Az idegsebész tudományos érvekkel bizonyítja, hogy van élet a halál után

Egy bakteriális fertőzés következményeként került kómába a szkeptikus dr. Eben Alexander, aki olyan dolgokat látott, amik megváltoztatták a véleményét.

Nem hitt a lélek létezésében dr. Eben Alexander. A harvardi idegsebész úgy gondolta, hogy nincs tudományos magyarázat arra, hogy a lélek létezik, az emberek pedig csak hallucináltak, amikor azt hitték, hogy a kómában töltött idejük alatt a túlvilágon jártak.

Úgy esett azonban, hogy az orvos kómába zuhant egy bakteriális fertőzés miatt, és hét napig nem tért magához. Az idegsebész számos világot bejárt, többek között a Mennyországot is. Miután felébredt, elmondta, hogy ott, ahol járt, a tiszta és a tömény szeretet volt a legfontosabb.

Most már úgy érezte, hogy a földi lét csak egy ködös álom, ami arra jó, hogy megértsük a szeretetet, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük az Univerzumot. Az idegsebész arról is beszélt, hogy odaát nem kellett beszélnie, mert telepatikusan kommunikált, ha pedig kérdése volt, akkor arra azonnal megkapta a választ.

Mindezek ellenére, Alexander tudós maradt, ezért tudományos oldalról kezdte vizsgálni az élményeit. Erről a „Proof of Heaven (Bizonyíték a Mennyországra) című könyvében írt. A műben számos olyan tudományos tézist cáfol meg az író, amiket gyakran hangoztatnak a szkeptikusok a témával kapcsolatban.

A könyv nyelvezete kifejezetten tudományos, emiatt az, aki nem járatos az idegrendszer működésének témakörében, annak nehezen érthető, ezért az alábbiakban hétköznapibb nyelvre lefordítva olvasható a lényeg.

– Az újraindítási-jelenség, ami azt jelenti, hogy amikor a beteg kijön a kómából, akkor amolyan kisfilmet lát, ami a felszínre törő emlékekből áll össze. Az idegsebész szerint erről sem lehet szó, mert az emlékképei tiszták, ráadásul az átélt képek nem kapcsolódtak hozzá.

– A limbikus rendszer mélyén tárolt emlékek, amiket elég mélyen tárolunk ahhoz, hogy a gyulladás ne érje el az érintett terülteket, nem elég összetett ahhoz, hogy olyan egybefüggő képeket lásson az ember, mint amilyeneket Alexander tapasztalt.

– Az agytörzsnek az a primitív programja, ami csökkenti a távozás fájdalmát és a szenvedést, nem elég összetett ahhoz, hogy olyan bonyolult képeket mutasson, mint amilyeneket a kóma alatt látott az idegsebész.

– DMT robbanás. DMT, egy olyan természetes anyag, aminek a fogyasztása színes hallucinációkat okoz, de az idegsebész esetében a gyulladás károsította azt a területet, aminek reagálnia kellett volna a DMT-re, tehát képtelen volt a hallucinációra. Ráadásul a kóma alatt nem érhették olyan külső hatások, amik kiváltották volna a hallucinációt, tehát ezzel sem lehet megmagyarázni a testen kívüli élményt.

fullank
Proof-of-Heaven.jpg
 
Gyanus vagy Ratalics.
Nem igen akarsz valaszolni a kerdesemre. Miert?
Nem tudom, mit értesz az alatt, hogy lélek.
Másrészt a kérdőmondatod két része nem feltétlen függ össze. Hogy a "doktor úr" szélhámos csaló-e, nem múlik azon, hogy van e "lélek", vagy hogy mennyi a könyvében leírt kijelentéseinek esetleges igazságtartalma.
Én a "doktor úrról" tettem megjegyzést, nem a könyve tartalmáról. A doktor úr átment szélhámosba, megragadván a betegségében rejlő üzleti lehetőségeket. De tehetek a könyvéről is megállapításokat. A könyve is tipikus, paneles, tizenkettő egy tucat szélhámosság, néphülyítés, csepűrágás a pénzkereset érdekében. Egyébként nem most találkozom először a témával, merthogy e "hír" egy hároméves hír felmelegítése, a Fullánk részéről, nem tudom, mi okból - talán reklám. Ennek a szélhámos ügynek már hároméves pályafutása van, különféle hullámverésekkel - hasonlóan a többi hasonlóakhoz. Ezek a könyvek is úgy íródnak, mint a holywoodi filmek, van valamekkora motívumkészlet, és azokat variálják. Ebbe a könyvbe a 15-ös, 49-es, 102-es, 155-ös, 336-os és 679-es számú toposzok kerültek bele.
Az pedig, amit "léleknek" nevez, azért nem létezhet, mert értelmezhetetlen, tartalmat kaphatatlan, létezhetetlen, hasonlóan a "lelket" teremtendő teremtőhöz vagy teremtőkhöz. Illogikus, alogikus kitaláció - és akkor még nem beszéltem a gyakorlati többévezredes történelméről, amely eleve nevetségessé teszi a kitalációt, a különféle léleknézetekről, amelyek egymásnak is ellentmondanak.
Próbáld ki, ha tükör előtt őszintén szembenézel magaddal, amikor megfogalmazol valami szokásos állítást a "lélek" mibenlétéről, kineveted magad, hogy hihettél ilyen hülyeségben - mármint ha hittél valamelyikben valaha. De reménykedhetsz, mire a halál küszöbére kerülsz, lehet hogy megoldódik a tudat elektronikus - vagy biológiai - letárolásának-másolásának problémája, és akkor "továbbélhetsz" csipben vagy tenyésztett új testben vagy... Ha előbb nem, akkor egy ilyen lehetőség kapujában feltehetőleg a hívő emberek 99%-a fel fogja adni a "lélekről" alkotott addigi elképzeléseit, amelyeket a kényszerű halál ellen talált ki, mert azok a képzetei ellentétesek lesznek azzal a technológiával, amely megmenti őt az "igazi haláltól" - aztán többségük kitalál új képzeteket, mintha mi sem történt volna, ahogy a hitek-vallások ezt szokták.
 
Ha nem tudod,hogy mit ertunk lelek alatt akkor viszont en nem ertem, hogy mit cafolsz? Azt amit nem tudsz?
Irtal egy baromi hosszu hozzaszolast aminek koze sincs ahoz amit igazan cafolni akarsz es kulombozo "feltetelezesekre" hivatkozol, amik igazan a te feltetelezeseid.
Az pedig, amit "léleknek" nevez, azért nem létezhet, mert értelmezhetetlen, tartalmat kaphatatlan, létezhetetlen,
En batorkottam erre rakerdezni. Miert " ertelmezhetetlen, tartalmat kaphatatlan, letezhetetlen" ? Tudnal erre valamifele evidenciat felhozni?
Szeretnem ha a vallast a beszelgetesunkbol kihagynad, miutan en nem vagyok vallasos. De ha te az vagy akkor ezt egy mas szintre fogjuk emelni.

A hozzaszolasod tobbi reszere nem igen akarok valaszolni mert annak nincs igazan ertelmezheto vita alapja.
 
Ha nem tudod,hogy mit ertunk lelek alatt...
Akkor "Álljunk meg egy szóra" - nyelvtani műsorunk következik.
Lélek alatt sokmindenki sokmindent ért. Én nagyon jól tudom, hogy mi mindent szokás érteni alatta - ez látszott is a szövegemből, tehát azt a "következtetést" levonni, hogy én nem tudom... Hmmm...
Én azt jegyeztem meg, hogy nem tudom, hogy te mit értesz alatta. Erről nem voltál hajlandó mondani semmit, pedig te kezdted el firtatni a "lélek" ügyét - illetve csak annyit mondtál, hogy azt érted alatta, amit a könyv szerzője. Jó, akkor vettem ezt a fajta "lelket".
akkor viszont en nem ertem, hogy mit cafolsz?
Világosan elmondtam, most újra elmondom, én nem cáfoltam semmit. Én a "doktor úrról" tettem kijelentő mondatot. Hogy ő micsoda. Nem cáfoltam semmit. Azzal csak te kezdtél el foglalkozni, hogy én miért cáfolok, visszakérdezvén, hogy miért cáfolom a lélek létezését. De nem tettem ezt, még a visszakérdezésed hatására is csak sokadszorra, kénytelenségből jegyeztem meg egy-két mondatot a "lélekről" mint olyanról, amely nem létezhet. De mint kifejtettem, nem foglalkoztam ezzel a témával, csakis a "doktor úrról" tettem kijelentést - nem cáfolatot, kijelentést: szélhámos csaló - a könyvével. Ezt persze okadatolni is tudom, de természetesen nem írok ide egy újabb könyvet a sokadrangú szélhámos könyvéről és történetéről.
Irtal egy baromi hosszu hozzaszolast aminek koze sincs ahoz amit igazan cafolni akarsz...
Lásd mint fent: akar a fene cáfolni bármit is. Csak te akarod ezt kiprovokálni. Engem a rámkényszeríteni akart téma nem érdekel. Legalábbis itt és most biztosan nem. Sőt.
...es kulombozo "feltetelezesekre" hivatkozol, amik igazan a te feltetelezeseid.
Ezt se tettem. Logikára hivatkoztam, de arra se azért, hogy bármit is cáfoljak vagy bizonyítsak, hanem hogy jelezzem, mi az a vágány, amelyen haladnék, ha foglalkoznék ezzel a lélekcáfolási igényeddel. De nem foglalkozom vele. Nem érdekel. Eszembe sincs évezredes közhelyekről itt és most értekezni. Ez a "topik" nem az a hely, ahol én erről nekiállnék értekezni. Csak annyit jegyeztem meg az ügyről, amit fontosnak tartottam megjegyezni, hogy a doktor úr szélhámos csaló a könyvével - ez pedig egyébként természetesen tudományos bizonyítást is nyert a történet három éve alatt, függetlenül attól, hogy nem kell ehhez tudományos bizonyítás, elég ránézni a "doktor úrra" és a könyvére (no meg a témára), látszik is. Már a képek marketingjegyeiből is látszik, hogy szélhámosság, csalóüzlet, csepűrágás. Engem mindössze ez érdekel a "cikk" kapcsán.
En batorkottam erre rakerdezni. Miert " ertelmezhetetlen, tartalmat kaphatatlan, letezhetetlen" ?
Lásd mint fent.
Szeretnem ha a vallast a beszelgetesunkbol kihagynad, miutan en nem vagyok vallasos.
Nem vettem bele a vallást, tehát a belevételből alkotott következtetéseid indifferensek, mivel nem vettem bele. Ellenben a hívést belevettem: te azt állítottad, hogy ugyanazt gondolod léleknek, mint a "doktor úr", ez pedig magával vonja azt, hogy valamiféle hívő vagy, ezért hitről, hívésről beszéltem. Nem vallásról, amely csak a hitek egyik formája. Csak a legvégén utaltam vallásra is, szociológiailag megjegyezve, hogy a hitek-vallások egyre többször kényszerülnek az "örök igazságaikat" megváltoztatni, és a tudományosság vagy a mindennapi ismereteink által megcáfolt, túlhaladott korábbi "örök igazságaik" helyett újabbakat kitalálni - de ez csak egy szociálpszichológiai oldalvágás, jól láthatóan nem vettem a vallást a "beszélgetésünkbe", nem tulajdonítottam neked vallásosságot, mert mindegy. Ellenben az általad a "doktor úrra" hivatkozván magadénak vallott lélekdefinícióban csak és csakis hinni lehet, mivel amellett hogy már logikailag is lehetetlen, hogy valóság legyen, semmiféleképpen nem történt eddig okadatolása egy ilyesfajta "lélek" létezésének - ugyebár a szélhámos "doktor úr" topikus agymenései és az erről írt könyve sem számítanak bármiféle "lélek" létezése okadatolásának, a könyve szélhámomsság, és a hozzávett "tudományossági" marketingmaszlag még arcpirítóbb szélhámosság - de tucatmódszer, hiszen mindegyik ilyen topikus szélhámosság természetszerűleg arra hivatkozik, hogy ő tudományos. Lényeg a lényeg, én nem vettelek vallásosnak, mert ez mindegy, de hívőnek kénytelen voltalak venni, mivel elmondásod szerint magadénak vallod a "doktor úr" lélekdefinícióját, abban pedig csak hinni lehet, az egy hit. Tehát van (legalább) egy (legalább) magán hited.
De ha te az vagy...
Ezt ugye csak viccből mondtad, rendben, el is mosolyodtam.

Summa summárum, én nem cáfoltam semmit, főleg nem álltam neki cáfolni a "doktor úr" könyvének a téziseit, ezt csak te akarod kiprovokálni belőlem, én azonban nem kívánok foglalkozni itt, egy hároméve megjelent sokadrangú topikus szélhámosság kapcsán többévezredes közhelyekkel - lásd például "lélek". Én csak annyit kívántam megjegyezni miheztartás végett azoknak, akiket érdekel, és esetleg nem látják maguktól, hogy a "doktor úr" egy szélhámos csaló, - és egyébként a csalóságnak is a legtipikusabb, legközépszerűbb, legátlátszóbb, legtopikusabb, tizenkettő egy tucat formája. Részemről ennyi, egy szót sem akarnék erre a hároméves történetre egy szót is pazarolni, mert annyira tucatszerű. Nem érdekel engem itt és most a "lélekkel" foglalkozni, nem is tettem, nem is cáfoltam semmit. Mindössze kijelentettem, hogy csaló a "doktor", elég ránézni - függetlenül attól, hogy három év óta tételesen bizonyítja a csalóságát. Ennyi. Vihar egy kanál vízben, nincs "lélek" téma, nem érdemli meg az esemény - amely hároméves, és egy sokadrangú bulvárlap most felmelegítette valamilyen okból vagy éppen bármely apropó nélkül. Nincs itt semmi látnivaló. Nincs "lélek" téma. Részemről legfeljebb szélhámosságtéma van. Azt pedig kinyilvánítottam, oszt jó napot, aki nem hiszi, járjon utána - háromévi anyagot találhat a "doktor úr" szélhámosságáról az önmagáért beszélő könyve mellett.

Irtal egy baromi hosszu hozzaszolast aminek
Felfigyelhetsz rá, eleinte egy mondatokkal kezdtem a reagálást, mert tudom, hogy te azt szereted. Úgy növekedett a terjedelem, ahogy egyre inkább belelovaltad magad az értetlenségbe. Szélsőséges értetlenséghez neked is szélsőséges terjedelem jár. Vess magadra követ, hehe.
 
Utoljára módosítva:
Ép testben ép lélek, lelkileg tönkrement, lélekharang, lelki szegény, a lélek hálni jár bele, szellemileg visszamaradt, tudata éber, stb. Ezek a mondások is jöttek valahonnan....
 
A szellemi dolgokat tudod fejleszteni tanulással. A lelki tevékenység veleszületett, ez a te természeted, viselkedésed alapja. A lelki dolgokat is lehet változtatni: a hőmérséklet, a környezet, a tanult szellemi dolgok. Ám azt hogy visszahúzódó, félénk, hirtelen haragú valaki, az inkább veleszületett dolog, főként akkor nyilvánul meg, ha külső behatás éri, és nem tud az érzelmein uralkodni.
Na, ez egy kicsit bonyolultra sikerült....
 
Akkor "Álljunk meg egy szóra" - nyelvtani műsorunk következik.
Lélek alatt sokmindenki sokmindent ért. Én nagyon jól tudom, hogy mi mindent szokás érteni alatta - ez látszott is a szövegemből, tehát azt a "következtetést" levonni, hogy én nem tudom... Hmmm...
Én azt jegyeztem meg, hogy nem tudom, hogy te mit értesz alatta. Erről nem voltál hajlandó mondani semmit, pedig te kezdted el firtatni a "lélek" ügyét - illetve csak annyit mondtál, hogy azt érted alatta, amit a könyv szerzője. Jó, akkor vettem ezt a fajta "lelket".

Világosan elmondtam, most újra elmondom, én nem cáfoltam semmit. Én a "doktor úrról" tettem kijelentő mondatot. Hogy ő micsoda. Nem cáfoltam semmit. Azzal csak te kezdtél el foglalkozni, hogy én miért cáfolok, visszakérdezvén, hogy miért cáfolom a lélek létezését. De nem tettem ezt, még a visszakérdezésed hatására is csak sokadszorra, kénytelenségből jegyeztem meg egy-két mondatot a "lélekről" mint olyanról, amely nem létezhet. De mint kifejtettem, nem foglalkoztam ezzel a témával, csakis a "doktor úrról" tettem kijelentést - nem cáfolatot, kijelentést: szélhámos csaló - a könyvével. Ezt persze okadatolni is tudom, de természetesen nem írok ide egy újabb könyvet a sokadrangú szélhámos könyvéről és történetéről.

Lásd mint fent: akar a fene cáfolni bármit is. Csak te akarod ezt kiprovokálni. Engem a rámkényszeríteni akart téma nem érdekel. Legalábbis itt és most biztosan nem. Sőt.

Ezt se tettem. Logikára hivatkoztam, de arra se azért, hogy bármit is cáfoljak vagy bizonyítsak, hanem hogy jelezzem, mi az a vágány, amelyen haladnék, ha foglalkoznék ezzel a lélekcáfolási igényeddel. De nem foglalkozom vele. Nem érdekel. Eszembe sincs évezredes közhelyekről itt és most értekezni. Ez a "topik" nem az a hely, ahol én erről nekiállnék értekezni. Csak annyit jegyeztem meg az ügyről, amit fontosnak tartottam megjegyezni, hogy a doktor úr szélhámos csaló a könyvével - ez pedig egyébként természetesen tudományos bizonyítást is nyert a történet három éve alatt, függetlenül attól, hogy nem kell ehhez tudományos bizonyítás, elég ránézni a "doktor úrra" és a könyvére (no meg a témára), látszik is. Már a képek marketingjegyeiből is látszik, hogy szélhámosság, csalóüzlet, csepűrágás. Engem mindössze ez érdekel a "cikk" kapcsán.

Lásd mint fent.

Nem vettem bele a vallást, tehát a belevételből alkotott következtetéseid indifferensek, mivel nem vettem bele. Ellenben a hívést belevettem: te azt állítottad, hogy ugyanazt gondolod léleknek, mint a "doktor úr", ez pedig magával vonja azt, hogy valamiféle hívő vagy, ezért hitről, hívésről beszéltem. Nem vallásról, amely csak a hitek egyik formája. Csak a legvégén utaltam vallásra is, szociológiailag megjegyezve, hogy a hitek-vallások egyre többször kényszerülnek az "örök igazságaikat" megváltoztatni, és a tudományosság vagy a mindennapi ismereteink által megcáfolt, túlhaladott korábbi "örök igazságaik" helyett újabbakat kitalálni - de ez csak egy szociálpszichológiai oldalvágás, jól láthatóan nem vettem a vallást a "beszélgetésünkbe", nem tulajdonítottam neked vallásosságot, mert mindegy. Ellenben az általad a "doktor úrra" hivatkozván magadénak vallott lélekdefinícióban csak és csakis hinni lehet, mivel amellett hogy már logikailag is lehetetlen, hogy valóság legyen, semmiféleképpen nem történt eddig okadatolása egy ilyesfajta "lélek" létezésének - ugyebár a szélhámos "doktor úr" topikus agymenései és az erről írt könyve sem számítanak bármiféle "lélek" létezése okadatolásának, a könyve szélhámomsság, és a hozzávett "tudományossági" marketingmaszlag még arcpirítóbb szélhámosság - de tucatmódszer, hiszen mindegyik ilyen topikus szélhámosság természetszerűleg arra hivatkozik, hogy ő tudományos. Lényeg a lényeg, én nem vettelek vallásosnak, mert ez mindegy, de hívőnek kénytelen voltalak venni, mivel elmondásod szerint magadénak vallod a "doktor úr" lélekdefinícióját, abban pedig csak hinni lehet, az egy hit. Tehát van (legalább) egy (legalább) magán hited.

Ezt ugye csak viccből mondtad, rendben, el is mosolyodtam.

Summa summárum, én nem cáfoltam semmit, főleg nem álltam neki cáfolni a "doktor úr" könyvének a téziseit, ezt csak te akarod kiprovokálni belőlem, én azonban nem kívánok foglalkozni itt, egy hároméve megjelent sokadrangú topikus szélhámosság kapcsán többévezredes közhelyekkel - lásd például "lélek". Én csak annyit kívántam megjegyezni miheztartás végett azoknak, akiket érdekel, és esetleg nem látják maguktól, hogy a "doktor úr" egy szélhámos csaló, - és egyébként a csalóságnak is a legtipikusabb, legközépszerűbb, legátlátszóbb, legtopikusabb, tizenkettő egy tucat formája. Részemről ennyi, egy szót sem akarnék erre a hároméves történetre egy szót is pazarolni, mert annyira tucatszerű. Nem érdekel engem itt és most a "lélekkel" foglalkozni, nem is tettem, nem is cáfoltam semmit. Mindössze kijelentettem, hogy csaló a "doktor", elég ránézni - függetlenül attól, hogy három év óta tételesen bizonyítja a csalóságát. Ennyi. Vihar egy kanál vízben, nincs "lélek" téma, nem érdemli meg az esemény - amely hároméves, és egy sokadrangú bulvárlap most felmelegítette valamilyen okból vagy éppen bármely apropó nélkül. Nincs itt semmi látnivaló. Nincs "lélek" téma. Részemről legfeljebb szélhámosságtéma van. Azt pedig kinyilvánítottam, oszt jó napot, aki nem hiszi, járjon utána - háromévi anyagot találhat a "doktor úr" szélhámosságáról az önmagáért beszélő könyve mellett.

Felfigyelhetsz rá, eleinte egy mondatokkal kezdtem a reagálást, mert tudom, hogy te azt szereted. Úgy növekedett a terjedelem, ahogy egyre inkább belelovaltad magad az értetlenségbe. Szélsőséges értetlenséghez neked is szélsőséges terjedelem jár. Vess magadra követ, hehe.
Latod, tucc te tomor es frappans is lenni. :D
OK haggyuk a lelket. Rakerdezhetek hogy honnan veszed, hogy a doktor pasas csalo, szelhamos? Azonkivul, hogy "csak ra kell nezni" ?
 
Latod, tucc te tomor es frappans is lenni. :D
OK haggyuk a lelket. Rakerdezhetek hogy honnan veszed, hogy a doktor pasas csalo, szelhamos? Azonkivul, hogy "csak ra kell nezni" ?
Rákérdezhetnél, ha nem utaltam volna rá, hogy én hem fogok erről itt könyvet írni, de aki akarja, mert nem látja akár az itteni cikkátemelésből, utánanéz a három évnek - például az interneten is megvanak a három év nyomai.
 
En elhinném a doktornak, hogy van tulvilág hogyha átutalna nekem néhány százezer dollárt., vagy nekem ajándékozná a Porsche autoját. Az lenne egy igazi bizonyiték a materialista szemlélet ellen. :)

Kedves Ernoe, ez fődíjas kijelentés volt! :cool:

Tudom, hogy Te zsigerből materialista vagy, de azért tudsz nagyon okosakat is mondani. Pontosan ez volt az, ami kezdetben olyan hitelessé tette a kereszténység tanúskodását a feltámadás mellett:
"A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt... Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták,
és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá." (Csel. 4,34.)
Igazad van, ez tényleg bizonyíték volt!!!
 
Sőt! Ernoe, hogyha hívő lenne, még akkor is tudna okosakat mondani!:o
 
Kedves Jászladány, köszönöm a bokot de nekem egy üres koporsorol nem az jut elöször az eszembe, hogy feltámadt a halott.
-
Nem akarok senkit megsérteni de nem találjátok furcsának, hogy a szentek és alienek schizophrén, alkoholizált, kábitoszer vagy gyogyszer hatása alatt álloknak szoktak megjelenni?
-
Részegen mindanyian azt énekeljük, "Ihaly-csuhaly sose halunk meg!" A világ összes birosága tanuként csak olyan embert vesz figyelembe, aki az öntudatánál van. Miért nem egészséges emberekre hivatkoztok egy sérült agyu szerintem nem egy megbizhato tanu.
-
Egy komában levö pátiens nem beszámithato és ennek megvan az oka. Az élete teljében senki nem mond olyan logikátlan dolgot, hogy "élet a halál után".
-
A temetö egyirányu uca, onnan nem jön ki senki akit elhantoltak.
 
-
A temetö egyirányu uca, onnan nem jön ki senki akit elhantoltak.

Egyvalaki mégis kijött. És erre több bizonyíték van/volt egy üres koporsónál/sírnál.

Te mondtad, kedves Ernoe, hogy ha a doktor úr szétosztogatná a vagyonát, akkor már elhinnéd neki, hogy van élet a halálon túl ;)
 
Utoljára módosítva:
Rákérdezhetnél, ha nem utaltam volna rá, hogy én hem fogok erről itt könyvet írni, de aki akarja, mert nem látja akár az itteni cikkátemelésből, utánanéz a három évnek - például az interneten is megvanak a három év nyomai.
Ez nem valasz a kerdesemre, inkabb egy lekezelo kibujas. :(
En a te velemenyedet akartam tudni.
 
Ahogy fentebb valaki megjegyezte, egy szép illuzio a feltámadás de sajnos csak egy mese.
-
Az emberek elég erösek ahoz, hogy elviseljék a realitást, sajnos nincs "second life"
-
Lehet, hogy egyszer sikerül a tudományoknak megakadályozni, hogy meghaljunk (lehetövé tudja tenni, hogy sokáig éljünk) de a thermodynamika törvényei továbbra is a markukba fognak tartani bennünket. Nem minden folyamat reverzibilis.
-
Nem akartam kitérni a nagy varázslora, emlékezzünk, Jézus nemcsak magánt támasztotta fel hanem Márta testvérét, a vámost is. Es hol van ma Marta testvére?
-
Valoszinü magyar vámosként "illegális bevándorlok" után kutat a keleti határon? :)
-
Már öszintén, theatrálisan nagy jelenet közepette meghal Jézus aztán sutyiban egy elzárt kabinban véghezviszi a "feltámadást". :(
-
Azt sem értem, hogy Jézus feltámad de a tenyerén levö lyukakat nem tudta visszacsinálni, Tamás ilyen lábadozo állapotban találkozott vele az utcán.
-
Halottnak vélt emberek serege képes regenerálodni ezt tudjuk ez az élö sejt saját tulajdonsága.
-
Erdekes, hogy Jézus mindenkin segitett csak amputáltat nem tudott meggyogyitani. Nekem elég bizonyiték lenne a varázseröhöz, ha egy elvesztett végtag ujra kinöne. De hát nem vagyunk koralok, gyikok. (Annak is csak a farka nö vissza)
 
Utoljára módosítva:
Ahogy fentebb valaki megjegyezte, egy szép illuzio a feltámadás de sajnos csak egy mese.í

Kedves Ernoe, egy meséért nem halt volna meg az összes apostol (János kivételével, de őt is többször ki akarták végezni, végül száműzték.). Egyik sem vonta vissza, hogy látta a feltámadott Jézust.
Egy hazugságért haltak volna meg mindnyájan? A világ legbecsületesebb emberének a tanítványai? És mi céljuk lett volna ezzel? Hisz az üldöztetésen és a halálon kívül semmit sem nyertek vele.
Ezen felül pedig:
A sír üres volt.
Római katonák őrizték, akik életükkel feleltek az őrhelyükért.
A sír római pecséttel volt lepecsételve, aminek a feltöréséért halál járt, mégis fel volt nyitva.
A kő elmozdításához több emberre lett volna szükség. Kik és hogyan lopóztak volna oda a katonáktól?
Az apostolok féltek és elrejtőztek, ők biztosan nem vitték el a testet.
A hatóságok mindent megtettek, hogy megelőzzék a test elrablását.
A feltámadás után mindent megtettek, hogy cáfolják a feltámadást, de nem tudták.
Az apostolok, akik korábban rettegtek és elrejtőztek, egyszer csak mindannyian bátran előálltak, és lelkesen hirdették, hogy Jézus feltámadt, és ezért az igazságért készek voltak meghalni is.
Később már mások is, több százan tanúsították, hogy látták a feltámadt Jézust.

Milyen érveket hozol fel ezekkel szemben, amik azt bizonyítják, hogy Jézus feltámadása mégsem igaz? Minden más magyarázat hihetetlenebb és képtelenebb, mint az, hogy Jézus feltámadt.

Nem akartam kitérni a nagy varázslora, emlékezzünk, Jézus nemcsak magánt támasztotta fel hanem Márta testvérét, a vámost is. Es hol van ma Marta testvére?

Őket Jézus még csak visszahívta az életbe. Azt mondta, "elaludtak", és ő "felkelti őket". Még nem örök életre támadtak fel. Nem is támadhattak fel örök életre addig, míg Jézus meg nem halt (oda nem adta nekik az Ő életét) és fel nem támadt. Örök életre Jézuson kívül még senki sem támadt fel. Ő ezekkel a feltámasztásokkal még csak azt a kijelentését bizonyította, hogy Ő úr a halál felett is. És képes bárkit visszahívni a halálból és megeleveníteni. Az sem számít, hogy most halt meg, vagy négy napja, vagy ezer éve.

Jézus minden kijelentését tettekkel is bizonyította. Különben az ilyen kijelentéseket: "Én vagyok a feltámadás és az élet!" könnyen őrültségnek tarthatták volna az emberek. Csakhogy ezzel a kijelentéssel együtt életre keltette a négy napja halott, oszlófélben lévő Lázárt. Akinek a testét ezzel nyilván regenerálta is. Ezek után senki sem állíthatta, hogy Jézus félrebeszél.

Azt sem értem, hogy Jézus feltámad de a tenyerén levö lyukakat nem tudta visszacsinálni,

Vissza tudta volna, de akkor azért kételkednél. Azt gondolod, az apostolok korábban nem kételkedtek ugyanúgy a feltámadásban, mint Te? Így viszont, hogy Jézuson rajta voltak a sebek, senki sem mondhatta, hogy más halt meg helyette, vagy nem Ő jött vissza.

Ez is olyan dolog, mint az, hogy a kő miért volt elmozdítva a sírról, hisz Jézus ki tudott volna jönni a lezárt sírból is. Azért volt kinyitva a sír, hogy mindenki láthassa, hogy Jézus teste nincs ott! Hogy a sír üres! Minden azért történt, hogy hinni tudj!

Halottnak vélt emberek serege képes regenerálodni ezt tudjuk ez az élö sejt saját tulajdonsága.

Akit a rómaiak keresztre feszítettek, affelől megnyugodhatsz, hogy nem tudott regenerálódni. Főleg nem úgy, hogy elmozdítson egy több tonnás követ a sírról, kijátszva a római katonák éberségét, aztán visszagyalogoljon az apostolokhoz, bemenjen a bezárt ajtón, és elhitesse velük, hogy erejének és egészségének teljesen birtokában van. Szerinted, ha egy félholt sebesült botorkált volna be hozzájuk, az apostolok elhitték volna, hogy feltámadt?
Azért, mert 2000 évvel korábban éltek, az apostolok sem voltak hülyék!

Tamás még a társai egyöntetű beszámolójára sem hitte el, hogy Jézus feltámadt. Ezért jelent meg neki is Jézus, bár nem az utcán. És hogy miért voltak Jézuson a sebek? Pl. Tamás miatt. Mert ő csak a sebek láttára, sőt azokat megérintve tudta elhinni, hogy valóban Jézus az, és valóban feltámadt. Minden azért volt, hogy az emberek hinni tudjanak benne. Jézus ehhez minden segítséget megadott, és megad ma is.

Erdekes, hogy Jézus mindenkin segitett csak amputáltat nem tudott meggyogyitani. Nekem elég bizonyiték lenne a varázseröhöz, ha egy elvesztett végtag ujra kinöne.

Honnan tudod, hogy nem volt a meggyógyítottak között amputált? Nincs Jézus minden gyógyítása feljegyezve, hisz tömegeket gyógyított meg. Csak azt olvassuk: "Az egész sokaság igyekezett őt megérinteni, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított." Luk. 6,19.
Ez nem zárja ki az amputáltakat sem.
 
Utoljára módosítva:
Nincs rá szükség, hogy találgassuk, mi van a halál után.
Nem kell klinikai halálból visszatért emberek különböző élményeit böngésznünk, hogy megtudjuk, van-e valami a halál után is.
Attól kell tudakolózni, aki azt mondta, hogy felette áll a halálnak, és ezt be is bizonyította. Egyedül Ő a kompetens ebben a kérdésben.
 
A temetö egyirányu uca, onnan nem jön ki senki akit elhantoltak.

És még egy gondolat ehhez, drága Ernoe-m.
Az ember valóban nagyon nehezen tud más valóságot elképzelni, mint amit évezredekig ugyanolyannak tapasztalt. Hadd éljek egy egyszerű hasonlattal:
Pl. ha csak egy 200 évvel ezelőtti embernek azt mondtad volna, hogy egyszer több tonnás gépek fognak repülni a levegőben, valószínűleg buggyantnak nézett volna. Biztosan azt gondolta volna, hogy fizikai képtelenség, amit állítasz.

De mi már tudjuk, hogy léteznek olyan törvényszerűségek, amikkel legyőzhető a gravitáció, és egy több tonnás fémmonstrum tényleg a levegőbe tud emelkedni.
Én pl. sosem hittem volna, hogy egyszer drót nélkül tudunk majd telefonálni.

Ugyanígy mi mindeddig azt a valóságot tapasztaltuk, hogy aki egyszer meghalt, az többet nem kel életre, akármit csinálunk vele.
De Jézus azt mondta, létezik olyan törvényszerűség, olyan erő, még ha nem is fizikai, amivel életre lehet kelteni az anyagot, így a halottat is. Ami által a holtakat vissza lehet hozni a halálból, testi állapotuktól függetlenül, mert az anyag engedelmeskedik ennek a megelevenítő, regeneráló erőnek. És Jézus ennek az erőnek a birtokában van. És ezt be is bizonyította.
Ennek a titka pedig az, hogy az élet forrása nem az anyag. Az egy külső forrásból jön, ami felette áll az anyagnak, így az anyag fizikai törvényszerűségeinek is. És Jézus állítása szerint ez a forrás Ő Maga!

Ennek bizonyítására keltett életre halottakat, és támadott fel Ő is

Az egyetlen ellenérved erre, hogy azóta senki sem jött vissza a temetőből, a bibliai feljegyzéseket pedig nem hiszed el. Nem kell elhinni. Ha létezik a halállal szemben ilyen külső megelevenítő erő, az akkor is létezik, ha Te nem hiszed el. Ezért én azt mondom: az hogy még nem láttunk holtat életre kelni, az nem ellenérv a feltámadással szemben. Sok minden van a világban, amit korábban évezredekig el sem tudtak képzelni az emberek, és most mégis van, vagy mégis megtörténik.

Nagymamám szava járását idézem: "Egyszer lesz, ami még nem volt."
Kifejezve ezzel azt, hogy attól még, hogy valami eddig nem történt meg, egyszer még bekövetkezhet, és általában be is következik.
Ráadásul feltámadás már volt is. Jézus feltámadása történelmi tény. Sem akkor, sem azóta nem tudta megcáfolni senki.

És még egy kis adalék: Jézusnak nem volt semmilyen hátsó szándéka ezzel. Nekünk önző embereknek nehéz ezt elképzelni, de mindezt szeretetből tette. Jézus egyetlen célja az volt, hogy nekünk reményt és vigaszt adjon. Nem hamisat, és nem illúziót. Azt akarta, hogy tudjuk: nem a temetőnél van mindennek vége. Az nem egyirányú utca. Nem kell, hogy az legyen. És ez különösen akkor vigasztaló, amikor egy szerettünktől kell elbúcsúznunk.
Az, Aki számon tart egy lehulló verebecskét is, számon tartja elhunyt szeretteinket is, és képes őket bármikor életre kelteni, ahogyan minket is. Ezt tanította Jézus, és erről tett bizonyságot.

Jézus erkölcsileg magasan felette állt minden embernek, aki valaha élt. Ellentétes lett volna a természetével, és nem is lett volna semmi értelme, hogy becsapjon minket.
Zimányi József, néhai kedves lelkész barátom mondta:
"Jézust nem a szegek tartották fenn a kereszten... hanem a szeretete."
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,658
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére