képzeld el mi lenne ha az állam mégjobban összelenne növe a vallásokkal? Egy ilyen karikatura casus belli lenne.

Nem csak lenne ok a háborúra, hanem az is lehet. Hogyan lenne joga bárkinek megszabni, vagy kritizálni azt, hogy egy másik ország lakói hogyan élnek, vagy ott milyen a politika és a vallás viszonya? A saját gyerekünk családi életébe nincs jogunk beleszólni... és tiszteletben kell tartani azokat a szokásokat amiket kialakítottak. Mond már meg nekem, hogy egy felnőtt ember miért nem tudja felfogni az együttélés alapvető szabályait? Honnan jön ez, hogy "nekem mindenhez jogom van"? Valami felsőbbrendűség? Mint darwinistának mondom, hogy az ember együtt él a környezetével és neki kell a környezetéhez alkalmazkodni és nem fordítva. Egy medvének magyarázhatod, hogy neked jogod van ott lenni, ha ő pedig úgy gondolja, hogy neki pedig joga van megvédeni a területét... Érdekes módon, azonnal tudnád, hogy csendbe kell maradni és tisztelni kell a másik élőlényt. Akkor miért nem fogják fel az emberek, hogy a másik embert és szokásait is tisztelni kell? Ismét kérdezem, hogy mennyi embernek kell meghalnia ahhoz, hogy a "felvilágosult embertársaink" /tisztelet a kivételeknek/ felfogják, a jogokkal nem lehet visszaélni!

Meglep hogy pont te kritizálsz engem amikor egy olyan országban élsz (és szonélkül elviseled) ahol egy bizonyos valláshoz valo tartozást dicsöit az alkotmány eleje, A natioális eröket abbol fejik, hogy "bástya" vagyunk. :D

Én egy olyan országban élek, ahol tiszteletben tartják a másik ember vallását és szokásait. Nem adunk disznóhusos szendvicset a zsidó-gyereknek még viccből sem, a csokit, ha viszek, az anyjának adom előbb, hogy lássa, kóser. Araboknál nem állunk a férfi és a nő közé...., kínaiaknál nem teszünk megjegyzés az ajtónál sorakozó szerencse kabalákra... és sorolhatnám.

Ha Magyarországra céloztál, akkor ott kezdeném, hogy sokadig beidézésre és olvasatra sem akarod érteni az alaptörvény szövegét, mert úgy már nem passzol a demagóg kritikákhoz. Ott folytatnám, hogy ha úgy is lenne ahogy mondod, akkor sem lenne hozzá semmi közöd, mert a demokrácia alapja, hogy a többség akarata kerül érvényesítésre... aminek változtatására megvan a törvényes lehetőség. Lehet, hogy nem érted, de "Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn." Remélem nem kell egy művelt embernek leírnom, hogy kitől idéztem.

Olyan "provokatiok" amiröl te irsz az lecsengene egy kocsmai verekedés keretén belül ha nem lenne az állam és a vallás egy filc.

Nem lehetne ezt úgy megoldani, hogy mindenki megtanul viselkedni? Akkor még kocsmai verekedés sem kel.... ott is meghalhat valaki.
 
P

PókerTomi

Vendég
Ez idáig rendben van de sem téged sem mást sem semmi nem jogosít fel arra, hogy mások által vallásilag tisztelt képzelt vagy valós(ugye ki-nek mi) személyekről karikatúrákat közölgessünk. Ha neked ez ínyedre van hát a helyedbe magamba néznék.

És mégegyszer, természetes hogy az is elitélendő, hogy emiatt ártatlan emberek fizetnek.
 
P

PókerTomi

Vendég
Kedves Frank
-
Nem tudom milyen esetröl beszélsz konkrétan. En europa egyik legforgamasabb városába élek, számtalan ujságot olvasok és a kulturélet nem egy el mellettem észrevétlenül, mégis olyan embereken keresztül értesültem "sértö karikaturákrol" akik több-tizezer km-re laktak, a karikaturista nyelvét nem is ismerték, talán olvasni sem tudtak. Egyszerüen fellettek heccelve.
-
Gyilkosságra valo felhivás az nem reaktio egy darab papirra vetett hülyeség miatt.
-
Most képzeld el mi lenne ha az állam mégjobban összelenne növe a vallásokkal? Egy ilyen karikatura casus belli lenne.
-
Meglep hogy pont te kritizálsz engem amikor egy olyan országban élsz (és szonélkül elviseled) ahol egy bizonyos valláshoz valo tartozást dicsöit az alkotmány eleje, A natioális eröket abbol fejik, hogy "bástya" vagyunk. :D
-
Olyan "provokatiok" amiröl te irsz az lecsengene egy kocsmai verekedés keretén belül ha nem lenne az állam és a vallás egy filc.

Az sok embernek NEM 1 PAPÍRRA VETETT HÜLYESÉG. ÉS senkinek semmi joga mások által tisztelt prófétáról karikatúrát közölni csak mert neki úgy tetszik.
 
Parr

Állandó Tag
Állandó Tag
szerintem valamilyenszinten vallásra szukség van.
bár az lenne az igazi ha nem a hatalom lenne benne a mérvadó.

itt olvastam valami utalást egy háboru félérol a multban...
ez gondolom a II ww rol szolhat...
ehhez annyit tudnék hozzátenni hogy nem csak 1 állam volt benne a ludas...
a lényege a _bizonyos érzelmi hullámok meglovagolása volt.

ahhoz hogy valami ilyesféle ne torténhessék meg ujra, ahhoz _un interkomunikácio _ lenne szukséges.
azaz hogy jobban megismerjék a kulombdozo kulturák ... egymást.
a mai vonulatok kozt ilyen irányzat is létezik, csak jo lenne ha minnél tobben mennének az irányaba.
ehhez a gazdasági és szociális jelenségeket eggyutt kéne szemelott tartani.
persze az interakcio fellépésével eggyutt sok probléma is felmerulhet - merul...
a megoldásaikhoz a kulcs viszont már régen az emberek kezében van, - sok konyv rálátás szol errol...
csak ez mind inkább elméleti sikon mozog - gondolom.
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Millatoona, köszönöm, hogy kijavitottál, a Frank nem ott él ahol gondoltam. Csak annak örülök, hogy te rájöttél, hogy nem Canadára tippeltem. Gondolom a karikaturát sem kell leforditanom.
-
07_12_19JesusGG.gif
-
Nem tudom miért de annyian estetek nekem, hogy megszolitás nélkül válaszolhatok. :D
-
Egy karikaturistának nagy dicsöség lehet ha néhány ceruzavonalhuzás után, a krix-krax-ban a hivek sokasága a saját istenét véli felfedezni.
-
Miként tud néhány papirra karcolt vonás embreket begerjeszteni mind egy bikát a rongy?
Egy felfele mutato középsöujj, és az autovezetök egymásnak esnek. Esznél vagyunk még?
-
Nem kell gunyolodo karikaturista ahoz, hogy nevetni lehessen a vallásokon, elég ha elmegyünk egy bucsujárohelyre.
-
51CajcQF0NL._SL160_AA160_.jpg
-
Egy másik Henkel-kávécsészén Bellinis képe áll amin a Kisjézust éppen körülmetélik. Potom 11 euro 99 centbe kerül.
Vajon ki kezdi ugy a napot, hogy egy slukk kávé, egy pillatás az Ur fitymájára? Biztos nem atheisták. Nekem nincs ilyen bögrém.
-
Jézus felszállt a menyekbe. Testestül, teljes egészében, igy áll a szentirásban, sok országban munkaszüneti nap. Ami visszamaradt belölle az a köldökzsinor és a fityma. Ez utobbi a borhoz hasonloan megszaporodott, jelenleg négy példány létezik (kettö az elmult években szörén szállán eltünt) Van fityma és köldökzsinor reliquiem, lehet hozzájuk imádkozni.
-
Az egyik fitymát Jézus sok évvel a halála és feltámadása után ajándékozta a Szienai Szent Katharinának egy extazis alkalmával jeggyürüként. A jeggyürükén használt elöbör még mindig láthato a szent ujcsontján.
-
Egyre ritkábban van az embernek alkalma egy körmeneten résztvenni ahol fitymát csodálhat,
a legutolso 1983-ban volt. Egész biztos nem tippeltem el magam, 1983-ban.
-
A vallás már az intelligent design elött megprobálta az emberi értelmet összekötni a vallásos hittel, távcsö felfedezése lehetövé tette a szaturn gyurujének a megtekuntését amiben az egyházatyák rögtön felismerték a menybeszállt Jézus igazi fitymáját. (Ugy mind most a DNA-bol egy designert olvasnak ki egyesek)
-
saturn_start.jpg
-
En azon a véleményen vagyonk, hogy jobb ha nevetünk a vallásokon mindha komolyan vennénk. :D
-
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A vallásszabadságba beletartozik a vallások szabad birálhatósága a szólásszabadság és a valláskritika is.
-
postka60.gif
-
A lövészárokban "Látjátok én veletek vagyok minden nap" (Matheus 28.19.20)
-
Egy postai levelezökártya az elsö világháborubol, az interneten van egy gyüjtemény ehez hasonlo képekkel, söt könyvben is megvásárolhato.
-
Ma sértö karikaturának számit tegnap morális támogatás volt.
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Azzal a külömbséggel, hogy Jézus soha nem támogatta a háborút, a gyilkosságot, és a fegyvereket. "Aki fegyverrel öl, az fegyver által hal meg!"
Vallás szabadság annyit tesz, hogy szabadon lehet választani a meglévő vallások között. Esetleg a tudomány, vagy az ateizmus vallása között is.;)
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
E

elke

Vendég
A vallásszabadságba beletartozik a vallások szabad birálhatósága a szólásszabadság és a valláskritika is.
.

A vallásszabadságba nem tartozik bele a vallások szabad bírálhatósága vagy kritikája, de az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának része a szabad vallásgyakorlat a lelkiismereti és vallásszabadság. Valamint a vallások bírálata, kritizálása a szkepticizmus ugyanolyan alapvető emberi jog nem keverni a szezont meg a fazont mert emiatt jártathatja mindenki a száját:p
de közben tiszteletben kell tartani a másik jogát és a mondandót úgy megszerkeszteni, hogy egyik fél szabadsága se sérüljön. ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Vallásszabadság )
 
P

PókerTomi

Vendég
Én inkább elásnám magam a karikatúrista helyébe szégyenembe, hogy mások érzéseit bántottam dehát nem vagyunk egyformák..... Nem árt tudni hogy a keresztény vallás tudomásom szerint NEM TILTJA próféták ábrázolását MÍG A MUSZLIM VALLÁS TILTJA. Ennyi slussz. Innentől már nem nagy logika kell ahhoz, hogy megértsd, hogy min háborodnak fela muszlimok.
 
P

PókerTomi

Vendég
Azzal a külömbséggel, hogy Jézus soha nem támogatta a háborút, a gyilkosságot, és a fegyvereket. "Aki fegyverrel öl, az fegyver által hal meg!"
Vallás szabadság annyit tesz, hogy szabadon lehet választani a meglévő vallások között. Esetleg a tudomány, vagy az ateizmus vallása között is.;)
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.kiss

A muzulmán vallás sem támogatja "épeszű" muszlinoktol tv-be ittott neten stb sokat lehetett hallani, hogy a Korán is rendkívül súlyos büntetést helyez kilátásba ártatlanok gyilkolásáért. A fanatikus terroristák a Korán 1 bizonyosrészét fordítják ki a saját szájízükre és mondják hogy ölésre buzdít, de mint montam rengeteg muszlim cáfolja ezt és bizonyítják hogy az ő vallásuk sem támogatja ártatlan emberek gyilkolászását. Az megint más hogy a vallásuk tiltja a prófétaábrázolását és a karikatúrán még teljesen békés muzulmánok is annyira felháborodnak, hogy... a többit látjuk a tv-be.....
 
Frank-FHI

Kormányos
Kormányos
Én inkább elásnám magam a karikatúrista helyébe szégyenembe, hogy mások érzéseit bántottam dehát nem vagyunk egyformák..... Nem árt tudni hogy a keresztény vallás tudomásom szerint NEM TILTJA próféták ábrázolását MÍG A MUSZLIM VALLÁS TILTJA. Ennyi slussz. Innentől már nem nagy logika kell ahhoz, hogy megértsd, hogy min háborodnak fela muszlimok.

Így van kedves Tomi és ha hozzávesszük, hogy most /legutóbb/ nem egy karikatúráról, hanem egy gúnytűző filmről van szó ahol nem csak a próféta, hanem minden követője a gúny tárgya... /http://www.youtube.com/watch?v=MAiOEV0v2RM/ akkor talán még jobban érthető, hogy miért háborodik fel mindenki. Nem lepne meg, ha ez az eset nemzetközi szinten hozna változást a valláskritika és a szólásszabadság jogi értelmezésében és talán szabályozásában.
 
P

PókerTomi

Vendég
Sajnos nem fog a nyugat annál sokkal gőgösebben büszke a sajtószabadságra és más szólás szabadságra..... jó példa volt erre az is amint pár hsz-el arrébb írtam hogy annó milliónyi magyar sajtóorgánum is közölte mint nyomtatott mind webes formátumban a karikatúrákat és harsogták, hogy ez itt a nyugat és mindenki megbszhatja itt sajtószabadság van és csak azért is közöljük. Ha innen nézed nem várhatunk változást :(
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A vallásszabadságba nem tartozik bele a vallások szabad bírálhatósága vagy kritikája, de az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának része a szabad vallásgyakorlat a lelkiismereti és vallásszabadság. Valamint a vallások bírálata, kritizálása a szkepticizmus ugyanolyan alapvető emberi jog nem keverni a szezont meg a fazont mert emiatt jártathatja mindenki a száját
-
Kedves Elke
-
Pont erröl van szo, a gondolat- és szolás-szabadságbol nem vezethetö le a monoteista vallásokbol.
-
A más istenben valo hit halálos büntetést von magaután. Az istennek ugy látszik nemcsak jo szive van hanem remekül kiismeri magát a kegyetlenséggel, az öt megtagadoknak az életét "keserves kinok között fogja elvenni" De még ez sem elég, a halál után az ürök tüzre fogja dobatni öket, ahol "idötlen idökön keresztül" pörkölödniük kell.
-
Nem véletlen, hogy egy sivatagi nép aki állandoan kivolt téve a tüzö Napnak az istenverést igy látja. Az eszkimoknál a pokol valoszinüleg egy mélyhütö.
-
Én inkább elásnám magam a karikatúrista helyébe szégyenembe, hogy mások érzéseit bántottam dehát nem vagyunk egyformák.....
-
Kedves Tomi

-
Az uj iPhonnál ha jol tudom egy Apps nem müködik rendesen, a fél világ röhög rajta. Külön facebook oldal nyilt tele gunyos viccekkel de még nem hallottam, hogy az Apple management gyilkolásra szolitotta volna fel a hiveit. (Egyébbként több telefon van ma már a földön mind ember.)
-
220px-Laugencroissants.JPG
-
Csodálom, hogy ehetünk még croissant és kiflit.
Ez kifejezetten gunyolodásbol készült és már vagy 400 éve "megalázzuk vele" a nemkeresztény szomszédainkat. Igaz, hogy mamár csak esszük anélkül, hogy tudnánk a történetét.
-
Hogyan lehet egy rajz miatt, egy buta film miatt valakit halálosan megfenyegetni és teljesen kivülállo személyeket "helyettesként" (substitutionary) lemészérolni?
-
Ezt a mentalitást kell elöször megszüntetni hogy nyugodtan tudjunk beszélni a karikatura tartalmárol.
-
Mindanyiunk fejében üllnek ideálok más és más. Miért kéne egy vallásos ember fantáziáját jobban védeni mind egy nem vallásos emberét?
-
A humornak pont az a feladata, hogy az emotiokat csillapitsa. Azért nevetünk rajta mert groteszk, elferditi a valoságot.
A humor segit, hogy kritikát gyakorolhassunk egymáson és magunkon (önironia) anélkül, hogy "elveszitsük az arcunkat" (hogy megszégyenüljünk)
-
deutsche-botschaft-im-sudan-in-flammen-feuer-987389_0_320.jpg
-
En megtudom érteni, hogy a gyujtogatok lelke meglett sértve, de miért kell emiatt teljesen kivülállo embereken bosszut állni? Ez még a tetteseken elkövetve is egy tulzás lenne. Ebböl a pozitiobol nehezebb lesz a szimpátia megszerzése.
-
Nem ártana, ha az igazi álldozatok iránt is részvételt éreznénk.
-
 
P

PókerTomi

Vendég
Az odáig rendbe van mindenki le is írta sőt ha tudnál olvasni leírtam, hogy épeszű muzszlimok mit mondanak, de a te mentalitásod se normális ahogy hozzá álssz más hitvilágához. ÉS EZT ITT MOST LEZÁRTAM MIVEL PARTTALAN A VITA SZÁMOMRA EGY ELVONT... ÉS ITT NEM FOLYTATNÁM világképed van szóval nem vitáznék inkább veled megkivánom őrizni a becsületem, de ha tovább folytatom a veled való diskurzust nem biztos , hogy sikerül.
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Toni
-
Nemcsak neked nincsen kedved erröl a témárol hosszan beszélni, mások is igy vannak vele.
-
Mi az 1001 éjszaka meséivel nöttünk fel, akár menyire is utálták sokan a mathematikát az arab számok nélkül nem állna ott a technika ahol van....hogy néhány klisét emlitsek.
-
Megvoltam lepödve Törökországban mennyire összekapcsolodott a történelmünk pozitiv modon is, hány politikai menekültnek adtak menedéket a történelem során, a nyelvujitásban jártas magyar nyelvészek együtt dolgoztak a török nyelvtan megujitásán....
-
"A barátom az Ikarusznál dolgozik." mondta nekem egyszer szinte akcentus nélkül egy tuneziai bazárárus. Ezek csak személyes élmények amit hosszan lehetne sorolni.
-
A buszokat robbantok száma egy kisebbség, biztos nem nagyobb mind nállunk neonacik gyülekezete. Számomra természetes hogy ezek az extremisták a figyelmünk középpontjába kerülnek mert nem szabad nekik teret adni. Az ilyenek ellen egyhanguan kell fellépniük az embereknek politikai és vallásos nézetekre valo tekintet nélkül.
-
Egy karikaturát lehet ignorálni, lehet ellene demonstrálni vagy polgári törvényeket igénybe venni a betiltásukra.
-
Nemrég a Pápa került egy magazin elsö oldalára kisé izléstelen formában, a Vatikán elöször jogi lépésekkel probálkozott aztán belátta, hogy mi áll a kritika mögött azt a kritikára valo reaktiobol jobban fellehet ismerni.
-
Nos én ugy gondolom, hogy egy képzeletbeli lény megsértése nem ad jogot senkinek arra, hogy létezö lényeket lelövöldözzön.

-
Nekem a hátam borsozik amikor elsöálldozás és bérmálás elött állo gyerekektöl hallom, hogy az "özönvizet megérdemelték az emberek, végülis megsértették az istent, mi pedig az ö teremtményei vagyunk, ergo, tehet velünk amit akar."
-
Ettöl a sablontol megkell szabadulni, ezért ajánlom, hogy az ember legyen az érdekeink középpontjába nem pedig képzeletbeli lények. Miböl áll az általunk konstruált istenek tulajdonságát ebbe az irányba modositani? Az istenek a mi találmányaink.
-
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére