Orbán eltitkolt egy levelet

Az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök azt kockáztatja, hogy nem fognak átvenni tőlünk 54 ezer menekültet és semmilyen segítséget nem kapunk a jövőben a probléma megoldására.


A múlt héten levélben kérték fel Orbán Viktort az európai pártcsaládok vezetői arra, hogy Magyarország támogassa az Európai Bizottság javaslatát az Európába érkező menekültekkel kapcsolatos felelősség megosztásáról és egy állandó menekültügyi rendszer felállításáról, de a miniszterelnök ezt a levelet eltitkolta – mondta hétfőn a DK EP-képviselője, Molnár Csaba.

A levelet a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt is aláírta, de csatlakozott hozájuk a Szocialisták és Demokraták frakciója, valamint a Liberálisok és Demokraták Európáért képviselőcsoport is. Molnár a levél másolatát is bemutatta.

A politikus azt jósolta, hogy ha Magyarország kimarad a menekültügy közös megoldásából, akkor nem lesz esély arra, hogy átvegyék tőlünk azt az 54 ezer menekültet, akiknek az átvételéről az eddigi tervek szóltak. Emellett a jövőben sem pénzt, sem személyzetet, sem pedig infrastruktúrát nem kapunk a probléma megoldására – folytatta, hozzátéve: komoly esélye van annak is, hogy Magyarországot kizárják a schengeni határvédelmi övezetből, valamint az uniós források elosztásából.
schengen.jpg
 
Lehet, hogy tényleg az lenne a legjobb, ha kikerülnénk végre az unióból meg úgy az egészből, mert eddig egyáltalán nem jártunk jól a tagsággal.
Szinte alig van mezőgazdaság, ipar, mert ugye mi vagyunk az unió meg kína felvásárló piaca (ugye No-ban is csak így lehet jólét, mások kárára), most meg még a menekülteket is nekünk kell ellátnunk.
Mi vagyunk Európa bohócai, csak kár hogy azok a vak és hülye vezetők, akik nyalják az unói seggét, ezt nem veszik észre.

No ezt már nem tudom én sem szó nélkül hagyni.
Nem tudom, hány éves vagy, tanultál-e történelmet (netán átéltél?), de ez a kijelentésed: "...eddig egyáltalán nem jártunk jól a tagsággal..." enyhén szólva baromság!
Az elmúlt 5 évben, mióta Pártunk és Kormányunk ül a trónon, igencsak sokszázezer magyar "menekült" külföldre munkát, megélhetést keresni.
Szerinted eddig miért nem ismétlődött meg '56? Mert nyitva voltak/vannak a határok, el lehet ebből az országból menni egy jobb élet reményében.
 
Egyre több katona es rendör kerül lelki konfliktusba, egyre kevesebben hajlandok eröszakot alkalmazni vedtelen nök, gyerekek, segitségre szorulo férfiak ellen.

A korabbi haborukban sebeszekre volt szüksége a frontrol visszatérteknek ma psychiaterre.

Nem irigylem öket. Már most ugy van, hogy "önkénteseket" vetnek be akik "nem olyan érzékenyek"
Hogy ez hova fog vezetni?

Ha nem akarsz Göbelszel egy nivora kerülni akkor gondolkozz mielött meggondolatlansagokat mondasz.

Kedves Ernoe!

Azt hiszem meg is válaszoltad az korábban feltett kérdésedet.
A szélső jobb követői mindenre el vannak szánva, már a parlamentben is felhívták "királyunk" figyelmét: csak szólni kell és ők jönnek harcolni.
És szerintem ha nem szólnak, akkor is.

A legnagyobb baj, hogy ha valamilyen megoldás nem születik, akkor itt háború lesz. Ebben egyre többen biztosak. A legnagyobb problémát én abban látom, hogy amíg két nagyhatalom (USA és Oroszország) "háborúzik" egymással (szerintem ezt nem kell részletezni), addig megoldás nem lesz. Csak akkor, ha ők ketten vagy megunják, vagy megegyeznek. Az EU pedig csak vergődik a több millió menekült súlya alatt.
 
aha
A FRANCIA ELNÖK KIDOBNÁ AZ EU-BÓL A KVÓTÁT ELLENZŐ ORSZÁGOKAT
Remek hangulatban indult a brüsszeli csúcstalálkozó. A francia elnök kidobná az Unióból a kvóta ellenzőit, az osztrák alkancellár tűzparancsot hallucinál, az olasz szocik pedig kizárnák a baloldali pártcsaládból Ficóékat.

Az osztrák alkancellár megmerítkezett a magyar valóságban és elborzadt tőle. Jól meg is mondta, milyen rettenetes dolgok vannak a déli határon - például "tűzparancs".
 
Utoljára módosítva:
aha
A FRANCIA ELNÖK KIDOBNÁ AZ EU-BÓL A KVÓTÁT ELLENZŐ ORSZÁGOKAT...

...a terroristákat pedig befogadná. Rövid az emlékezete a T. Elnök Úrnak! Nem én meneteltem év elején a meggyilkolt honfitársaik végett.
Lehet, hogy azt hitték 1:1 és azzal vége?
Én komolyan nem értem az EU-s országok vezetőit: minden fenntartás nélkül be- és átengednek Európán mindenkit, aki a tömegbe elvegyülve érkezik.

Nyíltan bevallom: én a pártok közül a DK-t részesítem előnyben. A választáson is rájuk szavaztam. De! Vadai Ágnes néha akkora hülyeségeket tud mondani, hogy a biztosítékot kiveri :o! Főleg, ha figyelembe vesszük a pályafutását.
Amikor "hőn szeretett vezérünk" tavasz táján belekezdett a bevándorlás projektbe, az nekem sem tetszett (finoman szólva). Az örökös rémhírkeltés, uszítás: gyomorforgató. De éppen tegnap beszélgettem anyukámmal erről és bizony megfordult a fejemben: lehet, hogy nem véletlenül mászkált Oroszországba és a Közel-keletre. Lehet, hogy már akkoriban kapott egy fülest a közelgő migrációs árhullámról, csak ugye ezt nyíltan nem lehetett elmondani, felkészülni o_O.
 
Szervusz Cat ,
nem tudom a szabad "munka vállalás " Europában már mióta "menekült" ? Meg aztán Ferike is mondott valami olyasmit , hogy akinek nem tetszik az mehet ?? Vagy nem igy volt ?? Nem is tudtam , hogy otthon már készülödtök az új 56-ra , feltámadt Rákosi meg Gerö ??
 
Szia Gyula!

Jól értelmezem, hogy Te nem Magyarországon laksz? Akkor viszont nem tudhatod, hogy mi folyik itt! Az emberek igenis elmenekülnek ebből az országból, és nem szabadon munkát vállalnak. És nem csupán azért, mert keveset keresnek. Pl: ha Pártunk és Kormányunk nem kap egy szeletet a Te tortádból, akkor tönkretesznek (már a legelső Orbán kormány idejében is ezt tették: jogellenesen visszavonták a működési engedélyét annak a cégnek, ahol 15 évvel ezelőtt dolgoztam), azonkívül felhívták figyelmünket, hogy dohányzás közben lehetőleg csak halkan adjunk hangot véleményünknek, mert nem tudhatjuk, ki hallja és még sorolhatnám.
(Az '56-ra utalásomban pedig leírtam, hogy ha ugyanúgy "be lennénk zárva" országon belül, nem mozoghatnánk szabadon, akkor a nép már régen kiment volna az utcára és bizony kő kövön nem maradt volna.)

Vagy az is lehet, hogy Te jól jártál az elhíresült reformokkal?;)
 
En már elöre nevetek, nem kell tiz évet sem várnunk és a mai Syriai menekültek egy része német-állampolgárként fog utazni Magyarországra betanitani a magyar segédmunkásokat az Audi, Opel vagy az ördög tudja melyik leányválatnál. Az lesz az igazi elégtétel a gyülöletben részesitett emberek számára. Igaz addigra már rég nyugdijazva lesznek a mai felelösek. :)
 
En már elöre nevetek, nem kell tiz évet sem várnunk és a mai Syriai menekültek egy része német-állampolgárként fog utazni Magyarországra betanitani a magyar segédmunkásokat az Audi, Opel vagy az ördög tudja melyik leányválatnál. Az lesz az igazi elégtétel a gyülöletben részesitett emberek számára. Igaz addigra már rég nyugdijazva lesznek a mai felelösek. :)
Bizony német állampolgárként fog utazni. Jó esetben a német alkotmány akkor még nem Allah nevével fog kezdődni, de van rá esély. Kis néznivaló a témában a ZDF riportjaiból:
 
Kedves Cdurmol, Köszönöm, hogy betetted ezt a videot
-
Hogy az ördögbe tanuljuk meg mi a demokratia, mi az egyenjoguság ha nem együttélés álltal? :)
-
Ahogy látod nállunk Németországban megvan a tanulásra a lehetöség, egy nagy forum világok számára.
Mo.-on, egy országban amelyik alapvetöen izolálja magát nincs.
-
Meglehet, hogy nállunk elemiiskolás gyerekek még nem fogták fel mi a demokratia, a tolerancia, az egyenjoguság de engem jobban izgat az, hogy a magukat intelligensnek nevezö, felnött magyarok toleranciája abbol áll, hogy egyszerüen lehuzzák a zsalut háborus menekültek, bajbajutottak, segitséget igénylök elött.
-
Nállunk a megmenekült emberek érkezését tapsolták meg a vasutállomáson,
Mo.-on azt aki utolsoként lett kiebrudalva.
:(
-
A realitás teljes elvesztését sugalja, hogy "az europai értékek sirásojának" - igy hivják nyugaton Orbán Viktort - bologatsz mig a valoban tolerantiát, segitökészséget mutato országot szidalmazol.
-
Szerinted miben különbözik az Orbán Viktor toleranciája a magát "Grenzschutz Kapitän-nek" nevezö kormányfö ezektöl a még személyi igazolványal sem rendelkezö elemiiskolás fiuktol?
-
5378588_2d61b85dc0_m.jpeg

-
Nem gyözöm a figyelmedbe ajánlani
- demokratia
- emberi jogok
- véleményszabadság
- vallásszabadság
- sajtoszabadság
- jogállam
- nöi egyenjoguság
- a rabszolgaság eltörlése
- kinzások eltörlése
- a halálbüntetés eltörlése
- a müvészetek szabadsága
- a testi fenyités megszüntetése
- az állatvédelem

...........
mindet ugy kelett kiküzdenünk a keresztény egyház ellenállásával szemben.
Hol vannak a keresztény értékek amire hivatkozni akarsz?
-
 
Az 54 ezer menekült átvétele az egy jól hangzó szlogen. Tudod, mint a plakát szöveg: nem veheted el a magyarok munkáját. Jól hangzik, de ha mögé nézel nagy pusztaságot látsz.
Asszociál a romániai forradalom után 2001 re „23 millió román munkavállaló”elvenné a munkát
 
Utoljára módosítva:
Kedves Cdurmol, Köszönöm, hogy betetted ezt a videot
-
Hogy az ördögbe tanuljuk meg mi a demokratia, mi az egyenjoguság ha nem együttélés álltal? :)
-
Ahogy látod nállunk Németországban megvan a tanulásra a lehetöség, egy nagy forum világok számára.
Mo.-on, egy országban amelyik alapvetöen izolálja magát nincs.
-
Meglehet, hogy nállunk elemiiskolás gyerekek még nem fogták fel mi a demokratia, a tolerancia, az egyenjoguság de engem jobban izgat az, hogy a magukat intelligensnek nevezö, felnött magyarok toleranciája abbol áll, hogy egyszerüen lehuzzák a zsalut háborus menekültek, bajbajutottak, segitséget igénylök elött.
-
Nállunk a megmenekült emberek érkezését tapsolták meg a vasutállomáson,
Mo.-on azt aki utolsoként lett kiebrudalva.
:(
-
A realitás teljes elvesztését sugalja, hogy "az europai értékek sirásojának" - igy hivják nyugaton Orbán Viktort - bologatsz mig a valoban tolerantiát, segitökészséget mutato országot szidalmazol.
-
Szerinted miben különbözik az Orbán Viktor toleranciája a magát "Grenzschutz Kapitän-nek" nevezö kormányfö ezektöl a még személyi igazolványal sem rendelkezö elemiiskolás fiuktol?
-
5378588_2d61b85dc0_m.jpeg

-
Nem gyözöm a figyelmedbe ajánlani
- demokratia
- emberi jogok
- véleményszabadság
- vallásszabadság
- sajtoszabadság
- jogállam
- nöi egyenjoguság
- a rabszolgaság eltörlése
- kinzások eltörlése
- a halálbüntetés eltörlése
- a müvészetek szabadsága
- a testi fenyités megszüntetése
- az állatvédelem

...........
mindet ugy kelett kiküzdenünk a keresztény egyház ellenállásával szemben.
Hol vannak a keresztény értékek amire hivatkozni akarsz?
-
Érdekes, hogy ketten egymással ellentétes dolgokat látunk meg ugyanabból. Nekem az volt félelmetes, hogy a húsz éve Németországban leledző muszlim családfő teljes nyugalommal állítja, hogy az ő lánya köteles a feltétlen engedelmességre, még a tojáshéjsas bátyja iránt is engedelmességgel tartozik. A lány nem mehet el az iskolai kirándulásra, mert ki tudja, mi történhet vele, ami nem egyezik a muzulmán vallás tételeivel. A lányok kendőt viselnek, sem a hajuk, sem a nyakuk bőre nem villanhat ki. Húsz év multikultija után. A német alkotmánnyal szöges ellentétben.
Az ragadott meg, hogy nem fordulnak a német igazságszolgáltatáshoz, hanem a saját bíróságukra bízzák az ügyeiket. A német alkotmánnyal szöges ellentétben.
Ha ez neked rendben levő, vedd és edd. Nekem nincs rá szükségem.

A végén, hogy valami pozitív is legyen, bemutatták, hogy Kanada hogy csinálja. Nekem elsősorban a szociális munkás tetszett, aki elmondja és megtanítja nekik, hogy mit hogyan szokás. Feltehetőleg a wc papír használata is bennefoglaltatik. Egy ilyen szociális munkás maximum 5-8 családot képes pátyolgatni. Nem számolom ki, hogy a Németországban 20 éve bentlakó és új jövevényeknek hány szociális munkásra lenne szükségük, hogy a német alkotmányt vegyék az életükre mérvadónak. Kanada keményen szűri, hogy kiket enged be és kiket telepít le. A mostani helyzetben ez Németországban szinte lehetetlen feladat.
Tudod, László Petra háromszor nyújtotta ki a lábát. A háromból egy bizonyítottan terrorista. Mi lehet a többiekkel?
 
Szervusz Cdurmol ,
sajnos nagyon is igazad van a fent irottakal , valoszinüleg Ernönk egy teljesen más Németországban él az elitjeivel mint a többi állampolgár , de ezt lassan már megszokom hiszen már itthon is különbözött a többitöl !
De kérlek már emlitettem néha , hogy "arab" és "arab" között is nagy a különbbség ! Lásd a 150 évet itt nálunk , a pár fürdön kivül mást nem nagyon épitettek és lásd a Spanyoloknál levö csodás épitményeket . Tudod van ilyen is meg olyan is ! nem lehet öket egykalap alá venni ! Nem a multi-kulti a rossz hanem a kivitelezése . Pontosan ugy mint a törvény nem alaklmazása ilyen helyzetekben , mert mindjárt jönnek a "jó emberek" hogyhát rossz gyeerek kora volt etc.etc.
 
:D Én sem értek egyet vele, neked sokkal inkább autoriter baloldalt saccoltam volna.
Az egyszemélyi tekintélyuralmi rendszert elutasítom
Az keletre szokás
A vitatkozó megosztó döntésképtelenebb határozathozatal lassabb, de kiegyensúlyozott.
Több mindenkinek elfogadható,döntést eredményez(ha egyáltalán képesek lesznek dönteni:D)
Végül is közép utast hozott ki
 
Utoljára módosítva:
-
Nállunk a megmenekült emberek érkezését tapsolták meg a vasutállomáson,
Mo.-on azt aki utolsoként lett kiebrudalva.
:(
-

Kedves Ernő!
Ez a mondatod szemet szúrt! Nem nálunk Mo-n gyújtottak fel 3-4 (bocsánat, ha nem pontos az adat) menekült szállást, vagy minek nevezitek, hanem nálatok!

Vagy lehet, hogy félreértjük és csak a tűzoltóitok gyakorlatoznak?:D
 

-

Most nevessen vagy sirjon az ember? :(:(
-

"Nagymágocs - Migránsnak nézték egymást Nagymágocs határában a közmunkások és a földmérők."
-
Megijedtek egymástól. Az egyik csapat állítólag ki-be ugrált a kukoricásba, a másik kollektíva biciklire pattant, és a falu felé vették az irányt. Az utólag komikusnak tűnő helyzetet a rendőrség tisztázta."
-
245_2445808_660.jpg

Még jo, hogy nem löttek egymásra. :(
 

-

Most nevessen vagy sirjon az ember? :(:(
-

"Nagymágocs - Migránsnak nézték egymást Nagymágocs határában a közmunkások és a földmérők."
-
Megijedtek egymástól. Az egyik csapat állítólag ki-be ugrált a kukoricásba, a másik kollektíva biciklire pattant, és a falu felé vették az irányt. Az utólag komikusnak tűnő helyzetet a rendőrség tisztázta."
-
245_2445808_660.jpg

Még jo, hogy nem löttek egymásra. :(


Ernoe! Ez addig vicces amíg nem éli át az ember nap-mint nap azt a sokkot, hogy hol ebbe, hol abba a tanyára bemennek 15-20-25-de volt már ahova 30-an is migrások itt Nagymágocs - Árpádhalom - Orosháza közelében. Nem olyan rég írtam, hogy én az elsők között voltam aki elmenekültem az otthonomból egy kedves kis tanyából amikor bejöttek a migrások és csak rendőri felszólításra hagyták azt el. Én akkor sokkot kaptam. Akkorát, hogy a mai napig nem merek az otthonom kapuját átlépni. Mára már "bejelentett" Orosházi lakos vagyok egy frissen vásárolt házban ahol a fiammal próbálok meglenni. Ami se nekem se a 27 éves házasság előtt álló fiamnak se szerencsés. A slusszpoén, ha lehet ezt így kezelni, hogy pár nappal ezelőtt nagy zajra figyeltem fel a ház előtt az utcában. Kimentem a kapu elé. Az utcánkban rengeteg rendőr nyüzsgött, mert betévedt vagy 40 migrás Orosházára a 47 útról (?) és őket igyekeztek "begyűjteni". Engem nemes egyszerűséggel bezavartak a rendőrök a házba, arra utasítva, hogy zárkózzak be. Ernoe! Ne hidd, hogy az áradat megáll Ásotthalom, Nagymágocs, Szeged, Árpádhalom és környékén, Röszkéről jöve. Egyre - másra "tévednek" beljebb. Pedig ha betartanák a szabályokat, hogy a KAPUN jöjjenek be akkor, regisztrálás után el lennének látva és záros határidő után tovább is lennének szállítva, mert mindenki nyugatra és nem Magyarországra vágyik. DE HA ÚGY NÉZZÜK EZ MAJDNEM, HOGY AZ ÉN "MAGÁNÜGYEM". Ami az eltitkolt levelet illeti, amit ez a büdös orbán titkolt el az hazáért aggódó ellenzék előtt, egy nagy röhej. Mit is kellet volna az ellenzékkel megbeszélni? Hogy fogadjunk-e be 1500 (kb) menekültet? Mikor és kiket? Mert aki eddig ide jött majd 200000 az nem itt akart megállni. És erőszakkal ugye mégse lehet arra kényszeríteni senkit, hogy itt telepedjen le... Ez a téma még nem téma, majd akkor lesz, ha megáll a migrás nép és eldöntik maguk, hogy ki akar maradni és ki akar vissza térni hazájába vagy más országba. A német, osztrák, görög, de még az orosz sajtó is azt írja, hogy a migrás áradatnak az eddig ide értek csak az előszele. Sokkal - sokkal több a várható ember aki útra kel. Ráadásul még nem tudják egyik országban se eldönteni és megállapítani senkiről, hogy ki a menekült és ki az aki csak úgy jött... . Még annyit. Az a maroknyi ellenzék akit még a hatalomba tart a nép azt tudja, hogy mit tenne ebben a migrás ügyben. Orbán meg a felelős EU vezetők azt, tudja mit lehet tenni... Ez lényegi különbség.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,666
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére