Felfüggesztett börtönre ítélte Geréb Ágnest a bíróság

Egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság első fokon az otthonszülés magyarországi úttörőjeként ismert Geréb Ágnest szerdán, és három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi foglalkozástól.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért, az ügyészség súlyosbításért, a felfüggesztés mellőzéséért és az általános orvosi foglalkozástól eltiltásért fellebbezett.
A II. és III. kerületi bíróság szerdán kihirdetett ítéletében háromrendbeli, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben, kuruzslásban és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisításban találta bűnösnek Geréb Ágnest.

Mivel az egyik sértettnek az volt a kívánsága, hogy az ügye ne jelenjen meg a sajtóban, a bíróság erkölcsi okokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el. A perbeszédek is zárt ajtók mögött hangzottak el szerdán, miként Geréb Ágnesnek az utolsó szó jogán elmondott szavai is, az ítélethirdetés azonban nyilvános volt.
Az ítélet indoklásában felidézték: Geréb Ágnes a zavartalan, háborítatlan szülés magyarországi elfogadtatása mellett tette le voksát, célja volt az otthonszülés hivatalos elfogadtatása.

A bíróság megállapította: Geréb Ágnest egy 2007 októberében született jogerős ítéletben három évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi tevékenységtől, és bár az eltiltás hatálya alatt nem folytathatott volna terhesgondozást, mégis végzett ilyen tevékenységet, értékelte terhes nők leleteit és javasolta számukra az otthonszülést, ezzel pedig elkövette a kuruzslást.
Kimondták azt is, hogy Geréb Ágnes három, általa vezetett otthonszülésnél megszegte foglalkozása szabályait. Az első, 2009. szeptemberi esetben a 38 éves, otthon szülő nőnél Geréb Ágnes először tiszta, majd zavaros magzatvizet észlelt, ekkor a nőt kórházba vitték, ahol az asszony megszülte gyermekét. A gyermek azonban a lenyelt, magzatszurokkal szennyezett magzatvíztől megfulladt. A bíróság megállapította: a nő többszörösen veszélyeztetett volt, részben az életkora miatt, részben pedig azért, mert már túlhordta gyermekét, ennek ellenére Geréb - megszegve foglalkozása szabályait - nem irányította a nőt azonnal kórházba.

A másik, 2010. júniusi otthonszülésnél a gyermek megszületett, azonban a bíróság szerint Geréb Ágnes nem gondoskodott a gyermek száj- és orrüregének kitisztításáról, ezzel megszegte foglalkozása szabályait és veszélyeztette a gyermek életét.
A harmadik, 2010. augusztusi esetben pedig Geréb Ágnes annak ellenére elvállalta a szülés levezetését, hogy az anya ugyancsak veszélyeztetett volt - részben vérképzési rendellenessége miatt, részben pedig, mert várható volt, hogy az átlagosnál nagyobb súlyú gyermek fog születni. Az újszülöttet a mentőknek kellett újraéleszteniük. A bíróság ebben az esetben is megállapította, hogy Geréb Ágnes megszegte foglalkozása szabályait, amikor nem küldte kórházba szülő nőt, és ezzel közvetlen életveszélynek tette ki az anyát és gyermekét.

A bíróság szerint Geréb Ágnes közokirat-hamisítást követett el, amikor rávett egy párt, az anyakönyvi kivonat kiállításánál mondják azt, hogy a gyermekük nem a XII. kerületi születésházban, hanem III. kerületi otthonukban született.
Geréb Ágnes a 2012 decemberében kezdődött büntetőper alatt mindvégig következetesen tagadta bűnösségét.
A bíróság a büntetés kiszabásakor nyomatékos súlyosbító körülményként értékelte a többszörös halmazatot, és azt, hogy a vádlott a foglalkozástól eltiltás hatályát semmibe véve követte el tetteit. Nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a bíróság az idő múlását.

Geréb Ágnest 2010. október 5-én egy szülési komplikáció során vette őrizetbe a rendőrség, majd előzetes letartóztatásba, később pedig házi őrizetbe került, azt követően lakhelyelhagyási tilalom alá helyezték. Ezt - a kiszabott büntetésre és arra, milyen régóta áll kényszerintézkedés hatálya alatt - az ügyészség kezdeményezésére a bíróság megszüntette.

Geréb Ágnes ellen az elmúlt években több büntetőeljárás is indult foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. 2007 októberében a bíróság jogerős ítéletben három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi tevékenységtől. 2012 februárjában jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték és tíz évre eltiltották hivatása gyakorlásától, de ebben az ügyben idén márciusban perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla.
Geréb Ágnes 2012-ben a köztársasági elnökhöz fordult kegyelemért. Áder János államfő októberben úgy döntött, hogy csak a folyamatban lévő büntetőügy jogerős bírósági lezárása után határoz arról, hogy kegyelmet ad vagy Geréb Ágnesnek le kell töltenie a büntetését.

gerebagnes-540x405.jpg
 
Ha felfüggesztettet kap, akkor tovább végezheti "áldásos" tevékenységét.
Nem vagyok az otthonszülés ellen, de szerintem Magyarországon nincsenek meg ennek a feltételei, baj esetén nem kerülhet elég hamar kórházba az ember. Ha valaki úgy dönt, hogy így akar szülni, lelke rajta, de nem szabad senkit rábeszélni erre.
 
Én és az öcsém is otthon születtünk, ez a hagyományos szülés volt jó pár ezer évig divatban. A gyermekhalandóságról olvastam sok helyen, pl. életrajzban: " a zeneszerző a család nyolcadik gyermekeként látta meg a napvilágot, s két felnőttkort elért testvére sokáig anyagilag is támogatta". A túlélés bizony nagyon lutris dolog volt. Ha van lehetőség választani, inkább az orvoshoz fordulnék...
 
Persze, régebben még nem nagyon volt más lehetőség, mint az otthon szülés. Jó esetben jött a bába, és segített, amit tudott. A halálozás meg "benne volt a pakliban", de ahogy te is írod, nem 1-2 gyerek született egy családban, hanem jóval több. Most erre a kevésre jobban vigyázunk.
 
Azért azt egy pillanatra se veszítsétek szem elől, hogy Geréb Ágnes nem a nincstelen szabolcsi vagy ormánsági asszonyoknak ígéri a háborítatlan otthonszülés örömét!
Igaz, nekik ingyen is megadatik ez a lehetőség, ha a mentő nem ér oda időben.

Én csak azt nem értem, hogy azok az anyák, akik bevállalják ezt a háborítatlan otthonszülést, nem félnek? Azért, hogy az otthon pihe-puha kényelmében történjen a szülés, kockáztatják a saját és a gyermekük életét, egészségét? Mert oké, meg lehet szülni mindenféle közreműködés nélkül is egy gyereket, ha muszáj - vannak helyzetek, amikor mire beérnek a kórházba, stb., megvan a baba -, de előre eltervezetten szerintem azok többsége se vállalná, akiknek így sikerült.
 
Én csak azt nem értem, hogy azok az anyák, akik bevállalják ezt a háborítatlan otthonszülést, nem félnek? Azért, hogy az otthon pihe-puha kényelmében történjen a szülés, kockáztatják a saját és a gyermekük életét, egészségét?
Ezt én sem tudtam megérteni soha. Eszembe nem jutott volna előnyben részesíteni a gyertyafényes pezsgőfürdőben való hangulatos vajúdást a gyerekem biztonságával szemben. Bármikor előfordulhat komplikáció, még a legegyszerűbbnek induló szülés esetén is.
 
Kórházban szültem: első gyerekem meghalt, a második 1 hónappal előbb érkezett. Én ott is féltem, de nagyon, a dokit a 2. szülés előtt kiszekíroztam a világból, mert rettegtem, mi lesz, ha a kicsi nem marad életben.
Csak annyi lenne ehhez a témához a saját véleményem: Mit kérdeznek azoktól a kórházi szülészektől, akik keze alatt meghal a gyerek?
Ebben az ügyben képtelenség igazságot tenni, maxium letehetjük a voksunkat valamelyik módszer mellett. Szerintem csak annak örülhetünk, ha a kicsikénk egészségesen a világra jön.
 
egyáltalán van aki szülés közben gyertyafényre, pezsgőfürdőre figyel és nem arra, ami vele és a gyerekével történik?
ezt a nőt meg......áááá, inkább nem is mondok semmit - mióta csak "létezik", folyamatosan szembe megy minden előírással, szabályozással...egy megátalkodott renitens, aki képtelen felfogni, érzékelni (a pénzen kívül) a körülötte lévő világot, a környezetét
 
Mindenki maga donti el ,hogy kivan szulni.
Gereb Agnes nem baba hanem orvos. Itt is sokan szulnek otthon.
A csecsemo halal megtortenhet korhazba is, /nekem ket gyerekem halt meg a korhazban orovosi team mellett/otthon szulesnel is megtortehet barmi.
A dontes es annak kovetkezmenye a szulo noe ,es nem aze aki segit a szulesnel.
 
Angliában orvosok által végzett vizsgáltok kimutatták, hogy elsőszülőknél és a többediket szülő nőknél is biztonságosabb az otthonszülés, mint a kórházi. Nem mindenhol ennyire ördögtől való az otthonszülés, mint nálunk. A kórházi szülés nálunk túlmedikalizált, akkor is beavatkoznak, amikor nem kéne. Sokan a kórházi szülés rossz élménye után keresnek más megoldást.
 
C
Legyünk őszinték, a dolog nem otthon szülés kontra kórházi szülés vitáról szól, hanem egy tehetségtelen túlmotívált személyről, aki az általa elkövetett bűnöket igyekszik negligálni az otthon szülés melletti "harccal".
Kihasználja, hogy a magyar orvostársadalom hiearchiája undorítóan hűbérúri rendszer, ahol a(zsebbe) túlfizetett nőgyógyászszakma élesen szembe megy minden változással.
Ki lehet alakítani "folyósónyira" a szakellátástól, csak ez pénzbe kerül, ám "orvosaink" a kiadást a TB, a bevételt a saját zsebük felé szeretik terelni.
 
Mindenki maga donti el ,hogy kivan szulni.
Gereb Agnes nem baba hanem orvos. Itt is sokan szulnek otthon.
A csecsemo halal megtortenhet korhazba is, /nekem ket gyerekem halt meg a korhazban orovosi team mellett/otthon szulesnel is megtortehet barmi.
A dontes es annak kovetkezmenye a szulo noe ,es nem aze aki segit a szulesnel.

Csak arra lennék kíváncsi, hogy ott, ha otthon szül valaki, és baj van, kb. mennyi idő alatt jut orvosi segítséghez, kórházba, műtőbe, ha kell?
Persze, hogy meghalhat egy baba otthon is, meg a kórházban is (sajnos), de ha pl. császározni kell, azt otthon hogyan vitelezik ki? Vagy ha a babának valamilyen speciális ellátásra van szüksége?
Nagyon sajnálom a két babádat. De ha otthon szültél volna, akkor vajon életben maradtak volna? Kérdezem ezt mindenki mástól is, aki arról számol be, hogy kórházban veszítette el a babáját.
Igen, a döntés a szülő nőé. De annak is van felelőssége, aki a döntésében befolyásolja, és pl. egy eleve veszélyeztetett terhest nem szabadna otthonszülésre bíztatni.
 
Legyünk őszinték, a dolog nem otthon szülés kontra kórházi szülés vitáról szól, hanem egy tehetségtelen túlmotívált személyről, aki az általa elkövetett bűnöket igyekszik negligálni az otthon szülés melletti "harccal".
Kihasználja, hogy a magyar orvostársadalom hiearchiája undorítóan hűbérúri rendszer, ahol a(zsebbe) túlfizetett nőgyógyászszakma élesen szembe megy minden változással.
Ki lehet alakítani "folyósónyira" a szakellátástól, csak ez pénzbe kerül, ám "orvosaink" a kiadást a TB, a bevételt a saját zsebük felé szeretik terelni.

A hozzászólásod nagy részével egyetértek. Viszont ha az "otthonszülés" folyosónyira lenne a szakellátáshoz, az már nem is otthonszülés, hanem tulajdonképpen kórházi, alternatív szülés, ami már ma is elérhető néhány kórházban (legalábbis úgy tudom).
 
C
már nem is otthonszülés

Kinek otthon? Az újszülöttnek vagy az anyukának? A lényeg szvsz nem a "megszokott" (hányszor kell szülni, hogy "megszokott" legyen?), hanem a háborítatlan. Nem az eü intézményekben felvett napi rutin, külsőségeiben is "steril" környezet.
Normál esetben nem túlképzett segítség (bába, szülésznő) ám a folyósó túlsó végén a teljes arzenál.
Persze mindez annak fényében, hogy ma Magyarországon kvázi halálra van ítélve mindenki, akinek súlyos infarktusa, agyvérzése vagy egyéb gyors beavatkozásra lenne szüksége, szemben a világ boldogabbik felével Európában.
 
Mondom, amit leírsz, az nem otthonszülés, hanem kórházi alternatív szülés - , amely létező dolog (az más kérdés, hogy mennyire, és kinek elérhető), de a kettő azért nem ugyanaz. Geréb Ágnes sem valamely kórház alternatív részlegén munkálkodott. Mondod, a háborítatlanság a lényeg. De hol is?
Nem is tudom, amíg nem volt "action", addig engem békén hagytak a párommal a kórházban is. Utána se nagyon avatkozott be a doki, a megszületett babát ellátták, meg engem is, aztán kész. Ez már akkor háborítatlan szülésnek minősül? Az igaz, pezsgőfürdő nem volt, és a másik gyerekem se nézte végig a kistesó születését.
Az utolsó mondatod sajnos épp azt támasztja alá, amit korábban már írtam, hogy Magyarországon nincsenek meg a feltételei az otthonszülésnek, hogy biztonságos legyen, baj esetén nem jut elég gyorsan segítséghez, akinek kell.
 
C
A pénzsóvár lelkiismeretlen vádlottat most hagyjuk figyelmen kívül, ha van pénz paripa, akkor mi kellene?
Kórház nem, szülészotthon nem, akkor mi? (A váratlan, kényszerűen megtörténő eseten kívül.)
Sajnálom a kórházban elvesztett újszülötteket, de az anyáknak viszont nem lett nagyobb baja.
Természetesen lelkiismeretlen barmok a kórházban is vannak és csak nálunk nem lehet egy orvost keményen bevarrni.
 
Hát igen, ő aztán egy kuruzsló - apropó, ki az aki kuruzsló? Az aki szembemegy az elfogadott orvosi eljárásokkal? Úgy le lehetne tartóztatni a teljes természetgyógyász szakmát, indeunde párezer embert. Vagy aki a zsebbepénzes orvosok elől summantja el a sok-sok paraszolvenciát?
Apropó, a fiam születésekor a fogadott orvos épp nem volt ügyeletes, így nem jött be levezetni a szülést. Az ügyeletes orvosnak három azonnali szülés jutott, két cigányasszony - akik aztán tudnak óbégatni - és a feleségem, akit utoljára vittek be a szülőszobába. Mikor jöttek a tolófájások, az orvos megkérte, hogy ne erőltesse, mert nem tud vele is foglalkozni, de siet, ahogy tud. Mire rákerült a sor, a sok elnyomott kényszer miatt már nem is voltak nála tolófájások. Úgy nyomták ki belőle a gyereket. A gyerek jól van, már hamarosan meglesz tőle a második unokám.
Most jön a furmány: másnap bejött a fogadott orvos és elkérte a szülésértr járó paraszolvenciát. A feleségem lazán elküldte a p..ba. Fel volt háborodva. Azt a pénzt pedig odaadtuk a levezető orvosnak, aki nem akarta elfogyadni, aztán megállapodtunk a felében.
Egy otthonszülés jobb lett volna.

Vissza a cikkhez:
Kimondták azt is, hogy Geréb Ágnes három, általa vezetett otthonszülésnél megszegte foglalkozása szabályait. Az első, 2009. szeptemberi esetben a 38 éves, otthon szülő nőnél Geréb Ágnes először tiszta, majd zavaros magzatvizet észlelt, ekkor a nőt kórházba vitték, ahol az asszony megszülte gyermekét. A gyermek azonban a lenyelt, magzatszurokkal szennyezett magzatvíztől megfulladt. A bíróság megállapította: a nő többszörösen veszélyeztetett volt, részben az életkora miatt, részben pedig azért, mert már túlhordta gyermekét, ennek ellenére Geréb - megszegve foglalkozása szabályait - nem irányította a nőt azonnal kórházba.
Már ez is borzsasztó dolog, fegyházat érdemel. Amikor látta, hogy a szülés problémás lesz, (a nő akarata ellenére) kórházba vitette a szülő nőt. Ahol - tehát nem otthon, hanem a kórházban - a gyerek meghalt. Az eset világos, a kórházi szülész ab-szo-lú-te nem hibás, csak a bába. Ja, meg az anya, miért zavarta össsze a magzatvizet még szülés előtt. Ráfoghatjuk még az apára is, valószínűleg már az ondó is romlott volt.

A másik, 2010. júniusi otthonszülésnél a gyermek megszületett, azonban a bíróság szerint Geréb Ágnes nem gondoskodott a gyermek száj- és orrüregének kitisztításáról, ezzel megszegte foglalkozása szabályait és veszélyeztette a gyermek életét.
Az úgy volt, hogy valaki azt mondta, hogy nem látta, hogy megvizsgálta-e a bába a baba szájüregét. Ugyan nem ért hozzá, de ő jobban tudja. Ez is gondatlanság, nemde? Hisz a baba ordít, hogy baj van!

Láttam egy statisztikát - amit beídézni ide nem tudok, nincs a tulajdonomban. Geréb Ágnes levezetett 3000, azaz háromezer szülést, amiből 3 halvaszületés volt, az egyiket a cikkben ismertetik. Egy kuruzsló nem tehet ilyet. Egy ilyen veszélyes ténykedésnél a 101%-os biztonság kötelező.
Egyébként Magyarországos sok bába tevékenykedik, és sokan vezetnek otthonszülést is. Nemcsak Geréb Ágnes követi el ezt a kurzslást, hanem rajta kívül vannak még sokan mások is.
Lehet, hogy csak nekem vannak rossz érzéseim ezzel a perrel kapcsolatban?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére