Társasjátékok II

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

rebaba

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Ma a játékturiban találtam egy érdekes játékot, ami szerintem otthon is elkészíthető (lefotóztam, milyen eredetiben). Kell hozzá egy átlátszó, öblösebb flakon (mondjuk literes gyümölcsleves), ezt úgy 90%-ig meg kell tölteni kásagyönggyel (nekem még a rizs jutott eszembe, bár valami színes mindenképp jobb hozzá), és beledobálni mindenféle apró tárgyakat (pl. jópofa gombokat, apró játékokat, befőttesgumit, figurás gyöngyöket, biztosító tűt, üveggolyót, kicsi lufit, fakockát, egyszóval bármit, ami kicsi, és jól el tud bújni a sok gyöngy között). Aztán már csak jól le kell zárni az üveget (én be is ragasztóznám a kupakot, hogy még véletlenül se lehessen lecsavarni), és aztán lehet a gyerek kezébe adni, hogy rázogassa, és találja meg benne az összes elrejtett dolgot. Persze ebből lehet versenyt is csinálni (pl. ki mennyit talál meg adott idő alatt). Az én kétévesem élvezettel rázogatja, és nagyon tud örülni, ha valami előbukkan.
 

Csatolások

  • photo.JPG
    photo.JPG
    310.9 KB · Olvasás: 246

Jusztasz

Állandó Tag
Állandó Tag
Bár más élmény, de akárhány oldalú dobókocka nagyszerűen pótolható ugyanannyi kártya lapból történő húzással.
Szia!

Szerencsére a boltban, ahol én ezzel a játékkal találkoztam, véletlenül árultak önmagában is 12 oldalas dobókockát, így annak megvásárlásával meg 5 otthoni dobókockával már meg is volt a játék pár forintos beruházással. (De akár otthon papírból is lehet készíteni egy nagyobbacska dodekaédert, még venni sem muszáj)
 

Editke30

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!

Nekem meg van,a lezárt tásasjátékok közt volt fent én átalakítottam ,nagy lett a méret nem engedi feltölteni ,tudsz segíteni hogyan kell szívesen felteszem,kb a 95 oldalon itt van egy hasonló ott epret kell összeszedni.
 

Editke30

Állandó Tag
Állandó Tag
Nincs meg valakinek a csonti társas nyomtatható változata? Köszönöm!
Szia!

Nekem meg van,a lezárt tásasjátékok közt volt fent én átalakítottam ,nagy lett a méret nem engedi feltölteni ,tudsz segíteni hogyan kell kicsinyiteni szívesen felteszem,a 94 oldalon itt van egy hasonló ott epret kell összeszedni.#936 hsz
 

bbzsl

Állandó Tag
Állandó Tag
Nincs meg valakinek a csonti társas nyomtatható változata? Köszönöm!

Saját gyerekkori játékom másolata (kivétel a doboz). A szabályzaton rajta van, hogy melyik formából mennyi kell. Már korábban egyszer fölraktam, de lehet, hogy nem működik.
 

Csatolások

  • Kép.jpg
    Kép.jpg
    283.3 KB · Olvasás: 378
  • Kép (2).jpg
    Kép (2).jpg
    272.6 KB · Olvasás: 355
  • Kép (3).jpg
    Kép (3).jpg
    247.7 KB · Olvasás: 380
  • csonti5875_3_big.jpg
    csonti5875_3_big.jpg
    112.6 KB · Olvasás: 368
  • csonti.jpg
    csonti.jpg
    10.4 KB · Olvasás: 330

Csentecsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Kiegészíteném bbzsl küldeményét.
A Csonti játékhoz úgy láttam a leírásban nem szerepel, melyik kártyából mennyi kell. Az 56 db kártya a következő módon oszlik el:
- mindegyik fajtából 4-4 db kell, kivéve a következőkből, amikből 8-8db kell:- a fenti csatolmányon az első oszlopban levő két legalsó kanyarból (ami majdnem derékszögű, illetve a hegyes szögre emlékeztető kanyar)
- hiányzik egyik féle kártya a fenti csatolmányból, ami egy enyhe hullámú, majdnem egyenes vonal (jóval laposabb hullám, mint a fenti képen a második oszlop második kártyáján) Tehát 3 féle kártyából kell 8-8 db, a többiből 4-4db kell. Értelemszerűen a fenti csatolmány második oszlopának két legalsó tagja egyforma, azt nem kell duplán elkészíteni.
 

4xmami

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Keresem a Théba nevű játékot:
tarsas_theba_med.jpg
A Théba (Jenseits von Theben) alapötletét tekintve ritkaság: ez ugyanis egy régészeti társasjáték. A játékosok kutatók bőrébe bújnak, utaznak a világ régészetileg fontos pontjai között, ásatásokat végeznek, leleteket tárnak fel, amelyeket kiállításokon mutatnak be, és egyre több ismeretet gyűjtenek az egyes területekről. Azonban tervezést is igényel a régészek élete, mert a játék során végrehajtott tevékenységek - legyen az akár utazás, akár ásatás - időbe kerülnek. Amíg nem telik le a ráfordított idő, a játékos nem kezdhet újabb tevékenységbe. A játék végén a kiállításon bemutatott leletek, a megszerzett ismeretek egy végső konferencia keretében elszámolásra kerülnek, és a játékosok hírnéb pontokat szereznek. A játék győztese az, aki a legtöbb pontot gyűjti.
Megpróbáltam leszedni a BGG-ről,de mindenhol mást írnak a hozzávalóiról,nem tudok kiigazodni rajta miből mennyi kell.:( Pedig nyelvfüggetlen,tehát nem kéne lefordítani sem.

És a Tobagot:
Tobago.jpg
Sosem volt még ilyen szórakoztató a családi kincsvadászat! A kezeitekben tartjátok egy kincses térkép részeit. De vajon hogyan illenek össze? Egy terepjáróval átkeltek a dzsungelen, sziklás magaslatokon és vadvizeken. A kincs azok között kerül felosztásra, akik a nyomára vezettek. A 3 részbõl álló játéktábla 32 különbözõ játékjelenetet tesz lehetõvé a gazdagon illusztrált tájakon a gondosan kidolgozott játékfigurákkal.

Hátha ott porosodik valakinek a gépén...:)
 

4xmami

Állandó Tag
Állandó Tag
Pergamon

3000064920_2_1.jpg 1590_pergamon_8.jpg
A Pergamon című társasjáték a Gryphon Games legújabb megjelenése. Stefan Dorra, és Ralf Zur Linde tervezte. 1879-ben játszódik, amikor Törökországban még a korai ásatások folytak, és a régészek a régi Pergamon-t akarták felfedezni. A játék lényege tulajdonképpen a verseny, hogy előbb érjünk az ásatások színhelyére, és minél több kincset, leletet feltárjuk. Foglalkozni kell ezen felül a kutatások finanszírozásával is. 10 éves kortól ajánlott, 2-4 játékos részére.
Hálás köszönetem a BGG tagjainak,akik feltöltötték a darabokat,amiket már csak megfelelő formába kellett rendeznem.:) Van hozzá magyar nyelvű szabály is,ezen kívül nyelvfüggetlen.
A referenciakártya 4 darab,a felső sorban az eleje,az alsó sorban a hátulja.Az érmekártyák oldalain a baloldali 2 oszlop a kártyák hátlapja,a jobboldali 2 oszlop a kártyák eleje.A jelölők és egyéb dolgok úgy jönnek egymás után,hogy eleje aztán hátulja az adott színnek.Remélem érthető.;)
Annyit rontottam el,hogy az érmekártyákból 4 adagot szerkesztettem a pdf-be,de csak 3 kell,3x 1-8 -ig.
Jó áskálódást!
 

Csatolások

  • Pergamon tábla.pdf
    1.1 MB · Olvasás: 227
  • Pergamon érmék,egyéb kártyák.pdf
    1.4 MB · Olvasás: 192
  • Pergamon érmekártyák.pdf
    601.3 KB · Olvasás: 174
  • Pergamon referenciakártyák.pdf
    157.7 KB · Olvasás: 170
  • Pergamon szabály.pdf
    3.2 MB · Olvasás: 193

jolikaM

Állandó Tag
Állandó Tag
Quarto

Ismeritek ezt a játékot? Szerintem nagyon ötletes logikai játék, nem véletlen, hogy egy matematikus találta ki.

Rém egyszerű elkészteni, én a gyerekektől csakliztam el az éptőkockákat, és azokat festettem be. Táblát még az én rettenetesen nagy képszerkesztő gyakorlatommal is sikerült összedobni. Mellékelem pdf-ben, A4-es lapra kell kinyomtatni.
Szabály itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Quarto_(játék)

P3021107.JPG P3021109.JPG

Csatolás megtekintése Quarto.pdf
 

ladri6

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Két úti társasjáték szabályát keresem: Lics-locs pingvin és Pókember 3 A végső játszma, ha valakinek megvan kérem ossza meg velem :)
 

bbzsl

Állandó Tag
Állandó Tag
Funny békák

Ismeritek ezt a játékot? Szerintem nagyon ötletes logikai játék, nem véletlen, hogy egy matematikus találta ki.

Rém egyszerű elkészteni, én a gyerekektől csakliztam el az éptőkockákat, és azokat festettem be. Táblát még az én rettenetesen nagy képszerkesztő gyakorlatommal is sikerült összedobni. Mellékelem pdf-ben, A4-es lapra kell kinyomtatni.
Szabály itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Quarto_(játék)

Csatolás megtekintése 1019085Csatolás megtekintése 1019086

Csatolás megtekintése 1019087



A szabálya azonos. Ha valakinek nincs építőkockája és tud színesben nyomtatni, akkor ezt egyszerűen el tudja készíteni.
NAgyon jó az építőkockás változat, tényleg könnyen elkészíthető.
 

Csatolások

  • Kép.jpg
    Kép.jpg
    780.2 KB · Olvasás: 449
  • Kép (2).jpg
    Kép (2).jpg
    447.7 KB · Olvasás: 432
  • Kép (3).jpg
    Kép (3).jpg
    223.6 KB · Olvasás: 433
  • Kép (4).jpg
    Kép (4).jpg
    643.9 KB · Olvasás: 434
  • Kép (5).jpg
    Kép (5).jpg
    760.3 KB · Olvasás: 429
  • Kép (6).jpg
    Kép (6).jpg
    488.9 KB · Olvasás: 433

ivcsu

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Keresem az "Angyal vagy ördög" társasjátékot! ha valakinek meg van, fel tudná tölteni? :) előre is hatalmas köszönet!
 

Szilla3

Állandó Tag
Állandó Tag
Tükörjáték 1

A kártyákat beszkenneltem. Két dobókocka van hozzá. Mindkettőn ugyanazok a formák. (a kártyákról kivehető, hogy melyek; van egy üres oldal is)
Úgy kell a tükör elé tenni a két kockát, hogy a kockák képe a tükörképpel együtt adja ki a kártya képét.
A nagyobbaknak valót is felteszem majd, csak azt most kölcsönadtam valakinek.;)
 

Csatolások

  • tükörjáték1.jpg
    tükörjáték1.jpg
    74 KB · Olvasás: 512
  • img037.jpg
    img037.jpg
    1 MB · Olvasás: 517
  • img038.jpg
    img038.jpg
    1,013.7 KB · Olvasás: 497
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére