Magyar ovis evés közben nem beszél… és a kanadai?

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Milyen a jó ovi? Biztos jól döntöttem, hogy ide járatom a gyerekemet? Az óvodás gyerekek szülei manapság számos ilyen és ehhez hasonló, megválaszolhatatlan kérdéssel szembesülnek. Tuti megoldás helyett kukkantsunk most bele a kanadai óvodások életébe. Ebben Eva May óvónő van most segítségünkre, aki a kanadai Waterlooban él.

Kezdjük mindjárt a beszoktatással… Magyarországon jó esetben 1-2 hét áll a szülő rendelkezésére, amikor bent lehet a foglalkozásokon (az ebédnél nem). Kanadában hogyan zajlik ez a kétségkívül igen nehéz folyamat?

– Szerintem pontosabb, ha Kanada helyett Ontarióról beszélünk, hiszen ez a tartomány nagy kiterjedésű autonómiával rendelkezik, és az oktatási rendszer a tartomány felelőssége. Az óvodákat a minisztérium két irányelv, az úgynevezett „Day Nurseries Act” (DNA, az óvodákra vonatkozó törvény) és az „Early Learning For Every Child Today” (ELECT, a gyermekek korai tanulásáról szóló dokumentum) alapján bírálja és regisztrálja. Mindkét dokumentum nyilvános, az interneten meg lehet nézni. (Az ELECT nagyon érdekes, egy nemzetközi kutatás eredménye). Utóbbi részletesebben meghatározza mind az óvónők, mind az óvodák etikai elkötelezettségét a családokkal szemben. Az óvodákat közösségi szervezeteknek tekintik, tehát a szülők bármikor meglátogathatják azokat, részt vehetnek a programtervezésben és az oktatásban is. Az ovikat szülői tanács irányítja, amely felé a vezető óvónő és az óvónők is beszámolással tartoznak.

A családot elsődleges „szakértőnek” tekinti mindkét dokumentum, az óvodában minden döntést kötelező megtárgyalni a szülőkkel. A beszoktatás, ha erre lehetőség nyílik, közös látogatással kezdődik, először a szülők is 1-2 órában részt vesznek a napi programban. Azután az ovisok egyre hosszabb időt töltenek az óvodában egyedül is. Szeptemberben igen mozgalmas a gyerekek programja, de a szülők bármikor meglátogathatják az óvodákat vagy telefonon is érdeklődhetnek. Az ontariói óvodákban a létszám igen kedvező, a minőségi oktatás megvalósítása tehát elérhető. A bölcsődében 3-5 gyermekkel, óvodában pedig 8-12 gyermekkel foglalkozik egy-egy óvónő.

Engem meglepett a magyar gyakorlat, hogy csendben, beszélgetés nélkül ebédelnek a gyerekek. Úgy látszik, nemcsak a magyar ember, de a magyar óvodás sem beszél evés közben. Ez egy nagyon nehéz feladat. A kanadai gyerekek beszélgethetnek egymással?

– Az ebédidő nagyon fontos közösségi esemény az én óvodámban, és minél többet beszélgetünk, annál gyorsabban gyarapodik a gyermekek szókincse. Az uzsonna pedig úgyszintén családias, társas környezetben folyik, szabad időbeosztásban, ami annyit jelent, hogy az uzsonna naponta kétszer az ovisok rendelkezésére áll egyórás időtartamban, és ők döntik el hogy uzsiznak-e vagy sem. Szerintem a kommunikáció és a szociális készségek természetes körülmények között fejlődnek legsikeresebben.

Mennyire szempont a tehetséggondozás, készségfejlesztés?

– Ontarióban a gyermekközpontú oktatás a cél, tehát óvodai szinten arra törekszünk, hogy pontosan megfigyeljük és kövessük a gyerekek érdeklődési körét, valamint családi és közösségi részvétellel közösen fejlesszük a készségeiket. A tehetséggondozás tehát közös feladat, a teljes integráció építőeleme. Például a szülők, a nagyszülők, a helyi könyvtárak, a kamarazenekar, az egyetemi közösség, a nyugdíjas értelmiség, a tűzoltóság, a rendőrség, a művészek stb. is a segítségünkre sietnek. Az önkéntes oktatásnak nagy múltja van Ontarióban. Már említettem, hogy az oktatás itt együttműködés a gyermek, a család, a község, a környezet és az oktatók között. Együtt fejlődünk, a tanulás tehát végtelen, örökös folyamatnak tekinthető.

Kanadába folyamatosan érkeznek a bevándorlók. Multikulturális közeg ez a javából. Hogyan sikerül ennyi kultúrát, vallást integrálni az óvoda szintjén?

– A multikulturális oktatás megválaszolását kezdhetném a kanadai alkotmány elemzésével is, de az messzire vezetne. Azonban mint említettem, az ELECT-dokumentum pontosan megfogalmazza a teljes integráció folyamatát és célját. Hogyan valósítható meg óvodai szinten a multikulturalizmus? Ismét a szülők szerepét hangsúlyoznám: részt vesznek az oktatásban és megosztják kultúrájukat az óvoda közösségével, énekelnek, muzsikálnak, táncolnak, főznek, kertészkednek, művészeti kiállításokat rendeznek, barátkoznak, ünnepelnek. Így hatalmas és gyönyörű oktatási forrást biztosítanak a gyermekek, a családok és a pedagógusok számára is. Fantasztikus érzés számomra az, hogy minden reggel hét különböző nyelv melódiáját hallgathatom. A tanáriban, a mi 24 tagú oktatói karunkban tizenegy különböző nyelven fejlődünk, tanulunk, kommunikálunk: farszi, mandarin, spanyol, hindi, magyar, szerb, horvát, angol, francia, német és koreai az oktatói kar kincstára pillanatnyilag. Tehát gyakran ünnepelünk! A tanári a szülők és az egyetemi, főiskolai hallgatók rendelkezésére áll, gyakran találkozunk a közösségünk tagjaival ebédszünet közben is.

Egyre több szakember megerősíti, hogy nemcsak iskolai, hanem már óvodai agresszió is létezik. Önöknél mi a tapasztalat?

– Az óvodai agresszió kezelésére nagyon nehéz röviden válaszolni. Szerintem a megelőzés alapvető. Olyan környezetet kell kialakítani a gyermekek számára, ahol minimalizáljuk a stresszhelyzetek és a konfliktushelyzetek kialakulását. Ontarióban a norvégiai, dániai és skóciai erdei óvodák mintájára zöld területeket ültetnek szülői és társadalmi segítséggel a városi óvodák és iskolák köré. Egyre hosszabb időt töltenek az óvodások a természetben, télen is! Számtalan tanulmány bizonyítja, hogy a természet nyugtató hatással van minden egyéniségre. Nagymértékben csökken az agresszivitás zöld környezetben, így mindenki eredményesebben tanul. Logikus döntés vajon az, hogy a magas mozgásigényű óvodásoktól azt várjuk, hogy passzívan üljenek a szőnyegen, a széken vagy a padban?

Az agresszivitás megelőzése nagyon fontos, nemcsak azért, mert kötelességünk minden gyermek biztonságát figyelembe venni, hanem azért is, mert az agresszív egyéniségek is szenvednek. Az agresszivitás okozta elszigeteltség és elidegenedés akadályozza a fejlődésüket. Mint említettem, Ontarióban egy óvónő 8 gyermekkel foglalkozik, egy kis kreativitással ilyen létszámnál könnyen elkerülhető és megoldható az agresszív viselkedés. Túlzott és gyakori agresszivitás esetében szakpedagógushoz fordulhatunk, és oktatási asszisztenssel gazdagítjuk a környezetünket. Egyéni oktatási programot terveznek a gyermek számára, és közösen a csoporton belül dolgozunk a program sikeres megvalósításán.

Ugorjunk a végére, hogyan zárjátok az évet?

– A mi ovinkban úgy döntöttünk, hogy lemondunk az évzáró ünnepségekről, mert stresszhelyzet és nem gyermekközpontú. Végeredményben az óvónők szerepelnek. A pedagógiai kutatás szempontjából az ilyen ünnepségek már nagyon elavultak és nem számítanak professzionális gyakorlatnak. Nálunk ilyenkor az egész ovi együtt piknikel a kertben, ahol a családok kreatív művészeti és zenei foglalkozásokon vehetnek részt, így tisztelettel közelítjük meg a gyermekeket. Csak gondolj vissza, milyen lámpalázat okoztak nekünk ezek az évzáró ünnepségek… Volt értelmük?!

Nádor-Virág Anikó

gyerek.jpg
 

Csatolások

  • gyerek.jpg
    gyerek.jpg
    38.2 KB · Olvasás: 120

vizike

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk még a 30 fölötti létszám sem ritka és nálunk is elvárják a "minőségi oktatást", egyéni bánásmódot, fejlesztést stb. : (
 

ApaByBE

Állandó Tag
Állandó Tag
Az evés közbeni beszélés nem szokás dolga. Egyrészt gusztustalan tele szájjal beszélni, másrészt meg kipotyog a kaja. Aztán még könnyen 'cigány útra mehet', meg egyébként is az alapos megrágásra kell az idő, mielőtt még kihűlne a kaja
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem úgy értem az evés közben beszélést, hogy tele szájjal. Úgyis lehet beszélni, ha az ember lenyelte a falatot, és még mielőtt a következőt bevenné, elmondja a mondatot. Beszélgetésről van szó, nem Shakespeare-i monológokról. Miért ne lehetne az ebédlőasztalnál beszélgetni? A kaja nem percek alatt hűl ki.
 

tündérrózsa

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaszladany, azt hiszem inkább a kanadaiaknak lenne mit tanulni tőlünk.Próbálják meg a 30 fős létszám mellett bemutatni,mire képesek.Nehogy az étkezés közbeni beszélgetés vagy a csend legyen a minőség mércéje! Ahogy olvasom,még nyolc főnél is szakember segít az agresszió kezelésében. Ne értékeljük le magunkat!
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekünk éppen abban kellene követnünk a kanadaiakat, hogy ne 30 fős legyen egy csoport az oviban! Minőségi mércéről pedig nem is beszéltem, általánosságban szóltam az evés közbeni beszédről. Sok család is az ebédlőasztalnál beszéli meg a dolgait.
 

vizike

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát, amíg egymást bevárják a gyerekek az evéssel, aközben is jókat lehet beszélgetni, egy kis kuncogásról nem is beszélve. Mert mindenki nem eszi forrón a kását. : )
 

Eszter Szilágyi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem nem mindegy, hogy egy óvodai étkezés esetében korlátozott idő áll rendelkezésre, hogy elfogyasszák az ebédet (uzsonnát etc.), viszont otthon "nem hajt a tatár", lehet beszélgetni. Nem tele szájjal, nyugodtan, a falatot lenyelve. Az viszont már szemöldökrángatós, mikor a gyerekem megkérdezi, hogy "az óvónénik mindig ránk szólnak, hogy ne beszéljünk evés közben, ők pedig egész ebéd alatt beszélgetnek. Nekik miért szabad?" Na itt kezdődnek a gondok...
Azóta másik oviba járunk már, és a 27 fős csoportot 2 óvónő viszi, akik egyszerűen csodálatosak. Ők tudnak valamit, minden elismerésem az övéké.
 

Jurij_Zhivago

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos nálunk még a poroszos nevelés az uralkodó. Rend és fegyelem, sorakozó, mindenki csak a helyére ülhet. Pisilni is csak engedéllyel mehetnek ki.
 

m-o-n

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem a rend és fegyelem bizonyos mértékig szükséges ennyi gyerek esetén. Csökkenti az agressziót, ha nem kell mindig "készenlétben lenni", ütközni, hogy a gyerek érvényesíthesse az igényeit. A sorakozás azért van, hogy ne egymás hegyén hátán tolakodjanak, hanem megszokják, hogy kivárják a sorukat. A boltban is sorban állunk, mégse háborgunk. Mindenki csak a helyére ülhet - felnőtteknél is van, aki szeret mindig ugyanoda ülni, és jó, ha nem kell megküzdeni a megszokott helyért. Pisilni is csak engedéllyel mehetnek ki - azért ez nem olyan engedély, hogy az óvónő esetleg azt mondaná, hogy nem mehet ki. Csak arra való, hogy megszokja, hogy szó nélkül nem megy el másik helyiségbe, és az óvónő is számon tudja tartani, hogy ki ment ki, esetleg már régóta nem jön vissza, akkor utánamegy, és megnézi, mi lehet a probléma.
 

smuku

Állandó Tag
Állandó Tag
Jelen
Nálunk még a 30 fölötti létszám sem ritka és nálunk is elvárják a "minőségi oktatást", egyéni bánásmódot, fejlesztést stb. : (
Jelenleg a csoportom 33 fős, ebből egy kislány halmozottan fogyatékos és reggel fél nyolctól kettőig egy dajka segítségével egyedül vagyok a gyerekekkel, akik vegyes életkorúak. Ebből 29 roma származású 4 magyar. Stabil szokásrenddel és következetesen meg lehet oldani a dolgokat. Amikor csak 22-23 gyerek van jelen, mert esetleg hiányzó a többi, akkor már "kevesen" vagyunk, és még mielőtt valaki feltenné a kérdést, hogy hogyan lehet így minőségi munkát végezni, akkor leírom, nagy önfegyelemmel, felkészüléssel, özön energiával és a szülőkkel együtt. A minősítésem megtörtént, tegnap vizsgálták meg a gyermekeimet szakértők, nem kellett szégyenkeznem :) pontosan fedte a papírmunkámban lejegyzett észrevételeim a gyermekek jelenlegi státuszáról készített teszt.
 
Utoljára módosítva:

Elek Ilona

Állandó Tag
Állandó Tag
Jelen

Jelenleg a csoportom 33 fős, ebből egy kislány halmozottan fogyatékos és reggel fél nyolctól kettőig egy dajka segítségével egyedül vagyok a gyerekekkel, akik vegyes életkorúak. Ebből 29 roma származású 4 magyar. Stabil szokásrenddel és következetesen meg lehet oldani a dolgokat. Amikor csak 22-23 gyerek van jelen, mert esetleg hiányzó a többi, akkor már "kevesen" vagyunk, és még mielőtt valaki feltenné a kérdést, hogy hogyan lehet így minőségi munkát végezni, akkor leírom, nagy önfegyelemmel, felkészüléssel, özön energiával és a szülőkkel együtt. A minősítésem megtörtént, tegnap vizsgálták meg a gyermekeimet szakértők, nem kellett szégyenkeznem :) pontosan fedte a papírmunkámban lejegyzett észrevételeim a gyermekek jelenlegi státuszáról készített teszt.
Gratulálok! Nekem a létszámcsúcs 1985-ben volt,amikor a csoportomban 42 gyerek volt.Nem volt velem senki,a kolléganőm délben jött,annyit voltunk együtt,míg ebédeltek és lefeküdtek a gyerekek,persze ez az idő mindig elhúzódott,mert ennyi gyerek délelőttjét,problémáját ,élményét megbeszélni nem volt elég 2 óra. Később mindig csökkent a létszám,ma a 20-25 -ös csoportban azt mondják:rengeteg ! Hogyan bírtam? Fiatal voltam...

Visszatérve Kanadára: 8 gyerekből egy rendes kört se lehet alkotni,hogy egy jót játszunk!!
 
Oldal tetejére