Pokoli állapotok egy mexikói gyermekotthonban

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
A mexikói otthonnal kapcsolatban azután indult nyomozás, hogy szülők feljelentést tettek, mert nem engedték nekik, hogy lássák az otthonban lakó gyermekeiket. Kiderült: a gyerekeket koldulásra kényszerítik, szexuálisan molesztálják, patkányok és bolhák közt a földön kell aludniuk.

Több mint négyszáz gyereket szabadítottak ki rendőrök egy mexikói otthonból, ahol gyakorlatilag fogva tartották, koldulásra kényszerítették és szexuális zaklatásnak tették ki őket - közölték a hatóságok kedd este.

A hivatalos közlés szerint az ország nyugati részén, Michoacán szövetségi államban lévő otthonban embertelen körülmények között élt több száz gyerek és felnőtt, egyebek mellett megrohadt étellel etették őket, a földön, patkányok, kullancsok és bolhák között kellett aludniuk, és sokuknak egyáltalán nem engedték, hogy elhagyják az otthon területét.

"Mélységesen meg vagyok döbbenve, nem számítottunk arra, hogy ilyen állapotokkal találkozunk az otthonban" - mondta az eset kapcsán Salvador Jara, Michoacán állam kormányzója.

Az akció során az otthonból 458 gyereket és 138 felnőttet szabadítottak ki. Az otthon tulajdonosát és nyolc dolgozóját őrizetbe vették.

Az otthonnal kapcsolatban azután indult nyomozás, hogy tavaly öt szülő feljelentést tett a hatóságoknál, mert nem engedték meg számukra, hogy lássák az otthonban lakó gyermekeiket.

Az egyik feljelentést tett szülő egyébként maga is az otthonban született és nőtt fel, ahonnan csak 31 éves korában engedték el. Két gyermekét azonban az otthon tulajdonosa azóta sem engedte szabadon.

mexico2.jpg
 
Ribizlis

Állandó Tag
Állandó Tag
sajnos ez nemcsak Mexikóban, de a közel és távol keleten is előfordul. A gyermekvédelmi rendszer nem kellően kidolgozott, a gyermekotthonokat és/vagy árvaházakat nem mindig szakemberek vezetik. De nem kell messze menni, Erdélyben és Magyarországon is sok olyan otthon van ahol ugyan nem ilyen a helyzet, de a nevelők bántalmazzák a gyermekeket, vagy pedig szemet hunynak afölött ha a gyermekek egymást bántalmazzák.
Szociálpedagógusként végeztem, szakmai gyakorlataim során láttam egyet s mást, de mindenhol jelezték felém, hogy az ott látottakat nem írhatom bele a gyakorlati naplóba, és ne emlegessem senkinek, mert akkor elfelejthetem, hogy lediplomázok.......

De van mindenhol ellenpélda is! Jártam olyan helyen ahol csodás körülmények között voltak a gyerekek és a nevelők komolyan vették a hivatásukat!
 
vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
A hatóságok nem ellenőrizték ezt a gyermekotthont?
Senkinek nem tűnt fel,hogy a gyerekek milyen körülmények között élnek?
Az a szülő aki 31 éves koráig ott élt miért nem jelentette a hatóság felé?
 
Ribizlis

Állandó Tag
Állandó Tag
Az állam ellenőrizhette, szimplán akkor arra az egy napra minden rendben volt....nem jelentette, mert nem merte.
Nagyon gyanítom, hogy akik ilyen módszerekkel vezetnek egy gyerekotthont, azoktól egy halálos fenyegetés is készpénznek vehető...

kinek tűnt volna fel? a gyermekotthonokba nem jár be az utcáról az ember, azok mennek oda akik ott dolgoznak, vagy szülők látogatni. Magyarországon sem ellenőrzi az állam napi szinten az otthonokat, valamint ha igen, azt is előre bejelentik, tehát "rendet lehet rakni" mielőtt jönnének az ellenőrök.
 
vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Felénk azt mondják,hogy mindenki fölött vannak...
Nehezen hiszem,hogy arra az egy alkalomra patikatisztaságot varázsoltak volna.
Lehet,hogy kaptak volna halálos fenyegetést ,de ha meg sem próbálták hogyan tudhatták volna meg.
Talán azoknak a személyeknek akik naponta látták koldulni,piszkosan ,megalázva ezeket a gyerekeket.
A szülők miért nem értesítették a hatóságokat?ha tudták ,tapasztalták látogatások alkalmával,hogy milyen körülmények uralkodnak az intézményben?
Valóban nincs ellenőrzés napi szinten itthon,de csak ott jelentik be az érkezést,látogatást ahol összeköttetés van,érdek fűződik az intézmény megtartásához.
 
Ribizlis

Állandó Tag
Állandó Tag
A koldulásról annyit, hogy indiában van ahol a szülők ADJÁK el a gyermekeiket erre a célra, majd a koldulást vezetők megcsonkítják őket és küldik az utcára koldulni.... lehet itt is volt olyan "szülő" aki kapott juttatást a koldulásból és ezért nem szólt róla.

Pénzzel mindent meg lehet venni, és rengeteg a korrupt ember. :(
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Sok orszagban semmit nem tesz az allam, legfeljebb egy epuletet ad. Egyhazak korhazak magan emberek tartjak fent. Kenyaba voltak a lanyomek nyaralni es elmentek egy aides gyerek otthonba , leirhatatlan allapotok vannak, A vezetok napi szinten cegektol keregetnek hogy enni tudjanak adni a gyerekeknek. Egy egy segely csomagot tudnak kapni a nemzetkozi szervezetektol es amedig tart addig van a kovetkezo segitseg mikor jon senki nem tudja. Egy agyban 4 gyerek fekszik. hoseg legyek bizony elkepzelni nem lehet.....latogatok nincsnenek a gyerekek legtobbjuk arva.
A feljlettebb vilagba foben jaro bun gyerekeket kihasznalni es visszaelni kiszolgaltatott helyzetukkel.
Akar egy gyerekotthon akar szulo vagy barki ezt teszi orokre lesittelnem.
 
Ribizlis

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez így igaz, sok helyen az állam nem fordít figyelmet a gyermekvédelemre.

Szegény gyerekek azért szenvednek ami nem az ő hibájuk, a szüleik vagy nem élnek, vagy egyszerűen olyan emberek akiket nem neveznék szülőnek.....de akik képesek ilyen módon kihasználni gyerekeket, beszélek itt a gyermekmunkától a prostitúcióig... azokat én nem etetném a sitten sokáig.... :/
 
Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap,talán a CNN volt egy riport. A hölgy egy 17 éves lányt említett aki árván nőt fel és az első ember akihez kötődött a stricije volt. Hogy fog ez a lány elárulni valakit vagy ellene dolgozni? Nem egyszerű dolgok ezek.
 
P

pacisi

Vendég
Sok orszagban semmit nem tesz az allam, legfeljebb egy epuletet ad. Egyhazak korhazak magan emberek tartjak fent. Kenyaba voltak a lanyomek nyaralni es elmentek egy aides gyerek otthonba , leirhatatlan allapotok vannak, A vezetok napi szinten cegektol keregetnek hogy enni tudjanak adni a gyerekeknek. Egy egy segely csomagot tudnak kapni a nemzetkozi szervezetektol es amedig tart addig van a kovetkezo segitseg mikor jon senki nem tudja. Egy agyban 4 gyerek fekszik. hoseg legyek bizony elkepzelni nem lehet.....latogatok nincsnenek a gyerekek legtobbjuk arva.
A feljlettebb vilagba foben jaro bun gyerekeket kihasznalni es visszaelni kiszolgaltatott helyzetukkel.
Akar egy gyerekotthon akar szulo vagy barki ezt teszi orokre lesittelnem.
Kenya még a jobbak közé tartozik.
 
phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
1996, velem történt meg:
A Munkaügyi Központ mint munkanélkülit, kiküldött a helyi GYIVI-hez megosztott foglalkoztatásra: 4 órás adminisztratív, 4 órás fizikai dolgozóként. A gyermekotthonban dolgozó "leendő munkatársnő" körbe vezetett a gyerekek szobáin. Életem megrázó élménye volt: kiskamaszok (kb.9-14 évesek), akik allergiásak, bőrbetegek, gyermek rácsos kiságyban(!) voltak kikötözve fáslival a csuklójukon és bokájukon a kiságy rácsához, mert sebesre kaparták viszkető allergiás bőrfelületük! A magyarázat így szólt: azért kellett kikötözni, hogy ne vakarják el jobban, mert a GYIVInek nincs pénze az allergiás készítményekre... Én, aki szintén allergiás bőrbeteg voltam, szörnyülködtem... 3 napig voltam próbamunkán, de visszautasítottam a lehetőséget...
 
Az egyik legvisszataszítóbb dolog amikor a beteget kikötözik.A munkahelyemen is "bevett" szokás volt kikötözni a beteget.De én azt kötözném ki aki kitalálta és elrendelte ezt a fajta "óvintézkedést",ugyan tapasztalja már meg milyen érzés.
 
M

magdusis

Vendég
Mindenütt ez van.Kikötözik itt is,Torontóban,a betegeket,még addig is amíg a rokon elmegy bekapni néhány falatot.
Kikötözik az öregeket is ,még a drágább otthonokban is,ha úgy tetszik egy-egy ápolónőnek.
Mindenhol,ahol kiszolgáltatottság van,visszaélnek a hatalommal.Akárhol,akármikor.
 
Ribizlis

Állandó Tag
Állandó Tag
én az ilyen embereket nem engedném szociális vagy egészségügyi területen dolgozni, mert itt nem tárgyakkal, vagy papírokkal dolgozol, hanem élő és érző emberi lényekkel.... sajnos szociálpedagógiai tanulmányaim során megtapasztaltam több a "szakmázó" mint a hivatástudattal rendelkező kolléga
Minden munka ahol emberek sorsa bármilyen szinten is függ tőled nem szimpla munka, komoly felelősséggel járó hivatás... mert egy kis dologgal is lehet életre szóló nyomot hagyni mind pozitív mint negatív értelemben!
 
roberto2

Állandó Tag
Állandó Tag
sajnos ez nemcsak Mexikóban, de a közel és távol keleten is előfordul. A gyermekvédelmi rendszer nem kellően kidolgozott, a gyermekotthonokat és/vagy árvaházakat nem mindig szakemberek vezetik. De nem kell messze menni, Erdélyben és Magyarországon is sok olyan otthon van ahol ugyan nem ilyen a helyzet, de a nevelők bántalmazzák a gyermekeket, vagy pedig szemet hunynak afölött ha a gyermekek egymást bántalmazzák.
Szociálpedagógusként végeztem, szakmai gyakorlataim során láttam egyet s mást, de mindenhol jelezték felém, hogy az ott látottakat nem írhatom bele a gyakorlati naplóba, és ne emlegessem senkinek, mert akkor elfelejthetem, hogy lediplomázok.......

De van mindenhol ellenpélda is! Jártam olyan helyen ahol csodás körülmények között voltak a gyerekek és a nevelők komolyan vették a hivatásukat!

Hmm, kíváncsi vagyok, ha napvilágra kerülnének a gyakorlati helyeid viselt dolgai, vajon mekkora botrányt kavarnának?
Ha ennyire kényszeres a hallgatás, akkor nagy adag vaj lehet a delikvensek füle mögött.
 
Ribizlis

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is kíváncsi lennék, de semmi kedvem ahhoz, hogy most emiatt esetleg elveszítsem az állásom... :/
 
attimenyfreemail.com

Állandó Tag
Állandó Tag
A hatóságok nem ellenőrizték ezt a gyermekotthont?
Senkinek nem tűnt fel,hogy a gyerekek milyen körülmények között élnek?
Az a szülő aki 31 éves koráig ott élt miért nem jelentette a hatóság felé?
Hidd el Mexikóban se szivesen mennek állami hivatalba az emberek.S ne feledd mélyen katolikus ország.a megrontott gyermekek szégyellik ami velük történt,szinte büntudatuk van-pedig nem ők a hibásak.
 
vandorcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Elhiszem,hogy kegyetlen törvények uralkodnak Mexikóban,láttam egy-két doc.filmet,sorozatot.
De ha meg sem próbálnak fellépni az ilyen emberek ellen,akkor továbbra is megalázzák,kihasználják őket.
Ha összefognának az emberek csak tudnának tenni ezen személyek ellen.
 
Oldal tetejére