Nem lesz Csonka-Britannia

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Egy pillanatra megremegett a skótok keze az „Igen” felett, de az utolsó hónap nagy függetlenségpárti hajrája ellenére a többség - a vártnál is nagyobb arányban - a biztonságot választotta a kalandos önállóság helyett. Az Egyesült Királyság megúszta, de nagy munka vár a politikára: ki kell békíteni egy megosztott nemzetet, és meg kellene valósítani néhány ígéretet is.

Inkább egy rossz házasság, mint a bizonytalan függetlenség – a skótok lényegében ilyen megfontolások alapján úgy döntöttek, nem bontják fel a 307 éve létező brit uniót. A csütörtöki népszavazás péntek reggel nyilvánosságra hozott eredménye szerint 55,3 százalék (2 millió ember) szavazott nemmel arra a kérdésre, hogy önálló ország legyen-e Skócia, és csak 44,7 százalék (1,6 millió ember) támogatta az ötletet.



A péntek hajnali részeredményekről és nyilatkozatokról percről percre frissülő tudósításunkban olvashat.

Az ország 32 körzete közül csak négyben kerültek többségbe az igen szavazatok: Glasgow-ban és környékén, illetve a keleti parti Dundee városában. A főváros, Edinburgh lakói meglepően nagy arányban szavaztak az unió fenntartásra: 61 százalékuk a nemet választotta. A részvételi arány közel 84,6 százalékos volt, ami nagyon soknak számít Skóciában, egyes körzetekben meghaladta a 90 százalékot is.

Brown mentette meg Britanniát?
hirdetés
Bár idén tavasszal még kényelmes, 15 százalékpontos előnyben voltak az unió hívei, a függetlenségpártiak augusztusban hatalmas hajrába kezdtek, és szeptember elejére egyes felmérések szerint meg is fordították az állást. Ez komoly pánikot keltett a londoni politikai körökben, a három nagy párt képviselői – köztük David Cameron miniszterelnök – azonnal Skóciába indultak kampányolni.



Valószínűleg nem ez mentette meg Nagy-Britanniát, hiszen a konzervatívok hagyományosan nagyon népszerűtlenek Skóciában (ezt még Margaret Thatcher kormányai érték el az 1980-as években). Az sem használt az unió ügyének, hogy egyes konzervatív képviselők elkezdték megfúrni a skótoknak a maradás esetére megígért új, széles önkormányzati jogokat biztosító tervet.

Egyes kommentárok szerint egy visszavonult, hivatali idejében nem túl népszerű munkáspárti politikus mentette meg a helyzetet. Gordon Brown volt kormányfő az utolsó Nem-párti nagygyűlésen tőle szokatlan hevességű beszédben állt ki az unió fenntartása mellett, és buzdította szavazásra az egységes Nagy-Britannia híveit. Az unió fenntartását támogatták a nagyhatalmak is, Barack Obama amerikai elnök például azt mondta: „erős, ellenálló, egységes és hatékony partnerként” képzeli el Nagy-Britanniát.

Számon kérik az ígéreteket
Az uniópárti többség kezét valószínűleg gazdasági jellegű megfontolások vezették. A skót kormány ugyanis nem tudott megnyugtató választ adni egyebek mellett a valuta kérdésére: elvileg ugyan megtartották volna a fontot, de amikor Londonban azt mondták, ez nem lehetséges, nem volt igazi B tervük. Az utolsó hetekben számos nagy cég jelentette be azt is, hogy a függetlenség kikiáltása után Angliába telepíti át központját, ami sok munkahelyet veszélyeztetett volna.



Nagy-Britannia hívei pénteken ünnepelnek, de a neheze csak most jön: a kampány megosztotta a nemzetet, és a Skót Nemzeti Párt biztosan nem adja fel. Korábban a Westminster pártjai azt ígérték, új törvény fogadnak el, és bővítik a skót parlament és kormány jogköreit. A kormányzó konzervatívok soraiban azonban már a népszavazás előtt zúgolódni kezdtek a terv ellen, márpedig a beváltatlan ígéretek újra feltüzelhetik a függetlenségpártiakat.

Alex Salmond skót kormányfő első beszédében elismerte ugyan a függetlenségpártiak vereségét, de máris jelezte, hogy számon kérik majd a londoni ígéretet. Első, péntek reggeli beszédében David Cameron brit miniszterelnök azt mondta: a következő parlament megvalósítja a decentralizációs ígéreteket. „Gondoskodni fogunk arról, hogy a vállalt kötelezettségeinket teljes egészében teljesítsük” - mondta Cameron, aki sportszerűen gratulált Salmondnak is a kemény küzdelemhez.



scot.jpg


 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Igy is lehet egy demokratikus döntést hozni, legyen példa a volt Szovjetunio számára. :)
En örülök neki, hogy minden féle utcai harcok nélkül egyezségre jutottak az emberek.
-
Le a kalappal elöttük. (Angolok, biztos van egy kalap kéznél) :)
 

nagyzee

Állandó Tag
Állandó Tag
Olyan cégnél dolgozom Magyarországon, hogy a főnököm skót. Nagyon erőltette a YES-t, de nem jött össze. Remélem feldolgozza :)
 
Oldal tetejére