Versek

[h=1]Várkonyi Katalin:
Dallal és virággal[/h]
Kinyílott a rózsa
Anyák ünnepére
Illatos csokorra
Bőven jut belőle.

Aki értünk annyit
S oly szívesen fárad
Dallal és virággal
Köszöntsük anyánkat.

[h=1]Weöres Sándor:
Nap jön[/h]

[h=1]OSVÁTH ERZSÉBET:
Meséltél és meséltél…[/h]
Velem voltál örömben
Velem voltál bajban
Velem voltál, ha sírtam,
Velem, ha kacagtam.
Meséltél és meséltél,
Igazakat, szépet.
Kívántam, hogy a meséd
Sose érjen véget.
Mit adtam én cserébe?
Te azt sosem kérdted.
De talán a két szemem
Elárulta néked.

Kányádi Sándor Kék kikerics

[h=1]Kányádi Sándor - Márciusi versike [/h]
Tavaszt csörög a szarka, tavaszt.
Zöldülni kezd a barna haraszt.

Zsendülni kezd a zsenge határ.
Erőre kap a gyönge bogár.

Szelídülnek az ordas szelek.
Barkákat hány a bokros berek.

Bukfencet vet a játszi patak.
Már csak a hegyen látni havat.

a part alatt

Hajnal Anna Pripike

amanita.3 írta:

Sziasztok!
Egy barátom Hajnal Anna Pripike című versét keresi...
Az interneten nincsen fent, tud esetleg valaki segíteni?

Állítólag "A mesélő kert" című könyvben jelent meg (Móra Kiadó, 1977)...

Hajnal Anna

Pripike

Kicsi volt, pici volt Pripike,
gvüszűnyi kisleány, törpike,
nem játszott sohasem babával,
csak a zöld borsószem labdával.

Láttál- sziromnyi kabátkát,
hát gyufaskatulya ágyacskát?
láttál-e gyűszűnyi leánykát?
láttál-e borsószem labdácskát?

Pripike játszott az udvaron,
egyedül játszani unalom,
labdázott, labdázott magában,
ablakon kiszólt a mamája:

- Kalácsot sütök ma, Pripike,
el ne menj, el ne menj messzire!-
Pripike, labdádat ne felejtsd,
vigyázz rá! Mikor? Hol? Hogyan ejtsd!

Nem hallja Pripike, labdázik,
nem fáradt, nem unja, nem fázik,
labdázott, egyre ment, labdázott,
felhő jött, megázott.

Körülnéz. – Messze vagy, anyukám,
elázott liliom új ruhám,
csöpögök, csurgok! Jaj, didergek,
fázom, jaj sötét van, hol legyek?

Jajgat, sír! Egyszerre mit nem lát!
villogni egy kerek palotát!
csigaház! Barlangos, csavaros,
kapu van! belépjen? óvatos,
lassan lép, félve jár, tapogat,
fordulat után új fordulat,
vaksötét, csavaros utakon
szorítja félelem, izgalom,

mégis megy bátor lány Pripike,
gyűszűnyi kicsi hős törpike.
Egyszerre fény dereng, halovány,
legbelül a barlang oduján,

négyszarvú nagy bika felriad:
ki zavar? Ki bántja álmomat?
megijed Pripike, elfutna,
ha a nagy sötétben el tudna,

elejti, leesik labdája,
kigyúl a tündéri lámpácska,
zöld kis nap, felsütő jóremény,
kis csillag éjszaka közepén.

Derengő, csavaros utakon,
fordulós, körkörös utakon
vezeti guruló lámpácska,
Jótündér ajándék csodája.

Kapuig vezeti, világít,
liheg, fut Pripike hazáig,
mamája várja az udvaron:
jössz-e már kislányom, csillagom?

Felkapja ölelő karjába,
fekteti kicsike ágyába:
- Anyukám, nagy bika kergetett,
de borsó labdácskám megmentett.

Kattints a kibontásához...

hová mégy te kis nyulacska

Antalfy István Színesedik a világ






Antalfy István

Színesedik a világ

Az áprilisi napsütésben
Színes, vidám lett a világ,
És tegnap – vagy még a múlt héten? –
Már kikeltek a kislibák.

A patak vize fodrozódik,
Ha átszalad rajta a szél,
A nyírfa csendes susogással
A távozó télről mesél.

A rigó füttye messze hallik,
- ők ébresztették a napot –
A rét örül, hogy újra zöldül,
S hogy annyi virágot kapott.

Igen, az április – bolondos,
Szeleburdi, napos-havas,
Mikor éppen milyen a kedve,
De ez már biztosan – tavasz!

Móra Ferenc


A csókai csóka
Csókai csókának
Mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
Öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
Hogy ő télen-nyáron
Örökkön-örökké
Feketébe járjon.

Ahogy így tűnődik
Ághegyen a csóka,
Arra ballag éppen
Csalavér, a róka.
Attól kér tanácsot,
Mit kellene tenni,
Hófehér galambbá
Hogy kellene lenni.

"Nincsen annál könnyebb -
Neveti a róka -
Fürödj meg a hóban,
Te fekete csóka!
Olyan fehér galamb
Lesz rögtön belőled,
Hogy magam sem tudom,
Mit higgyek felőled."

Nagyeszű rókának
Szót fogad a csóka,
Nagy vígan leugrik
Az ágról a hóba.
Az orra hegye se
Látszik ki belőle,
Kérdi is a rókát,
Mit hisz most felőle?

"Azt hiszem, galamb vagy" -
Csípte meg a róka,
S csapott nagy ozsonnát
Belőle a hóba.
Róka csípte csóka,
Csóka csípte róka -
Így lett fehér galamb
A csókai csóka.

Móra Ferenc

SÉTÁLNI MEGY PANKA...

Sétálni megy Panka a búzamezőbe,
Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.
Dalolgatva ballag, egyes-egymagába -
Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!
Simulj puha pázsit, lába alá lágyan,
Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!

Légy a legyezője, te lapu levele!
Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!
Búzavirág-szeme mosolyog reátok:
Nevessetek vissza rá, búzavirágok!
Kakukkfű az útját jó szagoddal hintsd be,
Bújj el lába elül, szúrós királydinnye!

Ha a dülőúton szegényke kifáradt,
Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!
Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,
Szelíd széki fűvek, csillagfejetekkel!
S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,
Te vigyázz re

Móra Ferenc
Arany alma arany ágon

Arany alma arany ágon,
Mi a legszebb a világon?
Boci-boci tarka?
Vagy a csengő rajta?
Hosszú farkú szarka?
Vagy a páva farka?

Arany alma arany ágon,
Mi a legszebb a világon?
A vadrózsa bokra?
A szivárvány csokra?
Nevet anyja rája:
Az ő Józsikája!

Arany alma arany ágon,
Mi a legszebb a világon?
Hajnali gyöngyharmat:
A rózsa sóhajtgat.
Nevet a kis Jóska:
Édesanyja csókja!

Móra Ferenc
A didergő király
verses mese

Mese, mese, mátka, pillangós batárba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába,
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
- Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!

Százegy kengyelfutó százkét felé szaladt,
Tökszárdudát fujtak minden ablak alatt:
Ki tud orvosságot a király bajáról,
Hol az a bölcs ember, aki jót tanácsol?

Adott is ezer bölcs ezeregy tanácsot,
De együtt se ért az egy falat kalácsot.
Didergő királynak csak nem lett melege,
Majd megvette szegényt az Isten hidege.
Körmét fúvogatta, keserűn köhintett,
Bölcs doktorainak bosszúsan legyintett:
- Bölcsekkel az időt ne lopjuk, azt mondom,
Hívjátok elő az udvari bolondom!

Bukfenc-vetegetve jön elő a bolond,
Cseng-peng, kong-bong rajta a sok aranykolomp,
Mókázna a jámbor, serdűl, perdűl, fordul,
De a király rája haragosan mordul:
- Hallod-e, te bolond, szedd össze az eszed,
Adj nekem tanácsot, akárhonnan veszed.
- Teli van énnálam ésszel a szelence:
Hideg ellen legjobb a meleg kemence.
Gyujtass be csak, komám - nevetett a bolond,
S nevetett köntösén a sok aranykolomp.

Kergeti a király ki a sok léhűtőt:
Hozzák fülön fogva az udvari fűtőt!
- Hamar cédrusfával a kandallót tele,
Urunk-királyunknak attól lesz melege!
Nagy volt a kandalló, akár egy kaszárnya,
El is égett benne vagy száz cédrusmáglya,
Sergett is a király előtte, megette,
Utoljára mégis csak azt dideregte:
- Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Már a szakállam is csak úgy reszket bele!

Nyöszörög a fűtő: - Felséges királyom,
Életem-halálom kezedbe ajánlom,
Most dobtam bele az utolsó forgácsot,
Jó lenne hivatni az udvari ácsot!

Nekibúsul erre a didergő király.
Szigorú paranccsal a kapuba kiáll:
- Vágjátok ki kertem minden ékességét,
A szóló szőlőnek arany venyigéjét,
A mosolygó almát, a csengő barackot,
Hányjatok a tűzre minden kis harasztot!
Széles ez országban amig erdőt láttok,
Kandallóm kihülni addig ne hagyjátok.
Jaj, mert mindjárt megvesz az Isten hidege,
Csak úgy kékellik már az ajkam is bele!

Csattognak a fejszék, sírnak erdők, berkek,
Recsegnek, ropognak a gyümölcsös kertek.
Sok lakójuk fejét bujdosásnak adta,
Fészkit ezer madár jajgatva siratta.
A rengeteg fákból egy szál se maradt ott,
Aranyos kandallón mind elparazsallott.
Didergő királynak de minden hiába,
Nyögve gubódzik be farkasbőr-bundába:
- Fűtsetek, mert megvesz az Isten hidege,
Csak egy fogam van már, az is vacog bele!

Nekeresdországban van is nagy kopogás,
Ripegés-ropogás, siralom, zokogás.
Dolgozik a csákány, fürész, balta, horog -
A király ajtaja egyszer csak csikorog.
Betipeg egy lányka, icike-picike,
Gyöngyharmat tündöklik lenvirágszemibe.
Az ajaka kláris, a foga rizskása,
Csacsog, mint az erdők zengő muzsikása:

Ejnye de rossz bácsi vagy te, király bácsi!
Megfordul a király: - Ácsi, kislány, ácsi!
Azt se tudom, ki vagy, sohase láttalak.
Mért haragszol reám? sohse bántottalak! -
Kerekre nyitotta a csöppség a szemét:
- Minek szedetted le a házunk tetejét?
Hó is hullongázik, eső is szemezik,
A mi padlásunkra az most mind beesik:
Elázik a bábum kimosott ruhája,
Vasárnap délután mit adok reája?

Mint amikor nap süt a jeges ereszre,
A király jégszive harmatot ereszte.
Szemében buggyan ki szivének harmatja,
Szöghaját a lánynak végigsimogatja:
- Ne félj, a babádat ruhátlan nem hagyom,
Biborköntösömet feldaraboltatom.
Bársonyrokolyája, selyemfőkötője,
Lesz ezüstkötője, aranycipellője! -

Most meg már a kis lány mondta azt, hogy: ácsi,
Mégis csak jó bácsi vagy te, király bácsi!
Örömében ugrált, tapsikolt, nevetett -
S didergő királynak nyomban melege lett!
A tükörablakot sarokra nyitotta,
Városa lakóit összekurjantotta:
- Olyan meleg van itt, hogy sok egymagamnak,
Juttatok belőle, aki fázik, annak!

Tódult is be nyomban a sok szegény ember,
A márványtéglákon nyüzsgött, mint a tenger.
Ki is szorult tőlük király a konyhára,
Rájuk is parancsolt mindjárt a kuktákra:
- Asztalt terigetni, ökröt sütögetni.
Fussatok a hordót csapra ütögetni!
Ily kedves vendég még nem járt soha nálam,
Mint a saját népem - nagy meseországban...
(1912)

PO-CSŰ-JI

Éji Hóesés

Ablaknál, ülök, lámpának háttal.
Szél havat kavar, repül fehéren.
Elmaradt vadlúd kiált a jégen,
hallgatom sötét falusi éjben.

Kányádi Sándor

Varjak


Fehér havon fekete
varjak ugrándoznak,
táncolnak, de cseppet se
örülnek a hónak.


Azt mondja az öregebb
- Elkelne egy kályha.
Kórusban a többiek:
- Kályha, kályha, kályha.


Felröppen a bölcs öreg,
Utána a népe,
és rászállnak a meleg
óvoda-kéményre.

Jacques Prévert: Téli dal, gyerekeknek

A téli éjen át fehér alak üget.
Egy nagy hóember az, szájában fapipa.
Hóember, nagydarab, űzi fagyos hideg.
Beér a faluba.
Nyájas lámpavilág szívet-lelket derít...
Nem is kopog: hamar egy kis házba benyit.
Felmelegedni itt
izzó kályhára ül - s egyszerre eltűnik!
Víztócsa közepén csak pipája marad,
csak pipája marad meg egy öreg kalap