A lábelkötés szörnyű titka

Kínában még napjainkban is találkozhatunk a lábkötözés utolsó, 80-90 éves túlélőivel. A szokás a jólét és gazdagság jelképe volt ezer éven át Kínában, a jómódú családok ezzel mutatták, hogy náluk a nőknek nem kell dolgozni. Később szexuális töltetű lett az apró láb. És közben megnyomorították a lányokat.

A szokás kialakulása homályba veszik, a legenda szerint egy császára javasolta kedvenc ágyasának, hogy kösse el a lábát, mert így kecsesebb lesz a mozgása. Eleinte még a leggazdagabbak kötötték el lányaik lábát, de ekkor még nem hajtották vissza az ujjakat és a lábméret is nagyobb, 10-15 centiméteres volt.

Később a vagyonosabb társadalmi rétegekben is terjedni kezdett a szokás. A mongol eredetű Yuan-dinasztiában például szégyennek számított, ha egy gazdag nőnek nem volt elkötve a lába. A Ming-korban pedig már az alacsonyabb rétegek körében is elterjedt. Olyannyira, hogy a nem elkötött láb csúnyának számított és szegénység jelképéve lett.

A lányok lábfejét hat éves korukban kötötték be igen erősen, hogy ne nőhessen tovább. Lábujjaikat a talpuk alá hajlították, a nagylábujjat felfelé hajlították, hogy újhold alakú legyen. Az így megkínzott lányoknak a lába alig nőtt 7-8 centisnél nagyobbra. Lábfejük teljesen eldeformálódott, nagyon nehezen mozogtak, inkább csak tipegtek, így hosszabb sétára nem is indulhattak.

A szokás később szexuális töltöttségű lett, a férfiak még lábszépésgversenyt is rendeztek, amelyben a hosszú, formás, de apró lábakat díjazták. A tökéletes forma aranylótusz formájú volt. Nem volt ritka eset, hogy a nagyravágyó szegényebb anyák elkötötték lányaik lábát, hátha felfigyel rájuk egy gazdagabb úr és ágyasává fogadja, így biztosítva a család jólétét.

A kötést nem volt egyszerű feltenni, emiatt napokig, de akár hetekig sem cserélték le azt. A mai napig él az a kínai mondás, hogy hosszú és büdös, mint a nagyi lábkötözője. Ez jelzi azt is, hogy sokan még ma is emlékeznek a szokásra. A huszadik század elejéig széles körben elterjedt lábkötözést lassan sikerült visszaszorítani, még ma is élnek olyanok, akiknek el van kötve a lába.

LICA

labkotes.jpg
 
Elmorfondíroztam a cikk egyik mondatán.
"A mai napig él az a kínai mondás, hogy hosszú és büdös, mint a nagyi lábkötözője."
A szexisen eltorzított lábakat vajh hogyan lehetett rendesen megmosni? Milyen cuccok tenyésztek a behajtogatott lábujjak között és alatt? És mindez hogyan nyilvánulhatott meg, mikor a kecses hölgy este levetkőzött, és ura és parancsolója mellé bújt az ágyba?
 
Pár éve olvastam Jung Chang - Vadhattyúk c. könyvét , ha jól emlékszem ebben szerepel egy részletes leírás ennek a szörnyű kínzásnak a menetéről. Nem csupán elkötik az lábujjakat, hanem a talpat is bevágják keresztben. És ez nemcsak a "kezdetekkor" járt fájdalommal, hanem szinte halálukig azzal éltek.
... de hát a szépségért meg kell szenvedni - és persze ezt is egy pasi találta ki :)
 
Inkább nem mondom meg hova kötném a micsodáját annak, aki ezt kitalálta...
Valahogy annak a gondolkodását se tudom elképzelni, aki képes ennek kitenni a saját gyerekét.
 
igen, ezt hívjűk aranylótusznak, és minélkisebbre zsugorították annál bnagyobb értéke volt a hölgynek.
én is olvastam egy könyvet róla , iszonyat volt.. mármint a leírőás jó, de úgy éreztem mintha velem történne, volt amikor napokig nem bírtam folytatni a könyv olvasását. a 9 lyukba való dugóról is hallottatok már ???
 
Pár éve olvastam Jung Chang - Vadhattyúk c. könyvét , ha jól emlékszem ebben szerepel egy részletes leírás ennek a szörnyű kínzásnak a menetéről. Nem csupán elkötik az lábujjakat, hanem a talpat is bevágják keresztben. És ez nemcsak a "kezdetekkor" járt fájdalommal, hanem szinte halálukig azzal éltek.
... de hát a szépségért meg kell szenvedni - és persze ezt is egy pasi találta ki :)

nem, pasi a melltartót találta ki ! :(
 
9 lyuk szintén Kína, a haláluk után minden nyílást konkrétan bedugóznak ---> előkeresem a könyvet és bemásolom a részletet..
 
igen, ezt hívjűk aranylótusznak, és minélkisebbre zsugorították annál bnagyobb értéke volt a hölgynek.
én is olvastam egy könyvet róla , iszonyat volt.. mármint a leírőás jó, de úgy éreztem mintha velem történne, volt amikor napokig nem bírtam folytatni a könyv olvasását. a 9 lyukba való dugóról is hallottatok már ???

Nem merek rákérdezni.
 
Na Cariisiiiimi !

Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó azaz megvan a könyv covers_83609.jpg , itt a részlet , ha valaki kéri el tudom küldeni a könyvet (privi)

A párnája alatt egy kicsi dobozban ott pihent a legfontosabb érték, amelyet magával szándékozott vinni a következő életébe: egy készlet megmunkált jádekőből készült dugó. Mind a kilenc testnyílásába egy, nehogy valami otthont kereső, kószáló lélek belépjen a testébe. A különböző formájú dugókat a legdrágább jádekőből faragták, és a kövek változatosabbnál változatosabb színekben pompáztak: volt köztük csontfehér, sápadt sárga, királykék, datolyaszínű és bőrszínű. A két egyforma hal formájú szemtakaró gesztenyebarna volt. A hal alak jelképezte az éberséget állandón tágra nyitott szemével, a szemet, amely mindörökre őrizni fogja. A legszebb darabnak, amelyet a nyelvére helyezve a szájába tesznek majd, olyan színe volt, mint a hajnali harmatnak a krizantémon. A formája egy kabócára emlékeztetett, amely a föld alatt eltöltött hosszú lárvaállapotot jelképezte, s vele együtt a lélek feltámadását és az örök tavaszt.
 
Ebből is látszik, hogy az embereknek sose volt túl sok esze. Akik a szépségért képesek ilyen kínoknak alávetni magukat, illetve hagyni, azok meg is érdemlik, akik meg kitalálták ezt, azokat meg életük végéig kínoznám, mert nem tudom, hogy annak aki ilyet kitalál, milyen elborult agya lehet, már ha egyáltalán van neki.
Remélem egyszer a világ már kikerül ebből a sötét középkorból és az idióták eszméit sose fogják hagyni elterjedni, nem úgy mint régen és most.
 
sajnos van még 3 ilyen sokkoló a világon.. reméljük megszűnik mihamarabb , a normálisabb gondolkodásúak küzdenek érte.Viszont, ha ugyanazt tennéd velük Te sem lennél különb , ne az ő oldalukra áll, mutass jó példát , világosítsd fel..
engem is elfogott a pulykaméreg , meg ezerrel voltam a plafonon , de csak magamnak ártottam vele..
 
A többi ilyenről nem is akarok tudni, mert csak feleslegesen felidegesítem magam, amúgy se tudom felfogni, hogy azoknak akik ilyet és hasonló dolgokat csinálnak mi a jó, de remélem mihamarabb vége lesz ennek.
Egyébként tudom, hogy nem lennék különb, viszont valahogy példát kellene velük statuálni és utána hátha elmenne az ilyen dolgoktól a kedve a többi hasonló gondolkodású "embernek" is. Amíg senki sem lép valami nagyot és nem vállalja annak a következményét (pl. rajtuk is végrehajtja ezeket), addig sajnos az ilyen és hasonló dolgok újra és újra meg fognak történni és új hülyeségeket találnak ki, mert tudják, hogy nincs semmi következménye.
Én sem vagyok oda ezért a gondolkodásmódért, de ezeknek az információknak a fényében már egyre kevesebb a tollerancia, amit az ilyenekkel szemben tanúsítani tudnék.
 
leborul.gif

Valahol megértelek , hogy lelovi2.gif szeretnéd leállítani, de egyedül mi "kicsik" vagyunk ehhez. Sajnos ! Jómagam úgy gondolom, hogy a rablókból kell pandurt csinálni . Ezek az emberek a primítiv gondolkodás módjuk miatt teszik meg, amit tettek tesznek. Sokáig én sem értettem, miért nem öljük halomra mi az elkapott gyilkosokat, állatkínzókat . Akkor az ügyvéd barátom azt mondta : az törvényes gyilkosság lenne ezt akarjuk ? Pöffögtem i_angry_steaming.gif forrtam a dühtől és nem értettem , miiiiiii egy tanult intelligens ember a barátom is ezt fújja ??? én is úgy voltam adjuk vissza szadomazo.gif csak ugyanazt könyörgöm legalább !!! elfordultam, az ilyen gondolkodás módtól , s miután egyedül sok mindent a cél érdekében nem tudtam tenni ..azt láttam ezek nagyon buta emberek , akik ezeket megteszik -kvázi kötelezővé teszik - csak a rutinjukkal tudnának padlóra küldeni az eszükkel nem, így más utat választottam : ma már értem...bocsájtsd meg ,mert nem tudják mit cselekszenek.. ( Primitív, tanulatlan otthoni példaként látja, tradíciót követ , ezt verték bele kicsiként szó szerint !!! , vagy ezzel az agresszívitással tűnik ki a tömegből.. és még sorolhatnám a példákat ) Úgy gondolom ,hogy az erőszak erőszakot szül nagyon is igaz. De abban nagyon egyetértek Veled, reméljük, hogy mihamarabb vége lesz ...
leborul.gif
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,996
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére