Kedves önértékelő kollégák!
Nagyon sajnálom, hogy ennyi gonddal és munkával jár ez az egész (szerintem nagyrészt fölöslegesen!) Azért ne essetek emiatt kétségbe (működik a felület? mikor nyílik? hogy lehet feltölteni? sikerül, nem sikerül? stb.)
Azért a pedagógiai-szakmai ellenőrzésnek ez csak egy részlete, ha nem a felületen, akkor majd emailben olvasgatják a szakértők.
Ennek az egésznek az eredeti pozitívuma kezd elveszi az internetes felület, a rossz, vagy kevés tájékoztatás, a felesleges munka miatt!
Olvasom a kűzdelmeteket és egyre inkább elborzadok az egésztől (folyamatosan Nyilas Misi mondatai jutnak eszembe: nem akarok debreceni diák lenni)
Én azért szerettem volna szakértő lenni, hogy megerősítsem a kollégákat mindabban amiben jók, kapjanak kívülről visszajelzéseket, esetleg szakmai segítséget, és egy jó hangulatú, a pedagógiai munkát segítő találkozásra kerüljön sor.
Most azt tapasztalom, hogy a kollégák erejükön felül, stresszelve töltögetik az önértékelésüket, rettegnek ettől az egész folyamattól, útálják az egészet (amit az olvasottak, tapasztaltak tükrében megértek!), kollégák írnak, kérnek segítséget, mert hatalmi mámorban megrészegedett "szakértők????" olyan dolgokat kérnek a minősítésük során, hogy égnek áll a hajam, kiküld elnökként szakértő tízenX kérdést, mert nem képes összefésülni és mindenkiét beviszi a portfólióvédésre, a kérdések 90%-a eldöntendő, és nem sorolom tovább!
Hát ez nem igazán az , amire mi legtöbben vállalkoztunk!
Nem tudom, hogy mi volt az alapja a szakértők kiválasztásának, de egy komoly pszichologiai vizsgálatra nagyon nagy szükség lett volna.
Gyerekek!
Komolyan mondom, hogy már én szégyenkezem a sok "HÜLYE" miatt, aki szakértőnek nevezi magát! (bocs a csúnya szóért)