Jászkuti Béla
Tag
Engem is izgat a kérdés, hogy milyen "nyelvű" szavakban gondolkodik az ember, vagy az, hogy ha nem szavakban, azt, hogy hívjuk gondolkodásnak vagy másnak ??
"sok rovottmúltú ház ég" micsoda hasonlat.
Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."
- Téma inditó Ile57
- Kezdés dátuma
A magyar nyelv árnyaltságát mutatja ez az apróság is, nem mindegy, hogy valakinek jár a hasa, vagy megy a hasa; valakit felfüggesztettek, vagy felakasztottak...
THOMAS DYLAN EMLÉKÉRE
NTK HORVÁTH SÁNDOR
A hegy mögött, a hídon át,
Csak jött, csak jött az ég alól,
Valaki tudta, valaki várja
A csodaszarvast valahol:
Őrzi dajkátlan álmok pőre őre,
Hajolna pompás hajadonnal, hajnalonta,
Tündérkerti, erdő-elvi, szép leánnyal
Matyó mintás legelőre –
Dalolva menne,
Eskütszegő keresztelőre,
Szól az ima mennydörögve –
Halleluja, halle lu-jah!
Ám hörögve is hiába tiltják már a táncot:
Visszacsalnak labanc sáncok, emlék láncot
Körszakállas múmiák:
Halleluja, halleluja!
A szer etet él és mindörökre,
Sisteregve, lobog-lobog a szűzi láng,
Így éghet el az intrikus világ –
Hallelúja – int a fáma:
Feszítsd fel a lárma fára,
Nimród szülte Hargitát –
Bosszú árnyat húz a pápa,
Kereszttel irtott Hunniára -
Írását, múltját tűzre szánva –
Mákonyt szór a napvilágra, Sándor szája -
Megéget könyvet, tudóst, költő népet,
Kereszt kergeti tűzhalálba,
A kisjézusi, BOLDOGASSZONY üdvösséget.
Ám tűz lelke nem éget meg,
Háromszéki, békességes székelységet?
Mert a magja, parazsas láng:
A hegy mögül, a bércen át,
Csak jön, csak jön az ég alól -
Valaki tudja, valaki várja
Alkonyi estén szűz hajnalon -
Valaki látta? Dobban a szív, és zakatol -
Százados, hosszú éjen át,
Várjuk esthajnal csillagát,
Csaba népét, Nimród fiát -
Ismerik mind a legendák:
Nagy-Boldog-asszony-BABBA-Máriát -
A Kárpát haza Szentkirályát, hun Atillát,
Ezer éve minden magyar hazavárja valahol,
Aki eljön majd egy, Magyarábi, megváltó napon,
A kéksugaras, ezüstfehér, szíriuszi csillagon.
NTK Horváth Sándor, Kaposvár, december 13.
NTK HORVÁTH SÁNDOR
A hegy mögött, a hídon át,
Csak jött, csak jött az ég alól,
Valaki tudta, valaki várja
A csodaszarvast valahol:
Őrzi dajkátlan álmok pőre őre,
Hajolna pompás hajadonnal, hajnalonta,
Tündérkerti, erdő-elvi, szép leánnyal
Matyó mintás legelőre –
Dalolva menne,
Eskütszegő keresztelőre,
Szól az ima mennydörögve –
Halleluja, halle lu-jah!
Ám hörögve is hiába tiltják már a táncot:
Visszacsalnak labanc sáncok, emlék láncot
Körszakállas múmiák:
Halleluja, halleluja!
A szer etet él és mindörökre,
Sisteregve, lobog-lobog a szűzi láng,
Így éghet el az intrikus világ –
Hallelúja – int a fáma:
Feszítsd fel a lárma fára,
Nimród szülte Hargitát –
Bosszú árnyat húz a pápa,
Kereszttel irtott Hunniára -
Írását, múltját tűzre szánva –
Mákonyt szór a napvilágra, Sándor szája -
Megéget könyvet, tudóst, költő népet,
Kereszt kergeti tűzhalálba,
A kisjézusi, BOLDOGASSZONY üdvösséget.
Ám tűz lelke nem éget meg,
Háromszéki, békességes székelységet?
Mert a magja, parazsas láng:
A hegy mögül, a bércen át,
Csak jön, csak jön az ég alól -
Valaki tudja, valaki várja
Alkonyi estén szűz hajnalon -
Valaki látta? Dobban a szív, és zakatol -
Százados, hosszú éjen át,
Várjuk esthajnal csillagát,
Csaba népét, Nimród fiát -
Ismerik mind a legendák:
Nagy-Boldog-asszony-BABBA-Máriát -
A Kárpát haza Szentkirályát, hun Atillát,
Ezer éve minden magyar hazavárja valahol,
Aki eljön majd egy, Magyarábi, megváltó napon,
A kéksugaras, ezüstfehér, szíriuszi csillagon.
NTK Horváth Sándor, Kaposvár, december 13.
Adás hiba: 2x Jónak lenni jó!
Nietzsche parafrázis - NTKHS
A Föld képernyő zöld halála,
Ma átkozódó, jóság álca –
Éjjel jött el a világ vége,
Kihunyt lelkeink kristály fénye.
A sikoltozó, téli szélben,
Ne vigyél Uram kísértésbe!
Vaktükröd zárt sok-ezer éve -
Szent félelmek igézetébe -
Sír-kacag a rombolni kész Uránusz?
Megkapaszkodik perzselt egeken –
Amíg elég minden érthetetlen,
Majd visszatér a lélek én urához –
Megromoltak igék, hitek, s a lélek
Javíthatatlan: Hajóroncs az élet -
Lovak vágtatnak a tűzviharban,
Felszikrázó hajukból kéntűz lobog,
Apokalipszis szánt a földeken,
Paták tépik sebeit – a Föld zokog.
Büszkén rohanunk agyhalálon át -
Lélektelen, fehér emberek –
Elköltözött Isten, s a magánytól,
A Föld gyermeke nagyon beteg.
Akit rendelt, bukott-angyal sírja vár,
Mit nekünk csillagéj, és örök homály?
Zúgjad üdvözülten dühöngő imád!
Jó ember, kerüld a pártos intrikát!
Fény-hazád háza, a nagy-messzi ég:
Ne tűrd a bosszú és részvét örömét!
Kaposvár, 2014. ezüst vasárnap
Nietzsche parafrázis - NTKHS
A Föld képernyő zöld halála,
Ma átkozódó, jóság álca –
Éjjel jött el a világ vége,
Kihunyt lelkeink kristály fénye.
A sikoltozó, téli szélben,
Ne vigyél Uram kísértésbe!
Vaktükröd zárt sok-ezer éve -
Szent félelmek igézetébe -
Sír-kacag a rombolni kész Uránusz?
Megkapaszkodik perzselt egeken –
Amíg elég minden érthetetlen,
Majd visszatér a lélek én urához –
Megromoltak igék, hitek, s a lélek
Javíthatatlan: Hajóroncs az élet -
Lovak vágtatnak a tűzviharban,
Felszikrázó hajukból kéntűz lobog,
Apokalipszis szánt a földeken,
Paták tépik sebeit – a Föld zokog.
Büszkén rohanunk agyhalálon át -
Lélektelen, fehér emberek –
Elköltözött Isten, s a magánytól,
A Föld gyermeke nagyon beteg.
Akit rendelt, bukott-angyal sírja vár,
Mit nekünk csillagéj, és örök homály?
Zúgjad üdvözülten dühöngő imád!
Jó ember, kerüld a pártos intrikát!
Fény-hazád háza, a nagy-messzi ég:
Ne tűrd a bosszú és részvét örömét!
Kaposvár, 2014. ezüst vasárnap
..."A légylányok lágy lények…"
Kovács Kavics Tibor:
Romhantikus légyott
(tóparti idill)
.
Béka Benő elhunyt, több vizet nem tapos.
Horgászcsizmától lett szegénykém oly lapos.
Szúnyogok és legyek csak arról beszélnek:
– Most jobb idők járnak, vége a veszélynek!
Békát és a jó hírt mindenki feledte,
az idő, s egy döglégy elszállt már felette.
Érett dögöt fürkész, fényes szárnya zúgó,
holt hal fölött röpköd, lehet, hogy besúgó?!
A légynek petéktől volt nehéz a röpte,
nem keresett tovább, a halat beköpte.
Odébb is állt rögtön, azt már meg sem várva:
kikel-e valaha a sok árva lárva.
(Nagyon gyanús… Honnan ama pete-hegyek?
… Van úgy, hogy a légy is bekapja a legyet!)
- - -
Áll a bál a tavon, el is alig férnek
halmaradványokon válogatott férgek.
Nyűlányok nyüzsögnek, nem nagy a kereslet…
Halott halból hang szól: – Kis nyüvem, szeretlek!
Hetyke légy-fi üzent, duzzadt ifjú teste:
– Találkozhatnánk a békadögön, este?
(Élelmes lárvánknak megtetszett a tetem:
– Szerelmetes párom majd azzal etetem!)
Később már azt látjuk: két nyű, ahogy csúszik
a puffadt test felé, eljutni a csúcsig.
Hosszan elidőztek, jól sikerült légyott.
… És vált egy hét múlva a két nyűből légy ott.
Valóság ez vajon? Annak égi mása?
Mily romantikus az Élet körforgása!
.
(2012. március 8.)
Megjegyzés: Tisztelgés Romhányi József emléke előtt
Romhányi József (1921. március 8 - 1983. május 7)
Csernik Pál Szende
Mikor nem volt "semmim", akkor volt "mindenem".
Nem volt házam, nem volt pénzem ( a minimális volt , ami a napi betevőre épp elég volt) s nem volt fürdőszobám sem ...Egy szoba volt , egy óvodában ahová befogadtak. Két gyermekecskémmel. ( egy hónapig ) S még es a világ kitárult előttem. Enyém volt a Duna part, enyém volt az erdő, a patak a rét s a holdvilágos csillagos ég adta a harmincadik születésnapomra a fény ajándékát. Isten átölelt és én gazdagnak éreztem a lelkem , erősen. Sose felejtem , azóta a szerencsémet a mesében megtaláltam s hiszem a mindenséget, hiszem és tudom , lelkemmel s szellememmel s testemmel.
És ezt a verset akkor írtam:
Láttam egy patakot,
mely a Napocska fénysugarai
simogatása alatt csörgedezett.
És a Fák
mint öreg s örök ifjú jószágai az erdőnek,
suttogják az Élet imáját.
Lélekzik az Isten.
És harmatot könnyezik a rét.
És a kékséges Ég fecskéi
felcsipkedik
a harmatgyöngyöket
és visszadalolják
a Szabadságnak
Isten leheletét.
Olyan erős volt , hogy azóta is tart , mert ez a tiszta érzés örök ! Nem múlandó , nem alkalmi , nem apad , s nem csap be ! Egy nagy vihar után jött és erőt adott , a tisztásra érés , a tiszta forráshoz való visszatérés. Egy ébredés , egy olyan kincses kamrában amiben a tulipános ládikó a lelkem , ahová Isten elrejtette az ő jó értékeit. A mindenséget.
A ládikóban ott vannak a könnyeim is, mint a tenger, hullámzik és ringat s mossa lelkemet s ha partra érek a napocska felszárítja arcomról a sós ízű cseppeket s helyette mosolyt ad. Mindig . Az egész élet bennem van. Bennem van a rengeteg , a hegyek , folyók s tengerek. Isten is bennem van, mint benned. Általa vagyok s vagyunk az Örökségben. Ebben a szép nagy szuszogásban. Együtt lélegzünk , együtt vagyunk. Ki ki a maga ládikójával , ahol Isten elrejtette az ő Igazságát és végtelen Jóságát. Azt az élet magocskát! Ettől vagyok én gazdag s e nélkül a boldogság kiapad. De magom mindig megmarad. Őrzöm lelkemmel , de erősen.
Mikor nem volt "semmim", akkor volt "mindenem".
Nem volt házam, nem volt pénzem ( a minimális volt , ami a napi betevőre épp elég volt) s nem volt fürdőszobám sem ...Egy szoba volt , egy óvodában ahová befogadtak. Két gyermekecskémmel. ( egy hónapig ) S még es a világ kitárult előttem. Enyém volt a Duna part, enyém volt az erdő, a patak a rét s a holdvilágos csillagos ég adta a harmincadik születésnapomra a fény ajándékát. Isten átölelt és én gazdagnak éreztem a lelkem , erősen. Sose felejtem , azóta a szerencsémet a mesében megtaláltam s hiszem a mindenséget, hiszem és tudom , lelkemmel s szellememmel s testemmel.
És ezt a verset akkor írtam:
Láttam egy patakot,
mely a Napocska fénysugarai
simogatása alatt csörgedezett.
És a Fák
mint öreg s örök ifjú jószágai az erdőnek,
suttogják az Élet imáját.
Lélekzik az Isten.
És harmatot könnyezik a rét.
És a kékséges Ég fecskéi
felcsipkedik
a harmatgyöngyöket
és visszadalolják
a Szabadságnak
Isten leheletét.
Olyan erős volt , hogy azóta is tart , mert ez a tiszta érzés örök ! Nem múlandó , nem alkalmi , nem apad , s nem csap be ! Egy nagy vihar után jött és erőt adott , a tisztásra érés , a tiszta forráshoz való visszatérés. Egy ébredés , egy olyan kincses kamrában amiben a tulipános ládikó a lelkem , ahová Isten elrejtette az ő jó értékeit. A mindenséget.
A ládikóban ott vannak a könnyeim is, mint a tenger, hullámzik és ringat s mossa lelkemet s ha partra érek a napocska felszárítja arcomról a sós ízű cseppeket s helyette mosolyt ad. Mindig . Az egész élet bennem van. Bennem van a rengeteg , a hegyek , folyók s tengerek. Isten is bennem van, mint benned. Általa vagyok s vagyunk az Örökségben. Ebben a szép nagy szuszogásban. Együtt lélegzünk , együtt vagyunk. Ki ki a maga ládikójával , ahol Isten elrejtette az ő Igazságát és végtelen Jóságát. Azt az élet magocskát! Ettől vagyok én gazdag s e nélkül a boldogság kiapad. De magom mindig megmarad. Őrzöm lelkemmel , de erősen.
Ezt próbálná valaki idegen nyelven elmesélni! Azt hiszem ez csak magyarul megy... 
2014. április 22., 4:48
A Sirokkó - Illaberek mérkőzésen történt,hogy az egyik szurkoló kezet emelt a játékvezetőre. A tettest annak rendje és módja szerint előállították. Az ügy sima volt és egyszerű, majdhogynem érdektelen.
És akkor elkezdődött a tárgyalás!
- A vádlott álljon fel! Neve?
- Bíró vagyok, kérem...
- És hol van a vádlott?
- Hogyhogy hol van, drága bíró úr? Hát én vagyok! Bár nem szívesen...
- Nézze, kérem. Az imént azt mondta,hogy maga a bíró. Tehát ön kapta azt a két megrendítő pofont.
- Méghogy én? Nahát, nem azért, de az a fickó még nem született meg.Egyébként sem lennék bíró semmi pénzért!
- Az Isten szerelmére,hát nem éppen most állította, hogy ön bíró?
- Ja, vagy úgy! A nevem Bíró, tisztelettel. Bíró Levente. Most mondja, hogy összehozott bennünket a sors. Ön is bíró, én is Bíró vagyok.
- Én Lakatos vagyok! - harsogott ingerülten a bíró. - Foglalkozása?
- Lakatos!- nyögte kissé félénken a vádlott, és érezte, hogy ez súlyosbító körülmény. Nem csalódott.
- Ember! - kezdett parázslani a bíró. -Maga ugrat engem?
- Ugyan, dehogy, kérem. Nekem már az apám is lakatos volt, a nagyapám is...
- Nem fogja elhinni, de nekem is!!!...Na, hol is hagytuk abba...Szóval ön is lakatos.
- Kissé már keverni tetszik a dolgokat. Csak én vagyok lakatos. A Lakatos úr bíró,ugyebár. És igaz, hogy én Bíró vagyok, de azért nem vagyok bíró, hanem lakatos.
A bíró hosszú kortyokkal ivott, hogy időt nyerjen.
- Ön tehát Bíró Levente, lakatos. Megy ez, mint a karikacsapás, nem igaz?
A további adatok felvétele, ha lehet,még ennél is gyorsabban ment. Mindössze a munkahely megnevezésének kapcsán éleződött ki ismét a helyzet.
- A sirokkói járásbíróságon dolgozom - mondta gyanútlanul a vádlott.
A bíró talpra szökkent.
- Egyszer már eljutottunk odáig, hogy ön nem bíró!
- Már hogyne volnék Bíró? - kezdett fortyogni a vádlott is.- Bíró Levente vagyok. Lakatos.
- Akkor mit keres a bíróságon?!
- A kilincseket javítom. Tudniillik, mint említettem,lakatos vagyok. De nem úgy, mint ön. Mert ön bíró. Annak ellenére, hogy Lakatos.
A bíró a gyomrára szorította a kezét, és különböző tablettákat készített elő.
- Lépjünk tovább! - suttogta rimánkodva. - Mondja el részletesen, hogyan történt a dolog.
- A Mesterrel néztük együtt a meccset. Kollégám a műhelyből...
- Szóval a főnöke is ott volt.
- A főnököm utálja a focit. A Mester volt ott.
- Megőrülök!!! Egy lakatos műhelyben tudtommal a főnököt hívják mesternek!
- Egy pillanat. Nálunk a főnököt Manónak hívják. Akit Mesternek hívnak, az ipari tanuló. Mester Géza, tetszik érteni?
- Nem értem, de nem is érdekel. Tovább!
- Ezt mondta a bíró is! Pedig bármire megesküszöm, hogy 11-es volt!
- Ne kezdje, barátom, ne kezdje. Egyszer már tisztáztuk, hogy maga a Bíró.
- Most a játékvezetőről beszélek, Allahnál fényesebb orcájú bíró úr! Ez a bíró nem Bíró, hanem Levente.
A bíró hörgő hangokat hallatott.
- A Levente is maga! Jaj, a gyomrom! Bíró Levente!!!
- Ez tagadhatatlan. Az a bíró azonban nem Bíró, mintahogy a bíró úr sem Bíró, hanem Lakatos. Ettől eltekintve az a bíró Levente. Levente Konrád. Nincs ennél egyszerűbb dolog ezen a kerek világon. Mert például én Bíró is vagyok, meg lakatos is, mégse vagyok se Lakatos, se bíró...
...A játékvezető tehát továbbot intett.
- Pontosan. Még most is megrezdül a fejem, ha erre az esetre gondolok. A Pereces hatalmas dobása egészen a tizenhatoson belülre szállt. Ez annyira meglepte a Dobót, hogy kézzel ért a labdához. Tisztán láttam!
- Nem értem!...Nem értem!...- siránkozott a bíró. - Hogy jön ahhoz a pereces, hogy ő dobja be a labdát? Másrészt mi abban a feltűnő, ha a dobó játékos kézzel ér a labdához? Hát mivel érjen hozzá,könyörgöm, mivel...?!
- Csak sorjában...csak sorjában. Először is mi kifogása van a Pereces ellen? Az ellenfél térfeléről mindig ő végzi a bedobásokat. Mint említettem, hatalmas dobása van.
- Remek!... És hová teszi közben a pereceket?
- A pereceket? - csuklott fel a vádlott. - Vagy úgy!.. Nos, amikor azt mondom, hogy Pereces, akkor egyáltalán nem a lelátón péksüteményt áruló fickóra gondolok, de nem ám!Hanem Pereces Tónira, a Sirokkó bal hátvédjére. Aki a lelátón perecet árul,az nem a Pereces. Azt a manó tudja, hogy hívják!
- Szóval az ön főnöke tudja, hogy ki a pereces?
- Kapaszkodjon meg a csengettyűjében, bíró úr. Nem tudja.
A bíró lenyelte a tablettákat, és még hosszabban ivott.
- De hiszen most mondta,hogy a Manó tudja. Az ön főnöke. Aki egyébként nem azonos a Mesterrel,mert az viszont ipari tanuló. Na, mit szól, hogy figyelek...?
- Ennyit a perecesrõl! - mondta szomorúan a vádlott. - Felőlem lehet Németh is, Juhász is...
- Nem lehet! - csapott le diadalmasan a bíró. - A német juhász egy kutyafajta. Na, könnyítsen a lelkén, barátom. Láthatja,hogy sok mindent tudunk...
- Látom... azt látom. De azt is láttam,hogy a Dobó kézzel ért a labdához!
- Mivel a bedobást kézzel végzik el. Ennyit még én is tudok, noha nem vagyok bíró! Illetve bíró vagyok, a mindenségit!
- Ami a Dobót illeti, az nem a Pereces,aki a bedobást elvégezte; aki viszont nem pereces, hanem bal hátvéd, hanem Dobó István, az Illaberek közép hátvédje. Foglalkozására nézve...
- Tudom. Várkapitány.
- Nem egészen.Csapatkapitány.
- Elég!...Szóval kézzel ért a labdához. És akkor mit tett ön?
- Természetesen ordítani kezdtem."Mester!" - ordítottam. - "Maga nálam még inas sem lehetne!"
A bíró elhatározta, hogy további keresztkérdéseket tesz fel, bár egy kicsit már kaparta az asztalt.
- Először: miért ordította szegény Mesternek, aki maga mellett ült, hogy ő még inas sem lehetne magánál, amikor ő inas magánál? Másodszor: mit tehet szegény Mester arról, hogy a bíró nem adta meg a11-est?
- Bíró úr!... Adjon tíz évet, de ne kínozzon tovább! Én a bírónak ordítottam, hogy mester!
- Pedig ő Levente!
- Én vagyok a Levente!
- De maga nem bíró!
- De Bíró is vagyok!
- Ön lakatos!
- Maga a Lakatos!
A bíró tébolyultan megrázta a csengőt.
- Orvost!... Van orvos a teremben?
- Suszter vagyok! - lépett oda egy úr a hallgatóság soraiból.; Valami baj van?
- Kerítsen egy orvost, barátom! -szólt segítő készen a vádlott. - A bíró úr, úgy látszik, rosszul lett.
- De kérem, én orvos vagyok!
- Akkor meg mit suszterezik itt?
- Már velem is kezdik?... Dr. Suszter Árpád vagyok. Elmeszakértő, szerencsére.
- A tárgyalást berekesztem!-nyögte fáradtan a bíró. - Délután folytatjuk!
Az orvos néhány injekcióval helyre pofozta a küzdő feleket, úgyhogy délután megkezdődhetett a játékvezető kihallgatása.
- Kérem, Bíró Levente vádlott azt állítja, hogy ön nem sípolt, amikor kellett volna.
- Zavaros helyzet volt. Én mindenesetre kinéztem a Síposra, hogy int-e? A Sípos nem intett. Tehát nem sípoltam.
A bíró ebben a pillanatban kezdett papír repülőket hajtogatni az aktákból.
- Hát nem magánál volt a síp? - kérdezte, de máshol járt.
- A síp nálam volt. A Síposnál zászló van. A Sípos csak inthet, mert ő a partjelző. Világos? Na,és akkor a Bíró úr elkezdett ordítani...
- Én...? - tért vissza a valóságba a bíró. - Méghogy én...?
- Természetesen a vádlott.Erre én félbeszakítottam a játékot, és hozzájuk léptem, hogy csendre intsem őket. Azonban nekem estek, és...
- Kérem, én a Mesternek akartam lekenni egy atyait - pattant fel a vádlott, de elhajolt. Ily módon történhetett, hogy a bíró sporttársat illettem a tenyeremmel.
- Megpofozta önt a Bíró, vagy sem? - kérdezte a bírótól a bíró.
- Kérem, engem azon a délutánon többen is megpofoztak. Hogy a Bíró úr is köztük volt-e...
- Én...? - sikoltozott hisztérikusan a bíró. -Méghogy én...?
- Ön tudtommal Lakatos.
- Én vagyok a lakatos! - mondta vicsorítva Bíró úr. - És Bíró is vagyok! És Levente is!
- Nono! - intette a játékvezetõ a vádlottat. - Én vagyok a bíró. És a Levente is. Levente Konrád.
- Elég!!! - üvöltött a bíró. - Máglyára velük! Én vagyok a bíró!
- Én!
- Én!
A verekedőket csak nagyon nehezen lehetett szétválasztani. Közben több rendőr is megsebesült. És a végén csakugyan nehéz lett volna megmondani, hogy melyikük a bíró, a lakatos vagy a játékvezető. Ezt még a Suszter sem tudta hamarjában. Pedig ő orvos volt...
Forrás: http://www.mindenegybenblog.hu/viccek/szep-lassan-olvassatok-ezt-probalna
2014. április 22., 4:48
A Sirokkó - Illaberek mérkőzésen történt,hogy az egyik szurkoló kezet emelt a játékvezetőre. A tettest annak rendje és módja szerint előállították. Az ügy sima volt és egyszerű, majdhogynem érdektelen.
És akkor elkezdődött a tárgyalás!
- A vádlott álljon fel! Neve?
- Bíró vagyok, kérem...
- És hol van a vádlott?
- Hogyhogy hol van, drága bíró úr? Hát én vagyok! Bár nem szívesen...
- Nézze, kérem. Az imént azt mondta,hogy maga a bíró. Tehát ön kapta azt a két megrendítő pofont.
- Méghogy én? Nahát, nem azért, de az a fickó még nem született meg.Egyébként sem lennék bíró semmi pénzért!
- Az Isten szerelmére,hát nem éppen most állította, hogy ön bíró?
- Ja, vagy úgy! A nevem Bíró, tisztelettel. Bíró Levente. Most mondja, hogy összehozott bennünket a sors. Ön is bíró, én is Bíró vagyok.
- Én Lakatos vagyok! - harsogott ingerülten a bíró. - Foglalkozása?
- Lakatos!- nyögte kissé félénken a vádlott, és érezte, hogy ez súlyosbító körülmény. Nem csalódott.
- Ember! - kezdett parázslani a bíró. -Maga ugrat engem?
- Ugyan, dehogy, kérem. Nekem már az apám is lakatos volt, a nagyapám is...
- Nem fogja elhinni, de nekem is!!!...Na, hol is hagytuk abba...Szóval ön is lakatos.
- Kissé már keverni tetszik a dolgokat. Csak én vagyok lakatos. A Lakatos úr bíró,ugyebár. És igaz, hogy én Bíró vagyok, de azért nem vagyok bíró, hanem lakatos.
A bíró hosszú kortyokkal ivott, hogy időt nyerjen.
- Ön tehát Bíró Levente, lakatos. Megy ez, mint a karikacsapás, nem igaz?
A további adatok felvétele, ha lehet,még ennél is gyorsabban ment. Mindössze a munkahely megnevezésének kapcsán éleződött ki ismét a helyzet.
- A sirokkói járásbíróságon dolgozom - mondta gyanútlanul a vádlott.
A bíró talpra szökkent.
- Egyszer már eljutottunk odáig, hogy ön nem bíró!
- Már hogyne volnék Bíró? - kezdett fortyogni a vádlott is.- Bíró Levente vagyok. Lakatos.
- Akkor mit keres a bíróságon?!
- A kilincseket javítom. Tudniillik, mint említettem,lakatos vagyok. De nem úgy, mint ön. Mert ön bíró. Annak ellenére, hogy Lakatos.
A bíró a gyomrára szorította a kezét, és különböző tablettákat készített elő.
- Lépjünk tovább! - suttogta rimánkodva. - Mondja el részletesen, hogyan történt a dolog.
- A Mesterrel néztük együtt a meccset. Kollégám a műhelyből...
- Szóval a főnöke is ott volt.
- A főnököm utálja a focit. A Mester volt ott.
- Megőrülök!!! Egy lakatos műhelyben tudtommal a főnököt hívják mesternek!
- Egy pillanat. Nálunk a főnököt Manónak hívják. Akit Mesternek hívnak, az ipari tanuló. Mester Géza, tetszik érteni?
- Nem értem, de nem is érdekel. Tovább!
- Ezt mondta a bíró is! Pedig bármire megesküszöm, hogy 11-es volt!
- Ne kezdje, barátom, ne kezdje. Egyszer már tisztáztuk, hogy maga a Bíró.
- Most a játékvezetőről beszélek, Allahnál fényesebb orcájú bíró úr! Ez a bíró nem Bíró, hanem Levente.
A bíró hörgő hangokat hallatott.
- A Levente is maga! Jaj, a gyomrom! Bíró Levente!!!
- Ez tagadhatatlan. Az a bíró azonban nem Bíró, mintahogy a bíró úr sem Bíró, hanem Lakatos. Ettől eltekintve az a bíró Levente. Levente Konrád. Nincs ennél egyszerűbb dolog ezen a kerek világon. Mert például én Bíró is vagyok, meg lakatos is, mégse vagyok se Lakatos, se bíró...
...A játékvezető tehát továbbot intett.
- Pontosan. Még most is megrezdül a fejem, ha erre az esetre gondolok. A Pereces hatalmas dobása egészen a tizenhatoson belülre szállt. Ez annyira meglepte a Dobót, hogy kézzel ért a labdához. Tisztán láttam!
- Nem értem!...Nem értem!...- siránkozott a bíró. - Hogy jön ahhoz a pereces, hogy ő dobja be a labdát? Másrészt mi abban a feltűnő, ha a dobó játékos kézzel ér a labdához? Hát mivel érjen hozzá,könyörgöm, mivel...?!
- Csak sorjában...csak sorjában. Először is mi kifogása van a Pereces ellen? Az ellenfél térfeléről mindig ő végzi a bedobásokat. Mint említettem, hatalmas dobása van.
- Remek!... És hová teszi közben a pereceket?
- A pereceket? - csuklott fel a vádlott. - Vagy úgy!.. Nos, amikor azt mondom, hogy Pereces, akkor egyáltalán nem a lelátón péksüteményt áruló fickóra gondolok, de nem ám!Hanem Pereces Tónira, a Sirokkó bal hátvédjére. Aki a lelátón perecet árul,az nem a Pereces. Azt a manó tudja, hogy hívják!
- Szóval az ön főnöke tudja, hogy ki a pereces?
- Kapaszkodjon meg a csengettyűjében, bíró úr. Nem tudja.
A bíró lenyelte a tablettákat, és még hosszabban ivott.
- De hiszen most mondta,hogy a Manó tudja. Az ön főnöke. Aki egyébként nem azonos a Mesterrel,mert az viszont ipari tanuló. Na, mit szól, hogy figyelek...?
- Ennyit a perecesrõl! - mondta szomorúan a vádlott. - Felőlem lehet Németh is, Juhász is...
- Nem lehet! - csapott le diadalmasan a bíró. - A német juhász egy kutyafajta. Na, könnyítsen a lelkén, barátom. Láthatja,hogy sok mindent tudunk...
- Látom... azt látom. De azt is láttam,hogy a Dobó kézzel ért a labdához!
- Mivel a bedobást kézzel végzik el. Ennyit még én is tudok, noha nem vagyok bíró! Illetve bíró vagyok, a mindenségit!
- Ami a Dobót illeti, az nem a Pereces,aki a bedobást elvégezte; aki viszont nem pereces, hanem bal hátvéd, hanem Dobó István, az Illaberek közép hátvédje. Foglalkozására nézve...
- Tudom. Várkapitány.
- Nem egészen.Csapatkapitány.
- Elég!...Szóval kézzel ért a labdához. És akkor mit tett ön?
- Természetesen ordítani kezdtem."Mester!" - ordítottam. - "Maga nálam még inas sem lehetne!"
A bíró elhatározta, hogy további keresztkérdéseket tesz fel, bár egy kicsit már kaparta az asztalt.
- Először: miért ordította szegény Mesternek, aki maga mellett ült, hogy ő még inas sem lehetne magánál, amikor ő inas magánál? Másodszor: mit tehet szegény Mester arról, hogy a bíró nem adta meg a11-est?
- Bíró úr!... Adjon tíz évet, de ne kínozzon tovább! Én a bírónak ordítottam, hogy mester!
- Pedig ő Levente!
- Én vagyok a Levente!
- De maga nem bíró!
- De Bíró is vagyok!
- Ön lakatos!
- Maga a Lakatos!
A bíró tébolyultan megrázta a csengőt.
- Orvost!... Van orvos a teremben?
- Suszter vagyok! - lépett oda egy úr a hallgatóság soraiból.; Valami baj van?
- Kerítsen egy orvost, barátom! -szólt segítő készen a vádlott. - A bíró úr, úgy látszik, rosszul lett.
- De kérem, én orvos vagyok!
- Akkor meg mit suszterezik itt?
- Már velem is kezdik?... Dr. Suszter Árpád vagyok. Elmeszakértő, szerencsére.
- A tárgyalást berekesztem!-nyögte fáradtan a bíró. - Délután folytatjuk!
Az orvos néhány injekcióval helyre pofozta a küzdő feleket, úgyhogy délután megkezdődhetett a játékvezető kihallgatása.
- Kérem, Bíró Levente vádlott azt állítja, hogy ön nem sípolt, amikor kellett volna.
- Zavaros helyzet volt. Én mindenesetre kinéztem a Síposra, hogy int-e? A Sípos nem intett. Tehát nem sípoltam.
A bíró ebben a pillanatban kezdett papír repülőket hajtogatni az aktákból.
- Hát nem magánál volt a síp? - kérdezte, de máshol járt.
- A síp nálam volt. A Síposnál zászló van. A Sípos csak inthet, mert ő a partjelző. Világos? Na,és akkor a Bíró úr elkezdett ordítani...
- Én...? - tért vissza a valóságba a bíró. - Méghogy én...?
- Természetesen a vádlott.Erre én félbeszakítottam a játékot, és hozzájuk léptem, hogy csendre intsem őket. Azonban nekem estek, és...
- Kérem, én a Mesternek akartam lekenni egy atyait - pattant fel a vádlott, de elhajolt. Ily módon történhetett, hogy a bíró sporttársat illettem a tenyeremmel.
- Megpofozta önt a Bíró, vagy sem? - kérdezte a bírótól a bíró.
- Kérem, engem azon a délutánon többen is megpofoztak. Hogy a Bíró úr is köztük volt-e...
- Én...? - sikoltozott hisztérikusan a bíró. -Méghogy én...?
- Ön tudtommal Lakatos.
- Én vagyok a lakatos! - mondta vicsorítva Bíró úr. - És Bíró is vagyok! És Levente is!
- Nono! - intette a játékvezetõ a vádlottat. - Én vagyok a bíró. És a Levente is. Levente Konrád.
- Elég!!! - üvöltött a bíró. - Máglyára velük! Én vagyok a bíró!
- Én!
- Én!
A verekedőket csak nagyon nehezen lehetett szétválasztani. Közben több rendőr is megsebesült. És a végén csakugyan nehéz lett volna megmondani, hogy melyikük a bíró, a lakatos vagy a játékvezető. Ezt még a Suszter sem tudta hamarjában. Pedig ő orvos volt...
Forrás: http://www.mindenegybenblog.hu/viccek/szep-lassan-olvassatok-ezt-probalna
Petőfi Sándor a magyar nyelv és költészet géniusza, a világirodalom személyisége, most 2015. július 17.-i újratemetésének stigmatikus pontjához érkezett, amely teszteli a politikai közösséget és a magyar társadalmat. E tükör groteszk képet mutat, és előérzetem azt súgja, súlyos következményei lesznek elárulásának, mert megbocsáthatatlan a hatalom és a média hallgatása. Lelepleződött a nemzeti szemfényvesztés!
Meztelen a király...
Meztelen a király...
...Telitalálat a gondolatod! Erre eddig nem is gondoltam !
Érdemes meghallgatni, mert megismerhetjük a hatalom manipulációját egészen a halott gyalázásig:https://www.youtube.com/watch?t=242&v=aDBoLU7hHZc
Kulcsár Ferenc: Az anyaszavak eldöntenek egy életet
Emlékszem, milyen feledhetetlen élményben volt részem, amikor felvidéki kislegényként jártam édesanyámmal a népek nagy tanítója, Comenius és a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc városában, Sárospatakon. Megrendülve, túláradó örömmel valami olyasmit éreztem, hogy az „egész világ" az enyém, egy egész ország érti az én anyatejjel magamba szívott édes szavaimat, s egyben én is értem egy egész ország nyelvét: a magyar glóbuszét és univerzumét. S ebből eredően mintha kiválasztott lettem volna, Isten kegyeltje, birtokosa sokak kincsének, boldog beavatottja annak a családnak és csodának, ami évszázadok óta láthatatlanul él, fényeskedik, drágaságokat szül egy gyönyörű tájon, a Kárpát-medencében. S ez a kincseket termő csoda az anyanyelvem, a magyar nyelv.
Mindehhez csak később járult az ismeret, hogy lelkem minél mélyebben száll alá e drágagyöngyöket rejtő tengerbe, annál erősebb lesz anyanyelvem fénye – ragyogó, mint a csillagos ég, mely alatt – Krúdy Gyula szavaival – árva gyermekből királyfivá nevelkedett a századok során, folyton teljesülő arcaként nemzetemnek. Szüleimnek hála, e titkos nagy ajándék, a magyar nyelv e óvó szárnyai alatt nevelkedtem kisiskolás korom óta, s így tanulhattam meg történelmünk teremtő nagyjaitól, hogy népünket nemzetté a nyelv teremtette a régmúltban, teremti a mában, s teremti majd a jövőben is.
Kegyelet és hűség illeti hát e kincset, hiszen tett és szenvedés, vallás és erkölcs, tudomány és művészet, jog és törvény, indulatok és szenvedélyek is jellemezhetnek ugyan egy népet, de semmi sem tükrözi úgy a lelkületét, mint a nyelv és a történelme: ezért egy népnek sincs féltettebb kincse, mint a nyelve és hűen jegyzett és őrzött történelme. Ugyanis a szó és a tett jellemzik az embert, a szó és a tett a nemzetet. Ezért ha egy nemzet vagy nemzeti közösség lesz, nem akarja elveszíteni azt, ami által élő és egyre gazdagodó közösség, semmire sem kell annyira ügyelnie, mint arra, hogy a nyelve el ne korcsosuljon és ki ne vesszen. Mert egy nemzet – írja Gárdonyi Géza – bármit elveszhet, visszaszerezheti; de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé.
Nagyjaink, íróink, költőink, bölcs nemzetvezetőink mindig is tudták és hirdették: történelmünk és anyanyelvünk mindannyiunk önarcképe.
Ezért az anyanyelvet – a gyertyához hasonlóan –, nem rejtik véka alá, ahol senki sem hallja-látja, hanem fedetlenül hagyják, hogy mindenkihez szóljon és mindenkinek világítson. Hiszen „véka alá rejtett" nyelvünk azt jelentené, hogy nemzetünk, nemzeti közösségünk fényt adó nyelv nélkül maradt a népek között, ezért e nemzet bujdoklásra kényszerülne, és – Bessenyei György szavaival – egyre azt kérdeznék tőle: Hát te ki vagy, honnét jöttél? S így, amely nemzetnek átvenné a nyelvét, az iránt a magyar mindvégig úgy érezné, annak inasa, alávetettje, szolgája.
Szerencsére a történelem megmutatta nekünk, hogy soha egy nemzet sem tette magáévá a bölcsességet, a mélységet, az igazságot, amíg a tudományokat nem az anyanyelvén sajátította el, hiszen „minden nemzet a maga anyanyelvén lett tudós, idegenen sohasem."
A magyar nyelv férfias nyelv – nem az alkudozásé, hanem az akaraté. Nem a parancsolók, de nem is a térdet hajtó szolgalelkűek beszéde – fogalmazta meg Illyés Gyula. – A magyar nyelv tiltakozás a magány, az elnyomás és az elszigeteltség ellen. S idézi a ragyogást és az erőt is. Minden szavának külön hitele van. S ami a legfőbb, a magyar nyelv a szolgaságnak konokul ellenálló: az egyenlőség nyelve. A vezérnek nem mögéje áll, hanem melléje. Ezért nehéz hazudni e nyelven. Ha mégis: olyankor megfagy, s leleplezi használóját.
Most, a beiratkozások idején, eszembe jutnak gyermekeim és unokáim iskolába történő beíratásai. Természetesen egy pillanatig sem merült fel soha – mint ahogy az én szüleimnek sem –, hogy milyen nyelvű iskolába járjanak a gyerekek, az unokák. Hiszen tudjuk: anyanyelvünk kiejtett hangjai az iskolapadban leírva betűkké lesznek, a betűk szavakká állnak össze, a szavak mondatokká, a mondatok meg életté, nemzetté, történelemmé, univerzummá. S az az ősiség – s egyben modernség – tölti el tudatunkat; az, hogy az anyanyelv mutatja meg leghűbben rejtett összetartozásunkat, „minden okmánynál igazabban".
A holnap, holnapután magyar iskolába beíratott kiselsős még nem tudja, hogy ő maga a Nyelv; az Anyanyelv, mely a ő lelkének lélegzése, s amelyből ha kizuhanna, kirekesztődne a nemzetből, s visszasüllyedne a ködbe, az atlantiszi éjszakába; ő még nem tudja, de a szüleinek illik tudnia. Mint ahogyan azt is, hogy az anyaszavak eldöntenek egy életet; meghaltunk, ha már nincsenek.
•
Comenius, a nagy tudós és pedagógus már századokkal ezelőtt megállapította, hogy a nevelésnek az anyanyelvi tanítás az alapja, mert az anyanyelvet nem lehet csorbulás nélkül más nyelvvel helyettesíteni. E tétel megszegése egy életen át tartó bizonytalanságot, zavart és tökéletlenséget okoz a gyermeki lélekben: kétéltű embereket nevel, janicsárjellemmel, ami bármikor nemzete ellen fordíthatja a gyermeket. „A bűnök között – mondja Comenius –, amelyekben kifogyhatatlan az emberi természet, legnagyobb az anyanyelv elvétele. Olyan lopás ez, amelyet az Isten nem bocsát meg!"
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
Emlékszem, milyen feledhetetlen élményben volt részem, amikor felvidéki kislegényként jártam édesanyámmal a népek nagy tanítója, Comenius és a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc városában, Sárospatakon. Megrendülve, túláradó örömmel valami olyasmit éreztem, hogy az „egész világ" az enyém, egy egész ország érti az én anyatejjel magamba szívott édes szavaimat, s egyben én is értem egy egész ország nyelvét: a magyar glóbuszét és univerzumét. S ebből eredően mintha kiválasztott lettem volna, Isten kegyeltje, birtokosa sokak kincsének, boldog beavatottja annak a családnak és csodának, ami évszázadok óta láthatatlanul él, fényeskedik, drágaságokat szül egy gyönyörű tájon, a Kárpát-medencében. S ez a kincseket termő csoda az anyanyelvem, a magyar nyelv.
Mindehhez csak később járult az ismeret, hogy lelkem minél mélyebben száll alá e drágagyöngyöket rejtő tengerbe, annál erősebb lesz anyanyelvem fénye – ragyogó, mint a csillagos ég, mely alatt – Krúdy Gyula szavaival – árva gyermekből királyfivá nevelkedett a századok során, folyton teljesülő arcaként nemzetemnek. Szüleimnek hála, e titkos nagy ajándék, a magyar nyelv e óvó szárnyai alatt nevelkedtem kisiskolás korom óta, s így tanulhattam meg történelmünk teremtő nagyjaitól, hogy népünket nemzetté a nyelv teremtette a régmúltban, teremti a mában, s teremti majd a jövőben is.
Kegyelet és hűség illeti hát e kincset, hiszen tett és szenvedés, vallás és erkölcs, tudomány és művészet, jog és törvény, indulatok és szenvedélyek is jellemezhetnek ugyan egy népet, de semmi sem tükrözi úgy a lelkületét, mint a nyelv és a történelme: ezért egy népnek sincs féltettebb kincse, mint a nyelve és hűen jegyzett és őrzött történelme. Ugyanis a szó és a tett jellemzik az embert, a szó és a tett a nemzetet. Ezért ha egy nemzet vagy nemzeti közösség lesz, nem akarja elveszíteni azt, ami által élő és egyre gazdagodó közösség, semmire sem kell annyira ügyelnie, mint arra, hogy a nyelve el ne korcsosuljon és ki ne vesszen. Mert egy nemzet – írja Gárdonyi Géza – bármit elveszhet, visszaszerezheti; de ha a nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé.
Nagyjaink, íróink, költőink, bölcs nemzetvezetőink mindig is tudták és hirdették: történelmünk és anyanyelvünk mindannyiunk önarcképe.
Ezért az anyanyelvet – a gyertyához hasonlóan –, nem rejtik véka alá, ahol senki sem hallja-látja, hanem fedetlenül hagyják, hogy mindenkihez szóljon és mindenkinek világítson. Hiszen „véka alá rejtett" nyelvünk azt jelentené, hogy nemzetünk, nemzeti közösségünk fényt adó nyelv nélkül maradt a népek között, ezért e nemzet bujdoklásra kényszerülne, és – Bessenyei György szavaival – egyre azt kérdeznék tőle: Hát te ki vagy, honnét jöttél? S így, amely nemzetnek átvenné a nyelvét, az iránt a magyar mindvégig úgy érezné, annak inasa, alávetettje, szolgája.
Szerencsére a történelem megmutatta nekünk, hogy soha egy nemzet sem tette magáévá a bölcsességet, a mélységet, az igazságot, amíg a tudományokat nem az anyanyelvén sajátította el, hiszen „minden nemzet a maga anyanyelvén lett tudós, idegenen sohasem."
A magyar nyelv férfias nyelv – nem az alkudozásé, hanem az akaraté. Nem a parancsolók, de nem is a térdet hajtó szolgalelkűek beszéde – fogalmazta meg Illyés Gyula. – A magyar nyelv tiltakozás a magány, az elnyomás és az elszigeteltség ellen. S idézi a ragyogást és az erőt is. Minden szavának külön hitele van. S ami a legfőbb, a magyar nyelv a szolgaságnak konokul ellenálló: az egyenlőség nyelve. A vezérnek nem mögéje áll, hanem melléje. Ezért nehéz hazudni e nyelven. Ha mégis: olyankor megfagy, s leleplezi használóját.
Most, a beiratkozások idején, eszembe jutnak gyermekeim és unokáim iskolába történő beíratásai. Természetesen egy pillanatig sem merült fel soha – mint ahogy az én szüleimnek sem –, hogy milyen nyelvű iskolába járjanak a gyerekek, az unokák. Hiszen tudjuk: anyanyelvünk kiejtett hangjai az iskolapadban leírva betűkké lesznek, a betűk szavakká állnak össze, a szavak mondatokká, a mondatok meg életté, nemzetté, történelemmé, univerzummá. S az az ősiség – s egyben modernség – tölti el tudatunkat; az, hogy az anyanyelv mutatja meg leghűbben rejtett összetartozásunkat, „minden okmánynál igazabban".
A holnap, holnapután magyar iskolába beíratott kiselsős még nem tudja, hogy ő maga a Nyelv; az Anyanyelv, mely a ő lelkének lélegzése, s amelyből ha kizuhanna, kirekesztődne a nemzetből, s visszasüllyedne a ködbe, az atlantiszi éjszakába; ő még nem tudja, de a szüleinek illik tudnia. Mint ahogyan azt is, hogy az anyaszavak eldöntenek egy életet; meghaltunk, ha már nincsenek.
•
Comenius, a nagy tudós és pedagógus már századokkal ezelőtt megállapította, hogy a nevelésnek az anyanyelvi tanítás az alapja, mert az anyanyelvet nem lehet csorbulás nélkül más nyelvvel helyettesíteni. E tétel megszegése egy életen át tartó bizonytalanságot, zavart és tökéletlenséget okoz a gyermeki lélekben: kétéltű embereket nevel, janicsárjellemmel, ami bármikor nemzete ellen fordíthatja a gyermeket. „A bűnök között – mondja Comenius –, amelyekben kifogyhatatlan az emberi természet, legnagyobb az anyanyelv elvétele. Olyan lopás ez, amelyet az Isten nem bocsát meg!"
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? – Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat. Arany János
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? – Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat. Arany János
Nagy Gáspár:
Nem félteni kell, hanem sokkal jobban szeretni
Anyaméh
anyaöl
anyaszültmeztelen
anyajegy
anyatej
anyanyelv
anyaföld
anyanemzet
anyaország
anyaszentegyház ... akár egy vers, mondhatnánk a litániás sorolásra.
S még legalább kétszer ennyi gyönyörű anya előtagú vagy abból képzett szót írhatnék ide, melyekhez kivételes lelki tartományok kapcsolódnak azok körében, akiknek nyelvén szólok. Akik megértik és maguk is éltetik ezt a nyelvet. Anyanyelvüket.
Minden nyelv, függetlenül attól, hogy mekkora népesség használja, élteti vagyis alakítja, képes arra, hogy valós párbeszédbe kezdjen a Világgal. S ha a Világgal társalkodik: titkokat nyitogat és őriz egyszerre. A nagy bábeli szerterebbenés óta (hogy jelezzünk egy biztos történelmi pontot) a népek, nemzetek másképp dicsérik a világ titokzatos berendezését, másképp fohászkodnak a Teremtőhöz, akinél minden nyelv egyenrangú. (A kihalt valahai nagy nyelvek is!)
A kis nemzeteket, vagy a háborúságban szétszórt, töredék népeket, kiket megsanyargatott a történelem legtöbbször nyelvük veszejtésére ítélik olyanformán, hogy más nyelvű, nagyobb népek gyámsága alá helyezik őket. A kitépett vagy lenyelt nyelv, és az így végképp elnémult száj, a többszörösen lenyesett képzelet szimbolikája az egyes ember és közössége végórájaként vetül az Égre, s aztán innen indulnak a csodák. Mert valóban: nyelvében él a nemzet. Sőt: abból! A legkisebb is. Ebben a csodálatos lelki-szellemi erőtérben, ahol hangok sorával megérteti magát: anyanyelvén fedezi föl a világot, s születése pillanatától, élete végeztéig ez a legigazibb otthona.
Aki Európa közepén a magyar nyelvet kapta örökül anyjától, az látszólag a legtárstalanabb, legkülönösebb nyelvre mondhatja immár több mint ezer esztendeje, hogy ez az anyanyelve. S azt is, hogy kiállta a viharokat. Mert a történelem minden gyilkos igyekezete ellenére fönnmaradt. Sőt megtartotta a nemzetet is! Hol föntről, isteni, mágneses erővel, hol a nádasok-zsombékok békakuruttyos mélyéről adván a támasztékot. Mert voltak papjai, költői, szentjei: tehát hites bujdosói, akik ebben a nyelvben gondolták el a paradicsomkert és a végítélet közti titkokra a megfelelő szókat, igéket s imákat. S a nyelv úgy súgott nekik Isten által, hogy megmaradt az éltető nemzetség is. Egymást erősítvén a bajban, romlásban, majd a gyógyulásban.
A nyelvi végítélet napjait - külhoni és hazai tudós eleink néhányszor már fölírták ama táblákra. Máskor meg tán ugyanők erről a nyelvről, a magyar nyelv csodájáról, életképességéről, titkairól - lévén e nyelv legnagyobb teremtői és pallérozói - udvarló és hódoló szavakkal szólak.
Legutóbb, éppen a 2000. esztendőben Grétsy László profeszszor válogatásában A mi nyelvünk című reprezentatív antológiában. 260 író, költő megrendítő vallomása sorakozik benne a kezdetektől napjainkig. Ez megmaradásunk, vagy még inkább lelki fönnmaradásunk történelemkönyve is, írhatnám alcíméül. Olyan breviárium, amelyet csatlakozván majd a nagyobb közösséghez - magunkkal kell vinnünk. S szüntelenül éltetve nyelvünket, élnünk is kell a jó tanácsokkal, intésekkel, óvásokkal, amelyek e gyűjtemény lapjairól kisuhognak.
A nagy nyelvek hatása láthatóan a mindennapi nyelvet veszi rendszerint ,,kezelésbe", lop el az árnyalatokból, fakítja meg színeit s kölcsönöz mindenféle még emésztetlen új, idegen szavakat a sznobériával kacérkodónak. És a gyors megértésre törekvő kívánalmak szócipelőit nyilván elfogja majd a türelmetlenség, s valami európai egyenmasszát gondolnak ki közös ,,apanyelvként", melyben emlékeztetőül ott lüktet majd egy anyányi hajdanvolt Európa is (most ez csak legyen ironikus jóslat).
De azt hiszem, hogy az irodalmi művek nyelve, védekezésképpen talán igényesebb, egyedibb, ha tetszik nemzetibb lesz. A fordítások pedig éppen a ritka nyelvek, a kis nyelvek javára alakulnak kedvezőbben.
Végezetül azt mondom: nem félteni kell anyanyelvünket, hanem sokkal jobban kell szeretni. Akkor és most, akkor és ott. Mindenkor. A szeretet partiturájában ne a féltést és ne a siránkozást, vagy a jajveszékelést kottázzák a nyelv őrzőangyalai, hanem a biztos derűt, és ha tetszik: az óvó büszkeség, a nyelvet bátran megvalló öntudat hangjegyeit. Mert csak a szeretet védelmezheti meg és teremtheti újjá az isteni rendelés szerint ajándékul kapott anyanyelvet. A miénket is.
(Vigilia, 2001/7.)
Nem félteni kell, hanem sokkal jobban szeretni
Anyaméh
anyaöl
anyaszültmeztelen
anyajegy
anyatej
anyanyelv
anyaföld
anyanemzet
anyaország
anyaszentegyház ... akár egy vers, mondhatnánk a litániás sorolásra.
S még legalább kétszer ennyi gyönyörű anya előtagú vagy abból képzett szót írhatnék ide, melyekhez kivételes lelki tartományok kapcsolódnak azok körében, akiknek nyelvén szólok. Akik megértik és maguk is éltetik ezt a nyelvet. Anyanyelvüket.
Minden nyelv, függetlenül attól, hogy mekkora népesség használja, élteti vagyis alakítja, képes arra, hogy valós párbeszédbe kezdjen a Világgal. S ha a Világgal társalkodik: titkokat nyitogat és őriz egyszerre. A nagy bábeli szerterebbenés óta (hogy jelezzünk egy biztos történelmi pontot) a népek, nemzetek másképp dicsérik a világ titokzatos berendezését, másképp fohászkodnak a Teremtőhöz, akinél minden nyelv egyenrangú. (A kihalt valahai nagy nyelvek is!)
A kis nemzeteket, vagy a háborúságban szétszórt, töredék népeket, kiket megsanyargatott a történelem legtöbbször nyelvük veszejtésére ítélik olyanformán, hogy más nyelvű, nagyobb népek gyámsága alá helyezik őket. A kitépett vagy lenyelt nyelv, és az így végképp elnémult száj, a többszörösen lenyesett képzelet szimbolikája az egyes ember és közössége végórájaként vetül az Égre, s aztán innen indulnak a csodák. Mert valóban: nyelvében él a nemzet. Sőt: abból! A legkisebb is. Ebben a csodálatos lelki-szellemi erőtérben, ahol hangok sorával megérteti magát: anyanyelvén fedezi föl a világot, s születése pillanatától, élete végeztéig ez a legigazibb otthona.
Aki Európa közepén a magyar nyelvet kapta örökül anyjától, az látszólag a legtárstalanabb, legkülönösebb nyelvre mondhatja immár több mint ezer esztendeje, hogy ez az anyanyelve. S azt is, hogy kiállta a viharokat. Mert a történelem minden gyilkos igyekezete ellenére fönnmaradt. Sőt megtartotta a nemzetet is! Hol föntről, isteni, mágneses erővel, hol a nádasok-zsombékok békakuruttyos mélyéről adván a támasztékot. Mert voltak papjai, költői, szentjei: tehát hites bujdosói, akik ebben a nyelvben gondolták el a paradicsomkert és a végítélet közti titkokra a megfelelő szókat, igéket s imákat. S a nyelv úgy súgott nekik Isten által, hogy megmaradt az éltető nemzetség is. Egymást erősítvén a bajban, romlásban, majd a gyógyulásban.
A nyelvi végítélet napjait - külhoni és hazai tudós eleink néhányszor már fölírták ama táblákra. Máskor meg tán ugyanők erről a nyelvről, a magyar nyelv csodájáról, életképességéről, titkairól - lévén e nyelv legnagyobb teremtői és pallérozói - udvarló és hódoló szavakkal szólak.
Legutóbb, éppen a 2000. esztendőben Grétsy László profeszszor válogatásában A mi nyelvünk című reprezentatív antológiában. 260 író, költő megrendítő vallomása sorakozik benne a kezdetektől napjainkig. Ez megmaradásunk, vagy még inkább lelki fönnmaradásunk történelemkönyve is, írhatnám alcíméül. Olyan breviárium, amelyet csatlakozván majd a nagyobb közösséghez - magunkkal kell vinnünk. S szüntelenül éltetve nyelvünket, élnünk is kell a jó tanácsokkal, intésekkel, óvásokkal, amelyek e gyűjtemény lapjairól kisuhognak.
A nagy nyelvek hatása láthatóan a mindennapi nyelvet veszi rendszerint ,,kezelésbe", lop el az árnyalatokból, fakítja meg színeit s kölcsönöz mindenféle még emésztetlen új, idegen szavakat a sznobériával kacérkodónak. És a gyors megértésre törekvő kívánalmak szócipelőit nyilván elfogja majd a türelmetlenség, s valami európai egyenmasszát gondolnak ki közös ,,apanyelvként", melyben emlékeztetőül ott lüktet majd egy anyányi hajdanvolt Európa is (most ez csak legyen ironikus jóslat).
De azt hiszem, hogy az irodalmi művek nyelve, védekezésképpen talán igényesebb, egyedibb, ha tetszik nemzetibb lesz. A fordítások pedig éppen a ritka nyelvek, a kis nyelvek javára alakulnak kedvezőbben.
Végezetül azt mondom: nem félteni kell anyanyelvünket, hanem sokkal jobban kell szeretni. Akkor és most, akkor és ott. Mindenkor. A szeretet partiturájában ne a féltést és ne a siránkozást, vagy a jajveszékelést kottázzák a nyelv őrzőangyalai, hanem a biztos derűt, és ha tetszik: az óvó büszkeség, a nyelvet bátran megvalló öntudat hangjegyeit. Mert csak a szeretet védelmezheti meg és teremtheti újjá az isteni rendelés szerint ajándékul kapott anyanyelvet. A miénket is.
(Vigilia, 2001/7.)
Arany János:
Aisthesis
Megérzés
Bort vett magának a tudós;
Van hozzá tudománya,
Van eszköze: felbontja és
Izenként latra hányja:
Mi benne a szesztartalom,
Mi a cukor, a mézga?
Festőanyag, csersav, víz, lég
Mi fínom zagyvaléka?
S minden hogyan másul, vegyül? -
Eredmény az: midőn begyül
Hozzá néhány cimbora:
Ihatatlan a bora!
Bor-szedni jár a vén kupec;
Van néki "borpróbája":
Nem oly tudákos eszköz az,
Csak nyelve, ínye, szája.
S megismeri a zamatost,
Véknyat, "testest", kövéret;
Ez vén, "magát megette már",
Ez fiatal, ez érett.
Hordószagút-mit nem visz el; -
S ha önkint nem ereszti fel
Hogy sok legyen, szapora:
Nagyon kapós a bora.
A nyelvnek is törvényeit:
Széppé, jóvá mi tészi:
Nyelvész urak jobban "tudják".
A költő jobban "érzi".
1877 dec. 29
Aisthesis
Megérzés
Bort vett magának a tudós;
Van hozzá tudománya,
Van eszköze: felbontja és
Izenként latra hányja:
Mi benne a szesztartalom,
Mi a cukor, a mézga?
Festőanyag, csersav, víz, lég
Mi fínom zagyvaléka?
S minden hogyan másul, vegyül? -
Eredmény az: midőn begyül
Hozzá néhány cimbora:
Ihatatlan a bora!
Bor-szedni jár a vén kupec;
Van néki "borpróbája":
Nem oly tudákos eszköz az,
Csak nyelve, ínye, szája.
S megismeri a zamatost,
Véknyat, "testest", kövéret;
Ez vén, "magát megette már",
Ez fiatal, ez érett.
Hordószagút-mit nem visz el; -
S ha önkint nem ereszti fel
Hogy sok legyen, szapora:
Nagyon kapós a bora.
A nyelvnek is törvényeit:
Széppé, jóvá mi tészi:
Nyelvész urak jobban "tudják".
A költő jobban "érzi".
1877 dec. 29
Bogdán Ágnes
Tag
A legszebb magyar szó állítólag a lenolaj, érdekes nem?
NeuKriszta
Tag
Nagyon szeretem Petőfit
kedvenc. Most kezdtem angolul tanulni és amikor nagyon nehéznek érzem megnézem ezt a videót és könnyebb lesz a szívem Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: tárgyesetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók ha adják, százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet,
tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet,
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek,
erre sokan felfüleltek.
Kik a népet felültették,
mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van,
nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fő a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek,
minden előítélettel mentek,
estefelé arra mentek,
én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget,
megtanultam, hogy két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye, megértem,
anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hibamentes mentő vagyok,
Szőke Tisza mentén mentem,
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek,
fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg, fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul:
fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hagyma lapult kosarában, meg egy adag kőrözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron,
árat venne szabott áron.
Átvág áron hat határon,
kitartásod meghat Áron.
Felment – fölment, tejfel – tejföl,…
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Magyarország olyan ország,
hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába,
aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan,
szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan,
s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára,
s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi,
engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar
netán a toportyán féreg?
Egyesben a vakondokok
vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz
a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg?
Gyakori a gikszer.
“Kedves egesz seggedre!”
köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja:
“tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel,
mertek, merték, mértek.”
Pisti így szól: “Kimosta anyukám a kádat!”
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: “Enyém, enyéd, enyé”,
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, – remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.
Bence Imre, Édes, Ékes Apanyelvünk--Ez is érzékelteti nyelvünk különlegességét!!!!
Kezdjük tán a "jó" szóval, tárgy esetben "jót",
ámde "tó"-ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".
Egyes számban "kő" a kő, többes számban "kövek",
nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".
Többesben a tő nem "tők", szabatosan "tövek",
amint hogy a cső nem "csők", magyar földön "csövek".
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán "vövek"?
Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.
Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették.
Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg 's ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem.
Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza partján mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött.
Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron.
Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszter inas bökőárral.
Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?
Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"?
Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!
Kezdjük tán a "jó" szóval, tárgy esetben "jót",
ámde "tó"-ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".
Egyes számban "kő" a kő, többes számban "kövek",
nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".
Többesben a tő nem "tők", szabatosan "tövek",
amint hogy a cső nem "csők", magyar földön "csövek".
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán "vövek"?
Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.
Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették.
Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg 's ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.
Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem.
Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza partján mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött.
Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron.
Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszter inas bökőárral.
Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?
Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"?
Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!
Most is szép az édes anyanyelv, de mindig is az volt, már a 12. század végén is.
Halotti beszéd és könyörgés
Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terömtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës aduttȧ valá neki pȧrȧdicsumot hȧzoá. Ës mënd pȧrȧdicsumben valou gyimilcsëktűl mondá neki élnië. Hëon tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl. Gye mondoá neki, mérët nüm ënëik : isȧ, ki napon ëmdöl az gyimilcstűl, hȧlálnek hȧláláȧl holsz. Hȧdlȧvá holtát terömtevé Istentűl, gye feledevé. Engedé ürdüng intetüinek, ës ëvék az tilvot gyimilcstűl. Ës az gyimilcsben hȧlálut evék. Ës az gyimilcsnek úl keseröü valá vizë, hugy turkokȧt migé szakasztja valá. Nüm hëon mogánek, gye mënd ű fajánek hȧlálut ëvék. Haraguvék Isten, ës vetevé űt ez munkás világ belé: és lëün hȧlálnek ës pukulnek fëszë, ës mënd ű nemének. Kik azok? Miü vogymuk. Hugy ës tiü látjátuk szümtükhel: isȧ, ës nüm igy embër múlhatjȧ ez vermöt, isȧ mënd azhuz járou vogymuk. Vimádjuk Uromk Isten këgyilmét ez lélekért, hugy jorgasson ű neki, ës kegyigy-gyën, ës bulcsássȧ mënd ű bűnét!
Ës vimádjok szen[t] ȧhszin Máriát és boudog Miháël ȧrhȧngyëlt ës mënd ȧngyëlkot, hugy vimádjanak érëttë! Ës vimádjok szent Pétër urat, kinek adot hatalm oudaniȧ ës këtnië, hugy oudjȧ mënd ű bűnét! Ës vimádjok mënd szentököt, hugy lëgyenek neki segéd Uromk színë eleüt, hugy Isten iü vimádságok miá bulcsássȧ ű bűnét! Ës szobadohhȧ űt ürdüng ildetüitűl ës pukul kínzatujátúl, ës vezessë űt pȧrȧdicsum nyugalmȧ belí, ës adjon neki münyi uruszág belé utat ës mënd jouben részët! Ës kíássátuk Uromkhuz hármúl: kyrie eleison!
Halotti beszéd és könyörgés
Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terömtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës aduttȧ valá neki pȧrȧdicsumot hȧzoá. Ës mënd pȧrȧdicsumben valou gyimilcsëktűl mondá neki élnië. Hëon tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl. Gye mondoá neki, mérët nüm ënëik : isȧ, ki napon ëmdöl az gyimilcstűl, hȧlálnek hȧláláȧl holsz. Hȧdlȧvá holtát terömtevé Istentűl, gye feledevé. Engedé ürdüng intetüinek, ës ëvék az tilvot gyimilcstűl. Ës az gyimilcsben hȧlálut evék. Ës az gyimilcsnek úl keseröü valá vizë, hugy turkokȧt migé szakasztja valá. Nüm hëon mogánek, gye mënd ű fajánek hȧlálut ëvék. Haraguvék Isten, ës vetevé űt ez munkás világ belé: és lëün hȧlálnek ës pukulnek fëszë, ës mënd ű nemének. Kik azok? Miü vogymuk. Hugy ës tiü látjátuk szümtükhel: isȧ, ës nüm igy embër múlhatjȧ ez vermöt, isȧ mënd azhuz járou vogymuk. Vimádjuk Uromk Isten këgyilmét ez lélekért, hugy jorgasson ű neki, ës kegyigy-gyën, ës bulcsássȧ mënd ű bűnét!
Ës vimádjok szen[t] ȧhszin Máriát és boudog Miháël ȧrhȧngyëlt ës mënd ȧngyëlkot, hugy vimádjanak érëttë! Ës vimádjok szent Pétër urat, kinek adot hatalm oudaniȧ ës këtnië, hugy oudjȧ mënd ű bűnét! Ës vimádjok mënd szentököt, hugy lëgyenek neki segéd Uromk színë eleüt, hugy Isten iü vimádságok miá bulcsássȧ ű bűnét! Ës szobadohhȧ űt ürdüng ildetüitűl ës pukul kínzatujátúl, ës vezessë űt pȧrȧdicsum nyugalmȧ belí, ës adjon neki münyi uruszág belé utat ës mënd jouben részët! Ës kíássátuk Uromkhuz hármúl: kyrie eleison!
Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki "slattyog", miért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
De hogy ne csak az én elfogultságom szóljon:
... mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:
Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".
N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."
George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit."
Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.http://szakady.multiply.com/meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.http://szakady.multiply.com/az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."
Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)
Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)
De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:
Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."
Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"
A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki "slattyog", miért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
De hogy ne csak az én elfogultságom szóljon:
... mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:
Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".
N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."
George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit."
Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.http://szakady.multiply.com/meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.http://szakady.multiply.com/az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."
Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)
Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)
De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:
Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."
Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"
A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
Hasonló témák
