A sírban is utolér az új törvény

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Melitta,az egyáltalán nem igaz,hogy a szülőknek egyformák a gyerekeik.Nem is lenne természetes,ha ugyanazt érezné a szülő aziránt a szerencsétlen gyereke iránt,aki valaki kellemetlen rokonra hasonlít és aziránt a gyereke iránt,aki kiköpött saját maga fiatalabban.Igen,megpróbálhat a szülő kompenzálni,maga fölé emelkedni,de jobb,ha őszinte -magához is-.

Szerintem pedig az lenne a természetes, ha egy szülő mindegyik gyerekét egyformán szeretné, akárkire is hasonlít a gyereke. Mit tehet arról az a gyerek, hogy kire hasonlít?
Melittának igaza van, a szülőnek egyformán KELLENE szeretni mindegyik gyerekét, abban viszont neked van igazad, hogy ez sok esetben nincs így. Viszont ez cseppet sem természetes. Ez nagyon szomorú, főleg arra a szerencsétlen gyerekre nézve. Ki fogja őt feltétel nélkül szeretni, ha még a szülei sem?
 
M

magdusis

Vendég
Szerintem pedig az lenne a természetes, ha egy szülő mindegyik gyerekét egyformán szeretné, akárkire is hasonlít a gyereke. Mit tehet arról az a gyerek, hogy kire hasonlít?
Melittának igaza van, a szülőnek egyformán KELLENE szeretni mindegyik gyerekét, abban viszont neked van igazad, hogy ez sok esetben nincs így. Viszont ez cseppet sem természetes. Ez nagyon szomorú, főleg arra a szerencsétlen gyerekre nézve. Ki fogja őt feltétel nélkül szeretni, ha még a szülei sem?
Hiszen nem főleg külső hasonlóságra gondoltam.Persze,hogy a szülő megpróbálja és úgy is gondolja,hogy egyformán szereti a gyerekeit.De az csak egyforma -testileg,lelkileg- gyerekek esetén működik.
Nem lehet természetellenes a nem egyformán szeretés;nem tudja a szülő ugyanúgy megosztani magát,az életét,a gondolatait minden gyerekével.Van ,amelyik szó nélkül is megérti-megérzi;ha szerencséje van,és lehet,akinek hiába magyarázza magát.
Viszont az a másik gyerek hogy-hogyse tökéletesen megérti a szülők egyik testvérét,vagy az egyik nagymamát,aki a szülők nem értettek soha a legnagyobb jóindulattal sem.
Ezért lenne nagyon fontos a nagyobb családdal szoros kapcsolatot tartani.
Az is teljesen nyilvánvaló szerintem,hogy az a gyerek,aki egy szülővel közös fizikumot mutat,esetleg a szülő régi ruháiban a nagymama szerint is összetéveszthető,sőt azonos allergiái vannak,véletlenül az ízlése is olyan lett ;bizony az a gyerek közelebb kell,hogy álljon a szülőhöz.Akkor is,ha szülő nem mutatja.
Bonyolult társasjáték a családi élet.
 

Pedro Alvarez

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezen elgondolkodtam. Honnan tudja a végrendelkező a végrendelkezése idején, hogy a kisebbik gyereke még tanulni fog, amikor ő meghal?
Hacsak nem a halálos ágyán teszi a végrendelet, de hát még akkor is lehetnek csodák és felépülhet, és élhet még 30 évet. A kisebbik gyerek se tanul örökké.

Hát talán onnan, hogy egy normális szülő figyelemmel kíséri gyermekei életét, fejlődését, gyarapodását. És lehet, hogy az általam említett, és sokaknál a biztosítékot kivágó megoldás szerinti végrendelet nem is az illető szülő élete végén, esetleg közvetlenül a halála előtt készült, hanem már régebben. És miért, nos azért, mert egy szülő sohasem tudhatja, meddig él. Ezért azután már élete javában elkészít egy végrendeletet, amiben megpróbál oly módon gondoskodni az időben eltérő években született utódairól, hogy figyelembe veszi gyermekei mindenkori anyagi és egyéb helyzetét, és annak megfelelően próbál végrendelkezni, hogy mindegyik gyermeke az ő - esetleg hirtelen - halálakor, a végrendelet kihirdetésekor globálisan közel azonos anyagi biztonságban legyenek, függetlenül attól, ki,mikor született, és van e már megteremtett egzisztenciája, vagy épp annak megteremtése kezdetén áll, illetve még tanulmányokat folytat a sikeres egzisztencia kiépítéséhez. És mivel a gondos szülő figyeli gyermei gyarapodását, fejlődését, és ennek megfelelően módosítja a már elkészült végrendeletet is a változásoknak megfelelően.Természetesen ha a szülő/örökhagyó tisztes kort ér meg, akkor esetleg bekövetkezhet az az ideális állapot, hogy mindegyik gyermeke már saját lábon él, megteremtett magának egy jó, és jól jövedelmező egzisztenciát, ilyen esetben a szülő végrendelkezhet úgy is, hogy gyermekei a vagyonból egyenlő arányban részesüljenek. A jó végrendeletnél nem szempont, hogy a szülő a gyermekeiből melyiket kedveli jobban, esetleg kimondatlanul is, itt az lenne a kívánatos, hogy mindegyik gyermek azonos anyagi biztonsággal tudjon az örökhagyó halála után továbblépni. Ha az első megoldás szerint, akkor úgy, ha az utóbbi, egyenlő részre történő elosztás szerint, akkor úgy. Persze, ha valamelyik örökös életvitelével, magatartásával erre indokot szolgáltat, úgy őt az örökhagyó akár az öröklésből való kitagadással is büntetheti, erre az új Ptk. lehetőséget ad.
 
Utoljára módosítva:

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Hiszen nem főleg külső hasonlóságra gondoltam.Persze,hogy a szülő megpróbálja és úgy is gondolja,hogy egyformán szereti a gyerekeit.De az csak egyforma -testileg,lelkileg- gyerekek esetén működik.
Nem lehet természetellenes a nem egyformán szeretés;nem tudja a szülő ugyanúgy megosztani magát,az életét,a gondolatait minden gyerekével.

Úgy tűnik, két malomban őrölünk. Mert az első két mondatodban arról beszélsz, hogy a szülő nem tudja egyformán szeretni a gyerekeit. A következőben meg arról, hogy nem tud egyforma figyelmet szentelni rájuk. A kettő nem ugyanaz.

Természetes, hogy egyes gyerekek több odafigyelést igényelnek, mint mások. A kisebb korú, vagy a nehezen tanuló, magatartásproblémás, netán fogyatékos gyerek nyilván több figyelmet igényel, mint a kevésbé problémás, jó tanuló, könnyen kezelhető gyerek, ez azonban nem jelenti azt, hogy a szülő nem szereti ugyanúgy mindegyik gyerekét.

Meggyőződésem, hogy igenis egy szülő tudja egyformán szeretni mindegyik gyerekét. Minket is egyformán szerettek a szüleink a testvéremmel, és én is egyformán szeretem mind a két gyerekemet. Életkoronként más-más mennyiségű figyelmet kapnak, (eleinte a kisebbre kellett jobban odafigyelni, most pedig a nagyobbra, mert ő felvételizett, stb.), de soha nem tudnám egyik gyerekemet se a másik elébe helyezni, és a legtöbb szülőnél szerencsére ugyanezt látom.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezért azután már élete javában elkészít egy végrendeletet, amiben megpróbál oly módon gondoskodni az időben eltérő években született utódairól, hogy figyelembe veszi gyermekei mindenkori anyagi és egyéb helyzetét, és annak megfelelően próbál végrendelkezni, hogy mindegyik gyermeke az ő - esetleg hirtelen - halálakor, a végrendelet kihirdetésekor globálisan közel azonos anyagi biztonságban legyenek, függetlenül attól, ki,mikor született, és van e már megteremtett egzisztenciája, vagy épp annak megteremtése kezdetén áll, illetve még tanulmányokat folytat a sikeres egzisztencia kiépítéséhez.

Értem, mire gondolsz, de én mégsem tartom helyesnek, hogy azért, mert az egyik gyerek még tanul, nagyobb részesedése legyen az örökségből, mint annak, aki már a saját lábán áll. Mert mi van, ha a nagyobb csak sima érettségivel gályázik valahol, a kisebbik meg állatorvosnak tanul? Végül mindenképpen ő fog jobban állni anyagilag, a szülő pedig még jobban is segíti őt.
Ha viszont az egyik gyereknek már kifizette a szülő az egyetemet, és mire a kisebbik odakerül, a szülő meghal, akkor rendben van az, hogy a kisebbik a tandíj mértékével többet kapjon. De ehhez a szülőnek előre tudnia kell, hogy addigra meg fog halni, vagy ahogy Te mondod, évről évre módosítania kell a végrendeletét. Van olyan, aki ezt teszi?

Ha pedig meg mindegyik gyerek a saját lábán áll, akkor miért kapjon az örökségből kevesebbet az, aki többet keres, mert mondjuk többet tanult, vagy többet dolgozik?

Szerintem nem csak "ideális" eset az, ha mindegyik gyerek egyformán részesül az örökségből, hanem kizárólag ez az igazságos eset.
 

Pedro Alvarez

Állandó Tag
Állandó Tag
Értem, mire gondolsz, de én mégsem tartom helyesnek, hogy azért, mert az egyik gyerek még tanul, nagyobb részesedése legyen az örökségből, mint annak, aki már a saját lábán áll. Mert mi van, ha a nagyobb csak sima érettségivel gályázik valahol, a kisebbik meg állatorvosnak tanul? Végül mindenképpen ő fog jobban állni anyagilag, a szülő pedig még jobban is segíti őt.
Ha viszont az egyik gyereknek már kifizette a szülő az egyetemet, és mire a kisebbik odakerül, a szülő meghal, akkor rendben van az, hogy a kisebbik a tandíj mértékével többet kapjon. De ehhez a szülőnek előre tudnia kell, hogy addigra meg fog halni, vagy ahogy Te mondod, évről évre módosítania kell a végrendeletét. Van olyan, aki ezt teszi?

Ha pedig meg mindegyik gyerek a saját lábán áll, akkor miért kapjon az örökségből kevesebbet az, aki többet keres, mert mondjuk többet tanult, vagy többet dolgozik?

Szerintem nem csak "ideális" eset az, ha mindegyik gyerek egyformán részesül az örökségből, hanem kizárólag ez az igazságos eset.


Még mindig nem érted, vagy két fontos részlet felett elsiklottál, pedig pont azt a részt idézted éppen vissza!

A szülő figyelemmel kíséri gyermekei sorsának alakulását, látja, ki mennyire jutott a tanulásban, és ezután milyen pozició, milyen anyagi lehetőségek között él, illetve élnek a többiek is. Ennek megfelelően úgy módosít, alakít a végrendelkezésén, ahogy azt a kialakult élethelyzetek megkívánják (nem muszáj évenként, de ennek a lehetősége adott, senki nem gátlja meg ebben, még a törvény sem.) tehát nem az a lényeg, hogy pl. csak sima érettségivel gályázik esetleg a nagyobb valahol, hanem az, hogy hogyan áll, létezik anyagi javakban.(amúgy meg a nagyobb-nak is bizonyosan volt lehetősége továbbtanulni, és nem megállni az érettséginél!) Ha meg nem, ezt éppen a szülőnek illik a legjobban tudnia, és ha szükségét látja, ennek megfelelően alakítani, formálni a végrendelkezését, már ha van miről végrendelkeznie.

És nem biztos, hogy az egyenlő elosztás módszere a legigazságosabb, hiszen lehet, sőt biztos, hogy a példánkban szereplő örökösök vagyoni helyzete nem egyforma, ha ezt te, mint örökhagyó egy egyenlő elosztásos végrendelettel még fel is nagyítod adott esetben, biztos, hogy ellentétet fogsz kelteni a gyermekeidben, leginkább azokban, akik szerényebb életvitelre vannak kényszerítve.(és ezt a szerény életvitelt nem biztos, hogy az illető gyermekek azért kénytelenek elviselni, mert nem képezik tovább magukat, vagy saját hibájukból nem jutnak hozzá egy esetleg jobban fizető álláshoz) És mivel a szülőnek mindhárom gyermeke egyformán kedves - ahogy itt jópáran meg is említették - ezért emiatt sem célszerű az, hogy mindegyik gyerek egyformán részesül az örökségből, hiszen ez így biztosan feszültségek okozója lesz.

Az egyforma részesedés elve tehát nem a legigazságosabb a szülő részéről, viszont a törvény részéről már igen! Ugyanis, ha nem készült végrendelet, - amiben ugye a szülőnek még lehetősége nyílik utoljára gyermekei vagyoni szintjét közel azonos mértékre felhoznia - akkor érvényes végrendelkezés hiányában ezt a törvény úgy oldja meg, hogy minden gyermeket egyenlőnek tekint, -tehát nincs a régi, rossz és hibás beidegződés, miszerint a legidősebb gyermeké a vagyon - és ez alapján a szétosztható vagyont egyenlő arányban osztja el az örökösök között, így ezek alapján mindegyik örökös egyenlő arányban gyarapodik, de az örökösödés előtti vagyoni állapotok aránya változatlan marad!

Utolsó megjegyzésedre, hogy ki az a szülő, aki így gondolkodik, és alakítja ki végrendelkezését, talán az, aki mindegyik gyermekét egyformán szereti, és mindegyiknek azonos mértékű anyagi biztonságot próbál megteremteni, annak ellenére, vagy tán éppen azért ,mert gyermekeinek egyike másika ezt valamilyen oknál fogva a saját erejéből nem tudja megoldani.
 
Utoljára módosítva:
M

magdusis

Vendég
Szerintem olyan,hogy egyformán szeretni,nincs,nem is lehet,és nem is baj.
Lehet,hogy azért különbözik a véleményünk,mert máshogy definiáljuk a szeretet fogalmát.
Én leginkább azzal értek egyet,hogy a szeretet az az ember saját életterének és saját magának a megosztása azzal,akit szeret.És már eleve itt adódik az,ami próbáltam magyarázni,amikor azt írtam,hogy a szülő eleve máshogy kell,hogy viszonyuljon ahhoz a gyerekéhez,aki hasonlóbb magához.Hiszen eleve -akaratlanul,a véletlen folytán - többet adott magából annak a gyereknek ,legyen az külső,valamilyen tehetség,szemlélet,vagy akár betegség.
Az életterét megpróbálhatja egyenlően osztani,bár ott is rengeteg múlik a családi életen,mint társasjátékon,hogy ki mennyit mer kérni abból,amire szüksége lenne,és ki tudja kérés nélkül is kimosolyogni magának a luxust is.Szinte észrevétlenül,tervezetlenül,jóindulattal.
Könnyebb a helyzet esetleg a csak kétgyerekes családban;egyet ide-egyet oda,talán egyszerűbb,ha amúgy minden más egyensúlyban van.
 

Jaszladany

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerencsére vagy sajnos, nekem úgysincs vagyonom, amiről végrendelkezhetnék. Amim van, a szeretetet, egyenlő arányban adom meg mindegyik gyerekemnek, még életemben, ahogy én is kaptam a szüleimtől.
Úgyhogy nem érdemes erről vitatkoznom, mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét.
 
Oldal tetejére