Ezzel búcsúztam 2009-ben.
Kedves Óvodások, ballagó nagycsoportosok! Kedves Szülők! Kedves Vendégek!
Elérkezett ismét a búcsúzás ideje. Most itt állunk indulásra készen. Búcsút vesznek az óvó néniktől, barátaiktól, óvodás-társaiktól, a mackótól, az autóktól, ágyacskáiktól, a homokozótól.
Sok szép emlék köti ide őket. Játékok, mesék, kirándulások, a barlang, az erdő, megannyi izgalmas kaland.
Kívánjuk, hogy vágyaik teljesüljenek.
Álmaikra vigyázzanak! Őrizzék mikor a széllel versenyt futottak, s köszöntek minden bokornak, csigának, pillangónak.
Őrizzék meg szemükben az ártatlan kéket, s hagyják, hogy elkísérje őket a rózsaszínnevetés.
Kérjük őket, mindig mosolyogjanak, hiszen akkor vagyunk boldogok, ha nevető szemmel, mosolyogva látjuk őket.
Már nem sokáig foghatjuk a kezüket, de aggódásunk, szívünk elkíséri őket, bárhová visz is útjuk. Hát szorítsunk még egyet rajta és őrizzük ezt a percet sokáig.
Eddig tartott a mi szerepünk. El kell válnunk, hisz vár reájuk egy új varázslatos világ.
Szárnyakat adunk most nektek és repülni fogtok! Próbáljátok ki őket! Röpítsen magasra titeket, szárnyaljatok. De ezek a szárnyak ne csak az égig röpítsen benneteket, hanem vezessen időnként vissza hozzánk is.
Fogadjátok tőlünk búcsúzóul ezt az idézetet a legszebb meséből:
„ A kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük a másik örömét. Mert a kék madár maga a boldogság és kalitkája a szív.”
