Magánvállalkozások teherautóit sorozná be a Honvédség

Levelet kapott egy fuvarozó vállalkozó a Honvédségtől, amiben tájékoztatták, hogy a különleges jogrend keretében bevezethető intézkedésekről szóló törvény alapján kijelölték, és ha szükséges, igénybe is vennék négy darab teherautóját.

A vállalkozó rákérdezett, hogy mégis mire kellenének a Honvédségnek az ő saját tulajdonú teherautói, amire azt a választ kapta, hogy

a déli határszakaszra tervezett kerítés építéséhez.

Lövétei István alkotmányjogász szerint bár a törvény eléggé általánosságokban fogalmaz, az, hogy “építőanyagokat vagy kerítéseket fuvarozzunk, az nem üti meg a kritériumot”. Szekeres Imre szocialista politikus, volt honvédelmi miniszter szerint is legfeljebb hadiállapothoz közeli helyzetben szabadna magántulajdont ilyen célra kisajátítani.

A Honvédelmi Minisztérium az RTL Híradó megkeresésére már tagadta, hogy a kerítés építéséhez zabrálnák el a teherautókat. Szerintük a vállalkozó téves tájékoztatást kapott, valójában csak védelmi helyzetben vennék igénybe a teherautóit, például

“egy nem kívánt, katonai lépéseket ígénylő helyzetben”.

A magyar-szerb határon a kormány tervei szerint 175 kilométer hosszan építenének kerítést. A honvédségnek az első 175 méter megépítése is több napjába telt amúgy, és még ezerszer ennyit kéne felépíteniük.
(Via RTL Híradó)

teherauto.jpg
 
Ez itt erősen a szezon/fazon, Gizike/gőzeke és némi rosszindulatú pletyka keveréke.
Nem tudom feltűnt-e valakinek, hogy az amerikai filmekben egy jelvény villantása után a rendőr már viszi is valakinek az autóját.
Ez az egész nem szól másról - ami évek óta ismert tény -, hogy adott helyzetben egy állampolgár gépjárműve felhasználható az ország védelmében.
Az, hogy ehhez egyesek hangulatkeltés érdekében kerítésépítőset vízionálnak egyedi probléma.

(Hozzászólásom nem pro vagy kontra érv a kerítés tekintetében)
 
B
Miért is van Deja Vu érzésem... Kezdek vallásos lenni, hinni a feltámadásban és a szellemekben... A kommunizmus feltámadásában, és az erőszakos államosítás szellemében...

Jön majd a padlás lesöprése is? Előbb a teherautókat kell beszolgáltatni, aztán majd a kaját is?
 
B
:) Kösz, de ezt azért már tudtam. Ezt nem bánom. Na de határőrség???
Nem bánod, hogy nincs sorkatonaság? Kívánom, hogy soha ne derüljön ki éles helyzetben, mit jelentene a hiányuk. Én még 24 hónapot voltam katona, és nem örültem neki, amikor be kellett vonulnom. De több évtized távolságából visszanézve, bizony nem bánom, hogy katona voltam, pedig nem volt fenékig tejföl a katonaélet. Egy jó szöveg bentről: Ha azt mondom, hogy fesd be az eget, ne azt kérdezd, hogy mászok föl oda, hanem hogy milyen színűre. Értsd jól a szöveg mögötti tartalmat.
 
Ez itt erősen a szezon/fazon, Gizike/gőzeke és némi rosszindulatú pletyka keveréke.
Nem tudom feltűnt-e valakinek, hogy az amerikai filmekben egy jelvény villantása után a rendőr már viszi is valakinek az autóját.
Ez az egész nem szól másról - ami évek óta ismert tény -, hogy adott helyzetben egy állampolgár gépjárműve felhasználható az ország védelmében.
Az, hogy ehhez egyesek hangulatkeltés érdekében kerítésépítőset vízionálnak egyedi probléma.

(Hozzászólásom nem pro vagy kontra érv a kerítés tekintetében)
Igen felhasználható az ország védelmében pl:támadás , védekezés így volt az árvízeknél is kellett teherautó a szállításhoz bekérték őket de természetesen fizetnek!
De most minek??
Mer eléggé szegényes ha egy szállítási feladatot nem tud elvégezni a honvédség....
Sorkatonaság..nos 18 hónapig voltam, értelme nem sok volt. Max egy volt megtanultunk bánni a fegyverekkel ( vagyis ölni). Mert ha tételezzük fel háborúra kerülne sor tudnának bánni a fegyverekkel??
 
Na akkor:
Az első mondat - különleges joghelyzetben - azaz háborús veszély esetén.

Ez mindig is létezett (legalábbis a gengszterváltás óta) hogy nem csupán állami, hanem magáncégek járművei háborús vészhelyzet esetén ugyanúgy mozgósíthatók, mint a 18 és 65 közötti férfiak valamint az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező nők.

Ezt a felmérést, tervezést minden évben megcsinálja a honvédség közlekedési szolgálata. Az, hogy erről értesítést is küldtek, az sem meglepő.

Az sajnálatos módon nem derül ki, hogy ki (milyen beosztású honvédségi) személy adta a tájékoztatást - nyilván szóban, különben már tele lenne a sajtó a levél másolatával.
Persze fennáll az a lehetőség is, hogy a regnáló kormány törvénymódosítási javaslattal él a parlament felé, ami sajnos a 2/3 hiányában is végigvihető, mivel a jobbik biztosan támogatna egy ilyen javaslatot.

A rekvirálásnak ellentmond az is, hogy ezzel - mármint a szállítással - hatalmas pénzeket lehet lenyúlni az államtól, tehát a baráti kör biztosan élne vele.
 
Nem bánod, hogy nincs sorkatonaság? Kívánom, hogy soha ne derüljön ki éles helyzetben, mit jelentene a hiányuk. Én még 24 hónapot voltam katona, és nem örültem neki, amikor be kellett vonulnom. De több évtized távolságából visszanézve, bizony nem bánom, hogy katona voltam, pedig nem volt fenékig tejföl a katonaélet. Egy jó szöveg bentről: Ha azt mondom, hogy fesd be az eget, ne azt kérdezd, hogy mászok föl oda, hanem hogy milyen színűre. Értsd jól a szöveg mögötti tartalmat.

Igen, ez a szöveg is mutatja, hogy a sorkatona csak ágyútölteléknek kellett, gondolkodnia nem volt szabad.
Én örülök, hogy nincs sorkatonaság, szerintem éles helyzetben nem sok hasznát vennénk. De erről már egyszer vitáztunk :)
 
Igen, ez a szöveg is mutatja, hogy a sorkatona csak ágyútölteléknek kellett, gondolkodnia nem volt szabad.

A hadsereg sosem volt demokrácia, a katona végrehajtja a parancsot legjobb tudása szerint, és bizony akkor is ha az veszélyes, vagy értelmetlenek tűnik. Ütközetek dőlhetnek el ezen. Ez így volt és így lesz amíg lesznek hadseregek. Ez egy olyan szakma, ahol van akinek kitüntetés jut, a másiknak tömegsír, és nem biztos , hogy érdem szerint.
 
Jól mondod szakma.
Csak, hogy sorkatona nem ért ehhez a szakmához, és rohadtul senki nem kérdezi meg, hogy akarja-e művelni ezt szakmát. Sem Isonzónál se nem Donnál nem volt népszavazás a dologról.
 
Na akkor:
Az első mondat - különleges joghelyzetben - azaz háborús veszély esetén.

Ez mindig is létezett (legalábbis a gengszterváltás óta) hogy nem csupán állami, hanem magáncégek járművei háborús vészhelyzet esetén ugyanúgy mozgósíthatók, mint a 18 és 65 közötti férfiak valamint az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező nők.

Ezt a felmérést, tervezést minden évben megcsinálja a honvédség közlekedési szolgálata. Az, hogy erről értesítést is küldtek, az sem meglepő.

Az sajnálatos módon nem derül ki, hogy ki (milyen beosztású honvédségi) személy adta a tájékoztatást - nyilván szóban, különben már tele lenne a sajtó a levél másolatával.
Persze fennáll az a lehetőség is, hogy a regnáló kormány törvénymódosítási javaslattal él a parlament felé, ami sajnos a 2/3 hiányában is végigvihető, mivel a jobbik biztosan támogatna egy ilyen javaslatot.

A rekvirálásnak ellentmond az is, hogy ezzel - mármint a szállítással - hatalmas pénzeket lehet lenyúlni az államtól, tehát a baráti kör biztosan élne vele.
Nem elirtad a 65.évet a férjem 50 éve betöltésével kapott a hadkiegészítötöl papirt hogy őt már nem fogják zavarni!
 
Csak, hogy sorkatona nem ért ehhez a szakmához, és rohadtul senki nem kérdezi meg, hogy akarja-e művelni ezt szakmát. Sem Isonzónál se nem Donnál nem volt népszavazás a dologról.

Bár az megnézném,(bár valójába ne keljen) hogyha az ország még egyszer akkora méretű konfliktusba keveredne , mennyire kérdeznék meg a gyerekeket, hogy akarnak-e menni. Véleményem szerint rohadtul azonnal ellene felejtve a liberális játszadozás, hogy valaki inkább tökös nővért akar játszani, vagy megy a frontra, mint ami itt a honvédség végnapjai alatt volt.

NATO mindent leépitetett!!!!!!!!!!!

Hát nem a NATO kérte, hogy szüntessük meg a sorkatonai szolgálatot,( és minden tisztelet annak aki most a fegyveres erőknél szolgál) de lassan egy önmagát is megvédeni képtelen haderőt hozzunk össze. A világ legjobb hadügyminiszterével Hendével. Akkor én is befejezném két mondással amit viszont mi mondogatunk egymásnak : " hát gyerekek ez van, a szar mindig fentről csorog lefelé" illetve " az elismerés nálunk olyan mint a golyó, soha nem azt találja akit kéne"
 
Minek a sorkatona, csak nem gondolod, hogy amiért valaki bent bohóckodik 18 hónapot az attól bármilyen harcértékkel bír?
Mennyit lőttél 9-et?
Egy alapfokú képzés ami minimális fegyverkezelés szintjét jelenti az kb. 1500 lövés. Az, hogy mint lövészt egyáltalán számításba lehessen venni valakit, annak bőven 10-20 ezer lövés felett kell lenni, és akkor még nem beszélünk taktikáról kis csoportos harcászatról, meg többi nyalánkságról. Egy képzett lövész 10-15 soros harcértékével bír. Egy különleges műveleti egység tagja 100-150 civil v. soros harcértékét jelenti.
Talán világos miért nem sorállományra kell elcseszni az adófizetők pénzét.
Ráadásul a soros az egy adófizető szavazó polgár és egy normális országban nem küldözgetik ide oda korrupt rohadt politikusok.
Soros csak arra, jó hogy zsákot pakoljon vagy politikusok villáját építse..
 
NATO mindent leépitetett!!!!!!!!!!!
Ezt ugyan mire alapozod?
A DPQ-ban (Defence Planning Questionaire - magyarul védelmi tervezési kérdőívben)
minden tagország saját maga adja meg, hogy mi az amit a saját véderejéből NATO-s célokra felajánl. Ez lehet akár a teljes sereg, de lehet annak a törtrésze is. Azt a részt viszont teljesen NATO kompatibilissé kell tenni - saját pénzen.
Valahogy ezt 1999 óta egyik kormány sem propagálja...
Szóval nem a NATO, hanem a mindenkori kormány a felelős a leépítésért.
No meg az, hogy az utolsó hozzáértő miniszterünk még az átkosban az Oláh tábornok volt (béke poraira). Mintha szántszándékkal nem enged nének hozzáértőt szándékosan a döntési pozíciók közelébe.
Nem elirtad a 65.évet a férjem 50 éve betöltésével kapott a hadkiegészítötöl papirt hogy őt már nem fogják zavarni!
Háborús veszély esetén 65.
Persze lehet, hogy 1-2 éve változtattak...
 
Utoljára módosítva:
A hadsereg sosem volt demokrácia, a katona végrehajtja a parancsot legjobb tudása szerint, és bizony akkor is ha az veszélyes, vagy értelmetlenek tűnik. Ütközetek dőlhetnek el ezen. Ez így volt és így lesz amíg lesznek hadseregek. Ez egy olyan szakma, ahol van akinek kitüntetés jut, a másiknak tömegsír, és nem biztos , hogy érdem szerint.

Elég baj hogy ez így van.
De amíg egy hadsereg önkéntességi alapon működik, mint most a szíriai kontingens, addig elfogadható.
A sorkatonaság viszont "rabszolgaság". Kivéve, ha honvédelemről van szól. De akkor úgyis mennének az emberek maguktól, mint 1848-ban.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,604
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére