Új vagyok, bemutatkozom.

lucianaslytherin

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdvözlet mindenkinek, régóta ismerem a fórumot, de most igyekszem jobban aktivizálni magam. :) Két fiúgyermek édesanyja vagyok, Pest megyében élek, az egészségügyben dolgozom. Kanada mindig is vonzó hely volt számomra, az Anne és a Váratlan utazás miatt került a látókörömbe, sajnos még nem jártam ott.
Imádok olvasni, sorozatjunkie és filmmániákus vagyok. A zenében szinte mindenevő vagyok :) A tárgykereső játékokat is nagy szenvedéllyel űzöm.
 
Utoljára módosítva:

SimóSzabi

Új tag
Üdvözlet mindenkinek!
Tavalyi kanadai látogatásunk kapcsán jutottam el ide az oldalra. Torontót és környékét jártuk be és nagyon jól éreztük magunkat. Az emberek kedvesek, segítőkészek, ha meglátták a térképet a kezünkben, egyből jöttek útbaigazítani és nagy megdöbbenésünkre több magyar származású is megszólított minket az utcán a magyar szavakat hallva (bár ők már nem beszélték). Igyekeztük ott tartózkodásunk során a város minden zeg-zugát bejárni (ami persze lehetetlen volt) és szinte minden épület, minden park mesélni tudna.
Elhatároztam, hogy kanadai élményeimről mindenképpen blogot fogok készíteni. Egyelőre még csak két posztot írtam, hadd osszam meg Veletek is, fogadjátok szeretettel :)
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

sandorz

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdv Mindenkinek!
Régóta Tag vagyok, de az aktivitás nem volt jellemző eddig Rám. Üres óráimban találtam az oldalra. A pénzügyi világ tagja vagyok, már 20 éve, banki témákban szívesen segítek
 

kaktusz1990

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Én nagyon szeretem ezt az oldalt. Sajnos a régi felhasználónevem elveszett, mert jelszót nem ad a rendszer... de sokat vagyok fenn és sokat olvasom a fórumokat. Most nem találom az e-book topikot. Nem tudjátok? Letörölték?
 

Farkas János

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia !
Nemrég regisztráltam az oldalon e-book-os fájlok végett. Már írtam is pár sort, de úgy hiszem nem a megfelelő helyre tettem fel, amiről Melitta kedvesen tájékoztatott. Pár nap után-jó pár óra itt a honlapon-tájékoztatásul közlöm felsorolva,a teljesség igénye nélkül adataimat:
-47 éves vagyok
-Győrben élek
-23 éves fiam Szeged-Bölcsészkar-hallgató: értsd akár szó szerint...
-10 éves kislányom 4. osztályos tanuló
-vendéglátásban dolgozom
Bejön az oldal, egyetlen problémám, hogy NINCS ELÉG IDŐM!!!
 

kbi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Mindenki!
2009-ben lettem tag. Egy kolléganőm is szeretne tag lenni, de nem tudom miként működik az új eljárás rend.
Facebookon regisztrált. Azután mi a teendője?
Válaszotokat köszönöm!
 

Szera003

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, én is új vagyok. :)
Egy ismerősöm ajánlotta az oldalt az információgazdagsága miatt. Jelenleg próbálok eligazodni, de amit eddig láttam, az nagyon tetszik. 42 éves vagyok, Magyarországon élek egy kis faluban, három gyermekem van (egy ovis, egy alsó tagozatos, egy felsős). Szakfordítóként és tolmácsként dolgozom (angol-magyar), régen nyelvtanár voltam. Sajnos Kanadában nem jártam, ha utazunk, akkor csak Európán belül szoktunk. A kanadai kultúráról sajnos nem sokat tudok, remélem, ez hamarosan változik ;) , nem árad annyira Magyarországra, mint az USA-beli, vagy a brit, utóbbi inkább a földrajzi közelsége okán. Nem tudom, mit írjak még, kérdezzetek, ha valami témát kihagytam.
 
Oldal tetejére