Magyarország: Nyelvvizsga nélkül is lehetne diplomázni

goyo

Adminisztrátor
Fórumvezető
Enyhítene a diplomaszerzés követelményein a felsőoktatási stratégia legújabb, átdolgozott változata, amely hamarosan a kormány elé kerül: azokon a szakokon, amelyeken az „idegen nyelv ismerete másodlagos”, nem lenne szükség a bizonyítványra, írja az Eduline.hu.

„Fontos lenne alapjaiban végiggondolni és újraszabályozni a diplomaszerzés nyelvvizsgák letételéhez kötött követelményeit” – áll a legújabb felsőoktatási stratégiában. A dokumentum szerint a hallgatók 20-22 százaléka a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapja meg a diplomáját, jelentős részük pedig később sem szerzi meg a bizonyítványt. Az „irreális” nyelvvizsga-követelmények „ésszerűvé tételével” 15-18 százalékkal lehetne növelni a diplomát szerzők arányát.

nyelvvizsga.jpg

Az oktatási portál megjegyzi: azáltal, hogy a felsőoktatási törvényben az szerepel, hogy a felvételi feltétele „lehet a meghatározott szintű nyelvtudás”, most pedig nem mindenhol kötnék nyelvvizsgához a diploma megszerzését, kialakulhat az a helyzet is, hogy egyes képzési területeken nyelvvizsgához kötik a felvételt, más szakokon azonban a diploma kiadásához sem lesz szükség a bizonyítványra.

A nyelvvizsga hiánya miatt nem megkapott diplomákkal kapcsolatban az Eduline idézi a Magyar Nemzet júliusi cikkét, ami szerint az Óbudai Egyetemen 35, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 35,5, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 25 százalék a „beragadt” diplomák aránya. A Nyíregyházi Főiskolán a hallgatók 45 százaléka, a Kaposvári Egyetemen 50 százaléka nem kapta meg a diplomáját a nyelvvizsga hiánya miatt.
 

barbie43

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért ha minimálbéres állás mellett csinálod a diplomádat és nem az oktatás helyszínén laksz , a fizetésből jó esetben az előadás látogatást tudod megoldani. Nettó 70e Ft fizetésből pld hogyan akarnak nyelvvizsgát letettetni, mikor még a nyelvet is meg kellene tanulni?
Egy "átlagos" vidéki középiskolában a nyelvoktatás szintje még az alapfokút sem éri el... az érettségit meg megoldják !!! hogy ne legyen gond...
Főleg ahol megszabták hogy pontosan melyik típusú nyelvvizsgákat fogadják el; és nem eszperantót meg hasonló nyelvekből...
 

goyo

Adminisztrátor
Fórumvezető
Egy "átlagos" vidéki középiskolában a nyelvoktatás szintje még az alapfokút sem éri el... az érettségit meg megoldják !!! hogy ne legyen gond...
Főleg ahol megszabták hogy pontosan melyik típusú nyelvvizsgákat fogadják el; és nem eszperantót meg hasonló nyelvekből...
Kedves @barbie43 értem amit írsz, de itt nem középiskolákról volt szó és nem is minimálbéres állásokról, hanem egyetemi diplomákról (egyetemeken/főiskolákon ahol a nyelvoktatás alap...).
 
P

pacisi

Vendég
Rettenetesen felhígult az egész oktatási rendszer Bezárni felső oktatás felét.Szintet emelni.Alapvető elvárás diplomás ember beszéljen legalább egy idegen nyelvet Kik ha már ők sem Most úgy tűnik könnyebb diplomát
megszerezni mint a nyelvvizsgát!

Tisztelettel
 

barbie43

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves @barbie43 értem amit írsz, de itt nem középiskolákról volt szó és nem is minimálbéres állásokról, hanem egyetemi diplomákról (egyetemeken/főiskolákon ahol a nyelvoktatás alap...).


Tudom, hogy nem középiskolákról van szó! Csak én lejártam egy egyetemet úgy hogy van középfokú nyelvvizsga papírom ami semmit nem ér, mert anno elfogadták utána nem mert tettek bele megkötéseket, mit fogadnak el. Jah az egyetemi tematika alapján 2 félévben volt "angol" nyelvű oktatás előadó teremben nem kis létszám mellett... szóval ez nem nyelvoktatás szerintem
ha a szülők meg a háttered nem engedi meg hogy bármit bármire kifizess akkor kicsit gáz. Hiába vagy jó tanuló, jó eredményed a háttered számít mindenütt...

Az oktatási rendszer felhígult ezzel egyetértek, de nem most, hanem még régen. Anno Fősulit jártam - majd más szakirányba egyetemet. Egymás tantárgyait nem fogadták el, mert nem azonos a tematika x%ban annak ellenére hogy a mostanin 1 félév alatt ledarátlák azt ami a másikban 2 félév volt.... stb. Meg a digitális kivetítés korában az órai anyagot megkapod emailben jegyzetelni nem igazán kell mert felolvassák a diákat (Amiért nem kellene órára járni sem) Egyedül a gyak.óráknak van értelme az előadások 60% felesleges ma ... S nem csak 1-2 oktatási intézmény alapján.
 

szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
En mondjuk sosem veszek fel olyan programozot, aki nem tud angolul, mert akkor megis mibol tanult? Kovacsne Gyopari Emoke "Pascal programozas a kozepiskolai szakkorokben"? Mondjuk a vizsgapapir kevesbe erdekel, mint a tudas.

De persze van sok olyan diploma is (szakmat akartam irni, dehat pont ez az...), aminek az erteket semmivel nem csokkenti tovabb, ha barki nyomtathat maganak otthon egyet.

Az osztondij es a szocialis tamogatas hianyossagait nem igy kellene orvosolni.

Az okor ilyen teren elorehaladottabb volt, mint a kozepkor "sotet" resze (amit nem veletlenul hivunk igy).
Az okori romai ertelmiseg peldaul tanult gorogul.

Amugy kellemes napot mindenkinek, elnezest, morgos hangulatom van.
 

zarabaro

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem papírja kellene legyen egy embernek, hanem tudása...és kérdem én, aki nem képes letenni egy nyelvvizsgát, az milyen más tudással rendelkezhet?
Ez ugye most nem komoly? Mert állításod szerint csak annak van tudása, akinek nyelvvizsgája van? Őrület! Micsoda egy primitív országban élünk!??
NEM ÉRTEK VELED EGYET!

Oktatásról (nem vagyok pedagógus) csak annyit, hogy elméleti síkra épül, viszont teljes mértékben hiányzik belőle a gyakorlatiasság!
 

aniko45

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem papírja kellene legyen egy embernek, hanem tudása...és kérdem én, aki nem képes letenni egy nyelvvizsgát, az milyen más tudással rendelkezhet?[/quot


Így igaz,azért mégis csak különbséget kellene tenni diploma és diploma között.Biztos hogy annyi diplomásra van szükség?Némelyik egyetem annyi tudást sem nyújt ,mint anno, egy jó nevű főiskola.Szerintem igenis legyen elvárás egy diplomással szemben!
 

sivecste

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez ugye most nem komoly? Mert állításod szerint csak annak van tudása, akinek nyelvvizsgája van? Őrület! Micsoda egy primitív országban élünk!??
NEM ÉRTEK VELED EGYET!

Oktatásról (nem vagyok pedagógus) csak annyit, hogy elméleti síkra épül, viszont teljes mértékben hiányzik belőle a gyakorlatiasság!

Teljesen félreértettél...
Én úgy értettem, hogy aki már felsőfokú diplomát akar, és eljut majdnem a megszerzéséig, a majdnem pedig egy fránya nyelvvizsgában nyilvánul meg, annak ez a fránya nyelvvizsga nem jelenthet problémát. Ha minden más addigi vizsgát maga után hagyott, tényleg le kell tudnia tenni a nyelvvizsgát is. Ha erre nem képes, akkor megkérdőjelezném, hogy hogyan sikerült a többi vizsgája???
Amúgy meg, szerintem az, hogy addig nem kapja az emberke a kezébe a hőn áhított papírost, ami az elméleti tudását bizonyítja, amíg nem rendelkezik nyelvvizsgával, egy nagyon motiváló dolog akarna lenni, amellyel ráveszik a hallgatókat egy idegen nyelv elsajátítására, ami valljuk be, napjainkban nagyon is szükséges, a szakmai életben!
Összegezve, erre a kérdésedre: "állításod szerint csak annak van tudása, akinek nyelvvizsgája van?", a válaszom ez: akinek van tudása, annak nem eshet nehezére letenni egy nyelvvizsgát.
 
Utoljára módosítva:

57310

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Bármilyen diplomához szükséges a nyelvvizsga, mert magyar nyelven nem talál elegendő szakirodalmat a továbbfejlődéshez. (szerintem)
 

natty.09

Állandó Tag
Állandó Tag
Szépen elbeszéltek másokról. Pedig, aki most jár egyetemre, már tudja, hogy legalább egy nyelvvizsgát meg kell szereznie (néhol kettőt). Meg is fogja szerezni, ha van annyi tudása, hogy az egyetemet elvégezze. Ha a nyelvvizsgát mégsem fogja tudni megszerezni, akkor nem egyetemre való.
 
Helyes, egyetértek. Miért kellene minden diplomásnak idegen nyelvet tudni, ha a többség még magyarul sem tud rendesen, megkövetelhetnénk tőlük azt is, hogy tudjanak hangszeren játszani.. Mert ha azt nem tudják megtanulni, akkor az értelmi szintjükkel van baj?
Nem. Csak fel kellene fogni, hogy mindenkinek megvan az erőssége, gyengesége valamilyen téren.
 
P

prahda

Vendég
Hát nekem jól jönne, nekem is nyelvvizsga hiány miatt nincs diplomám. :(
Mivel levelezőre jártam, így nem is volt nyelvoktatás, azt saját zsebből kellett volna tanárnál, de arra meg nincs pénzem, tanulgatok én magamtól, de mindig elfogy a lelkesedés, meg nincs visszajelzés, hogy jó-e amit csinálok. A másik gondom, hogy világéletemben (szakközép) is gondjaim voltak a nyelvtanulással (bár ez se igaz így, mert a német ment, az angol nem, de németet utoljára 2001-ben tanultam, azóta már azt se tudom), a többi tantárgyhoz jobb az agyam. :)
 

natty.09

Állandó Tag
Állandó Tag
Jotun és prahda jó kérdéseket vet fel.
De: Ha valaki egyetemi diplomát szeretne, akkor már kell a nyelv. Olyan nehéz megszerezni? Nem hiszem, mert kb. 20 eFt összegből kijön.
Rá kell áldozni, kész.
Ennyit megér az ember és a diploma. Persze tanulni, készülni azért a vizsgára kell.
 
Oldal tetejére